Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-08 / 280. szám, szombat

l MOYZES ILONA: r'í Jlwél cÁmmkdlxcL i. Babkávé illat, könnyű, forró pára, a csésze régi, finom porcelán ... Mint barna gond az est úgy hull le rám s halkan ül le székre, ablakfára. Babkávé illat, könnyű, forró pára, messziről jött, ó nagy óceán! Vajh ki ültette, hány ifjú s leány, vajh mennyi vér, verejték volt az ára? Babkávé illat, könnyű, forró pára... ízlelni kéne könnyű-gondtalan. — Vajh mennyi vér, verejték volt az ára? ezt kérdem mégis balgán s untalan. Árnyék ül szívemre, mint a pára; aki küldte, a kedves, hontalan. II. Odakint hó hull pehelyként az útra, asszony és férfi munkába siet. Lábuk alatt a szél a havat fújja... Testvérem az álmaidból mi lett? Egyetlen hét és karácsony lesz újra, nemcsak az Ember, az Idő is siet. A hoíszú éveknek nehéz a súlya, Annácskám az álmaidból mi lett? Midőn elmentél — húsz éve már annak — útravalóul álmaidat vitted. Azok az álmok Annácskám hol vannak? Széthulltak tudom; elsápadt a hited, árnyéka sincs tán ajkadon a dalnak. Anyám szavait miért is nem hitted? III. Sorsod üldözött a messzi partokon, áruld el kedves, hogyan hullt rád a fény? Megkaptad-e azt, mit nem adott a hon és húsz év múltán lehet-e még remény? Vad, gyilkos, hazug, vérengző harcokon vitt utad — ne vedd a szónak rossz nevén kedves, de ma nem hallgathatok, nem én! A szörnyű magány ott fáj az arcodon, mely beszélni kényszerít borús, tömör szavakban; tudd meg, itt vagyon birtokod, hazád ez ország és otthonod: Gömör Bölcsőnk ringolt itt, s akad még száz okod, csendesen hívó, feléd zsongó öröm. Gyűlöld idegen, ostoba zsarnokod! C viktoR sklovszkíj: Beszélgetés kezdő írókkal Kevés új filmet láthattunk a bemutató előadásokon, mivel több sikeres fiím továbbra is műsoron maradt. Az ifjúság figyelmébe ajánlhatjuk az ISKOLÁNK HÓSE című szovjet kalandos ifjúsági filmet Szaskóröl, a német fasiszták ellen vívott partizánharcokban férfivá érett iskolásfiúról, aki korán kijárja a hősiesség iskoláját és sok viszontagságon esik ker észtül, míg végre rátalál családjára. Alakját gyermeki bájjal örökítette meg a kis Lenya Babics. Külön foglalkozunk majd két erős hatású hazai alkotással: a FENNKÖLT PRINCÍPIUM-ma! és a HÁROM TONNA POR-ral. Most tűzték ki a bemutatóját Szergej Jutkevics filmriportjának Hruscsov elvtárs franciaországi látogatásáról. Az iskola nem hazudik, egyénekben lehet csalatkozni, egyének feladhatják elveiket, de az iskola szava szent — ezt a gondolatot fejezte ki Gertler Viktor Kossuthdíjas magyar filmrendező müvének hősnője a darab egyik leghatásosabb, lélektanilag pattanásig feszült jelenetében. A Vörös tinta pedagógus környezetben lejátszódó lélektani film. Életből vett, valóságra. Ettől a pillanattól kezdve százszor is feldolgozott témát ragad ő a film főszereplője: az ő lelkémeg: a családi élet felbomlását, a ben dúlnak, szántanak a megbolyharmadik betoppanását. A téma fel- gatott családi élet viharai... dolgozása ebben az esetben azonban A film befejező megoldásáról lebonyolult volt: a rendező nem old- het vitatkozni. Egyesek érzelgősen hatta meg a szokott sémával, mert naivnak, vagy kényszermegoldásnak a történet igazi főszereplője nem a nevezhetik az önmagához visszacraládi háromszög, hanem a fogé- térő Mária nyomtalan eltűnését, titkony lelkű, gyermek, társadalmi kos áthelyeztetését egy másik isproblémára már érzékenyen reagáló kolához, mert nem akarja a családi Nádassy Myrtill a Vörös tinta gyermekfőszereplője serdülő lány. A rendezett családi életet élő rajztanár-apa hirtelen beleaz új iskola neveltje: egyenes jellemű, alakoskodást nem ismerő teremtés, szocialista nevelő Érzi, hogy Myrtm bámulato

s tökéletességgel NEHÉZ ez a beszélgetés. Felkeres otthon, vagy a szerkesztőségben, kéziratot hoz, s te egy emberről, akiről semmit se tudsz, a kézirata alapján kell döntsél, hogy írjon-e tovább. Valakit hasztalan reményekkel kecsegtetni nem szép. Valakit „küldözgetni Ponciustól Pilátusig", ez ellen a szólásmondás ellen már a boldogult Fagyejev is tiltakozott. Azok az emberek, akik eszerint a mondás szerint igazodnak, kibújnak a felelősség alól és másokra hárítják, mondván: „A kézirat nem rossz, de nem felel meg kiadóvállalatunk profiljának", vagy pedig néhány jelentéktelen tanáccsal szolgálnak a szerzőnek. A szerző pedig újból munkához Iát. de vagy helytelen alapelvekből indul ki, vagy pedig nincs tehetsége. Dolgozik, tanácsokat kap, a kéziratát javításokkal pacázzák teli, s az eredmény aztán valami se jó se rossz, de ami mégis hasonlít a többi írásokhoz, amik nyomdafestéket látnak. S ha a szerző elég szívós és kitartó, elbeszélését vagy versét végül még ki is nyomtatják, ő pedig máris professzionalista írónak tartja magát, ott hagyja hivatalát és újabb elbeszélést ír. Mivel azonban nem rendelkezik kellő gyakorlattal, megismétlődik a kézirat feletti előbbi tanakodás. Hány ilyen férfivel és nővel találkoztam már, fiatallal és öreggel egyaránt, akik többnyire izgatottan és ingerülten, kézirattal tömött aktatáskával állítottak be a szerkesztőségbe. A kézirat lapjain látszott a gyakori forgatás, a papírok megsárgultak, a mű kiadásra nem került. Mit kell ilyenkor mondani? Nincs szükség talán új írókra? Ellenkezőleg, nagy szükségünk van rájuk. Professzionális írógárdánk már nagyon öreg s a művészet, csakúgy mint a sport, elsősorban a fiataloké. A fiatal ember jobban láthatja az új életet, de egyúttal az is tény, hogy irodalmi engedményekre és kedvezményekre a szerző fiatalsága még nem elég jogcím. A művészetben nincsenek engedmények. Mit tanácsolhatunk hát a fiatal íróknak? Mindenek előtt talán azt, hogyha valamit megírnak, ne beszéljenek és ne gondolkozzanak így: „Nem írtam meg rosszabbul, mint mások és már valami hasonlót olvastam is, azt persze 'kinyomtatták • — nyomtassák ki az én kéziratomat is." Az önök írásának nem szabad másokéhoz hasonlítania, hanem magához az élethez, úgy, ahogy látják s úgy amilyenné kialakítani akarják. Az önök életet formáló akaratához kell hasonlítania. NYUGODTAN felhívtam a figyelmüket arra, hogy az el nem fogadott kéziratok egymáshoz sokkal inkább hasonlítanak, mint az elfogadottak. Az az úgynevezett ösztönösség a legtöbb esetben igen egyoldalú. Ha kezedbe veszed egy olyan ember kéziratát, aki t#!án most ír először, nem csak a szerzőt látod, de egész sor A „Párizsi vendég" sikere A Csemadok keretében működö Veľký Biel-i színjátszó csoport nemrégiben rendkívül nagy sikerrel adta elő Vince— Taby Párizsi vendég című háromfelvonásos zenés vígjátékát. Az előadást hosszú és szorgalmas tanulás előzte meg. A szereplök valamenynyien dolgozók, akik napi 10—12 órai munka után, időt, fáradságot nem sajnálva, sokszor éjfélig tanulták szerepüket. Már úgy látszott, nem bírnak megbirkózni a zenés müvei járó igényes feladatokkal. A nehézségeket azonban leküzdötték és várakozáson jelüli teljesítményt nyújtottak. Játékukkal kellemes estét szereztek a magyarbéli közönségnek. Füry József fészek széthullását. Hivatkozhatnak arra is, hogy az életben ritkán végszeret új kolléganőjébe, aki lányá- ződik így ilyesmi, s mondjuk, hogy nak osztályfőnöknője lesz. A férfi igazuk van. De nincs-e joga a szotehetséges művészember, aki azon- cíalista filmgyártásnak bemutatni: ban nem tudja értékelni a magá- az épülő társadalom ki tud nevelni ban szunnyadó szikrát, ezt Mária, olyan embereket, akik az egyéni leaz új kolléga lobbantja lángra ben- mondást — há a társadalom érdeke ne. Ezen az úton jut közel egy- megkívánja — hősiességgé emelik, máshoz a két ember, azt azonban S ez nagy érdeme a rendezőnek, nem elég világosan domborítja ki Gertler Viktor filmje mondanivaa film, igazi szerelem bontakozik-e lójának és művészi kifejezésmódki köztük, avagy ez egy pillanatnyi jának harmóniájával a magyar filmfellángolás a férfi részéről. Mária, gyártás újabb eredményes alkotása. embert, akik hasonlítanak hozzá, s akik már valamit kinyomtattak. Ismered a bonyodalmakat, a kibogozásukat, tudod előre a mű szüzséjét, tudod, hol jelentkezik majd az a szó „fák" és hol következik az est leírása. Önmagunkból kell írni, saját tapasztalatainkat kell az irodalom anyagába gyúrni, meghallgatni a magunk és barátaink szívének dobogását, belülről, önmagunkon keresztül nézni a társadalmat, s nem az éppen betoppanó író szemével tekinteni gyárunkra vagy kolhozunkra. Ahhoz, hogy valamit meglásson az ember, ismernie kell azt. Ez a mondat kicsit különösen hangzik. De például Tolsztoj a földeket másképp s teljesebben látta, mint én, vagy más városi ember. Ismerte a föld minőségét, tudta hogy dolgozták meg. mi terem rajta, tudott értékelni, mert aprólékosan, részletesen látott. Az ember látása tapasztalatokon alapszik. A kohász a megolvasztott acél lángsugarában többet Iát, mint amennyit én láthatok. A pilóta másképp látja az eget, mint én. A világ számunkra csak annyira létező, amennyire benne dolgozunk, amennyire alakítani igyekszünk. Ogy ismerjük meg a világot, hogy átformáljuk. Hegel, a múltszázadeleji nagy filozófus mondotta, hogy a fiúcska azért dob kavicsot a vízbe, hogy lássa a vizet, akkor látja tehát, amikor már vízkarikákat kavart, tehét amikor már megváltoztatta. Amíg a mag a földben fekszik, rügyezik, sarjad, nem veszik el, él. Ha önök már belefogtak az írásba, de semmit Sem jelentettek meg még és közben eltelt már tíz vagy még több esztendő is, ne gondolják, hogy ez időveszteség. Nem. Ezalatt belülről értek. Ne siettessék az érés idejét. Minden írónak szüksége van munkája közben szünetre, az olyasvalami, mint a készülődés. így hát. ha már belefogtak az írásba, az első évek munkásságát tekintsék feltételes próbaidőnek. Nem, ez nem vizsga, erre az időre az írónak szüksége van, mint fának az éjre, ősznek a télre. NE SIESSENEK, ismerjék meg az életet, ismerjék meg munka közben, hivatalban, az új élet kialakításában segédkezve. Az utas kevésebbet lát a tengerből;' mint a tengerészek és a révészek. Puskin až élet résztvevője, az élet harcosa volt, és ilyenek voltak Tolsztoj, Gorkij és Majakovszkij is. E korszak azt kívánja önöktől, hogy az emberiség az önök szemével lásson. Ne azt írják, amit itt-ott hallottak, ítéljék meg az életet, mint az élet építészei. Ki kell térni az időelőtti írói professzionizmus elől. Ha már meg is jelentek nyomtatásban és elismerésben is részesültek, ne iparkodjanak cserbenhagyni munkájukat, mely életre tanította önöket, életre, tehát művészetre is. Ne vágják el gyökereiket, amelyekből nőttek. Ismerjék meg az életet. De ne csak úgy napról napra, hanem sajátítsák el az elméletet is, hogy lépést tudjanak tartani a korral. Az önök nemzedékének munka közben ismernie kell Marxot, Engelst, Lenint. Ez a mi talajunk, ez a mi levegőnk. Sietség nélkül olvassanak, s csak ha már látják, hogy olvasmányaik életismerethez és bizonyos mértékig előrelátáshoz, jövő ismeréshez segítenek, csak akkor gondolják magukról, hogy már valamit tanultak is. Ismereteiket a világ felfrissíti, szabatosítja, s önök belépnek a szocialista realizmus alkotó időszakába. írni állandóan kell, nem sietve, győzni a sikertelenségen s bízva a sikerben. Mint öreg ember, sok hibáival és némi sikerrel (ha nem hittem gvolna, hogy sikerem van, nem írtam volna) egyet tudok: Sem könyv, sem elbeszélés nem az | [elejéről íródik. Ha élőiről kezdik az írást és aztán fognak hozzá az első sorok átdolgozásához, csiszolásához, bajosan fejezik be. Elbeszélést vagy regényt akkor kezdjenek el írni, ha megtalálták azt a csomópontot, amely feltárja önök előtt az anyag mondanivalóját. Minél gyakrabban olvassák el, amit leírtak. Ha művüket valami új részlettel, leírással, technikai meghatározással akarják kiegészíteni, olvassák el újból elejétől végig. Vizsgálják meg gondosan, vajon a már előbb elkészült írás és a kiegészítő réáz nem rejt-e magában valami ellentmondást, hibát. Lehet, hogy nem kerül sor ellentmondásra, sőt a kiegészítő rész gazdagodást jelent, de az egész mű újból való értékelése ez esetben sem maradhat el. Fokozatosan jegyezzék fel a felhasználandó részleteket. A képek szembesítése, az elemzés tanítja önöket. Könyvükön okoskodnak és növekednek. A könyv mintha önöket formálná, mert az emberiség közös tapasztalataival kapcsol össze. Ha részletekből szerkesztenek, ne tévesszék szem elöl a tervet, hanem alakítsák, formálják azt. Ilyenformán aztán megmutatkozik, hogy új értelmet nyer a terv, és hogy ami előbb sikerültnek, sőt jól megírtnak látszott, nem fontos, kidobható, mert nem az van megírva ott, amire szükség van, vagy pedig nem úgy van megírva, ahogy kellene. AZOK A RÉSZLETEK, amelyeket Tolsztoj a Háború és békéből vagy a Hadzsi Muratból kidobott, nem mindig rosszabbak, mint a végleges szöveg, de mivel csak az író tanulmányául szolgáltak, az egységes kompozíció szempontjából, amelyet a megismerés formált, fölöslegessé váltak. Amikor Tolsztoj belekezdett az Anna Karenyinába, pár hónapon belül úgy érezte, hogy a művet hamarosan befejezi. Ismerte hőseinek a sorsát, de még nem tudta, vajon hősei miért beszélnek így, vagy másként. A regényhősök úgynevezett lélektana, az emberi magatartás törvényszerűsége, a művészi megismerés eredménye. Az írónak a belső érésére néha öt, néha húsz esztendő szükséges. Nem csak arról van sző, hogy ismerik-e vagy nem ismerik az élet nyersanyagát. Gorkij a „Gyermekkorom" című müvét még kamaszkorában kezdte írni és öregkorában fejezte be, amikor megértette szülőföldjének fejlődését és ezzel egyúttal saját életútját is felismerte. Küszöböljék ki a hibákat, ne bízzalak az emlékezetükben. Nekem jó emlékezőtehetségem van, de mégis elkövettem tévedéseket. Ilyesmi sajnos gyakran előfordul. Az emlékežetnek nem szabad hinni. Ne engedjék, hogy a jelen elfusson önök elöl, de az írással ne siessenek és állandóan olvassanak — ne csak klasszikusok befejezett műveit, de vázlatok változatait is, tanulmányozzák át a kilencvenkötetes Tolsztoj kiadást és Puskin vázlatait. Tolsztoj hosszú ideig élt a Kaukázusban, de amikor a Hadzsi Murát megírásához fogott, nemcsak az asztala, de még a padlózat is tele volt könyvekkel. A könyvekkel se érte be, átböngészte az irattárakat, naponta több levelet írt, adatokat gyűjtött s nem vesztette szem elöl a végső célt. A cél az élet megformálása volt, ellentétjeivel együtt, olyan ellentétekkel, amelyek felfedik a dolgok lényegét. NE FELEJTSÜK EL, ha a dolgok külseje és megmutatkozási formája egyezne belső lényegükkel, akkor sem tudományra, sem művészetre nem lenne szükség — egyszerűen fényképeket és öntvényeket készítenénk. De a művészet nem öntvénye, de tanulmányozása a tárgynak, amelyben közeli és távoli párhuzamok ez emberiség tapasztalatain alapuló gondos elemzés segítségével az ember a valóság lényegére döbben és felkészül az elkövetkezendő időkre. Eredményessé teszi a jól megfogott téma, és a kis főszereplő, Nádassy hibázik, hogy nem szabad közel en gednle magához a férfit, de az ér- át

é* , Éppúgy elismeréssel zelmek rajta is elhatalmasodnak. A nyilatkozhatunk a család, háromszog válság megérik. S mindennek néma megszemélyesítői: Vass Éva, Tábori szemlélője Kati, a rajztanár lánya. Nóra és Pálos György játékáról. ö döbben rá legelőször a rémítő (L. L.) Armando Posse kubai grafikus-őstehetség Emberi arc és Osvaido Cabrera del Vallier Népi tüntetés című müve, amelyek nagy elismerést arattak a kubai művészek moszkvai kiállításán. ŰJ SZÖ 7 * 1960. október