Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)
1960-11-10 / 312. szám, csütörtök
Világ proletárjai egyesüljetek 1 I SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPIIAPJA 1960. november 10. csütörtök 30 fillér XIII. évfolyam, 312. szám Ä pártszervezetek és a műszaki fejlesztés A csehszlovák-szovjet barátságról elnevezett kurími nehézmechanikai üzemrészleg teljesítette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évjj fordulójára tett kötelezettségvállalását. A Szovjetunió részére készülő vas lamennyi gépalkatrészt jóval a határidő előtt elkészítette. E kimagasló munkaeredmények eléréséhez nagyban hozzájárult az üzemben dolgozó öt szocialista munkabrigád. A képen látható félautomata fúrógépeket Jo* zef Sedlák munkacsoportja készítette. E. Bican — ČTK-feivételé Tegyük szabaddá a talajt A cukorrépa és burgonya betakarítása, a búza vetésének befejezet se a vége felé közeledik. Ennek folytán jelentős megkönnyebbülés áa be az őszi munkálatok terén. A munkaerők túlnyomó része a kukcty ricatörés meggyorsítására csoportosítható át, mert e termék fele niéQ a határban van. Ettől eltekintve egy mezőgazdasági üzem se halcA 1 gassa. az istállótrágya beszántását, valamint a mélyszántás mielöboi 4 befejezését, mert ez a záloga a jövő évi jó termésnek. ./- Már néhány hete tart a kedvező időjárás, ami az őszi munkálatokban a lemaradás behozására adott alkalmat. Javulás állt be a kapások betakarítása terén, de a szántást illetően ezt nem állíthatjuk. Indokolatlanul maradozik el az istállótrágya beszántása. Még 43 százaléka nincs a földben. Pedig ha az istállótrágyát tavaszkor szántjuk be, nem lesz ideje a felbomlásra s a kellő időben nem biztosítja a szükséges tápanyagot, aminek következménye a kisebb hektárhozam. Nem lehetünk megelégedve a mélyszántás ütemével sem. Annak ellenére, hogy jobbak a feltételek, több géppel dolgozhatunk, nem olyan száraz a talaj,"' mégis a tervezett területnek csak a felét szántottuk le. Sőt, mi több, a múlt héten visszaesés mutatkozott. Szlovákiai méretben 64 000 hektáron végezték el a mélyszántást, míg az ezt megelőző héten több mint 70 000 hektáron. Mindenesetre — némely járásban — felül kellene vizsgálni, milyen mértékben dolgoznak a gépek két műszakban s a traktoi .'sokat milyen anyagi érdekeltség serkenti a nagyobb teljesítményre. Helyesen járnak el a galantai járásban, ahol a szövetkezetek és az egyes traktorosok közötti munka* verseny szép eredményeket szüro A járás területén a múlt héten á tervezett 3200 hektár helyett 6500 hektáron végezték el a mélyszán* tást. Bátran mondhatjuk, hogy eji a szám még nagyobb is lehetett volf na, ha Košútyn, Sereden, Tešedíkow von, Nededen és még néhány szö* vetkezetben nagyobb földterületről takarították volna be a kukoricakóy rót. Ezért szükséges a silókombájif nok szélesebbkörű alkalmazása a kukoricakóró betakarításában. A kukoricakóró gyors betakarítása nemcsak a takarmány biztosítása szempontjából szükséges, hanem azért is, mert ezzel szabaddá teszt szük a talajt a szántás számára. Ennek viszont az az előnye, hogy minden darab földön még az őszön elvégezhetik a mélyszántást. Az ilyen talaj alkalmas a téli csapadék elraktározására, ami a jé termés egyik biztosítéka. (us<) Előretört az olasz baloldal A technika kérdéseiről, a műszaki fejlesztés problémáiról napjainkban minden eddiginél több szó esik. Nemcsak azért, mert nemzedékünk általános jellemzője a magas fokú érdeklődés minden iránt, ami az új technikával, a technikai előrehaladással összefügg, hanem elsősorban azért, mert éppen a mostani időszakban készülünk fel a fejlett szocialista társadalom építése nagy feladatainak sikeres teljesítésére. Dolgozóinknak az új technika iránti érdeklődése azonban nem merül ki a nagy találmányok, új alkotások passzív megcsodálásában. Távolról sem. Az a tény, hogy az utóbbi öt év során hazánkban mintegy egymillió újítási javaslatot , nyújtottak be, melyeknek mintegy felét ma már sikerrel alkalmazzák, mindennél jobban igazolja dolgozóink érdeklődésének alkotó jellegét, a termelés és a termékek szüntelen tökéletesítésére irányuló törekvésüket. Az újító- és ésszerűsítő-mozgalom széleskörű elterjedése — a különféle munkahelyek dolgozóinak arra irányuló igyekezete, hogy a termelést és a munkatermelékenységet éppen az új technika alapján a lehető leggyorsabban növeljék — mutatja mennyire magukévá tették a dolgozók pártunk Központi Bizottsága határozatát. Tudják, hogy az új technika, a műszaki fejlesztés népgazdaságunk jövőbeni feladatai megoldásának döntő feltétele. A dolgozók alkotó kezdeményezésének felkarolása és továbbfejlesztése elsősorban a kommunisták feladata. Méltán mondhatjuk azt, hogy a műszaki fejlesztés népgazdaságunk minden dolgozójának ügye, de még hatványozottan érvényes ez a kommunistákra. Pártszervezeteinknek emellett tagjaikat és a többi dolgozót annak megértésére kell vezetni, hogy nem csupán apró javításokról van szó, hanem hatalmas és valóban forradalmi változásról az üzemeinkben már meglevő és a jövőben bevezetésre kerülő technika kihasználásában. Nem egyszerű, ellenkezőleg nagyon is bonyolult feladatról van ez esetben szó, amelyek teljesítése megköveteli a párt vezető szerepének következetes érvényesítését, a pártmunka gazdag tapasztalatainak kihasználását. A pártszervezeteknek rendszeres nevelőmunkával gyakran kell harcolniok a begyökeresedett kényelemszeretet, a maradiság és az új technika bevezetésével szemben elfoglalt ingadozó álláspont ellen. Nem egy esetben a szó szoros értelmében nyomást kell gyakorolniok az üzemek vezető dolgozóira annak érdekében, hogy kezdeményezőbben lépjenek fel a termelés és a termékek technikai színvonala tökéletesítésének esetében. A pártszervezetek a termelés műszaki színvonalának rendszeres és alapos elemzése révén a helyzet ismeretében céltudatos és mozgósító határozatokat fogadhatnak el, amelyek kötelezők mind tagjaik, mind a vállalatvezetőség számára. Az ellenőrzési jog természetesen egyúttal azt a kötelezettséget rója a pártszervezetekre, hogy kezdeményezően segítsenek a párttagok és minden dolgozó mozgósításában a műszaki fejlesztés szükségleteinek és követelményeinek megvalósításáért. Még ma is gyakran előfordul, hogy a műszaki fejlesztésen egyes helyeken csupán az új műhelycsarnokokat, az új gépeket és berendezést értik. Az ilyen helytelen nézetek ellen a pártszervezeteknek következtesen küzdeniök kell. Természetes dolog, hogy az előrehaladó, tervszerű és egyre bővülő építés szocialista társadalmunk jellemzője. Azonban minden esetben nem lehet szó új beruházásról. Hiszen üzemeinknek egészben véve jó gépparkja van, mely döntő mértékben vesz majd részt a harmadik ötéves terv feladatainak valóra váltásában. Az új technika alkalmazása az üzemi pártszervezetektől a konkrét feltételektől függően változatos módszert, különféle eljárást követel. Vegyük például a munkaszervezés és a munkafolyamatok megjavításának szükségességét, ami üzemeink jó részében nagyon is időszerű feladat. A nehézgépipari üzemekben például a manipulációval és a szállítással eltöltött idő a gyártmány egész előállítási idejének 40—60 százalékát teszi ki. Az esztergapadok gyártásánál például a termelési ciklus nálunk csaknem kétszerese a szovjetunióbelinek. Mindebből láthatjuk, mennyire fontos, hogy üzemeinkben céltudatosan irányt vegyenek a termelés megszervezésének megjavítására és következetesen erre irányítsák a tömeg politikai munkát. A poprádi vagongyárban például e hónapban a termelési értekezleteken széleskörűen megtárgyalják a műszaki fejlesztés tervét. Az akciót az egyes részlegeken a műszaki dolgozókkal folytatott beszélgetések előzik meg. Az üzemben elsősorban is arról van szó, hogy a dolgozók széleskörű részvételével a technika tökéletesítésének útján már a jövő évben lényegesen csökkentsék mindenekelőtt a gyártmányok munkaigényességét, foltozzák a gépi munka részarányát a kézi munka rovására és megfelelő módot találjanak a hengerelt anyaggal való takarékosságra. A műszaki fejlesztés és az új technika kihasználásának kérdéseit természetesen nem szabad elszigetelnünk a többi feladattól, ellenkezőleg, ezekkel szerves öszszefüggésben kell megoldanunk. Ide tartozik egyebek között a műszakok számának növelése, amivel a leggyorsabban és a legkevesebb költséggel növelhető a termelési berendezés és a termelőtér kihasználása. A műszaki fejlesztéssel összefüggő bonyolult kérdések megoldása az összes dolgozók összpontosított igyekezetét, a pártszervezetek céltudatos irányító és nevelömunkáját követeli meg minden egyes üzemben. A pártszervezeteknek ebben az igyekezetükben a politikai munka valamennyi bevált formáját ki keli használniok. Különösen nagy jelentősége van ezen a téren a pártiskolázásnak. A műszaki fejlesztés kérdésével emellett foglalkozni kell a párt nyilvános gyűlésein is, s erre kell vezetni a szocialista munkabrigádokat, a műszaki bizottságokat és az újítókat. Egyszóval minden tehetőséget ki kell használni arra, hogy az új technika bevezetésével, a műszaki fejlesztés problémáinak megoldásával összefüggő kérdések megoldásában a dolgozók lehető legszélesebb köre vegyen részt. A szovjet dolgozók stafétája elindult a csehszlovák határ felé MOSZKVA (ČTK) — NOVEMBER 9ÉN DÉLUTÁN MOSZKVÁBÓL ŰTNAK INDULT A STAFÉTA, MELY A SZOVJET NÉP ÜDVÖZLETÉT HOZZA HAZÁNK DOLGOZÓINAK. A staféta a Varsói úton Tulába tart. Itt végződik a váltófutás első szakasza. A staféta útja ezután Orjolon, Kurszkon, Belgorodon, Harkovon, Poltaván, Kijeven, Zsitomíron, Rovnon és Lvovon keresztül Uzsgorodba vezet, tehát a második világháború idején szovjet földön harcolt csehszlovák csapatok harci útját követi, november 26-án UZsgorodban találkozik a csehszlovák-szovjet barátság Prágából elindult stafétájával és elkíséri Košicére. A staféta elindulása előtt a moszkvai Manyezsnaja téren összegyűltek a Szo.vjet-Csehszlovák Baráti Társaság, a moszkvai fiatalság, a DOSZAAF, a sportszövetségek és a moszkvai közélet képviselői. A gyűlést Sztyepakov, a moszkvai városi pártbizottság titkára nyitotta meg. A himnuszok elhangzása után a csehszlovák és szovjet lobogókkal díszített emelvényen — melyen „Éljen és virágozzék a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek megbonthatatlan barátsága" felirat díszelgett — Osztrovityanov akadémikus, a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság elnöke intézett beszédet a. tömeghez. (Folytatás a 2. oldalon) Kubában hűtőszekrénygyárat építünk (ČTK) — A Technoexport külkereskedelmi vállalat a jövö év folyamán megkezdi egy háztartási cikkeket készítő kubai gyár berendezésének szállítását. Szakembereink Santa Clara városában korszerű gyárat építenek, ahol évente 40 000 elektrokompresšzoros hűtőszekrényt, 45 ezer Mora 242 típusú tűzhelyt, konyhaedényeket és fürdőszoba-víztartályokat készítenek. ÜJ LAKÓTELEP ČTK — Krasňany és Rača között új lakótelep építését kezdték meg. Az új építkezés kísérleti jellegű. A 215 lakásegységből álló lakótelepet különböző építkezési eljárások kombinálásával készítik el, hogy a gyakorlatból tanulva a jövőben meg tudják gyorsítani a lakásépítést. A munkák eddig az egyik kétemeletes betonépületnél folynak a legsikeresebben. E hét közepén már a második emeleten dolgoztak a szerelök. Ugyanezen a lakástömbön az új keramzitbetonból készült elemeket is kipróbálják. Róma (ČTK) — Az olasz község-tanácsi választásoknál ugyanaz az irányzat érvényesült, mirit a megyei választásoknál: a lakosság politikai állásfoglalása egyre balratolódik, különösen az ország ipari vidékein és Közép-Olaszországban. A kommunisták és a szocialisták a szavazatoknak összesen 39 százalékát kapták. A jobboldal — eltekintve a neofasiszták, különösen Rómában elért néhány részleges sikerétől — meggyöngült. Erös veszteséget .szenvedtek a monarchisták, — nápolyi sikerüktől eltekintve —, majd a kereszténydemokrata kormánypárt. A baloldal különösen Reggio Emília, Toscana és Umbria vidékén aratott szembetűnő győzelmet. A" kommunisták' és szocialisták Bolognában, Livornoban, Pistolában, Terniben, Savonnában, Modenában, Pármában, Reggio Emiliában, Ferrarában, Grossetoban, Carrarában, Mantovában, Perugiában, Sienában, Alexandriában, Pezaroban megszerezték a többséget. A dél-olaszországi Crotonban a 40 tagú községtanácsban 27 helyet szerzett a kommunista párt, további négyet pedig a szocialisták foglalnak el. Genovában, Milánóban, Firenzében, Velencében és Pisában annyira megváltozott az erők viszonya, hogy az úgynevezett „közép" politikája, azaz a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták, a radikálisok és a liberálisok politikája lehetetlenné vált. Ezzel szemben új baloldali többség alakítható ki a községi tanácsokban, a kommunistákból, szocialistákból, szociáldemokratákból és köztársaságpártiakbői. A középpártoknak dönteniük kell, vagv a haladó erőkkel fognak-e együttműködni, vagy nyíltan szövetséget vállalnak a fasiszta és monarchista szélső jobboldallal. Csehszlovák viílamosmozdonyok a világ legészakibb vasútvonalán Norilszk (ČTK) — Á Szovjetunió no. riiszki ércbányáiban és kohókornbinšťi. jában a plzeni Lenin Müvek gyártmá'» nyai; Š-21-E 1 típusú 30 csehszlq> vák vilamosmozdony bonyolítja lé a szállítást. „Kitűnő gépek, melyek az új szovjet nagy teljesítőképességű bulldózerekkel és más korszerű gépekkel együtt lehetővé tették, hogy, bányáink munkatermelékenysége a legutóbbi három év folyamán 150 százalékkal emelkedett" — nyilatkozott Drozdov, a kombinát igazgatója a Csehszlovák Távirati Iroda és a Rudé právo tudósítójának. A csehszlovák mozdonyok "tizenkét 95 tonnás érccel vagy kőzettel megrakott billenő kocsit vontatnak, azzal szemben, hogy a régiek csak nyolcat bírtak el. Ezért a kombinát fokozatosan csehszlovák villamosmozdonyokkal cseréli ki mozdonyait. A norilszki ércbányákat Dugyinka kikötővel összekötő vasút, a világ legészakibb vasútvonala. Az örök fagy honában 4pült, ahol évente 100 napig legalább 30 fokos hideg van. •isssBííisssass^^sssiss^ Az elmúlt napokban helyezték üzembe a Stará Ľubovňa-i új csavargyárat. Képünkön Irena Bialková, Veronika Folvarčiková, Mária Bezáková, Mária KozákoVá és a többiek begyakorolják a gépék kezelését. (J. Kočiš - ČTK-felvétele)