Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-19 / 321. szám, szombat

A szocialista realizmus útján J. Nemeik festőművész gyűjteményes kiállítása 6. Ók is először „idegenvezető" mikrofonba mondja tájékoztatását: „Ez az Üzbég Köz­társaság pavilonja... Itt a kukori­ca termesztését mutatjuk be ..." így ismerkednek először a látogatók a kiállítással. Utána kiválasztjuk azt a pavilont, melyet megszeretnének nézni, mert egy nap alatt nem is­merhetik meg mindegyiket. Csak szemléltetés céljából egy adatot: 7770 a kiállított gépek száma ... A z első, a kiállítás-nyitó épület­ben érdekes adatokkal ismer­kedünk meg. Másfél év alatt (1959­ben és ez év első' felében) 1400 új üzem épült a Szovjetunióban. Itt a békés gazdasági verseny szelleme hatja át az embert. A szovjet ipar az 1954—1959-es években évente át­lag 11,3 százalékkal növekedett, ez­zel szemben az USA ipara csak 2,4 százalékkal. A szovjet főiskolák az elmúlt évben 108 ezer mérnököt adtak az országnak, az Egyesült Államokban csak 38 ezret. Itt 1959 és 1960-ban négymillió hatszázezer lakást adnak a dolgozóknak. Ezer lakosra 14,4 új lakás jut, míg az USA-ban 7,9, Franciaországban 7,2 s Angliában csak 5,4 lakás. Érdemes versenyezni! Azért ver­senyezni, hogy az ember szebben és boldogabban éljen! Érdemes és szük­séges is, mert az ember nem lehet a maga ellensége. De más út is le­hetséges. Ezt juttatja a kiállítás lá­togatójának eszébe az a pavilon, amely a rakétatechnika fejlődését mutatja be. Itt ugyan a béke-raké­tákat látjuk, a szputnyikokat, a vi­lágűr titkainak felderítőit, de ezek másra is figyelmeztetnék. A hosz­szú, nyúlánk testű rakéták a tudo­mányos mérőműszerek helyett mást is vihetnek magukkal... S azt mi nem akarjuk: Mi nem akarunk rom­bolást és pusztítást, ez nem szol­gálná az ember javát. Inkább gyö­nyörködjünk, mint mi tettük, a Hol­dat körülrepülő és fényképező gépe­zetben, vagy a két kutya kabinjá­ban, mely épségben tért vissza a vi­lágűrből. Vagy álljuk körül a har­madik szputnyik rádiójának hason­mását, a Majákot és hallgassuk a világűr üzenetére emlékeztető bip ... bip-jelzéseket. Nekünk ehhez van kedvünk, ezt akarjuk s örülnénk, ha már a közeljövőben, itt ezen a ki­állításon is, bemutatnák az első vi­lágűrutas kabinját... Itt, a rakéták termében muzeális értékű rakétákat is bemutatnak. Az első szovjet rakétát, melyet 1933­ban lőttek ki és „csak" húsz kilót nyomott, négy és fél kilométernyi magasságot ért el. A másik, szintén 1933-as „születésű" — már nyolc­vankét kilós volt s 5200 méterrel dicsekedhetett. Közelükben látni egyik fiatal testvérüket, mely már óriásira nőtt s nemrég, a geofizi­kai év keretében 452 kilométernyi magasságból tért vissza a Földre. Itt az ejtőernyője is, összegombolyítva. Kiteríteni nem lehet, mert nyolcszáz négyzetméternyi helyet foglalna el... Tovább kell mennem, mások is ' kíváncsiak erre ... Sokan áll­nak az URAL 2 számológép "körül. Emeletnyi magasságú gép ez, mely Pihenő gyermekek. egy másodperc alatt 5—6000 műve­letet végez el s hűsz óra alatt old meg olyan matematikai feladatot, amilyenhez — nevetségesnek hat — egy embernek a számolás megsza­kítása nélkül háromszáz évre len­ne szüksége. S ez a gép sakkozni is tud, s ha olyan ember a kezelője, aki magas matematikai képzettség­gel rendelkezik és harmóniumon is tud játszani, akkor zeneszerzővé avathatja az URAL 2-őt... , Van itt mit látni. Oldalakat le­hetne teleírni a szovjet nép filág­raszőló sikereiről... A kiállítás nagy, mert, nagy és hatalmas az eredmé­nyekben bővelkedő ország. Négy, öt órai járkálás, nézegetés után bizony i egy-egy ízes, szel­eifárad az ember, pedig ez alatt a kiállításnak csak egy részét láthat­ta. S ilyenkor milyen jól esik a kör­vásznú moziba, vagy a kultúrpalotá­ba menni és beülni valamelyik ét­terembe, hogy utána felfrissülten járhassa a pavilonokat... I tt valóban országot ismer az ' ember. Nemcsak adatokat és gépeket, hanem embert is. Grú­zok, örmények, ukránok, tadzsikok is járják a kiállítást. Ök is ismer­kednek testvérnépeik sikereivel... Az egyik nagyobb térségen, ahol a TU—104-et és az II—18-at állítot­ták ki, három emberre figyelek fel. A férfi idősebb, sajátságos ázsiai sapka a fején. A két nő fejét kendő takarja, a fiatalabbiknak, a tüzes, fekete szemű lánynak derékig érő hajtincsei vannak. Kik lehetnek? Épp jönnek le az Iljusinról. Eléjük megyek... Üzbégek. Csak a férfi tud oroszul. Andizsani kolhozparasz­tok. A férfi, Juszupov Bajmat, farm­vezető, az idősebbik nő, Tadzsiha Te­sebajova s a lány, Mahbuba Momino­va — fejőnők. Kiváló dolgozók s a kolhoz vezetősége jutalmul Moszk- i vába küldte őket, hadd ismerjék % meg a fővárost... Juszupov Bajmat örömmel újsá- ^ gólja, mi mindent láttak eddig § Moszkvából. — Itt, a kiállításon minden na- ^ gyon szép... — mondja. — S mi tetszett a legjobban? ^ Gondolkodik s ezt mondja: — A tapaszta-fc latcsere! — s^ két társára néz. — ^ Hasznos volt... ^ Az egyik kolhoz- ^ pavilonban kitűn- ^ tetett fejőnőkkel ^ beszélgettünk .. JÚLIUS NEMCiK érdemes művész gyűjteményes kiállítása huszonöt esztendő alkotómunkáját ôsszegeží. A Dosztojevszkij-sori Művészház­beli tárlata a mai eredményekhez vezető meglepően változatos kere­sést és sokrétű fejlődést tükröz. A Prešov környéki Nemeik komoly, dolgozó ember, huszonhét éves kita­nult ács, mikor 1936-ban határozot­tan jelentkező tehetsége sürgetésére a prágai Képzőművészeti Főiskola figurális festészeti osztályán elkez­di tanulmányait. — Természetes, hogy eleinte az akkori prágai, új utakon járó piktúra hatása elől nem zárkózik el. De ugyanekkor a maga egyéniségének megfelelően keresi a kifejezés új és hatásosabb formáit. Kísérletei szemmelláthatólag arra szolgálnak, hogy a valóságot minél erőteljesebben, meggyőzőbben fejez­zék ki. Vonzó és elmélyült nőtipusok s a hazai táj és a szlovák falu sze­gényes életének érzékeny ábrázoló­ja lesz. Válságos kor ez, történelmileg és társadalmilag is. 1940-től az ember és művész benyomásai és élményei nemcsak drámaisággal teltek, de tra­gédiától véresek és gyászosak. — A Tűz száguldó vörös lovai már a háborút jelzik. A Menekülők, Hon­talanok, Oszwiencin, a fasizmus pok­lát túlélők végtelen országutakon vonszolódó, a semmibe, az elpusztí­tott otthonokba Hazatérők csoportja ragadja meg az ő képzeletét is, mint kortársaiét. Mondanivalóját, szenve­délyes ecsetkezeléssel, vérmérsék­letére utaló telt, beszédes színek­kel, metaforákban vetíti ki. Egýre inkább érzi a művészre háruló fel­adat súlyát, a társadalmi kötelezett­séget. Nemeikben származásánál, múltjánál fogva is ott él a tömegek­kel való teljes együttérzés. Már az ötvenes évek elején megfesti moz­gósító erejű, nagyméretű kompozí­cióját: a Krompachi zendülést. EGYRE GYAKRABBAN fordul a tájfestés felé. Olajjal és tempe­rával rögzíti Ke­let-Szlovákia sajá­tosságait. Közben külföldi tanul­mányútjairól is szépiái és guasai. Tájai korántsem tárgyilagos tükrözései a természet­nek. A Tátra, Liptó és Sáros hegy­vidékeiben, a felettük dinamikusan gomolygó felhőkben drámát éreztet. A hitleri dúlást mutató falvak s az ott vívott csaták emlékét is fel­éleszti. — Végigjárja az országot és áradó bőséggel ontja egyre világo­sodó, derüsödö árnyalatokban, mind­inkább összefoglaló látással a dom­bok és erdők, rétek és kertek ké­pét. Nyár és ősz — dermedt téli és virágbaboruló májusi fák s békés mezőkön dolgozó falusiak hirdetik az élet folytonosságát. Majd újra háborús visszaemlékezéstől feszülnek a hegyhátak és völgyek (Dukla). Am a tájban is az embert és a munkát, az élet magas társadalmi formájának megteremtésére szolgáló alapot látja. Magasztosságában és súlyosságában ábrázolja a mai öntu­datos, szabad, az ember boldogságát építő munkát (a Bujanovi alagút, Változik a Vág völgye). — Az 1960­as év gazdag termésében ott lüktet Kelet-Szlovákia jövendőbeli acélszíve. — A Kosicétől délre húzódó síkság megváltozott új formát, új értelmet nyert. Űj utak szelik keresztül a mezők barna rögeit, — bágerek za­katolnak. Šaca közelében lázasan épül a nagyszabású kohómű, — nö­vekszik az új város. Megváltozott az ember és munka viszonya, nappali és éjjeli műszakban. Föld és felhők között megvalósul a nagy szocialista mű, melynek Nemeik hivatott tolmá­csolója. AZ ÖTVEN ÉVES, pályája delelő­jén álló mester ösztönösen is való­ságábrázoló, de tudatosan is a ma művészetének egyetlen valóban korszerű irányát, a realizmust kö­veti. Művészi tevékenysége bátran járja a szocialista realizmus útját. A néphez szól és lelkesen méltatja holnapot építő küzdelmében. Bárkány Jenőné lemesen fogalma­zott városképpel számol be (Pont des Arts, Párizs). — A partizánhar­coknak a Nálepka­sorozattal hódol, melyet Kijevben is a legnagyobb elismeréssel fo­gadnak. A Szov­jetunióban eltöl­tött időszakra utalnak levegős, jól összefogott J. Nemčík: A bujanovi alagútban. 1956, olaj. AZ ÁLLAMI TAKARÉKPÉNZTÁR LUCENECI DOLGOZÓI 12 tagú kul­turális csoportot alakítottak, s a ta­karékossági napok alkalmából járá­sunk több községét jól választott kulturális műsorral keresték fel. Legutóbb Stredné Plachtincén és Podrečanyban léptek fel. Több mint 2 órás műsorukkal kellemes estét szereztek a község dolgozóinak. A műsor keretében érdekes rövidfilme­ket is vetítettek. * * * Čankovon a helyi művelődési ott­hon nemrégen jól sikerült ifjúsági matinét rendezett. Az összejövetelen a felnőtteken kívül mintegy 300 fia­tal vett részt. (a. s.) 'sssss/s//ss/ss//ss//s/ss//ss//ss//ssss/sss//sssss//sssssss/ss/s/ss/ss//s/ss/ss/ssyssss//sssss/s///////ssssj ANNA SEGHERS: F UT AZ EJSZAKABOL A Magyar Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulójára jelent meg a születésének 60. évfordulóját ma ünneplő nagy német írónő könyve, amelyben megrázó hitelességgel mutatja meg a levert Magyar Tanácsköztársaság forradalmárainak küzdelmes életét, tevékenységét a fasizmus kínzókamráiban, az emigráció­ban és a további illegális pártmunkában. Az Üt az éjszakából című kötetből az alábbi részletet kö­zöljük: Ezért is érdemes ^ A Faludi elvtárs parancsnoksá­volt ide eljön- ^ ga alatt á] l ó harmadik ezred — sikert "klíán? nf I CSUpa vasmunká s Budapest X. künk. Már hal- Š kerületéből —, amely eddig a Ti­lott hazánkról. A $ sz a jobbpartján állomásozott, vég­barátság szálai ^ rehajtotta a visszavonulási pa­messze nyúlnak, ^ rancsot. Éjszaka, a legnagyobb az üzbégek szívé-^ zűrzavar közepette érkezett a pa­be i s • • • ^ rancs a táborba. A front áttöré­Lefényképez- ^ sének, a Vörös Hadsereg fel­őket, hadd ^ oszlatásának híre már előbb el­I ké- í> illtntt hn77áillU- A C7Ótocri r-cnnnr_ te m őrizzem meg ké- ^ jutott hozzájuk. A széteső csopor­pen is emléküket. ^ tokban, amelyeket már csak a ha­Űk is először jár-fc lálfélelem tartott össze, hiába DÖ­jár-§ lálfélelem tartott össze, hiába pö­Moszkvában, | rölyöztek a régi hangok, a régi akárcsak én, — ^ lelkesítő szavak, nyomtalanul el­a népek igaz ba- ^ tűntek a betegesen fehér arcok rátságát kovácso-^ kavargásában. A szavak már nem ló szovjet fővá-^ Üzbégek, akik először jártak Moszkvában. rosban. s használtak, ť Időnként még fel­§ hangzott az Internacionálé, de ez Petrőci Bálint J; is elakadt, s rettenetesebb volt hallani, hogy elakadt, mintha sen­ki rá sem zendített volna. A pa­rasztkatonák szeme tágra meredt a rémülettől. Sokan leszaggatták egyenruhájukat. Sokan csapatosan vagy egyenként vaktában elro­hantak, abba az irányba, amerre falujukat vélték. Nyíltan károm­kodtak és fenyegetőztek. A harmadik ezred, a tizedik ke­rületi vasasok, puskatussal vágtak utat maguknak a táboron keresz­tül. Zárt sorokban meneteltek, mint valami felvonuláson, csak a szemöldökük között, homlokukon keletkezett mély ránc mutatta a változást. Jobbra-balra végig az úton keményebbé váltak a gerin­cek, komorabbá a tekintetek és hidegebbé a szívek, mintha valami *z ország nagy és hatalmas. Két " hét alatt csak egy kis részét ismerhetem meg. Ezzel előre tisztá­ban voltam. Az ember azonban olyan, hogy nem szeret megelégedni a „ke­véssel", különösen, ha más országban jár, sokat kíván látni. Ez a vágy ve­zérelt, amikor szovjetunióbeli tar­tózkodásom első hetének végén, mi­előtt elhagytam volna Moszkvát, el­£ :.: f . : : - ;:, " : ; ' * * Útban a kiállítás első pavilonja felé... i látogattam a népgazdaság sikereit szemléltető kiállításra... S itt egy egész országot ismertem meg. Hogy elképzelésünk legyen a kiál­lítás nagyságáról, elég azt monda­nom: 211 hektárnyi területet foglal le s hetvenkilenc hatalmas pavilon­bán láthatja az ember a szovjetör­A szputnyik-rádió körül sok az érdeklődő. szág népeinek életét, munkájának eredményét. Szépséges sziget ez az ország fő­városának északnyugati részében. Itt nem érzed, nem látod Moszkva életének lázas lüktetését, az ember­és autóáradatot az utcákon. Itt sen­ki sem siet, - de senki sem ér rá, mert nem látni könyvolvasó embe­reket, mint a Metróban, vagy a par­kok padjain. Pedig itt is sok az em­ber és sok kényelmes pad szegé­lyezi a sétányokat. Az. év elejétől szeptember végéig több mint négy millió ember fordult meg itt. Szép napokon ötvenezren is ellátogat­nak... S mégis csendes sziget, ahol pihen, gyönyörködik az ember, s te­gyük hozzá, tanul is, és nagy, nagy büszkeség tölti el szívét, lelkét. Mi mást is érezhetne a gazdag sike­rek láttán ... A pavilonok a szovjet népek sa­játos építészetének remekei. Már magában ez is gyönyörködtető. S a sétányok, a park — negyvenezer lombos és tűlevelű fa van itt — a gyaloglásban elfáradt emberek kel­lemes pihenőhelye. A káprázatos szökőkutak körül gyűlnek össze a legtöbben, különösen a fiatalok, a gyermekek, akik a hűvös ősz elle­nére mohón fogyasztják a nanukot. A széles betonutakon különleges háromkerekű motorkerékpárok ro­bognak, elől két utas ül, hátul a ve­zető. Egybekapcsolt, vonatszérű au­tókaraván kígyózik az utakon s az ÍJJ SZŐ 6 * 1960. november 19.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents