Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)
1961-01-25 / 25. szám, szerda
A kommunista világmozgalom újabb győzelmeiért N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde a kommunista és munkáspártok képviselői értekezletének eredményeiről »- N. SZ. HRUSCSOV ELVTÁRS, í A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA I" PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁCÁNAK ELSŐ TITKÁRA, AZ SZKP PÁRT FŐISKOLÁJA, A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI AKADÉMIA ÉS í. AZ SZKP KÖZPONTI B1ZOTTSÁGA MELLETT MÜKÖDÖ MARX1ZMU S-LEN IN IZMUS INTÉZET I" PÁRTSZERVEZETEINEK 1961. JA•I NUÁR 6-1 KÖZÖS TAGGYÜLÉSEN AZ ALÁBBI ELŐADÁST TAR•J T OTT A: Elvtársak! A 81 marxista-leninista párt képviselőinek 1960 novemberében Moszkvában megtartott értekezlete a világ kommunista és munkásmozgalmának történetében a legragyogóbb oldalak egyikét jelenti. Az értekezlet mélyrehatóan elemezte a jelenlegi nemzetközi helyzetet, s kidolgozta mozgalmunk együttes állásfoglalását a legfontosabb kérdésekben. Ez az értekezlet, amely a testvéri egység jegyében folyt le, a marxizmus-leninizmus alapján még szorosabban összefogtá minden ország kommunistáinak sokmilliós családját, megsokszorozta erejüket a béke és a szocializmus győzelméért vívott hősi harcban. Az értekezlet a kommunista és munkásmozgalom történetének legszélesebbkörű gyűlése volt, részt vettek rajta mozgalmunknak az osztályharc csatáiban megedződött veteránjai, akik mögött az elszánt harc hosszú évei állnak, s akik nem inogtak meg akkor sem, amikor fasiszta hóhérok és a munkásosztály más ellenségei kínozták meg őket. Részt vettek az értekezleten a szocialista országok marxista-leninista pártjainak vezető személyiségei, a súlyos viszonyok közt a tőkés rend ellen hősiesen harcoló kommunista pártok képviselői, a nemzeti felszabadító mozgalom félelmet nem ismerő vezetői — egyszóval ezen az értekezleten találkozott a nemzetközi kommunista mozgalom színe-virágja. Ma, amikor a világ minden országában a kommunisták élénken vitatják az értekezlet Nyilatkozatát s a világ népeihez intézett Kiáltványt, s ezeket az okmányokat egyértelműen jóváhagyják, különösen szembetűnő, hogy az értekezlet résztvevői nem hiába fordítottak annyi igyekezetet és időt együttes munkájukra. A dolgozó emberiség meggyőződik arról, hogy a marxistaleninista pártok eleget tettek a népek várakozásának. Az értekezlet munkáját feszült fin gyelernmel kísérte több mint egymilliárd ember a szocialista tábor országaiban. Az a meggyőződés fűtötte őket, hogy az értekezlet még jobban megszilárdítja a szocialista tábort, még szorosabb egységbe fogja össze a nemzetközi kommunista mozgalom sorait. A tőkés országok munkásosztályai és dolgozói választ vártak azokra a kérdésekre, hogyan harcolhatnak még jobban forradalmi célkitűzéseikért, a társadalmi haladásért, a demokratikus jogokért és szabadságokért, hogyan szállhatnak szembe még eredményesebben az imperialista reakcióval. A nemzeti függetlenségért küzdő harcosok az értekezlettől választ vártak azokra a kérdésekre, hogyan számolhatnak le minél gyorsabban s egyszer s mindenkorra a gyalázatos gyarmati rendszerrel, hogyan biztosíthatják, hogy a felszabadult országok békében, a nemzeti függetlenség útján és a társadalmi haladás irányában fejlődjenek. Az egész békeszerető emberiség az értekezlettől választ vár a ma legégetőbb kérdésére: hogyan akadályozhatja meg a termonukleáris világháborút, hogyan valósíthatja meg a földön a tartós békét és a népek barátságát, hogyan biztosithatja a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélését. A világ minden országában emberek százmilliói éreztek mélységes megelégedést, amikor az értekezlet eredményeiről értesültek. Az értekezlet igen jelentősen gazdagította a nemzetközi kommunizmus ideológiáját. Az értekezleten egyhangúlag jóváhagyott Nyilatkozat harcos marxista-leninista dokumentum, mely óriási nemzetközi jelentőségű. Igazolja a kommunista pártok hűségét az 1957. évi Nyilatkozathoz. Egyben mélyrehatóan elemzi a világ új jelenségeit, s fontos elméleti és politikai következtetéseket tartalmaz minden marxistaleninista párt munkája számára. A nyitlatkozat megbízható iránytűnk lesz további harcunkban azokért a nagyszerű célokért, amelyek az egész világ kommunistái, munkásosztálya és haladó szellemű emberei előtt állanak. A Nyilatkozat marxista-leninista szellemben meghatározta a jelenlegi kort, rámutat a nemzetközi kommunista, munkás- és felszabadító mozgalom előtt kitáruló új távlatokra. Az értekezlet dokumentumai megmutatják, hogyan fejlődik a szocialista világrendszer, hogyan szilárdul tovább a szocialista tábor egysége, jellemzi a munkásosztály harcának legfontosabb problémáit a tőkés országokban, azét a harcét, melynek célja a gyalázatos gyarmati rendszer végleges megszüntetése, az új háború veszélye ellen fellépő valamennyi erő egységbe tömörítése. Az egész világ népeihez intézett Kiáltvány lángoló felhívást tartalmaz, hogy a népek fogjanak össze a ma legégetőbb problémájának megoldásáért — a világháború megakadályozásáért vívott harcban. A felhívás újabb bizonyítéka annak, hogy éppen mi kommunisták védelmezzük a legkövetkezetesebben a széles néptömegek érdekeit, és mutatjuk meg a béke megőrzésének és megszilárdításának egyetlen helyes útját. Az értekezlet munkáját áthatotta a proletár nemzetköziség, a pártdemokrácia szelleme és az a törekvés, hogy még jobban megszilárdítsuk a kommunisták sorainak egységét. Valamennyi párt küldöttsége kifejtette nézeteit, kölcsönösen kicserélték egymással tapasztalataikat s hozzájárultak a ma kulcsfontosságú kérdéseinek értékeléséhez és feldolgozásához. Az értekezlet legfontosabb eredménye a világ kommunista mozgalma egységének megszilárdítása, a nemzetközi kommunista frontnak a marxista-leninista elvek alapján való további konszolidálása volt. Ez egyben a kommunizmus és a haladás ellenségeinek további vereségét jelenti. Az imperialisták és lakájaik keservesen csalódtak, amikor megismerték az értekezlet dokumentumait. Teljes joggal és bizonyossággal leszögezhetjük, hogy még jobban megszilárdul a világ kommunista mozgalmának egysége, amelytől az imperialista reakció jobban fél, mint az ördög a szenteltvíztől. Ez közös ügyünk nagy sikere. 1. Korunk a marxizmus-leninizmus diadalmának kora Ä XX. század hatvanas éveinek elején kialakult világhelyzet elemzése bizonyára a mélységes elégtétel és jogos büszkeség érzését váltja ki a nagy kommunista mozgalom minden harcosából. Valóban, elvtársak, az élet messze túltett a legmerészebb és legderűlátóbb jóslatokon és elképzeléseken. Régebben azt szokták mondani, hogy a történelem a szocializmus javára dolgozik. Ez azt jelentette, hogy az emberiség végül a történelem szemétdombjára dobja a tőkés rendszert és a szocializmus diadalmaskodni fog. A mai korban már azt mondhatjuk, hogy a szocializmus dolgozik a történelem javára, hisz a jelenlegi történelmi folyamat főbb tartalma a szocializmus létrejötte és megszilárdulása nemzetközi méretben. 1913-ban, vagyis négy esztendővel az Októberi Forradalom előtt halhatatlan vezetőnk és tanítónk, V. I. Lenin azt írta, hogy a Kommunista Kiáltvány megjelenése óta a világtörténelem három világosan elhatárolt fő korszakra oszlik. Az első korszak az 1848-as forradalomtól a Párizsi Kommünig, 1871-ig tart, a második a Párizsi Kommiintől az 1905-ös orosz forradalomig, s a harmadik az orosz forradalommal kezdődött. E korszakok jellemzését a következő szavakkal zárta: „Mióta a marxizmus a színtérre lépett, a világtörténelemnek mindhárom nagy szakasza a marxizmus számára újabb bizonyítékokat, újabb diadalokat hozott. De a marxizmusnak, mint a proletariátus tanításának még nagyobb diadalát hozza majd meg a következő történelmi korszak. (Lenin művei, 18. köt. magy. kiad. 598. old.) Látnoki szavak ezek, amelyek megdöbbentő pontosan valóra válnak. A történelmi korszak, amelyet V. I. Lenin lángelméje előre látott, minőségileg, elvileg új korszakot jelent a világtörténelemben. Nem mérhető hozzá egyetlen előző korszak sem. Olyan korszakok voltak ezek, amelyek során a munkásosztály erőt gyűjtött, s hősi harca megrendítette bár a tőkés rend várát, de még nem volt képes megoldani a fő kérdést — azt, hogy a dolgozók vegyék kezükbe a hatalmat. Az új korszak abban különbözik minden előzőtől, hogy a szocializmus világtörténelmi jelentőségű győzelmet aratott, melynek alapjait 1917 októbere rakta le. A marxista-leninista tanítás azóta egymás után aratja diadalmas győzelmeit. Nagy ereje, átformáló szerepe ma nem csupán egyes országok és földrészek keretében nyilatkozik meg, hanem valamennyi világrész társadalmi fejlődésében is. A szocializmus előrehaladása számos okból feltartóztathatatlan. Elsősorban azért, mert a marxizmusleninizmus ma már az emberek százmillióinak gondolkodását határozza meg, s ezzel — Marx szavaival élve — óriási anyagi erőt képvisel. Továbbá a marxizmus-leninizmus ma az emberiség számára nem csupán elmélet, hanem eleven valóság. Ezt a tanítást testesíti meg ma az Európa és Ázsia beláthatatlan térségein épülő szocialista társadalom. A világon ma már nem létezik és nem is létezhet olyan erő, amely képes volna feltartóztatni az óriási néptömegek egyre növekvő törekvését, hogy saját szemükkel lássák s mondhatnám, saját kezükkel tapintsák, hogyan fest a szocializmus — nem könyvekben és kiáltványokban, hanem az életben, a gyakorlatban. Nincs ma a világon erő, amely megállíthatná egyre újabb és újabb országoknak a szocializmus felé tartó fejlődését. Elsőrendű jelentőségű még egy körülmény. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika lakosainak százmilliói tegnap még az imperialista „civilizátorok" jármát nyögték, ma azonban ez a kép alapjában megváltozott. Egyre újabb és újabb nemzetek lépnek forradalmi lendülettel a történelem porondjára, s ez szerfölött kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy soha nem látott mértékben kibővítsük a marxistaleninista eszmék hatáskörét. Nincs messze az a kor, amikor a marxizmus leninizmus a világ lakosai többségének áthatja tudatát. Ami a világon az Októberi Forradalom győzelme óta eltelt 43 esztendő alatt végbement, minden tekintetben igazolja Lenin szocialista világforradalmi elméletének tudományos szabatosságát és életrevalóságát. A mai korban hasznos, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy jellemezte maga Lenin a szocialista világforradalom folyamatát, s azokat az erőket, amelyek • folyamat részfsei: „...a szocialista forradalom nem csupán és nem főképpen az egyes országok forradalmi proletárjainak a saját burzsoáziájuk ellen vívott harca lesz. Nem. A szocialista forradalom az imperializmus által elnyomott valamennyi gyarmatnak és országnak, valamennyi függő országnak harca lesz a nemzetközi imperializmus ellen." Egyben hangsúlyozta, hogy e harc elsősorban a nemzeti felszabadulásra irányul: „És tökéletesen világos, hogy a világforradalom eljövendő döntő ütközeteiben a földkerekség népessége többségének eredetileg a nemzeti felszabadulás jegyében folyó mozgalma a kapitalizmus és az imperializmus ellen fog fordulni és talán nagyobb forradalmi szerepet fog játszani, mint hinnénk." (Lenin müvei, 32. köt. magy. kiad. 518. old.) Most, amikor már kialakult a szocialista világrendszer és az imperialistaellenes, nemzeti felszabadító forradalmak hatalmas fellendülésének tanúi vagyunk, meg kellett határozni a világ fejlődésének további folyását, további kilátásait. Ez nem lehetséges anélkül, hogy mélyrehatóan meg ne értenénk korunk elöntő feladatainak lényegét, tartalmát és jellegét. A kérdés, hogy milyen korunk jellege, legkevésbé sem elvont és szűkkörűen elméleti. Szorosan öszszefügg vele a világkommunizmus és külön-külön minden egyes kommunista párt általános stratégiai vonala és taktikája. Az imperializmus ideológusai, a reformizmus és revizionizmus táborából regrutálódó csatlósaikkal együtt különös figyelmet fordítanak arra, hogy meghamisítsák a mai kor jellegét. E hamisítással kézenfekvő célt követnek: meg akarják zavarni a széles néptömegeket, le akarják őket téríteni a j forradalom útjáról, az imperializmus ' szekeréhez akarják láncolni őket, úgy tüntetve fel a kérdést, mintha a kapitalizmus nem az utolsókat rúgná, hanem céltudatosan, „evolúciósan" a szocializmus kikötője felé tartana. Éppen ez a kapitalizmus „átlényegülésének" hírhedt elmélete. A történelem hamisítói azt állítják, hogy ez az „átlényegülés" a szó legszorosabb értelmében a társadalom valamennyi osztályának érdekében áll, s ezért: a tőkés r$nd kebelében jelenleg békesség és összhang uralkodik. így ecsetelik a jelenlegi korszakot a polgári ideológusok, a jobboldali szociáldemokraták és a kommunizmus revizionista renegátjai. Nem véletlen, hogy a tőkés rend ideológusai a „kapitalizmus" és „imperializmus" fogalmakat olyan kiagyalt kifejezésekkel igyekeznek helyettesíteni, mint „népi kapitalizmus" és „az általános jólét állama". Érthető, hogy le kell lepleznünk ezt az ideológiai kártevést és szembe kell állítani vele a mi tudományos, marxista-leninista korjellemzésünket. Szükséges ez azért, hogy helyesen határozzuk meg az erőviszonyokat, s felhasználjuk azokat az új lehetőségeket, amelyek a jelenkorban nagy ügyünk további előrehaladása javára szólnak. Milyen követelményeknek feleljen meg tehát korunk marxista-leninista jellemzése? Világos képet kell adnia arról, melyik osztály jelenti a kor súlypontját, s milyen a társadalmi fejlődés fő tartalma, iránya és feladata. Másodszor tartalmaznia kell azt az egész forradalmi folyamatot, amely a szocializmus létrejöttétől a kommunizmus teljes győzelméig tart. Harmadszor rá kell mutatnia a munkásosztályhoz, korunk fő tényezőjéhez csatlakozó erőkre, azokra a mozgalmakra, amelyek az imperializmus ellen irányuló egész áramlat részeit teszik. Jelenleg a szocialista forradalom már számos országban győzedelmeskedett, a szocializmus hatalmas világrendszert jelent, az imperializmus gyarmati rendszere teljes öszszeomlásához közeledik, az imperializmus maga pedig hanyatlóban van és válsággal küszködik. A kor jellemzésében vissza kell tükröződniök mind eme döntő fontosságú eseményeknek. Az értekezlet Nyilatkozata a következőképpen jellemzi korunkat: „Korunk— amelynek fő tartalma a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal elkezdődött átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba — két ellentétes társadalmi rendszer harcának korszaka, szocialista és nemzeti felszabadító forradalmak korszaka, az imperializmus összeomlásának és a gyarmati rendszer felszámolásának, egyre több nép szocialista útra térésének, a szocializmus és a kommunizmus világméretű diadalmának korszaka". A jelenkor e jellemzése a nagy és felelősségteljes feladat alkotó szellemű, valóban tudományos megoldásának példájául szolgálhat. E jellemzés ereje abban van, hogy helyesen rámutat a világ felszabadító mozgalmának főbb sikereire, s a kommunista és munkásmozgalom előtt feltárja a kommunizmus világméretű győzelmének világos perspektíváját. Ha meg akarjuk határozni egész jelenkorunk lényegét és jellegét, kényszerűen tisztáznunk kell jelenlegi szakaszának fő sajátosságait, és jellemző vonásait. Ha az Októberi Forradalom óta eltelt időszakot fő mozgató erőinek szempontjából értékeljük, ez az időszak világosan két szakaszra oszlik. Az első az Októberi Forradalom győzelmével kezdődött. A proletariátus nemzeti diktatúrája hatalomra jutásának és kifejlődésének korszaka volt ez, ahogy Lenin mondta, vagyis az az időszak, amelyben a proletárdiktatúra csupán Oroszország nemzeti keretei között valósult meg. Bár a Szovjetunió fennállásának kezdetétől fogva nagy befolyással volt a nemzetközi életre, mégis az imperializmus jelentős mértékben meghatározta a nemzetközi kapcsolatok alakulását és jellegét. Ám az imperializmus akkor sem volt képes földreteperni a Szovjetuniót s megakadályozni, hogy óriási ipari nagyhatalommá alakuljon át, amely a haladás és a civilizáció bástyájává vált s hatalmas vonzóerőt gyakorolt az imperialista elnyomás és fasiszta rabság ellen fellépő valamennyi erőre. A jelenkor második fejlődési szakasza összefügg a szocialista világrendszer létrejöttével. Világtörténelmi jelentőségű forradalmi folyamat ez. Az Októberi Forradalom kitépte az imperializmus egyik láncszemét. Később az imperializmus láncolata egész hosszában felszakadt. Régebben az imperializmus egyik vagy sok láncszemek kitépéséről beszéltünk, ma azonban megállapíthatjuk, hogy a gyakorlatban nem létezik többé az imperializmus egyetemes láncolata. A munkásosztály diktatúrája túllépte egy ország határát és nemzetközi erővé lett. Az imperializmus nem csupán azokat U országokat vesztette el, amelyekben győzött a szocializmus. Az imperializmus rohamosan elveszti szinte valamennyi gyarmatát. Teljesen érthető, hogy ezek a csapások és veszteségek szerfölött elmélyítették a tőkés rendszer általános válságát, s a világ erőviszonyai radikálisan megváltoztak a szocializmus javára. Korunk fő jellemvonása, hogy a szocialista világrendszer az emberi társadalom fejlődésének döntő tényezőjévé válik. Ez közvetlenül is megnyilvánul a nemzetközi kapcsolatokban. A mai helyzetben megvannak annak előfeltételei, hogy a szocializmus egyre inkább meghatározza a nemzetközi kapcsolatok jellegét, módszereit és útjait. Ez nem jelenti, hogy az imperializmus immár „jelentéktelen tényező" lenne, amellyel nem kell számolnunk. Erről szó sincs. Az imperializmusnak még nagy az ereje. Erős katonai gépezet van a kezében. Az imperializmus most, békés viszonyok között óriási hadviselési apparátust, szerteágazó katonai tömbrendszert létesített és gazdaságát alárendelte a lázas fegyverkezésnek. Az amerikai imperialisták igényt támasztanak arra, hogy az egész világ az ö parancsuk szerint éljen, s rakéta- és atomháborúval fenyegetik az emberiséget. A jelenkori imperializmust egyre nagyobb mértékben rothadó és élősködő mivolta jellemzi. A marxista-leninisták a nemzetközi fejlődés kilátásait értékelve nem táplálnak és nem is táplálhatnak semmiféle illúziókat az imperializmussal kapcsolatban. Számtalan példája van annak, hogy az imperialisták a pimasz kihívások és támadások politikáját folytatják. Ez nem újság. Az új az, hogy az imperialisták minden mesterkedését nemcsak maradéktalanul leplezik, hanem ezek a mesterkedések határozott ellenállásba ütköznek és sorra meghiúsulnak kísérleteik, amelyekkel helyi háborúkat akarnak előidézni. A világ jelenlegi erőviszonyai lehetővé teszik a szocialista tábornak és a többi békeszerető erőnek, hogy a történelem során először reális feladatként tűzzék maguk elé: az imperialistákat rendszerük megsemmisülését fenyegető veszély bebizonyításával kell kényszeríteni arra, hogy ne robbantsanak ki világháborút. A világháború megakadályozásának lehetőségével kapcsolatban szólni akarok a tőkés rendszer általános válsága további alakulásának kilátásairól. Közismert tény, hogy az első és a második világháború óriási befolyással volt a kapitalizmus általános válságának létrejöttére és elmélyülésére. Ebből talán az következik, hogy a kapitalizmus általános válságának fokozásához múlhatatlanul szükséges egy újabb világháború? Ez a következtetés durva hiba volna, mivel kiforgatja a szocialista forradalom marxista-leninista elméletét és fejük tetejére állítja a forradalmat szülő tényleges okokat. A proletár forradalom nem csupán háborús megrázkódtatások következménye: mindenekelőtt az osztályharcnak és a tőkés rendszer belső ellentmondásainak következménye. Teljesen világos, hogy a szocialista világrendszer életrejötte, a gyarmati rendszer rohamos felbomlási folyamata és annak a harcnak a soha nem látott fellendülése, amelyet a munkásosztály folytat létfontosságú jogaiért és érdekeiért, aláássák a tőkés rendszer alapjait és elmélyítik általános válságát. A kapitalizmusnak e csapások következtében elszenvedett veszteségei nem viszonos jellegűek. Ez a tőkés rendszer egészére és fő nagyhatalmára, — az Amerikai Egyesült Államokra is érvényes. A legnagyobb tőkéshatalmat sújtja leginkább az általános válság. A háború' utáni években gyakran érték gazdasági megrázkódtatások csapásai. A háború óta az USA három ízben érezte meg a termelés válságát — 1948—1949-ben, 1953— 1954-ben, s különösen pedig az 1957—1958-as években. Az elmúlt esztendőben az USA ipari termelése az amerikai sajtó becslései szerint mindössze 2 százalékkal emelkedett, 1961-re pedig az amerikai nemeztgazdászok azt jósolják, hogy a termelés nem emelkedik, hanem ellenkezőleg 3,7 százalékkal, esetleg még nagyobb mértékben is csökken. A Szovjetunióban a termelés az 1960-as év során kb. 10 százalékkal emelkedett. Éppen az USA monopoltőkéje azt bizonyítja. hogy kénytelen kihasználni minden rendelkezésére álló termelőerőt. A világ leggazdagabb tőkés állama egyben (Folytatás a 4. oldalon) Űff SZÖ 3 * 1961. január 2f»