Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-13 / 13. szám, péntek

Érdemes rajta elgondolkozni A feladat világos * A Német Demokratikus Köztársaságban a freítali középiskola tanulói a helyi nemes acélt gyártó üzembe járnak po­litechnikai gyakorlatra. Képünkön Alfréd Richter, villanyszerelő a villanymotor javítására tanítja Karín Schiller diák­lányt. (ČTK - Zentrabild felvétel) * * * MEDVEBOCS-IKREK SZÜLETTEK Magyarországon a debreceni Állat­kertben. A két medvebocs és Len­gyelországból származó mamájuk jó egészségnek örvend. A SZLOVÁK MŰSZAKI FŐISKOLA 1613 első évfolyamos hallgatója az elmúlt hó­napokban 19 üzemben volt üzemi gyakor­laton. Heti 30 órát dolgoztak az üzemben és 14 órán hallgatták az előadásokat. ALKOHOLMENTES KÁVÉHÁZ NYÍLOTT január 10-én Hradec Královén. A Bystri­ca-szálló kávéháza hang versenykávéház lesz. A harmadik ötéves terv folyamán a kelet-csehországi kerületben számos kávéházat és vendéglőt építenek át alko­holmentes szórakozó- és étkezöhellyé. HARMINCHATEZER PALACKOT dobott a tengerbe a kanadai halá­szati kutató intézet a Csendes-óceán nyugati partján, a tengeri áramla­tok vizsgálata céljából. A palackok­ban elhelyezett orosz, japán és an­gol nyelvű levelezőlapokból eddig 700 darabot küldtek vissza az inté­zetnek. FEKETE TARZANT KERESNEK a film­vállalatok, mert Afrikában új Tarzan fil­met akarnak forgatni. MEGNYÍLT A HARMADIK ÖTÉVES TERV ELSŐ FSZM ÜDÜLŐJE, Lipnón. Öt­ven korszerűen berendezett szobában több mint ezer üdülővendég fordul meg a télen. A harmadik ötéves terv idején a dél-cseh kerületben további üdülök nyílnak. HÁROMSZÁZ LÉGIJÁRATON közle­kednek utasszállító repülőgépek a Szovjetunióban, amelyek az ország valamennyi nagyobb városát bekap­csolják naponta a légiforgalomba. LEÉGETT A NAPOKBAN a San Fran­cisco-i Homas-szálloda. A tűzvészt a szálloda egyik lakója okozta, aki égő cigarettával a szájában elaludt és a cigaretta meggyújtotta a matracát. A sze­rencsétlenség következtében 18 személy életét vesztette, 30 pedig súlyosan meg­sebesült. CSEHSZLOVÁK GY ÓGY SZERKI ÁLLIT ÁS lesz Bagdadban február 19-28 között. A kiállítást 150 négyzetméter területen a Ccitmapol csehszlovák vállalat rendezi előadásokkal és, szakmai filmek vetíté­sével összekötve. SZTRÁJKOLTAK A PROFESSZOROK a párizsi Sorbonne Egyetemen a ka­rácsonyi szünet utáni első előadási napon. A felső oktatási szakszerve­zet sztrájkra szólította a tanárokat és tanársegédeket, hogy tiltakozza­nak fizetésük késedelmes folyósítása ellen, ugyanis még a decemberi fi­zetést sem kapták kézhez. K1TAHTÓ MUNKÁVAL sikerült pisztrán­gokat idomítani az ausztriai Luger-fivé­reknek. A halak mutatványa, hogy a víz színe felett elhelyezett karikán keresz­tül ugranak. A TECHNOEXPORT csehszlovák külke­reskedelmi vállalat a múlt év végén ösz­szesen 8 millió korona értékű különle­ges gumiipari gépet szállított a Szovjet­unióba. Hasonló nagy szállítások történ­tek az 1960. évben, Lengyelországba, Ma­gyarországra, Romániába, Bulgáriába, In­diába, Iránba, Szudánba és Burmába. FEGYENCLÁZADÁS TÖRT KI a na­pokban a philadelphiai börtönben. 1200 fegyenc két és fél órán át megszállva tartotta a börtönt, míg a riadóztatott rendőrök gumibottal és fegyverrel le nem verték a láza­dást. A BÉCSI KÖZLEKEDÉSI RENDŐRÖKET, alkoholellenörzö üvegcsövekkel szerelik fel. Ezzel a helyszínen meg tudják ál­lapítani, mennyi alkoholt fogyasztott az autóvezető. HATMILLIÓ KORONÁT adnak a harmadik ötéves terv alapjára a kremnicei állami pénzverde dolgo­zói. A pénzverdében már hét kol­lektíva versenyez a szocialista mun­kabrigád cím elnyeréséért. EZ ÉV MÁJUSÁBAN lesz Bratislavában az ifjúsági és pionír-énekkarok fesztiválja. SZÉLESVÁLLÜ, köpcös parasztem­ber Gažo Ján, a Hronské Klačany-i EFSZ-elnöke. Sza­vaiból és tekinte­téből mély meg­győződés árad. öröm hallgatni, amint a jó gazda jártasságával szö­vetkezetük problémáiról, jövő tervei­ről beszél. A közelmúltban az egyik járási értekezleten ismerkedtem meg vele. A járás szövetkezeteinek funk­cionáriusaival éppen a hústermelés növelésének kérdéseiről vitatkozott. — Nem tudom, de végre már el kellene dönteni — magyarázza nagy hévvel — melyik etetési módszer a helyes a sertések hizlalásánál. Ta­valy a židlochovicei ÁG-ban jártam és az ott szerzett tapasztalatok alap­ján szövetkezetünkben is meghono­sítottuk a szárazetetést. Most meg Gregor elvtárs felszólalásából hallom, hogy a Zeliezovfei Állami Gazda­ságban jobban bevált a nedvesetetés. A želiezovcei ÁG igazgatójának be­jelentése bizony komoly vitára adott okot, mert az igazgatósághoz tarto­zó részlegek tavaly húsból hektá­ronként 200 kilogrammra növelték a piaci termelést s összesen 120 va­gon hússal járultak hozzá közellá­tásunkhoz. A levicei járás szövetke­zetei meg sem közelítették ezt az eredményt. - Egy cseppet sem kételkedem ­veti közbe Augustín Grozman šá­rovcei elnök - az állami gazdaság eredményeiben. Náluk azonban nem probléma a hústermelés, mert a hiz­laláshoz szükséges takarmánymeny­nyiséget saját alapjukon kívül köz­ponti tartalékokból is fedezhetik, ami a szövetkezetnek igen nagy befek­tetésébe kerülne. - Ez ám a termelés fokozásának a titka... a takarmány! — bólogat­nak elismerően a vitázó szövetke­zeti funkcionáriusok. GREGOR ELVTÁRS, aki a csoport mellett bodor füstfelhőket eregetett cigarettájából, felfigyelt szomszédai eszmecseréjére s nem állhatta meg válasz nélkül megjegyzéseiket. — Hát idefigyeljenek — fordult feléjük — abban igazuk van, hogy az állami gazdaság még nem te­remtette meg saját takarmány­alapját és részben az állami tarta­lékokra van utalva. Ám ezt a dotá­ciót minden évben igyekszünk csök­kenteni és a cukorrépa felhaszná­lásával a szemestakarmány-szükség­letet is a minimumra akarjuk leszál­lítani ... — Ezzel talán nem akarja állítani, hogy csák cukorrépával hizlalnak? — szakítják félbe többen is az igaz­gatót. - Azt nem mondhatom, hogy tel­\ Nagy Októberi Szocialista For­radalom forradalmasító hatása nálunk is megmutatkozott. Példát szolgáltatott és harci felhívás volt minden ország munkásosztálya és dolgozói számára. Ennek a hatása következtében fejlődött ki nemze­teink hatalmas nemzeti felszabadító mozgalma az Osztrák-Magyar Monar­chia elnyomásával szemben. Az Ok­tóberi Forradalom sodrában a nép­tömegek, különösen pedig a munkás­ság síkra szállt az önálló csehszlo­vák államért. A dolgozó tömegek forradalmi támadásának erős csapá­sai alatt 1918 októberében szétzúzták a monarchia, a „nemzetek börtöné­nek" bilincseit és kiharcolták a Csehszlovák Köztársaságot. A töme­gek persze azt akarták, hogy ez népi és szocialista köztársaság le­gyen. A szociáldemokrata jobboldali áruló vezetők azonban aljas módon becsapták a dolgozó tömegeket, ki­semmizték a hatalomból, s a dolgo­zók akkori nemzeti és demokrati­kus forradalmának nem a munkás­osztály került az élére. A szociálde­mokrácia nem volt képes ezt a for­radalmat tovább vezetni és fejlesz­teni s megteremteni a szocialista forradalomba való átmenet feltéte­leit. Ellenkezőleg, a jobboldali szo­jesen áttértürfk a répa etetésére, -' folytatja, - de a tavalyi termésből 220 vagon cukorrépát tároltunk ta­karmányozási célokra. A jelenlevők érdeklődésére aztán részletesen elmagyarázza a cukorré­pa etetésének jelentőségét és mód­ját. - EGY HEKTÁR ÄRPATERMÉS­BÖL rendszerint 600—650 kilogramm húst lehet elérni, cukorrépából — közepes termés mellett — 1600 — 1700 kilogrammot. Gazdaságunk a répa etetése következtében min­den mázsa sertéshúsnál 170 koro­nával csökkenti a termelési költsé­geket. A takarmányadagokat nyer­sen- vagy félig főzött álla­potban kásaszerű péppé örüljük, az etetést gépek segítségével végez­zük. Meg kell jegyeznem, hogy a répát etetés előtt jól meg kell tisz­títani, nehogy hasmenést okozzon. Erre persze nagyüzemi mődon kell berendezkedni, mert másképpen sok időt és kiadást venne igénybe a ré­pamosás. Tudomásom szerint a znoj­mói GTÁ már gyárt ilyen mosóbe­rendezéseket s ilyenek kivitelezését járásunk gépállomása is egykönnyen megvalósíthatná. - Nahát - gurul dühbe, de inkább magára mérges Gažo Ján — ezt bi­zony nem gondoltam volna! Méghogy ciáldemokrata vezérek elárulták a munkásosztályt és önként átadták a vezetést a burzsoáziának. A fiatal köztársaság élére Masaryk imperia­lista ügynök és szovjetellenes uszító került, akit a hazai és külföldi bur­zsoázia a „felszabadító" legendájá­val vett körül, hogy így elkendőzze azt a történelmi tényt, hogy a cseh­szlovák önállóság létrejötte 1918­ban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatásának és a széles néptömegek harcának a m,űve volt. A nemzeti demokratikus forrada­lom folyamán a politikailag tapasz­talatlan, a Masaryk képviselte pol­gári tényezők politikájában és el­lenállásának legendájában hivő egyének ezrei és százezrei kapcso­lódtak be az aktív politikai életbe. Abban bíztak, hogy az önálló állam megteremtése egyben szociális fel­szabadulást is jelent. Ebben a hi­tükben a szociáldemokrata vezetők áruló politikája is támogatta őket. A cseh burzsoázia a nemzeti köve­telésekért folytatott harcban jó tak­tikát választott a tömegek megté­vesztésére. S ez az oka annak is, hogy ekkor még nem volt meg min­den feltétel a cseh burzsoázia iga­zi arculatának és a szociáldemokra­ta vezetőség áruló politikájának le­leplezésére. cukorrépával,.. hiszen tavaly szövet­kezetünk 850 mázsás répatermést takarított be hektáronként. Ha az idén már takarmányozásra is ter­melünk néhány hektár cukorrépát, akkor a szemestakarmányhiányból so­kat pótolni tudunk. Ez jó tanulság számunkra. Mielőtt az értekezlet folytatta vol­na munkáját az egybesereglett szö­vetkezeti elnökök, sertésetetők és zootechnikusok gyorsan átszámítot­ták az árpa és a cukorrépa takar­mányértékét, s összehasonlítást esz­közöltek. SZÁZ KILÖS SERTÉS felhízlalásá­hoz 315-350 kilogramm keményítő­egység szükséges. Ha szemestakar­mánnyal hizlalunk, akkor egy kilo­gramm súlygyarapodáshoz 4,5 — 5 ki­logramm szemestakarmányt kell fel­etetnünk. A nagyhozamú és takar­mánynak aránylag olcsó cukorrépából azonban alig kétszeres súlymennyi­ség kell egy-egy kilogramm súly­gyarapodás eléréséhez. Ez a rövid számítás sok minden­re világít rá, többek között — és ez a legtöbb — a termelés további tar­talékait tárja mezőgazdasági dolgo­zóink elé. Érdemes tehát rajta mé­lyebben is elgondolkozni. És azon is, hogy a fejlődésben nincs megállás. SZOMBATH AMBRUS 1918 októberétől hosszú út vezet' odáig, míg a demokratikus érzelmű tömegek gondolkodásukban szocia­listává válnak. A csehszlovák bur­zsoázia ugyanis — hatalma megszi­lárdítása érdekében, valamint, hogy tompítsa és megtörje a nép for­radalmi harcának hevességét — né­hány részleges engedményt tett. Ki­hirdették az alapvető demokratikus szabadságjogokat, betegbiztosítást, nyolcórás munkanapot vezettek be, ígéretet tettek munkanélküli se­gély nyújtására, a parasztságnak pe­dig földreformot ígértek. A bur­zsoázia a népmozgalomtól való fé­lelmében megígérte az ipar szociali­zálását, sőt a parlamentben szocia­lizálási bizottságot is létesített. A látszatintézkedések ködét túlhar­sogó szólamok úgy beszéltek a köz­társaságról, mint „a szociális igaz­ságosság államáról". A burzsoázia sokat ígért, éppen azért, hogy lep­lezze, milyen keveset hajlandó adni. Az önálló Csehszlovák Köztársaság megalakulása után azonban a hely­zet természetesen megváltozott. A cseh burzsoázia uralkodó erővé vált, s mihelyt a munkásosztály kezdte felismerni, hogy a köztársa­ság burzsoá állam, és a kizsákmá­nyolás régi módszere mit sem vál­tozott, a munkásosztály és a többi dolgozó harcának törvényszerűen a cseh burzsoázia ellen kellett fordul­nia. Ezzel egyidejűleg a munkásosz­tály felismerte a szociáldemokrata vezetőség igazi arcát is. Ezek a té­nyek aztán elősegítették a munkás­osztály erősödő harcát a polgári po­litika és a szociáldemokrata veze­tőségétől való elválásra. Kezdtek ki­alakulni a munkáspárton belüli és az annak keretét túllépő osztályáram­latok, s erősödni kezdett az ellen­— a mezőgazdasági nagyüzemi termelésnek is el kell érnie fej­lett iparunk színvonalát. Mégpe­dig minél előbb, annál jobb. Ho­gyan? A példát az ipartól kell menetközben átvenni. Az állami szektor, vagyis az ájlami gazdaságok, traktorállomá­sok, növénynemesítő állomások, tangazdaságok, erdei üzemek stb. mezőgazdasági dolgozói közül 1617 kollektívának 13 427 tagja versenyez. 107 versenyző kollek­tíva már jogosan viseli a megtisz­telő címet, amelyet eléggé szigorú feltételek teljesítése esetén az illetékes kerületi szakszervezeti tanács adományoz. A versenyzők közül 9478 férfi, 3949 nő, közülük 2121 fiatalkorú. Ebből az adatból is világosan kitűnik, hogy a me­zőgazdaságban az életkor alakulá­sa kedvezőtlen és további fiata­lok lelkes munkájára van szük­ség. Megérdemelten kapja a szocia­lista munkabrigád címet a Liteni Állami Gazdaság farmjain dolgozó állatgondozók tíztagú kollektívá­ja. Í25 fejőstehéntől 70 000 liter tejet adtak tervén felül. Január 5-én, amikor tudomást szereztek a szép kitüntetésről, újabb köte­lezettséget vállaltak. Az 1961. évi tervet, amely magában véve is 17 százalékkal magasabb a tavalyi­nál, még 30 000 liter tejjel túl akarják szárnyaim. A kollektíva tagjai nem feledkeznek meg aj új technológia bevezetéséről és népszerűsítéséről sem. Noha a versenyzők száma or­szágos méretben alacsony, az el­ismert brigádok száma úgy is magasabb lehetne, ha a Forradal­mi Szakszervezeti Mozgalom szer­vei nagyobb figyelmet szentelné­nek a versenyzők önzetlen mun­kájának. Általános panasz, hogy a cím adományozásáig terjedő idő­szak indokolatlanul hosszú. Re­mélhető, hogy a küszöbünkön ko­pogtató országos konferencia min­den vitás szakszervezeti kérdést közmegelégedésre megold. Túl kevéš a szocialista munka­brigádok száma a szövetkezeti szektorban is. Az országos szám­adatokat most állítják össze, de itt is érvényes, hogy a kerületi, főleg pedig a járási nemzeti bi­zottságok sokkal több figyelmet szentelhetnének a szövetkezeti versenymozgalomnak s azon belül a magasabb színvonalon vetélkedő brigádoknak. Ez nem valami for­mális öncélúság. Megkívánja az egyre népszerűbb jelszó: az ötéves tervet négy év alatt akarjuk tel­jesíteni, (Szily) zéki szárny. Már a szociáldemokrá­cia Xn. kongresszusa 1918 decem­berében kimondta, hogy a pártban szaporodnak a villongások, amelyek kétségtelenül mély ellentétekké fej­lődnek. "C 1 zek az ellentétek nem a vé­letlen szüleményei voltak. A szociáldemokrata vezetőség meg­alkuvó politikája ellentétbe került a munkásosztály érdekeivel. A forradalmi irányzat kialakulása a Szociáldemokrata Pártban 1919 ta­vaszára már teljesen nyilvánvaló, tu­datos folyamat volt, amely a mun­kásmozgalom történetében a mar­xista balszárny nevet viseli, s_a munkáspárt forradalmi jellegéért ví­vott harc jelentette tevékenysége célját. Fokozatosan helyes válasz ér­lelődik bennük a proletariátus osz­tályharca stratégiájának és taktiká­jának kérdéseire. 4 Lenin kezdeményezésére 1919 márciusában megalapított III. Internacionálé nagy segítségére volt a baloldalnak abban, hogy helyes vá­laszt kapjon a szocialista forrada­lom kérdéseire, a legfontosabb teendőkre és arra, hogyan váljék a tömegek forradalmi harca érlelésé­nek fontos tényezőjévé. Ehhez a harchoz nagy lökést adott a Ma­gyar és a Szlovák Tanácsköztársa­ság kikiáltása és az erősödő forra­dalmi harc. Kladno vidékének pro­letariátusa az 1919-es év folyamán megkezdte a munkástanácsoknak, mint a tőke elleni harc forradalmi szerveinek megalapítását. A bal­szárny élesen bírálta a szociálde­mokrata vezetőség politikáját. A köz­társaság konkrét helyzetének elem­zéséből indult ki, s ez az út azután a bírálattól élesebb vitákhoz veze­tett magában a párt vezetőségében, s azt eredményezte, hogy a bal­szárny 1919-ben a párt képviseletei testületének októberi ülésén önálló nyilatkozattal lépett fel. „Célunk a szocialista köztársaság, s ezt nem A KLADNÓI JÁRÁSBAN a kačicei Nový Život EFSZ tagjai a szomszédos Rudá Záŕe Szövetkezet tagjaival folytatnak páros versenyt. Legfontosabb pontnak a szerződéses eladás túlteljesítését tartják, továbbá azt, hogy egy hektár mező­gazdasági területen melyik szövetkezet termel majd a harmadik ötéves terv első esztendejében több húst. tejet, tojást stb. és melyik EFSZ ér el szebb eredményeket a termelési költségek csökkentésében. A Nový Život Szövetkezetben a szocialista munkabrigád címért versenyző kertészkollektíva a téli időben is kiveszi részét a vállalás minél sikeresebb teljesítéséből. (K. Mevald — ČTK — felv.) A CSKP megalakulása 40. évfordulójára A PART — a győzelem záloga „Az Októberi Szocialista Forradalomnak igen nagy a jelentősége az emberiség történetében. Az egész világ alapjáig megrendült, ami­kor az oroszországi proletariátus a legszegényebb parasztsággal együtt a nagy Lenin vezette bolsevik párt irányításával kezébe vet­te a hatalmat és meghirdette egy új társadalmi és államrend szü­letését. A világ első munkás-paraszt állama magasba emelte a szo­cializmus harcok és győzelmek dicsőségével övezett forradalmi vörös zászlaját, a marxizmus-leninizmus nagy zászlaját." (Hruscsov) ÜJ SZÖ 86 * 1961. január 12.

Next

/
Thumbnails
Contents