Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)

1960-12-04 / 336. szám, vasárnap

I­.-.ľ• • • > Bt:' ^y. — kulrŰRZ* JÄN KOSTRA ÖTVEN ÉVES Születésnapi köszöntő helyett s \ \ \ \ L 1 ' & i MOSZKVA KÖRÜL egy 109 kilométer hosszú műút épül, amely megköny­nyíti a milliós szovjet főváros közlekedését.. Előreláthatólag még ez idén elkészül az út több mint ötven kilométeres szakasza. Az útépítésen kipróbálják az új betonozókombájnt, amely óránként 60 méter hosszú, hét méter széles útszakasz betonozását és a betón tömítését végzi el. Ez azt jelenti, hogy percenként egy méter műutat épít. Hol élt a régebbi kőkorszak embere ? A Szovjetunió Tudományos Akadé­miája komi fiókintézetének tudomá­nyos munkatársai a Pecsora folyó mentén megtalálták a régebbi kő­korszak emberének települését. Fel­fedezésük igen nagy jelentőségű, mert megcáfolja a tudósok ama elő­ző állítását, hogy a kőkorszak em­bere nem élhetett Európa északi ré­szein. Az Ural északi vidékein kutató tu­dósok barlangi medve csontjaira és koponyájára bukkantak az egyik barlangban, melyet mindjárt elnevez­tek Medvebarlangnak. Festői szép­ségű, csendes, nyugalmas vidéken több barlangot találtak a tajgában s ez felkeltette érdeklődésüket, va­jon nem járt-e itt valaha az ember őse? Másfél hónapi munka után si­ő, mester nagy parádéban — 14 frank... A francia állami közlöny egyik hirdeté­sében új árjegyzéket közöl a fővárosi csendöregységek a „Guardc republicaine" tagjainak kölcsönzéséről, akiket hivatalos fogadásoknál mint szép dekorációt bérel­ni lehet. Így egy' gyalogos százados „kis egyenruhában" óránként 15 új frankba, egy őrmester „nagy" parádéban 14 frank­ban kerül. Sportrendezményeknél áren­gedményt adnak. Egy nyugat-berlini séta tanulságai Egy zürichi újságból vesszük a követ­kező érdekes megjegyzést: „Nyáron a nyugat-berlini szénátus meghívására egy nemzetközi kulturális intézmény kongresszusának részvevője­ként közös autóbusz- és hajókiránduláson voltam, hogy megtekinthessem a két részre osztott Berlint. Két fiatal ide­genvezető leány magyarázta a különféle látványosságokat. Mit gondolnak, mi volt a legfontosabb mondanivalójuk? „Itt állt a Birodalmi Kancellári Iroda, e domb alatt van az a bunker, melyben Hitler végzett életével. Ez az üt, melyen ke­resztül Mussolini tartotta diadalmas be­vonulását. Itt a Technikai Főiskola erké­lyéről nézte Hitler a dtszfelvonulásokat. Ez a tér a birodalmi kancellár tere, ez­előtt Hitler térnek hívták. Ezen a Havel­szigeten volt Gőring nyaralója, itt pedig a magánjachtja horgonyzott. A másik szi­geten lakott villájában dr. Göbbels pro­pagandaminiszter ..." A magyarázat ebben a stílusban foly­tatódott. És mindez a nyugat-berlini sze­nátus tudtával történik. A főpolgármes­ter pedig — mint ismeretes - a szo­ciáldemokrata Brandt. (Revue) ker koronázta fáradozásukat. Meg­szenesedett állati gerincekre, állati csontmaradványo|íra, pattintott kvarckőre találtak, melyet az ember használt valaha. A leletből a tudó­sok 22 fajta emlősállat és madár kőkorszakbeli létezését állapították meg. A tudósok arra következtetnek, hogy a legutolsó eljegesedés előtt Észak-Urai vidékén száraz éghajlat uralkodott és kevés hó esett, amit vadlovak csontmaradványaiból álla­pítottak meg. Mi a felfedezés jelentősége? Az­előtt úgy vélték, hogy a jégkorszak­ban mostoha éghajlati viszonyok uralkodtak a Pecsora vidékén s ezért a régebbi kőkorszak embere itt nem élhetett. Tényleg abban az időben jégtakaró fedte a komik földjét, de később az olvadás idején felmele­gedett és megenyhült az éghajlat, nagy állatok, utánuk pedig kőkor­szakbeli emberek nyomultak felfelé a visszahúzódó jégtakaró irányában. Tehát az északi szélesség 62. foka alatt ősember élt. (Szovjetszkaja Rosszija) Egy költő számára első verses­kötetének megjelenése nem iro­dalmi pályájának kezdetét, ha­nem a már megtett út összegezé­sét jelenti. Ez esetben Ján Kostra kiváló szlovák költő sem kivétel, aki ma tölti be ötvene­dik életévét. Amikor a költő Hniezdo (Fé­szek) című első verseskötete megjelent, már nem csupán is­mert, hanem elismert személyi­ségnek számított az irodalom berkeiben. Első kötete több mint egy évtizedes irodalmi alkotó munka összegezését jelentette. S meg kell mondani, hogy már az első hivatalos költői bemutatko­zása jó visszhangot, elismerést váltott ki. Költeményei érettek, formailag kiforrottak, eszmeileg tiszták. Minden szépítés nélkül állíthatjuk, hogy költészetében a realizmus tiszta hangja csendült. Kostra korán, fiatalon kezdte költői pályafutását. Mint a ži­linai reáliskola tanulója Robur néven jelenteti meg verseit a különféle szlovák lapokban, fo­lyóiratokban. Ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozott, amely prágai környezetben ismerkedhe­tett a társadalmi haladás nagy eszméivel, amelyek később a köl­tészetében is formát öltenek. Kostra ugyanis diákéveiben részt vett a prágai főiskolások kommu­nista mozgalmában, s ez a mun­ka nagy hatással volt költői fej­lődésére is. „Kostra költészetében — mond­ja róla Vojtech Mihálik — a hu­szadik század emberének érzés­és gondolatvilága tükröződik, aki szemtanúja a burzsoá kultúra bomlásának és a szocialista kul­túra születésének." S ebben a ha­talmas átalakulásban Kostra szi­lárdan, megingathatatlanul a születő új oldalán áll. Ezt félre­érthetetlenül bizonyítja eddig megjelent tizenegy verseskötete is, Nem, nem szívesen emlékeztet­jük a költőt az évek múlására. Ötvenedik születésnapján mégis papírra vetjük őszinte, szívből jö­vő jókívánságainkat: éljen sokáig egészségben és költői munkássá­gával, alkotásával gazdagítsa a szlovák irodalom kincsestárát. VETERÁN GYILKOSOK SZABADLÁBON A japánokat aggodalommal tölti el, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a mai szélsőséges szervezetek egy ré­sze és a háború előttiek között. így például az 1954-ben alapított Goko­kudan a valóságban a Vértestvériség elnevezésű társaság sarja, amelyben annak idején az 1931—32-es gyilko­sok fogtak össze. Nagy Japán Ter­melési Pártja, amely 1952-ben ala­kult, az 1931-es hasonló elnevezésű csoport új változata. A harmadik, amely „vértanúkat" akar adni a na­cionalizmusnak, az Isteni Beavatko­zás Egyesületére vezet vissza (1932), amelynek gyökereit viszont a Feke­te Őceán Társaságában (1881) ke­reshetjük. Ez a szélsőjobboldali tit­kos társaságok őse. De talán az a legmeglepőbb, hogy a mai társaságokban megtalálunk néhányat a leghíresebb hajdani gyil­kosok közül. Annak idején viszony­lag enyhe büntetést kaptak, s a mi­litarista rendszer néhány év után megkegyelmezett nekik. Nemcsak, hogy életben és szabadlábon van­nak, hanem ismét az egykorihoz ha­sonló tevékenységet folytatnak. Ak­kor körülbelül 20 évesek voltak, most 50 egynéhány esztendősek... (Le Monde). Ján Kostra : ^ A HA MEGERIK A SZO A költő érik. Van percnyi csendre jussa rozsföldek, fák és berkek közelében. Kell, hogy verse ütemét kutassa: a természet törvényeivel együtt ver-e, együtt ketyeg-e. A költő is érik. Nos, adjatok időt, hogy saját termését betakaríthassa. *** Kimondjuk hát, ha megérik a szó. Kalász a költemény. Nem takaríthatja frázis-gyom, fövény, a szabad szélbe nö, hol magját adva lengi Kenyerét evő magunk közül kevés, ki mérni hész, mint teremti a fényt az ész. A föld mélyéből miként jö elő trágyák, sziklák és csontok közül, nyugtalanság és bánat mögül szenvedésen át, hol kín a kaptató. Kimcndjuk hát, ha megérik a szó. Monoszlóy M. Dezső fordítása Chilei képviselők sajtóértekezlete SZEGÉNY MILLIOMOS Libanon egyik legna­gyobb bankháza a követ­kező levelet küldte Ali­bin Abdullah al Thani sejknek: „Igen tisztelt uram! Sajnálattal kell értesíte­nünk, hogy miután szám­láit nem rendezte és in­formációnk szerint fede­zete kimerült, ügyét át­adtuk hankházunk jogi képviselőjének ..." A tőkés világban az ilyen levél szövege csődre emlékeztet, ez a csőd azonban egészen külön­• leges, mert a levelet a világ egyik leggazdagabb emberének küldték, aki nem tudta kifizetni a számláit, annak ellenére, hogy napi jövedelme 100 ezer dollár körül mozog, a szegény fellahoknak meg alig van betevő fa­latjuk. A nevezett milliomos nem más. mint a 69 éves Quatari sejk, azaz ural­kodója a homok és kősi­vatagból kiemelkedő űuatari-oázisnak, melyet három oldalról a Perzsa öböl vesz körül, á mely­ben az* olajfúró tornyok egész erdeje emelkedik. Az olajat az angol-hol­land Iraque Petrolemum Company aknázza ki. A sejk jövedelme az évi 8 millió tonna olaj­ból származik. E jöve­delem felét a derék sejk­nek és környezetének háztartására fordítják. Számos felesége, fia és leánya van, összesen 400 tagú a család, akik mind úgy élnek, mint a mese­beli hercegek. A sejknek több millió dollár értékű villája van a Genfi-tó partján, ahol a család­tagok két kézzel szórják a pénzt. Kisebb ajándé­kok céljaira három láda arany karórát rendeltek az egyik svájci cégnél. Abdullah sejknek egy másik nyári kastélya is van Bejrut felett, mely­nek fenntartása több mil­lió dollárba kerül évente. Ha a sejk Quatarból el akar menni hétvégi „pi­henőre" a bejrúti palotá­ba, akkor előbb telefonál­tat a londoni repülőtár­saságnak, hogy küldjenek érte egy külön repülőgé­pet. A gép elmegy a- sejk­ért Quatarba, elviszi Bej­rutba és üresen megy vissza Londonba A week­end csekély 50 ezer dol­lárba kerül. Amikor Szaud, Arábia királya meglátogatta a sejket, némi ajándékkal kedveskedett vendégének. Szaud hetven Cadillac ko­csit kapott különös ka­rosszériával, színezüst ki­lincsekkel és lökhárítók­kal, továbbá méretre ké­szült Austin túrakocsit, melynek összes fémdíszei színaranyból készültek. Szaud király 10 zsák drágakövet is kapott. Az ajándékok értékét nem is lehet felbecsülni. Lehetséges, * hogy a nagymérvű költekezés kö­vetkeztében dobra kerül szegény Abdutlah sejk vagyona. Bankhitele ki­merült, ötmillió dollárral adós a helyi kereskedők­nek és villanyszámláért 3 millió dollárral tartozik. Valóban sajnálatra mél­tó ez a sejk. De mit szólnak mindehhez a kő­olajkutak kizsákmányolt munkásai? - ie Hazánkból való távozása előtt a chilei parlament képviselőinek csoportja szombaton sajtóérte­kezletet tartott a prágai Jalta­szálló különtermében. A hattagú csoport egyes tagjai Chile jelen­tősebb politikai pártjait képvise­lik és 40 napig tartó tanulmány­úton voltak az NDK-ban, Len­gyelországban, Magyarországon, a Szovjetunióban és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Armando Holzapfel Alvarez, a cso­port vezetője és a többi képviselő, köztük a Chilei Kommunista Párt tagja, hangsúlyozták, hogy hazánk­ból nemcsak jó benyomásokkal tá­voznak, de egyenesen bámulatukat fejezik ki az életszínvonal emelése terén elért sikereink felett. Ütjük a haladást, a békét és a népek közöt­ti megértést is szolgálta. Azon lesz­nek és erre minden lehetőség meg­van, hogy már a legközelebbi hő­napokban fokozzák Csehszlovákiával a gazdasági és kulturális együttmű­ködést. Chile gazdag nyersanyagok­ban, van mit eladnia és Csehszlová­kia gépipari termékei Chilében igen keresettek. A gazdasági és kultu­rális kapcsolatok kölcsönösen, mind­két fél javát szolgálják. A chilei képviselők hálás köszö­netüket fejezték ki azért a baráti fogadtatásért, és külön köszönik azt a segítséget, amiben kormányunk, szakszervezetünk és általában Cseh­szlovákia dolgozó népe részesítette Chile népét a legutóbbi katasztro­fális földrengés után. A feltett kérdésekre adott vála­szaikban kiemelték, hogy az eddigi­nél erőteljesebben fognak dolgozni az iskola és az egészségügy tökéle­tesítéséért, a chilei nép elmaradt életszínvonalának emeléséért. Véle­ményük szerint Csehszlovákia továb­bi gazdasági fellendülés előtt áll és a békét erősíti. A chilei képviselők csoportja szombaton befejezte csehszlovákiai látogatását és szívélyes hivatalos ^búcsúvétel után elhagyta köztársa­'ságunkat. (Szily) Az első év is sikert hozott A tešedikovói EFSZ-ben a múlt évben 10 anyakocával kezdték a te­nyészállatok nevelését. Már az első évben szép eredményt értek el s ezt nem kis részben Lackó Antal ser­tésgondozónak köszönhetik. Az anya­kocákat legelteti, nagy súlyt helyez a helyes takarmányozásra, a fiaztató rekeszek tisztántartására, a malacok fejlődésére s ennek következtében 8 hetes korban 18—20 kilós malaco­kat választ el. Vankó elvtárs, a szövetkezet fő­zootechnikusa is örül a sikernek, fő­képp annak, hogy az országos te­nyészállatvásáron már ebben az év­ben 5 tenyészkocát értékesíthettek. Már az idén A váhovcei EFSZ-ben Forró Fe­renc és felesége 24 tehenet gondoz­nak. Hogy milyen eredménnyel? Az első félévben 1812 liter volt egy-egy tehén tejhozama. A fejőgulyások Piešťanyban megrendezett értekez­letén megérdemelten kapták az el­ismerést és a 600 korona jutalmat. Forró elvtárs örömmel beszél arról, hogy a kongresszusi anyag tanulmá­nyozása még jobb munkára serkenti őket s egyúttal tanáccsal is ellátja munkájukban. Bízik ls benne, hogy már az idén annyi tejet fejnek ki tehenenként, amennyit a szövetke­zet az 1965-ös évre tervezett. K, ft, A žehušicei iskolabirtok dolgozói jogos büszkeséggel áüitják, hogy felépítették Európa legnagyobb dísz- és gazdasági nö­vény-iskoláját. 1945-ben 45 hektáron kezdték a munkát és ma már 104 hek­tár területen több, mint 7000 különféle gazdasági- és dísz-növényt, tűlevelű és lombos fát nevelnek. A növények leg­nagyobb részét az új lakótelepek, fürdő-, városok, üdülőhelyek, parkok v díszítésé­hez szállítják. Képünkön: Jaroslav Krča, a tűlevelű fák osztályának vezetője a szál r lításra alkalmas fákat jelöli ki. (Karel Mevald - ČTK -» felv*) * * * TÉLI SPORTKIÁLLlTÁS nyílott Pá­rizsban. A kiállítás szenzációja a teljesen hószerűen ható műanyag­lesiklópálya. A SZOVJETUNIÓBAN nagy az érdek­lődéi » magyar zene iránt. Moszkvában Bartók Csodálatos mandarin és Kodály Háry János című müvének előadására ké­szülnek. OJ IRODALMI NYELV szerkesztésén dolgozik Dzsakartában egy nyelvészeti bizottság, hogy egységes nyelvet adjon Malájföld és Indonézia különféle nyelv­járásokat beszélő 90 milliónyi lakosának. 770 KILOMÉTER HOSSZÜ új vasút­vonal építéséhez nyújt segítséget a Szovjetunió az Egyesült Arab Köztár­saság szíriai tartományában. 2800 SZÍNHÁZ MŰKÖDIK a Népi Kí­nában. 1949-ben csak 800 színház volt. A színjátszó társulatok és együttesek száma 3550. TELEKARDIOG RAFFAL KÍSÉRLETEZ­NEK az Egyesült Államokban. A beteg mellkasán elhelyezett kis készülék rádió és mikrofon útján tudatja a távollevő orvosi rendelőben elhelyezett felvevőké­szülékkel a szívmüködési adatokat. így a napi orvosi vizit feleslegessé válik. JOSEPHINE BAKER világhírű néger énekes- és táncosnő óriási sikerrel lép fel Amszterdamban, pedig már elmúlt 53 éves. TÖBB MINT 50 ORSZÁG jelentette be részvételét a tavaszi lipcsei vásárra. ÖSSZESEN MINTEGY 1000 DIÁK TANUL Afrika három műszaki főiskoláján. Egyéb­ként Dél-Amerika 67 egyeteme közül is. csak S foglalkozik műszaki képzéssel. 96 ÉVES KORÁBAN MEGHALT László Árpád román zeneszerző, aki Antonín Dvofák növendéke volt a New York-i konzervatóriumban. A VILÁG LEGNAGYOBB NAGYOLVASZ­TÓJA működik a krivojrogi kohókombi­nátban. Magassága túlszárnyal egy húsz­emeletes házat. A munkafolyamatokat teljesen automatizálták. EGY ELEKTRONIKUS METEOROLÓGIAI BERENDEZÉS kezdte meg működését a napokban Párizsban. A berendezés 48 órá­ra készít prognózist. Az eddigi eljárások­kal a meteorológusok megbízható előre­jelzéseket 12-18 óránál hosszabb idő­szakra nem tudtak készíteni. 500 EZER VOLT FESZÜLTSÉGÜ vil­lanyvezeték építését kezdték meg, amely összeköti a Szovjetunió euró­pai és ázsiai részének villanyhálóza­tát. NYÍLNAK Ä RÓZSÁK ISZLANDON. Ez szinte csoda számba megy és csakis a rendkívül enyhe őszi időjárás tette le­hetővé. TÖBBET DOHÁNYOZNAK A FIATAL­KORÚAK, mint a felnőttek Dániában. Még a 14 éven aluli iskolások között is arány­lag több a dohányos, mint a felnőttek kö­zött. A kisfiúk 81, a lányok 56 százaléka dohányzik, a fiúk 10 százaléka a pipát részesíti előnyben. TÖBB MINT 1000 EMBER HALT MEG Dél-Korea fővárosának, Szöul­nak utcáin az év tíz hónapja alatt. A halál oka legtöbb esetben éhezés és végelgyengülés volt. A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN 14 városnak van 1 milliónál több lakosa. A lakosság számát tekintve a legnagyobb ipari város Sanghaj, melynek 6 900 000 lakosa van. Peking * főváros lakosainak száma meghaladja a 4 milliót; ÜJ SZÖ 4 * 1960- december 1. N

Next

/
Thumbnails
Contents