Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-26 / 26. szám, csütörtök

Néphadseregünk CSISZ-szervezefei felkészülnek új feladataik teljesítésére (ČTK) — A prágai Július Fučík Kultúra és Pihenés Parkjának kong­resszusi palotájában szerdán, január 25-én vitával folytatódott néphad­seregünk CSISZ funkcionáriusainak kétnapos országos értekezlete. A vitában Bohumír Lomský had­seregtábornok, nemzetvédelmi mi­niszter is felszólalt. Felhívta az ér­tekezleten jelenlevő több mint 1300 fiatal katona figyelmét azokra a legfontosabb feladatokra, amelyeket a CSISZ-szervezeteknek a katonák harci és politikai felkészültsége nö­velése érdekében teljesíteni kell. Számos példát idézve rámutatott ar­ra, hogy a szocialista munkaverseny, az öntudatos fegyelem s a nagy­fokú kötelességérzet hathatós segít­séget nyújt néphadseregünk katonái­nak a hadászati technika mesteri el­sajátításában, a kiképzési év folya­mán kivá'ó sikerek elérésében és értékes anyag megtakarításában is. Nagyra értékelte a prešovi felhívás eredményeit A vita — hangsúlyozta a nemzet­védelmi miniszter — rámutatott ar­ra, hogy még sok tartalék rejlik a harci felkészültség és készenlét nö­velése terén. Minden katonának az legyen az elve, hogy egyszintre ke­rüljön a legkiválóbbakkal és segítsé­get nyújtson a lemaradozóknak, hogy azok is elérhessék a jó kato­nák színvonalát. Ez biztosítja egy­ben azoknak az igényes feladatok­nak következetes teljesítését, me­lyek az idei kiképzési évben vár­nak katonáinkra. Ha visszatértek alakulataitokhoz — mondotta — kö­zöljétek a CSISZ-tagokka! a hadse­regparancsnokság köszönetét a fel­adatok eddigi példás teljesítéséért. Mondjátok meg nekik, meg vagyok győződve róla, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt hadseregünk harci erejének növelése érdekében és a CSKP megalapításának 40. év­fordulóját egységeik, alakulataik példás harci felkészültségével s ké­szenlétével ünneplik meg. Véget ért a mezőgazdasági szakszervezeti tagok ülése (ČTK) — A Mező- és Erdőgazda­sági Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottsága VIII. teljes ülésén január 25-én foly­tatott vita résztvevői azokkal a lé­nyegbevágó műszaki-fejlesztési fel­adatokkal foglalkoztak, amelyeket az állami szocialista mező-, erdő- és vízgazdasági szektor üzemeiben, szervezeteiben kell a dolgozóknak teljesíteniük harmadik ötéves ter­vünk éveiben. Málék mérnök, a mező-, erdő- és vízgazdasági miniszter helyettese részletesen tájékoztatta a teljes ülés résztvevőit vizgazdaságunk egyes égető problémáiról. A harmadik ötéves terv éveire elő­irányzott vizgazdasági terv értel­mében elsősorban talajjavítási, egészségügyi vízgazdasági építmé­nyek és hidrotechnikai víziművek épülnek hazánkban. Az ezzel ösz­szefüggő beruházások kétszer akko­rák lesznek, mint második ötéves tervünk éveiben. Pártunk érdemes harcosainak találkozója Bratislavában Pártunk alapítása 40. évfordulójá­nak méltó megünneplésére készül népünk. Bratislavában szerdán dél­után aktívára gyűltek össze Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának bratislavai öreg harcosai és CSISZ­funkcionáriusai. A városi pártbizott­ság vezető titkárának beszámolóját élénk vita követte. A felszólalók kö­zött pártunk alapító tagjai és régi harcosai: Horváth, Holanová, Miču­nák és Krajňák elvtársak a több év­tizedes pártmunkában szerzett ta­pasztalataikról beszéltek. (E. E.) A szövetkezetesek nagy találkozója előtt A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZ­TÉRIUM SZERDAI SAJTÓÉRTEKEZ­LETÉN AZ EFSZ-EK IDŐSZERŰ SZERVEZÉSI-POLITIKAI FELADA­TAIRÓL TÁJÉKOZTATTAK AZ ÚJ­SÁGÍRÓKAT. Az idei tervfeladatok összeállítá­sát mélyreható ökonómiai elemzé­seknek kellett megelőzniök. A mi­nisztérium megítélése szerint az analízisek, amennyiben már elké­szültek, nem eléggé alaposan elem­zik az eredmények és fogyatékossá­gok okait. A felszínen maradva nem szolgálnak megbízható kiindulópon­tul a további célkitűzésekhez. Az első két kongresszusi anyag szövetkezeteken belüli megtárgyalása még pótolhatja a hiányt, amennyi­ben az azokban felvetett tanácsokat a tagság bevonásával a szövetkeze­tek saját feltételeikre alkalmazzák A kongresszusi anyagok megvitatá­sa ott vezetett eredményre, ahol ízt a szövetkezetek egyesülése és a szi­lárd díjazás bevezetése követte. Köztársaságunkban eddig 4128 EFSZ már 1564 új. összevont szövetke­zetet képez. A szilárd díjazást hazánkban 691 EFSZ-ben vezették be. Az első helyet a dél-morvaországi kerület tartja 130 EFSZ-szel. és 116 EFSZ­szel a nyugat-szlovákiai kerület követi. Ez idő szerint köztársaságunk területén 9796 EFSZ működik, ebből 9367 EFSZ-ben már bevezették az elsődleges könyvelési nyilvántartást, mely hatékonyan feltárja a szövet­kezeti gazdálkodás tartalékait. A napokban vette kezdetét a min­taalapszabályzat megvitatása. Az eddigi jelentések szerint főleg a háztáji gazdaság jövője és a szociá­lis juttatások kiterjesztése foglal­koztatják a felszólalókat. Ugyancsak folyamatban vannak már az évzáró taggyűlések. Napirendjük: a vezető­ségválasztás. az eddigi munka kiérté­kelése. a terv jóváhagyása és ezzel kapcsolatban a kötelezettségek elfo­gadása, hogy a mezőgazdasági Öt­éves tervet, — ahol csak lehet — négy év alatt teljesítsék. Taggyűlé­seken választják meg á küszöbön álló járási értekezletek küldötteit. A szövetkezetekben uralkodó hely­zetnek megfelelően az idén ajánla­tos lenná több nőt és fiatalt külde­ni a járási értekezletre, utána pedig az EFSZ-ek V. kongresszusára. A kongresszusi munkabizottság döntése szerint az EFSZ-ek V. kong­resszusán 1535 küldött és közel 300 vendég vesz részt. (Szily.) A Guineai Köztársaság elnökének köszönete (ČTK) — Sekou Touré, a Guineai Köztársaság elnöke Antonín Novot­ný elvtársnak, köztársaságunk elnö­kének a következő levélben fejezte ki köszönetét: Szívből köszönöm önnek azokat a jókívánságait, melyeket Csehszlová­kia népe és kormánya nevében kö­zölt velem elnökké választásom al­kalmából. A guineai nép egyöntetű akarata, amely január 15-én meg­nyilvánult, kifejezésre juttatja teljes bizalmát és azt az elhatározását, hogy tovább halad a Guineai Demok­ratikus Párt által kitűzött forradal­mi uton. Meg vagyunk róla győződ­ve, hogy a nemzeteinket egybefűző őszinte együttműködési és baráti kapcsolatok hathatósan hozzájárul­nak a demokráciát és a világbékét óhajtó nemzetek szabadságának tisa­teletben tartásához. LAOSZI HELYZETJELENTÉS Tüntetések Algériában Párizs (ČTK) — Algéria városaiban és községeiben az algériaiak tünte­téseket rendeztek. A francia egysé­gek több helyen beavatkoztak. Said­ban a francia katonák a tüntetés után behatoltak az arab városnegye­dekbe, hogy letartóztassák a tünte­tés szervezőit, azonban a lakosság ellenállásába ütköztek. A katonák tü­zet nyitottak és négy algériait agyonlőttek. Ez a beavatkozás felhá­borodást keltett a városban. A Mitidzsa fennsík számos közsé­gében szolidaritási tüntetést rendez­tek az Algériai Köztársaság ideigle­nes kormánya mellett. Az algériai ifjak felvonultak és algériai nemzeti lobogókat vittek a menetben. Blida elővárosban egy fiatal algériai ha­sonló tüntetés során megsebesült. További tüntetéseket Algírtól kelet­re, a többi között Mennevillében rendeztek. A Szetifi börtönből hat fogoly megszökött. ítélet a „töl éiy-iigyben" Párizs (ČTK) — A lyoni katonai bíró­ság kedden ítélkezett az algériai francia terroristák, a szélső jobboldal képvise­lőinek csoportja felett, akik 1956-ban merényletet kíséreltek meg Salan tábor­nok, az algériai francia fegyveres erők akkori főparancsnoka ellen. Á merénylet nem sikerült. A lyoni bíróság Kovácsot, a csoport vezetőjét halálra, Castillét és Feehozot életfogytiglani börtönre ítélte, mindhármat távollétükben. Három tovább! vádlottat 3-tól 5 évig terjedő börtön­büntetésre ítélte. A csoport tagjai különleges töltényt készítettek, amelyet Salan tábornok iro­dájába lőttek. A tábornok nem volt )elen és a lövedék Rodier ezredest ölte meg. A vizsgálat során megállapították, hogy a merénylők az esetet olvan színben akar­ták feltüntetni, mintha a merényletet az algériai nemzeti felszabadító mozgalom tapiai követték volna el. A büntető eljárást több ízben elhalasz­tották. a három fővédlottat ..feltételesen szabadon bocsátották", amit azok termé­szetesen szökésre használtak fel. Algír (ČTK) — Január 24-én. az algé­riai fasiszta puccs évfordulóján a szélső jobboldal Algírban és Oranban tüntetése­ket rendezett, amelyeken több száz ember vett részt. A jobboldali elemek „A francia Algéria" jelszót hangoztatva betörték az arab lakosság házainak ablakait és meg­támadták az arabokat. A Reuter hírügy­nökség ielentésp szerint egy arab polgárt megöltek és sokat megsebesítettek. Laosz népe gyű öli a lázadók klikkjét A DÉl.AFRIKAI UNIÓBAN a fajgyűlölő politika hívei a színesbörü lakosságot erő­szakkal akarják terméketlen vidékre hur­colni. Az afrikaiak azonban még a fe­nyegetőzéseknek és az főszaknak sem engedtek és lakóhelyükön maradtak. (ČTK). JOBB LESZ A KOZETKEZTETES Háromszorosára emelkedik a tej és a tejtermékek, kétszeresére a zöldség és gyümölcsfogyasztás A kormány a múlt év decemberében rányelvet hagyott jóvá a közétkezte­tés fejleszteséről a harmadik Ötéves tervben. Ľudovít Bortel, a belkeres­kedelmi miniszter helyettese a sajtó képviselői előtt részletesen ismertette azokat a fő szempontokat. amelyek érvényre juttatásával a közétkeztetés színvonalának javítása az elkövetkező esztendőkben biztosítható. A szocialista társadalomban a közétkez­tetésre — legyen az vendéglatóipari, üze­mi vagy iskolai étkezde — komoly fel­adatok hárulnak. A cél az, minél többen vegyék igénybe a közétkeztetés üzemeit, hogy a főzéssel, bevásárlással töltött időt más, hasznosabb tevékenységre for­díthassák. A lakosság igénye — és ez így van rendjén — egyre nő. jó, ízletes ételt kíván, a helyes táplálkozás elveinek meg­felelően, kulturált körülmények között aker étkezni. Ahhoz, hogy a közétkeztetés a foko­zódó feladatokat teljesíthesse, olyan intéz­kedésekre van szükség, amelyek leegysze­rűsítik az ételek elkészítésével járó mun­kát. meggyorsítják a kiszolgálást, válto­zatosabba teszik az étlapot és nem utolsó sorban lényeges javulást hoznak a ven­déglátóipari üzemek összetételében. Ami a vendéglők és éttermek számát illeti, abban nálunk nincs hiba; 514 lakosra esik egy üzem (az USA-ban 700 lakosra), vi­szont aránytalanul sok a büffék, borozók száma a meleg ebédet, vacsorát felszol­gáló üzemek hátrányára. A jövőben a jól bevált önkiszolgáló éttermek nyitá­sára fektetik a fő súlyt. Míg 1957-ben 13 önkiszolgáló étterem működött, addig 1959-ben 165. 1960-ban 235 (ebből 85 Szlovákiában), 1965-ben pedig 954 lesz az önkiszolgáló éttermek száma, ami 25 szá­zaléka az összes vendéglátóipari üzemek­nek. A harmadik ötéves terv folyamán a ' munkaszervezésben is lényeges változások történnek. Az éttermek központilag meg­tisztított baromfit, zöldséget, szeletélt húst, különféle félkészárút kapnak, így dolgozóik az ételek elkészítésének, ízesí­tésének több időt, több figyemet szentel­Vientiane (ČTK) - Kong Le ka­pitány, a kormánycsapatok parancs­noka a moszkvai Pravda tudósítójával folytatott beszélgetésében kijelen­tette, az amerikai agresszorok nem akarják, hogy Laosz békés és sem­leges ország tegyen. Ezért minden erejükkel támogatják Nosavant és Boun Oumot, és szítják a polgár­háborút. - A mi helyzetünk - mondotta Kong Le — napról napra javul, a nemzeti egység erői szilárdulnak és növekednek. A törvényes kormány igazgatta területen rend és nyuga­lom honol. Laosz népe gyűlöli a lá­zadók és reakciósok klikkjét. Azokon a helyeken, ahol a lázadók uralkod­nak, erőszakosságokat, rablásokat és jogtalanságokat követnek el. E hely­zetnek már régen véget vethettünk volna, ha a laoszi lázadókat nem tá­mogatná az USA és a SEATO. Főképpen az amerikai beavatkozás akadályozza a békés élet visszaálii­hetnek. A munkahelyeken, az üzemi kony­hákban a műszakoknak megfelelően fognak főzni, hideg és meleg italokat, frissítőket árusító automatákat szerelnek fel. A har­madik ötéves terv végére háromszorosára emelkedik a tej- és tejtermékek, kétsze­resére a zöldség és a gyümölcsfogyasztás. A háziasszonyok munkájának megköny­nyítésére több és jobb minőségű félkész­árú kerül forgalomba és emelkedik a ki­főzdék száma, ahonnan a kölcsönzött vagy saját éthordókban a negyedik árcsoport­nak megfelelő áron hazavihető az ebéd, vacsora. A közétkeztetés központi irányítása a Belkereskedelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik, azonban a nemzeti bizottságok feladata, hogy a gyakorlatban megvalósít­sák a kormány által jóváhagyott irány­elveket és ellenőrizzék teljesítésüket. Ma a közétkeztetés dolgozóinak és a nemzeti bizottságok képviselőinek részvételével Prágában országos tanácskozás kezdődik, amelyen a közétkeztetés fejlesztésének az irányelvek szellemében való gyors és pontos megvalósítása lesz a legfontosabb napirendi pont. —va. tását. Szilárdan hiszem, hogy a győ­zelem népünké, törvényes kormá­nyunké lesz — hangsúlyozta Kong Le. Nosavan és Boun Oum politikája el­len egyre gyakrabban lázonganak sa­ját katonáik, akiket erőszakkal to­boroztak a lázadók hadseregébe. Az utóbbi időben egyre gyakrabban for­dulnak elő olyan esetek, hogy a lá­zadók katonái és tisztjei átpártol­nak a kormánvcsapatokhoz. A Laosz Hangja rádióállomás közölte, hogy Tha Khetu katonái fellázadtak az árulók klikkje ellen. Xieng Khouang tartományban, amely néhány héttel ezelőtt felsza­badult a lázadók uralma alól, a tör­vényes kormány és Laosz Hazafias Frontjának képviselőiből koalíciós vezetőséget alakítottak. A tartomány népe örömmel fogadta a koalíciós ve­zetőség létesítését, amely biztosítja a nép demokratikus szabadságát, megvédi életét és vagyonát. A nyugatnémet szociáldemokraták a revansisfák szekerét tolják X nyugatnémet szociáldemokrata párt " vezetői megint olyan lépést tettek, mely leleplezi őket mint a legagresszí­vabb nyugatnémet erők nyílt kiszolgálóit a világ népei előtt. Ollenhauer, a párt elnöke, Wehner alelnök és a párt más vezetőségi tagjai a múlt hét végén ta­lálkoztak Seebohm közlekedésügyi mi­niszterrel, a revansista szudétanémet „Landsmannschaft" öszekötójével és meg­egyeztek abban, hogy közösen lépnek fel a Csehszlovákiából kitelepített németek kérdésében. A hét pontba foglalt meg­állapodás olyan okmány, amely egyenesen befogja a szociáldemokrata párt vezető­ségét a bonni revansista politika szeke­rébe. Persze ez a lépés nem lepett meg bennünket. Miután a hannoveri kongresz­szusukon nemrégen nyíltan magukénak vallották a bonni állam militarista politi­káját, a Bundeswehr atomfelfegyverzését, most már a nyugatnémet állam hivatalos ideológiáját, a revansizmust is nyíltan el kellett ismerniük. Megállapodásuk hét pontja hét ma­™ lomkóként húzza maga után a szo­ciáldemokrata pártot az imperialista po­litika fertőjébe. Nem fontos részletezni, hogy mit tartalmaz az egyezmény: pon­tosan azt, amit a szudétanémet revan­sisták akarnak, ezt pedig első forrásból már régen tudjuk. Ha egy párt, mely a nyugatnémet munkásosztály képviselőjének tartja ma­gát, teljesen átveszi a volt henléinísta pribékek revansista programját, ez to­tális politikai csődjére vall! Mennyire munkásellenes, szocialistael ­lenes ez a lényegében a revansizmusra épülő politika, szembetűnően bizonyítja az a tény is, hogy a megállapodás egyik pontjában ezek a „vérbeli szocialisták" követelik, hogy ,a szudétanémetek haza­telepítése érdekében" Csehszlovákiában állítsák vissza a tőkés rendszert. Az, hogy már a fogalmazással is a hazánk szocia­lista rendszerének felszámolását követe­lő imperialista köröknek hajbókolnak, nemcsak azt bizonyítja, hogy már az árulás melyére süllyedtek, hanem azt is, hogy fogalmuk sincs a világ történésről. Ezért ajánljuk nekik, alaposan olvassák át a kommunista és munkáspártok moszk­vai értekezletének okmányait, melyek visszatükrözik a szocialista világrend­szer óriási legyőzhetetlen erejét, s vég­re ébredjenek rá, hogy hazánk dolgozói közül senki sem óhajtja vissza a kapi­talistákat, sem a szudétanémet revan­sistákat, s hogy nincs olyan erő, mely bármilyen módon visszaállítaná a kapita­lizmust valamelyik szocialista országban. K szociáldemokrata párt számos kép­** viselője nem is olyan régen köz­társaságunk képviselőivel folytatott be­szélgetéseik során legyintett egyet arra a figyelmeztetésre, hog.y ügyeljenek a ki­telepítettek szövetségeinek veszélyes re­vansista tevékenységére. Ne vegyék ko­molyan, mondogatták, a szociáldemokrata párt hivatalos politikája e kérdésben egészen inás, a kapcsolatok állandó javu­lását keresi Csehszlovákiával. Annak el­lenére, hogy így nyilatkoztak, egyre in­kább kimondott revansisták furakodtak be a párt vezetőségébe és olyan irányba terelték a párt politikáját, amilyenről Seebohmmal megállapodtak. H Jaksch és Franzel típusú revansis­" ták, akik már a háború előtt arra törekedtek, hogy a csehszlovákiai német szociáldemokraták közeledjenek a henlel­nista mozgalomhoz, most elégedetten dörzsölgethetik a kezüket, mert a párt vezetősége nyakig besüppedt a revansiz­mus és a csehszlovákelíenes uszító kam­pány posványába. Kérdés, együttértenek-e majd ezzel a politikával a szociáldemok­rata párt tagjainak legszélesebb tömegei, hisz saját bőrükön tapasztalták azokat a borzalmakat, melyeknek előidézői most a revansista uszítók élén állnak. B. S. MOSZKVAI TUDÓSÍTÁSUNK Helybe szállított lakóházak 'Ű'ppen most hagyta el az Első ^ Moszkvai Házépítő Kombinát kapuját egy „remekbeszabott" két­szobás lakás. Közönséges panelszál­lítókocsin vitték az építőipari kiállí­tásra, ahol majd jól szemügyre ve­szik és ahonnan pontos másaival együtt útnak indítják a szerelőhe­lyekre. Ott már várják az emelő­daruk ... Egyik tervezője, Jevgenyij Szmir­nov építész beköltözött a szobába. Persze — velem együtt — csak ideiglenesen, addig, amíg a háztömb megérkezik a népgazdasági kiállítás­ra. Ez a rövid idő is elég volt ah­hoz, hogy részletesen elmagyarázza az építőipari újdonság — a szerel­hető lakás minden csínját-bínját. ...Igen, ez a lakás gyári úton ké­szül. Óriási hengersorok készítették a padlózatát, mennyezetét és falait, a tetőzetét, azután nagy gondosan hatalmas „skatulyává" formálták, közfalakat vontak benne, konyhát, fürdőszobát létesítettek. Akár be is lehet költözni. Itt, a kombinátban feltették rá az ajtókat és az ablak­kereteket. A festés és a tapétázás sem tartott soká. Ugyancsak itt, a gyárudvaron virágládákat illesztettek a lakóház külső falára. Méltó dísze a falnak, az ablaknak. — Mehetünk — mondja a vállalat egyik dolgozója, miután nagy szak­értelemmel még egyszer végigmust­rálta a kész lakást. „Beköltöztünk" a lakásba és így vittek végig bennünket a városon. A lakás két 38 és fél négyzetméte­res szobából áll. Az a szoba, amely­ben most kényelmes karosszékekben elterpeszkedve ülünk, valafhivel na­gyobb. Ez az ebédlő és vendégszo­ba. Falai világosak, mennyezete nor­mális magasságú, ablaka terjedel­mes, egész széltében elfoglalja a fa­lat, bőven átengedi a fényt, mely betölti az egész szobát, a nap suga­rai incselkedően táncolnak az elő­szobában. Szép a szoba bútorzata — egysze­rű, formás, modern. A falakon könyvespolcok, a sarok­ban televíziós készülék. Hasonló a másik szoba berendezése is. Röviden: mindkét szobát tökéletesen beren­dezték. A konyha és a fürdőszoba berendezése is teljes. Most már csak az van hátra, hogy alapokra helyez­zék a lakást, bekapcsolják a vízve­zetéket, a csatornahálózatot, a gázt, a telefont, a villanyáramot — és a szoba lakói vígan élhetik világu­kat. Annyira elmerültünk a beszélge­tésben, hogy észre sem vettük: el­hagytuk a Horosevói utat és rátér­tünk a Gorkij útra. — E lakások érdekessége: az utolsó szögig az üzemben készülnek — magyarázza építész útitársam. — így könnyebb betartani a technoló­giát, megvan a jó minőség biztosí­téka. Az ötiköltség is kisebb, mint a közönséges lakásépítésnél. Min­den arra megy, hogy könnyebbé váljék az építés folyamata, mely va­lójában szerelés. A szerelés helyére már kész lakástömbök kerülnek. A földszint és a négy emelet össze­szerelése mindössze 5 napig tart. Egy nap esik egy emeletre. Nem egészen egy hét alatt épül fel egy 60 lakásos ház. Ugye, nagyszerű? A „tömblakások" lakásépítésünk jövőjét képviselik. A fő épületszer­kezetek határozottan csekély terme­lési költsége olcsóbbá teszi a lakás­építést. Termelési költségük kisebb a közönséges nagypanel házakénál. Leningrádban összeszereltek egy ilyen „tömblakást" s már a lakók is beköltöztek. Nemsokára Moszkvában is feltűnnek a „gyártott lakások". KONSZTANTYIN BARIKIii jQj SZÖ 2 * 1981. Janufir 26,

Next

/
Thumbnails
Contents