Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)

1961-01-23 / 23. szám, hétfő

A nép életszínvonalának emelkedése és a mezőgazdasági termelés további növekedésének feladatai Hruscsov elvtárs beszéde az SZKP KB plénumának január 17-i ülésén (Az alábbiakban folytatjuk N. Sz. Hruscsov elvtárs beszédét, amelynek első része lapunk tegnapi számában jelent meg.) Grúziában ma 360 ezer hektáron vetnek kukoricát. Ha ebből csak 60 ezer hektáron nem 50, hanem 60 mázsás maghozamot érnének el — mivel itt jobbak a feltételek —, ez 22 millió pud szemesterményt jelentene. Ebből a mennyiségből 15 millió pudot a köztársaság eladna az államnak, hétmillió pud szemestermény pedig megmaradna a kolhozokban és szovhozokban. Jó lenne a párt- és a kormány nevében felhívással fordulni a kolhozparasztokhoz, szovhozmunkásokhoz, gépesítőkhöz és szakemberekhez, hogy a legjobbak vállalják a kukoricatermesztést. A felhívást szervezésileg és anyagilag is biztosítani kellene. Ezrével akadnak majd önkéntesek, akik készek küzdeni az 50—60 és még többmázsás hektáronkénti szemeskukoricahozamokért. 50 mázsa szemeskukorica pedig hektáronként nem fantázia, hanem reális valóság. Sok kolhoz és mezőgazdasági dolgozó évek óta Ilyen termést takarít be. Néhány adatot említettem az OSZSZSZK-ból, Ukrajnából, Moldavából és Grúziából. Más köztársaságoknak is lehetőségük van a gabonatermelés jelentős növelésére a jobb agrotechnika segítségével és a vetési területek összetételének megjavításával. Nagymértékben kell bevezetni főként a következő hüvelyeseket: borsót, babot, lencsét és továbbá nagy fehérjetartalmú terményeket. A hüvelyesek jó elővetemények is. A kukoricatermesztés feladatának kiemelése még nem jelenti azt, hogy a szovhozok és kolhozok vezetői ne törődjenek annyit a silókukorica termesztésével. A magkukórica és a silókukorica termesztése nem állhat egymással ellentétben. Egyikre és másikra is nagy gondot kell fordítani. Növelni kell a szemeskukorica eladását és vele egyidejűleg a silókukorica termelését. Beláthatatlan térségeinket és nagy szántóföldjeinket tekintve mindkét feladattal egyszerre megbirkózhatunk. Ha a kommunisták ésszerűen látnak hozzá az irányításhoz, az emberek kiszemeléséhez, a munka és a vetőmagtermesztés megszervezéséhez, megoldják e feladatokat. Végre le kell küzdenünk elmaradottságunkat és meg kell tanulnunk. Szeretnék külön foglalkozni az ukrajnai gabonatermesztés lényeges hiányosságaival és hibáival. Ukrajna az Orosz Szövetség után mindig a legnagyobb gabonatermő vidékünk volt, évente 500-600 millió pud gabonát adott az államnak. A szibériai és kazahsztáni, új, mezőgazdasági területek csökkentették Ukrajna részét az állami gabonafelvásárlásban, az ukrajnai gabona jelentősége azonban nem csökkent. Ennek ellenére a köztársaság az utóbbi években kevesebb gabonát termelt és adott el az államnak. Ezt a következő adatok bizonyítják, melyek szerint az egyes években millió púdban számítva Ukrajnában a következő mennyiségű gabonát adták •1 az államnak: 1948 613 1949 534 1958 553 1959 451 1960 358 Hruscsov elvtárs hangsúlyozta, hogy 1948-ban és 49-ben a háború utáni nehézségek ellenére, 1949-ben pedig aszály és szélviharok ellenére érték el e terméseredményeket, ami az ukrajnai kolhozparasztok hősi munkáját bizonyította. Később azonban — folytatta Hruscsov elvtárs — Ukrajna egyre kevesebb gabonát termesztett és adott el az államnak. A tavalyi 358 millió púdnál csak 1946-ban adott el kevesebbet Ukrajna az államnak. Abban az évben pusztító aszály tetézte a háborús károkat. Ma az ukrajnai kolhozok és szovhozok egészen más feltételek mellett termelnek, kiváló káderekkel, nagyszerű gépekkel rendelkeznek. Vizsgáljuk meg hogyan csökkenhetett ennyire a termelés. Ezúttal csak röviden foglalkozunk e kérdéssel, részletesebben majd Kijevben beszélnek róla. Hruscsov elvtárs megemlítette, hogy jómaga is 13 esztendeig dolgonagy kukoricabozamokat elérni nemcsak egyes kolhozokban és szovhozokban, hanem valamennyi vetésterületen. Ez nemcsak a magkukoricát termesztő övezetekre, hanem azokra az új övezetekre is vonatkozik, ahol a kukorica nem érik be teljesen, hanem silózás céljából vetik, hogy tejes-viaszos érettségi fokán betakarítsák, hogy meglegyen a szükséges takarmányuk. Most a kukorica bevezetésével valóban szabályozhatjuk a takarmánytermelést és az állattenyésztésben nemcsak a folyó évre készíthetünk belőle elegendő mennyiséget, hanem a további negyedévre, sőt talán fél évre is silótartalékot gyűjthetünk, hogy biztosítsuk magunknak a jövőre nézve, ha egyes vidékeken kedvezőtlen éghajlati viszonyok következnének be. Nálunk nagyon csekélyek a kukorica hozamai. Rendszerint a kukorica betakarítása is elhúzódik, a kukoricatermést még a mezőn szétlopkodják. Ezért a kimutatásokban gyakran helytelen hozamokat tüntetnek fel. Nem azt mutatják ki, amit valóban kitermeltek, hanem azt, amit a betakarítás elhúzódása, a lábon álló termés szétlopása után maradt. Az állam tehát több mint 1 milliárd pud piaci gabonát nyerhet, ha 5 millió hektár földön 50 mázsás hektárhozamokat takarít be szemeskukoricából. Éppen ez hiányzik állattenyésztésünknek, mert fogyasztási célokra, az élelmiszerszükséglet kielégítésére elegendő gabonánk van. Most nemcsak a mindennapi kenyérről van szó. A kenyérhez szalámi, hűs és tej is kell. Elvtársak, lelkesedéssel tölti be az embereket, ha nemcsak a felhívásokra fogunk támaszkodni, hanem annak rendjén-módján meggyőzzük' őket, kiszemeljük és a termelés döntő szakaszain helyesen elhelyezzük a kádereket, akkor sikerülni fog minden. A fő: ne, cseréljük ki, hanem tanítsuk meg dolgozni az embereket. Kicserélni őket a legkönnyebb: Péter helyébe Ivánt állítani, mi sem könynyebb. De mi lesz, ha Péter roszszabbnak bizonyul Ivánnál? Foglalkozni kell az emberrel, aki lehet, hogy rosszul értelmezi a teendőit, rá kell mutatni hibáira, meg kell magyarázni, hogy magának árt, hogy csökkenti a szovhozban a fizetéseket. Anyagilag, természetbeni vagy pénzbeli juttatással érdekeltté kell tenni. Akkor azután meglátják, mire képesek az emberek, milyen óriási munkát képesek elvégezni. zott Ukrajnában, ott élte át az ukrán nép, az egész ország számára oly nehéz háborús éveket. Megismerte az ukrán népet, amely dolgos, derekas és tehetséges. A gabonatermelés alacsony mutatószámai nem annyira a kedvezőtlen időjárás, inkább annak eredményei, hogy nem foglalkoznak megfelelően az emberekkel. Ukrajnában nagyjából valahogy így van: egyik évben hős lehetsz, bár keveset tettél azért, hogy hősnek tekintsenek, a következő évben pedig egyszerűen rossz vezetőnek bélyegeznek. Ha esik, ha jó az idő, Ukrajnában 30 mázsa búzát is betakarítanak egy hektárról, egy év múlva ugyanazokon a földeken esetleg mindössze 5 mázsa terem hektáronként. Egy éven belül is nagyok a kilengések, az időjárás változó, sok vidék aszálytól szenved. Ha öt esztendő összes termése alapján kiszámítjuk az évi átlagot, ezek az eredmények minden visszaesés ellenére kielégítőek, sőt jók. A vezető dolgozóknak azonban nem szabad megbújniok az évi átlagok mögött, hanem minden körülmények között a minél nagyobb termésért kell harcolniok. Hruscsov elvtárs ezután egy 1956os konkrét eset példáján rámutatott, hogy a vezető funkcionáriusok nem mindig álltak a helyzet magaslatán, s hibáik miatt a termés károsodott. Az ilyen tévedések azt jelentik, folytatta Hruscsov elvtárs, hogy az illető komolyan megkárosította egy nagy köztársaság gazdaságát. Más időkben az ilyen eljárás azt jelentette volna, hogy sok paraszt, ilyen hibás gazdálkodás következtében koldusbotra jut. A mi viszonyainkban ez lehetetlen. Az állam támogatja a nehéz helyzetbe került kolhozokat, az Ukrán Szovjet Köztársaság Minisztertanácsának elnöke segítséget kér a Szovjetunió kormányától az ukrajnai kolhozok részére. A segítséget meg is kapják, bár a rossz termésnek nem az aszály az oka, hanem az, hogy a vezetők fejetlenül tönkretették a termést. Ez így nem mehet tovább, így vezetni nem lehet tovább. Nyíltan és kereken ki kell mondani a teljes igazságot, a nép ezt az igazságot megérti. Nekilát, hogy leküzdje a gazdasági nehézségeket és megmutassa képességeit és lehetőségeit. (Taps.) A központi statisztikai hivatal adatai szerint Ukrajnában 1960-ban 4 256 000 hektáron aratták le zölden a kukoricát. Ez a kukorica több mint 10 millió hektáros vetésterületének 40 százaléka. Hektáronként 113 mázsát takarítottak be, vagyis ugyanannyit, mint néhány esztendeje az említett melléfogások idején. Az eredmény? Nem takamányt, hanem vizet arattak. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy számos ukrajnai élnejáró munkacsoport és kolhoz nagyszerű kukoricatermést gyűjtött be. Hruscsov elvtárs ezután megemlítette, hogy Taran elvtárs a Cserkaszki terület „Komintern" szovhozában már 1948-ban bevezette a kukorica négyzetes-fészkes vetését, s 12 hektáros területen 80 mázsás hektárhozamot ért el magkukoricában. Pedig a vetést kézzel végezték, ma pedig az ukrajnai kolhozoknak éš szovhozoknak megszámlálhatatlan gép áll rendelkezésükre. Hruscsov elvtárs ezután ismertetett néhány adatot az ukrajnai kukoricatermesztés gépesítéséről. 1949ben Ukrajnában 14 000 kultivátortraktor dolgozott, 1960-ban 115 000. 1949-ben 1600 sorközi kultivátor, 1960-ban 29 000. 1960-ban az ukrajnai mezőgazdaságnak 45 000 négyzetes-fészkes vetőgép és 19 500 kukoricakombájn állt rendelkezésére, 1949-ben egyetlen ilyen géppel sem dolgozhattak. Mi az oka, hogy a gépek és a tapasztalt dolgozók számának állandó emelkedése ellenére a kolhozok és a szovhozok még mindig majdnem felével kevesebb gabonát adnak el az államnak? Az okok elsősorban a vezetésben, a szervezőmunkában keresendők. Minden az emberektől, a káderektől; függ, csakhogy a baj ott van, hogy néha olyan emberek foglalkoznak a mezőgazdaság kérdéseivel, akiknek a mezőgazdasághoz semmi közük. Hruscsov elvtárs ismét néhány konkrét példát említett arról, hogy hozzá nem értő emberek zavarják a mezőgazdaság kívánatos fejlődését, s kijelentette: Ukrajnában ma sok a gép, az eredmény mégis semmi. A legjobb ukrajnai dolgozók évről évre nagy terméseket gyűjtenek be, Blazsevszkij elvtárs például az Ogyessza vidéki Gorkij Kolhoz eredményeit ismertette ma 1955-ben 79 mázsás, 1956ban 58 mázsás, 1957-ben 65 mázsás, 1958-ban 68 mázsás, 1959-ben 70 mázsás és 1960-ban 72 mázsás hektárhozamot értek el kukoricából. Blazsevszkij elvtárs munkacsoportja a két sovány esztendőben is a legjobb terméshozamokat érte el, ez azt bizonyítja, hogy nem az éghajlat pusztítja a kukoricát, inkább az, hogy nem fordítanak rá kellő figyelmet. Blazsevszkij elvtárs csoportja az elmúlt hat esztendő folyamán átlag 69 mázsás hektárhozamot ért el, a kotovói járásban ezzel szemben — ugyanott, ahol ez a munkacsoport ís dolgozik, — hat év alatt hektáronként átlag 20,4 mázsa kukoricát takarítottak be, vagyis kereken 49 mázsával kevesebbet, mint az említett élenjáró munkacsoport. A harkovi terület kiválasztott földjein 1947 és 1959 között, vagyis 13 év alatt átlag évente 40 mázsa száraz magkukoricát takarítottak be hektáronként, ugyanakkor az egész harkovi terület átlagos évi terméshozama 1959-ben 11,7, 1960ban 14,6 mázsa volt. Hruscsov elvtárs ezután részletesen foglalkozott a poltavai kerület problémáival, ahol különösen kedvezők a talajviszonyok, az államnak eladott gabona mennyisége mégis évről évre csökken. Konkrét statisztikai adatok alapján bebizonyította, hogy az ok nem az aszályban keresendő, hisz a poltavai kerület olyan években is az utolsók között kullogott, amikor az időjárás kedvező volt. A fő ok, mint a területi kísérleti állomás igazgatója mondja, a következő: a kukoricát fölöslegesen dúsan vetik, a kultivátort keresztbe járatják a vetésen, a sorok közt, hogy úgy lássék, mintha négyzetesen vetettek volna. Az eredmény: helyenként sok tő marad, másutt semmi, a termés meg nulla. Pedig ahol gondot fordítanak rá, a kukorica igen jó eredményeket hoz. Az egyik kolhozelnök szavai szerint: bár Ukrajnában vannak kolhozok, ahol évről évre mindössze 14—15 mázsa kukoricát takarítanak be hektáronként, nálunk nem is vetnénk kukoricát, ha csak 25—30 mázsás hektárhozamot érnénk el. Ennyit, sőt néha többet búzából is, árpából is elérünk. Nagy területen azért termesztünk kukoricát, mert 50, sőt több mázsa termést is betakarítunk minden hektárról. Ebben a kolhozban — a gorocki járás Ukrajina Kolhozáról van szó, — 930 hektáron vetnek kukoricát, ebből 460 hektáron takarítanak be csöves kukoricát. Silókukoricából 1960-ban 611 mázsás hektárhozamot értek el. Ezek a terméseredmények természetesen jelentősen fellendítik az állattenyésztési termelést, hisz 50 mázsás hektárhozam esetén bőven van szemestakarmány. A kukoricatermesztés sikere tehát a cselekvőképes, szervező munkától függ — hangsúlyozta Hrus- I Elvtársak! A nem fekete földterületeken nagy tartalékaink vannak a magfélék termesztésének növelésére. Itt a vetésterület kb. 30 millió hektárt tett ki. Annak idején olyan döntést hoztak, hogy a nem csernozem-övezet sok területén nem vásárolják fel a gabonaféléket. Ezt egyes vezetők nyilván félreértették. Legalábbis erre mutat az a körülmény, hogy egyes köztársaságokban és körzetekben csökkentették a gabonafélék termesztését és vetésterületét. Az okot keresve a következő következtetésre juthatunk. Az új mezőgazdasági terület termővé tételével jelentősen növeltük a gabonatermesztést, s ez rossz hatással volt egyes vezetőkre, akik nem tudtak feladatuk magaslatára emelkedni, nem tudták kibővíteni látókörüket, nem láttak tovább az orruk hegyénél. Amikor az országban jóval több gabonát kezdtünk termeszteni, az állam már nem volt kénytelen olyan szigorúan eljárni a gabonafelvásárlás területén minden járásban, mint addig. A Központi Bizottság és a kormány feltételezte, hogy ezek a járások továbbfejlesztik gabonatermesztésüket, növelik állatállományukat, fokozzák az állattenyésztési termelést, kibővítik az ipari növények termesztését, s így biztosítják a mezőgazdaság egész felvirágzását és a mezőgazdaság jövedelmének gyarapodását. Egyes vezetők azonban a dolgot másképpen értelmezték. Talán így gondolkoztak, — ha az állam nem szabja meg a gabonafélék eladásának tervét, ez azt jelenti, hogy az államnak nincs szüksége a gabonánkra, mi tehát csökkenthetjük a gabonatermesztést. Az ilyen dolgozók nem viseltettek megértéssel az állami érdekek iránt, korlátozták a gabonatermesztést, vagy egyáltalán nem foglalkoztak többet a gabonatermelés kérdéseivel. Itt sürgős orvoslásra van szükség, elvtársak. Ennek abban kell megnyilvánulnia, hogy valamennyi terület, valamennyi köztársaság megfelelő arányban vesz részt a nélkülözhetetlen állami gabonaalapok biztosításában. Sok terület és egyes köztársaságok kevés vagy semmi gabonát sem adnak el az államnak, az állami készletekből azonban sokkal többet igényelnek és vesznek át, mint a múltban. Hruscsov elvtárs ezzel kapcsolatban konkrét adatokat idézett, többek között a Belorussz Köztársaság gabonagazdálkodásának adatait, amely 1950-ben 30 millió pud gabonát adott az államnak és 5 millió pudot vett át az államtól, 1960-ban viszont az államnak 11 millió pudot adott el, Elvtársak! Szeretnék állást foglalni a szűzföldeken folyó munka egyes kérdéseihez. A párt az egész nép támogatásával valóra váltotta a szűzföldek termővé tételének nagy programját. 41 millió hektár új földet tettek termővé, csov elvtárs. — Ez a fő tényező. Helyesen írták a sztavropoli traktorosok a párt Központi Bizottságához intézett levelükben: „A kukorica nem mesebeli csodanövény, nem várhatjuk tőle, hogy munka nélkül dúsan teremjen. Akadnak még emberek, akik nagy szavakban áradoznak a kukoricáról. A gyakorlatban azonban csak ártanak a termelésnek. Az ilyen ember fölkapaszkodik a szónoki emelvényre, és fújja a nótáját, mint a bájosszavú fülemüle: a növények királynőjét ünnepli a kukoricában. Csodatevő zödségnek dicséri, de aztán hazamegy, s még azt is elfelejti, amit az imént zengedezett. Hát kérem, királyi udvaroknál bevett állás volt a talpnyalóké. A királynőket félre lehetett vezetni dicsénekekkel, de a kukorica nem hagyja magát becsapni. Nem szép szavakra van szüksége, hanem gondos munkára." Ez a helyes állásfoglalás. Támogassuk és váltsuk valóra a gyakor* I latban! de az államtól 28 millió pudot vet i át. Véget kell vetni az efféle élősködésnek, — hangsúlyozta, — a köztársaságok és területek tapasztalt vezetői, akik közül nem egy központi bizottsági tag, rá kell, hogy d'öbbenjenek erre és levonják a szükséges következtetéseket. Hruscsov elvtárs külön említette a moszkvai terület helyzetét, amelynek kolhozai és szovhozai néhány esztendővel ezelőtt 9—10 millió pud gabonát adtak az államnak, 1952-ben például 33 000 pud kölest. Amikor a területet felmentették a gabonabeadási kötelezettségek alól, arra számítottak, hogy kevesebb szemestakarmányt igényel majd az államtól. 1960-ban azonban a moszkvai terület az államnak nem adott semmi gabonát, az államtól azonban 29 millió pud takarmányt vett át. A területnek jelentősen növelnie kellett volna hús- és tejtermelését* A való helyzet a következő: 1953ban 99 000 tonna húst, 1958-ban 94 000, és 1959-ben 104 000 tonna húst termeltek. A tejtermelés fejlesztésében is csak szerény sikereket értek el. 1953-ban a gazdaság valamennyi ágazatában 703 000 tonna tejet nyertek, 1960-ban 980 000 tonnát. Növelni kell a fejőstehenek számát, hisz az állomány a moszkvai területen az utolsó két év alatt 20 000-el csökkent. Elképzelhetetlen, hogy néhányszáz kilométerről szállítsuk a tejet a fővárosba. A mezőgazdasági szakemberek számításai szerint a nem csernozemvidéken a gabonatermést legalább 500—600 millió púddal lehet növelni. Ezt a tartalékot ki kell használnunk. Hruscsov elvtárs a továbbiakban rámutatott, hogy sok területen csökkentették a köles vetésterületét, s ennek megfelelően az államnak eladott mennyiségek is jóval kisebbek, mint voltak. Ugyancsak számos konkrét adattal igazolta a kölestermelés növelésének, a vetésterület kibővítésének lehetőségeit, majd hangsúlyozta, hogy ugyancsak nagyobb gondot kell fordítani a hüvelyesek, a napraforgó, a burgonya és a zöldségfélék termesztésének megjavítására. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy az utóbbi két esztendőben jó eredményeket értek el szakosított zöldségtermelő szovhozok szervezésével, tavaly 5 millió tonna zöldséget vásároltak fel, vagyis kétszerte többet, mint 1953-ban. A zöldségtermesztés hektárhozamai azonban ugyancsak alacsonyak. Mindent meg kell tenni, hogy a zöldségtermelő szovhozok mintagazdaságokká fejlődjenek, minél nagyobb terméshozamokat érjenek el, olcsó és jó minőségű áruval lássák el a lakosságot. százszámra alakultak a nagy szovhozok. A sztyeppék szemünk láttára változnak meg. (N. Sz. Hruscsov elvtárs beszédének folytatását lapunk holnapi számában közöljük.) IV. Az ukrajnai gabonatermesztés V. Szálljunk szembe az élősdi törekvésekkel, fokozzuk a termelést az ország minden vidékén VI. Jobban használjuk ki a szűzföldek lehetőségeit ŰJ SZÖ 3 * 1961. január 23.