Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-01 / 1. szám, vasárnap

Laterna Magica JAROSLAV HÄŠEK: MOZGALMAS A darázsdi gyerekek hittanból csak annyit tudtak, hogy az Úristen mérhetetlen jóságában megteremtette a nádat. A nád után pedig Horáček hitoktató urat. E két fogalom elválaszthatatlanul összeforrott képzetükben. Az Or később megtanította az ehibereket, hogy nádból nádpálcát csináljanak, Horácsek hitoktató urat pedig, hogy a nádpálcát mesébe illő ügyeséggel suhogtassa. A dolog rendszerint úgy kezdődött, hogy Horácsek káplán úr a tanterembe lépve komor pillantást vetett tanítványainak rémült arcára s így szólt: - Vanicsek, te tökfej, úgy látom nem tudod visszájáról elszámlálni a hét főbűnt. Horácsek hitoktató ugyanis bűvészügyességgel váltogatta és bonyolítgatta a kérdéseket. A gyerekeknek visszájáról kellett elmondani a tízparancsolatot, vagy például megkérdezte: - Ludvik, te kerge birka, mondd meg gyorsan, melyik hátulról a harmadik parancsolat, attól számítva, hogy ne lopj! Vallástani matematika volt ez, s az összesített végeredmény mindig az volt, hogy porzott a gyerekek nadrágja. Akár Vanicseknek, akár Buchár, akár Ludvik, akár Kratochvil állt az Ürszíne előtt, a hitoktató előbb-utóbb kezébe vette a nádpálcát, s a feleltetés azzal végződött, hogy a gyerekek bánatosan csoszogva kivonultak a dobogó elé. Lelkük mélyén megrendült az isten végtelen jóságába vetett hit, s az a meggyőződés ébredt bennük, hogy így kell lenni és nem másképp, hogy a hittételek nem a katekizmusban rejlenek, hanem a nadrág fenekében. Egyszerű és érthető volt ez. A gyerek lehajol, domborítja testének gömbölyded részét, ahol a két láb találkozik a háttal, a hitoktató úr gyakorlott és izmos kezében pedig suhog a nádpálca. Napról napra így volt. A hitoktató úr egymás után térdére hajtotta tanítványait, s kedves mosollyal mondta: - Adjatok hálát az istennek, nyo-? morultak, amiért elfenekelhetlek benneteket. Egy napon Vencel gyerek a szomszéd faluból azzal a hírrel tért meg, hogy célszerű fokhagymával bekenni a nádpálcát. Nem fáj annyira s ráadásul a nádpálca az első ütés után elhasad. Az ártatlan gyermeki lelkekben buzgón égett a tudás vágya, ugyanakkor fennen lobogott bennük a gyermeki hit, s mialatt bekenték a nádpálcát fokhagymával, Kratochvil örömében elsírta magát. Ezt az eseményt a darázsdi iskola történetében a meghiúsult remények korának mondhatnánk. A reményeket a hitoktató zúzta porrá nadrágjukon. Majd szabadelőadást tartott s kijelentette, amit a fokhagymával tettek, elvetemült csalás volt, természetesen hiábavaló csalás, mint meggyőződhettek róla. Jogos volt 8 büntetés, amely a nádpálca képében sújtott le fenekükre. Meg akarták téveszteni az Oristent, A továbbiakban elmagyarázta, milyen áldatlan hatással lesz eltévelyedésük egész életükre. Megtették az első lépést az erkölcsi züllés, a fertő felé. Fogadni merne üdvösségébe, hogy a fokhagymát is lopták, ezért most másodszor is elfenekeli őket. Kétségtelenül, hogy mind egytől-egyig az akasztófán végzik, a jószágigazgató úr Vendelkéjének és Zdenkónak kivételével. (Ezt a kettőt sohasem verte el. Zdenkó papája egyébként az iskolatanács tagja volt.) Ily gyászosan múltak a napok, a nádpálca sohasem pihent. Ügy látszott a darázsdi gyerekek számára nincs menekvés, s reménytelen egyformaságában suhognak majd rájuk az idők végtelenségéig a hittanórás napok. A sánta Melhuba azonban váratlanul új irányt adott a vallási kérdés fejlődésének. A tő partján elmagyarázta a többi gyerekeknek a papiros jelentőségét. Odahaza ki is próbálta. Papirossal kibélelte a nadrágját, és elejtette a tejesköcsögét. Apja tüstén leoldotta nadrágszíját, dfc Melhuba csak fele annyi fájdalmat érzett, mint máskor. A papiros ettől fogva szent dolog lett a darázsdi iskolások szemében, gyűjtögetni kezdték, akárcsak a kínaiak, akik annyira megbecsülik a papirost, hogy még az utcán is fölszedik. A papiros nagyszerű védőszernek bizonyult. A fő páncélszállítő Misterka volt, a boltos fia, s a hitoktató hamarosan észrevette, hogy a bitang kölykök arcáról eltűnt a feneküköt facsaró kín kifejezése. Elmélkedni kezdett, s arra a következtetésre jutott, hogy alighanem megkeményedett a bőrük, s a hittanórákra vastagabb nádpálcával kell felszerelnie magát, mert isten végHITTANÓRÁK' telen jóságában vastagabbra ls növeli a nádat. A bűnösöket felsorakoztatta a dobogó előtt, megmondta nekik, hogy. úgy látszik, már hozzászoktak a vékony nádpálcához. •— Nesze pénz, — mondta Misterkának — fuss az apádhoz és mond meg neki, hogy jó erős nádpálcát válasszon ki. Figyelmét nem kerülte el, hogy a bűnösök arca kínosan megrándul, szívét elégedett öröm töltötte el, s boldogan dörzsölte kezét, összeszorította pengevékony ajkát, s arra gondolt, hogy ő is jobban fogja élvezni, ha vastagabb nádpálcával verheti a kölyköket. Misterka papája nagyszerű nádpálcát választott ki, vastagsága teljesen kiegyenlítette a védő papirospáncél fékező hatását. A találmányt tehát tökéletesíteni kellett, s Melhuba egy délután a tó partján kimondotta a varázsszót: .— Pappendekli! A hittanóra ezentúl olyan volt, mint valami tüzérségi gyakorlat, a gyerekek feneke tompán döngött, s a hitoktató úr elgyötörten sóhajtozott t i— Istenem atyám, micsoda kemény bőrük van ezeknek! Elküldte Misterkát, hozzon még vastagabb nádpálcát. Ez volt a legvastagabb pálca, amely valaha is darázsdi ember szeme elé került. Csapásai alatt hasadozott és repedezett a kéregpapír. Most már nincs segítség, r—• sír« ta el magát Melhuba a tó partján. A legközelebbi hittanórán a gyerekek elfásult, kétségbeesett képpel meredtek maguk elé. Tudták, hogy minden hiába. Csak Kratochvil arcán rémlett bátortalan mosoly. Annál bizonytalanabbul felelt, amikor a hitoktató megkérdezte, mikor mutatta meg az Úristen az embereknek első ízben végtelen kegyelmét^ Tizenöten álltak a dobogó előtt, köztük Kratochvil. Tíz gyerek hátán már boszorkánytáncot járt a nádpálca, bőgve támolyogtak vissza a padba, a hitoktató üdvözült mosollyal suhogtatta szerszámát, s intett Kratochvilnak. Térdére fektette, a fenevastag nádpálca fütyülve hasította a jajgatástól sűrű levegőt, és bum! Kratochvil nadrágja úgy megcsendült, mint a cintányér, amikor Űrnapján áldásosztás közben összecsapja a rezesbanda nagydobosa. A hitoktató elengedte a vigyorgó Kratochvilt és ráordítottt Le a nadrággal! Kratochvil arcáról lehervadt a mo4 soly, leersztette nadrágját, elkámpicsorodva nyújtotta oda a hitoktatónak a bádogtáblát, amelyet előző este emelt el a templomból. A hitoktató elképedve olvasta: „Adakozzatok isten házának szépH tésére!" Fordította! TÖTH TIBOR Munkás reggel Lassan már virrad. Ablakom alatt a nyújtózkodó járdák konganak. Múlnak a percek, halad az Idő, I az utcán végig léptek száma nő. Az éji műszak hazaküldte már dolgozóiti Nagyot sipol a gyár; gépét vigyázza munkás szeme, és szüntelenül cseng a gépzene. Kékblúzos munkás, patinás ezüstkerekek száza, mozgás mindenütt. Villanytargonca gördül. Szerteszét viszi a gépek most szült gyermekét. A felkelő nap bekandikál, tetszik neki a nyüzsgő, tarka gyári fénylávíja ömlik az ablakon, munkást és gépet színaranyba von. ZALA JÓZSEF • öt nap, öt éjszaka címmel NDKszovjet koprodukciós filmet mutatnak be a moszkvai Film Házában. A film a drezdai műkincsek megmentéséről szól. • Bertold Brecht Galilei élete című szfnmüve 200-ik előadását érte meg a Berliner Ensemble előadásában. • A Csemadok Maié Blahovo-i színjátszói e napokban r^gy sikerrel mutatták be Fazekas Mihály. Ludas Matyi cimü színmüvét. A színjátszók most a környező falvakba készülnek vendégszereplésre. • A Moszkvai Ifjúsági Könyvkiadó megjelenteti Móra Ferenc és Mikszáth Kálmán ifjúsági műveit. • A Csemadok želiezovcei helyi csoportja a napokban tartotta évzáró gyűlését. Az összejövetelen a tartalmas kulturális műsort és a titkári beszámolót vita, majd határozathozatal követte. A résztvevők megfogadták, hogy a jövőben megjavítják a helyi szervezet munkáját és tevékenyebbé teszik a csoportok kulturális életét. (a. j.) nésznek segítségével, ugyanakkor a film azon jeles tulajdonságainak felhasználásával fejezik ki, melyekhez a néző már annyira hozzászokott: detailok, pillanatszerű díszletváltozás, térhatású hang. E lehetőségek különösen erősen hathatnak egy tömör előadásban, melyben együtt kölcsönösen kisegítik és erősítik egymást. tőségeket alkalmazza. Valami azonban új és érdekes: például a régi film és a hagyományos opera igen humorosan rendezett és kivitelezett összjátéka, melynek során az alakok egyik vászonról a másikra lépnek át. Ez nemcsak vidám szám; a filmgyártás első éveinek elsekélyesedett operája ostoba vígjátékával együtt kitűü napokban a Szovjetunió nagy ^ városaiban szerepelt *a csehszlovák művészet új ága, a Laterna Magica, mely annak idején a brüsszeli világkiállítás látogatóit ejtette csodálatba. A szovjet emberek elragadtatással nyilatkoznak a baráti Csehszlovákia különlegességéről, a nagy látványosságról, mely egyesíti a szín- és filmművészet elemeit és ezzel új típusú, sajátos kifejező eszközű művészetet hoz létre. A Laterna Magica szovjet művészi körökben is nagy vitákra adott okot. Az alábbiakban méltatást közlünk egy neves szovjet művész tollából. Hihetetlenül sokrétű formákban születik az új, hihetetlen, hogy milyen különféle módon arathat kápráztató sikereket az alkotóeszme! Milyen váratlan hatása lehet egy műszaki találmánynak! Az ember azt hinné, hogy a színművészet és a színpadi technika terén már minden eszköz teljesen kimerült, s hogy műszaki fordulat elérésére legalábbis a kibernetikát, a polimereket vagy az atomerőt kellene igénybe venni... S miközben az ember így tűnődik, a színpadi látványosságnak új formája jelent meg, mely rendkívüli lehetőségeket nyújt a már régen ismert elemekből összetevődő színpadi kifejezésre. Elvégre nincs olyan ember, aki nem látott volna élő színészeket a színpadon, aki nem járna moziba. Bizonyára emlékezünk gyermekkorunk „csodálatos képeire", a laterna magicára. Ez az új látványosság forrása. Egyéb körülmények is vannak, melyek nem kerülhetik el figyelmünket. Még sohasem láttunk ilyen szép és tündöklő laterna magicát, először találkoztunk a filmvetítés ilyen alkalmazásával. Még sohasem láttuk az élő színész mozgásának és technikai megörökítésének ily nagyszerű egybehangolását. Tehát az ismert és megszokott dolgok minőségének látMűsorismertetés... Ebben van az alapvető különbség az előadás és a műsor, a színház és az esztrád között. Előadáskor a néző élményeket gyűjt, azonban az egyes műsorszámokat külön-külön élvezi. Sajnos, a Laterna Magica még nem oldotta meg azt a különösen vonzó feladatot hogy megteremtse a XX. század színháztípusát, mely olyan érzelmeket tud kelteni a nézőben, melyekre a színház és a film különben képtelen, s amelyben bármelyik modern vagy klasszikus darabot sokkal tökéletesebben és meggyőzőbben adhatnának elő, mint a hagyományos módszerekkel. Minden színművészeti dolnozó, aki végignézte a Laterna Magica műsorát, tisztában van vele, hogy egy ilyen szintetikus látványosság technikája rendkívül nehéz. Az előzetes filmfelvételek szükségessége, a tökéletesen pontos forgatókönyv és főSzláv tánc szatra egyszerű növelése igen csábos távlatokkal kecsegtető újfajta színművészetet szült. A Laterna Magica előadását először már két évvel ezelőtt, a brüszszeli világkiállításon láttam, s az volt a benyomásom, hogy ez nemcsak olyan érdekes látványosság, mint például a circoráma, hanem lényegesen komolyabb valami. A brüsszeli program tarka, jól összeállított volt, hogy minél hatásosabban megcsillanthassa az új technika nagy lehetőségeit. Az élő konferanszié párbeszéde a vetítővásznon feltűnő két hasonmásával, az élő színészek és részletfelvételeik meglepő összeillesztése, élő alakok szereplése filmdíszletek előtt, egy élő táncos és a papírkörre vetített partnerének párostánca, zongorista, akit olyan zenekar kísér, melyben — természetesen a vásznon — minden hangszeren ugyanaz a zongoraművész játszik, a így sorolhatnánk tovább a látványosságokat. Amikor megtudtuk, hogy Brüsszelből Prágába vitték a Laterna Magicát és állandó színházban helyezik el, irigyeltük azokat a színművészeket, akik majd felhasználhatják az új művészi kifejezőeszközöket, vagy új színművészetet alkothatnak segítségükkel. Elképzeltein, milyen korszerű lesz az előadás, melyben a darab tartalmát a színpad fő eszközének a-s a nézőhöz forduló élő színően jellemzi a művészetnek ezt a két elavult ágát. Biztos sikert jósolhatunk a Laterna Magicának valamennyi városban, ahol csak megfordul. Ha ez a remek ként a színészi teljesítmények és az előadási technika szigorú egybehangolása rendkívül nehéz folyamat. A Leningrádban bemutatott második műsor alapjában nem tér el, az elsőtől^ ugyanazokat a technikai lehetalálmány a színművészeti dolgozók számára a modern színház új, ígéretteljes eszközét jelenti, a kitűnő műsor a nézők számára azért is felette érdekes lesz, mert lebilincselően mesél az ifjú Csehszlovákia életéről. Egyes beavatatlan nézők úgy vélik, hogy ők jobban látják, mint a színházak vezetői és kollektívái, hogy milyen utat kövessenek egyes színházak. A nézők engem is gyakran felkeresnek leveleikkel, melyekben előre megrendelik a színház játékrendjét, s ez nem tetszik nekem. Nem akarok egy ilyen néző szerepében fellépni cikkemben és nem akarok tanácsot adni annak a színháznak, mely már eddig is nagy munkát végzett és bizonyára a jövőjére is gondol. Mégsem akarom leplezni, milyen nagy érdeklődéssel várom, vajon áttér-e a színház harmadik műsorában az esztrádról az igazi színművészetre és megpróbálja-e érvényesíteni gazdag technikai vívmányait a modern színház alapvető feladatai terén, vajon áttér-e az edzett fegyver mutogatásáról a harcra, újabb magaslatok elérésére a szocialista színművészetben? NYIKOLAJ AKIMOV, a Szovjetunió népművésze, Leningrád O. Cecháková, H. Holubová. V. Nováková és H. Pejšová, a balettegyüttes tagjai Marié Staňková konferálás közben 4 J

ĹJJ SZÖ 10 * 1961- január 7,