Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-24 / 24. szám, kedd

Hruscsov elvtárs beszéde az SZKP KB plénumának január 17-i (Folytatás a 3. oldalról) Š megfejem. Ismétlem, ne vonjunk gépiesen határvonalat tejelő és vágásra ezánt tehenek között. Mindig induljunk ki az illető vidék természeti' adottságaiból és abból, hogy gazdaságilag mi az előny ösebb. Elvtársak! Az állattenyésztési termelés további fejlesztésének legfontosabb feltétele a jó takarmányalap biztosítása. A kukorica termesztés messzemenő bevezetésével a kolhozokban és a szovhozokban megnőtt a takanmánytemr.esztés, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1960-ban 186 millió tonna takarmányt silőztak, vagyis 25 százalékkal többet, mint 1959-ben. A silókukorica mennyisége 152 millió tonna volt az előző évi 114 millióval szemben. Hadd jegyezzem meg ezzel kapcsolatban, hogy Í953-ban a silótakarmány mennyisége mindössze 52 millió tonna volt, s csak kevéssel több szemestakarmányt, szénát és szalmát biztosítottak, mint 1959-ben. Az állattenyésztési termelés feladatait tekintve mégis kevés a takarmány. A fenti adatok összesítettek. Ha azonban szemügyre vesszük az egyes köztársaságok és területek helyzetét, a takarmányellátás problémáit igen komolyaknak kell tekintenünk. Sok vidéken a kukoricakőró kinn maradt a földeken, bár tápértéke a szalmáénál sokkal, nagyobb. Ráadásul egyes bürokraták ma úgy mesterkednek a számokkal, hogy bebizonyítják, a takarmány biztosításának terén minden a legnagyobb rendben van. Ez a körülmény még jobban nyugtalanít bennünket. A kolhozok és a szovhozok vehetői fordítsák e kérdésre a legnagyobb figyelmet, hogy biztosítsák a takarmánynyal való megfelelő gazdálkodást és az állatállomány kellő etetését az istállózási időszakban. Hruscsov elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta, a legfontosabb takarmánynövény a kukorica, s megfelelő kihasználásától, vetésterületének növelésétől függ, hogy teljesítsék a hétéves terv feladatait az 'llattenyésztésben. Nagy figyelmet kell fordítani arra is, hogy a cukorrépát veszteségmentesen használjuk fel takarmánynak. 400 mázsás hektárhozam esetén a répa zöldje további 200 mázsa takarmányt ad, amely felér 40 mázsa zab tápértékével. Látjuk, milyen fontos növény a cukorrépa. Valaki azt mondhatná, hogy Hruscsov nemrég még a kukoricáról ágált, most meg a cukorrépát dicséri. Nincs tgaza, mert én régebben is azt mondtam, hogy ha az egy hektáron betakarított termés takarmányértékét tekintjük, a cukorrépát kell előnyben részesíteni. Termesztése, gondozása azonban több munkát igényel, s ezt ellátni netn minden kolhoz és szovhoz képes. A kukorica kevesebb munkát igényel, de nem ad annyi takarmányegységet, mint a cukorrépa. Amikor Kalinovkában jártam, megkérdeztem, a kolhozparasztokat, mivel célszerűbb etetni a disznót, burgonyával, vagy cukorrépával. Gracsov elvtárs, a kolhoz elnöke azt felelte, hogy könnyebb egy hektár földről 400 mázsa cukorrépát betakarítani, mint 200 mázsa burgonyát. Márpedig 400 mázsa cukorrépa 14 000 takarmányegységet jelent, 200 mázsa burgonya csupán 6000 takarmányegységet. Egy mázsa takarmányegységre átszámítva a cukorrépa termelési költségei felével, esetleg kétharmadával kisebbek a burgonyáénál. A globinói járás Micsurin Kolhozában az egy métermázsa takarmányértékre átszámított termelési önköltség a cukorrépánál 2,40 rubel, a burgonyánál 10 rubel volt. (Oj pénzben). Ugyanakkor a cukorrépa takarmányként való felhosználása következtében az egy mázsa sertéshúsra átszámított termelési költségek jelentősen csökkentek, az 1959. évi 79 rubelról 1960-ban 50 rubelra (új pénzben). Hruscsov elvtárs a továbbiakban részletes adatokkal ismertette azokat az eredményeket, amelyeket a kalinovkai kolhozparasztok szereztek a cukorrépával való takarmányozásban, s felszólította a mezőgazdasági dolgozókat, tanulmányozzák ezeket az eredményeket, kísérletezzenek maguk is, s meggyőződnek arról, hogy a cukorrépa rendívül termelékeny és tápláló takarmány. Lehet, hogy idővel kiszorítja a takarmányok sorából a burgonyát is. Mindenesetre szükséges, hogy az állattenyésztés biztos takarmányalapjának megteremtése érdekében felhasználják a cukorrépát is. Ugyanakkor figyelmet kell fordítani más takarmánynövények, herefélék, lucernák, stb. termesztésére is. A takarmányokról szólva meg kell említeni, hogy a takarmánymérlegben egyre nagyobb szerepet játszik a szénaliszt. Az észak-amerikai farmokon és sok európai országban fehérjedús takarmányként használják fel. Ez a takarmányféleség sok tápanyagot és vitamint tartalmaz, elkészítéséhez mesterségesen szárított szénát használnak, amely megakadályozza a természetes szárításnál beálló vitaminveszteségeket. Az Állami Tervhivatal foglalkozzék e kérdéssel. Elvtársak! A takarmánytermésztésért minden kolhozban és szovhozban éppen úgy harcolnunk kell, mint a gabona termesztéséért. Nem ér semmit az olyan vezető dolgozó, aki csak szónokol és nem törődik a takarmánytermesztés növelésével. Ha lesz elég takarmány, lesz tej, és lesz hús is. VIII. Teljesítsük becsülettel a tervfeladatokat és a vállalt kötelezettségeket Elvtársak! Szép kommunista hagyomány nálunk, hogyha vállaltál valamit, azt teljesítsd is. A szovjet emberek nem szoktak csak úgy a levegőbe beszélni. A kolhozparasztok, a szovhozok munkásai és a mezőgazdasági szakemberek áldozatosan dolgoznak a földeken és az állattenyésztő telepeken, igyekeznek állni az egész népnek adott szavukat. Helyes és dicséretes dolog ez. A párt Központi Bizottsága plenáris ülése előtt sok levelet kapott, melyekbe a szovjet emberek büszkén jelentették, hogy teljesítették kötelezettségeiket. E leveleket olvasva az ember óriási elégedettséget és nagy tiszteletet érez azok iránt, akik becsületesen dolgoznak és becsülettel állják szavukat. Országunkban sok nagyszerű újító nőtt fel, a szó szoros értelmében naponta értesülünk egyre újabb kitűnő emberekről, kommunista munkabrigádok alakulnak. A legjobbak megmutatják és bizonyítják tehetségüket és képességüket a kommunizmusért folyó harcban. A szovjet nép büszke rájuk. Ezer számra sorolhatnánk a mezőgazdasági termelés újítóit. A munka termelékenysége mutatja elsősorban fejlődésüket. Több termék, kevesebb munka árán — ez a cél, amelyre törekednünk kell. A szocialista mezőgazdaság legjobb dolgozói és újítói a figyelemre méltó munkaképesség, az ügyes és célszerű szervezés, vezetés figyelemre méltó példáit mutatják. Ügy vélem, plenáris ülésünk valamennyi résztvevője örömmel hallgatta végig ezeknek az embereknek a felszólalásait és örült munkájuk eredményeinek. Mindnyájan büszkék voltunk rájuk! Ügy_ hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom, hogy mindnyájunkat meglepett szakismeretük, hivatásszeretetük, lángoló lelkesedésük és igyekezetük. Nem közömbös emberek szóltak itt, nem frázisokat puffogtattak, hanem megfontolt, átérzett gondolatokat közöltek velünk. Az ilyen emberek, amit mondanak, meg is teszik, s mihelyt megtették, már az jár a fejükben, hogyan juthatnának még tovább. Ilyen emberekkel jól megy a munka, ilyen emberekre támaszkodik pártunk. Elvtársak, nagyobb felelősséget kell éreznünk a vállalt kötelezettségek teljesítéséért. Vannak nálunk még olyan vezetők, akik meggondolatlanul nagy kötelezettségeket vállalnak, világgá harsogják, fogadkoznak, hogy ennyi és ennyi évi tervet teljesítenek a hús- és tejtermelésben, bürokratikus módon szét is írják ígéreteiket, de semmiféle szervezési és politikai intézkedéseket sem tesznek, hogy biztosítsák a kötelezettségek teljesítését. Az ilyesmit csak felelőtlenségnek tekinthetjük. A tulai körzet vezető dolgozói például a KB 1959. évi decemberi plenáris ülése után az ország színe előtt megfogadták, hogy 1960-ban 147 000 tonna húst adnak el az államnak, vagyis három évi tervet teljesítenek. A körzet 62 500 tonna húst adott el az államnak, vagyis a vállalt kötelezettséget mindössze 43 százalékra teljesítették. Elvtársak! A vezető dolgozó legyen bátor. Ha látja, hogy olyan nagy fába vágta fejszéjét, amellyel nem bír, álljon elő és mondja meg kereken: — Elvtársak, csődöt mondtam, képtelen vagyok tovább vezetni a területet, elvesztettem hitelemet, kötelezettséget vállaltunk, hogy három évi tervet teljesítünk, de nem teljesítettünk egyet sem, mentsetek fel a tisztségem alól. Ezt tekinteném bátorságnak, derekasságnak, önbecsülésnek... Az illető azonban azt gondolja: hát igen, köteleztem magam, de nem teljesítettem, így hát újból kötelezettséget vállalok. Ha ilyen könnyen vesszük a vállalt kötelezettségeket és nem teljesítjük őket, ki ad majd hitelt a szavunknak? Micsoda párt az, amelyben ilyen szélkelepek vannak! Az ilyen pártot senki sem fogja tisztelni. Ezért elvtársak, harcolnunk kell pártunk becsületéért, harcolnunk kell azok ellen, akik megrontják hitelét. Hétszer mérj és egyszer vágj, de oda vágj, ahova keli! (Hoszszantartó taps). Vagy vegyük például a kirovi területet. A kolhozok és szovhozok kötelezettséget vállaltak, hogy 116 500 tonna húst adnak el az államnak, a valóságban azonban csak 75 000 tonnát adtak el, vagyis a vállalt kötelezettség 65 százalékát. Egyébként 1959-ben 79 000 tonna húst adtak el az államnak. A kirovi terület tehát nemcsak nem teljesítette az 1960-ra vállalt kötelezettségét, hanem kevesebb húst adott el, mint 1959-ben. Kinek kellenek olyan kötelezettségvállalások, amelyeket nem teljesítenek? Hisz ezzel csak megcsalják a pártot és a népet, s akik ezen az úton járnak, felel-nek is majd érte. Ilyen esetek már a múltban is előfordultak, s a párt mindig határozottan elítélte őket. Miért támasztanánk fel ma a rosszat, azt, amit már elítéltünk. A kirovi terület vezető dolgozói a takarmányhiánnyal mentegetőznek. Lássuk, hogyan gazdálkodnak a kukoricával. Kötelezték magukat, hogy hektáronként háromszáz mázsa kukoricatermést gyűjtenek be, de mindössze 103 mázsát takarítottak be. A területen 69 000 hektárt vetettek be kukoricával. 38 000 hektárról gyűjtöttek be silókukoricát. 47 000 hektár, vagyis a kukorica összes vetésterületének 52 százaléka a termés szempontjából elveszett. A vállalt kötelezettségek hiányos teljesítésének okait a köztársaságok, körzetek és területek vezető tényezői esetrölesetre a maguk módján próbálják magyarázni. Az ilyen magyarázatok kielégíthetnek egy bürokratát, de a nép semmi esetre sem fogadhatja el őket. Ha valaki azt próbálja bizonygatni, hogy nincsenek lehetőségeink az állattenyésztési termelés jelentős fejlesztésére és a lakosság élelmiszerellátásának biztosítására, így a legjobb esetben nem látja azokat a tartalékokat, amelyek e kérdés megoldásához rendelkezésünkre állnak, vagy nem akarja kihasználni őket s ezzel bebizonyítja vezetői alkalmatlanságát. Természeti viszonyaink, a földterületek nagysága és gazdasági lehetőségeink olyanok, liogy csak politikai kontárok beszélhetnek arról, hogy nem biztosíthatjuk hiánytalanul az ország szükségleteit mezőgazdasági terményekben. A Központi Bizottság 1959 évi decemberi teljes ülésén megállapítottuk, hogy a rjazani területen jelentős sikereket értek el. Az ottani kolhozparasztok, a szovhozok munkásai 1959-ben jól dolgoztak és sok munkát végeztek. Az államnak százezer tonna húst adtak el, a tervfeladat 50 000 tonna volt, vagyis két évi tervet teljesítettek. A rjazani dolgozók nagy sikere volt ez. Munkájukat érdemük szerint értékelte az egész nép, nagyra értékelte a párt és a kormány is. Különösen jól megállták helyüket a rjazani nők, a kolhozok és a szovhozok fiataljai. Sajnos rájöttünk arra, hogy a rjazani területen elferdítették a tényeket. Egyes kolhozok és szovhozok ama törekvésükben, hogy a tervet mindenáron teljesítsék, csökkentették állatállományukat és ezzel gyöngítették jövő évi lehetőségeiket. Előfordult, hogy a kolhozok és szovhozok mellékutakon vásároltak állatokat, és egyszerűen hozzácsapták marhaállományukhoz. Azokat az embereket, akik mindebben ludasok voltak, érdemük szerint megbüntették. Egy másik példa. 1959 decemberében a szocialista munka hőse címmel tüntették ki Bojkovot, a kremencsuki járás (poltavai terület) Lenin Kolhozának elnökét. Ezt a címet olyan embereknek adományozzák, akik valóban meg is érdemlik. A Központi Bizottság levelet kapott G. F. Poltavectól, a Lenin Kolhoz tagjától, aki felhívta figyelmünket arra, hogy Sz. K. Bojkovnak, a kolhoz elnökének jogtalanul adományozták a szocialista munka hőse címet, s Bojkovot érdemtelenül választották meg az Ukrán SZSZK Legfelső Tanácsának képviselőjévé. A levélben szó esett számos'komoly hibáról, amely a kolhoz munkájában tapasztalható. A kolhozban megtartott ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a levélíró igazat mondott. A valóságban milyenek is a kolhoz eredményei? 1959. évre vállalt tényleg elért kötelezettség eredmény (hektáronként mázsában) 13,3 11,3 37,6 47 8,2 2368 I 22 szemestermények ebből kukorica 35 burgonya 120 zöldség 150 napraforgó 22 egy fejőstehén tejhozama 3000 1 Milyen okból javasolta tehát a poltavai területi pártbizottság Bojkovot kitüntetésre? Ez csalás, a nép bűnös félrevezetése. Az ügyben vétkes emberek nem kommunisták, hanem a pártba befurakodott karrieristák, akik nem becsületes munkájukkal és tehetségükkel akarnak megbecsülést szerezni maguknak, hanem becstelen mesterkedésekkel. Az ilyen, zsebükben pártigazolványt hordó emberek ellen elszántan harcolnunk kell, mert csak szégyent hoznak pártunkra.. Becsületes dolog talán, ha más gazdaságokban 1126 mázsa húst vásárolnak és a kolhoz termelte árúnak tüntetik fel? Akik ilyet tesznek, azok nem politikai szervezők, hanem kupecek, szakasztott olyanok, mint azok, akik valamikor esett állatok bőrét, gebéket és nyavalyás borjakat vásároltak össze. Egyes kommunisták hasonlítani kezdtek az efféle kupecekre, de az ilyenek számára pártunkban nincs hely. (Taps.) Újból meg kell vizsgálnunk, megérdemelte-e az illető a kitüntetést, s ha nem, meg kell őt fosztani a szocialista munka hősének címétől. (Taps.) Előfordult, hogy egy szövetségi köztársaság vagy terület büszkén jelentette: teljesítette a gabonafelvásárlás tervét, s mindjárt másnap vetőmagot és szemestakarmányt kér az államtól. Az Orosz SZSZSZK például 1953ben az államnak egymilliárd 643 millió pud gabonát adott, de ebből 361 millió pudot visszavett, vagyis az átadott gabona 22 százalékát. Példának említettem az Orosz SZSZSZK-t. De más köztársaságok is' rászoktak, hogy gabonát és takarmányt vegyenek vissza az államtól, gyakran közvetlenül azután, hogy a köztársaság egyes járási és területei büszkén jelentették a gabonafelvásárlási terv teljesítését és a gabona tartalékalapok megteremtését. Tűrhetjük-e, elvtársak, ezt a helyzetet? Ha nem bíráljuk meg alaposan az efféle vezetőket, nem éreznek majd felelősséget a párttal és a néppel szemben, ez pedig megengedhetetlen. Határozottan figyelmeztetni kell ezeket az embereket, egyeseket esetleg meg kell fosztani vezető állásuktól, esetleg kizárni a pártból, s talán bíróság elé is állítani. Ez múlhatatlanul szükséges. (Taps.) Elvtársak! Még egyszer szólnom kell a vetőmag kérdéséről. 1954-ben az SZKP KB plenáris ülése rámutatott, hogy a vetőmag-alapokat a legjobb minőségű gabonából kell biztosítani, mielőtt a gabonát eladnák az államnak. 1956-ban a Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hagyott jóvá, melynek értelmében felelősségre vonnak mindenkit, aki a vetőmagtartalék eladására kényszeríti a kolhozokat és a szovhozokat. Döntés történt arról is, hogy a köztársaságok, körzetek, területek, járások, kolhozok és szovhozok csak akkor teljesítik a gabonafelvásárlás tervét, ha biztosították saját vetőmagszükségletüket. Ehhez hozzáfűzném: a vetőmag-alap tervét mennyiségben, minőségben és választékban is teljesíteni kell. Hisz az embereknek nemcsak gabonára van szükségük, el kell látni őket kölessel, rizzsel, tatárkölessel, borsóval — minden élelmiszerfajtával. Ennek ellenére durván megsértik az SZKP KB-nak és a szovjet kormánynak a vetőmagtartalékok biztosításáról szóló határozatát. Sajnos, nem kevés az olyan vezető dolgozó, mégpedig nemcsak a kolhozokban, és szovhozokban, hanem a pártszervezetekben, a területi és körzeti pártbizottságokban is, akik a mezőgazdasági termények, főleg a gabona felvásárlása idején elsőnek igyekeznek jelenteni a terv teljesítését és feltűnni a közvélemény előtt kötelezettségeik pontos teljesítésében. Ezért a csűrökből kitakarítják az utolsó gabonaszemet is, s nemcsak a szemestakarmányt viszik el, hanem még a vetőmagot sem hagyják meg. Aztán mihelyt leadták a nagy jelentést, tüstént vetőmagot és takarmányt kérnek az államtól. Ha a kolhoztól és a szovhoztól elveszik a vetőmagot, ez a gazdaság aláásását jelenti. Ügy vélem, mindnyájan megértik: helyesen gazdálkodni csak tudományos alapon lehet, ha a földeket az illető járásban kipróbált és bevált legjobb minőségű vetőmaggal vetjük be. Ha mindent elszállítunk, s aztán vetőmagot kérünk, bár azt sem tudjuk, miféle és valamit érö-e, milyen járásból származik és megfelel-e a mi viszonyainknak, mi kel ki majd az efféle vetőmagból? Mit mondjunk az ilyen vezetőkről, akik gyakran hangoztatják kommunista mivoltjukat? így csak a szocialista állam ellenségei cselekedhetnek. Ezek az emberek nem törődnek a járás, a kolhozok és a körzet helyzetével, mindenre csak egy mércéjük van: az állásuk, nincsenek tekintettel semmi másra, csak saját magukra. Az ilyen dolgozó ezzel megmutatja, hogy nemcsak az illető esztendőben vitte jégre a gondjára bízott ügyet, hanem a jövő évi termelést is eleve szétzüllesztette, mert nincs takarmánya, az állattenyésztési termelés tehát gyöngülni fog, jövőre nem lesz miből teljesíteni a vállalt kötelezettségeket. Világos, hogy így csak a bürokraták cselekedhetnek, olyan emberek, akik leginkább önmagukkal törődnek. Egyetlen gondjuk saját hivataluk hírneve, s fütyülnek a párt, a nép érdekére. Hát párttagok ezek, harcosok, a kommunizmus építői? Nem, az ilyen emberek csak véletlenül jutottak be a pártba. A párt és a kormány határozatának megsértéséért a bűnösöket ki kell zárni a pártból és bíróság elé kell állítani őket. (Taps.) Jelenleg a párt, a szovjefr ,és mezőgazdasági szervekben olyan vezetők is akadnak, akik erejük java részét arra fordítják, hogy körzetük számára minél kisebb felvásárlási tervet könyököljenek ki, minél kevesebb húst, gabonát, tejet és más terményt kelljen eladniuk az államnak, az országos alapokból viszont körzetük számára minél többet kunyeráljanak ki. Ez elvtársak, veszedelmes jelenség. A szövetségi kormány, mint ismeretes, maga nem termel. A terményeket emberek fogyasztják, az emberek számára termelünk. Tegyük fel, hogy minden köztársaság, minden terület, minden járás, minden kolhoz és szovhoz egyre kevesebbel járul hozzá a közös alapokhoz és egyre többet igényel; honnan szedi majd a kormány a dolgozók szükségleteinek kielégítésére nélkülözhetetlen termékeket? Bizony hibáS gyakorlat ez, államellenes irányzat. Mit mondhatunk az ilyen félresikerült vezetőkről? Nem látják a távlatokat, nem látják a termelés növelésének lehetőségeit. Az ilyen emberek a mai. színvonalat saját maguk számára csúcsteljesítménynek tekintik. Ezért egyetlen és Isg'iöbb kívánságuk azzal könnyíteni életükön, í'ogy igyekeznek csökkenteni a termékek állami felvásárlási tervét, vagyis lényegében a termelési tervet. Ezek az emberek nem vezető dolgozók, hanem csődbe ment kalmárok. Nem akarnak fáradozni a termelés' fokozásán. Gondolnak-e egyáltalán arra, hogy a dolgozók szükségletei nőnek? Az emberek egyre több árut igényelnek, ezzel számolni kell. Ezek az emberek azonban ahelyett, hogy a körzetekben, a területeken és a köztársaságokban a termelés gyors növelésével igyekeznének kielégíteni a szükségleteket, az alapok növeléséért rimánkodnak, no de a rimánkodáshoz nem sok ész kell. Az az elvük: minél kevesebbet adni és minél többet kapni. Legfőbb ideje, hogy megkérdezzük ezektől az elvtársaktól: Nos, azt hiszitek, járástokban vagy körzetetekben a termelés elért színvonala a legfelső határt jelenti, többet elérni már nem lehet? Ezeknek a dolgozóknak nyilván nagyon ís korlátolt elképzelésük van arról, mit jelent a kommunizmus építése. Mi, kommunisták a kommunista társadalomért küzdünk. A kommunista társadalomban, mint ismeretes, mindenki képességei szerint dolgozik, és szükségletei szerint kap majd. Ez azonban megköveteli a munkatermelékenység jelentős növelését, minden árufajta termelésének lényeges fokozását. Egyes vezetők azonban úgy vélik, hogy már kimerítettek minden lehetőséget Azokban a járásokban, ahonnan a leggyakrabban hallani ilyesféle hangokat, hektáronként 8—10 mázsa gabonát, 100 hektáronként 5—10 vagy 20 mázsa húst termelnek, de ha mondjuk 50 mázsa is lenne, hát ez volna a felső határ? Ezek a vezetők maguk szolgáltatnak bizonyságot arra, hogy képtele. nek a tömegeket a párt kitűzte fel? adatok teljesítésére vezetni; ennek ellenére nincs bennük annyi bátorság, hogy beismerjék alkalmatlanságukat. Ha az ilyen ember becsületes kommunista volna, nem kunyerálna, hogy csökkentsék a felvásárlási tervet és juttassanak neki többet a központi alapokból, hanem azt kérné, mentsék fel funkciójától, mert képtelen ma megszervezni p gyárakban és üzemekben, kolhozokban és szovhozokban az emberek munkáját, hogy olyan termelési színvonalat érjenek el, amely biztosítja a nép minden szükségletének teljes kielégítését. Pártunk megnőtt, pártunk erős, Megnőttek az emberek is. Ezért bátran le kell váltanunk az olyan dolgozókat, akik csődöt mondtak, nem tudnak vagy nem akarnak úgy dolgozni, ahogyan kell, képtelenek meglátni a jelentkező újat, nevelni az új emberek millióit és kihasználni képességeiket. Az igazi vezető dolgozók megmutatják képességeiket, s a kolhozparasztokat, a szovhozok dolgozóit a párt kitűzte nagy feladatok teljesítésére lelkesítik. Nevelni és támogatni kell a fiatal kádereket. Gondoskodni kell azonban a régi bevált káderekről is, meg kell becsülni őket. Nem bánhatunk a káderekkel úgy, mint például a moszkvai területen. A mityiscsinszki járás (moszkvai terület) Sztálin Kolhozában 23 esztendeje dolgozott Olga Alekszandrovna Zelenszkaja, ebből tíz éyen át volt a' kolhoz elnöke. A kolhoz példásan gazdálkodott, más járásokból jöttek ide tanulni, majd a kolhozt szovhozzá alakították át és Zelenszkaja elvtársnőnek azt mondták: ä maga számára nincs munkánk. Pedig tapasztalatainak a szovhoz jó hasznát vehette volna. Amikor Zelenszkaja elvtársnő megkérdezte a mityiscsinszki járás vezetőitől, mit csináljon most már, azt felelték neki: maga már öreg asszony, legfőbb ideje, hogy abbahagyja. Aki egy kissé megbecsüli magát és a többieket, sohasem rtiondja egy öreg embernek, hogy már öreg, mert az öregség nem kellemes az öreg ember számára. Erre mindnyájunknak gondolnunk kell. (Helyeslés, taps.) „Olyan nehéz munka nélkül otthon ülnöm" — írja Zelenszkaja elvtársnő. „Ügy érzem magam, mintha börtönben lennék. Két kezemmel segítettem megteremteni a kolhoz vagyonát. Most meg látom, hogy a gazdaság hanyatlik, a fejőstehenek tejhozama egy év alatt 550 literrel csökkent. 1950-ben a kolhoz 591000 tojást termelt, 1960-ban a szovhoz csupán 280 000-et, a tyúkok feleannyi tojást tojnak, mint tavaly. Kommunista vagyok és olyan ember, aki életem negyed évszázadát a kolhoznak ajándékoztam, hát semmi közöm most mindehhez?" (Folytatás az 5. oldalon) ÜJ SZÖ 4 * 19e

l- 3

anuár 2

4-