Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-12 / 254. szám, hétfő

N Párt- és kormányküldöttségünk hazaérkezett lengyelországi látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról) lyozta: „Egységes arról alkotott nézetünk, mily módon kell hozzájárulnunk az egész szocialista tábor erőinek fejlesztéséhez és egységének megszilárdításához. Tárgyalá­saink folyamán sokat foglalkoztunk a köl­csönös gazdasági együttműködés kérdései­vel. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy szomszédos országokként lényegesen kibővíthetjük gazdasági együttműködé­sünket és kihasználhatjuk azokat a lehe­tőségeket, amelyek rendelkezésünkre állanak az egész népgazdaság és egyes ágazatai fejlesztése terén szükséges két­oldalú segítség nyújtásához, a kölcsönös tapasztalatok értékesítéséhez és egyes olyan lényegbevágó gazdasági feladatok közös megoldásához, amelyeket országaink külön-külön nem tudnának megoldani. Az erre vonatkozó beszélgetéseket és egyez­ményeket igen fontos lépésnek tekintjük azon kölcsönös együttműködésünk elmé­lyítése érdekében, amely jelentős mér­tékben járul majd hozzá gazdaságunk fejlesztéséhez." A jelenlevők hosszan tartó tapssal méltatták a csehszlovák párt- kor­mányküldöttség vezetőjének beszé­dét. Azután elérkezett až a pillai ĺ, amikor a csehszlovák párt- és k ­mánVküldöttség beszállt különvonat­jába. Antonín Novotný elvtárs még egyszer melegen kezet fogott a Len­gyel Népköztársaság Államtanácsá­nak képviselőivel, a lengyel kormány és diplomáciai testület tagjaival s szá­mos lengyel dolgozóval, akik virág­csokrokat nyújtottak át neki és arra kérték, tolmácsolja testvéri üdvözle­teiket a csehszlovákiai dolgozóknak. A csehszlovák párt- és kormány­küldöttség és kíséretének különvo­nata 20.40 órakor kifutott a varsói pályaudvarról. A csehszlovák kül­döttséget S. Jendrychowsky, a LEMP KB politikai irodájának tagja, J. Wieczorek, a Lengyel Népköztársa­ság Minisztertanácsa irodájának kép­viselője, J. Rudziňski, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztériu­mának diplomáciai protokollfőnöke, O. Jeleň, Csehszlovákia Lengyelor­szági nagykövete és F. Mazur, Len­gyelország csehszlovákiai nagykövete kíséri a Lengyel Népköztársaság ha­táráig. Párt- és kormányküldöttségünk Prágában Párt- és kormányküldöttségünk vasárnap délelőtt érkezett Prágába. Az ünnepi díszbe öltözött főpálya­udvaron a főváros sok ezer dolgozója köszöntötte küldöttségünk tagjait. A fogadtatáson jelen voltak: Rudolf Barák és Jiŕí Hendrych, a CSKP KB politikai irodájának tagjai, továbbá V. Koucký és V. Krutina, a CSKP KB titkárai, a kormány tagjai és közéle­tünk számos más személyisége. A különvonat 9 óra 30 perckor érkezett a pályaudvar csarnokába. Antonín Novotný, J. Dolanský, O. Ši­múnek, L. Jankovcová, dr. J. Ploj­har, J. Lenárt, dr. A. Gregor, A. Ka­pek, D. Kolder- és P. Bučák — párt­és kormányküldötségünk tagjai — szívélyes fogadtatásban részesültek. Küldöttségünket útjukon elkísérte F. Mazur, a Lengyel Népköztársa­ság prágai nagykövete. A prágai pá­lyaudvaron S. Piatrowski, a lengyel nagykövetség tanácsosa és a nagykö­vetség több dolgozója, valamint a prágai diplomáciai testület számos tagja üdvözölte küldötségünket. Amikor pártunk és kormányunk képviselői a pályaudvarra léptek, a lakosság ezreinek lelkes tapsa fo­gadta őket. Felhangzott a csehszlo­vák és a lengyel himnusz. Antonín Novotný elvtárs azután V. Lomský hadseregtábornok, nemzetvédelmi mi­niszter kíséretében szemlét tartott a díszszázad felett. Novotný elvtárs szívélyesen kö­szöntötte a prágai lakosokat. Fel­hangzottak az „Éljen a CSKP" fel­kiáltások. Novotný elvtárshoz két pionír futott, akik nagy vörös szek­fűcsokrot nyújtottak át neki. A párt A Szovjetunió állandó ENSZ küldöttsége válaszol a főtitkár jegyzékére Moskva (ČTK) A Szovjetunió állandó ENSZ küldöttsége New Yorkban szep­tember 5-én Dag Hammarskjöldtől, az Egyesült Nemzetek Szervezetének fő­titkárától, jegyzéket kapott, amely alap­talan állításokat tartalmaz arról a se­gítségről, melyet a Szovjetunió nyújt a Kongói Köztársaság kormányának. A jegy­zék kifogásolja, hogy a szovjet kormány a kongói kormánynak szállító eszközöket, tehergépkocsikat és szállítórepülőgépeket küldött, s a Ghanai Köztársaságnak repü­légépeket bocsátott a rendelkezésére, hogy áthelyezhesse egységeit Kongóba. A Szovjetunió állandó ENSZ küldöttsége a főtitkárnak küldött válasz-jegyzékében a következőket közli: A Biztonsági Tanács 1960. július 14-én hozott határozata számít a Kongói Köz­társaságnak nyújtandó katonai segítségre, hogy ezzel lehetővé tegye a belga had­sereg kivonását Kongóból. E határozat alapján számos ország, amelyet az ENSZ főtitkára felkért, katonai egységeket kül­dött a Kongói Köztársaságnak. Az a segítség, amelyet a Szovjetunió kormánya a Kongói Köztársaságnak nyúj­tott a polgári repülőgépek és gépkocsik szállításával nem áll ellentétben a Biz­tonsági Tanács fentemlített határozataival, hanem éppen ellenkezőleg teljes összhang­ban áll velük. Az ENSZ főtitkárának szeptember 5-í jegyzéke tehát csodálkozást kelt, mert ez egy olyan kísérlet, amellyel a főtitkár igyekszik ellenőrzést gyakorolni a Kongói Köztársaság és más államok, többi között a Szovjetunió közti kapcsolatok felett, annak ellenére, hogy a Bizton­sági Tanács ilyen utasítást a fő­titkárnak nem adott és az ENSZ alap­okmánya szerint az ENSZ semmilyen ad­minisztratív személye nem jogosult be­abatkozni a szuverén államok közti kap­csolatokba, ha ezek az államok erre nem kérik fel őt. ­Ugyancsak csodálkozást kelt az, hogy az ENSZ főtitkára lehetségesnek tartja be­avatkozni a Szovjetunió és Ghana közti kapcsolatokba. Kifogásai vannak az ellen, hogy az Il-18-as szovjet repülőgépeket a gahani kormány ghanai egységek Kon­góba szállítására használja. Az össznémet mukáskonferencia egységre szólít fel a militarizmus ellen Lipcse (ČTK) - A Lipcsében szomba­ton, szeptember 10-én rendezett XII. össznémet munkáskonferencián részt ve­vő csaknem 6000 küldött mindkét német államból megvitatta, hogyan harcoljon egységesen a német munkásosztály a nyu­gatnémet militarizmus és a háború ve­szélye ellen. A konferencián 5200 küldött képviselte a nyugat-németországi munká­sokat, tehát lényegesen több, mint vala­mennyi eddig rendezett össznémet mun­káskonferenciákon. A konferencián részt vett Josef Ŕeháknak, a Brnói Kerület Szakszervezeti Tanács elnökének vezeté­sével szakszervezeti küldöttségünk is, to­vábbá a lengyel, magyar, japán, francia és olasz szakszervezetek küldöttségei. A konferencia résztvevői felhívással fordultak minden német munkáshoz és szakszervezeti taghoz, figyelmeztetve őket, hogy a német munkásosztály jelen­tős felelősséget visel az európai és a vi­lágbéke megőrzéséért. A felhívás hangsú­lyozza, hogy a Németország mindkét ré­szében dolgozó munkásoknak egységes akciók megszervezésével kell meghiúsíta­niok a bonni militaristák agresszív ter­veit s meg kell őket akadályozni abban, hogy az emberiség történelmének leg­borzalmasabb háborúját robbanthassák ki. Befejeződött a vietnami pártkongresszus Szombaton befejezte munkáját a Vietnami Dolgozók Pártjának III. kongresszusa. A délelőtti ülésen a kongresszus megválasztotta a 71 tagú központi bi­zottságot. A központi bizottságnak 28 póttagja van. A párt központi bizott­ságának elnökével Ho Si Minhet, a központi bizottság első titkárává Le Duant választották. A szombat esti ülésen a kongresz­szus egyhangúlag határozatokat ho­zott az előterjesztett beszámolók alapján, jóváhagyta a párthoz és a vietnami néphez intézendő felhívást. Kuba kisajátított egy csangkajsekista bankot Havanna (ČTK) — Julio Le Riverenda, a kubai nemzeti bank elnökhelyettese pénteken közölte, hogy a kubai hatóságok a csangkajsekista „Kínai Bankot" kényte­lenek igazgatásuk alfi venni, mert e bank hivatalnokai elhagyták az országot és vál­lalatukat sorsára bízták. A hivatalnokok távozására Csangkajsek kormánya utasítot­ta őket, amikor szeptember 2-án a kubai kormány megszakította diplomáciai kap­csolatait Tajvannal és elismerte a Kínai Népköztársaságot. Kongói helyzetjelentés : Lumumba visszaulosílollo az ENSZ beovafkozčsút a Kongói Köztársaság belügyeibe Leopoldville — Lumumba kongói mi­niszterelnök szombat délelőtt két és fél órás megbeszélést folytatott Da­jallal, az ENSZ .újonnan kinevezett, indiai származású kongói megbízott­jával, majd sajtóértekezleten utasí­totta vissza az ENSZ beavatkozását Kongó belügyeibe. Lumumba közölte az újságírókkal, hogy ismét tiltakozott az ENSZ kon­gói beavatkozása miatt. Az ENSZ-ha­tóságok eljárása — mutatott rá a miniszterelnök — azt bizonyltja, hogy az ENSZ Kaszavubu oldalára állt és Hammarskjöld főtitkárnak a Biztonsági Tanácshoz beterjesztett jelentése csak megerősítette az ENSZ beavatkozását. Nem a főtitkárra tartozik, hogy a Kongói Köztársaság alkotmányát „magyarázza" - hangsúlyozta Lu­mumba és rámutatott: az ENSZ kongói magatartása súlyosan komp­romittálja a világszervezetet nemcsak Afrikában, hanem az egész világon. Éppen Hammarskjöld az, aki polgár­háborút próbál szítani Kongóban, hogy az ENSZ gyámsága alá hajtsa az országot — mondotta a miniszter­elnök. Az AFP jelentette, hogy Lumumba a délelőtti órákban magához kérette Franciaország leopoldvillei nagykö­vetét, és erélyesen tiltakozott a brazzaville-i rádió kongóellenes uszí­tó hangú adásai miatt. Ha haladék­talanul nem szüntetik meg ezt a propagandahadjáratot, akkor a kon­gói kormány kénytelen lesz megsza­kítani a diplomáciai kapcsolatokat Franciaországgal — közölte Lumumba a nagykövettel. Az AP és a Reuter Elisabethville­ből keltezett jelentése szerint Kivu és Katanga tartományok határán megtörtént az első összetűzés a kongói hadsereg előrenyomuló egy­ségei és Csőmbe „hadereje" között. A Reuter és az AFP legfrissebb jelentése szerint a kongói kormány emlékiratot intézett a Biztonsági Ta­nácshoz. Az emlékiratban a kongói kormány felkéri az ENSZ-t, utasítsa a főtit­kárt és annak kongói Megbízottait, hogy szüntessék meg Kongó bel­ügyeibe való közvetlen vagy közve­tett beavatkozást. A Biztonsági Tanács tovább tárgyal a kongói kérdésről i ILYEN TÖMEGEK VÁRTÁK PÁRT- | J ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉGÜNKET A < |LENGYEL VÁROSOKBAN ÉS FAL- ' VAKBAN. FENTI KÉPÜNK STARÝ i IBIERUNBAN KÉSZÜLT, AHOL 1 i UGYANCSAK SZÍVÉLYES FOGADTA- | |TÁSBAN RÉSZESÍTETTÉK A BECSES' VENDÉGEKET. Kocek - CTK - felv. és a kormány képviselőinek cso­portjában ott láttuk Novotný elvtár­sat, amint F. Mazur nagykövettel beszélget. Megkérte a nagykövetet, hogy tolmácsolja szívélyes és forró üdvözletét Gomulka elvtársnak, a LEMP KB első titkárának és az egész lengyel népnek. Novotný elv­társ hangsúlyozta, mily nagyra érté­keli lengyelországi útjának eredmé­nyeit és a sikeres tárgyalásokat, amelyeket küldöttségünk a lengyel vezető elvtársakkal folytatott. Rövidesen megindult a díszszázad, hogy díszmenetben elvonuljon pártunk és kormányunk képviselői előtt. Lelkes taps kísérte küldöttségünk tagjainak és a többi vendégnek- távozását a prágai főpályaudvarról. Véget ért a látogatás, amely hazánk és a Len­gyel Népköztársaság népének hatal­mas manifesztációjává vált. Sekou Touré Pekingben Sekou Touré elnök vezetésével szombat reggel Pekingbe érkezett a Guineai Köztársaság kormányküldött­sége. A küldöttség Liu Sao-csi elnök meghívására baráti látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban. Ä Biztonsági Tanács szombaton, szeptember 10-én 20,30 órakor ülés­re jött össze, amelyen Egidio Or­tone olasz küldött elnökölt, aki fel­szólította Jugoszlávia, Indonézia és Ghana képviselőit, hogy vegyenek részt a Biztonsági Tanács tárgyalá­sain. Azután felkérte a tanács tagjait, mondjanak véleményt a Kongói Köz­társaság kormányának azon kérel­méről, amelyet az ENSZ leopoldvillei képviselője révén terjesztett elő és melyben a Biztonsági Tanács tár­gyalásainak elhalasztását kérte, ihogy azokon a kongói kormánykül­döttség is részt vehessen. A vita főleg azzal a kérdéssel foglalkozott, célszerű-e, ha a Biz­tonsági Tanács a kongói kormány képviselőinek New Yorkba érkezé­séig elhalasztja további tárgyalásait. A csaknem másfél órás vita után a Biztonsági Tanács ülését félbesza­kították, hogy „az egyes küldöttsé­gek részletesebben áttanulmányoz­hassák a vita folyamán előterjesz­tett javaslatokat". A Biztonsági Tanács szeptember 10-én az éjszakai órákbán folytat­ta tárgyalásait, Mongi Szlim tuniszi küldött formálisan is azt javasolta, hogy a tárgyalásokat halasszák el hétfő estig. Szlim kijelentette, hogy e javas­latról tanácskozott az afrikai orszá­gok küldöttségeinek tagjaival és fel­szólította a Biztonsági Tanács vala­mennyi tagját, hogy a további tár­gyalások megkezdéséig ne tegyenek semmilyen lépéseket, amelyek eset­leg ronthatnának a Kongóban ural­kodó eddigi helyzeten. Mivel a Biztonsági Tanács tagjai közül senki sem ellenezte a kon­gói helyzetről folytatott vita elha­lasztását, véget ért a tanács ülése, mely legközelebb hétfőn, szeptember 12-én, időszámításunk szerint 20 órakor kezdi meg ismét tárgyalá­sait, illetve a vita folytatását. V. V. KUZNYECOV SZOVJET KÜL­DÖTT BESZÉDE A BIZTONSÁGI TANÁCS ÜLÉSÉN V. V. Kuznyecov, a Szovjetunió kül­dötte a Biztonsági Tanács szeptember Tito részt vesz az ENSZ közgyűlésén Belgrád (ČTK) - A Tanjug, Jugo­szlávia hivatalos sajtóügynöksége szerint Belgrádban szombat este kö­zölték, hogy Josif Broz-Tito elnök vezeti az ENSZ közgyűlésének New Yorkban sorra kerülő XV. ülésén résztvevő jugoszláv küldöttséget. Párizs (ČTK) - A Francé Presse Phom Penhu-i tudósítója közli, hogy Kambodzsa nemzetgyűlése e napok­ban tartotta Phom Penhuban rend­kívüli ülését, melynek résztvevői elhatározták, hogy megkérik Norodom Szihanukot, képviselje Kambodzsát az ENSZ Közgyűlésének legközelebbi ülésén. TlZ JÁTÉKFILMET KtSZtTEKEK az idén Bulgáriában. A tízből négy már el­készült, 10-i ülésén felhívta a Biztonsági Tanács tagjainak figyelmét az ENSZ főtitkárának levelére, melyben említést tesz a kongói kormány ama kérelméről, hogy a Bizton­sági Tanács a Kongói Köztársaság kép­viselőinek megérkezéséig halassza el tár­gyalásalt. V. V. Kuznyecov, a Szovjetunió képvi­selője támogatta a kongói kormány kérel­mét és rámutatott arra, hogy amennyi­ben a Biztonsági Tanács eleget tesz a kérelemnek, lehetővé válik a tökéletes tájékozódás a Kongói Köztársaságban uralkodó helyzetről. Bár az Amerikai Egyesült Államok képviselője és további nyugati nagyha­talmak küldöttei az ülés elhalasztása mellett foglaltak állást, egyidejűleg meg­kísérelték, hogy bizonyos feltételekhez kössék a tárgyalások félbeszakítását. El­sősorban arra törekedtek, hogy erre az Időre korlátlan teljhatalommal ruházzák fel az ENSZ főtitkárát a Kongói Köztár­saságra vonatkozó kérdésekben. V. V. Kuznyecov ezzel kapcsolatban ki­jelentette, hogy a Biztonsági Tanács jú­lius 14-én elfogadott első határozata fél­reérthetetlenül leszögezi az ENSZ főtit­kárának jogait és kötelességeit. Ameny­nyiben a főtitkár további utasításokat kérne — folytatta a szovjet küldött — elsősorban azt az utasítást kellene kap­nia, hogy tegyék szabaddá a kongói re­pülőtereket és rádióállomásokat, amelyek nélkül a kongói kormány nem biztosít­hatja a rendet az országban. V. V. Kuznyecov beszéde befejező ré­szében rámutatott arra, hogy a Bizton­sági Tanácsban folytatott vita olyan jel­leget ölt, mintha a kérdéses ügy lényegé­ről tárgyalnának és éppen ezért a Szov­jetunió küldöttsége visszavonja eredeti javaslatát, amelyet a Biztonsági Tanács ülésének elhalasztására tett. ARCÁTLAN PROVOKÁCIÓ LUMUMBA KORMÁNYA ELLEN Az imperialista nagyhatalmak provokatív fellépése Lumumba kor­mánya ellen a múlt hét végén is­mét rontott a Kongóban uralkodó helyzeten. A nyugati sajtóügynöksé­gek ugyanis olyan híreket terjesz­tettek, melyek szerint a kongói had­sereg állítólag beszüntette harcát a Kongói Köztársaság szuverén jogai­nak teljes mérvű érvényrejuttatá­sáért. Az ENSZ leopoldvillei képvi­selője ugyanakkor közölte, hogy az ENSZ különleges szervei vasárnap, szeptember 11-én megkezdik tevé­kenységüket Katanga, Kaszai és Ki­vu kongói tartományok közös hatá­rán. E szervek arra lesznek hivatva, hogy „felügyeljenek a fegyverszü­net betartása fölött". Lumumba miniszterelnök kormá­nya kijelentette, hogy a nyugati saj­tóügynökségek érvelése kiagyalt és teljesen alaptalan. A kongói kormány képviselője szeptember 10-én oly ér­telemben nyilatkozott Leopoldvillé­ben, hogy a Lumumba kormány el­lenségei teljes nyíltsággal töreksze­nek a kongói hadsereg lefegyver­zésére és arra, hogy a kormányt megfosszák minden hatalmi eszköz­től, amellyel megvédelmezhetné szu­verén jogait. Az ENSZ Kongóban ál­lomásozó alakulatainak parancsnok­sága, amely durván beavatkozik Kongó belügyeibe és Kaszavubu úgy véli — mondotta továbbá a kongói kormány képviselője -, hogy a fegyverszünetről közölt álhírek ter­jesztésével megakadályozhatják a kongói központi kormány egységei­nek sikeres előnyomulását Kaszai és Katanga tartományok területén. XJ ŤJ SZÓ 3 * 1960. szeptember 14.

Next

/
Thumbnails
Contents