Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)
1960-11-16 / 318. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesül jetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1960. november 16. szerda 30 fillér XIII. évfolyam, 318. szám A munkaidő lerövidítésének kuxsa a munkatermelékenység növe ése Népgazdaságunk fejlődése lehetővé teszi dolgozó népünk életszínvonalának állandó növelését. Az árak leszállításának és a munkások reálbére növekedésének politikája megadja a lehetőségeket arra, hogy dolgozóink egyre több élelmiszert és ipari terméket vásároljanak keresetükből. Ha csak a munkásbérrendszer átépítésének eredményét említjük meg, világosan látjuk, mennyivel gazdagabbak lettünk, mennyivel többet fordíthatunk egyéni szükségleteink kielégítésére. 1958-hoz viszonyítva ugyanis a munkások bére ebben az évben 5,7 százalékkal lesz magasabb. Am a dolgozók anyagi kielégítésének magas színvonala mellett egyéb kérdések is előtérbe kerülnek s az egyik ilyen kérdés — a munkaidő lerövidítésének a követelménye. Ez az igény azonban szocialista társadalmunk fejlődésének jelenlegi színvonalából is fakad. Dolgozóink részvétele egyre inkább elmélyül közéletünkben, egyre nagyobb lehetőségek tárulnak a művelődésre, kultúrára, testnevelésre. Egyre nagyobb teret hódít a gépesítés és automatizálás s már ez a tény is megköveteli a dolgozók szakképzettségének állandó fokozását. Ezeket tartva szem előtt, folyamodunk a munkaidő lerövidítéséhez s el akarjuk érni, hogy a harmadik ötéves tervben a földalatti bányákban 40 órás, a népgazdaság többi ágazatában pedig 42 órás legyen a munkahét. A rövidített munkaidőre eddig mintegy száz üzemben tértek át s kb. 120 ezer munkást érint. Az eddigi eredmények lényegében kielégítők. Az ostrava-karvinái szénmedence Ludvik Bányájában például 20 százalékkal növekedett a kombájnnal való fejtés. Hasonló eredményeket érnek el a handlovai bányászok is, akik a rövidebb munkaidő alatt feladataikat túlteljesítik s csökkentik a termelési költségeket is. Általában elmondhatjuk, hogy a munkaidő lerövidítésének távlata mozgósítja dolgozóinkat a tartalékok feltárására és az egy órai munkatermelékenység növelésére. Meg kell azonban mondanunk azt is, hogy a munkaidő lerövidítésére irányuló előkészületekben komoly hibák is előfordultak. A munkaidő lerövidítését például gyakran úgy magyarázzák, hogy a munkahét péntekkel végződik — szombat és vasárnap munkaszünet. Ezek szerint egész népgazdaságunk, a gyárak, a gépek hétfőtől péntekig működnének és a hét két utolsó napján a munkásokkal együtt pihennének. A munkaidő lerövidítésének ilyen magyarázata természétesen helytelen! Hisz elképzelhetetlen, hogy ki hagyjuk hűlni a nagyolvasztókat, hogy leállítsuk a villanyerőműveket, a cementgyárakat stb.! A munkaidő lerövidítésének párhuzamosan kell haladnia a gépek munkaidejének meghosszabbításával. Az embereknek rövidebb — a gépeknek hosszabb munkaidőt! Ez a helyes út. Az embereknek tehát ötnapos lesz a munkahét, de a gépeket ki kell használni a hét minden napján. S ez elérhető a műszakok számának növelésével és a munkaidőveszteségek kiküszöbölésével. Summa summárum: a munkahét lerövidítése a dolgozóknak több szabad időt jelent, de nem mindenkinek szombaton és vasárnap lesz szabadnapja, hanem váltakozva a hét többi napjain. A másik ilyen hiányosság a munkaidő lerövidítésének előkészítésében abban nyilvánul meg, hogy egyes üzemek a munkaidő lerövidítésének határidejével érvelnek, ugyanakkor azonban megfeledkeznek a munkaidő lerövidítésével összefüggő szervezési munkáról. Ezzel kapcsolatban tudatosítanunk kell, hogy a harmadik ötéves terv milyen feladatokat tűzött ki. A nemzeti jövedelemnek 42 százalékkal kell emelkednie, ugyanakkor a termelés növelését 97 százalékban a munkatermelékenység fokozásával s csak 3 százalékban a munkások számának növelésével kell biztosítanunk. Hogy ezeket a feladatokat teljesíthessük, elsősorban olyan műszaki-szervezési intézkedéseket kell foganatosítanunk, melyek lehetővé teszik a munkaidő jobb kihasználását. A munkások ez irányú kezdeményezése több mozgalomban jut kifejezésre. Már több munkahelyen kitűzték a jelszót: A hetj feladatokat rövidebb munkaidő alatt teljesítjük. Például a Kostelec nad Orlicou-i Gumigyárban a szocialista munkabrigádok kezdeményezésére 240 perc idő megtakarítását tűzték ki hetente. Ezzel megteremtik a munkaidő lerövidítésének a feltételét. De értékes a partizánskei Augusztus 29. Üzem dolgozóinak kezdeményezése is, akik kötelezettséget vállaltak, hogy a harmadik ötéves tervben az újítási javaslatok bevezetésével tizenhatmillió koronát takarítanak meg. Világos tehát, hogy a munkaidő lerövidítése magasabbfokú szervezettséget, tervszerűséget követel s a dolgozók széleskörű aktivitását igényli a termelés tartalékainak kiaknázásában. Csakis akkor térhetünk át a rövidebb munkaidőre, ha már megteremtettük annak feltételeit, vagyis, ha a rövidebb munkaidő alatt is biztosítani tudjuk a termelési feladatok teljesítését. A munkaidő lerövidítését nem ösztönösen valósítjuk meg. A jövő évben a szén-, érc- és más bányákban vezetjük be teljes egészében s rátérünk a rövidebb munkahétre a kohászatban, vegyi üzemekben, cementgyárakban és az energetikában, ahol folyamatos a termelés. A többi ágazatban az elkövetkező évek folyamán térnek rá a rövidebb munkaidőre. Ennek ellenére nem ülhetünk karba tett kézzel a naptár előtt, nem számolhatjuk a napokat tétlenül, míg el nem jön a rövidebb munkaidő bevezetésének határideje! A munkaidő lerövidítése igényes feladat s már ma készülnünk kell bevezetésére. A Tatrasvitben például a munkaidő lerövidítésére csak a harmadik ötéves terv közepén kerül sor, de már ma szorgoskodnak a feltételek megteremtésén. S ez így helyes. Az alapos, körültekintő előkészület, a dolgozók ilyen irányú magas fokú aktivitása meghozza a várt gyümölcsöt. Szovjet geológusok Szlovákiában (ČTK) — O. Sz. Vialov tanár, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Tudományos Akadémiájának levelező tagja, aki jelenleg az ukrajnai Kárpátok tanulmányozásával foglalkozik, kedden, november 15-én Kijevből Bratislavába érkezett. A szovjet tudós Dimitrij Andruszovnak, a Csehszlovák Tudományos Akadémia levelező tagjának kíséretében tesz tanulmányutat Szlovákiában és megvitatja a Kárpátok geológiai problémái megoldásához szükséges konkrét együttműködés lehetőségeit is. Ä dolgoz ók kezd eményezésének eredménye milliós megtakarítások Az üzemek dolgozóinak kezdeményezését nagyra becsüljük. Hisz valamennyi mozgalom, melyet a dolgozók kezdeményeznek, a tervezett feladatok túlteljesítésére irányul s az ilyen törekvésnek nagy jelentősége van. Felismerték ezt azok az üzemek is, melyek magukévá teszik „a harmadik ötéves terv alapja" mozgalmat — követve a partizánskej Augusztus 29. Üzem dolgozóinak példáját. MÉLTÖ VÁLASZ A partizánskei Augusztus 29. Üzem versenyfelhívása már eddig is több üzemben visszhangra talált. A breznói Hídgyár dolgozói például 4 350 000 korona megtakarítását vállalták. A legfontosabb feladatok megoldására komplexbrigádokat szerveznek s versenyt indítanak az üzem legjobb újítója címért. A púchovi Gumigyár dolgozói elhatározták, hogy „a harmadik ötéves terv alapja" címen több mint tizenhárommillió koronát takarítanak meg. Ezt a megtakarítást 1300 újítási javaslat megvalósításával akarják elérni. Figyelemre méltók ezek a célkitűzések. A mozgalom jelentőségéről még világosabb képet kapunk, ha megnézzük A POVAŽSKÁ BYSTRICA-I GÉPG YÁR dolgozóinak kötelezettségvállalását. Az üzem dolgozói ugyanis ígéretet tettek, hogy a harmadik ötéves terv folyamán ötezer újítási javaslatot nyújtanak be. Ez már igazán nem Á SZOVJET RUBEL ÚJ ÁRFOLYAMA Moszkva (ČTK) — A szovjet kormány határozata értelmében 1961. január 1-től a rubel árfolyama megváltozik olyképpen, hogy 90 kopek 1 dollárt fog érni. Az arany vásárlási értéke a Szovjetunió ÄUami Bankja számára 1961. január 1-től 1 grammnyi színarany 1 rubel lesz. A rubel aranytartalma 0,987412 gramm színarany. A Szovjetunió Minisztertanácsa utasította a Szovjetunió Állami Bankját, hogy a rubel aranytartalmának újabb fokozásával összhangban emelje a rubel árfolyamát a kapitalista államok valutáihoz viszonyítva. Amennyiben ezen országok valutáinál az aranytartalom árfolyama megváltoznék, a Szovjetunió Állami Bankja jogosult a rubel árfolyamát a változásoknak megfelelően megállapítani. Ammer marsall Moszkvába látogat Kairó (ČTK) — A kairói lapok közölték, hogy Ammer marsall, az EAK köztársasági elnökének helyettese és hadügyminiszter november 30-án Moszkvába repül, ahol N. Sz. Hruscsovval, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével találkozik. Ammert elkíséri Hazif Iszmaili külügyminiszterhelyettes. Az EAK elnökének helyettese Hruscsov elvtárs meghívására látogat a Szovjetunióba.. lebecsülendő, hisz ezekkel az újításokkal negyvenmillió korona megtakarítását teszik lehetővé. Az üzem dolgozói merész feladatot vállaltak, de már ezelőtt is bebizonyították, hogy a feladatoktól nem riadnak vissza s szavukat becsülettel betartják. Ezek közé tartozik például Velický újító is, aki szavát adta, hogy a harmadik ötéves tervben tíz újítási javaslatot nyújt be. Hasonló kötelezettségvállalásokra ma már több üzemben készülnek. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a nagy elhatározások csak akkor válnak valóra, ha a munkások, ^a műszaki dolgozók szívügyüknek tekintik őket. Ezzel természetesen összefügg AZ EMBEREKRŐL VALÓ GONDOSKODÄS. Amikor a partizánskei Augusztus 29 Üzem dolgozói felajánlották, hogy „a harmadik ötéves terv alapja" mozgalom keretében tizenhatmillió koronát takarítanak meg — erre is gondoltak. Ez abból is kitűnik, hogy a dolgozók szakképzettségének a növelésére is kidolgozták a részletes tervet. Az a véleményük, hogy a munkások szakképzettségének növelése ríélkül' nem tudnák megvalósítani a rájuk háruló feladatokat. Ezért fordítanak e kérdésre is nagy gondot s a harmadik ötéves terv A kqprivnicei világhírű Tatra Gépkocsigyár komoly feladatokat tűzött maga elé a harmadik ötéves tervben. 1965 végéig a tavalyihoz viszonyítva 145 százalékkal fokozzák a termelést, a munka termelékenységét pedig 96,2 százalékkal növelik. Említésre méltó, hogy a termelés növelését négyötödrészben a műszaki fejlesztéstől várják. Az üzem fő terméke ezután is a Tatra 138-as, tizenkéttonnás teherautó lesz, de az egész világon nagy sikert aratott Tatra 603-asokat is itt gyártják. Képünkön: Karel Golik, az üzem dolgozója, félautomagépea hengerfejet fúr. I (V. Švorčik — CTK — felv.) folyamán 1500 munkás termelési műszaki tanfolyamon, 1540 munkás újítók iskoláján, 100 munkás különféle szakiskolákon, 500 munkás ipariskolán és az üzem 60 dolgozója a főiskolán gyarapítja tudását. Amint látjuk, a mozgalom nem öncélú. Arra irányul, hogy műszaki fejlesztéssel, a dolgozók szakképzettségének növelésével s végül a munkatermelékenység állandó fokozásával egyre közelebb kerüljünk célunkhoz. Közlemény a kormány üléséről Újabb intézkedés a többgyermekes csalódok életszínvonalának emelésére LESZÁLLÍTOTTÁK A BÖLCSÖDÉI ÉS ÖVODAI ILLETÉKET • ÜJABB INTÉZKEDÉSEK A VÍZGAZDÁLKODÁS MEGJAVÍTÁSÁRA (ČTK) — A kormány november 14-i ülésén jóváhagyta a bölcsődékben levő gyermekek gondozásáért és az óvodás gyermekek étkeztetéséért a szülők által fizetett illetékek megszabásának új alapelveit. A CSKP XI. kongresszusa és Csehszlovákia Kommunista Pártjának országos konferenciája irányelvei alapján így további fontos intézkedés valósul meg, amely megmutatja, hogy a szocialista társadalom hogyan gondoskodik a dolgozók, főleg a kisebb jövedelmű és sokgyermekes családok életszínvonalának rendszeres emeléséről. gyermekek gondozásával és az óvoA Szovjet—Csehszlovák baráti Társaság küldöttségének tagjai A. P. Filipov, A. J. Ózol és V. N. Mohovcov e napokban Liptovský Mikulásra is ellátogattak, ahol felkeresték a Május 1. Üzemet is. Képünkön A. P. Filipov Kolečkova elvtársnőnek Leninjelvényt tűz a ruhájára. (F. Koeian — ČTK — felvétel.) A jóváhagyott alapelvek szerint a kisebb jövedelmű családoknak egyáltalán nem kell illetéket fizetniök, a többi családok tiszta havi jövedelmük és a gyermekek száma szerint az eddiginél lényegesen alacsonyabb díjszabás alapján fizetik az illetékeket. így pl. semmilyen illetéket nem fizetnek az 1000 koronáig ••••• terjedő tiszta havi jövedelemmel rendelkező családok. Ugyancsak nem fizetnek illetéket azon kétgyermekes családok, amelyeknek tiszta havi jövedelme nem haladja meg az 1500 koronát és azok a háromgyermekes családok, amelyeknek tiszta havi jövedelmük 2000 koronáig terjed stb. Míg pl. a nappali bölcsődékben 0,60 koronától 6 koronáig terjedő napi illetéket fizettek, a jövőben a napi illeték 0,50 koronától 4 koronáig terjed, a hetes és a szüntelenül üzemben levő bölcsődékben az illetékek eddigi díjszabása, amely 1,30 koronától 9 koronáig terjedt, most 1 koronától 7 koronáig terjedő díjszabásra csökken. Csökkennek az óvodákban fizetett illetékek is. Az illetékek új rendezése a szocialista állam további jelentős segítségét jelenti a gyermekek anyagi biztosítása terén, főként a sokgyermekes családok számára. A szülők által fizetett illetékek már eddig is csupán a bölcsődékben a dákban a gyermekek étkeztetésével kapcsolatos tényleges költségeknek csupán egy kis részét tették ki. A jóváhagyott intézkedés következtében a lakosság évente csaknem 80 millió koronát takarít meg, amit eddig a szülők fizettek. Ezen összeg fedezését az állam vállalja magára. A szülők által fizetett illetékeknek az új elvek alapján való rendezése 1960. november 1-től lép érvénybe. Az illetékeket havonta utólagosan szedik be. A kormány az ülés további részében foglalkozott a megfelelő minőségű és . elegendő mennyiségű víz biztosításával a lakosság, a mezőgazdaság és az ipar fokozott szükségleteinek kielégítésére. Tekintettel arra, hogy hazánk területén korlátozott mennyiségű légköri csapadék hull és ez is egyenlőtlenül oszlik meg az év folyamán, a szükséges mennyiségű víz biztosítása komoly problémát jelent főként szárazság idején és összpontosított iparral rendelkező, valamint sűrűn lakott nagyobb területeken. Ez a helyzet tovább rosszabbodik a víz helytelen felhasználása és a gyakran indokolatlan igények érvényesítése következtében. Ezért a kormány arról tárgyalt, hogy meg kell szigorítani a vízzel való gazdálkodást. Bevezetjük a .víz fogyasztási és minőségi normáit az ipar és mezőgazdaság számára s a víz elosztását a népgazdaságfejlesztési állami terv fogja irányítani. A sok vizet igénylő új üzemek és új lakótelepek elhelyezésével tekin(Folytatás a 2. oldalon^