Új Szó, 1960. november (13. évfolyam, 303-332.szám)

1960-11-19 / 321. szám, szombat

Nyolcvanöt évvel ezelőtt született H. I. KALINYIN: ESZMÉKÉRT ÉLNI EZ A LEGSZEBB ÉLET N

yolcvanöt évvel ezelőtt, 1875. november 19-én született Mihail Ivanovics Kalinyin kiváló szovjet pedagógus, az ifjúság melegszívű, őszinte barátja és problémáinak alapos ismerője. Amikor 71. életévében elhunyt, öt évtized forradalmi munkáját hagyta maga mögött, melyet a szocializmus és a kommunizmus építésének fontos őrhelyein végzett. Munkásságának legjobb jellemzőjét saját szavai adják: „őszintén megmondom, nem tetszik nekem, amikor azt mondják rólam: ennek az embernek nehéz élete volt. Ha valaki magáévá tette a kommunista világnézetet, az oly gazdag tartalommal tölti meg életét, hogy az élet nem tűnik nehéznek, hanem Inkább gazdagnak, és ami a legfőbb — az ember maga még a legnehezebb pillanatokban is jónak érzi ezt az életet." Több évtizedes forradalmi és államférfiúi tevékenysége során, fáradhatatlan munkája közben a nevelés, oktatás, a tanítói hivatás, a kultűrforradalom, egyszóval az új kommunista típusú ember kialakításának minden problémája érdekelte, foglalkoztatta Kalinyint. A sokat átélt és tapasztalt ember, az igazi forradalmár bölcsességével, szívélyesen és derűs humorral osztja tanácsait az ifjúságnak. Gazdag pedagógiai hagyatéka pedig útmutatás mindnyájunknak a jövő nemzedék nevelésében. M

egragadóak, s ifjúságunk helyes neveléséhez is nagy segítséget nyújtanak Kalinyin szavai, mély pedagógiai tapasztalatai. „A nevelés — be kell vallani — gyakorlatilag igen nehezen megoldható feladat. A nevelőknek nagyon képzett embereknek kell lennlök" — vallotta. A fiatalság magatartását illetően arról ír, hogy mindenekelőtt az őszinteség, egyenesség, rendkívüli fogékonyság, s az a belső törekvés jellemzi, hogy nagy eszményi élményekben legyen része." Az ifjúságban mindig benne él az önfeláldozás vágya ... az a vágy, hogy gya-« log járja be a világot, hogy tengerésznek menjen, hajóskapitány legyen és új világrészeket fedezzen fel, stb. stb:" Pedagógusok, szülők, ifjúsági vezetők nem nélkülözhetik ezeket az észrevételeket ahhoz, hogy egészséges talajon s képességei alapján nevelkedjék fel az új, tökéletesebb ember. A

szocialista társadalomban felnövekvő fiatalok kialakítandó tulajdonságai között első helyen a szeretetet említi Kalinyin. Szeretet a nép, a dolgozó tömegek iránt. Szeretni kell az embereket — tanítja —, mert aki szereti embertársait, az jobban, vidámabban él. Mindenkinél rosszabb annak, aki magányosan, elszigetelten, embertársaitól távol él. A másik tulajdonság, amelyre gyermekeinket nevelnünk kell, a becsületesség. Becsületesen élni, nem hazudni, nem. csalni: ez az ifjúsággal szemben támasztott követelményünk. A

harmadik tulajdonság — a bátorság. „Csak akkor születtek nagy dolgok, — ha bátrak voltak, akik mertek" — csengnek fülünkben önkéntelenül Is a költó szavai. És a bátorság kialakítandó jellemvonása ma is nagyon fontos. Segítségével a szocialista társadalom embere az alkotó munkában, a tudományban s az élet minden területén világra szóló sikereket tud aratni. A negyedik tulajdonság az elvtársi összetartás. A fiataloknak meg kell tanulniok társaikkal együttműködni, segíteni a többieket, leküzdeni az önzést és örömet találni abban, hogy egyéni érdekeiket össze tudják hangolni a közösség érdekeivel. Végül az ötödik tulajdonság, melyet be kell oltanunk az ifjúságba: a munkaszeretet. A munka becsülete szabja meg az ember értékét, s az a kommunista nevelés lényege ls. „Ha a kommunista nevelésről beszélünk — írja Kalinyin —, elsősorban arra kell gondolnunk, hogy belevéssük minden munkás tudatába: ösztönszerűleg is lelkiismeretesen kell felfognia a munkát"... S az ifjú nemzedék nevelése saját munkáséletünk példáján keresztül válik valóban hatékonnyá. A szocialista társadalom minden lehetőséget megad, hogy az ifjúság kibontakoztathassa nagyszerű értékeit, alkotó energiáját. „Eszmékért élni — ez a legigazibb, legérdekesebb élet" — mondta. I

smerjék meg a fiatalok a szocialista társadalom nagyszerű eszméit és azokhoz híven alakítsák életüket. Csak így válhat sajátjukká az öntudatos társadalmi tevékenységre irányuló akarat, s a nép ügyének szolgálata. Nevelőmunkánk mai feladatai sem többek ennél, de nem is kevesebbek! (d) Mindenki váljék újítóvá A košicei Keletszlovákiai Gépgyárban az elmúlt hetekben mindenki érdeklődve olvasta az SZLKP KB legutóbbi Ülésének anyagát. Az üzem dolgozói elmondták: azóta a gazdasági vezetők gondosabban figyelik, hogy a gépek egy percet sem álljanak munkahiány miatt, jobban szervezik, jobban készítik elő a munkát, a pártbizottság pedig mérlegeli a műszaki fejlesztés ered| ményelt és hiányosságait. EGYESEK AZT KÉRDIK, miért éppen a műszaki fejlesztés és miért éppen most került megint napirendre. Az agitátorok megmagyarázzák, hogy ez a kulcsa a következő évi terv sikeres megkezdésének, teljesítésének és az üzem fejlődésének. Továbbá, hogy a műszaki fejlesztés teszi lehetővé a munkatermelékenységének hatékony növelését, a több és jobb gépek előállítását, a jólét emelését. Ez a feltétele annak is, hogy megkönnyítsük a dolgozók munkáját. A műhelyekkel szemben az emeleten vannak az irodák: a tervosztály, a párthelylség, a szakszervezet, az igazgató és a helyettesek szobái. Az épület csaknem minden szobájának vagy csarnokának falán van valamilyen grafikon, diagram. Ezek a színes ceruzával húzott vonalak mutatják a terv teljesítését, az esztergályosok, lakatosok, szerelők teljesítményének alakulását, a gyár termelésének menetéről szóló adatokat. A gépgyártási tervet teljesítik. . A múlt évhez viszonyítva az újítások majdnem megkétszereződtek —> állapíthattuk meg. Persze azt semmilyen statisztika sem tükrözheti élethűep, mit jelent az, ha a munkások százai örömet találnak a munkában, érdeklődnek a gyár dolgai iránt, ésszel dolgoznak — alkotnak. MINDEN CSARNOKBAN, műhelyben, valamennyi táblán ott az újítási feladatterv, amely mindig a legaktuálisabb problémákat tartalmazza. Az üzemben járva valóban léptennyonjpn az újítómozgalom propagálásával találkoztunk. Štefan Iván elvtárstól, az üzemi pártszervezet elnökétől megtudtuk azt is, hogy például a légkalapácskészítő műhelyben, ha valaki új munkát kap, bízvást számíthat arra, hogy Gömöri István elvtárs, volt vasesztergályos, most főmester megjelenik nála. — Nos komám, nem tudnád ezt valahogy jobban megcsinálni? —• és ha csak egy másodpercet is késlekedik a válasszal a megkérdezett, már ösztönzi is. Másnap újra meglátogatja, s ritkán éri be azzal, hogy üres kézzel menjen el emberétől. De nemcsak ő segít, Lukács Pál elvtárs, a sebességváltókat gyártó üzemrészleg főmestere is tudása legjavával támogatja a munkások ötleteit. Az újítómozgalom statisztikai adatai szerint az idén bevezetett újítások 1181 880 korona megtakarítást eredményeznek az üzemnek. Mind több és több dolgozó gondolkozik azon, hogyan emelhetné a termelékenységet, javíthatná a gépek minőségét, hogyan csökkenthetné az önköltséget. Az egyik legnagyobb műszaki teljesítményt a légkalapács-siklőcsapágynak görgős csapággyal való helyettesítésével érték el. Tíz évvel hosszabbították meg a most gyártott gépek üzemképességét. Tobakos János, a légkalapácsszerelők egyike szintén olyan ember, aki forrongást idéz elő az üzemrészleg műszaki életében, mert újdonságaival mindig égetően sürgős műszaki problémákra ad választ. Gömöri elvtárs támogatja merész, sőt néha „bogarasnak" vélt elképzeléseit. KÖZÖSEN VETTÉK FEL A HARCOT a régi, a megszokott ellen. Újításával az olajszivattyú megmunkálását nvolc munkafolyamatról kettőre csökkentette s így több mint egy órával rövidítette le jő minőség mellett a gyártási időt. Igaz, nem minden javaslata hasznosítható. Egy része talán nem is szolgálja a közvetlen gazdasági feladatok megvalósítását. Egy azonban bizonyos: a munkásnak az az elhatározása, hogy javaslatot tesz a termelés megjavítására, a segíteni akarás szándékából fakad. Az ilyesmi nagyon bíztató jelenség. Olyan, amelynek táplálására minden lehetőséget fel kell használni. A fentiekben vázolt jó tulajdonságokat ki lehet és ki kell fejleszteni minden műszaki dolgozóban. Elsősorban az üzem gazdasági vezetésére és a pártszervezetre vár e téren nagy munka. Ahogyan a művezetőnek a munkásokat, úgy kell az üzem gazdasági vezetőinek egyénenként megismerni és segíteni a technikusokat, konstruktőröket. Egyenként kell megismerni jó és gyengébb oldalaikat, és ezek céltudatos megjavítására kell törekedni: ez főleg azért fontos, mert a növekvő termelékenység és az újítások számai megnyugtattak egyeseket. Pedig jó lenne, ha egy kicsit nyugtalanabbak lennének. — A gépekre szerelhető és jól bevált eszközöket, szerszámokat nem mindig alkalmazzák — tette szóvá Štefan Ivanovič, vasesztergályos — amivel pedig a termelékenységet nagyobb anyagi ráfordítás nélkül is jelentősen növelhetnénk. Ebben a szakszervezet is hibás, de elsősorban a műszaki dolgozókat terheli a felelősség, mert nem gondoskodnak az újítások alkalmazásáról. i- Nem ritkaság, hogy az újítóknak szinte házalniok kell újításuk hasznosságának bebizonyítására vette át beszélgetésünk fonalát Štefan Krištan vasesztergályos. Szerinte akadnak még olyanok, akik nem szívesen foglalkoznak az újítások bevezetésével, mégpedig abból az elgondolásból, hogy ez az adott helyzetben zavarná a jól „bejáratott" termelőmunkát. Igaz, az új eljárás technikai megvalósítása a gyakorlatban sokszor komolyabb, alaposabb munkaátszervezést igényel, de ez ha nem is azonnal —• később rendszerint meghozza gyümölcsét. AZ ÚJÍTÓMOZGALOM eddigi eredményei bizonyítják: érdemes ezért fáradozni. Hisízen a munkaversenynek fontos éltető eleme az újítómozgalom kiszélesítése. Ez segítheti hozzá legjobban a műhelyek kollektíváit, hogy az eddiginél biztonságosabb munkakörülmények között jobb, olcsóbb és még több gépet adhassanak épülő üzemeinknek. Csak helyeselhetjük Sárosi Zoltán és František Richtarik konstruktőr elvtársak ama elhatározását, hogy a jövőben az eddiginél nagyobb gondot fordítanak a lelkes és alkotóképes dolgozók helyes törekvésének valóra váltására. Az újítások elbírálásának és bevezetésének egyik komoly problémája, hogy a műszaki szakvélemények sokszor határozatlanok. Megállapítják, hogy az újítás jó, ugyanakkor azonban különböző aggályok alapján úgy vélik: „bevezetése megfontolandó". Ilyen szakvélemény alapján az újító nem tudhatja, haznos-e újítása vagy sem. Ez persze csökkenti a dolgozók újítási kedvét. Bár az újítások jelentőségét mindenki elismeri s az üzemben sok szó esik erről, mégis megtörténik, hogy jóváhagyása hónapokig tart, — sót Róbert Nový elvtárs újítása, a légkalapács fogantyúi villanykapcsolókkal való helyettesítésének jóváhagyása egy évig tartott. Štefan Hlub elvtársnak, az újítómozgalom fejlesztésével foglalkozó dolgozónak szavai szerint az újítások elbírálásának csigalassúsága ez idén legkevesebb 150 ezer korona kárt okozott az üzemnek. AZ SZLKP KB HATÁROZATAINAK valóra váltása során fordítson tehát az üzemi pártszervezet mellett működő albizottság nagyobb gondot a hibák kijavítására. Állítsák újra sorompóba azokat a kipróbált sokszoros újítókat, akiknek a huzavona esetleg kedvét szegte. Ha a dolgozók látják, hogy segítő szándékkal fordulnak hozzájuk, az újítómozgalom tömegmozgalommá válik és még gazdagabban gyümölcsözik majd. Erdősi Ede adás után lejöttek a nézőtérre, hogy jiúkat és leányokat szólítsanak a színpadra. Valóban megható kép, amikor a fiatalok, akik eddig inkább a rock and roll amerikai

1 táncban voltak járatosak, most kissé ügyetlenül, nehézkesen próbálják a hazai táncok első lépéseit. Kik azok, akik hazatértek és mi indította őket erre a lépésre? E kérdésre szerettem volna választ kapni, A csöngzsiniek a Japánból hazatérők kikötőben és ezért másnap reggel az „újak" társaságában fogyasztottam el teámat. Elbeszélgettem KANG GYONG BU 62 éves bányásszal, aki egy dél• koreai kisközségben született, ahol a földesúr béreseként élte le ifjúságát. 1942-ben kényszermunkára deportálták Japánba. Később sokszor volt munkanélküli, vagy mint kuli, teherhordó és zsibárus tengette életét. Evek hosszú során át tűrte a japán vállalkozók megalázását. Tavaly elhatározta, hogy hazatér. Ez teljesen rendben volna, de miért nem tért vissza dél-koreai szülőfalujába? E kérdésemre szinte megrémülve válaszolt: „Minek? Hiszen munkanélküli Japánban is lehetek, ahhoz vedia, hogv amerikai katonát lássak, nem kell Dél-Koreába utaznom, eleget találkoztam velük Japánban is. Nekem csak egy hazám lehet, és az Észak-Korea, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság." Mik a tervei? „Nincsenek terveim, hiszen beteg és öreg vagyok, de a gyermekeim tanülni fognak, hogy hazájuk hasznos polgárai lehessenek." Kommunista? — kérdeztem. A japánok ugyanis azt állítják, hogy csak a kommunisták tartanák igényt a hazatelepítésre. Az öreg bányász elmosolyodott. Láthatóvá vált hiányos fogsora. „Akkor nagyon sok a kommunista — mondat t a _ ftj. szen 300 ezren akarnak idejönni. Sajnálom, hogy sohasem foglalkoztam politikával, de most már késő. Semmit sem értek a marxizmushoz és hasonló eszmékhez, azt azonban tudom, hogy Japánban éheztünk, hajóit várják a sokszor tető sem volt fejünk fölött, s gyermekeink nem járhattak felsőbb iskolába. Itt lesz mit ennünk, rendes lakást kapunk és gyermekeink is művelődhetnek. Ebben látom én a kapitalizmus és a szocializmus közötti különséget." DIRANKA TAMOl - mint ahogyan azt keskeny, sápadt arca és hajviselete elárulja — japán nő. Férjével és három gyermekével jött Esztik-Koreába. Megkérdeztem tőle, hol ismerkedett meg férjével. Teljesen elfogulatlanul válaszolt. „Férjem albérlő volt nálunk, és 12 évvel ezelőtt keltünk egybe". Nem esett nagyon nehezére az az elhatározás, hogy idegen országba költözzék, melynek szokásait és népe nyelvét sem ismeri? Kérdésemre kissé zavartan s akadozva elmondotta, hogy tulajdonképpen ő volt a hazatérés kezdeményezője. Férje sokáig habozott, az említett okokból, de ő meggyőzte, hogy szocialista országban nem lehet nemzeti megkülönböztetés, mert bár a japán imperialisták megtámadták Koreát, a koreaiak nem veszik egy kalap alá a japán uralkodó köröket és a japán népet. Azután kedvesen mosolyogva elmondotta, hogy a japán nők körében már szinte mozgalommá fejlődött, hogy formálisan férjhez mennek koreai hazatérőkhöz, mert így akarnák eljutni a szabad ÉszakKoreába. Gyorsan hozzáfűzte még, hogy az ő házassága „igazi", nemcsak formális. Most szövőgyárban szeretne dolgozni. „Első legfontosabb feladatom azonban az, hogy megtanuljak koreaiul!" A legérdekesebb „eset" azonban a hazatérők csoportjának a vezetője, aki 24 tagú családdal és számos hozzátartozóval érkezett Csöngzsinbe. Erősen deresedő hajú, széles vállú óriás, aki divatos öltönyével, selyem ingével, tarka nyakkendőjével első pillanatban azt a benyomást kelti, mintha jómódú tőkéssel állnék szemben. S ez a benyomásom igaznak bizonyult. JUNG THE GYONG 14 éves korában vándorolt ki Japánba. Eleinte sokat kellett éheznie, nemzeti hovatartozása miatt megalázásokat tűrnie, de szívósan küzdött, hogy megvalósíthassa a gazdagságról szőtt ábrádjait. Később műszaki dolgozó, majd mérnök lett és a második világháború alatt egy repülőgépgyár igazgatója, azután egy több ezer munkást foglalkoztató kőbánya tulajdonosa volt. Mindig jó hazafi volt és az is marad. „Bőven volt pénzem, tehát jól éltem. Sokszor foglalkoztatott azonban az a kérdés, mi lesz gyermekeimből? Japánban anyanyelvük ismerete és hazájuk kultúrája nélkül növekednének fel." Jung The Gyong a Japánban élö koreaiak egyletének egyik vezetője volt, és ez az egylet irányította a hazatérési akciót is. Nem sajnálta a pénz és több koreai mindez úgy hangzik, mint valami derék tőkésről kiagyalt dajkamese, de színigaz az, amit elmondottam. Eladtam vállalatomat, és a vételár túlnyomó részét koreai gyermekek nevelésének és a hazatelepítés folytatásának céljaira adományoztam a már ernlített egyletnek. Később eladtam még néhány gépet, szerszámot, hogy családomat és rokonaimat elláthassam azzal, amire az utazáshoz szükségük volt. Azután hajóra ültünk." A hajón vezetőjüknek választották meg a hazatérők. A jövőben több lehetőség nyílik előtte. Az állammal közösen új üzemet alapíthat, vagy pedig eladhatja az államnak még meglevő gépeit és műszaki képzettségének, szervezőképességének megfelelő állást vállalhat bármelyik ipari üzemben. Jung The Gyong nem volt az egyetlen kapitalista, akivel Csöngzsinben találkoztam. Később egy porcelángyár tulajdonosával, egy magánkórház igazgatójával és egy baromfifarm tulajdonosával is beszéltem. Most mindnyájan felelősségteljes állást kaptak hazájukban. A hazatérési akció már nagyszabású hazafias mozgalommá fejlődött, amelyben csak azok nem vesznek részt, akik Dél-Korea, tehát Amerika szolgálatában állnak. Hruscsov elvtárs kijelentette, hogy az embereknek végső soron saját tapasztalataik alapján kell elhatározniuk, milyen rendszerben kívánnák élni. A Japánban élő csaknem félmillió koreai már most felismeri e szavak mély jelentőségét. A nagy népszerűségnek örvendő JAPAN TIMES éppen ezért írhatta teljesen indokoltan, hogy a hazatérési akció a tőkés rendszerre oly súlyos csapást mért, amely logikus következtetésekre jogosítja fel az egész szabad világot, HARRY SYCHROVSKY tannyelvű iskolát tartott fenn Japánban. Végül ő is elhatározta, hogy hazatér „még akkor is, ha lapáttal, földmunkásként kellene dolgoznom" — mondotta. Ez az elhatározása — mivel a gazdasági és közéletben igen befolyásos szerepet töltött be — erős hatást gyakorolt a Japánban élő koreaiakra. Ezt persze egyetlen szóval sem említette, csak később tudtam meg honfitársaitól. A délkoreai hivatalok ügynökei minden módon megkísérelték, hogy lebeszéljék őt a hazatérésről. Tömérdek a pénzed — mondották — és a kommunisták az utol,só fillérig elveszik tőled, jobb lesz tehát, ha nálunk maradsz." „Én erre azt válaszoltam, hogy ettől nem kell tartanom," idézte mosolyogva változatos élete e mozzanatát. „Ugyanis nem viszek magammal pénzt, hiszen a szocializmusban nem lesz rá szükségem. — Tudom. Ön most azt gondolja. A csöngzsini fiatalok népi tánca viszszatért honfitársaik tiszteletére. tÍJ SZŐ 5 * 1960. november 19.