Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)
1960-12-08 / 340. szám, csütörtök
A mezőgazdasági termelés fokozása érdekében kulrúRÄ Különleges találkozás Napjainkban a falu élete országszerte mozgalmasabb a szokottnál. A szövetkezet tagsága a határban ugyan befejezte a munkát, de a répatisztltó szerszám helyett ceruzát fog a kezébe és jegyez, számít. Hol, hogyan, miként lehet a jövőben növelni a terméshozamot, mert ezt nemcsak a közös érdek, hanem az ember igényessége is megköveteli. A topolčanyi járásban e fontos feladat megoldásában nincs magára hagyatva a szövetkezetek tagsága. Vele egy síkon dolgoznak a falusi pártszervezetek, a helyi nemzeti bizottságok, sőt a járási pártbizottság által beszervezett 112 aktivistából álló kollektíva is, amely a JNB mezőgazdasági osztályának alkalmazottaiból, a mezőgazdasági iskolák előadóiból és más mezőgazdasági ágban dolgozó szakemberekből tevődik öszsze, s keresi a jólét útját, a többtermelés lehetőségét. A széleskörű aktíva a rejtett tartalékok feltárását tűzte ki célul, hogy elősegítse a harmadik ötéves terv határidő előtti teljesítését, ami az életszínvonal emelkedésének alapvető feltétele. Diera Ladislav, a mezőgazdasági iskolák tanfelügyelője a Horné Štitáre-i szövetkezetben segít. Először november derekán látogatott el hozzájuk. Ismertette az EFSZ-ek V. kongresszusa anyagának első részét. Más alkalommal Matúš Dezidernek, a szövetkezet könyvelőjének adott tanácsot, hogy elsősorban is a termelés minden szakáról táblázatokon mutassa ki az utolsó három-négy év gazdasági eredményeit, hogy ezáltal lehetővé váljék a hibák feltárása és a fájós pontok orvoslása. A tömérdek szám kikeresése nagy Htunkét igényelt, de közös erővel jól megoldották. A könyvelő mellé . segítőtársul szegődött a többi vezetőségi tag, akik Gulik Štefánnal, a falusi pártszervezet elnökével, a helyt nemzeti bizottság titkárával az élen munkához láttak. Papírra kerültek az adatok — s van belőlük bőven — melyek világosan mutatják, melyik termelési ág az, ahol javításról lehet szó, és milyen módon történjék az. Hogy csak néhányat említsünk belőlük: A közös 413 hektáron gazdálkodik. Ebből 41 hektáron cukorrépát termel, s átlag 370 mázsás hozamot ért el hektáronként. Felmerül ,a kérdés, leh^t-e 9 jövőben, szebb eredményre számítani, mert a talaj többre is képes. A kérdésre igennel válaszolhatunk. Machová Mária a számára kimért területen 605,5 mázsás termésátlagot ért el hektáronként. Matejovič Gustáv 602 njázsát, Múčka Štefan 594 mázsát, es még jő néhányan voltak olyanok, akik az átlagosnál jobb termést értek el. Odaadó munkájuk bizonyítja a többtermelés lehetőségét. Érdemes megjegyezni, hogy a közösben a cukorrépa volt az egyedüli termény, melynek terven felüli hozamáért prémium járt. Mégis akadtak olyanok, akik az élenjáróktól jóval elmaradtak. Ezt mérlegeli ma a vezetőség és megvitatja a tagsággal, mi volt a lemaradás oka, s hogyan lehet rajta segíteni. Mindenekelőtt arra a közös elhatározásra jutottak, hogy feltétlenül szükséges a munkák agrotechnikai határidejének a betartása. Nagy jelentősége van ennek kivált az egyelésnél meg a vetésnél. Hogyan járnak el a jövőben? A prémium-rendszert ez után is alkalmazzák, sőt a növénytermesztés többi szakaszára is kiterjesztik — de módosított formájában. Majba Štefan agronómus állítása szerint a talajt még sohasem készítették elő olyan alaposan, mint az idén. Háromszor szántottak, minden hektárra háromszáz mázsa istállótrágyát szórtak, ami műtrágyákkal kiegészítve 540 mázsa hektáronkénti termésnek szolgáltat tápanyagot; s reméli, hogy ezt a hozamot elérik. A prémium elosztása is erre serkent. A cukorrépában dolgozók közül az jár jól, aki agrotechnikai határidőben végzi el a munkát. Az a tag, aki a vetés idejétől számított 28 napon belül kiegyeli a cukorrépát, egy hektár után 100 korona prémiumot kap, aki egy héttel később végzi el ezt a munkát, már csak a felét kapja, s aki 35 nap után egyeli ki a répát az elveszti igényét a prémiumra. A szorgalmasok nagyobb jövedelmét nemcsak az említett 100 korona különjutalmazás jelenti, hanem inkább az, hogy az idejében megművelt növény nagyobb hektárhozamot biztosít, a tervezett hozamon felüli termés után pedig 15 százalékos prémiumot ad az EFSZ. A termelés fokozásában hasonló módon érdekeltté teszik a traktorosokat is, mivel a vetés gyors befejezése, a trágyaleves öntözés, valamint a sarabolás tőlük függ. A helyes jutalmazás mily serkentőleg hat a termelésre, arról a saját szövetkezetük állattenyésztési szakaszából vett példán győződtek meg a tagok. A közös 80 mázsa marhahússal, 25 ezer liter tejjel adott el többet a tervezettnél. De ugyanakkor 60 mázsa sertéshússal kevesebbet. Nézzük meg mi a háttere az egyes termékek ilyen aránytalan termelésének. A marhahús tecfiíelésénél az etetőt érdekeltté teszi az érdem-szerinti jutalmazás, mert 100 kiló súlygyarapodásért 5 munkaegységet szerez, a fejők 100 liter tej kifejéséért 2 munkaegységet kapnak. Tehát arra törekszenek, hogy minél nagyobb legyen a hozam, hogy minél több legyen a piacra küldött termék. Más a helyzet a sertéshizlalásnál: itt az etető csak kis mértékben érdekelt a súlygyarapodás fokozásában. Ugyanis ezen a szakaszon olyan a beosztás, hogy 120 sertés etetéséért 1,25 munkaegységet kap az etető, s az eladott hús minden mázsája után fél munkaegységet. Ezek szerint Koloman Folka sertésetető, tekintet nélkül arra, hogy mennyit termel, a 300 hízónál megszerzi a két és fél munkaegységet naponta. Igaz, a takarmányt ő szállítja a hizlaldába, szükség esetén a felesége is segít. De ha figyelembet vesszük a munkaegység húsz koronás értékét és az ehhez járó természetbenit, következtethetünk évi jövedelmére, mely még akkor is szép, ha az egy mázsa után járó fél munkaegységet elhagyjuk. Nem is csoda aztán, ha egy sertés hizlalása 10—11 hónapig tart náluk. Ez a magyarázata annak is, miért adtak el 60 mázsa sertéshússal kevesebbet. Az elavult jutalmazási módszeren a jövőben úgy változtatnak, hogy 100 kiló súlygyarapodásért 2,5 munkaegységet szerezhet az etető s a terven felüli termelés minden mázsája után 90 korona prémiumot kap. Szükséges azonban — a szerződéses eladás teljesítése céljából — hogy a napi súlygyarapodás, darabonként meghaladja a 40 dekát. Ennek ellenőrzését lehetővé teszi a rendszeres mérés, s ha a súlygyarapodás nem üti meg a kívánt mértéket, a vezetőség és elsősorban a zootechnikus feladata, hogy feltárja és eltávolítsa a hiányosságokat Gulik Štefan a helyi nemzeti bizottság titkára szintén azon van, hogy a termelés növelése érdekében a lehető legtöbb rejtett tartalék kerüljön felszínre. Lehetőség adódóit a talaj humusztartalmának megjavítására, s ezt az alkalmat Gulik elvtárs nem hagyja elszalasztani. A közös úgy határozott, hogy évente a földek 25 százalékát látja el szerves trágyával. A tagok a helyi nemzeti bizottság titkárának ösztönzésére már az őszön összeszedik a gazdaság udvarán a szalmahulladékot, a sarat. E közé trágyát kevernek és így 700 köbméter komposzthoz jutnak, önsegély útján 6,4 hektár talaj javítását kezdik meg. Beletartozik egy halastó kitisztítása is. Ennek iszapja;melýét 3000 köbméterre becsülnek, növeli majd a komposzt mennyiségét. Ogy tervezik, hogy jövő őszre 5000 köbméter komposztot készítenek. Ilyen dolgokról vitázik ma Horné Štitáre lakossága. Ez a falu vezető funkcionáriusai szoros együttműködésének s nem utolsó sorban a párt írányító szerepének érdeme és minden jel arra vall, hogy e munka előnyét a jövő eredményei igazolják. Benyus József Misik Kálmán, a brigád vezetője magas, derék ember. A „hivatalos" tagok között ő a legidősebb, 37 éves. A brigádnak tudniillik, van egy nem hivatalos tagja is, az öreg Ján Zimáni, aki már az 57. évét is betöltötte. ő ugyanis már a cím elnyerése után került a csoporthoz. Ez a megkülönböztetés azonban természetesen csak külsőleg érvényes, miután Zimáni elvtárs szívvel-lélekkel együtt dolgozik a többiekkel s nem marad a fiatalok mögött a munkában. A mikor Misik elvtársat a brigád vezetőjévé választották, még senki nem mondhatta rőla, hogy minden tekintetberi jó példát mutat. — Nem a munkáról volt szó! Abban derekasan helytállt! Az volt a baj, hogy szeretett a pohár fenekére nézni, s bizony a pálinka nemegyszer ledöntötte lábáról az erős embert. Mint legidősebbet, s legrégibb szakmabelit — 1949 óta, az EFSZ indulásától kezdve dolgozik a tehenek mellett — mégis őt választották a kollektíva élére. — Szavamat adtam akkor, hogy leszokom az italról — mondja Misik elvtárs. Sikerült-e? \ Bizony sikerült. Pedig nehéz volt. Eleinte megtörtént, hogy megfeledkezett magáról és bepálinkázott. A kollektíva emberformáló ereje és az emberi akarat azo&ban végül is győzött. — Egy éve már, hogy egy korty szeszes ital sem volt a számban, még sör se — mondja Misik elvtárs. S magabiztosan teszi hozzá: — Nem is lesz! Soha többé az életben! Az állatok jó gondozásának, helyes takarmányozásának nyomán a brigád eredménye párját ritkítja. — Rybniak elvtárs a harmadik negyedévi tejhozam túlteljesítéséért 3000 korona prémiumot kapott — mondja Ján Slamka. A többieknél sincs hiba a tervezett hozamok túlszárnyalásában. A jó munka meghozza gyümölcsét. — Igaz, reggel fél négykor már ki az ágyból — mondja Szabó Gyula. — Az állatok mellett se vasárnap, se hétköznap. De aki szeretettel végzi munkáját, annak meg is van a látszatja. A rra céloz, hogy a szép eredmények nyomán tisztes jövedelempiel rendelkeznek. Mint a többiek, ő is új házba költözött már. — Oj hálószoba is van, az év végi zárszámadáskor meg sor kerül az ebédlőbútorra — teszi még hozzá Szabó elvtárs. — Pedig apám, mikor megházasodtam. kijelentette, hogy száraz kenyeret sem eszem majd. Huszonegy hold földje volt az öregnek — jegyzi meg magyarázóan — igaz, hogy tizenhárom testvér jutott rá. — Sző ami sző, kenyérre nem is jut, de kalácsra meg húsra annál inkább — mondja tréfásan a fiatal Slamka, annak a Slamka bácsinak fia, akiről a cikk elején már szó volt; hasonlóképpen Ján Rybnikár édesapjával is találkoztunk az előbb. Ján Rybnikár, a brigád legfiatalabb tagja, 28 éves, két gyermek apja. Egyedüli pártonkívüli a brigádban. Pedig a tagjelöltségi felvételhez szükséges feltételek minden bizonynyal megvannak nála. A pártszervezet a közeljövőben foglalkozhatna ezzel a kérdéssel. A régi istálló közelében már felépült az új istálló. Jövő év áprilisától itt helyezik majd el a szövetkezet tehénállományát, mégpedig új módon, szabadistállózással. Megnéztük az új istállót, a rekeszeket, ahol egyszerre nyolc tehén fejését végzi el a gép s üvegcsöveken át folyik majd a tej a másik helyiségben elhelyezett tartályokba. — Könnyebb lesz itt a munka — mondja Szabó Gyula. — Mert a fejés bizony nem könnyű mesterség. Tizenhét tehénnél két óra hosszat is eltart. Aki nem próbálta, el sem hjszi, mennyire kifárasztja a csuklót. Ámbár itt-ott felüti a fejét közöttük a kétkedés is. Beválik-e az új istállózási módszter, nem csökkenti-e majd a tejhozamot? R eméljük, hogy nem, sőt ellenkezőleg, a jó gondozás korszerű takarmányozással párosulva még inkább növeli és biztosítani fogja az állatállomány egészségének megőrzését s a munka kulturáltabbá tételét. Búcsúzóul Ján Rybnikár kissé melankolikusan jegyzi meg: — Az újságírók még csak törődnek velünk,, de mások aztán nem. Szabó Gyula magyarázatképpen teszi hozzá: — Próbáltunk mi már versenyt kezdeményezni. Kötelezettségvállalást tettünk, fel akartuk hívni versenyre a járás többi állatgondozóját. De valahogy nem sikerült ez nekünk, nem kaptunk hozzá kellő támogatást. Hát igen! Itt, ennél a pontnál meg kell állnunk egy kicsit. Valahogy ugyanis úgy éreztük, mintha ez a szocialista munkabrigád kissé kallódna, el lenne hanyagolva. Megkapták a büszke címet, de most hogyan tovább? Helytállnak a munkában, igyekeznek eleget tenni a szocialista életmód követelményeinek is. E téren azonban rendszeres útmutatásra van szükség, s itt sokat tehet a pártszervezet. A brigád neve ismert az egész járásban. Nemcsak otthon, más szövetkezetben is figyelemmel kísérik munkájukat. Éppen ezért gondosan ügyelniök kell arra, hogy szavaik és tetteik mindig összhangban legyenek. A támogatásról beszélve tehát nem dédelgetésre gondolunk. Erre semmi szükség. Annál inkább szükséges azonban, hogy a mezőgazdaságban még inkább terjesszük a szocialista brigádok tapasztalatait és ezáltal a jó példa követésére buzdítsunk másokat is. Gál László ALEKSZEJ ARBUZOV szovjet író Irkutszki történet című drámája az idei színházi évad legnagyobb sikere. Játsszák Plzeňben, Bratislavában, Hradec Královén, s a csehszlovákszovjet barátsági hőnap keretében a prágai Nemzeti Színház Tyl Színpada is műsorra tűzte. A bemutató n szokatlan körülmények között zajlott le. A történet színhelye az irkutszki vízierőmü, hősei az építkezésen véletlenül összetalálkozott emberek, akiknek sorsa ott fonódik egybe, jellemük ott kristályosodik ki. A színház meghívta a bemutatóra azokat, akikhez a darab cselekménye a legközelebb áll, az orlíki gát építőit. A vendéglátást általában viszonozni szokás, így néhány nappal az előadás után a szerző, a Nemzeti Színház igazgatója, művészeti vezetője, rendezője s a darabban szereplő színészek autóbuszba ültek, hogy az orliki dolgozók szívélyes meghívásának eleget téve meglátogassák őket munkahelyükön és meghallgassák véleményüket az előadásról. Őrlik építői sűrű programot készítettek a kedves vendégek számára. Végigvezették őket az építkezésen, büszkén mutatva az egy millió köbméter betont elnyelő hatalmas gátat, az előregyártott elemekből épített vízierőművet, benne a világhírű Kaplan turbinákkal, a 160 méter magasságban drótkötélen közlekedő betonszállító darukat, a 68 km hosszú és 26 km 2 felületű mesterséges tavat, a dolgozók részére épített modern lakótelepet, a kitűnően felszerelt és berendezett kultúrházat. Alekszej Arbuzov és a művészek valamennyien bámulattal szemlélték az észnek, a tudásnak, a szorgalomnak, a lelkes munkának ezt a nagyszerű müvét. Talán csak itt, e hatalmas építmény előtt, ahol mindenki oly kicsinek, oly parányinak érzi magát, értékelték igazán a bemutatón kapott forró tapsokat, talán csak itt ébredtek tudatára annak, hogy e kemény, a természet erői felett győzedelmeskedő embereknek játszani kitüntetés. ESTE aztán a zsúfolt kultúrteremben (több mint háromszázan jöttek el) színészek is, munkások is „civilben" kölcsönös elragadtatással beszéltek egymás hivatásáról, munkájáról. A színészék meggyőződtek arról, hogy közönségük mily nagy figyelemmel kísérte a darabot, milyen érzékenyen hatottak az előadás, a rendezés, a díszletek, az alakítások. Őszintén, keresetlen szavakkal mondták el benyomásaikat. Szívükkel, egész valójukkal találták meg az utat a művészethez s fenntartás nélkül dicsérték a drámának az életből merített igaz mondanivalóját. Érheti-e a színészt nagyobb öröm, mint hogy ilyen nagy komoly gyülekezet előtt megköszönik kiváló alakítását s azt hallja: szerepét nagyszerűen játszotta, felejthetetlen élményt nyújtott. A hősnőt életre keltő Blažena Holišová fiatal bűbájos teremtés, aki még néhány évé gyári munkásnő volt s aki ezzel a szereppel mutatkozott be az ország első színpadán. Most lámpaláztól remegő hangon ismeri be: amit láttak, hosszú hetek nehéz munkájának eredménye. Ez a darab első olvasásra az egész együttes szívéhez nőtt s mindent beleadtak, hogy az író elképzelését híven tolmácsolják. Alekszej Arbuzov megerősíti az elhangzott véleményeket és kijelenti, az alakítások közül, amiket mostanáig látott, Holišováé a legigazibb, legmeggyőzőbb. -* Találkozáson* önökkel pedig számomra jelent nagy. élményt - fordul a hallgatósághoz. — Szovjet ember jellemét rajzoltam meg darabomban, de azt akartam, hogy a néző, a szocializmus neveltje magára ismerjen és érezze, ez a történet nálunk is lejátszódhat. Ogy vélem* önök tökéletesen átélték és megértették darabomat. A KÜLÖNLEGES, nem mindennapi összejövetel értékes tapasztalattal tette gazdagabbá a művészeket: most hogy tudják, a dolgozóktól hallották a darab jó, az előadás tetszik, még nagyobb kedvvel fogják játszani. S az orlíki gát építőitől azzal búcsúztak, hogy ez volt az első, de nem az utolsó találkozásuk. KIS ÉVA íi* m Bohuš Hanák, a bratislavai Nemzeti Színház operaegyüttesének magánénekese a napokban Budapesten vendégszerepelt Mozart Don Jüanjának címszerepében. Az MTI felvételén Gencsi Sári társaságában láthat* juk az Erkel Színház színpadán. , A vokális zene II. országos fesztiválja Jihlaván A karének jihlavai ügybuzgó daloisai és tisztelői az elmúlt években kifejtett sikeres tevékenységükkel [kiérdemelték, hogy a vokális zene idei országos fesztiválja a szokásoktól eltérően ne valamelyik nagy városunkíban, hanem Jihlaván legyen. A fesztivált különösen az tette országos jelentőségűvé, hogy szerzői versenypályázatot írtak ki különféle műfajú énekkari művek díjazására. A • pályázatok benyújtásának határideje [ez év szeptember 15-e volt, az eredi mónyt pedig a fesztivál megnyitó hangversenyén hirdették ki. A versenypályázat ugyan hozott néhány érdemleges eredményt, az első díjat azonban egyik ágazatban sem nyerték el a pályázók. A bíráló bizottság kü] lönösen az átvizsgált tömegdalokkal • kapcsolatban állapított meg komoly J hiányosságokat. Sajnos a díjazott művek szerzői között egyetlen szlovákiai szerző sem volt. November 25—27 között a Morva | Tanítók Férfikara, a V., Nejedlýról elnevezett prágai hadsereg-együttes, a Kühn Gyermekkórus, valamint a | Szlovák Filharmónia vegyeskara nyújtottak művészi élményt a jihlavai dolgozóknak és az odasereglett zenekedvelőknek. Ismeretes, hogy a 'morva tanítók énekkara — hazánkJnak ez a minden bizonnyal tegnevei sebb énekkara — európai viszonylatban is igen jó hírnévnek örvend. iEzt mi sem bizonyítja jobban, mint 1 az a tény, hogy 1948 óta ez a nagy! szerű együttes Jan Šoupal tanár vezetésével a különféle énekkari verJ senyeken két ízben nyert első díjat, iaz angliai Llangollennuban 1954-ben, | az NDK-ban (Wartburg) 1956-ban. A i műkedvelő énekkarok párizsi nemzetközi olimpiáján szintén elnyerte az első díjat. Ugyanezen alkalommal egy másik énekkar is dicsőséget szerzett hazánknak, amikor a francia, német és skót gyermekkarok elől szintén az első díjat vitte el a már fentebb említett prof. Ján Kühnről elnevezett prágai gyermekkórus. Az említett két énekkar, valamint a hadseregegyüttes is jól összeállított programmal, kellően felkészülten most is művészi tudása legjavát nyújtotta a jihlavai közönségnek, és így a várt siker nem is maradt el. Ilyen előzmények után lépett föl a fesztivál záróhangversenyén a Szlovák Filharmónia vegyeskara. A kórus különösen S. Németh-Šamorinský, D. Kardoš, V. Kálik, A. Mojzeš szerzeményeivel, valamint a középkori klasszikusok több müvével igen szép sikert ért el. Elismerő ünneplésben részesült az együttes 16 tagú madrigál-kamaracsoportja is. A koncert fénypontja B. Smetana: Česká píseň című müve volt, ami már hagyományos zárőszámává vált az országos fesztiváloknak, és amit énekkarunk a jihlavai, úgynevezett „Horácký symfonický orchester" közreműködésével adott elő nagy sikerrel. A koncerten Ján M. Dobrodinský, a Szlovák Fii- , harmónia vegyeskarának karmestere vezényelt. Szlovákiának ez a kétségkívül legmagasabb művészi színvonalon álló énekkari együttese december 5-ig tovább látogatta a cseh és morva kerületek egyes városait. A csehszlovákszovjet barátság hónapjával kapcsolatos ünnepségek alkalmából öregbíti a szocializmusban színvonalassá fejlődött szlovákiai énekkultúra nevét. (e. k.) tÍJ SZŐ 5 * 1960. december 8.