Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-26 / 26. szám, csütörtök

4 Ä tervfeladatok határidejének lerövidítéséért A harmadik ötéves tervben merész faladatokat tűztünk mezőgazdaságunk elé. Sok EFSZ-ben már az indulás is arról tanúskodik, hogy a szövetkezetesek komoly tervekkei indulnak harcba a kitűzött feladatok megvalósításáért. Hol a szervezés és az irányítás megjavításával, hol pedig a termelési feltételek jobb kihasználásával igyekeznek elérni, hogy a harmadik ötéves terv feladatait négy év alatt teljesítsék. A szövetkezeti tagok ma már természetesnek tartják a termelés növelésének és az életszínvonal emelésének szoros összefüggését. Ezt tanulták az EFSZ-ek V. kongresszusának anyagából, eszerint is cselekednek. ^•rtüi!* MEGÚJULT HITTEL G

azdagon termő a bodrogközi róna — így tartotta és tartja számon az ország népe. Különösen a szocialista nagyüzemi gazdálkodás első éveiben kapott szárnyra ez a hír, amikor a lelesi és még néhány elsőnek alakult szövetkezet már az indulás éveiben országraszóló termelési eredményekkel dicsekedhetett. Például a lelesiek már az ötvenes évek derekán 100 mázsás hektárhozam elérését tűzték ki kukoricából és meg kell adni, nem is jártak messze tőle. Burgonyából — kísérleti parcellán — a 300 mázsás hektárhozamot is túlszárnyalták. Jól jövedelmezett a baromfitenyészet, a rozstermelés, a halastó is hozott valamit a házhoz. Szóval gyűlt a pénz a közös gazdaság pénztárába s pár év alatt korszerű épületekkel rendelkező gazdasági udvar formálódott a Hegy utcai kertek alatt. Igaz, ami igaz, nemcsak a keletszlovákiai kerületben, de talán az egész országban a lelesiek voltak az elsők, akik új, korszerű szövetkezeti kultúrházban tarthatták az aratőmulatságot és az évzáró gyűlést, lakomát. A faluban is gomba módra nőttek a manzárdtetős házak, mert éveken keresztül az előlegen kívül 12—15 koronát osztottak zárszámadáskor egy-egy munkaegységre. Nem ment ritkaságszámba a 30—40 ezer koronái részesedés a szorgalmasabb családokban. Büszkélkedtek is a lelesiek a később induló környékbeliek előtt. A

z elmúlt napokban újra találkoztam a régi ismerősökkel. A legjobbkor ahhoz, hogy a szövetkezetesek kitárulkozott , szívvel nyilatkozzanak községük eredményeiről, gondjairól. — Éppen a részesedést osztják — tájékoztatott az egyik szövetkezetes a városnak is díszére váló kávéház és áruház előtt. Megszaporáztuk a lépést. Kár lenne ilyen alkalmat csak úgy elszalasztani — bizonyítgattuk egymásnak. — Sajnos, nálunk nagyon hamar elkészült az évi mérleg — mondották az EFSZ irodájában. — Miért sajnos, hogy Leles most is élen jár a többiek előtt — villám át agyamon, de a „sajnos" mögött gondolatokra kényszerítő csend és a sóhajok másra hívták fel a figyelmet. Papp Imre aztán elárulta, hogy sajnos, nem a pénztárost terheli a részesedés-osztás, nem is az irodákban bonyolítják le a nagy forgalmat f miért sároznák a tiszta termeket), elintézik az egészet a kultúrház alatt meglapuló pincében. Korsókkal, üvegekkel forgolódtak a szövetkezetesek a pince körül. Bennünket is odacsalt a kíváncsiság. Legalább húszan szorgoskodtak a hasas hordók között. A pincemester mea mérte, méricskélte a részesedést. Pálinkából, legalább 60 fokos kisüstiből 1 litert, a rizling levéből pedig 5 litert 500 munkaegységre. Gyakran megtörtént, hogy a hiteles üvegekből ki-kimaradt egy-két poharkára való és mert apróbb-nagyobb kézbevaló pohárka is akadt a „társalgóban", sokszor összecsendültek a poharak. Nem csoda, ha itt a hangulat is jobb volt, mint ott fent az irodában. Néha ugyan még csípős megjegyzések fűszerezték az 1960-as év „méltatását", de a nehezén már túljutottak s talán a tüskék hegye ezért is irányult inkább csak önmaguk felé: — Hát ezt a telet majd úgy éljük át, tücsök módra, — mosolygott a bajussza alatt Veres bácsi. — Túlzás az, bátyám — vetette közbe egy fiatalabb —, hiszen ennivaló még akad néhány hónapra való, egy hónap múlva pedig már kapjuk az előleget. — Televízort meg majd a Mogyoröszögbe jársz nézni, legalább leadsz valamit a pocakodból — húzták a Hegy utcai hozzászólót a csipkelődőbbek. Az előbbi nem hagyta magát. — Legalább megkímélem a feleségem. Nem fog naponként padlót súrolni és szőnyeget porolni. Jövőre pedig már úgyis lesz a félfalunak — s emeltebb hangon még azt is hozzátette — az osztalékból. — Sovány lesz az még a jövő évben is — erősítgették többen. Ettől kissé komorabbá váltak az arcok. De csak rövid időre, mert a osapos közbeszólt. — No, a mostanitól soványabb már semmiképp sem lehet, hacsak ... — Hacsak a szilva- meg a szőlőtermést is meg nem eszi a fene — vette ki szájából a szót egy tagbaszakadt bácsi. — Ügy, mint a kukoricát meg más egyebet — egészítette ki az egyik csoportvezető és az ő szava most úgy csengett itt a hangulatos társalgás közben, mintha a munkába szólításkor kapott olyan válaszokra, hogy „eredj te magad és kapálj, ha nincs jobb dolgod", most adná meg a választ. — Hogyan várhattok jó kukoricatermést arról a legelőről, amelyiken valamikor a béka kuruttyolt, különösen olyan esztendőkben, mint a múlt év volt — hangzott a következő megjegyzés. Ellenérv is akadt azonnyombarr. — Hát azt éppen nem mondanám, hogy egészen a föld volt a hibás — mondotta Ádám Imre —, mert a pol'anyiaknak még laposabb talajon 45 mázsa termett hektáronként. — Persze, megkapálták géppel vagy háromszor, kézzel is kétszer, pedig tiszta volt a földje — használta ki az alkalmat a csoportvezető. Papp Imre zootechnikus is kiteregette a mondanivalóját. — A tej meg a hús jövedelméből is hiányozni fog annak a luxusnak az ára, hogy az állatokat nyáron is téli bundában járattuk. Többen is mosolyogtak a szellemes megjegyzésen, de csupán csak a szellemességen, mert a keserű igazságtól azért egy-két jelenlevő illetékesnek bizonyára keserű íz szaladt a torkába. — Nem rajtunk múlott, a vezetés volt a hibás — fordította komolyabbra a szót valaki a jelenlevők közül. A

z utolsó megjegyzés sokáig a fülemben csengett. Az eszmecsere azonban folyt tovább. Közben emberek jöttek és távoztak, egyesek csak bólogattak a hallottakra, mások kiegészítették az előbbiek megjegyzését s ha a véleményeket sűríteni akarnám, ilyesmit mutatna az összegezés: — Hibásak voltunk. Elismerjük, hogy sokszor szinte kárörömmel néztük a szövetkezeti termés, a közös vagyon pusztulását. De hadd igazoljon bennünket az, hogy parancsszóra mi már nem tudunk és nem is akarunk dolgozni. Elvégre nem egy emberé a szövetkezet és hát mi is tudjuk, hogy mi az a szövetkezeti demokrácia. Súlyosak voltak a szavak, a belőlük szerzett ismeretek kevésnek is bizonyultak a felmérésükhöz. Annyit azoban éreztem, hogy sok bennük az igazság. Mert ugyan melyik szövetkezetest buzdítanák jó munkára az olyan esetek, hogy az elnök meg a könyvelő vadászni mennek, amikor a tag a cséplőgép porában izzad. És 1960-ban ki nyelhette le szó nélkül a választott vezetőtől, ha az dühében még az anyját is emlegette? Ismétlem, számomra a tagok magatartásából sok minden jogosnak, sok minden érthetőnek tűnt. De hadd mondjam ki kereken: sok minden pedig meggondolatlanságnak, sőt, igazságtalanságnak. Mert kinek segítettek azzal, hogy a kukorica kapálatlan maradt (11 mázsa volt az átlagos hektárhozam), hogy a tehenek rosszul tejeltek, gyenge volt a súlygyarapodás, stb? Hiba, nagy hiba volt az elnök önkényeskedése. De menjünk tovább. Ott voltak-e az elnök körül azok a vezetők, akik pár évvel ezelőtt ugyanazzal az elnökkel eredményesen vezették a szövetkezetet? Bizony ott voltak, sőt nem egy olyan is akadt közöttük, aki már 8—10 éve vezetője a lelesi Május 1. EFSZnek. Azaz, hogy mégsem voltak ott, mert ha ők szívvel-lélekkel állták volna helyüket, akkor a termelésben jelenleg nem lennének ilyen alacsony szinten. N

ehéz és nagyon bonyolult dolog az emberi lélek útvesztőiben eligazodni. Nagy felelősség igent, vagy nemet mondani, amikor emberek sorsáról van szó. Mielőtt kimondanám a végszót, a pincei eseményekhez, én is idézem még az irodában később lejátszódott jelenetet. Az új elnök (illetve nem is új, mert Dobos Imre elvtárs 1956-ig néhány éven keresztül már vezette a lelesi közöst, később a helmeci állami gazdaság igazgatója lett), két vezető ember és néhány szövetkezeti tag szorongott a frissen meszelt irodában. — Milyen reményekkel indulnak az új esztendőbe? — kérdeztem az elnököt. — Nehéz erre válaszolni — kezdte Dobos elvtárs. — Ami engem illet, mindig bíztam a lelesiek szorgalmában. Az 1960-as év azonban igen furcsa képet mutat a faluról. — Hogy érti ezt? — Egyszerűen. Sajnos (már megint egy sajnos!), a tagok közül jónéhányan az elnökcserében látják a megoldást. Pedig hát egy ember csak egy ember még akkor is, ha az elnöki tisztséget tölti be. Lehet egy elnök személyi tulajdonságaiban jó vagy rossz, a szövetkezet sorsa nem egy ember, nem csupán az elnök, hanem több száz szövetkezeti tag munkájától függ. Ki így, ki úgy fogadta az új elnök nyilatkozatát. Néhány jelenlevő arcán csalódottság tükröződött — talán azt várták, hogy az új elnök sárban forgatja majd a régi szenynyeseket. De nem ez történt. Egészen új vágányra terelődött a múlt értékelése. Olyanra, hogy az még a legelvakultabbakat is gondolkodásra késztette. Így foglalhatnám öszsze a további beszélgetést: — Ha a pártszervezet és a nemzeti bizottság az embernevelésre is annyi erőt fordított volna, mint az egyének hibáinak leleplezésére, akkor nem maradt volna kapálatían a kukorica, nem ment volna kárba annyi drága termés — és legyünk egy kicsit bizakodók —, s talán egy ember nem jutott volna a hibákban odáig, hogy funkciójából fel kellett menteni. E

mbereket nevelni semmivel sem könnyebb, mint a hibákat leleplezni. A fejlett szocialista társadalom építésének küszöbén mind a kettő lényeges. Ügy is mondhatnám, hogy egyik a másikat nem zárja ki, hanem feltételezi. Mégis, a haladó múltú Lelesen a nevelés kívánkozik előtérbe. Főképp a politikai nevelés, hogy az emberek ne csak a mát értsék, hanem a holnapot is lássák. Ne csak bírálni, hanem elvtársi módon segíteni is megtanuljanak. S miközben ezek a gondolatok rendeződtek agyamban, mintha csak napsugár simogatná a zsendülő vetést, úgy érkezett egy újabb hozzászólás: — No de, emberek, kár lógatni az orrunkat. Hiszen valamit csak tanultunk az esetből és most már nem hagyjuk, ho"" a lelesi szövetkezet elveszett ügy lenne. Az arcokra mosoly ült. Talán a régi hírnév emléke festette rózsássá a bizakodást. Én meg ilyenformán szövegeztem meg a összegezést a lelesi EFSZ-ben tapasztaltakról: — Nem lehet elveszett ügy a lelesiek jövője, ha a pártszervezet és a nemzeti bízottság, a szövetkezeti vezetőség és a tagság egyaránt okosan tanul a múltból. HARASZTI GYULA A nyugat-szlovákiai kerület példás szövetkezeti tagjai foglaltak helyet a napokban a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház nézőterén az EFSZ-ek V. kongresszusa tiszteletére rendezett díszelőadáson. A vendégek megtekintették Eugen Suchoň államdíjas nemzeti művész Svätopluk című operáját. Képünkön a senicai járás szövetkezeti-asszonyai a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttesének tagjaival beszélgetnek. (M. Slosiariková — ČTK — felvétele.) „Foglalkozunk az emberekkel... u • • • • • • • • A luceneci járásban az egységes földművesszövetkezetek harmadik ötéves tervének jóváhagyását a közeli napokban fejezi be a JNB mezőgazdasági bizottsága. Ján Števove elvtársat, a JNB mezőgazdasági bizottságának elnökét kerestük fel munkahelyén, feleletet kérve a mezőgazdasági termelést illető néhány kérdésünkre. — Milyenek a feltételek a harmadik ötéves terv négy év alatti teljesítésére? — Járásunkban 151 szövetkezet van. Ezek négyötödének tervét mér megvitattuk és jóváhagytuk. A mellékelt csoport- és egyéni kötelezettségvállalásokból arra lehet következtetni, hogy az ötéves tervet határidő előtt teljesítjük. Nemcsak a kötelezettségvállalások jogosítanak fel erre a következtetésre, hanem más alapja is van ennek. Hatvanöt szövetkezetünk kezdeményezi az egyesülést; ezek az őszön 26 nagyobb gazdaságba tömörülnek, hogy a gépek jobb kihasználásával, képzettebb vezetők irányításával, gazdaságilag előnyösebb termelési egységeket' alkossanak. A szilárd jutalmazás bevezetése iránt 25 szövetkezetünk érdeklődik. Ebből 12-ben még az idén bevezetik a jutalmazás ezen újabb módját. Az új termelési módszerek is nagyobb teret hódítanak az ötéves terv idején. Az idén 10 ezer hektárról kétés hárommenetes aratással takarítjuk be a termést. A kukorica négyzetes vetését is bővítjük. Az állattenyésztési termelésben a sertések hizlalásában fokozatosan áttérünk a száraz és nedves etetés kombinált módszerére, azaz 40 kg súlyig moslékkal, ezenfelül száraz takarmánynyal etetjük a sertéseket. Meggyőződésünk, hogy ilyen eljárással tudjuk a leggyorsabban felhizlalni a malacokat. — Meghonosították-e a szocialista munkaversenyt és milyen formában? — Szövetkezeteink kettes csoportokba vannak beosztva. Az egy-egy csoportba tartozó szövetkezetek egész éven át egymás között versenyeznek a járási nemzeti bizottság által- kiadott feltételek alapján. A legnagyobb gondot a munkálatok agrotechnikai határideje betartásának és az eladási terv teljesítésére fordítjuk. A versenyt negyedévenként • •••••••• A holicei szövetkezetben még a múlt év szeptemberében bevezették a sertések nedves etetését. Tavaly 9 vagon sertéshúst termelt a szövetkezet, ebbcj| a második félévben, a nedves etetés időszakában 6 vagonnal. Szabó János sertésgondozó éppen ezért vállalhatta, hogy a régi módszerrel elért 30—35 dkg-os napi súlygyarapodással szemben az idén átlag 0,50 kg-os súlygyarapodást ér el darabonként és így ebben az évben a szövetkezet 13 vagon sertéshúst ad piacra. (K. Číoh — CTK - felvétele) értékeljük. A legjobbak jutalomban részesülnek. Tervezünk olyan versenyt is, melyben nem a szövetkezetek, hanem az egyes munkaszakaszok dolgozói versenyeznek majd egymás között. Ebben a versenyben külön-külön fogjuk értékelni az etetőket, fejőket, a kocagondozőkat, a cukorrépa vagy kukoricatermesztöket; a legjobbakat oklevéllel tüntetjük ki és prémiummal jutalmazzuk. A járás területén levő öt állami gazdaság között is versenyt indítunk s a legszebb termelési eredményt elért gazdaság elnyeri a JNB vörös zászlaját. — A mezőgazdaságban hány csoport versenyez a szocialista munkabrigád címért? — Noha a szocialista munkabriejád címért versenyző csoportok a termelést jelentősen fellendítik, sajnos a múltban nem nagy gondot fordítottunk szervezésükre s ezért nem is dicsekedhetünk velük. Újabban azonban egyre több csóport jelentkezik a cím elnyeréséért indított versenybe. Ezt a szövetkezetekbe kiküldött szakembereknek köszönhetjük, akik nemcsak az ötéves terv kidolgozásában, hanem a csoportok megszervezésében is segítettek. Az ötéves terv jóváhagyásakor sok szövetkezet vezetősége jelenti be a verseny-" ző brigád megalakulását, s lehet, hogy mire végzünk, számuk a harmincat is eléri. A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsuk a szo* cialista munkabrigád címért verseny* ző csoportoknak. Negyedévenként értekezletre hívjuk meg őket, s rendszeresen ellátogatunk munkahelyükre. Azzal a céllal, hogy a brigádok tagjai a haladó munkamódszerekben jártasak legyenek, előadásokat tartunk részükre és ezeket tanulmányi utakkal egészítjük ki. Sokat várunk a csoportok aktivitásától, leginkább az előbb említett nedves és száraz hízlalási módszer meghonosításában. — Mások részére is rendeznek előadásokat, vagy tanulmányi kirándu* lásokat? t—i Ilyeneket már sokszor rendestünk, legtöbb esetben a fejők és s sertésetetők számára. Ezen a téren már december 5-én megkezdtük a szövetkezetek vezetőinek, a HNB titkároknak öt-tíz napos oktatását, akiket a tanfolyam idején internátusban helyezünk el. A télen mintegy 2000 funkcionárius vesz részt oktatáson, ahol azzal ismerkednek meg a hallgatók, milyen módon lehetséges növelni a termelést a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. — Foglalkozunk az emberekkel m mondja befejezésül Števove elvtárs - mert a harmadik ötéves terv. határidő előtti teljesítése tőlük függ. S ha azt akarjuk, hogy e nagy mun« kában felkészülten vegyenek részt, akkor a szövetkezeti tagok politikai és szakmai nevelésével, illetve a szocialista munkaversennyel és főképp annak legfejletteb formájával, a szocialista munkabrigádok mozgalmával az eddiginél sokkal nagyobb mértékben törődnünk kell. BENYUS JÔZSER f * 1061. január 4