Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-25 / 25. szám, szerda

A kommunista világmozgalom újabb győzelmeiért (Folytatás a 4. oldalról) tokát minden egyes országnak és a kommunista tábor egészének érdekében helyesen oldják meg. Ezzel kapcsolatban a, Nyilatkozat hangsúlyozza, mily óriási jelentőségűek a szocialista tábor kollektív tapasztalatai, amelyeket az egyes országokban a szocializmus gyakorlati építése során gyűjtöttek. Pártunk gondosan tanulmányozza a szocialista országok testvérpártjainak tapasztalatait, amelyek rendkívül gazdagítják az új társadalom építésének marxista-leninista elméletét. Jelenleg a szocializmus építésének kollektív tapasztalatait gyűjtjük össze. E tapasztalatok az egész nemzetközi kommunista mozgalom értékes vagyonát teszik. Minden szocialista állam felvirágzásának szerfölött fontos feltétele, hogy valamennyi testvérpárt tanulmányozza e kollektív tapasztalatokat és helyesen éljen velük. A világnak abban a részében, amelyet a szocialista világrendszer foglal el, kialakul az egész emberiség számára az új társadalom példaképe. Ezzel megnő valamennyi szocialista ország kommunista pártjának felelőssége. A szocialista országépítés általános törvényszerűségei, valamint az egyes országok és minden egyes fejlődési szakasz sajátosságait és követelményeit szem előtt tartó helyes politikai és gazdasági vezetés mellett még hatékonyabban használhatjuk ki a szocializmus előnyeit és további sikereket érhetünk el. A szocialista világrendszer országai kölcsönösen mind közelebb kerülnek egymáshoz, s az élet és a munka minden területén szilárdítják együttműködésüket. Ez törvényszerű folyamat. Szocialista országok között nincsenek és nem is lehetnek megoldhatatlan ellentétek. A gazdaságilag fejlettebb és erősebb országok önzetlen testvéri támogatásban részesítik a gazdaságilag elmaradott országokat. A Szovjetunió támogatásával például a testvéri szocialista országokban 500nál több ipari üzemet és létesítményt építettek fel. 7,8 milliárd rubel (új pénzben) kölcsönt és hitelt nyújtottunk ezeknek az országoknak. Ugyanakkor kötelességünknek tartjuk leszögezni, hogy a testvéri szocialista országok is támogatják a Szovjetuniót gazdaságának fejlesztésében. A szocialista világrendszer ma számos önálló és független állam népgazdaságának összessége. A szocialista világrendszer fejlődésének törvényszerűsége, hogy egyre jobban megszilárdulnak a szocialista országok népgazdaságainak kapcsolatai. Joggal mondhatjuk, hogy a szocialista országok további fejlődése a szocialista gazdaság világrendszere megszilárdulásának útján halad. A Nyilatkozat megemlíti, hogy a marxista-leninista pártok, amelyek az országok vezető erői, egyöntetűen e folyamat tevékeny előbbre mozdítására törekszenek. Együttesen azon vannak, hogy helyesen oldják meg a termelési szakosítás és együttműködés, a nemzetközi munkamegosztás kérdéseit, s ezzel hozzájárulnak a szocializmus előnyeinek teljesebb kihasználásához. A szocialista országok termelési törekvéseit egységesítő igyekezet fő formája a jelenlegi időszakban a népgazdasági tervek egybehangolása. Valamennyi országnak érdeke, hogy e tevékenységet tökéletesítsék, főleg azért, mert az a feladat áll előttük, hogy kidolgozzák a szocialista országok népgazdaságainak távlati fejlesztési terveit. A szocialista világrendszer egész gazdasági alapjának megszilárdítása, annak az anyagi alapnak a megteremtése, amely biztosítja a szocialista rendszerhez tartozó valamennyi nép többé-kevésbé egyidejű átmenetét a kommunizmusba, annál gyorsabban megy majd végbe, minél teljesebben mozgósítják e rendszer valamennyi országának belső erőforrásait, minél jobban kihasználják a nemzetközi szocialista munkamegosztás előnyeit, s ennek alapján minél inkább kiegyenlítik a gazdasági fejlettség fokát. A történelmi fejlődés során bekövetkezett különböző gazdasági fejlettségi fokok fokozatos kiegyenlítésére törekszünk, s e feladat megoldásával az egész világ népeinek megmutatjuk, hogyan szüntetik meg a kommunisták az imperializmus bkozta gazdasági és kulturális elmaradottságot. E módszer hatásosságát először néhány egykor elmaradt közép-ázsiai és kaukázusi nép példája bizonyította, amelyek a fejlettebb szocialista nemzetek, elsősorban az orosz nemzet óriási segítségével rohamosan leküzdötték elmaradottságukat, és az ország iparilag fejlett területeinek sorába léptek. Ma ennek a folyamatnak vagyunk tanúi az egész szocialista világrendszerben. Együttes kötelességünk, hogy továbbra is minden eszközzel erősítsük a szocialista országok szolidaritását, egységét, együttműködését és kölcsönös segítségét. Az értekezlet Nyilatkozata hangsúlyozza: „A kommunista és munkáspártok fáradhatalanul nevelik a dolgozókat a szocialista nemzetköziség, a nacionalizmus és sovinizmus minden megnyilatkozásával szemben tanúsított engesztelhetetlenség szellemében. A kommunista és munkáspártoknak, a szocialista országok népeinek összefogása és egysége, a marxista-leninista tanok iránti hűségük jelenti minden szocialista ország és az egész szocialista tábor erejének és legyőzhetetlenségének legfőbb forrását." A kommunista és munkáspártok a marxizmus-leninizmus s a proletár nemzetköziség szellemében helyesen tűzték ki a szocialista országok és népek kölcsönös kapcsolatainak alapelveit. Ilyen új és nagy út természetesen nem valósulhat meg részleges hibák és nehézségek nélkül. A szocialista együttműködést azonban nem az Ilyen vagy amolyan részleges hibák jellemzik, hanem a szocializmus lényegében internacionalista jellege, a testvéri pártok és országok internacionalista politikája és azok a világra szóló síkerek, amelyeket e politika révén elértek. Ami a hibákat illeti, kötelességünk, megszüntetésük, s e törekvésünkben a marxizmus-leninizmus, a nemzetközi szolidaritás, a testvéri barátság elveit kövessük, és fő célkitűzésként arra törekedjünk, hogy még szorosabb egységbe tömörítsük a szocialista tábort. A Szovjetunió mindig az utolsó jottáig teljesítette es teljesíti nemzetközi kötelezettségeit s mindenek fölé helyezi a szocialista tábor országainak, a nemzetközi kommunista mozgalomnak az egységét. Kommjiiista pártunk továbbra is kitart e politikája mellett. A szocialista országok még szorosabb összefogása a marxizmus-leninizmus eltel alapján lehetővé teszik, hogy még isbbnn és újszerűen oldjuk meg a ma legfontosabb kérdéseit — a béke, a demokrácia és a szocializmus érdekében. 3. A kérdések kérdése — az űj háború elhárítása Elvtársak! Az értekezlet figyelmének központjában a háború és a béke kérdései álltak. Az értekezlet résztvevői világosan látták, hogy az atomvilágháború megakadályozása az emberiség legégetőbb és elsőrendű létfontosságú problémája. V. I. Lenin azt mondta, hogy az első világháború óta a háború és a béke kérdése a világ minden országa politikájának központi kérdése, millió és millió ember élet-halál kérdése lett. Lenin e szavai még erősebben hangzanak manapság, amikor a tömegpusztító fegyverek alkalmazása az emberek százmillióinak kiirtásával fenyeget. Ma nincs sürgetőbb feladat, mint egy ilyen katasztrófa megakadályozása. Az értekezlet megmutatta, hogyan használhatjuk ki még hatásosabban a világháború megakadályozásának új lehetőségeit, amelyek a szocialista tábor kialakulásával, hatalmának gyarapodásával és az új erőviszonyok formálódásával jöttek létre. A népek hisznek abban, hogy a kommunisták a szocialista világrendszer egész hatalmát, a nemzetközi munkásmozgalom gyarapodó erőit arra használják fel, hogy megszabadítsák az emberiséget a háború rémségeitől. Marx, Engels és Lenin abban látta a munkásosztálynak és kommunista élcsapatának történelmi küldetését, hogy ne csak az elnyomást, kizsákmányolást, nyomort és jogfosztottságot szüntessék meg, hanem megszabadítsák az emberiséget a véres háborúktól is. V. I. Lenin az imperializmus ellen, a tartós békéért és minden nemzet barátságáért folytatott engesztelhetetlen harc szellemében nevelte pártunkat. Ezek az elvek mindig is külpolitikánk lényegét alkották és alkotják. Pártunk emlékszik Lenin szavaira, hogy a halódó és felbomló kapitalizmus még képes súlyos katasztrófákat zúdítani az emberiségre. A párt mindig a legnagyobb éberséget tanúsította az imperializmus részéről fenyegető veszéllyel szemben, ebben a szellemben nevelte -a szovjet népet is, s megtesz mindent, ami kell, hogy az ellenség sohase találhasson készületlenül bennünket. Azért, figyelmeztetünk a háború veszélyére, hogy fokozzuk a népek éberségét és aktivitását. harcra mozgósítsuk őket a világháború megakadályozásáért. A Szovjetunió Kommunista Pártjának állásfoglalása a háború és béke kérdésében általánosan ismert. Nemegyszer részletesen megmagyaráztuk pártunk kongresszusi határozataiban és egyéb dokumentumaiban. A háborúk annak következtében támadtak, hogy a társadalom osztályokra tagolódott. Ez azt jelenti, hogy mindennemű háború éltető talaja véglegesen csak akkor szűnik meg, ha megszüntetjük a társadalomnak ellenséges, antagonista osztályokra tagozódását. Mihelyt az egész világon győz a munkásosztály és a szocializmus, megszűnik a háborúk kitörésének minden társadalmi és nemzeti oka, s az emberiség végleg megszabadulhat e szörnyű csapástól. Manapság a háborúk következő csoportjait különböztetjük meg: világháborúk, helyi háborúk és felszabadító háborúk — népi felkelések. E felosztásra azért van szükség, hogy kidolgozhassuk helyes taktikánkat a háborúkkal kapcsolatban. Kezdjük a világháborúk kérdésével. A kommunisták a világháborúk legelszántabb ellenzői, mint ahogy általában ellenzik az államok közötti háborúkat. Ilyen háborúkra csupán az imperialistáknak van szükségük, hogy idegen területet hódítsanak meg, népeket igázzanak le és foszszanak ki. A világ szocialista táborának létrejöttéig a munkásosztálynak nem volt lehetősége arra, hogy döntő módon hasson ama kérdés megoldására, lesz-e, vagy nem lesz világháború. Ily körülmények között a munkásosztály legjobb fiai azt a jelszót adták ki, hogy változtassák az imperialista háborút polgárháborúvá, vagyis használják ki a beállt helyzetet arra, hogy a munkásosztály, s általában . a dolgozó nép megszerezze a hatalmat. Ilyen helyzet állt be az első világháborúban, s e helyzetet klasszikus módon használta ki a bolsevik párt és Lenin. A mai korban más feltételek alakultak kí. A szocialista világtábor hatalmas gazdasági és fegyveres erejével egyre inkább befolyásolja a háború és a béke kérdéseinek megoldását. Érthető, hogy az imperialista országok között ma is éles viták és ellentétek állnak fenn, arra törekszenek, hogy más, gyöngébb államok rovására gazgagodjanak meg. Az imperialistáknak azonban tekintettel kell lenniök a Szovjetunióra és az egész szocialista táborra, s ezért félnek háborút kirobbantani egymás között. Igyekeznek elfojtani kölcsönös ellentéteiket. Katonai tömböket hoztak létre, amelyekbe számos tőkés országot vontak be. Bár ezeket a tömböket belső harc rázkódtatja meg, részvevőiket mint maguk mondják — a kommunizmus ellen érzett gyűlölet, s természetesen az imperializmus közös lényege és törekvései kapcsolják össze. Mai viszonyainkban a tőkés, imperialista államok közötti háborúk nem a legvalószínűbbek, bár ezt a lehetőséget sem zárhatjuk ki. Az imperialisták főleg a szocialista országok s elsősorban a Szovjetunió, a leghatalmasabb szocialista állam ellen készítenek elő háborút. Az Imperialisták meg akarnák törni hatalmunkat, s így helyreállítani a monopoltoke egykori uralmát. Az a feladatunk, hogy legyőzhetetlen akadályokat teremtsünk, amelyek lehetetlenné teszik az imperialistáknak a háborúk klrobbantását. Egyre több lehetőségünk van arra, hogy eltorlaszoljuk a háborús gyújtogatok útját, megakadályozhatjuk tehát a világháború kirobbantását. Érthető, hogy amíg még léteznek imperialista államok, nem zárhatjuk ki teljesen a háborúk lehetőségét, kirobbantásuk azonban az imperialisták számára ma sokkal bonyolultabb, mint a múltban, a hatalmas szocialista tábor létrejötte előtt volt. Az imperialisták háborút indíthatnak, de kénytelenek elgondolkodni afölött, mik lesznek a háború következményei. Már beszéltem arról, hogy Hitler, ez a dühöngő örült ha képes lett volna elképzelni, milyen megsemmisítő vereséggel végződik véres kalandja, és ő maga kénytelen lesz öngyilkosságot elkövetni, bizony kétszer is meggondolta volna, indítson-e háborút a Szovjetunió ellen. Pedig akkor még csak két szocialista ország volt: a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság. Mégis tönkrevertük a támadót, kihasználva az imperialista államok között dúló ellentéteket is. Ma egészen más a helyzet. Az imperialista táborral a szocialista országok hatalmas ereje áll szemben. Nem volna helyes, ha bárki lebecsülné a szocialista tábor erejét, a világ eseményeire gyakorolt befolyását mondjuk annak a kérdésnek a megoldására is, lesznek-e háborúk vagy sem. Ma, midőn a hatalmas fegyveres erőkkel rendelkező nagy szocialista tábor életes valóság, kétségtelenül lehetséges, hogy a népek megakadályozzák a háborút és ezzel biztosítsák a békés együttélést, ha minden erőt tevékeny harcra mozgósítunk a támadókedvű imperialisták ellen. Most hadd mondjak néhány szót a helyi háborúkról. Az imperialista táborban ma sokat beszélnek a helyi háborúkról, sőt kisebb hatósugarú atomfegyvereket is gyártanak, hogy ilyen háborúkban használják fel őket. Kiagyalták a helyi háborúk külön elméletét. Véletlen ez? Bizonyára nem. Egyes imperialista körök attól tartva, hogy a világháború a kapitalizmus számára teljes csőddel végződhetnék, mindent arra tesznek fel, hogy helyi háborúkat robbantsanak ki. Helyi háborúk voltak a múltban és lehetnek a jövőben is. De ma egyre korlátozottabbak az imperialisták lehetőségei, hogy ilyen háborúkat robbantsanak ki." Egy kis imperialista háború, bármelyik imperialista ország indítsa is el, világméretű atom- és rakétaháborúvá szélesedhet ki. Ezért egyaránt harcolnunk kell mind a világháborúk, mind a helyi háborúk ellen. Az imperialisták kirobbantotta helyi háború példájaként említhetjük Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael támadását Egyiptom ellen. Le akarták igázni Egyiptomot és megfélemlíteni a függetlenségükért harcoló arab országokat, valamint más ázsiai és afrikai népeket. Amikor Londonban jártunk, a brit államférfiak, köztük Eden is, eléggé nyíltan tájékoztattak bennünket arról a törekvésükről, hogy leszámoljanak Egyiptommal. Nyíltan megmondtuk nekik: Ha háborút kezdenek, elvesztik, mi nem maradunk semlegesek. Amikor a háború kitört, az Egyesült Nemzetek Szervezete formálisan elítélte ugyan, de ettől a támadóknak nem lett sem hidegük, sem melegük, tovább folytatták szennyes munkájukat, sőt azt hitték, hogy már-már elérik céljukat. A Szovjetunió és az egész szocialista tábor azonban Egyiptom mellé állt. A szovjet kormány Edenhez és Guy Mollet-hoz intézett komoly figyelmeztetése véget vetett a háborúnak. Ez a helyi háború, az egyiptomi kaland, gyalázatos kudarccal végződött. Ez 1956-ban történt, amikor a szocializmus és az imperializmus országainak erőviszonya nem volt olyan, mint ma. Ráadásul Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael uralkodó körei ki akarták használni azokat a nehézségeket, amelyek akkoriban Magyarországon és Lengyelországban támadtak. Az imperialista államok képviselői azt suttogták nekünk: önöknek nehézségeik vannak Magyarországon, nekünk nehézségeink vannak Egyiptomban, ezért ne avatkozzanak bele a mi ügyeinkbe. A suttogó hangokra félreérthetetlen választ adtunk. Nem tettünk úgy, mintha nem vennénk észre rablókalandjukat. Közbeléptünk és meghiúsítottuk agressziójukat. íme annak példája, hogyan hiúsított meg a Szovjetunió és az egész szocialista tábor közbelépése egy helyi háborút, amelyet az imperialisták robbantottak ki. Mondtam már, hogy helyi háborúk a jövőben is előfordulhatnak. Ezért az a feladatunk, hogy mindig résen legyünk, s a támadó háborúk megakadályozása érdekében harcra mozgósítsuk mind a szocialista tábor erőit, mind valamennyi ország népeit, minden békeszerető erőt. Ha minden ország népeit e törekvésre egyesítjük és mozgosítjuk, ha a né pek fáradhatatlanul harcolni fognak, s törekvésüket egyesítik mind saját országukon belül, mind nemzetközi méretben, akkor elejét vehetjük a háborúknak. Most pedig beszéljünk a nemzeti felszabadító háborúkról. Az utóbbi időben ilyen háborúk példája a vietnami nép fegyveres harca, vagy Algéria népének háborúja, amely már hetedik esztendje tart. Ezek a háborúk a gyarmati népek felkeléseként kezdődtek elnyo móik ellen, s partizánháborúvá fejlődtek. Felszabadító háborúk mindaddig lesznek, amíg létezni fog az imperializmus, amíg fennmarad a gyarmati rendszer. Forradalmi háborúk ezek. Az ilyen háborúk nemcsak megengedhetők, de elkerülhetetlenek is, mivel a gyarmatosítók nem adják meg önként a népeknek a függetlenséget. A népek ezért szabadságukat és függetlenségüket csakis harccal szerezhetik meg, a fegyveres harcot is beleértve. Az USA imperialistái ugyan minden úton-módon támogatni akarták a francia gyarmatosítókat, mégsem szánták el magukat arra, hogy közvetlenül beavatkozzanak a vietnami háborúba. Mi volt ennek az oka? Egyszerűen azért nem avatkoztak be, mert tudták: ha katonai segítséget nyújtanak Franciaországnak, Vietnam megfelelő támogatást kap Kínától, a Szovjetuniótól és más szocialista országoktól s ebből világháború támadhatna. A háborúk eredménye ismeretes: Észak-Vietnam győzött. Ma hasonló háború folyik Algériában. Milyen háború ez? Algéria arab népének felkelése a francia gyarmatosítók ellen. A hadviselés formája partizán-háború. Az amerikai és brit imperialisták fegyverrel támogatják francia szövetségeseiket. Megengedték továbbá Franciaországnak, hogy mint a NATO tagállama, katonai alakulatait kivonja Európából és az algériai nép ellen vesse be. Algéria népe is segítséget kap a szabadságszerető törekvéseivel rokonszenvező szomszédos és más országoktól. A háború azonban felszabadító háború, amelyet a nép vív függetlenségéért. Szent háború ez. Az ilyen háborúkat elismerjük, támogatjuk és a jövőben is támogatni fogjuk a szabadságukért harcoló népeket. Vagy vegyük Kuba példáját. Ott is háború volt. De ez a háború is felkelésként kezdődött a hazai zsarnokság rendszere ellen, amelynek háta mögött az amerikai imperializmus állt. Batista az USA exponense volt, s az Egyesült Államok segítették. Az USA azonban fegyveres erőivel közvetlenül nem avatkozott be a háborúba. Kuba népe Fidél Castro vezetésével győzedelmeskedett. Sor kerülhet ilyen háborúkra a jövőben? Igen, sor kerülhet. Lehetnek ilyen felkelések? Igen, lehetnek. De olyan háborúk ezek, amelyeknek a formája népi felkelés. Kialakulhatnak más országokban ls olyan feltételek, hogy elfogy a nép türelme és fegyverrel a kezében felkel elnyomói ellen? Ez is megtörténhetik. Mi a marxisták állásfoglalása ilyen felkelések kérdésében? A lehető legpozitívabb. Ezeket a felkeléseket nem azonosíthatjuk az államok közötti háborúkkal, lokális háborúkkal, mivel e felkelésekkel a nép harcol önrendelkezési jogáért, független társadalmi és nemzeti fejlődéséért; ezek a felkelések a korhadt reakciós rendszerek, a gyarmatosítók ellen irányulnak. A kommunisták teljesen és fenntartás nélkül támogatják ezeket az igazságos háborúkat, és a szabadságharcukat vívó népek első soraiban küzdenek. Elvtársak! Az emberiség eljutott arra a történelmi határmezsgyére, amikor képes megoldani azokat a kérdéseket, amelyekkel az előző nemzedékek nem bírtak. Ez vonatkozik a legégetőbb kérdésre, — a világháború megakadályozásának problémájára is. Ma már a munkásosztály irányítja a világ óriási részének sorsát, s eljön az idő, amikor az egész világ eseményeit fogja irányítani; a munkáosztály nem engedheti, hogy a halálra ítélt erők emberek százmillióit ragadják magukkal a sírba. fit mai helyzetben a világháború rakéta- és atomháború lenne, vagyis a történelem legpusztítóbb háborúja. Az eddig kipróbált hidrogénbombák között vannak olyanok, amelyek mindegyike hatását tekintve néhányszorosan túltész a második világháborúban felhasznált összes robbanóanyagon, sőt az emberiség fennállása óta alkalmazott összes robbanó anyag együttes hatásán. Tudósok számításai szerint egyetlen hidrogénbomba robbanása iparvidéken egyszerre másfél millió embert ölhet meg, és a robbanás kiváltotta sugárzás további mintegy négyszázezer ember halálát okozhatja. Még egy közepes nagyságú hidrogénbomba is elég ahhoz, hogy egy nagy várost eltöröljön a föld színéről. Angol tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy négy megatonnás bomba - egy Londonra, egy Birminghamre, egy Langcashire-re és egy Yergshire-re - legalább 20 millió embert pusztítana el. Az amerikai szakemberek által a szenátus elé terjesztett adatok szerint az USA az atomháború első 24 órája alatt 50—75 millió embert vesztene. Pauling ismert amerikai tudós kijelentette: „Azokon a területeken, amelyek ellen valószínűleg erős atomtámadások irányulnának, kb. egymillárd ember él. Az atomtámadás pillanatától számított 60 nap alatt 500—750 millió ember pusztulhat el." Az atomháború elképzelhetetlen csapást hozna azoknak az országoknak a népeire is, amelyeket nem ér közvetlen bombatámadás, mivel emberek milliói pusztulhatnak el a gyilkos sugárzás hatására. Tudjuk, ha a tébolyult imperialisták kirobbantják a világháborút, a népek elsöprik és megsemmisítik a kapitalizmust. Ennek ellenére határozottan ellenezzük a háborút, mindenekelőtt azért, mert az emberiség sorsára gondolunk, jelenére és jövőjére. Tudjuk, háború esetén elsősorban a dolgozók szenvednének, és élcsapatuk — a munkásosztály. Nem felejtettük el, hogyan látta a munkásosztály sorsát V. I. Lenin. Már a forradalmat követő első években, amikor a munkások és parasztok első szocialista államát az ellenség tűzgyűrűje vette körül, Lenin arra tanított, hogy „ha megmentjük a dolgozót, ha megmentjük az emberiség fő termelőerejét, — a munkást, úgy mindent visszaszerezhetünk, de elpusztulunk, ha ha nem tudjuk őt megmenteni." Ma a világon már nem csupán egy munkás-paraszt állam van, hanem a szocialista államok egész rendsze(Folytatás a 6. oldalon) ÚJ SZÖ 5 * 1961. január 25.