Új Szó, 1960. december (13. évfolyam, 333-362.szám)
1960-12-03 / 335. szám, szombat
A szovjet filmek fesztiválján bemutatott filmek közül a pálmát kétségtelenül G r i g o r i j Csuhraj BALLADA A KATONÁRÓL c. nagy filmje, továbbá D a n y e 11 j a és Talankin ren de/ők SZERJOZSÄJA viszi el. Miért? Nem azért, mert már előbbi nemzetközi fesztiválokon, nagy elismerésben részesültek és szép díjakat vittek el. E két mü mély humánumot, titkos lélktani mozgatóerőket vitt a vászonra. Elbúcsúztunk a Berjozka szovjet táncegyüttestől. A szovjet művészek utolsó prágai fellépésén készült V. Lomoz felvétele. A barátsál} megnyilvánulása MEGKEZDŐDTEK az orosz nyelvtanfolyamok. Az országban ezrek és ezrek tanulják a béke és a haladás nyelvét. A riporter, akinek az a feladata, hogy cikket írjon a tanfolyamokról, elindul választ kapni néhány kérdésre. Első állomásunk a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség levicei járási titkársága. Ismerkedés, kérdések, majd Ján Slušný vezető titkár válasza: — Járásunkban november 7-én összesen 730 hallgatóval 60 nyelvtanfolyam kezdődött. A tapasztalatokról még nem beszélhetek, azt azonban nyugodtan állíthatom: az idei tanfolyamok minden eddiginél sikeresebbek lesznek. Biztosíték erre az egyre növekvő érdeklődés és a tanítók jó felkészülése. Tanítóink új módszerekkel kísérleteznek. Legtöbben az abcé és a nyelvtani fogalmak elsajátítása után a társalgás megtanítására törekednek. Nyelvtanfolyamokat leginkább a szövetkezetekben és az üzemekben szerveztünk. Szép számmal vannak azonban orosz tanfolyamaink az iskolákban és a hivatalokban is. A tanítók a társalgás tanítása során a hallgatókat elsősorban a szakmájukkal kapcsolatos ismeretanyagra oktatják. El akarják érni, hogy a tanfolyamot elvégezve mindenki sikerrel használhassa az őt érdeklő szakirodalmat. Miután a levicei járásban számos tanítóval és hallgatóval ismerkedtünk meg, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Dunajská Streda-i járási titkárságát kerestük fel. Az orosz nyelvtanfolyamokkal kapcsolatos kérdéseinkre itt Fehér Lídia elvtársnőtől kaptunk választ: — Mi 40 tanfolyamot terveztünk s eddig már 68 tanfolyamot nyitottunk meg. Ez a szám azonban még nem a végső. Számos munkahelyen nem terveztek, most viszont kérik a nyelvtanfolyam megnyitását. Mi mindent megteszünk, hogy az igényeket kielégítsük és ahol csák lehetséges tanfolyamot indítunk. A CIKKlRÖ tovább megy, tovább érdeklődik. — Milyenek a tapasztalatok, ki miért tanul? Mindkét járásban és másutt is sokan azért tanulnak, hogy megismerkedjenek az orosz ábécé-vei, elolvashassák a cirill betűs neveket, feliratokat. Sokan a szovjet irodalmat szeretnék eredetiben olvasni, mások levelezni akarnak szovjet dolgozókkal. Találkoztunk anyákkal, apákkal, akik azért tanulnak, hogy segíthessenek gyermekeiknek a tanulásban. A két járásban több mint 100 orosz nyelvtanfolyam működik, közel 2000 hallgatóval. A tanulók\ között egyformán vannak munkások, szövetkezeti tagok, értelmiségiek, nők és férfiak, öregek és fiatalok. A tanfolyamokon résztvevők a társadalom minden rétegét képviselik. — Milyenek az eredmények? — kíváncsiskodtunk több helyen. — Az orosz nyelvet — kaptuk az azonos választ — egyforma szorgalommal tanulja munkás és a mérnök, hajadon és családanya, diák és nyugdíjas. Egy-egv orosz nyelvtanfolyam általában 25 másfél-kétórás gyakorlatból áll. Ez az időtartam nem sok, a hallgatóktól mégis áldozatot követel. — A legtöbben - újságolták a titkárok - a napi munka után ülnek be az iskolapadba. Ha a tanuló eredményt akar elérni, sok mindenről le kell mondania a tanulás érdekében. Hiszen a tanfolyamon töltött időn kívül ismereteit otthon is gyarapítania kell. , • HASONLÖ A HELYZET a tanítókkal. Egy-egy tanfolyam a tanítóktól is sok szorgalmat, odaadást, nem utolsó sorban időt igényel. S ha ezen a téren még vannak is fogyatékosságok, számos tanító példaadóan dolgozik. — Kik járnak az élen, kik érdeCsuhraj BALLADA A KATONÁRÓL cimü filmjéről már a dolgozók fesztiválja alkalmából kimerí:öen írtunk. Csak annyit ! jegyzünk meg, hogy alig volt még egy 1 ilyen film, amely ennyire mélyre hatolva feltárta volna azokat a nagy belső erőket, 1 melyek győzelemre, áldozathozatalra, 1 fennkölt emberiességre késztették a • szovjet katonákat. A film leverő és még] is derűlátó. Valamilyen szomorú vigasztalást lát a néző a történet befejezéséí ben: érezzük, bpgy hősünk, Aljosa nem éri meg a g/őzeiem napját és mégis | mintha azt mondaná ez az örökké de• rús, csupaszív, segíteni kész emberke: [ Sebaj gyerekek, kivirágzanak még a fák, i fog még zöldelni a fű, kalászba szökken | a búza s én - köztetek leszek. Nehéz leírni > a néző érzelmeit. Mindenesetre Csuhraj ' filmje igen színesen, kifejezően mutatta > meg, milyen az igazi emberiesség, mire ' volt képes az új társadalomban nevelt melnek dicséretet? - érdeklődtünk í "°, v;> e t. embe r; , .. . , s a járási titkároktól a következőt $ Ke t Meretlen nev tunt tel nemrégen tudtuk meg. . A nyelvtanfolyamok sikere érdekében kifejtett munkáért a levicei járásban többek között Matilda Lukácsová és Bencsik János, a Dunajská Streda-i járásban Capolics Jolán, Pálmai Rozália és Tarcsi Péter érdemlik a legtöbb dicséretet. E tanítók azonkívül, hogy a legnagyobb szorgalommal tanítják az orosz nyelvet, új tanítási módszerekkel is kísérleteznek. — Matilda Lukáčová - mondotta Ján Slušný — a domašai, Bencsik János a drženicei szövetkezetben —-•>- — rendezett tanfolyam vezetője. Elő- ^V^tal* adasaik során felhasznaijak az iro ' a szovjet filmművészetben: Danyelija és Talankin. Az egyik építész volt, a másik színházi rendező. SZERJÓZSÁJUK azonban egy csapásra ismertté tette nevüket. Ebben nem kis része van felfedezettjüknek, a kis Borja Barhatovnak is, azaz Borisz Pavlovics Barhatov moszkvai iskolásfiúnak. Danyelija és Talankin filmje nem „nagyhorderejű" alés életvidám kisfiú „regényes" viszontagságain keresztül. A nézőnek az az első benycmása. hogy a film gyermeki csínytsvesek, kalandok apró történetkéiből tevődik össze, mintha nem lenne gerince a filmmesének. De ez csak iátszat, mert bár a film tényleg egy kisfiú életének derűs-borús epizódjaiból tevődik össze, gerincét a mostohaapa és a mostohafiú jó viszonyának kialakulása képezi. Egyszerű, igénytelen történet a Szerjózsa, s alkotói mégis nagyot csináltak belőle. Mélyen emberi és felemelő. A legtisztább érzelmeket ábrázolja keresetlen formában úgy, ahogyan az életben ilyesminek számtalanszor tanúi vagyunk. Végül a kis Borja Barhatov játékáról kell szólnunk. Ö a film fénypontja. Vagy ötszáz jelentkező közül reá esett a rendezők választása. Persze nem ment simán a filmezés. Különösen ott, ahol sírnia kellett. Sehogy sem ment a sírás az életvidám kisfiúnak. A végén az egyik rendező már dühösen megszidta, s akkor v apára egy kisfiú, dalomból vett példákat, a filmet, s hogyan tanulja meg a hanglemezt és a magnetofont. A £ megkülönböztetni a különféle segédanyaggal kombinált tanítási módszer felkelti a tanulók érdeklődését, könnyen elsajátíthatóvá teszi a tananyagot. — A Dunajská Streda-i járásban működő tanítóknak is megvan a sajátos módszerük — hallottuk a járási titkárságon. — A hallgatók legtöbbje járat valamilyen szovjet sajtóterméket, s a tanfolyamon nyert ismeretét mindenki a saját újságjából gazdagítja. A járásban működő tanfolyamok hallgatói e módszerrel a szovjet sajtó terjesztésében is élenjárnak. jót a rossztól A film forgatókönyve Vera Panova elbeszéléséből. készült. Egy szovjet családba vezeti a nézőt a rendkívül okos A riporter, aki meghallgatta két járási titkár nyilatkozatát, beszélt tanítókkal és hallgatókkal, útja végén összegezni próbál: KORRA, NEMRE, társadalmi beosztásra való tekintet nélkül tízezrek tanulnak oroszul. A sok-sok máson kívül ebben is a csehszlovák-szovjet barátság nyilvánul meg .. BALÁZS BÉLA Korosztyejov és nevelt fia (Sz. Bondarcsuk és B. Barhatov) igazán sírva fakadt. Ezt sikerült azután gyorsan megörökíteni a film számára. Persze utána, meg kellett vigasztalni a főszereplőt, hogy nem komolyan sértegették. Korosztyelovot, a mostohaapát alakító Bondarcsuk most is elemében volt, de szerepe bizonyos tekintetben a fiához való viszonyában hasonlított az Emberi sors Szokolovjának szerepére, ezért nem láttunk behne újszerűt. A mama szerepe halványabb, Irina Szkobceva a kitűnő színésznő itt nem tudta érvényesíteni képességeit. (L) i Vaszka és megcsodált tengerészkapitány nagybácsija (Sz. Meltyelicin és V. Merkurjev) á zenét, az irodalmat, a ** képzőművészetet és általában a művészetet igazán csak akkor élvezhetjük, ha értünk is hozzá. Amikor a műveltség osztálykorlátainak ledöntéséről, kulturális forradalomról beszélünk, lényegében éppen arról van szó, hogy ezt a hozzáértést juttatjuk el azokhoz a tömegekhez, amelyek a kapitalizmus viszonyai közepette az iskolarendszer és a társadalom egész struktúrája következtében nem tudták azt megszerezni maguknak. S talán nincs a kapitalizmusnak még egy bűne, még egy mulasztása, amelynek jóvátétele olyan hosszadalmas és szívós munkát Igényelne, mint éppen a kulturális ismeretek elzárása a tömegek elől. A munkásosztály kisajátítja a kisajátítókat, kollektivizálja a termelőeszközöket s ezzel egy csapásra felszámolja a kizsákmányolást. A tervszerű gazdálkodás viszonylag rövid időszaka — egy-két ötéves terv — elegendő a nyomor, a gazdasági, egészségügyi stb. elmaradottság megszüntetésére. A kultúrát, a művészi hozzáértést azonban nem lehet egy csapásra elsajátítani. Itt a feladat bonyolultabb és hosszantartóbb, hiszen egyszerre zajlik az emberiség kulturális örökségének szocialista felmérése, átértékelése s a tömegek felkészítése, ránevelése arra, hogy öntudatos kritikával fogadják el mindezt és igényeikkel ihletői legyenek a formálódó új kultúrának. Az emberben csak a művészetek világával való konkrét és rendszeres kapcsolattal fejlődhetnek ki azok a készségek, amelyek érzékelésünk tárgyaivá teszik a műalkotásokat. Csak a művészet közegében, ismeretanyagában, élményviláműveitsIg és közízlés gában alakulhat ki a művészi öntudat, amely lehetővé teszi a különböző művészetek tudatos szocialista módon való értelmezését. Tehát nem elég az, ha agyunkkal és szívünkkel vagyunk szocialisták. Az öntudatnak a „fülünkben", a „szemünkben" is ott kell lennie ahhoz, hogy a művészetek igaz közönségévé válhassunk. S ez csak akkor valósulhat meg, ha egyéni fejlődésünkben átéljük a művészetek kialakulásának genezisét, vagyis ha megismerkedünk a művészetek sajátos törvényszerűségeivel: esztétikai kultúrára teszünk szert. A legtöbb tévedés abból a naiv hitből származik, hogy a fül egyszersmind hallást is, a szem egyszersmind látást, a betűk ismerete egyszersmind olvasni tudást is, vagy általánosítva: az elméleti, — ideológiai felkészültség — önmagában — művészi hozzáértést is jelent. A szocialista öntudatnak, hogy a művészetek sajátos világában szuverénül is érvényesülhessen, megfelelő zenei, képzőművészeti, irodalmi ízléssel, érzékkel, műveltséggel kell párosulnia. Csak így érhető el, hogy társadalmi öntudatunk ne csak fogalmi, hanem egész érzelmi világunkban is testet öltsön. A művészetekkel most ismerkedő népi tömegek egy igen fontos pozitívumot s egy leküzdendő súlyos negatívumot hoznak magukkal. Mindenekelőtt társadalmi helyzetük érdekeltté teszi őket abban, hogy fogékonyak legyenek a művészet igazságai iránt Az emberek anyagi helyzetének javulásával gyakran nem tart lépést ízlésfejlődésük, az igazi művészet iránti fogékonyságuk. Hányan „szépnek" ma is csak a szirupos, nagyon kétes értékű alkotásokat tartják... Sokan a műveltséget és az ízlést magánügynek tekintik, pedig valójában nincs így. Erről a problémáról szól az alábbi irás is, amelyet a Népművelés című lapban azonos címen megjelent cikk alapján közlünk. s ez egyfajta szűzi „romlatlanságot", tisztaságot is jelent. De ezt a „romlatlanságot" azért nem szabad túlbecsülnünk, ez a „tisztaság" erősen viszonylagos, hiszen a burzsoá társadalom ugyanakkor, amikor elzárta a tömegeket az igazi, a színvonalas kultúrától, ennek ellensúlyozására a legsilányabb, a legértéktelenebb álkultúrával táplálta és bódította őket. Az igazi művészetek világával való konkrét kapcsolat hiánya, mint* pótolni való mulasztás jelentkezik a szocializmus számára az ízlés elmaradásában, amelyet sokkal nehezebb átformálni a tudatos nézeteknél. Pedig az ízlésben is világnézet ölt testet, az ízlés is a tudat formája — bár az ösztönösség burkában jelenik meg. C elvetődik a kérdés, ér" demes-e ezzel a problémával oly sokat foglakozni? , Hiszen az emberek cselekedeteit világnézetük, politikai állásfoglalásuk határozza meg. Attól, hogy valaki kedvét leli a vizenyősen szentimentális álnépi műdalokban, olcsó slágerekben, a giccsben vagy a ponyvában, még lehet derék ember, jó munkás a társadalom hasznos tagja, a szocializmus öntudatos építője. Igen, a probléma mégsem ilyen egyszerű. A művészetek iránti fogékonyság és érdeklődés szebbé, gazdagabbá, tartalmasabbá teszi életünket, a megismerés és a tiszta öröm olyan forrásait nyitja meg számunkra, amit semmi sem pótolhat. És ha — az egyénre méretezve a kérdést — igaz is, hogy rossz ízléssel, művészi érzék nélkül is lehet tisztességes ember, jó szocialista polgár valaki — társadalmi méretekben már korántsem ilyen ártatlan dolog a műveltség és a közízlés problémája. Az emberi lélek különböző szektorai nincsenek spanyolfallal elválasztva egymástól. Aki az irodalomban az erőszakot apologizáló ponyvának vagy a könnyzacskókra ható giccsnek hódol, aki ezt fogadja el művészetnek, — az az életben is könnyebben áldozatul esik az ilyen elveket hirdető világnézeteknek és politikának. Érdek és tudatosság van abban, hogy a burzsoázia a tömegeknek szánt „művészetben" alantas és alácsonyrendű eszméket, érzéseket propagál, hogy a művészetekben rejlő szuggesztív erőt hamis irányban és hamis célok érdekében érvényesíti. E tekintetben még a-legártatlanabbnak látszó „politikamentes" tavi hattyú, alkonypírban égő havasi táj, vagy „cigánydal" a búsongó szerelemről is egyaránt bűnös abban, hogy hamis művésziességével a tömegek valóság érzését veszi célba, támadja meg. Az igazi művészetben mindig a humánum testesül meg, valamilyen formában. Az álművészeiben viszont éppen a humánum hamisítódik meg. Az igazi művészet — azáltal, hogy emberismeretet ad — öntudatosító, forradalmasító erő, még a nem kifejezetten forradalmi alkotásaiban is. Aki Beethovent vagy Verdit szereti, aki Shakespeareért vagy Moliéreért lelkesül, aki Rembrandtot és Michelanöelot megérti — nem beszélve most a szocialista művészet nagy alkotásairól — annak emberi méltósága is teljesebb, azt megtéveszteni, kizsákmányolni is nehezebb, mint aki a szirupos slágerek és képek világában él. Tanulságos megfigyelni, hogy a fasizmus kannibáli és embertelen politikáját, ököljog ideológiáját mint támasztotta alá a ponyvairodalom a maga felsőbbrendű fenegyerekeivel, társadalom felett álló gyilkosaival és mint használják fel ugyanazt az irodalmi szellemiséget ma Nyugaton arra, hogy a háború szükségességét, elkerülhetetlenségét, „szépségét" szuggerálják be a tömegekbe. Van a tömegízléssel kapcsolatban olyan álláspont, amely nem tagadja szerepét és jelentőségét, de úgy véli, a munkásosztály és a nagy népi tömegek társadalmi és anyagi helyzetének és politikai öntudatának megváltozásával magától és automatikusan kifejlődik az »j szocialista tömegízlés is. A marxizmustól távol áll ez az elképzelés. Már Lenin arra tanított, a tudatosságot kívülről kell bevinni a tömegekbe. Vonatkozik ez a műélvezés, az ízlés tudatosságára is. A zenei hallásra, a művészi látásra, az irodalmi ízlés képességére; tehát — eltávolítva a káros és mérgező anyagot — tanítani kell a tömegeket. Kulturális forradalmunk máris szép és nagy eredményeket ért el. A művészetek akármelyik ágát tekintjük, a régi világhoz viszonyítva szinte elképzelhetetlen fejlődést tapasztalhatunk. A színházak, könyvtárak, képtárak, hangversenytermek, múzeumok és más kulturális intézmények látogatási statisztikái, a különböző bérletezési akciók eredményei, a rádió, televízió és sajtó adatai egyaránt jelentős eredményekről tanúskodnak. Ha azonban a szocialista társadalom mai és a kommunizmus holnapi igényeit vesszük figyelembe, még a kezdet kezdetén vagyunk. A ponyvának, a giccsnek, az álművészetnek még igen nagy a kelendősége. És vannak még fehér foltok, nemcsak ismereteink esztétikai térképén, de abban a munkában is, amely ezeknek az eltüntetésére irányul. A művészetek megértésére ** és az ízlésre nevelés tehát fontos teendő s a siker érdekében az eddiginél is jobb munka szükséges minden téren. ÜJ SZÖ 7 * 1960. december 1.
