Új Szó, 1961. február (14. évfolyam, 32-59.szám)

1961-02-17 / 48. szám, péntek

A párt minden nehézségen átsegített... Amikor Zdénka Joujová elvtársnőt, a kladnói járási pártbizottság dolgozóját megkéltem, ismertessen össze egy olyan elvtárssal, aki pár-, tunk alapításának 40. évfordulója alkalmából saját párttagságának is négy évtizedes jubileumát,, ünnepli, egymás után sorolta fel a régi elvtársak nevét. A vörös Kladnón, amely oly dicső szerepet játszott az 1917-1921-es esztendőkben és a forradalom zászlaját már akkor magasra emelve a szocialista Csehszlovákia megszületéséért harcolt, a pártnak sok alapító tagjával találkozhatunk. De amikor keresni kezdtük őket, kiderült, hogy nem is érhetők el olyan könnyen. Ezek az idős elvtársak, minden tudásukat, tapasztalatukat a közösség szolgálatába állítják s fáradhatatlanul segítenek megvalósítani azt, amiért fiatalon annyi áldozatot hoztak. František Zvonár elvtársat a Fasisztaellenes Harcosok Szövetségében leltük meg. A járási csoportnak az elnöke s délelőttjeit a szövetség irányításával, ügyelnek intézésével tölti. Ezenkívül még jó néhány funkciót tölt be. A helyi nemzeti bizottság képviselője, s mint ilyen az építkezési bizottságban dolgozik, tagja a Nemzeti Front járási bizottsága elnökségének, a CSKP utcai bizotFságának. Messze környéken híres jó előadókészségéről s ezt most, a CSKP 40. évfordulójának tiszteletére rendezett gyűléseken, beszélgetéseken különösen kihasználják. Naptára tele előjegyzésekkel, CSISZ szervezetek. Iskolák, katonai testületek hívják, hogy beszéljen pártunk múltjáról, harcairól, arról az útról, amelyet megtett, amíg átvette a hatalmat s kivívta a nép számára a teljes győzelmet. Alacsony, sovány, de keménykötésű ember František Zvonár. Hatvanegy esztendős, azonban már hat évvel ezelőtt aggasztó egészségi állapota miatt nyugdíjba kellett mennie. A koncentrációs táborban töltött idő megbosszulta

< magát s ezt az ízig-vérig tevékeny, csak a munkának és a pártnak élő forradalmárt pihenésre kényszerltette. Amint megtépázott egészsége engedte, újból dolgozni kezdett, most már csak társadalmi vonalon. Nem nézhette tétlenül, hogy a milliókat megmozgató nagyszerű építőmunkában ne vegyen részt. František Zvonár élettörténetét hallgatva szinte hihetetlennek tűnik, hogy most itt ül velem szemben. Szerény szakadozott mondatai mozaikkockákként elevenítik fel életének egy-egy mozzanatát. — A pártnak köszönhetem, hogy élek, a párt segített át minden nehézségen, a párt adott erőt, hogy a legszörnyűbb kínzásokat is elviseljem — jelenti ki egyszerűen. Édesapja bányász volt, szociáldemokrata. anyját kilenc éves koréban elvesztette. Fiatal éveiben kisebb nagyobb megszakításokkal a kladnói vas- és kohómüvekben doloozott, tizenkét órai nehéz munkáért 1 korona 50 fillért fizettek. Az elbocsátások idején rendszerint az elsők között volt, akit menesztettek, mert mint a szociáldemokrata ifjúsági szövetség taolát megbízhatatlannak minősítették. A háború utolsó esztendejében, bár a gyár doloozóít mentesítették a katonai szoloálat alól, őt „veszélyes nézetelért" besorozták. Először az általános sztrájkban való részvételéért tartóztatták le. Amikor 1921-ben a CSKP megalakult, apjával együtt ő is belépett a kommunista pártba. Csakhoov kenyéradói azt tartották természetesnek. hogy ezt a vörös Zvonart családjával együtt éhhalálra ItéHék. Nem kapott munkát. Még a hírhedt „žobraôenká"-t is meqvonták tőle. Franciaországba utazott, egy francia bánvában dolgozott s ott is röatön a párt tagja lett. Hazatérte után sikerült ismét a kohóműveknél elhelyezkednie. „Nem tanult" a múltból, nem vonult vfszsza a politikai munkától. Sőt. Teljes erejével belevetette magát a párt és a szakszervezeti munkába. A járási. majd a kerületi pártbizottság taoja lett; a CSKP 5/11. és VIII. kongresszusán a KB tagjává választották. Munkahelyén sokáig az üzemi bizottság elnöki tisztjét töltötte be. 1939. március 15-én a német megszállás legelső napján letartóztatták és több mint hat évig, felszabadulása napjáig a börtönök és koncentrációs táborok lakója lett. Pankrác, Spilberk, Mauthausen, Dachau, Buchenwald, szenvedéseinek, megpróbáltatásainak egy-egy állomása. Közben a Gestapo visszahozatta Kladnóra és négy hónapon keresztül kínozta. Meg akarták szerezni a CSKP kladnói tagjainak névsorát. Még az úgynevezett kéménybe zárás sem törte meg. Egy 35 cm széles és 35 cm átmérőjű csőbe állították, ahol lehetetlen volt a mozgás. Ha a hosszú órákig tartó mozdulatlan állás közben összecsuklott, elájult, vizet zúdítottak az arcába, hogy magához térjen. Meleg bundában forró kályha mellé ültették s arra kényszerítették, hogy sósheringet egyen, sós vizet igyon. Zvonár elvtárs nem szívesen beszél ezekről az időkről. Inkább a buchenwaldi emlékeit idézi föl. — Az illegális pártszervezet felbecsülhetetlen erkölcsi erőt és támaszt jelentett a 24 nemzet politikai és faji üldözöttjei számára. Tagja voltam a nemzetközi pártbizottságnak és elnöke az egyik blokk sejtnek. Sok emberéletet sikerült megmentenünk s a legbüszkébbek arra voltunk, hogy saját fegyvereinkkel szabadítottuk fel a tábort, 160 gyilkos SSkatonát ejtettünk foglyul. Harminchat kilogrammot nyomott František Zvonaf, amikor Buchenwaldból hazajött. De nem pihent egy napot sem. Szükség volt minden kommunistára s ő végre nyíltan, szabadon dolgozhatott a pártért az űj, szabad köztársaságért. Régi munkahelyén (a mai Egyesült Acélművek) a pártszervezet elnöke lett, később a vezérigazgató egyik helyettese. Mint az akciós bizottság elnöke komoly érdemeket szerzett a Februári Győzelem kivívásában s ezért a tízéves évforduló alkalmából állami kitüntetést kapott. Szakmai és politika^ tapasztalatait a prostejoví, majd a chomutovi vasművek élén is gyümölcsöztette. Társadalmi munkásságáról már beszámoltunk. Ez az éltető eleme, szereti az embereket és tud velük bánni. S amíg erejéből futja, a pártot, a közösséget akarja szolgálni. Büszke lehet a mai nemzedék, hogy ilyen ember, ilyen kommunista, mint František Zvonár és a párt többi élharcosa gazdag tapasztalataiból meríthet s részese lehet a kommunizmus teljes győzelmének valóra váltásában. KIS ÉVA kulrÚRÄ A politechnikai nevelés hatása Az elmúlt évek legfontosabb problémái közé sorolhatjuk a politechnikai nevelés kérdését is. A mai iskolák célja a szocialista, népi demokratikus országokban, hogy a felnövekvő nemzedéket alapos elméleti s egyben gyakorlati tudással fegyverezzék fel. Örömmel mondhatjuk, hogy ma már ezen a téren is felvehetjük a versenyt. Az elmúlt évekhez viszonyítva a politechnikai oktatás sokat fejlődött. Az elmúlt két év alatt államunktól csak a Komárnói Nyolcéves Középiskola két jól felszerelt műhelyt kapott, ahol a tanítást szakképzett pedagógus végzi. így van ez járásunk legtöbb iskoláján. Az állami segítségen kívül a védnökségi üzemek nyújtották a legnagyobb segítséget. Olyan eszközökkel és anyaggal látták el iskolánkat, amelyeket jól felhasználtunk a gyakorlati munkánál. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindent megtettünk a politechnikai oktatás javításáért. Vannak még problémák, amelyek még megoldásra várnak. Ezek közé tartozik a tankönyvek szakmailag megfelelő megírása is. Ez is megoldódik a következő tanévig. Ugrásszerű a fejlődés a politechnikai oktatást végző pedagógusok nevelése, képzése terén is. Ma már a legtöbb iskolában szakképzett oktató irányltja a gyakorlati munkát. Ennek hatása észlelhető a tanulók tárgyi tudásán. Bátran kijelenthetjük, hogy ma már tanulóink túlnyomó része nagyobb kedvvel végzi a gyakorlati munkát, sőt a komárnói iskolák pedagógusai szerint örömmel várják tanulóink ezeket az órákat, mert Itt szárnyat adhatnak alkotó fantáziájuknak. Tanulóink olyan segédeszközöket készítettek, mint pl.: térképtartó, számológép, különböző emelőberendezések, továbbá virágállványok, képkeretek stb. Az elkészített tárgy önbizalmat és nagyobb kedvet adott tanulóinknak a további munkához, így tanulóink érdeklődése helyes irányba terelődött és a magaviselet terén is feltűnően javult a helyzet. Az elmúlt tanévben iskolánkon magaviseletből elég sok volt a rossz osztályzat. Ebben az évben 487 tanuló közül már csak 8 tanuló kapott kettest magaviseletből. Azok a tanulók, akik azelőtt szívesen töltötték szabad idejüket az utcán, s ott gyakran illetlenül viselkedtek a felnőttekkel szemben, feltűnően megváltoztak. Ezek a tanulók inkább az alkotó modellezés után vonzódnak, szívesen töltik idejüket az iskola műhelyeiben és kísérleti kertjében. Tanulóink megszerették a növényeket és helyesen elsajátították a velük való bánásmódot. A szakkörök számának emelkedése a legjobb bizonyíték, mennyire megszerették tanulóink a gyakorlati órákat. Négy szakkör foglalkozik szemléltető eszközök készítésével. Nem ritka eset az sem, hogy a szakköri munka az órán végzett kísérletek ismétlésévé, esetleg az óra elméleti anyagát feldolgozó pótórává vált. A tanulmányi kirándulások száma is jóval emelkedett. Iskolánkon az elmúlt félévben 14 alkalommal végeztek sikeres üzemi látogatást. Tanulóink már megbarátkoztak ezekkel az újfajta kirándulásokkal is, mert megértették,"hogy milyen segítséget nyújtanak számukra a tanulásban. A politechnikai nevelés sikere nemcsak pedagógusaink kitartó munkájától függ, hanem a szakképzett szülők megértő magatartásától is. Szeretnénk, ha a közeljövőben több szakképzett szülő— a szülői munkaközösség keretén belül — tanácsaival, javaslataival elősegítené az iskolánkban folyó politechnikai oktatás továbbfejlesztését. Ratimorszky Gyula A»i!oi Slatinský 70 évss Kulturális közvéleményünk e napokban ünnepelte Artúr Slatinský építész 70 születésnapját. Artúr Slatinský értékes munkát végzett főleg a műemlék-védelem terén. Ettől eltekintve mint képzőművészeti publicista Is tevékeny, sőt 9 évvel ezelőtt Bratislavában festménykiállítását is láthattuk. (L. U.) A Fehŕr kór bemutatója Kecskeméten A kecskeméti Katona József Színház e hó j!4-én bemutatja Karel Capek Fehér kór című drámáját Egri Viktor fordításában. Capek drámáját — amelynek ez lesz első magyarországi bemutatója — Udvaros Béla, a színház főrendezője rendezi. 1961 szeptemberében fiatal csellóművészek nemzetközi zenei versenyét rendezik meg Izraelben. Eddig már 60 fiatal művész jelentkezett a versenyre, melynek első díja 2500 dollár. A zsűrit Pablo Casals fogja irányítani. Az ember az űrhajózás korában Ami eddig történt, az többé-kevésbé csak tapogatózás volt. Nagyon rövid idő telt el azóta, hogy az emriség az űrhajózás korának küszöbét átlépte. Az, első szovjet mesterséges hold új korszakot nyitott, s ha az azóta eltelt három évet civilizációnk hosszú történetével vetjük egybe, az újkor tulajdonképpen csak rövid pillanatnak tűnik. De ezt a három évet a technikai fejlődés rendkívüli irama jellemezte. Milyen szédületesen meredek út vezet az első mesterséges holdtól az űrhajóig! S bár az ember komolyan készül az űrrepülésre, ami a közeljövőben bizonyára be is következik, mind ez ideig senki sem repült még űrhajón (legalábbis addig az Időpontig. amikor ezt a cikket írom; azért viszont nem állok jót, hogy akkor is ez lesz a helyzet, amikor cikkemet olvasni fogják). Nincs tehát közvetlen tapasztalatunk arra vonatkozóan, milyen hatással lesz az űrrepülés az ember szervezetére, az emberre mint élettani jelenségre, az ember lelki világára, gondolkodásmódjára, az emberre, mint társadalmi lényre, így tehát csak feltevésekre vagyunk utalva. De szükséges-e egyáltalán feltevésekhez folyamodni? Nem volna jobb a regényírókra bízni e-t a feladatot, a fantasztikus irodalom művelőire, akik már évszázadokkal azelőtt feltárták a világegyetem titkait, mielőtt a tudomány lerakta volna a világűr megismeréséhez szükséges alapokat? Vagy nem kellene inkább a tényekre szorítkozni, amint azt a tudományos gondolkodás megköveteli? S végül is ml haszna az ilyen eszmefuttatásnak, amikor mi magunk Is tudjuk, hogy csak tapogatózásról lehet szó? Nem származhat kár belőle, nem von el az azonnali feladatok teljesítésétől? Ha az emberek nem tennének fel állandóan ilyen kérdéseket, nekünk sem kellene megismételnünk azt, aminek már régóta megvan a maIrta: ARNOŠT KOLMAN gyarázata. Először is szögezzük le, hogy a tudományos gondolkodás sohasem támaszkodhat kizárólagosan a tényekre. Sőt ellenkezőleg, -a tudomány minden ágának ki kell törnie a tények szűk korlátai közül; következtetéseket kell levonnia a tényekből, feltevéseket kell megkockáztatnia, hipotéziseket kell megfogalmaznia. Szárnyaló szellem, képzelőerő nélkül egyetlen tudomány sem létezhet, még az olyan „száraz" tudomány sem, mint a matematika. Az alkotó tudós és a fantasztikus regények szerzőjének gondolkodása között az a különbség, hogy a tudós a tényekből indul ki, a tények segítségével ellenőriz minden feltevést, semmit sem fogad el csak azért, mert hisz benne. A képzelőerőre feltétlenül szüksége van. Az is előfordulhat, hogy a regényíró szertelen fantáziája indítékul szolgál a tudós számára. A tudomány nemcsak a való világ tényeire és törvényeire vonatkozó ismereteink összessége. A tudomány előre mutat, a jövő felé, tehát azt is megjelöli, hogyan lehet a valóságot az emberiség hasznára átalakítani. A tudomány lényeges feladata az előrelátás. A tudománynak ez a szerepe kezdetben — s ez magától értetődő — alig-alig jutott érvényre. Csak a reneszánsz korában, amikor a modern tudomány megszületett, kezdett a tudomány a jövőbe látni. Amilyen mértékben a tudomány általános fejlődése megindult, úgy fejlődött ki az a képessége is, hogy előre lássa a természeti, majd a társadalmi jelenségeket. Fejlődésének kezdeti szakaszában a tudomány nem tudhatta előre, milyen — gyakran távoli és nagy jelentőségű — következményekhez vezetnek saját felfedezései. Az előrelátás kérdése akkor még nem vetődött és nem is vetődhetett fel. De minél mélyebbre hatolt az anyagba, minél inkább uralma alá hajtotta az energia egyre jelentősebb forrásait, s minél inkább sikerült a szerves életre és az ember életére is befolyását kiterjesztenie, annál sürgetőbben merült fel a kérdés: milyen átalakulások következnek majd be munkája nyomán, s milyen mértékben befolyásolják a jövő nemzedék életét. A tudomány és a technika alkalmazása néha kevésbé kívánatos átalakulásokhoz is vezethet (erdőírtás, a nagy városok levegőjének szennyeződése füsttel és gázzal, a folyók megmérgezése az ipari termelés hulladékaival, sugárhatások atomrobbantás következtében stb...) Ezért kell a tudománynak arra törekednie, hogy előre lássa, milyen pozitív vagy negatív következményekkel jár az idegen világok meghódítása. A tudománynak természetesen nem kell addig várnia — és nem is várhat —, amíg a következmények megmutatkoznak. Azonnal foglalkoznia kell a várható következményekkel. Sőt már régebben foglalkoznia kellett volna velük. Az, amit a tudomány jövőbelátásáról mondottunk, nemcsak a természettudományokra és a gazdasági tudományokra, hanem a filozófiára is vonatkozik. A marxi-lenini filozófia mint tudományos filozófia nem igazodhat Hegel megállapításához, aki szerint Minerva baglya csak éjjel repül. Hegel ezzel azt akarta mondani, hogy a filozófiának mindössze azt kell általánosítania, ami volt, vagy legfeljebb azt, ami van. A mi filozófiánknak mint tudománynak tudnia kell előre látni. Évtizedekkel előre látta a társadalmi fejlődést, a tőkésuralom bukását, a proletárforradalom győzelmét, a proletárdiktatúrát, a szocialista és a kommunista társadalom nagyvonalú építését. A mi filozófiánk a dialektikus materialista módszer következetes alkalmazásával mindezt előre láthatta. Ugyanígy ma is gondolkozhat és kell is gondolkoznia az ember Borsáról az űrrepülés küszöbén. De mi hasznunk lehet az Ilyen filozófiai eszmefuttatásból? Nem kell túlságosan igényesnek lenni. A tudományos filozófia a konkrét tudományok eredményeiből indul ki, nem helyettesítheti őket. Arra vonatkozó természettudományi ismereteink, milyen hatással lehet az emberre az űrrepülés, még nagyon szerények, tulajdonképpen csak tapogatózásról van szó. Filozófiai eszmefuttatásainktól sem várható több. De mégsem kell alábecsülni jelentőségüket, és nem kell azt mondani, hogy csak összegezik és megismétlik a szaktudományok tanításait. Filozófiai kutatásunk általánosít és így szélesebb távlatokat nyithat a jövő felé. Az űrrepülésnek, mint mindennek, szintén megvan a negatív oldala. Bizonyára lesznek emberek, akik menekülni akarnak a sürgős napi kérdések elől. Erről szól a tőkés országokban megjelenő könyvek és cikkek nagy része, akár szépirodalmi munkákról, akár a világegyetem meghódításáról szóló tudományos irodalomról legyen szó. így a Brit Űrhajózási Társaság közleményei gyakran foglalkoznak a telepátiával, a parapszichológiával, és miközben a bolygóközi űrrepülésre készítenek elő, előkészületeket tesznek „a kísérletek szellembirodalmába" történő utazásra! Az űrhajózást tárgyaló rengeteg regényben és elbeszélésben, még a legjobbakban is (mint például az amerikai Ray Bradbury A Mars krónikája című regényében, amelyet nemrégen fordítottak le cseh nyelvre) az olvasó nagyon sok misztikus és izgalmas dologgal találkozik, de semminek sincs tudományos tapasztalaton nyugvó alapja. A fantáziának ez a játéka messze eltávolíthat a valóság szilárd talajától. Az űrhajózásról szóló marxista filozófiai eszmefuttatás kapcsolatban marad a valósággal, a gyakorlati élettel, s Így sohasem válik hiú és terméketlen ábrándképpé. A Kozmos meghódítása és a békés egymás mellett élés Aki komolyan akarja tanulmányozni az űrhajózás hatását az emberre, annak mindenekelőtt azzal is számot kell vetnie, hogy milyen emberről van szó. Az űrhajózás egészen másképpen fog hatni a tőkés világ emberére. akibe a kizsákmányoló, uralkodó osztály oltotta be gondolkozásmódját, ideológiáját és erkölcsét, mint a szocialista világ emberére, aki humanista céljainak megvalósítására törekszik. Magától értetődő, hogy a két világ képviselőinek a céljai is egészen mások lesznek, miután megérkeztek az idegen bolygóra. Ugyancsak mások lesznek a társadalmi intézmények, más lesz az életforma, amelyet a halandóknak ez a két típusa akar meghonosítani a Holdon, a Marson, a Venuson vagy bármely más bolygón. És itt nemcsak jelentéktelen árnyalati különbségről van szó. a faji, nemzeti vagy helyi hagyományok következményeiről (Bradbury például gúnyolódva Írja le, amint minden kis amerikai város a legapróbb részletekig megőrzi a maga jellegzetes szokásait új lakóhelyén), hanem olyan lényeges különbségekről is, amelyek a két antagonisztikus társadalmi rend osztályjellegében gyökereznek. Amikor tehát ezt a kérdést vizsgáljuk, politikai oldalát sem hallgathatjuk el. Ezzel kapcsolatban természetesen különböző feltevésekre gondolhatunk. Induljunk ki a legvalószínűbből, amely az emberiség túlnyomó többségének hő kívánságát fejezi ki, vagyis abból, hogy megvalósul a teljes leszerelés, s a két társadalmi rend békés egymás mellett élése tartóssá válik. Tegyük fel tehát, hogy a békés egymás mellett élés létrejön. Ez esetben jelentős anyagi eszközöket fordítanak békés célokra, s azok egy részét az űrhajózás szolgálatába állítják. Ez ugyanakkor a tudományos intézmények és a tudósok világviszonylatban való együttműködését is eredményezi. Ahhoz, hogy helyesen fogjuk fel a világegyetem meghódítása és fi békés egymás mellett élés. a két égetően (Folytatás a 6. oldalon) <JJ SZŐ 5 * 1»61. február 17.