Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)
1961-01-26 / 26. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesül jníek! UJSZO SZLOVAKIA KOHHUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1961. január 26. csütörtök 30 fillér XIV. évfolyam, 26. szám A szövetkezeti demokráciáról Falvainkon mozgalmas napok követik egymást. A szövetkezetesek a harmadik ötéves terv elkészítése után az 1961. év pénzügyi tervének kidolgozásába, majd az évzáró taggyűlés előkészítésébe kezdtek. Jelentőségteljes munka mindannyi, hisz a gazdálkodás mérlegelését foglalja magában, aminek alapos ismerete útmutatóként szolgál a következő években a termelés maximális növelésére. Ez az időszak nemcsak a termelés és a gazdálkodás elemzésére teremt jó feltételeket, hanem lehetőséget nyújt további feladatok megoldására, többek között a szövetkezeti demokrácia elmélyítésére. Mert nem mindegy, hogy a vezetőség a szövetkezet keretén belül milyeu becsben tartja a demokrácia elvét. Sokszor ezen múlik a tagok egymás iránti viszonya, összeforrottsága s ezen keresztül az egész közösség ereje. A szövetkezeti demokrácia lebecsülésének káros következményei vannak. A szövetkezetek egész sora bizonyíthatja, hogy ahol a vezetőség megsértette a szövetkezeti demokráciát, ott elkerülhetetlenül csökken a tagság érdeklődése, munkakedve s vele együtt a termelés és a jövedelem. Akadtak olyan esetek, hogy egyes vezetőségi tagok a régi földbirtokosok intézőinek képében léptek fel, s ha a pártszervezet nem segített idejében, az ilyen emberek nagy erkölcsi és anyagi kárt okoztak. A szövetkezeti demokrácia nem abból áll — mint ahogy azt néhány tag elképzeli —, hogy az elnök és a vezetőség minden kisebb-nagyobb intézkedést a taggyűléssel hagyasson jóvá. Mikor a tagok megválasztották a vezetőséget, feljogosították arra is, hogy önállóan hajtsa végre a folyó ügyeket. A szövetkezeteseknek megvannak a szerveik: a taggyűlés és az ellenőrző bizottság, melyek határozataikkal ellenőrzik és irányítják a vezetőség munkáját. A szövetkezeti demokrácia a tagok aktív részvételét jelenti a szövetkezet közvetlen irányításában. Hisz a szövetkezet az ő tulajdonuk, minden tagnak joga van „részt venni a szövetkezet irányításában, a szövetkezeti dolgok megvitatásában, hozzászólni az ügyekhez és magyarázatot kérhet a taggyűlésen" (Az EFSZ-ek új alapszabályzatának javaslatából). Minden tag jogosan érdeklődhet, hogyan gazdálkodik az EFSZ, vagy annak bármelyik termelési szakasza, hol vannak fogyatékosságok, a vezetőség milyen intézkedést tesz azoknak eltávolítására és mit tegyenek maguk a tagok. Még előfordulnak esetek, hogy a szövetkezeteseket megfosztják ezektől a jogoktól. Legtöbbször nem szándékosan, inkább a vezetőség nemtörődömségéből vagy elővigyázatlanságából. Ez azokban a szövetkezetekben fordul elő, melyekben az elnökök rendszertele nül hívják össze a taggyűlést, a tagságot nem tájékoztatják a termelés és a gazdálkodás menetéről, ha pedig összehívják a taggyűlést, azon olyan ügyekről tárgyalnak, amit a munkacsoportokban vagy az egyesekkel folytatott beszélgetések alapján is megoldhatnának Ilyen esetekben a tagok a szövetkezet igazi helyzetéről csak az év végén szereznek tudomást, amikor már rendszerint késő, holott sok fogyatékosságot elkerülhetett vol na a közös, ha a vezetőség ideében a taggyűlés elé terjeszti észrevételeit. Ezzel szemben azokban az EFSZekben, ahol a pártszervezeteknek és a nemzeti bizottságoknak sikerült elérni azt, hogy a tagokkal megbeszéljék, illetve elemezzék a múlt évek gazdálkodását és a harmadik ötéves terv javaslatát, széleskörű kezdeményezés indult a tagok részéről. Például a nitrai járás Dolné Krškany-i szövetkezetében az állattenyésztési szakasz dolgozói vállalták, hogy négy év alatt 1 800 000 liter tejet termelnek, ami az ötéves terv mutatójának felel meg. A Dunajská Streda-i járás gabčíkovói szövetkezetében a tagok négy év alatt annyi cukorrépát termelnek, amennyit a terv öt évre irányoz elő. A gabonaneműekből hektáronként átlagosan 50 kg-mal termelnek többet az idén a tervezettnél. A kocagondozók 12 malac elválasztását vállalták kocánként. Megbeszélték a módját is, hogyan tesznek eleget kötelezettségüknek. Természetesen, nem csodákról, csak arról van szó, hogy az ötéves terv előkészületeinél a szövetkezeti demokrácia elve jobban érvényesült, mint bármikor azelőtt. A szövetkezeteseknek alkalmuk nyílott véleményük nyilvánítására, aprólékosan tájékoztatták őket a feladatokról. Részt vették szövetkezetük irányításában, mert egyikük számára sem közömbös a jövő Minden tag tudása szerint fog cselekedni, hogy a szövetkezet határidő előtt teljesítse az ötéves terv feladatait. Éppen ez jelenti a szövetkezeti demokráciát. Ha a szövetkezetesek ismerik feladataikat, teljesítésük lehetőségéről és fontosságáról meg vannak győződve, akkor harcolnak is azok megvalósításáért. Hisz a szövetkezeti demokrácia nemcsak az irányítás jogával ruházza fel őket, kötelességeket is ró rájuk. Harcolniuk kell a tervekben foglalt feladatok teljesítéséért — mihelyt azokat a taggyűlés jóváhagyta —, mert ez minden szövetkezetes kötelessége. Gyakran merül fel fogyatékosság az ellenőrző bizottság munkájában. Sok bizottsági tag úgy gondolja, hogy az ő feladata csak a pénzügyi gazdálkodás ellenőrzése és a könyvelési jelentések aláírása. Jelképesen ábrázolva: az ellenőrző bizottság az egész tagság „fülét és szemét" jelenti. Nemcsak a könyvelés ellenőrzését végzi, ügyelnie kell a taggyűlés által jó váhagyott határozatok teljesítésére, az összes munkálatok menetére, a szövetkezeti demokrácia elvének betartására. Mindenekelőtt az szükséges, hogy a szövetkezeti demokrácia betartásának aktív őrzői a pártszervezetek legyenek. A pártszervezeteknek lehetőségük van a szövetkezeti demokrácia elvét a ta gokkal megértetni, elmélyíteni, harcolni annak megnyirbálói és elferdítői ellen. A kommunistákra nagy feladat hárul a szövetkezeti demokrácia elveinek következetes érvényesítéséért, mert annak betartása a szövetkezet és az egész társadalom érdekét szolgálja. A CSKP MEGALAPÍTÁSA 40. ÉVFORDULÓJÁNAK TISZTELETERE (ČTK) — A rožňavai bányaüzemek dolgozói értékes szocialista kötelezettséget vállaltak a CSKP megalapításának 40. évfordulója tiszteletére. Elhatározták, hogy ez év folyamán terven felül 860 ezer korona értékű ércet fejtenek. A bányászok több munkaszakaszon a fejtett érc tonnájaként csaknem 50 fillérrel csökkentik a termelési költségeket és ezzel 50 ezer koronát takarítanak meg az üzemnek. Az ércdúsító dolgozói elhatározták, hogy valamennyien részt vesznek a szocialista munkabrigád cím elnyerésére Irányuló munkaversenyben. TANFOLYAM a gyermekbénulás elleni küzdelemről (Č1K) Az Egészsrgügyl Világszervezet további akciójakért hazánkban előkészületeket tesznek a gyermekbénulás elleni küzdelem kérdéseivel foglalkozó tanfolyam megrendezésére. 1 tvki.i tettel azokra a nagy sikerekre, amelyeke". — különösen az oltóanyagok alkalmazása terér. — elértünk, Csehszlovákiában rendezik az említett tanfolyamot. Tettekkel válaszollak a felhívásra | A szocialista munkabrigádok országos értekezlete felhívással fordult | hazánk minden munkásához és szövetkezeteséhez, hogy minél többen | vegyenek részt a szocialista munkabrigád címért versenyző kollektíI vák nagy országos mozgalmában s ily módon munkahelyükön öntu1 datos helytállásukkal mutassanak példát a termelés és a munkater= melékenység növelésében, s hogy az új technika és technológia be= vezetésének úttörői legyenek. A felhívás mezőgazdasági dolgozóink = körében is nagy visszhangra talált. A BRATISLAVAI SLOVNAFT vegyikombinát dolgozói „a harmadik ötéves terv alapjára" 15 millió korona megtakarítását ajánlották fel. A krakkoló-részleg karbantartó csoportjának felajánlása a javítások idejének lerövidítésére irányul. Képünkön: a részleg dolgozói a turbina-lapátok tisztításának megoldását tanulmányozzák. (V. Pribyl — ČTK — felv.) Másokra is gondolnak A štefanovičovai szövetkezetben Čalkovský Valentín vezetésével 13 tagú állatgondozó csoport versenyez a szocialista munkabrigád címért. A brigád tagjai már eddig is szép eredményekről számolhatnak be. Például a brigád két tagja a múlt évben a gondjaikra bízott 27 tehéntől 22 ezer liter tejjel többet fejtek ki a tervezettnél. A hízósertések gondozói a súlygyarapodás jelentős növelése következtében egy teljes hónappal rövidítették le a hízlalási időt a tervhez viszonyítva. Egyéb téren is eredményes munkát végeztek. Most elhatározták, hogy a szövetkezet valamennyi munkaszakaszán támogatják a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért versenyző kollektívák megalakítását. Tapasztalataikat gyümölcsöztetik Varga Laci, a barcai gépállomás javítórészlegének vezetője is részt vett a szocialista munkabrigádok prágai értekezletén, s mint a szocialista munkabrigád címért versenyző kollektíva vezetője, most nemcsak csoportjuk munkájában igyekszik hasznosítani az ott szerzett tapasztalatokat, hanem kollektívájuk tagjaival együtt azt is vállalta, hogy a košicei járás szövetkezeteiben is segítséget fognak nyújtani a mezőgazdasági szocialista munkabrigádok megszervezésében. Példamutató emberek A pol'anyi szövetkezet tehénállományának hasznosságán még mindig érezteti hatását az árvízjárta legelőn szerzett betegség. A múlt évig még az 1900 literes évi tejhozam elérése is nagy gondot okozott a fejőknek. Az egyik istállóban 1960 februárjában Szabó Ferenc vezetésével szocialista munkabrigád címért versenyző csoport alakult. Vállalták, hogy az 1960-as évben minden tehéntől 2150 liter ' tejet fejnek ki. A csoport minden tagja magasan túlteljesítette a vállalást, a kollektíva vezetője 2380 literes átlagot ért el. A csoport a közelmúltban már meg is kapta a szocialista munkabrigád címet. Most azt vállalták, hogy az idén 2300 liter tej lesz a csoport átlaga és ezzel az eredménynyel nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szövetkezet az ötéves terv feladatait tejből 4 év alatt teljesíthesse. (—ti) 316 049 tonna szén egy nap alatt (ČTK) — Kedden, január 24-én a szénfejtés két új rekordját állították fel hazánkban. Az ostravai bányápzok egyetlen nap alatt 88 470 tonna szenet fejtettek, vagyis 370 tonnával többet, mint a múlt év november 29-i rekordfejtésnél. Ugyanaznap az észak-csehországi barnaszénkörzetben 145 728 tonna szenet fejtettek, 5728 tonnával többet, mint az 1958. szeutember 30-i rekordteijesítménynél. Január 24-én megdőlt az országos szénfejtési rekoťd is. A hazánk kőszén-, barnaszénkörzeteiben és lignitbányáiban dolgozó vájároknak sikerült ugyanis 316 049 tonna fejtése, úgyhogy 5260 tonnával túlteljesítették azt a legnagyobb eredményt, amelyet a bányászok hazánkban egy munkanap alatt elértek. Űjabb győzelem a két rendszer békés versenyében A Szovjetunió túlteljesítette az 1960, évi tervet MOSZKVA (ČTK) — A SZOVJETUNIÓ MINISZTERTANÁCSA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATALÁNAK JELENTÉSE SZERINT AZ IPARI TERMELÉS A SZOVJETUNIÓBAN A MÚLT ÉVBEN AZ 1959. ÉVIHEZ VISZONYÍTVA 10 SZÁZALÉKKAL EMELKEDETT. (A terv 8,1 százalékos emelést irányzott elő.) Az évi tervet mind a bruttó termelés terén, mind az ipari termelés legfontosabb ágazataiban valamennyi szövetségi köztársaság teljesítette. A hétéves terv első két évében az ipar tervenfelül 11,3 milliárd rubel értékű árut gyártott, új pénzben. A növekedés az előirányzott 17 százalék helyett 22,1 százalékot tett ki. A múlt évben 203 millió hektárnyi területen vetettek mezőgazdasági növényeket. Előzetes adatok szerint 8131 millió pud gabonát takarítottak be. A Szovjetunió túlszárnyalta az USA-t a tejtermelésben és a vajtermelésben. A Szovjetunióban 61,5 millió tonna, az USA-ban 56,9 millitó tonna tejet, a Szovjetunióban egy főre 4 kilogramm és az USA-ban 3,7 kilogramm vajat termeltek. A dolgozók reálbérei egy főre számítva a múlt évben 5 százalékkal emelkedtek. A társadalmi alapokból (iskolák, egészségügyi gondoskodás, szociális biztosítás stb.) a lakosság 24,5 milliárd rubelt kapott, az 1959. év 23 milliárd rubeljével szemben. A népgazdaságban 62 millió munkás és alkalmazott dolgozott, 5,5 millióval több, mint 1959-ben. Azzal, hogy a munkások és alkalmazottak áttértek a rövidített hét és a hatórás munkanapra, ma a Szovjetunióban 39,4 órát tesz ki az átlagos munkahét. tacskó Márton Podbrezovára jött dolgozni. Nyurga, soványka legényként érkezett, maga mögött hagyva huszonkét évet. A gömöri lankák, napsütötte mezők fia szorongó csodálkozással nézett körül a merész sziklafalak közé szorított völgyön. Lenyűgözte őt a gyár is, a füstöt okádó kémények, tüzestorkú olvasztókemencék, robajló gépek. Az emberek kissé gyanakodva, de barátságosan mérték végig, s kezet ráztak vele. Az első kézszorítás óta 10 év Jelt el. Facskó elvtárs erről a tíz évről, pontosabban: a tíz év utolsó két esztendejéről beszél. - Két év óta egy li-tagú munkacsoportban dolgozom. Illetőleg már ezelőtt is itt dolgoztam. A különbség a régi „parti" és a mostani munkacsoportunk között azonban felmérhetetlen. Azelőtt is dolgoztunk, sőt jól dolgoztunk, hiszen megfizettek bennünket. Ám a tagok nagy része kizárólag a pénzért dolgozott. Egymással semmit, vagy csak nagyon keveset törődtünk. A munkaidő letelt, mindenki ment, ahová lába és a vágyai vitték. - Melyik részlegen dolgoztak? - A vasúti sínek ' karbantartásán és kibővítésen. - 1959-ben egy szeles áprilisi délután a szerszámraktárba húzódtunk a zuhogó eső elöl. Ott voltunk valamennyien. Beszélgettünk, tréfálgattunk. Valahogy szóba került az akkoriban még csak újságokból ismert új mozgalom is. Valaki azt kezdte magyarázni, hogy ennek a lényege az emberek átalakítása lesz. S tudja, hogy van az. Az eső nem és nem akart elállni, mi meg úgy belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy a vége egy versenyfelhívás tett. Elhatároztuk, hogy szocialista munkabrigádot alakítunk, melynek FDÄII minden egyes tagja munká• jáért felelősséggel tartozik az egész csoportnak, de nemcsak a munkájáért, hanem életmódjáért is. A többi pontot, s az üzem munkásaihoz intézett felhívást csak másnap dolgoztuk ki. Magunk között ment minden, mint a karikacsapás. Hanem amikor a felhívás nyilvánosságra került, éppen elég bajunk lett. Több munkás kijelentette, hogy „senkiháziak" vagyunk, mert — úgymond: normaemelést akarunk. De később ők is megnyugodtak. Csoportunk elkezdhette Podbrezován elsőkként - a versenyt a szocialista munka brigád címért. Amikor az ember valamit nagyon akar, annyira, hogy akarása az egész lényén kiütközik, bénne lobog minden tevékenységében, minden mozdulatában, akkor már nincs baj. Ha a csoport tagjait most megnézi, ezt tapasztalhatja. • Jött volna el két évvel ezelőtt, amikor kezdtük. Amikor a sok beszédtől a csoport fele megriadt. Egy két hétig mással nem is törődtünk, csak őket biztatgattuk. Aztán ... ' Aztán jöttek a havi értékelések. A tervet 130 százalékra teljesítettük. Legjobbak voltunk a gyárban. Ez aztán minden meggypző munkánál többet ieientett. Valamennyien új erőre kaptunk. Itt van például Freizer, a 18 éves cigányfiú Azelőtt a gyár legrosszabb munkásának tartották. S a brigádban? - A második és harmadik hónapban már az elsők között roll. - S később, ielenleg'' - Ma sem marad mögöttünk - Röviden tehát: Két év óta együtt dolgozunk, együtt tanulunk, együtt járunk kirándulásokra, egyittt szórakozunk, egyek vagyunk. S egy ér "ta a szocialista /Jiiír)'-"'' '- '•' címet viseljük. NAGY LAJOS