Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-09 / 281. szám, vasárnap

Hrusc sov elvtárs és az újságírók találkozója az ENSZ-ben '^^^^A^AAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AA AAAA AAA A AA AAAAAAAAA AA AAAAA AA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AA AAAA (Folytatás az L oldalról) pép érdeke, mert csak így kerülhe­tő el egy újabb romboló háború. Nem kell bizonygatnom önöknek, hogy az említett és még egyéb kér­dések jóakarattal megoldhatók, ha a békés együttélés elvei alapján vala­mennyi ország együttműködésére fo­gunk törekedni. Megoldhatók, ha senki sem követ el agresszív cselek­ményeket, ha betartják a nemzetkö­zi jog szabályait. A mai viszonyok közepette eszte­lenség bizonyos megoldást az ENSZ többségének gépies érvényesítésével rákényszeríteni más népekre. Fontos, hogy az Egyesült Nemzetek Szerve­zete tekintettel legyen a meglevő államcsoportok érdekeire, a nyugati katonai tömbökhöz tartozókéra épp­úgy, mint a szocialista és a semle­ges államokra. Az ENSZ szervei megfelelő összetételének kialakítása elősegítheti a szervezet tevékenysé­gének megjavulását. Felszólítom önöket, vessék latba képességüket és befolyásukat, hogy olyan légkör alakuljon ki, mely se­gítené az ENSZ tevékenységét. Fel­szólítom önöket, Írjanak igazat. Ad­janak olvasóik millióinak hű, reális képet a mai világról és az előttünk álló problémákról. Köszönöm a figyelmüket. Most pe­dig kész vagyok válaszolni kérdé­seikre. (Taps.) KÉRDÉS (Frederic asszony, a Na­tional Broadcasting Company tudósí­tója): Elnök úr, úgy véli, hogy még az ellentétek enyhülése előtt, az USA és a Szovjetunió kapcsolatában fenn­álló bizalmatlanság és félelem meg­szüntetése előtt, van valamilyen re­mény a leszerelésre? HRUSCSOV: Azt hiszem, ha lemon­danánk a megegyezés reményérőlés lehetőségéről a leszerelésben, ez felérne azzal, hogy újabb háborúra kárhoztatnánk a világot, azt jelen­tené, hogy tehetetlennek tartjuk azokat az embereket, akiknek meg kell fontolniuk a békét, meg kell te­remteniük a békés együttélés felté­teleit. Ezért ma is derűlátón tekin­tek a megegyezés lehetőségére a le­szerelésben, s már nemegyszer meg­mondtam, hogy megvannak hozzá a feltételek. Nehéz elbírálni, mennyire értek meg ma ezek a feltételek, mivel a közgyűlés jelenlegi ülésszaka olyan időben ült össze,, amikor az elnök­választásokkal kapcsolatban „moz­galmas időszak" kezdődött az ame­rikai nép életében. Ma az USA-ban mindenki az elnökválasztásokkal fog­lalkozik, mindent ennnek rendelnek alá. Még az olvasók is, - akiktől a leszerelés megoldása függ —, csak arra gondolnak, melyik jelöltet vá­lasszák elnökké. Ez szomorú jelen ség, mert elnök bármelyik tényező lehet, de ez nem hat ki döntően a nemzetközi problémákra. Ez külön­ben minden ország belügye. Ma te­hát az Egyesült Államokban minden a választásoknak van alárendelve és ezt tekintetbe kell venni. Természe­tesen ez csak átmeneti jelenség. Ügy Véljük, mindent meg kell ten­ni a béke biztosítására, nem szabad ölbe tennünk a kezünket, hanem ki­tartóan tovább kell harcolnunk a bé­kés együttélésért, a leszerelésért és a tartós világbékéért. A tartós bé­kéért folytatott harcban a fő kérdés a leszerelés, nem pedig a fegyver­kezés ellenőrzése, amit Eisenhower elnök javasolt. Ismétlem, s bár sok­szor beszéltem róla, ismételni fogom mindaddig, amíg mindenki nem fogja látni világosan, hogy a leszerelés és a fegyverek megsemmisítése a há­ború elkerülésének egyedüli módja, viszont a fegyverkezés ellenőrzése a fegyverek megőrzését jelenti. Ha pedig a fegyverek megmaradnak, — még akkor is, ha ellenőrzés alatt, — az, aki fegyverekkel rendelkezik, kedve szerint mindig felhasználhatja őket agresszív célokra. Ezért az, aki valóban békét akar, ne a fegyverke­zés ellenőrzéséért, hanem a leszere­lésért, a fegyverek nemzetközileg legszigorúbban, széleskörűen és ala­posan ellenőrzött megsemmisítéséért küzdjön. Ezzel kapcsolatban még egy kérdést szeretnék megmagyarázni. Szeretném helyre igazítani az amerikai lapokban Mac­millan úrral történt találkozónkról meg­jelent hírt. A lapok nem eléggé pon­tosan közölték találkozóink és megbeszé­léseink eredményeit. Valóban beszélgettünk a leszerelésről, S az e kérdésben elérendő megegyezés lehetőségeiről. Macmillan úr kijelentette, hogy e kérdéssel nem kell sietni, meg kell várni az időt amikor majd jobb felté­telek jönnek létre az országok bizalmának kialakulására. Ekkor lehetséges lesz a megegyezés a leszerelésben. Macmilaln úr úgy véli, öt-tíz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy kialakuljon a bizalom légköre, s hogy •"'dig jobb lenne műszaki szak­értőbizottságokat alakítani e kérdések ta­nulmányozására. Röviden, lassú eljárást javasol, olyan lassúságot, amilyennel te­mérdek rovar, csiga és egyéb csúszó-mászó tény mozog a földön.­Mondhatom önöknek, igen veszélyes megfogalmazása a kérdésnek az, ha valaki a feszültség enyhülésétől és a bizalom megteremtésétől igyekszik függővé tenni a leszerelést. Ez olyasmi, mint a vita arról, hogy mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás — (derültség a teremben). Azt hiszem, m'i mindig nem jöttek rá, hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás. Ezért a leszerelési egyezmény kérdésében is meddő a vita arról, mivel kezdjük, a bizalom feltételeinek megteremtésével-e, avagy magával a leszereléssel. Azt hi­szem, azzal kell kezdeni, ami a legfőbb, tehát a leszereléssel! Meg kell semmi­síteni a fegyvereket és be kell vezetni az ellenőrzést, hogy fenki se fegyverkez­hessék. így jönnek létre a legkedvezőbb feltételek a népek őszinte bizalmának és testvéri viszonyának megteremtésére. Most szeretnék még valamit mondani arról a bizalom légkörének kialakításához szükséges időről. Ha a javasolt öt-tíz évvet nézzük, az ellentmond a nyugati körök kijelentéseinek, mert ők azt han­goztatják, hogy meg kell gyorsítani a leszerelési egyezmény megkötését. Hisz minél jobban halasztgatjuk a megegye­zést, évről Vévre annál inkább növekedni fog az atomfegyverrel és rakétatechniká­val rendelkező országok száma. Ha pedig több lesz az atom- és hidrogénbombával és rakétával felfegyverzett állam, akkor még nagyobb nehézségek gördülnek a leszerelési egyezmény útjába. Látszatra úgy tűnik, hogy a nyugati logika szerint siettetni kell a leszerelést, viszont Mac­millan úr azt állítja, hogy öt-tíz évet várni kell vele. Ez azt jelenti, hogy ma eredménytelenségre kárhoztassuk a tár­gyalást. Azt jelenti ez, hogy én, a nagyapa kezdjem meg a tárgyalást és majd az uno­káim fejezzék be? (derültség a terem­ben). Ez láncreakció, mélyért az egész emberiség színe előtt felelni kell. Sok unokám van és remélem, hogy uno­káim nagyapjuk nyomdokain haladnak, de én, a nagyapa ennek ellenére mindent meg­teszek unokáim érdekében, hogy békében éljenek és áldjanak minket azért, hogy megvédtük a békét. AZ ELNÖK: Van itt két hasonló kér­dés. Ezért elhatároztam, hogy mind a kettőt egyszerre olvasom fel. D. N. Emannak, a New York Herald Tri­búne tudósítójának kérdése: Egyetértene-e az ENSZ kétharmados többsége alapján megejtendő szavazással arról, maradjon-e Hammarskjöld úr, az ENSZ főtitkára tiszt­ségében, vagy annak a határozatnak el­fogadásáról, amely önnek a háromtagú végrehajtó szerv létesítésére tett javas­latát érintené? KÉRDÉS: (Arné Torren, az Ex­pressen tudósítója: Elnök úr hétfői közgyűlési beszédében kijelentette, hogy levonja a feltétlen következte­tést abból, ha a főtitkár nem mond le. Hammarskjöld úr azt válaszolta, hogy nem hagyja el hivatalát. Kö zölheti-e ön, milyen következtetést vont le, vagy szándékozik levonni? HRUSCSOV: A két kérdés össze függ, de nem azonos. Hammarskjöld úrnak azzal a kije­lentésével kapcsolatban, hogy lemond a hivataláról, beszédemben — mint hallották —, a következőket mon dottam: Ha Hammarskjöld úr való ban lovagias tulajdonságokkal ékes­kedne, önként lemondana. Ügy vé­lem, ezek a tulajdonságok nincsenek meg benne, ezt magatartásával is megerősítette. Most pedig e kérdés kétharmados többséggel való meg­oldásához szólok. Ha a szavazatok kétharmad részével olyan határozatot hoznának, melyről ön említést tesz, sőt még ha a szavazatok 99 százalé­kos többségével hagynák is jóvá, nem értenénk vele egyet. A vitás kérdések megoldásában a kétharmados többség elve belpoliti­kai, gazdasági vagy más kérdésekről való döntés esetében egy országon béliül elfogadható. Itt azonban bo­nyolult nemzetközi kérdésről van szó. Ezt a kérdést az ENSZ-hez tar­tozó országok oldják meg. Hisz ez nem parlament, hanem nemzetközi fórum, amelynek hivatása úgy meg­oldani a kérdéseket, hogy egyetlen tagállam se vallja kárát. Ha akarják, még világosabban ma­gyarázom meg a kérdést. Képzeljék el, hogy az ENSZ tagállamainak kép­viselői erre az „eszményi" gondo­latra jutnának: határozzuk el, hogy felszámoljuk a Szovjetunió szocialis­ta rendszerét. Mi történnék, ha raj­tunk-, a szocialista ország képvise­lőin kívül mind reá szavaznának. Mit szólnánk hozzá? Azt mondanánk, amit mi oroszok ilyen esetekben mondani szoktunk: Ugyan menjenek már! Ha már ilyen határozatot hoz­tak, csináljanak vele, amit akarnak, mi majd úgy fogunk élni a szocia­lista rendszerünkben, ahogy eddig éltünk. Bocsássák meg a nem éppen finom, de képletes kifejezést: Aki beleüti a dolgunkba az orrát, rálAip­pintunk! Uraim, nagyon komoly kérdést ve­tettek fel. Ezért behatóan akarok vele foglalkozni. Kérem önöket, jól fontolják meg. Az imperialista, szo­cialista és semleges államokból ösz­szetevődő Egyesült Nemzetek Szer­vezetében a szavazatok nagy számá­val még mindig az imperialista gyar­matosító tömb országai rendelkeznek. Mi, szocialista országok ma kisebb­ségben vagyunk »z ENSZ-ben, Ez azonban átmeneti állapot. Ma mi va­gyunk kisebbségben és holnap — ezt előre megjósolom önöknek — önök lesznek kisebbségben. Tehát nem szabad, hogy visszaéljenek ideiglenes többségükkel az ENSZ-ben, hogy rá­kényszerítsék döntéseiket a kisebb­ségre, mert — ismétlem —, ez nem parlament. Nem valamelyik ország belügyeiről tárgyal, hanem nemzet­közi kérdésekről, aminél tiszteletben háború kiéleződése forró háborúvá fa­julhat. Aki a népek békéjét és barátságát akarja, köteles tekintetbe venni nemcsak hazája és saját államcsoportja érdekeit, hanem a szocialista és a semleges or­szágok érdekeit is. Nem akarjuk önökre kényszeríteni szo­cialista rendszerünket. Éljenek lelkiis­meretük szerint, de ne gátoljanak ben­nünket abban, hogy úgy éljünk, ahogyan ezt lelkiismeretünk diktálja. Ne akadá­r > >«• ' ^B&OOOr ­N. SZ. HRUSCSOV BESZÉDÉT MONDJA AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSÉN tartjuk más államok szuverenitását és nem avatkozunk belügyeikbe. Er­re kell gondolni most, ebből kell ki­indulni. Így azután helyesen megol­dódnak a kérdések. Ezenkívül kérem önöket, komolyan fontolják meg az ENSZ összetételé­re vonatkozó javaslatunkat. Nem olyan pozíciót követelünk magunk­nak, hogy ma ugyanannyi helyet tölt­sünk be a Biztonsági Tanácsban és az ENSZ titkárságában, mint a nyu gati országok. Nem akarunk többsé get, csupán a magunk részét köve­teljük. Hárommilliárd ember él a világon. A szocialista országokban több mint egymilliárd ember él, te­hát a világ lakosságának több mint egyharmada. Ám nem vagyunk ki csinyesek és nem fogunk grammnyi pontossággal méricskélni. Egyetér­tünk az egyharmaddal. Az imperia­lista gyarmati hatalmak országaiban a föld lakosságának nem egészen egyharmada él, de mi azt mondjuk, nektek is legyen egyharmad része­tek. A semleges országokban is a föld lakosságának több mint egy­harmad része él, nekik is egyhar­madot kínálunk. Igy azután az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében, ebben a nemzetközi szerve­zetben képviselve lenne mindhárom ál­lamcsoport: a tőkés országok- a mono­poltöke országai s a gyarmati hatalmak; a szocialista országok az igazi szabad világ országai, a szabad országok leg­szabadabbjai és a semleges országok. Mindegyik egyforma arányban, egyhar­maddal lenne képviselve. Ily módon egyenlő feltételek vonatkoznának mind­három államcsoportra, ami lehetővé ten­né a nemzetközi kérdések olyatén meg­oldását, hogy ez egyetlen államcsopor­tot se károsítson meg. Nem ésszerű ez? Nem kiváltságokat követelünk, hanem csak részünket, amire jogunk van. Ha többségük alá akarnak rendelni bennünket és egyenlőtlen feltételek mel­lett akarják ránk kényszeríteni a kérdés megoldását, ezzel csak arra kényszerí­tenek bennünket, hogy érdekeinket ne az ENSZ-beli szavazással, hanem az ENSZ keretén kívül védelmezzük, azaz saját erőnkre, saját hatalmunkra támaszkod­junk. Önök pedig tudják, hogy ez már a viszony kiéleződésére vezet. Javaslataink ésszerű elvre épülnek. A nemzetközi feszültség enyhülését, a békés együttélést, a békét és a barát­ságot akarjuk, önök azonban uralmukat védelmezik a szocialista és semleges or­szágok fölött, önök tehát a hidegháború folytatásának, a viszony kiélezésének szempontjait követik. Gondolkozzanak csak el, uraim! Ha nem ma fogják tör­ni ezen a fejüket, s ha nem fogják fel helyesen a dolgokat, remélem, hogy ez holnap történik meg, mert más kiút nincs. A kérdés így hangzik: Vagy ápolni fog­juk kapcsolatainkat úgy, hogy megszün­tetjük a nemzetközi feszültséget és a hidegháborút, békére és barátságra fo­gunk törekedni, vagy folytatjuk a vi­szony kiélezését, ami isten tudja, mivel végződhet, hisz a feszültség és a hideg­lyozzuk a semleges országokat sem: élje­nek ők is lelkiismeretük szerint. Semmi olyat nem követelünk magunknak, ami más államok rovására menne. Csupán egyenlő feltételeket akarunk mindenki­nek, továbbra is a közös ügyért, a világ­béke biztosításáért akarunk fáradozni. KÉRDÉS: (Stanley Berk, a kanadai rádió tudósítója): ön azt mondotta, hogy a nyugati országok kongói fő célja az ottani nyersanyagok, főként az urán el­lenőrzésének biztosítása. Hogyan indokolja ezt a kijelentését, hisz tudja, hogy urán­ból — Katanga főtermékéből világszer­te nagyon sok van és hogy Kanadában például nagy uránbányákat zárnak be? HRUSCSOV: Ön rám akarja kényszerí­teni nézetét, hogy a gyarmatosítók azért kerítik hatalmukba a gyarmatokat és pusztítják az embereket, hogy segítse­nek mielőbb véget vetni múló földi éle­tüknek és mielőbb átszenderülni a para­dicsomba. (Derültség a teremben.) Szá­momra másodrendű kérdés, hogy a gyar­matosítók az urán, a kobalt, vagy az ör­dög után futnak-e. Azért jelennek meg, hogy kifosszák a gyarmati népeket, meg­hízzanak verítékükből, hogy pusztítsák a gyarmatok leigázott népeit. Amikor a belga gyarmatosítók bevonultak Kongó­ba, több mint 20 millió lakosa volt az országnak, ma pedig — amikor a gyar­matosítók hosszú évek után elhagyták az országot — a lakosság száma nemcsak nem növekedett, hanem úgyszólván a fe­lére apadt. Miért? Hisz talán évente több gyerekük születik, mint az európaiak­nak. Am hihetetlenül embertelen körül­mények között élnek és ezért gyerme­keik elhaláloznak. Azok sem élnek so­káig, akik nem halnak meg gyenmekko­rukban: átlagos életkoruk nem olyan, mint a normális emberi viszonyok kö­zött élő egyéneké. Vaav nézzük az auszt­rálokat. Menzies elnök úr felszólalt az ENSZ közgvűlésén. Elmesélhetné, hopyan hódították meq Ausztráliát, hogvan nvom­ták el és irtották a gyarmatosítók az embereket, mint a vadállatokat. Úgy­szólván az egész bennszülött lakosságot kiirtották. És ezt nevezik civilizációnak! Ilyen civilizáció jól emlékezetében ma­rad a népeknek. Örökké gyűlöletet fog­nak érezni leigázójukkal szemben. Ellenezzük a gyarmatosítók politi­káját. Szívünk mélyéből tiltakozunk ellene és erőnktől telhetően mindent mepteszünk, hopv mielőbb pusztuljon az átkozott, letűnő gyarmati szolga­rendszer, hogv minden nép vissza­nverje szabadsáaát és függetlensé­gét. KÉRDÉS: (R. Hottelet, a Co­lumbia Broadcasting System tudósí­tója): Mi az ön véleménye: mit ér­tek el önök New Yorkban az ENSZ­ben és a szervezet keretén kívül? HRUSCSOV: A favágó is bizonyos mérték szerint méri munkája minő­ségét és mennyiségét. Valaha az oroszok mértéke az öl volt, ma nem. Valaha géplakatos voltam, és bizo­nyos mértékfok szerint mértem mun­kámat. Apám bányász volt, .s neki is megvolt a maga mércéje. Ma po­litikus vagyok, nem favágó. Azaz, pontosabban favágó is vagyok és po­litikus ie. Aa Eoyosült Nemzetek Szervezetében való rövid tartózko­dásom alatt végzett munkám meny­nyisége és minősége semmilyen ha­tározott mércével nem mérhető. Én csak azt mondom: aki azt hiszi, hogy munkánk hiábavaló volt, nem értette meg, mi történik. Jó magot vetettünk, a béke és a ba­rátság magvát vetettük el. Lelepleztük a hazugságot és elhintettük az igazság magvát. Hiába akarja ma valaki bőszen túlkiabálni az igazság hangját, nem bír­ja szusszal. Az igazságot nem lehet meg­fojtani! Az igazság győz! Ernyedetlenül küzdünk az igazságért, megkezdtük és folytatjuk harcunkat s a győzelem a miénk lesz. Kérem, jól je­gyezzék meg: Az igazság azért győz, mert a hazugság nem élhet soká. Az emberek leleplezik a hazugságot, bárho­gyan is szépítik és ügyesen állítják be a fényképészek, filmművészek, újságírók és festőművészek. Csak előbújik igazi ar­ca és útálatot fog kelteni, viszont az igazság vonzani fogja a népek szivét. Az igazság a miénk, az igazság győzedel­meskedik! (Taps.) KÉRDÉS: (Simon Molletnek, a tuniszi rádió tudósítójának kérdése): Mint ahogy Ön New Yorkban, úgy más szovjet ve­zetők Moszkvában hivatalos megbeszé­léseket folytattak az ideiglenes algériai kormány vezetőivel. Ezt azzal magyaráz­ták, hogy a szovjet kormány ténylegesen elismeri az algériai kormányt. Nem fűzne ehhez magyarázatot, s nem mondaná el többek között, milyen segít­séget szándékozik nyújtani az algériai népnek függetlenségi harcában? HRUSCSOV: Ön helyesen fogta fel, hogy találkozóinkból és megbeszéléseinkből ki­tűnik, ténylegesen elismerjük az ideig­lenes algériai kormányt. Ügy vélem, nem­csak mi ismerjük el, de a világ számos országai is és mindenekelőtt de Gaulle francia köztársasági elnök ismerte el, amikor tárgyalásokat kezdett az ideigle­nes algériai kormány képviselőivel. Már ezelőtt is válaszoltam hasonló kér­désekre és kijelentettem, hogy mi szov* jet emberek a gyarmatosítók ellen va­gyunk, a függetlenségükért küzdő vala­mennyi gyarmati néppel rokonszenvezünk. Hogyan zárhatnánk ki ebből olyan nem­zetet, amilyen a függetlenségéért és sza­badságáért harcoló arab nép? Üdvözöl­jük harcát. Erőnktől telhetően minden olyan segítséget megadtunk és megadunk a jövőben is az algériai népnek, mely hasznos lesz függetlenségi és szabadság­harcában. KÉRDÉS: (Ferrarának, az Unita tudó­sítójának kérdése): Mi a véleménye az öt semleges ország határozati javaslatáról megejtett szavazásról? HRUSCSOV: A' határozati javaslat be­nyújtóihoz intézett, nyilvánosságra hozott levelemben kifejtettük álláspontunkat. Azt . hiszem, nem szükséges visszatérni e kérdéshez. KÉRDÉS: (A. Fletchernek, a Worldwid* Press Service tudósítójának kérdése)! A Szovjetunió gyakorta felszólít a gaz­daságilag elmaradott országok fejleszté­sére. Növeli-e hozzájárulását az ENSZ segítségnyújtási programja keretében annyira, amennyire az USA megígérte. HRUSCSOV: Nemegyszer mondtuk véleményt e kérdésben. Segítséget nyújtunk az elmaradott országoknak az ENSZ-en keresztül, de szíveseb­ben látjuk, ha a leszerelési egyez­mény megkötéséig meghagyják az ENSZ-en keresztül nyújtott segítség­nek eddigi nagyságát. A leszerelési egyezmény megkötése után eszközö­ket takaríthatunk meg a leszereléssel és akkor más országokkal történő megállapodás alapján növelhetjük a gazdaságilag elmaradott országoknak nyújtott segítséget. Persze előnyö­sebbnek tartjuk a kétoldalú meg­egyezés alapján nyújtott segítséget, azaz szívesebben egyezünk meg az elmaradott országgal és nyújtunk közvetlenül önzetlen segítséget. Most pedig Eisenhower elnöknek a segítségnyújtására vonatkozó kije­lentéséhez annyit jegyzek meg: Ügy vélem, ha az imperialista országok legalább a tizedét adnák vissza an­nak, amit a gazdaságilag elmaradott országoktól összeharácsoltak, ez is kevés lenne. De nem számítok rá, hogy az imperialista országok kibő­vítik segítségüket. Hisz más a szó és más a tett. A kapitalizmus csak fosztogatni tud. Igazi segítséget nem tud nyújtani, mert ez ellentmond a kapitalizmus lényegének. Ezért, újságíró urak, jól olvassa­nak és jól is értsék meg az elolva­sottakat. Azért mondom ezt önöké­nek, mert erre késztetnek életta­pasztalataim. Nézzék, milyen gazdag ország Anglia és milyen szegény or­szág India! Milyen gazdag ország Franciaország és milyen szegények az általa kifosztott afrikai országok. Milyen gazdag Anglia és milyen sze­gény Ceylon. Talán a szegénység nemzeti tulaj­donsága ezeknek az országoknak? Nem. Ez szociális jelenség, politikai jelenség. A haramiák betörtek, ki­fosztották a leigázott országok né­peit, és most még azt mondják: Le­gyetek hálásak, a fosztogatásért, mert elhozta közétek a civilizációt. Tudják, nálunk az a mondás járja: „Isten mentsen az ilyen barátok­tól, az ellenséggel már magam is el­bánok". Most is azt kell mondanunk: Isten őrizzen minket az ilyen civi­(Folytatás a 4. oldalon} ŰJ S£Ő 3 * 1960. október Ô.

Next

/
Thumbnails
Contents