Új Szó, 1961. január (14. évfolyam, 1-31.szám)
1961-01-16 / 16. szám, hétfő
Továbbra is vezet a Svit a kosárlabda-ligában (ár) — A hét végén kosárlabdázóink küzdelmei a bajnokság második felének első fordulójával folytatódtak. Mint az elő re látható volt, az egyes mérkőzéseken a csapatok mindent megtettek a két pont megszerzése érdekében. Ez azonban nem mindig az esélyesnek sikerült. Sőt a Spartak Brno A-együttese hazai környezetben is csak egyik mérkőzését tudta megnyerni. Az ostravai csapat mind Košicén, mind pedig Sviten vereséget szenvedett. Volt találkozó, melynek izgalmas légköre a színvonal rovására ment. Mindenesetre az Iskra Svit együttese az ostravaiak felett aratott győzelmével ismét egy lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé. Vereséget szenvedett a Sokolovo • Értékes győzelem Košicén • Igazi rangadó Bratislavában Nagy érdeklődéssel várták a bratislavai derbyt, mely a várakozásnak megfelelően érdekes és izgalmas küzdelmeket hozott. A Slovanból hiányzott az együttes legjobbja Ďuriš, a Slávia viszont a beteg Likavec és Koller nélkül volt kénytelen felvenni a küzdelmet. A mérkőzés elején mindkét csapat játékosai nagyon idegesen és nagy hibaszázalékkal játszottak. A Slávia talált előbb magára, behozta a Slovan néhány pontos előnyét s azután állandóan vezetett, sőt két esetben 8 pontos előnyre is szert tett, ami úgy látszott, hogy elég lesz a győzelemhez. Azonban a Slovan az utolsó percekben kiegyenlített, néhány pontos előnyt szerzett, amit a mérkőzés végéig tartani tudott, s ez elég volt a két pont megszerzéséhez. A Slovan Braislava győzelme megérdemeltnek mondható, hisz kétségkívül a jobbik együttes, ha azonban a Slávia játékosai, különösen Rosíval a büntető dobásaikat jobban értékesítik, a találkozó eredménye fordított lett volna, így a Sláviának továbbra Is harcolnia kell a kiesés ellen. Az Iskra Svit meglepetésre csak drámai küzdelemben szünet utáni jobb teljesítményének köszönve győzte le az ostravai csapatot. A sviti csapat, amenynyiben tartani tudja formáját, komoly esélyese az idei bajnokságnak. A Jednota Košice — mint már számtalanszor — ezúttal is bebizonyította, hogy hazai környezetben komoly ellenfél. Bár az első félidőben még a vendégek vezettek néhány ponttal, a hazai csapat szünet után nagy becsvággyal vetette magát a küzdelembe, aminek az lett az eredménye, hogy biztos győzelmet aratott és mindkét pontot megszerezte. A bratislavai kosárlabda-rangadón a Slovan Bratislava jobb hajrájával legyőzte a nagyon lelkesen játszó Slávia Bratislava csapatát. Képünkön Hűmmel (sötét mezben) és Preiler egyszerre ugornak fel egy labdáért. (Foto: Alexy) • Sydney: Hayes a 220 yardos pillangóban 2:17,3 mp-cel új világcsúcsot állított fel. Konrads a 100 méteres gyorsúszásban 56,00 mp-es időt úszott. Hétfő, január 16. A BRAIISIAVAI MOZIK MŰSORA: PRAHA: Szenvedély (olasz) 10.30, 14. 16.15, 18.30, 20.45, POHRANIČNÍK: A bíró (Slepá ulička) (olasz-spanyol) 16, 18.15, 18.30, TATRA Négyszáz csapás (Nikto ma nemá rád) 16, 18.15, 20.30, DUKLA: Nyár a vandonban (svéd) 18, 20.15, MIER: A világ leqkisebb mozija (angol) 17, 19.15, Gyűlölet (angol) 21.30, OBZOR: Nápolyi körhinta (olasz) 18, 20.15, MÁJ: Aranycsillagos hercegnő (cseh) 18.15, 20.30, STALINGRAD: Merénylet ((magyar) 18, 20.15. NÁDEJ: Csendes este (bolgár) 19, METROPOL: Boldog mennvasszony (angol) 15.30, 18, 20.30. A KOSlCFI MOZIK MŰSORA • SLOVAN: Az ötödik osztály (cseh). TATRA: Szerjózsa (szovjet), PARTIZÁN: A béke völgye (jugoszláv), DUKLA: Szárnyas emberek (NDK), ÚSMEV: Fekete szombat (cseh). A BRMIMAVAI '/(viH/íK MÜS..RA NEMZETI SZÍNHÁZ: Keszkenő (19), ÜJ SZÍNPAD: Francianégyes (19). A K.IŠK FI M í AMI SZÍNHÁZ MŰSORA: MA: Svätopluk (19), HOLNAP: Szemtől szembe (19). A televízió műsora: Bratislava: 17.30: Pionírexpedíció Cubochnán 18.30: Sporthíradó. 19.00: TVhíradó 19.30: Alekszandr Kornyejcsuk: A nagy műtét. TV-játrk. 21.30: TV-hangverseny. 21.50: TV-Mradô Brnóban a két prágai csapat a Sokolovo és a Slávia vendégszerepelt, mégpedig kevés sikerrel. A Spartak Brno A-csapata a Baumrukot nélkülöző Sokolovo felett fölényes győzelmet aratott, s úgy látszott, hogy a Sláviát is simán győzi le. Ez azonban nem következett be, mert tegnap a brnói együttes már koránt sem nyújtotta azt a teljesítményt, mint az előző napon. A játékosok régi hibájukba estek, átadásaik, dobásaik pontatlanok voltak, amit a Slávia kitűnően kihasznált és a maga javára fordította a találkozó sorsát. A Spartak Brno B-csapata viszont nem tudta nagyobb erőkifejtésre késztetni egyik prágai ellenfelét sem. Eredmények: Jednota Košice—Tatran Ostrava 62:54 (27:30), Spartak Brno B —Slávia Praha 44:58 (20:18), Spartak Brno A—Spartak Praha Sokolovo 88:69 (42:30), Slovan Bratislava—Slávia Bratislava 70:67 (33:37), Spartak Brno B— Spartak Praha Sokolovo 52:79 (21:30), Spartak Brno A—Slávia Praha 65:69 (34:33), Iskra Svit—Tatran Ostrava 67:60 (27:33). Nők: Lokomotíva Košice— Slovan Praha Orbis 52:71 (23:30). Csetis?lovákia—Lengyelország 22:10 (12:5) A Prágában lejátszott világbajnoki kézilabda selejtező mérkőzésen a csehszloDukla Jihlava - Slovan Bratislava 5:1 (2:1,1:0, 2:0) A jégkorong liga döntő csoportjának második mérkőzésén a Slovan Bratislava Jihlaván vendégszerepelt, s gyenge teljesítményt nyújtva megérdemelt vereséget szenvedett a nagyon lelkesen játszó jihlavai együttestől. A gólokat Schmled 2, Špaček, Poláček, Kopák, ill. Berek szerezték. 9 Bukarest: A kosárlabdázók EurópaKupa küzdelmeiben a Rapid Bukarest női együttese 39:38-ra győzte le az AZS Warszawa együttesét. • Tbiliszi: A tbiliszi kosárlabdázók ismét győzelmet arattak Franciaországban. A nők az AC Toulouse csapata felett 65:52-es, a férfiak Lorient válogatottja felett 77:50 arányú győzelmet arattak. 9 Tel Aviv: A Grazer AK 2:l-re győzte le a Hakoah csapatát. • Lausanne: A röplabda-bajnokcsapatok Európa-Kupa küzdelmei során a selejtezőkben a Brabo Antwerpen együttese 3:0-ra győzte le a EOS Lausanne csapatát. vák válogatott nagyon jó teljesítményt nyújtva, biztosan győzte le a lengyel váloagtottat. Válogatottunk góljait Frolo 6. Mareš 3, Hermán 3, Sotola 3, Provazník 2, Lukošík 2, Ruža és Havlík szerezték. Spartak Hr. Králové—Spartak Üstí 3:0 (2:0) A nehéz, sáros, majd fagyott talajon a csapatok igen jó teljesítményt nyújtottak. Az első gól a mérkőzés 18. percében Šonka révén esett. Černý a 32. percben éles lövéssel a felső léc alá küldte a labdát, a 61. percben Krejčí távoli lövése kötött ki az ústíak kapujában. Bratislava— Prága 8:4 Több, mint 300 néző jelenlétében bonyolították le Bratislava és Prága női cselgáncs-csapatainak barátságos találkozóját. A mérkőzést meglepetésre a kevésbé tapasztalt hazai együttes nyerte. A bratislavai válogatott sokkal harciasabb ellenállást tanúsított. Bratislava felállítása: E. Vášová, Fratričová, Putecová, Galbavá, Rzavská, Takáčová. Prága: Adamcová, Sokolíková, Petrová, Majerová, Bezáková, Šváblová. Szovjetunió—USA 285,85:281,45 A Szovjetunió tornászválogatottja University Parkban (Pennsylvania) az USA válogatottjával mérkőzött és 285,85:281,45 arányú győzelmet aratott. Az egyéniben a iegjobb teljesítményt Sahlin nyújtotta, aki 57,95 pontot szerzett. Orlofsky, az amerikaiak legjobbja a 6. helyen végzett. Sahlin a Iólengésben 9,70, a korláton 9,80, a nyújtón 9,80 pontot kapott. Azarjan a gyűrű* 9,90 ponttal, Portnoj a lóugrásban 9,75 ponttal szérezte meg a győzelmet. Az amerikaiak egyetlen győzelmét 9,70 ponttal Vega érte el a talajtornában. A Spartak Praha Stalingrad győzelmes portyája A Spartak Praha Stalingrad labdarúgói jelenleg Dél-Ázsiában vendégszerepelnek. Pilnom Penhben, Kambodzsa fővárosában 2:0 (0:0) arányban győzték le a város válogatottját. A vendégek az egész mérkőzés alatt fölényben voltak. A kambodzsai csapat védőjátékosai és fedezetei gyors és önfeláldozó munkával a legtöbb támadást megakadályozták. Polakovič győzött Bratislava asztalitenisz-bajnokságán 220 versenyző vett részt. A valamennyi kategóriában megtartott torna szép és érdekes versenyeket hozott. A férfi egyesben Polakovič, Tokár, Mlkvý lett a sorrend. A nők bajnokságát Thomasová nyerte Bosá és Zámečníková előtt. A férfipárosban Polakovič Mlkvýval győzött, 2. Havlis— Patorčev lett. A női párosban Thomasová és Zámečníková győzött, az ifjúsági egyesben Kolarovič, illetve Bosá nyert bajnokságot. Sahlin, aki az olimpián tíz érmet szerzett, az USA elleni viadalon is megmutatta, milyen kiváló tornász. Úszóink jó teljesítménye Jebavý nyerte a válogató versenyt A délelőtti órákban felhős idő, helyenként havazás. Később derűit idő, a hegyekben fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0-2 fok_Északnyugati szél. Mintegy 3000 néző előtt került sor Vysoké nad Jizerouban a síugrók válogató jellegű versenyére. A szélcsendes időjárás nagyon kedvező volt, és jó eredmények születtek. Eredmények: 1. Jebavý (Spartak Vrchlabí) 224,5 p., (77,5 és 77,5 m), 2. Motejlek (Dukla Liberec) 218 p„ (74 és 76,5 m), 3. Nevlud (Baník Ostrava) 214,5 p., (72 és 73 m), 4. Ulrich (Dukla Liberec), 5. Maruš (Lok. Trutnov), 6. Vasút (TJ Rožnov). * Vrchlabíban sífutóversenyt rendeztek, melyen rajthoz álltak a válogatott keret tagjai is. Eredmények: 15 km — férfiak: 1. Fousek (Dukla Liberec) 52:23, 2. Baluch (Tatran Lomnica) 53:05, 3—4. Kolafik (CH Vrchlabí), Matouš (Horni Briza), 5. Prokeš (Spartak Praha Sokolovo) 53:25. A hét végén folytatódtak az úszók csapatbajnokságai, melyek során különösen a Slávia Bratislava úszói nyújtottak jó teljesítményt. A két napi küzdelmek legérdekesebb eredményei: 100 m gyors: Kováč (Piešťany) 57,9 (csúcsbeállítás), 100 m hát: Krček (VAAZ) 1:05,9, 200 m pillangó: Hopká (Slávia Bratislava) 2:28,3, Pazdírek (Dukla Praha) 2:28,8, 400 m gyors: Frič (Slávia Bratislava) 4:48,3 Nők: 100 m hát: Tobišová (Slávia Bratislava) 1:16,9 (ifj. országos csúcs), Nemcová (VAAZ) 1:17,6, 400 m gyors: Skupllová (Slávia Bratislava) 5:37,2. Eredményele az első nap után: Férfiak: Slávia Bratislava-VAAZ Brno 18,5:14,5, N ók: Slávia Bratislava-Chemička Ostl n/Labem 22:11. Végeredmény: Férfiak: Slovan Piešťany-Dukla Plzeň 38:39, Dukla Praha-Slávia Praha 53:24. No k: Spartak Praha Stalingrad-Slávia Praha VS 43:34, VAAZ Brno-Slávia Plzeň 54,5:24,5. Hradec Pragabon játszik a Barcelona ellen A Spartak Hradec Králové legközelebbi ellenfele a bajnokcsapatok Európa-Kupájáért folyó küzdelmekben az FC Barcelona kitűnő együttese lesz. Mint ismeretes a2 első mérkőzésre Barcelonában került sor március 15-én. A visszavágót Prágában rendezik, mégpedig március 29-én. A találkozó iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg. A Spartak Hr. Králové titkárságára naponta számos jegyigénylés érkezik. A Sp. Hr. Králové vezetősége úgy határozott, hogy először a hradeci lakosság igényeit elégíti ki, azután a Keletcsehországi kerület igénylésének tesznek eleget, a többi jegyet pedig Prágában fogják elárusítani. A Spartak Hr. Králové labdarúgó-együttese Zástera edző vezetésével lelkiismeretesen készül mindkét találkozóra. Elsősorban a játékosok erőnlétének növelésére fektetik a fősúlyt. A csapat minden héten edzőmérközést tart és februárban egy magyar ligacsapattal barátságos mérkőzést fog játszani. Nemzetközi síversenyekről jelentik A javuló hóviszonyok Európában is lehetővé tették a versenyek megrendezései. Több helyütt nemzetközi erőpróbára került sor. A Leningrád' melletti KavgoIovban a sízők kéttusáját rendezték meg. A szovjet versenyzők között Szokolov, a Dinamó Leningrád tagja bizonyult a legjobbnak. A találkozón egyszersmind a fegyveres erők bajnoksága is eldőlt. Courchevelben, az újságírók síbajnokságán a lesiklóversenyt tűzték műsorra. Itt a szovjet Preobrazsenszkij végzett az első helyen. Versenyzőnk Fr. Valach negyedik lett. Le Brassusban a finn, svájci, NDK- és NSZK-beli versenyzők részvételével rendezett sífutó és műugróversenyen az NDK képviselői nagy sikert srsttsk. A VETÉLKEDÉSEKRŐL A KÖVETKEZŐKET JELENTIK: A szovjet sízők a februári világbaj noksági versenyek előtt a , Leningrad , melletti Kavgolovban állottak rajthoz, ahol az ország fegyveres erőinek kéttusa-bajnokságát rendezték meg. Szokolov, a Dinamó Leningrad tagja 1:30,38 ő alatt elsőnek tette meg a 20 km-es, céllövéssel egybekötött távot. 2. Kozsin 1:31,14 óra, 3. Psenyicin 1:32,19 óra alatt. Psenyicin ezúttal elnyerte a Szovjetunió fegyveres erőinek bajnoki címét. COURCHEVELBEN az újságírók lesikló világbajnokságát a szovjet Preobrazsenszkij 1:27,8 p. alatt nyerte a svájci Pache (1:29,3) a kanadai Durchschmied (1:31,3) és a csehszlovák Fr. Valach (1:32,3) előtt. A nyugat-svájci Le Brassusban az északi kombinációban Flauger (NDK) maga mögött hagyta a norvég Kuntsent, aki a Squaw Valley-i olimpián ezüstérmet szerzett és a finn Ristolát. Thoma (NSZK) olimpiai bajnok az edzésnél komoly sérülést szenvedett s így nem indulhatott. A műugrás Dietelnek (NDK 1* hozta a legnagyobb sikert. 82 és 81 méteres ugrásaival 218 pontot szerezve az első helyen végzett. Erickson (svéd) 216, Flauger (NDK) 215,5 ponttal következett. A 15 km-es futásban a következő végső sorrend alakult ki: 1. Olsson 47:44, 2. Larsson 48:05, 3. Vestin (valamennyi svéd) 49:07 p. A végső értékelésben Flauger 440,1 ponntal szerezte meg az elsőséqet. A Baník Jachymov síszakosztál.ya a város hegyes környékén első ízben rendezett nyilvános versenyt A 15 km-es futást nehéz terepen bonyolították le. Elsőnek Melich (Iskra Harrachov) lt01.06 óra alatt futott a célba. 2. Lahr (Iskra Mšeno) 1:01.38 ó., 3. Fábián (Slávia Olomouc) 1:01.46 óra alatt lett. Kirov az alpesi kombináció versenvének színhelye volt. A szoviet slzők közül a 24 éves Barancev 449 R ponttal vitte el a oálimát. Uarásban 70.5 és B9.5 m-t ért el, 15 km-en pediq a lepiobb 10 között végzett. Második helyen az észt Kajak végzett 437,3 ponttal. A találkozón Guszakov, aki a baráti országok Zakopanéi téli spartakiádjára készül, nem vett részt. Az Érchegységben Bouŕňák közelében válogatott lesiklóink tartottak versenyt. A 28 férfi között Stiehl (Lokomotíva Trutnov) 1:07,2 p-el bizonyult a legjobbnak. A nők találkozóján 37-en állottak rajthoz. Itt Černovská 1:19:1, perc alatt győzött. A svájci Grindelwaldban a 3X5 km-es női stafétában váltónk 1:01,33 órás idővel a második helyen végzett a svéd csapat mögött. Végeredmény: Svédország, Csehszlovákia, NDK, kombinált staféta, NSZK, I., NSZK II., Svájc. Danubia Wien-Dynamo Praha 2:4 (0:1) A női kézilabda-bajnokcsapatok EurópaKupájáért folyó torna első fordulójának visszavágóját a Danubia Wien játszotta a Dynamo Prahával. Csapatunk ezúttal is bebizonyította, hogy jobb ellenfelénél és kemény, kiegyensúlyozott küzdelemben megérdemelten 4:2-re győzött. Az első félidő ideges és óvatos játék képét mutatta. Arnoštová góljával a prágai együttes visszanyerte önbizalmát, többet támadott és a szünetig megtartotta fölényét. A mérkőzés második felében a vendégek mindjárt kezdetben veszélyes helyzeteket teremtettek az ellenfél kapuja előtt és a 4. percben Malérová már 2:0-ás vezetéshez juttatja Svéd siker Cardiffban került sor Wales nemzetközi asztalitenisz-bajnokságainak küzdelmeire. A döntőbe két svéd játékos került be s az első helyet Larsson szerezte meg, aki 2:0-arányú győzelmet aratott Alser felett. A férfi párosban a Larsson— Alser kettős 2:0-ra győzte le az angol Harrison—Merrett párost. A nőknél az egyéniben a svéd Guntsch 2:l-re győzte le az angol Shannt. A párosban az Andersson—Guntsch kettős 2:l-re győzött az angol Rowe—Moore páros felett," míg a vegyes párosban az angol Harrison—Rowe kettős 2:0 arányban bizonyult jobbnak a svéd Larsson—Andersson párosnál. A birkózók is megkezdték az országos c kes küzdelmeket hozott. Eredmények: Dy 8:8 (felvételünk e mérkőzésen készült, gen), Slavoj Praha Jatky—RH Brno 9:7, sapatbajnokságot. Az első forduló érdenamo Dunaj Bratislava—Spartak Plzeň mikor Tóth Jelinekkel küzd a szőnyeTJ VŽKG—Slavoj Plzeň. (Alexy felv.) csapatát. Még ugyanebben a percben Zyckowsky ügyesen kihasználva védelmünk bizonytalanságát, szépített. Az 5. percben Dušková 3:l-re állítja az eredményt, majd a 11. percben Baliková góljával 4:1 arányban vezet a Dynamo. A 15. percben Rychetzky csökkenti a gólarányt. * * * A Spartak Praha Sokolovo női kézilabda-csapata Dániába érkezése után első mérkőzését a FIF Koppenhága, országos bajnokcsapattal játszotta. A találkozó 7:7 (4:3)-as döntetlent hozott. A vendégcsapat a portyán tanúsított legjobb teljesítményét nyújtotta. • * * A kézilabda-világbajnokság nyugati selejtező-csoportjában befejezték a küzdelmeket. Az utolsó mérkőzésen Spanyolország Madridban 14:13 (7:4)-re győzött Portugália felett. A csoport győztese Franciaország lett Spanyolország és Portugália előtt. * * * Az NDK utánpótlási kézilabda-válogatottja az Odera menti Frankfurtban 11:5-ös félidő után 23:10 arányú győzelmet aratott a lengyel csapat felett. Külf ö^ di atlétikai versenyek Az USÁ-ban néhány atlétikai fedettpálya-versenyt rendeztek, melyeken számos jó eredmény született. Portlandban (Oregon állam) M. Halberg, az 5000 méteres táv olimpiai bajnoka 2 mérföldön 8:34,3 mp-es idővel a világ legjobb fedettpálya-eredményét érte el (eddig az ausztrál Lawrence tartotta a csúcsot 8:46,0 mp-cel). Bostonban a 17 éves B. Kidd nyerte a 2 mérföldes versenyt 8:49,2 mp-es idővel. A magasugrásban Thomas 214 cm-t ért el. 50 y: Budd 5,3, 1000 y: Cunliffe 2:10,2 mp, 1 mérföld: Jones 4:07,8 mp. A Varsóban megrendezett atlétikai fedettpálya-versenyek eredményei: 80 m: Főik 8,7 mp,. Hármasugrás: Malcherczyk 15,40 m,. Rúdugrás: Gronowski 430 cm,. Nők: 80 m: Piatkowská 9,8 mp. Westfalenhalléban (NSZK) a 60 y futást a francia Delecour nyerte, 6,2 idővel. További eredmények: 1 mérföld: Blatt (NSZK) 4:10,0, 600 y: Kinder (NSZK) 1:15,2. A ŠPORTKA EREDMÉNYEI 5, 6, 17, 18, 19, 48. 9 Bratislava: A Slovan Bratislava— ČH Bratislava B labdarúgó edzőmérkőzés a Slovan 4:2-es győzelmével végződött. ® Varsó: Az NSZK főiskolás vívóegyüttese az AZS ellen lépett pástra. A nőknél és a férfi tőrvívásban is az NSZK vívói győztek 12:4-re. „Oj Szó", kiadja Sziovakia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelősi Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőségi Bratislava, Gorkého u. 10. sz. Telefoni 537-16. 512-23, 335 68, 506-39, — főszerkesztő: 532 20, - titkárság. 550-18, - sp-irtrovat 505 29 KI adóhivatal Bratislava. Gorkého 8.. telefon 503-89 Előfizetési díj havonta 8.— Kčs. Terjeszti a Posta Hírlapszolqálata. Meqrendelhető minden nostahivatalnál és kézbesf tőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. k-15*11194