Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)
1960-10-05 / 277. szám, szerda
Az ENSZ közgyűlésének visszhangja hazánkban Elítéljük o nyugatnémet militarizmus védelmezőit Macmillan brit miniszterelnöknek az ENSZ-ben elhangzott beszéde az egész világ haladó közvéleményében jogos bírálatot váltott ki, mert a brit miniszterelnök az ENSZ XV. közgyűlésének küldöttei közül az egyedüli, aki szükségesnek tartotta védelmezni Nyugat-Németország újrafelfegyverzését. Ugyanakkor Csehszlovákia és Lengyelország állásfoglalását a nyugatnémet militarizmus sal és revansizmussal szemben „reakciósnak és kevéssé békülékenynek" minősítette. Csehszlovákia közvéleményét ez a brit álláspont nem lepi meg — jelentette ki dr. Václav Král, a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai történeti intézetének dolgozója, a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítója előtt. Már 1938-ban az ún. müncheni válság idején a brit külpolitika kiegyezésre törekedett a német fasizmussal, természetesen nem a britek, hanem a közép-európai kis nemzetek rovására. Nem kétséges — mondotta továbbá dr. V. Král -, hogy a brit kormánynak elegendő megbízható tájékoztatás áll rendelkezésére Nyugat-Németország viszonyainak jelenlegi fejlődéséről. Annál meglepőbb a brit miniszterelnök merészsége, amellyel a világ közvéleménye előtt a nyugatnémet revansistákat és militaristákat demokratákként igyekszik beállítani. Csehszlovákia nem az újabb német agressziótól való félelmében emeli fel figyelmeztető szavát, mert állami biztonsága és függetlensége szilárdan biztosítva van szövetségi szerződéseivel. Azért figyelmeztet a német militarizmus és revansizmus veszélyére, mert Európa békéje és a világbéke egy fogalom, és megőrzéséért valamennyi nemzet közösen felelős. František Kácha, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójával folytatott beszélgetése -során az ENSZ közgyűlésének XV. ülésszakán szereplő problémákkal foglalkozott. Macmillan miniszterelnök felszólalása a közgyűlésen — mondotta — megerősíti, hogy a nyugati uralkodó körök a fokozott fegyverkezés, valamint a gyarmati és függő országok nemzetei maximális kizsákmányolásának politikáját folytatják és védelmezik. A Nyugat-Németországban megnyilvánuló revansista provokációk mentegetése és a német militarizmus igazi arculatának szándékos leplezése ezen az ülésen, ahol a világ különböző vezető államférfiai gyűltek egybe, hogy megtárgyalják a leszerelés és a világbéke megszilárdításának kérdéseit, kétségtelenül nagy adag orcátlanságra vall, különösen azon ország képviselője részéről, amely München egyik sugallója és aláírója volt. A Szakszervezeti Világszövetség a világ legnagyobb szervezete Dolgozóink nagygyűlése a Szakszervezeti Világszövetség megalapításának 15. évfordulója tiszteletére (CTK) - A PRÁGAI DOLGOZOK KEDDEN, OKTÓBER 4-ÉN A LUCERNA NAGYTERMÉBEN ÜNNEPÉLYES GYŰLÉSRE JÖTTEK ÖSSZE A SZAKSZERVEZETI VILÁGSZÖVETSÉG MEGALAPÍTÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÖJA TISZTELETÉRE. Az ünnepség elnökségének soraiban helyet foglalt Agostino Novella, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke, František Zupka, a Szakszervezeti Világszövetség alelnöke, a KSZT elnöke, • továbbá Luigi Grassi, Vlagyimir Berezin Ma Csun-ku és Václav Pašek, a Szakszervezeti Világszövetség titkárai, Adolf Svoboda, Prága főpolgármestere, a Prágai Szakszervezeti Tanács, a Középcsehországi Kerületi Szakszervezeti Tanács képviselői, a Szakszervezeti Világszövetség Prágában székelő nemzetközi szakszervezeti szövetségének képviselői és a békevédők csehszlovákiai bizottságának küldöttsége. Az ünnepi gyűlésen számos prágai és a közép-csehországi kerületi ipari üzem s egyéb munkahelyek képviselői is jelen voltak. A Szakszervezeti Világszövetség és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom nevében Véclav Samek, a Prágai Szakszervezeti Tanács elnöke nyitotta meg a jubileumi ünnepséget. Azután Agostino Novella emelkedett szólásra és beszédében többek között a következőket hangsúlyozta: „A Szakszervezeti Világszövetség ma a világ legnagyobb szervezete. A szövetség több mint 100 millió tagja mindenütt érvényre juttatja befolyását, kezdeményezést tanúsít, akciókat szervez a világ valamennyi országában s a dolgozók minden rétegében. Ez az erő arról tanúskodik, hogy szakszervezeti politikája helyes, védelmezi a dolgozók érdekeit, és a legnagyobb szívóssággal szervezi meg akcióit a világ valamennyi nemzetének gazdasági és szociális előnyére. Ez az erő egyben a legnagyobb mértékben kezeskedik a további előrehaladásról is." Ezután František Zupka, a Szakszervezeti Világszövetség alelnöke, a KSZT elnöke mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a Szakszervezeti Világszövetség megalapításának 15. évfordulója, nagy nemzetközi szakszervezetünk e jelentős jubileuma egybeesik igen fontos nemzetközi események időszakával. Világszerte ádáz küzdelem folyik egyrészt a demokrácia, az előrehaladás J a béke erői, másrészt a reakció, a maradiság és a háború erői között. František Zupka beszéde további részében kipellengérezte az imperialisták háborús terveit. Többek között hangsúlyozta, hogy a világ minden békeszerető embere támogatja a Szovjetunió konkrét, általános és teljes leszerelési javaslatait, valamint a gyarmati országok és nemzetek függetlenségre való jogára vonatkozó nyilatkozatát. Ausztria új csehszlovákiai nagykövete (ČTK) — Dr. Heinrich Calice, az Osztrák Köztársaság csehszlovákiai rendkívüli nagykövete és meghatalmazott minisztere e napokban Prágába érkezett. A nagykövetet dr. Jozef Urban, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke fogadta. Hogy szebb legyen hazánk Az első félévben több mint egymilliárd korona értékű társadalmi munka A város- és faluszépltési akció keretében október 4-én országol tanácskozást rendezett Bratislavában a Z-akció kormány-bizottságának titkársága. Az Ülésen részt vettek a kerületek, az Állami Bank, a pénzügy, iskolaügy és földmüvelésügy képviselői. Josef Gajdošik, a Szlovák Nemzeti Tanács pénzügyi megbízottja, a Zakció kormánybizottságának tagja tartott beszámolót. Értékelte az elmúlt öt év eredményeit, elmondotta, hogy 1954-től 1960-ig 4 milliárd korona értékkel gyarapodott országunk az építkezés, parkosítás, fásítás, talajjavítás, utak, hidak, kutak, vízvezetékek, játszóterek, sportpályák építésének szakaszán. Csupán Szlovákiában önsegélyakcióval több mint 4 és félmilliárd korona értékű munkát végeztek el. Öt év alatt 450 kultúrotthont, 154 iskolát, 315 tűzoltószertárt, 305 sportlntézményt és egyéb építkezést adtak át használatra. Az 1960. év a Z-akció óriási fellendülésének időszaka. Hazánk felszabadításának 15. évfordulója alkalmából szocialista versenymozgalom indult országszerte, 1 milliárd 589 millió korona értékben. Ez év első felében hazánk dolgozói 97 millió munkaórát dolgoztak le 1 milliárd 200 millió korona értékben. Ez a teljesítmény az 1959. év első felében elért eredmény kétszerese. Az országos versenymozgalomban a kelet-szlovákiai kerület került az első helyre. A második helyet az észak-morvaországi, a harmadikat pedig a közép-szlovákiai kerület foglalta el. A beszámoló további részében foglalkozott a fogyatékosságokkal is. Főleg a tervek pontatlan kidolgozására és a számtalan megkezdett, be nem fejezett építkezésre hívta fel a figyelmet. Rámutatott a versenymozgalom kiszélesítésének fontosságára, a bevált építkezési tervek felhasználására és a több célt szolgáló építkezések megkezdésére. A vita keretében az egyes kerületek képviselői kicserélték tapasztalataikat. Tanácsot kérték egymástól a problémák megoldására és a fogyatékosságok kiküszöbölésére. A tanácskozás eredményeképpen a közép-szlovákiai kerület felújította a versenymozgalmat a kelet-csehországi kerülettel. Az ülés befejező részében Gajdošik elvtárs felhívta a figyelmet a jövő feladatokra, arra, hogy az új területi átszervezés nagyobb lehetőségeket biztosit a Z-akció továbbfejlesztésére, a dolgozók kezdeményezésének nagyobb mértékű felhasználására, hogy néhány év múlva szocialista hazánkból — Novotný elvtárs szavai szerint — valóban virágzó kert véljék. (s-k) A FRANCIA katonai bíróság halálra ítélte Mohammed Azrara algériai szabadságharcost, aki ez év májusában Párizsban merényletet kísérelt meg Róbert Abdesselam nemzetgyűlési képviselő ellen, aki hazája érdekeit elárulva a francia kormányt szolgálja. (ČTK) Az ENSZ közgyűlésén folytatják az általános vitát A hétfő délutáni ülés Soron kívül, „a válaszjog" alapján adták meg a szót a belga küldöttnek, aki tagadta a belga csapatok kongói jelenlétére vonatkozó tényeket, melyeket Nehru indiai miniszterelnök említett beszédében. Érvelésében persze „belga hírforrásokra" hivatkozott. Megismételte azt az elcsépelt mesét, hogy a gyarmatosítók „civilizációs küldetést" töltenek be, % igyekezett megcáfolni a belga uralom oljpzta szánalmas kongói életviszonyokra vonatkozó adatokat. Elérzékenyülve ecsetelte a helyzetet, hogy „tíz nappal azután, hogy Belgium megadta az önállóságot Kongónak, csapatait megtámadták és agresszió áldozatául estek". A belga küldött persze nem magyarázta meg, hogyan jutott erre a véleményre. A logikai bizonyítékok hiányát pátosszal és siránkozással próbálta pótolni, hogy az ENSZ többi tagjai „bántják" őt. Az általános vita további felszólalója a hondurasi küldött volt. Honduras és a szomszédos Guatemala területviszályával foglalkozott. Tiltakozott az USA beavatkozása és a vitás területek amerikai megszállása ellen. Carlos Rodriguez venezuelai küldött üdvözölte az új tagállamokat, hangoztatta: együttes igyekezettel kell törekedni olyan egyezmények elérésére, melyek a nemzetközi feszültség enyhülését eredményeznék. Ennek egyedüli megfelelő útja a tárgyalás. Ezzel kapcsolatban állást foglalt az ENSZ megerősítése, a Biztonsági Tanács, valamint a Gazdasági és Szociális Tanács tagjainak növelése és a nagyhatalmak Biztonsági Tanácsban érvényesülő egyöntetűsége elvének hatálytalanítása mellett. Az amerikai irányvonalat követve elemezte azt a szovjet javaslatot, hogy idomítsák a titkárság összetételét az ENSZ-ben és világszerte uralkodó új viszonyokhoz. A főtitkár cselekedeteit azzal mentegette, hogy ő „csupán az ENSZ funkcionáriusa". A leszerelés kérdésében is az amerikai irányzatot támogatta. A „válaszjog" alapján ezután a nicaraguai küldött szólalt fel és beszélt a területi viszályok kérdéséről. Rövid felszólalására a hondurasi küldött újból válaszolt. Ezután keddre elnapolták az általános vitát, majd a közgyűlés plénuma megkezdte az öt semleges állam javaslatának — az amerikai és a szovjet vezetők kapcsolatai helyreállításának — megvitatását. Az ausztráliai küldöttség e kérdésben módosító javaslatot terjesztett elő, melyben „a mielőbbi lehetséges időpontban" a négy hatalom kormányfői értekezletének összehívását követeli. Sz NDK államtanácsának programnyilatkozata Berlin (CTK) — Az NDK népi kamarája kedden tartotta XV. ülését, melynek tö napirendi pontja az NDK államtanácsának programnyilatkozata volt. Az ülést Johannes Dleckmann, a népi kamara elnöke nyitotta meg. Elején a képviselők tudomásul vették Ottó Grotewohl miniszterelnök levelét, hogy eleget téve Walter Ulbricht, az államtanács elnöke kívánságának, felmentette őt a miniszterelnök első helyettesének tisztsége alól. Ezután Walter Ulbricht, az államtanács elnöke emelkedett szólásra és elmondta a programnyilatkozatot. Kereskedelmi egyezmény Csehszlovákia és Jugoszlávia között Belgrád (ČTK) — Október 4-én Belgrádban jegyzőkönyvet írtak alá a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság között az 1961—1965-ös évekre szóló árucsere-forgalomról. A jegyzőkönyv feltételezi az 1965. évi árucsere-forgalom lényeges fokozását. Csehszlovákia Jugoszláviának elsősorban gépipari gyártmányokat, továbbá nyersanyagokat szállít a kohászati és vegyi Ipar számára. Jugoszlávia Csehszlovákiának jobbára mezőgazdasági termékeket exportál. Az USA az atomfegyverkísérletek felújítására készül New York (ČTK) — McCone, az Amerikai Atomerőbizottság elnöke október 3-án a washingtoni sajtóértekezleten kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak minél előbb, a lehetőség szerint még a november 8-1 elnökválasztások előtt „kutatás céljából" fel kell újítania a földalatti atomfegyverkísérleteket. McCone, az atomőrület egyik legbuzgóbb terjesztője az USA-ban egyúttal jelentette, h»ay az USA különleges berendezést épít, amely a legközelebbi hetekben, vagy hónapokban lehetővé teszi a földalatti atomrobbantások megvalósítását. NY. SZ. HRUSCSOV, A SZOVJET ENSZ KÜLDÖTTSÉG VEZETŐJE A KÖZGYŰLÉS ÜLÉSTERMÉBEN (ČTK - TASZSZ Rádiófoto). A kedd délelőtti ülés A közgyűlés kedden délelőtt plenáris ülésen folytatta az általános vitát. Az elnök 15.50 órakor nyitotta meg az ülést. Az első felszólaló Podgornij, az Ukrán SZSZK küldötte volt. Részletesen elemezte a közgyűlés előtt álló feladatokat és kifejtette nézetét az ENSZ apparátusának átszervezésére vonatkozólag is. Támogatta a szovjet javaslatokat és részletes adatokkal támasztotta alá s bizonyította helyességüket. Utána az EAK küldötte a válasz jogán szólalt fel és megcáfolta az országa ellen elhangzott nyugati rágalmakat. . Ezután Görögország képviselője emelkedett szólásra. Az általános vitában szót kért még Libanon, Spanyolország, Uj-Zéland és Marokkó küldötte. Különösen Marokkó küldöttének felszólalását várták nagy érdeklődéssel, mert tegnap találkozott Ny. Sz. Hruscsovval és hosszabb beszélgetést folytatott vele. A keddi ülésen lefolyt általános vitáról lapzártáig nem érkezett részletesebb jelentés. A ENSZ váljék minden ország szervezetévé Ahogy elhangzott Hruscsov elvtárs javaslata, hogy szervezzék át az ENSZ apparátusát, a nyugati polgári sajtó, főként az amerikai sajtó nagy vaklármát csapott, hogy a Szovjetunió fel akarja forgatni az ENSZ alapjait. Persze ez nagyon átlátszó kísérlet volt annak kendőzésére, hogy a Nyugat azonnal el akarta utasítani a szovjet javaslatot, de nem tudott helytálló érvet találni megindokolására. A Szovjetunió nem azért javasolta, hogy a jelenlegi főtitkár helyét háromtagú csoport vegye át, mert fel akarja forgatni az ENSZ-t, hanem ellenkezőleg azért, hogy megszilárdítsa, kiküszöbölje munkájából a fogyatékosságokat. Ezért nemcsak a szocialista országok küldöttei, hanem számos semleges küldött is, például Ghana, az EAK, Kuba, Indonézia s más országok küldöttei is támogatták a szovjet javaslatot. Egyáltalán nem lep meg bennünket, hogy az amerikai küldött és a nyugati kormánykörök ellenvetéseket tesznek. Nem először történik, hogy útját állják a haladó gondolatoknak. Számukra az lenne a legeszményibb helyzet, ha az ENSZ változatlanul megmaradna az amerikai imperializmus megbízható eszközének. Erre bíztatják őket tapasztalataik. Azzal szemben, hogy mi rossz tapasztalatokat is szereztünk az ENSZ tevékenységével kapcsolatban, mint például a koreai háború idején, a népi Kína és Mongólia ENSZ-képviseletének elutasításakor, legutóbb pedig a főtitkár kongói visszaéléseikor, annak többszöri megakadályozásakor, hogy szocialista küldöttet válasszanak a közgyűlés elnökévé, a nyugati körök a maguk szempontjából kedvező körülménynek látják, hogy a mai formájában őrizzék meg az ENSZ-t, úgy, hogy továbbra is az amerikai külügyminisztérium kirendeltsége legyen. Most, hogy hanyatlik a tőkés világ ereje és nemzetközi tekintélye, az USA és a többi nyugati ország annál görcsösebben ragaszkodik a neki engedelmeskedő szervezet megőrzéséhez. Az ENSZ-apparátus átszervezésére mi elsősorban abból a szempontból tekintünk, hogy maradjon hű az Egyesült Nemzetek Szervezete eredeti küldetéséhez - a béke, barátság és együttműködés biztosításához — és világszervezeti jellegéhez, melynek pártatlanságot kell tanúsítania és tekintetbe kell vennie az általános érdekeket. Mivel a múlt évek és különösen a múlt hónapok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a mai helyzetben az ENSZ tevékenysége ellentétbe kerülhet küldetésével, logikusnak tartjuk, hogy az aránytalanságok megszüntetésére törekedjünk. Az ENSZ-t valójában csak fogyatékosságai veszélyeztethetik, de nem a kiküszöbölésükre tett módosító javaslatok. Ezért kezdte Novotný elvtárs beszédének azt a részét, melyben az ENSZ átszervezésével foglalkozott, a következő szavakkal: „Ügy véljük, hogy Hruscsov elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének a háromtagú, legfelső, kollektív végrehajtó szerv létesítésére tett javaslata teljes mértékben megfelel azoknak a demokratikus elveknek, amelyekre az Egyesült Nemzetek Szervezete épül." Az ENSZ megalakulása óta világszerte óriási változások történtek. Űj szocialista államok alakultak, sok új, független, semleges állam született. Nem nyugodhatunk bele, hogy az ENSZ közömbös legyen a változások iránt, a parancsolást megszokott imperialista és gyarmati hatalmakat segítse a haladó erőkkel szemben, amelyek jogosan követelnek egyenlőséget a népek nemzetközi csúcsszervezetében. Az ENSZ csak akkor teljesítheti nagy feladatait a mai bonyolult világhelyzetben, ha valóban mindenki, minden nép és ország világszervezete lesz. w AM. Nigéria felvételi kérelme a Biztonsági Tanács előtt New York (CTK) — Az ENSZ Biztonsági Tanácsa október 7-én tárgyalja a Nigéria Államszövetség azon kérelmét, hogy vegyék fel az ENSZ tagjai közé. A Biztonsági Tanács előreláthatólag ugyanúgy, mint a többi új afrikai országnál, javasolni fogja az ENSZ közgyűlésének, hogy vegye fel a Nigéria Államszövetséget az ENSZ tagjai sorába. Amennyiben a kérelemnek eleget tesznek, Nigéria az ENSZ 99-ik tagállama lesz. ŰJ SZÖ 2 * 196 0- október 5.