Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-01 / 273. szám, szombat

NAPJAINK MŰVÉSZÉRŐL írta: DMÍTRIJ SOSZTAKOVICS Nagy sikerrel újították fel az angolok híres hosszú játékfilmjét a shakespearel témára készült III. RICHÁRDOT, melynek címszerepében sir Laurence Olivier oly kiváló alakítást nyújtott, s mely hetekig szerepelt műsoron, A román filmgyártás most a sportolók környezetében lejátszódó közepes vígjátékkal, Gheorghe Vitanidis es Anastasia Anghel ÖNGÓL című alkotásával képviseltette magát Végre új ifjúsági film gazdagította a fiatalabb mozilátogatók műsorát: Ri KI Szong koreai rendező filmje a kis Jun-ho-ról, a gyermeki vágyak erős megnyilatkozását, a gyermeki szívekben mélyen élő hazaszeretet, a bátrak célbatörését mutatta meg A KIS KAPITÄNY kedves történetében, lömegsikere van André Hunebelle francia rendező, a már korábban bemutatott Monsieur Taxi és A három testőr filmek rendezője művének A POPOSNAK, amely Jean Féval, múlt századbeli közepes tehetségű francia regényíró történelmi múve alapján készült. Egy XIV. Lajos korában lejátszódó lovagtörténetet eleve-nít fel. A főúri cselszövés ellen küzdő hős nemes szerepét most Is Jean Marais játssza elmaradhatatlan pátoszával. Vissza kell térnünk a nyugatnémet filmgyártás kitűnő művéhez, amelyet már múltkor megemlítettünk, Wolfgang Staudte rendező antifasiszta, humanista filmjéhez: RÓZSÁK AZ ÁLLAMÜGYÉSZNEK. Előre eláruljuk, hogy a filmet a kiváló rendezés és a nagyszerű alakitások teszik lebíJincselővé és meggyőző erejű alkotássá. Először témája időszerűségét kell kiemelnünk. Napjaink szomorú valósága, hogy a nyugatnémet igazságszolgáltatásban ma bűnös náCi múltú egyének ülnek, akik mint ä náci hadbíróságok bírái tömegével hoztak halálos ítéleteket, sokszor kicsinyes vétségekért állítottak falhoz embereket. Staudte filmjének negatív hőse is egy ilyen volt náci hadbíró. Schramm államügyész egy Hamburg melletti városka köztiszteletben élő polgára. Bár családjában szigorúan megköveteli a régi német katonai „erények" ápolását, a közéletben igyekszik gondosan leplezni náci múltját. Ő, a nagy „demokrata" azonban mindenkor kihúzza a csávából bajba jutott náci kamerádjait. Mi sem veszélyeztetné karrierjét, ha egy szép napon fel nem tűnne egy feledésbe merült „ismerőse", aki számára már régen halott. A háború .utolsó napjaiban ugyanis két tábla csokoládé eltulajdonításáért, illetve megvásárolásáért halálra ítélt egy őrvezetöt, akin azonban meglepetésszerű légitámadás okozta felfordulás miatt nem hajtották végre az ítéletet. Az élni akaró kisember ábrázolása az utcai árusként tengődő „halálraítéltben", aki a véletlen folytán eljut a szóban forgó kisvárosba, a film másik erőssége. Staudte a szerencsétlen éhenkórászt, a pozitív hőst egyáltalán nem karakán legényként állítja be, aki nem alkuszik meg sorsával, hanem mindenáron az igazság kiderítésére tör. Nem, már osztályhelyzete miatt is megmarad félénk kisembernek. Ami őt elszánt, bizonyos vonatkozásban nyaktörő fellépésre készteti, ez feldúlt lelkivilá-. ga, melyben filmszerűen leperegnek élete legmegrázóbb eseményének jelenetei, amikor újra bíróság előtt áll s a vádat dr. Schramm államügyész képviseli. Á rendező olyan légkört tudott teremteni a filmben, mely hitelessé teszi magát a történetet és szereplőit. Staudte ért a jelenetek és epizódok hatásos felvonultatásához. Nagyon jó a filmben a szereplők jellemalakítása. A hangoskodó, de egyéni érdekeiért mindenkor meghunyászkodó és megalkuvó kispolgárok megtestesítői a város vállalkozói. Igen találó a volt nácik ábrázolása is. Elismerés illeti a fényképezést is, mint például az utolsó jelenetben, ahol a cselekményeket egy rSSSS/fSf/SSSSSfYSSSSS/SS/SSSSSSSf/fSSrSSSSfSfrSf/Sj ' ""''JBK iJK \ IISI111 MII A Rózsák az államügyésznek egyik jelenete. teherautó tükrében visszaverődve látjuk. Eggyel azonban nem érthetünk egyet a nagyon hatásos és komoly művészi értékű filmben. Ez a társadalmi viszonyok túl derűlátó ábrázolása, annak a hamis látszatnak keltése, hogy a felsőbb szerveknek érdekük az államapparátusba befészkelődött háborús bűnösök leleplezése. Napjaink eseményei éppen az ellenkezőjét bizonyítják; gondoljunk csak az Oberländer esetre, a most folyó Globke-ügyre stb. Persze nem vádoljuk a film alkotóit, hogy tudatosan állították be így az állam viszonyait. A bonni államrendszer aligha engedte volna bemutatni és külföldre vinni ezt a merész hangú antifasiszta filmet, ha alkotói ellene irányították volna a kritika élét. L. L. Ľ. Fulia: Zemplényi nő (színes fametszet). N

apjainkban, amikor olyan rohamosan új képet öltenek a városok és a falvak, sokszor felvetődik a kérdés: vajon az új házakban újszerűen élnek-e az emberek? Az emelkedő életszínvonallal lépést tart-e esztétikái -érzékük fejlődése? Az élet forgatagában különbséget teszünk-e ízlés és ízléstelenség között? Sokszór nehéz e kérdésekre válaszolni. Noha a legtöbb ember új környezetben és összehasonlíthatatlanul jobb viszonyok között él, mint a múltban, sokak ízlése és elképzelése maradi. Hányan vannak például ma is, akik a szocialista otthon és életstílus kialakítása helyett régen lejárt és elkopott kispolgári gesztusokat majmolnak, és akik életstílusukban a múlt embereinek „hagyományait" követve a jólétet mind maguk, mind otthonuk ízléstelen cicomázásában látják. Sajnos, sok embernél a gondtalan anyagi helyzet az ízlésfinomodás helyett giccstenyészetet jelent. Módom van rá — gondolják sokan—, miért ne vegyem meg ezt a mütyürkét, ezt a „jaj de hercig" félmeztelen porcelánbabát, a „guszta" „goblejnt", feliratos falvédőt, rózsás szőnyeget, díszes képet és képkeretet, vagy az úgynevezett „nippet". Hiszen mindez kell, mindez hozzátartozik a „szép" otthon fogalmához. Igen, csakhogy a szép fogalma nagyon tág,, s az igazán szép, modern és célszerű otthontól és élettől nagyon messze van mindaz, ami ízléstelen és értéktelen, — ami gices. Valahol nagyon találóan írták, hogy a giccs művészietlen dísz, üres modorosság, amelynek nincs mondanivalója, s ha van, rfagyon zavaros, műveletlen és korszerűtlen. Mindaz a lakásdlsz tehát, legyen az festmény, asztali műtárgy, faliszőnyeg, vagy más, melynek tájhoz és néphez nincs köze, a művelődés nagy hagyományalt nem sugározza, s nem felel meg a műszaki és társadalmi haladásunk mai igényeinek — giccs, ha valakinek még annyira is tetszik. Tulajdonképpen minden giccs, ami az esztétikában sem nem népi, sem nem klasszikus, sem nem modern. A giccs egyaránt tagadása, elkendőzése, meghamisítása népművészetnek, műtörténelemnek és mai tech-' A moszkvai Pravda nemrégen közölte Dmitrij Sosztakovlcsnak, az élenjáró szovjet zeneszerzőnek cikkét, amelyben a szerző a zenekultúra fejlődésének néhány kulcsfontosságú eszmei, művészi kérdésével foglalkozik. Ez a cikk, amely harcosan védi a szocialista művészet elveit és leleplezi a reakciós burzsoá művészetet és esztétikát, mondanivalóját és jelentőségét tekintve érvényes az egész művészi frontra. Ezért kivonatosan ismertetjük olvasóinkkal. Nem kell bizonyítanunk, milyen fontos szerepet tölt be a zene a jövő harmonikus embertípusának nevelésében, mély és nemes érzéseinek fejlesztésében. A zene közvetlenül befolyásolja az emberek szellemi életének alakulását, hozzájárul a magasabb esztétikai szint eléréséhez és aktív tevékenységre serkent. Lenin Beethoven halhatatlan műveivel kapcsolatban azt mondotta, hogy a zene életre hívja az emberek iránti jó érzést. A szovjet zeneszerző számára nagy jelentőségű az a tény, hogy közvetlen örököse a múlt nagy demokratikus zeneszerzői humanista művészetének, hogy szilárdan tartja kezében az emberiesség lobogóját s hogy a kortársak millióihoz szól műveivel. Büszkék vagyunk arra, hogy a kommunista párt a zenében a nép nevelésének egyik hatalmas eszközét látja s mi a kommunista világnézet talaján állva azonos nézeteket vallunk a párttal a művészet tartalmát, szerepét és fő célját tekintve. Nincs okunk titkolni ezt az egységet, valamint azt a tényt, hogy számunkra drágák, megszeghetetlenek a szovjet művészet pártosságának elvei. E nézeteket hirdetve a párttal együtt valljuk, hogy a jelen és a jövő is a nagy társadalmi tartalmú és mély humanizmust felmutató igazi művészeté, amely közelebb hozza az embereket egymáshoz, amely a széles tömegekhez, a nemzetekhez szól és nem az esztéták, a sznobok maroknyi csoportjához, olyan S>2ép O Uh OH nikának. S amilyen mértékben legyőzzük a giccset, olyan mértékben diadalmaskodik a szocialista életstílus. A giccs elleni harcban oroszlánrésze van a népművelésnek, nem utolsó sorban a művészek alkotó munkájának. A döntő csata azonban a kivitelezőké. A müveit és korszerű iparművészet csak könnyűiparunk sokszorosítása révén juthat el mindenüvé. S ha a giccsek helyett ízléses művészi tárgyak kerülnek az üzletekbe, az új házak új lakóinak és mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy családi otthonát szocialista módra, ízlésesen, újszerűen és célszerűen rendezze be, tegye kedvessé, kényelmessé. N

oha a kereskedelem áruellátása még sok kívánnivalót hagy hátra, könnyűiparunk kivitelezése sok esetben ma már kifogástalan. A különböző berendezési tárgyakat és lakásdíszeket gyártó vállalatok szorosan együttműködnek. Az egyre javuló együttműködés révén, aki új dolgokat szerez be, annak nem kell attól félnie, hogy a berendezés egyes darabjai között stílustörés lesz. Tervezőink sose csak éppen a szóbanforgó darabot látják maguk előtt, hanem az egész környezetet, amelyben a mai dolgozó él. Ezért már a lakásberendezéseket külön-külön is úgy tervezik, hogy lehetőleg tökéletes összhangban legyenek egymással. A giccs ellen, a hatásos ízlésnevelésért történt tehát és történik intézkedés. Rajtunk múlik, hogy újra és újra felülvizsgáljuk ízlésünket, és a régi szokások helyett, amelyek ma már nem jók, újat, a mai életnek megfelelőbbet alakítsunk ki. A jó ízlés és a szép otthon gondolata Brnóban jutott eszembe, ahol a Szabadság téri bútorházban a „Morván" szőnyeggyár hetvenéves fennállása alkalmából kiállítást rendeztek. A kiállításon a már gyártott és a jövőben gyártásra kerülő új típusú bútorok és szőnyegek kerültek bemutatásra. Akárcsak az új vonalú, levegős, könnyen mozgatható bútorok, a szőnyegek is eltértek a hagyományos formáktól, különösen színezésüket és mintájukat tekintve. A legtöbb szőnyeg élénk színű, mintája absztrakt. Noha első látásra mind a bútorok. művészeté a jelen és a jövő, amely az emberekben a nemes érzéseket, a szép iránti kifinomult érzést fejleszti. Mivel a határon túl vannak még olyan emberek, akik vagy ellenséges érzülettől vezérelve, vagy naiv, kimondottan gyermeki tévedés áldozataiként azt állítják, hogy a szocialista esztétika elvei dogmák, amelyek a művész alkotó egyéniségét gúzsba köti, meg szeretnénk kérdezni tőlük: Milyen „zenei hitet" állítanak szembe művészetünk elveivel, miben rejlik a különféle jelenlegi — tévesen „avantgardnak" nevezett — zenei irányzat esztétikai értéke. Erre a kérdésre lényegében már régen megadták a választ a nyugati országok haladó szellemű zeneszerzői, nem is beszélve a zenét -szerető és ismerő közönségről, amely hátat fordított a formalista kísérletezésnek, amelynek semmi köze sincs a művészethez. Az öntetszelgő zenei individualisták éppúgy, mint a művészet szélhámosai, akik értelmetlen kísérletezést folytatnak, mivel nincs alkotó fantáziájuk, nincs mit mondjanak a népnek, szüntelenül sápítoznak „a szovjet kultúra pártirányításának dogmájáról", „a szovjet művész egyénisége korlátozásáról", rryntha nekünk nem állna jogunkban az experimentálás, egyéniségünk kifejezésre juttatása. Nem tagadjuk, hogy nem ismerjük el a terméketlen, formális kísérletezést, a művészetben a borúlátás, a hitetlenség, az emberiség elleni gyűlölet hirdetését. A párt oldalán harcolva mi magunk, az új világ művészei lemondottunk erről a „jogról" és zeneművészetünk eszmei tisztaságára, művészeti tökéletességére törekszünk, a mély tartalommal rendelkező, stílusában eltérő és a hallgatók széles tömegei számára érthető müvek alkotásának útját járva. Nem tesszük ezt parancsszóra, hanem szívünk utasítására hallgatunk. S a szovjet zenének elvitathatatlanul megvan a jelenkori stílusa, amelynek jellegzetes vonásait nem lehet lemásolni. Ezek az általános vonások sokoldalúan és rendkívül sajátos formában nyilvánulnak meg az egyes szovjet zeneszerzők műveiben. „ mind a szőnyegek furcsán hatnak, alaposabb szemlélődés után azt látjuk, az új vonalú lakásberendezések nemcsak szépek és ízlésesek, hanem sok tekintetben művésziek is. Célszerűségük, finom kidolgozásuk, világos mondanivalójuk révén emelkednek magasan elődjük fölé ... Tervezőik tudásuk legjavát adva készítik az ilyen lakásberendezést, hogy a mai ember életét megszépítsék és megkönnyítsék. Mutatja ezt az is, hogy már a színezésnél abból indulnak ki, mi felel meg a pihenő embernek legjobban, milyen kompozíciók hatnak nyugtatóan, mi teszi a szabad időt minél kényelmesebbé és derűsebbé. A

„Kultúrált otthon és berendezés" címmel rendezett kiállítás, mint annyi hasonló rendezvény, ismét azt húzta alá: a gyakorlatiasságnak sosem kell megalkudnia, mint ahogy a szépet sem szükséges feladni a gyakorlatiért. A célszerűség és a szép összeegyeztetése nem megalkuvás, hanem mindkét dolog természetének, lényegének igazi megértését, a köztük levő különbség megtalálását és áthidalását követeli. Csak így válhat a lakásberendezésben is a modern széppé, a szép pedig modernné. BALÁZS BÉLA Hazánkban figyelemre méltó jelenség tapasztalható, amelyről a múlt legjobb művészei álmodoztak, a kölcsönös tiszteletre, az engesztelhetetlen igényességre épülő baráti bírálat fellendülése. Ennek a bírálatnak célja serkenteni a művész alkotókedvét, helyes irányba terelni művészi egyéniségét. Ilyen jellegű kritikával találkozhatunk a szovjet művészet és kultúra fejlesztésével kapcsolatos pártdokumentumokban, amelyek a még sikeresebb munka pozitív programját képezik. A párt és a kormány vezető képviselőinek nemrég lezajlott találkozását a szovjet kultúra dolgozóival áthatotta a művészet és a művészek iránti forró figyelmesség. Ez mély nyomokat hagyott szívünkben. Ny. Sz. Hruscsov elvtárs a kulturális dolgozók előtt mondott beszédeiben gyakran hangsúlyozza művészetünk erejének forrását: elválaszthatatlan kapcsolatát a nép életével. Igen értékes számunkra az is, hogy a párt állandóan hangsúlyozza, tapintatosan és meggondoltan kell bánni a teheséges emberekkel. M. A. Szuszlov az előbb említett találkozás során a párt Központi Bizottsága nevében mondott beszédében főleg arról beszélt, hogy a kritikának gondosnak és figyelmesnek kell lennie, világosan meg kell értenie a művész útjában álló reális nehézségeket, örülnie kell sikereinek és minden helytelen elítélésével egyidejűleg támogatnia kell mindazt a pozitívat, ami az irodalomban és a művészetben létrejött. A pártnak ez a gondoskodása szárnyakat ad nekünk és sok mindenre kötelez minket. A művészelvtársak minden alkotó törekvését figyelemmel és tapintattal kell fogadnunk, nem szabad annyi kemény és gyakran elhamarkodott ítéletet mondanunk, ami időközönként sajnos előfordul a kritikusoknál és nálunk zeneszerzőknél is. Ugyanakkor minden újat és értékeset támogatva nem adhatunk engedményeket a témaválasztás tekintetében s nem engedhetjük meg az ízléstelenség térhódítását. A nagy művészetben elválaszthatatlan az eszmeiség és a művészi színvonal. Eszményünk a haladó gondolatokat mesteri tudással feldolgozó művész. (—) Közeleg a Tolsztoj-évforduló A Béke-Világtanács javaslata alapján világszerte megemlékeznek idén az emberiség nagy alakjairól, a tudomány és művészet halhatatlanjairól. Mint emlékezetes, 1960-ban először a nagy orosz író, Csehov születésének centenáriumát rendezték meg. A megemlékezések sorozata Chopin, Mark Twainnek, Bjiírnsonnak, Róbert Kochnak, Oefoenak és Velasqueznek szentelt ünnepségekkel folytatódott. Közeledik Tolsztoj Leó halálának ötvenedik évfordulója. Ebből az alkalomból megjelenik magyarul az író naplója, valamint — ünnepi köntösben — Iljics Iván halála című müve. A CSISZ ardovói helyi szervezete az elmúlt napokban sikerrel mutatta be Heltai Jenő A néma levente című színművét. A sikeres bemutatóért dicséretet érdemelnek mind a szereplők, mind a rendezők, (o. j). Románia első önkiszolgáló- könyvesboltját Sztálinvárosban nyitották meg. Az új üzletet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. ilS* \ '.i

WWi f^Élipliö Milan Gašpar akadémiai festőművész Bratislava panorámáját örökíti meg. (M. Vojtek felvétele) ÚJ SZÖ 7 + 1960. október 1,