Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-08 / 340. szám, csütörtök

A munkaidő lerövidítése igényes feladat A prerovi Meopta-üzem megkezdte a [ AM 8 típusú nyolc milliméteres amatör , filmvetítő-gép gyártását, mely a ll. brnói J úrumintavásáron nagy érdeklődést kel­tett. A gép előnye, hogy hangos filmet | is lehet rajta vetíteni. Képünkön a film­vetítő-készülék látható. (F. Nesvadba felv. - ČTK) ! * * * A KITARTÓ ESŐZÉSEK KÖVETKEZTÉ­BEN már húsz hollandiai várost elöntött az árvíz. Meppel vasúti gócpont teljesen víz alatt van. A közlekedést csónakokon bonyolítják le. A KALIFORNIAI EGYETEM orosz-angol elektronikus szótárt adott ki, amelyben 600 ezer orosz-angol szó van. A szótár másodpercenként 500 szót tud ellenőriz­ni. Bármely kifejezést, amely egy átlagos tudományos cikkben előfordul, 80 má­sodperc alatt megfejti az elektronikus szótár. AZ ELSŐ KARÁCSONYFA-SZÁLLÍTMÁ­NYOK megérkeztek Bratislavába. A város 15 pontján lesz karácsonyfavásár. Bra­tislava lakosai részére 49 000 fenyőfa ér­kezik. KARÁCSONYRA TŰZTÉK KI a római Operaházban a Pillantás a hídról opera­változatának ősbemutatóját. Renzo Ros­sellini zenedrámájának prémierjére Art­hur Miller is megérkezik. ÖT AUTÓ ÉS KÉT AUTÓBUSZ ütközött össze egyszerre Milánó egyik külvárosá­ban a nagy köd miatt. Egy személy meg­halt, 40 megsebesült. DOHÁN YÍZÜ CUKORKA gyártásának módja fedezte fel egy stockholmi egye­temi tanár. A cukorkát „Tobalin"-nak nevezte el. A dohányosok e cukorka fo­gyasztásával leszokhatnak a cigarettáról. DÁVID OJSZTRAH, a világhírű szovjet hegedűművész először mutatkozott be mint karmester. A szovjet rádió szimfo­nikus nagyzenekara Ojsztrah vezénylésé­vel Brahms hangversenyét játszotta le­mezre. A hegedűszólót a karmester fia, Igor Ojsztrah.játszotta. A BRASSÓI ÁLLAMI SZlNHÁZ a na­pokban tartotta az idei évad negyedik bemutatóját. Anatolij Szofronov „Egy mil­liót egy mosolyért" című vígjátékát mu­tatták be Sica Alexandrescu államdíjas népművész rendezésében. A FRANCIA MUNKÁSMOZGALOM egyik nagy hőséről és mártírjáról szól Armand Salacrou legújabb színmüve: a Boulevard Durand, ősbemutatója nem Párizsban, ha­nem a varsói Teatr Polskiban lesz. A francia főváros néhány héttel az első len­gyel előadás után hozza színre a dara­bot. TIZENÖT ÉVVEL MAGASABB az átla­gos életkor Lengyelországban, mint a há­ború előtt volt. A másfél évtizedes fej­lődés egyik legfontosabb eredménye a falusi lakosság orvosi ellátásának javu­lása, A 60. SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPLŐ Anna Seghers német írónő tiszteletére Moszkvában az írók Házában ünnepi es­tet rendeztek. Szamarin professzor, a moszkvai egyetem nyelvészeti karának dékánja mondott ünnepi beszédet. HARMINC MOSZKVAI MOZIBAN mutat­ták be december 6-án a Félbeszakadt dallam című csehszlovák-grúz filmet. A GRÜZI TERVEZŐK új teaarató gépet szerkesztettek, amely óránként 100 ki­logram tealevelet szed le. JAPÁN KISKÖRŰ BŰNÖZÖK az utóbbi négy év alatt 1534 esetben használtak szúró és vágó szerszámokat. A támadá­soknak 83 halálos áldozata volt. 20—27 SZÁZALÉKKAL EMELIK a pos­taköltségeket február l-vel Nyugat-Né­metországban. KÉTÉVES HÓFEHÉR TIGRIST szállítot­tak Delhiből a washingtoni állatkertbe. RÓMÁBA ÉRKEZETT a napokban Nazim Hikmet író, a Béke-Világtanács Elnöksé­gének tagja. Részt vesz néhány kulturá­lis előadáson és konferencián. RECIFE BRAZIL VÁROS KÖZELÉBEN egy autóbusz belehajtott a katolikus hívők körmenetébe. Húsz ember a helyszínen meghalt, és nagyon sok megsebesült. A HARMADIK ÖTÉVES TERVBEN Pre­šov környékén 10 000 hektár területen szőlőt ültet a helyi egységes földmű­vesszövetkezet. SZÍNES MŰANYAGBÓL KÉSZÜLT PÉNZ­ÉRMÉK kibocsátását javasolja az angol pénzverde igazgatója. TÍZEZER DARAB CSECSEMŐKELEN­GYET, 20 ezer harisnyanadrágot és 26 ezer pár zoknit küld a karácsonyi vá­sárra a rožňovi kötődé. GYUFÁVAL JÁTSZADOZÓ GYERMEKEK felgyújtottak egy emeletes faházat Det­roitban. Négy kislány szénné égett. AHHOZ, hogy egy nehézgépipari, vagy akár más üzemben lehetségessé váljon az új munkaidő bevezetés®, biztosítani kell a munkatermelékeny­ség növelését, a túlórázás csökken­tését — a rendes munkaidőhöz vi­szonyítva maximálisan egy százalék­ra — alapvető javulást kell elérni a műszakok kérdésében s magától ér­tetődően mindenképpen javítani kell a termelést. E komplex feltételek megteremtése nélkül nem érnénk el azt a célt, amelyet a munkaidő le­rövidítésének eredményeznie kell. Mi a helyzet e téren az Adamovi Gépgyárban? A hatalmas gyártelep minden négyzetméterén látszik, hogy az üzem jó gazdák kezében van, akik nemcsak tudják, hanem érvényt is szereznek annak a szólásmondásnak, hogy rend a lelke mindennek. A szí­nes falragaszok, a kimutatások, sta­tisztikai vázlatok és dicsőségtáblák szövege, tartalma nagyon bíztató. De nézzük, milyen a belső kimutatás, főleg a munkaidő lerövidítésével kap­csolatos adatoknál. Milowsky elvtárs, az üzem terme­lési felelőse szerint az év első ki­lenc hónapjában nagyon magas volt a túlórák száma, ami elsődleges aka­dálya a rövidebb munkaidő beveze­tésének. A túlórázás mintegy 3.48 százalékot tett ki eddig átlagosan, s a harmadik negyedévben javult is a helyzet, az eredmény mégsem meg­nyugtató. Különösen a II. részlegen magas a túlórák száma, az év elejé­től 33 072. Korántsem megnyugtató a helyzet az üzemi közlekedésben, a raktárakban és a transzformátorokat gyártó részlegen sem. Feltehetjük a kérdést: Mi okozza mindezt és miért nem lehet korlátozni a túlórák szá­mát? Milowsky elvtárs szerint van­nak objektív okok is, de sokat le­hetne segíteni e téren a jobb mun­kaszervezéssel, a műszakok helyes elosztásával, továbbá több műszak bevezetésével. EE a probléma annál inkább megoldásra vár, mivel, ha fi­gyelembe vesszük azon munkaórák számát, melyek a munkaidőnek heti 46 órára való lerövidítésével estek el, ezekkel úgyszólván egyenértékű a túlórák száma. Ez tehát azt jelente­né, hogy az üzem dolgozói pihenés szempontjából az említett munkaidő csökkentéssel semmit nem nyertek. Érthető tehát, hogy pillanatnyilag nem volna jelentősége a munkaidő újabb lerövidítésének. UGYANILYEN komoly problémát jelent az üzemben a műszakok kér­dése. Az első kilenc hónap átlaga 1,13 ami nem kielégítő. Ezek sze­rint nincs kihasználva a gépállomány, ami ugyancsak komoly tartalékot jelent a gyár számára. A harmadik ötéves tervben úgy tervezik, hogy néhány gépet eltávolítanak a rész­legekből és a többi gépet rendsze­resen két műszakban fogják üzemel­tetni. így a termelés jelentősebb nö­veléséhez nem lesz szükség nagyobb számú munkás felvételére s gazda­ságosabb lesz a gépek kihasználása is. E kérdéssel szorosan összefügg a munkatermelékenység növelése is. Hogy a munka lerövidítése követ­keztében ne csökkenjen, hanem nö­vekedjen a munkatermelékenység, ahhoz az egész üzem valamennyi dolgozójának hathatós összefogásá­ra van szükség. Nagyon helyesen járnak el az üzem vezetői, amikor a munkaidő lerövi­dítésének problémáit, különösen a munkatermelékenységgel kapcsolat­ban, a dolgozók bevonásával igyekez­nek megoldani. Mindenekelőtt a párt­szervezet eredményes munkájától függ, hogy minden munkás kezde­ményezőén foglalkozzon ezzel a kér­déssel, s valóban eredményessé vál­jon a tartalékok felkutatására indí­tott akció. Örvendetes jelenség, hogy az üzem vezetőségéhez máris számos indítvány, javaslat érkezett a ter­melés eredményesebbé tételére. A követelmények kielégítéséhez mindenekelőtt a munkaidő tökéletes kihasználására, az újabb munkamód­szerek bevezetésére, az újabb na­gyobb kapacitású gépesítés megvaló­sítására van szükség. Természetesen a végleges siker érdekében egyetlen munkásnak, vezetőnek vagy funk­cionáriusnak sem szabad elszigete­lődnie e problémák megoldásának igényes feladatától. Milowsky elvtárs az együttes erő­feszítéstől várja a sikert. Igaza van, mert egyébként — szerinte — az anyagi feltételek kedvezőek. Az olyan üzemben, ahol több mint húsz mun­kacsoport versenyez a szocialista munkabrigád címért, a dolgozók ön­tudatosságát illetően nem lehetnek kétségek. Komolyak és igényesek az Adamo­vi Gépgyár problémái. Ez az elmon­dottakból világosan kitűnik. Viszont, hogy mi „lakik" az üzem dolgozói­ban, az majd megmutatkozik abban, hogyan teremtik meg a munkaidő lerövidítésére az elfogadható felté­teleket. Szabó Géza Babic néni rokkantsága § 'A legemberségesebb, legde­mokratikusabb elveken alapuló társadalmi rendszerünkből kö­vetkezik, hogy az állam min­den téren gondoskodik az em­berről. Ez a gondoskodás egy­aránt vonatkozik a gyermekekre, az anyákra s az ország valamennyi dol­gozójára. Természetesen azokra is kiterjed, akik évek hosszú során át végzett becsületes munkájuk után megérdemlik a pihenést, avagy mun­kaközben megbetegedtek, esetleg baleset következtében váltak mun­kaképtelenekké vagy kevesebb mun­kára képesek, mint egészséges pol­gártársaik. Az 1956. évi szociális biztosítási törvény járadékot biztosít mindenki számára, aki teljesíti a törvényes jeltételeket. így például nemcsak minden alkalmazott — akinek van elegendő szolgálati éve — tarthat igényt rokkantsági járadékra, vagy öregségi, rokkantsági, részbeni rok­kantsági vagy nyugdíjra, hanem fe­lesége is járadékra jogosult, ameny­nyiben szintén rokkant, vagy már betöltötte 65. életévét és nincs kere­sete, sem pedig járadéka az erre vo­natkozó előírások értelmében. A bratislavai népbíróság szociális biztosítási kérdésekkel foglalkozó ta­nácsa nemrég hasonló járadékügyet tárgyalt. Egy 53 éves asszony — Ba­bicné — a bratislavai Állami Szociá­lis Biztosítási Hivatal járadékosztá­lyához fordult azzal a kérelemmel, ismerje el igényét a feleséget illető járadékra s ezt azzal indokolta, hogy állandó rokkantsága következtében A bratislavai Elektrotechnikai Üzemek október 20-án teljesítették a második öt­éves terv feladatait. Felajánlásuk szerint az év végéig még 27 és félmillió korona értékű árut gyártanak terven felül. A sikerhez többek között Ružena Scholzová, a tekercselő dolgozója „A minisztérium legjobb dolgozója" kitüntetés tulajdonosa is hozzájárult. (V. Pŕibyl ČTK felvétele) arra sem képes, hogy port törülges-i sen lakásában. Kérvényét elutasítot­ták, mert az orvosi véleményező bizottság nem ismerte el rokkantsá­gát. A kérelmező fellebbezett és ügy a bíróság elé került. Babicné azonban az első tárgyalásra nem jött el és távolmaradását azzal indokolta, hogy betegsége miatt nem utazhatott. A második tárgyalásra kísérővel jött el. A bíróság tanácsát meglepte, mily összetört és tehetetlen az asszony. Alig állt a lábán, kísérőjének kellett támogatnia. Hogyan lehetséges, hogy a véleményező bizottság ezt a beteg asszonyt alkalmasnak tartja háztar­tási munkák elvégzésére? — gon­dolták a tanács tagjai. Nem akartak elhamarkodottan dönteni. Hátha té­ves a véleményező bizottság döntése? Felmerült azonban az a kérdés is, nem dönt-e a bíróság igazságtalanul, ha elismeri a kérelmező járadékjo­gosultságát? Figyelmeztetni kell te­hát az orvosi véleményező bizottsá­got Babicné mostani egészségi álla­potára, esetleg el kell rendelni újabb megvizsgálását és el kell napolni a tárgyalást. A sors azonban még annyit sem kedvezett Babic néninek, hogy a vé­leményező bizottság ismét megvizs­gáltassa. A bírósági épület folyosóján találkozott ugyanis Betkával, a bí­róság egyik beszédes alkalmazottjá­val. „Mi baja Babic néni? Hogyan jár? Szegény! Hiszen még tegnap úgy sürgött-forgott, mint valami tűzről pattant menyecske, amikor a tanítóéknál csinált nagytakarítást és nagymosást... Nem mondanám, ha nem láttam volna, hiszen a szom­szédja vagyok". Betka mély sajnál­kozása magára vonta a bírósági ta­nácstagok figyelmét. A helyi nemzeti bizottsághoz fordultak további bizo­nyítékokért. A hivatalos közlés nem támasztotta alá a kérelmező igényét; hiszen nemcsak saját háztartását látja el játszva, hanem egy további öttagú családét is. Kísérőjének szí­vességéért hizlalt kacsát igért. Kide­rült azonban egy további körülmény is. Ki adhatta a „jó tanácsot" ennek az asszonynak? Babic néni bevallot­ta: „a nyugalmazott jegyző úr járt nemrég nálunk ..." Nem csodálkozhatunk azon, hogy egy ilyen „volt uraság" vállalja a „zugfiskális" szerepét, ha ez nemcsak pénzt, de természetbenieket is hoz a konyhára, tekintet nélkül arra, lesz-e a „jó tanácsnak" sikere a bí­róságon. Sajnos, akadnak még szép számban hiszékeny emberek, akik lépre mennek az ilyen tanácsadók­nak. Érdemes volna megtudni, kijött-e a „jegyző úr" számítása... Az azon­ban biztos, hogy Babic néni már ész­be kapott és megértette: az állam gondoskodik az emberről, de nem tűri, hogy bárki is visszaéljen ezzel a gondoskodással. Tudja azt is, hogy a csalóknak előbb-utóbb a büntető­bíróság előtt kell felelniük cseleke­deteikért. -slá­CL iwü MülCe%-tanyxm T aposs bele komám, mert úgy jársz, mint Pszota Sándor járt a kukorica-kepével. Magas, sovány öregember biztatja így a fiatal traktorost, akinek a gépe a hepehupás, sáros úton veszedel­mesen megdőlt és embermagas hátsó kereke egyre beljebb csúszott a gö­dörbe, melybe a seredi cukorgyárból szállított cukorrépaszeletet szórják. Slamka Vilmos bácsinak azonban nemcsak a nyelve, a keze is sebesen jár, szórja a száraz kukoricaszárat a feneketlen sárban meddőn forgó ke­rék alá, míglen az hatalmas neki­rugaszkodással kiszabadítja magát a kelepcéből. Nem járt tehát úgy, mint Pszota Sándor tegnap, aki alatt rakodás közben összeomlott a kukoricaszár­ból rakott jókora csomó. Sándor bá­tyánk bizony a magasból jókorát nyekkenve került ismét közelebbi ismeretségbe az anyafölddel. Pszota Sándor, a tréfa célpontja maga is ott dolgozik a gödörből egy­re jobban kiemelkedő takarmány­domb tetején. Villájával szorgosan egyengeti, jókora gumicsizmájával pedig tapossa a pótkocsiról bőven hulló répaszeletet. A mokány, töm­zsi ember nem neheztelt meg az él­celődésért. Dehogyis neheztelt! Tré­faértő emberek laknak ezen a vidé­ken. Csendes mosoly játszadozik szá­ja sarkában, szeme azonban huncu­tul villan, tputatva, hogy nem ő lesz az utolsó, akin az ostorvége csattan. Nem bizony! A joviális arcú Zsá­csek Károly képén kényszeredett fintorba csap át a kárörvendő neve­tés, amikor Pszota Sándor szájából elhangzik a kaján kérdés: — Hogy is volt Károlyunk azzal a szputnyiklátással? A szűnőfélben levő hahota újból kirobban. A kárvallott meg fülig pi­rosodva bizonygatja, hogy szputnyik volt az, amit ő annak idején látott, nem pedig valamely gyakorlatozó ka­tonai egység távolban fellőtt jelzőra­kétája. M ert lapos a topolnicai határ, olyan, mint egy asztallap. Messzire kiterjed a látóhatár a fi­gyelő szem előtt. Ki tudna most igazságot tenni a sokat vitatott kér­désben. Mert igaz az is, hogy egy gyakorlaton sok jelzőrakéta repül a magasba, de igaz az is, hogy az utóbbi pár évben jónéhány mester­séges égitest keringett az űrben. De nem is ez a fontos. A lényeg az, hogy vidám élcelődés közben a répaszeletet raktározó öt-hat ember számára gyorsabban repül az idő és valahogy serényebben mozognak a kezek is, meg a lábak is. Mert a szorgos munka bizony igen helyén­való az adott esetben, hiszen nem kevesebb, mint 193 vagon cukorrépa­szelet elrakásáról van szó, amint Boros József, topolnica-pálovcei nemrég egyesült EFSZ elnöke mon­dotta. Sokat jelent ez az állatállo­mány takarmányozásában. Nemcsak a közvetlen pénzjövedelemben tehát, hanem ezen a téren is kifizetődik a cukorrépatermesztésre fordított gon­doskodás, amelynek nyomán 493,5 mázsás átlagos hektárhozamot értek el. Hiszen a gyárból visszaszármaz­tatott cukorrépaszelet, a takarmány dúsításával több tej, vaj és hús ki­termelését jelenti és ezáltal a szö­vetkezet bevételének gyarapodását. S ezen a téren, mármint a takar­mányok pénzre átváltásán, vagyis az állatgondozásban, érdemdús munkát végez a szövetkezet szocialista mun­kabrigádja, amelynek működési terü­lete az út másik oldalán, a drótke­rítés mögött hosszan elterülő tehén­istállóban van. A galántai járás egyik első szocialista munkabrigádjának meglátogatása volt utunk tulajdon­képpeni célja. Fejés közben akartuk őket meglepni, mert amint hallot­tuk, nagyon szép fejési átlagot ér­nek el. A répaszelet lerakásához úgy­szólván véletlenül kerültünk, útba­igazítás végett. Aztán meg úgy el­szaladt az idő közöttük, hogy nem­csak a fejést, hanem az etetést is majdhogy elszalajtottuk. Lám most is nem engednek addig tovább, amíg Anda Andrásnak, ennek a barnaképű idős embernek adomáját meg nem hallgatjuk. Hogy jobban megértsük a dolgot, a csoportban dolgozik Ján Rybnikár őszbecsavarodott, nagytenyerű, szi­kár ember, aki körülbelül egytucat­nyi évnek előtte került Senica kör­nyékéről a pálovcei tanyára. Azóta meglehetősen jól megtanult magya­rul — mint ahogy a többiek is többé kevésbé beszélnek szlovákul. Erről beszélgetve kezdte el Anda bácsi, hogy hallottuk-e már a nyá­rasdi gazda esetét a tehéneladással? S mint ahogy az hasonló esetben lenni szokott, feleletre sem várva, folytatja a történetet, mely röviden arról szól, hogy az illető gazda be­hajtotta a seredi vásárra a tehenét. Odamegy hozzá egy tehénvásárlásra készülő szlovák ember, mustrálgatja a különben jó állású, tisztes tőgyű tehenet, majd felteszi az ilyenkor szokásos kérdést: Hány liter tejet ad naponta a tehén? — „öt-hat litert naponta" — akarta megválaszolni a kérdést a nyárasdi gazda, de vala­hogy rosszul fordult a nyelve, mond­ván: „Šesť kravu dá päť litrov den­ne". Mondanunk se kell, hogy ily módon füstbe ment a vásár. A régi anekdótát követő nevetést már a szövetkezet gazdasági udva­rán — halljuk. A tágas istállóban, amely még a Müllér-féle uradalomtól maradt örökül az EFSZ-re, 98 tehén meg négy növendékmarha majszolja az eleséget, melyet a Misik-szocia­lista brigád tagjai az istálló melletti takarmánykeverőből kétfülő kosarak­ban hordanak a jászlakba. Tizenhét tehenet gondoznak a brigád tagjai fejenként. Ennyi állat szája betömé­sére bizony jónéhányszor kell meg­tenni az utat napjában háromszor. Amíg az állatok dolgát rendbe nem tették, addig csak úgy kutyafuttá­ban válthattunk néhány szót a ta­karmány összetételéről, meg a tej­hozamról. Etetés után azonban be­szédesebbekké váltak és bizony úgy eldiskurálgattunk a világ folyásáról, a brigád munkájáról meg egyebek­ről, hogy észrevétlenül alkonyba haj­lott az idő. Lassan már harmadik éve, hogy a pálovcei EFSZ-ben négy vállalkozó szellemű fiatalember úgy döntött, hogy a szovjet kommunista munka­brigádok példájára versenyt kezd a szocialista munkabrigád címért. Az elhatározásban nagyon helyesen ré­sze volt a járási szervek és a helyi pártszervezet kezdeményezésének is — hiszen a munkacsoportnál, mely az állattenyésztésben már akkor is szép eredményeket mutatott fel, minden feltétele megvolt annak, hogy elnyerhessék a büszke címet. Mennyire helytálló volt a következ­tetés, azt mindennél jobban mutatja, hogy Misik Kálmán, Ján Rybnikár, Szabó Gyula és Ján Slamka ez év januárjában Trnaván átvették a szo­cialista munkabrigád cím elnyerésé­ről szóló oklevelet. JJJ SZÖ 4 * 196 0' december 8,

Next

/
Thumbnails
Contents