Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-10 / 252. szám, szombat

TILXÖTTEKNIK Wjeityekckröl INGYEN TANKÖNYVEK ÉS NEVELÉSI PROBLÉMÁK \íegkezdődött az új tanév. Iskóláinkban már szétosztották az ingyen tankönyveket és tanszereket. S miről is eshet a legtöbb' szó szülők között ezekben a napokban, ha nem az üj tanévről és pártunk, kormányunk nagyszerű intézkedéséről? Minap ismerősökkel, szülőkkel beszélgettem. Jobbára fiatalok, de az iskola első éveit még a régi rendszerben végezték. Az emlékezés keserű emlékeket vetett felszínre. — Bizony, a tankönyvek beszerzése sok gondot okozott akkor, amikor kenyérre is szűken jutott. Sokszor ketten vettünk egyet, azt is leginkább kéz alatt... Igen, olyan eset is előfordult, nem is egy, hogy valamelyik módosabb szomszédfiű kisebb-nagyobb szolgálatokért rendszeresen odakölcsönözte könyvét. Körző? Sokszor három padnak is csak egy volt, és egymásra vártunk. Vagy a tandíjak? A gimnáziumban már rendszeres havi tandíjat kellett fizetni. A fiataloknak mindez már hihetetlennek tűnik. S így kerül szóba a ma ... r— Nagyszerű dolog, de pedagógiai szempontbői nem tudom egészen helyes-e a tankönyvek ingyenes juttatása. — teszi fel a kérdést az egyik fontoskodva. — A gyermekeket felelőtlenségre nevelik. Könynyen jött - könnyen megy. A másik is támogatja kollegája nézetét, ű azt kifogásolja, hogy a fiatalok elpuhulnak, mindent könynyen kapnak, elszoknak a nehézségtől. Talán nem érdemtelen foglalkozni az itt felvetett kérdésekkel. A tőkés társadalomban a haszon utáni hajsza az egyént szükségszerűen szembeállítja a közösséggel. A nyereség érdekében a tőkés nem törődik ezrek, milliók létérdekeivel. A kapitalizmus embertelen körülményei az egész társadalom erkölcsiségét kedvezőtlenül befolyásolják. A nincstelenség, a nyomor és a társadalmi egyenlőtlenség a dolgozó tömegek erkölcsét is könnyen ferde irányba sodorhatja. Az önzés, mások érdekeinek semmibe vevése és ezáltal a közösség iránti felelőtlenség éppen a kizsákmányoló társadalmi rend talajából táplálkozik. Egészen természetes, hogy az évtizedeken, sőt évszázadokon át megrögzött és gyökeret ve'ťt erkölcsi vonásokat nem lehet egyik napről a másikra megváltoztatni. Annak ellenére, hogy a szocializmus győzelmet aratott hazánkban, az emberek között akadnak kapzsik és önzők. E ferde erkölcsi tulajdonságok minden esetben megkárosítják a közösség érdekeit. Mert például a szocialista tulajdon megkárosításával — közvetve vagy közvetlenül — a társadalom valamennyi tagja károsodik. El is jutottunk mondanivalónk lényegéhez. Az ingyen tankönyveket is a társadalom anyagi eszközeiből biztosítjuk, tehát a társadalom tulajdonát képezik. Hogy gyermekeink hogyan viszonyulnak majd e társadalmi tulajdonhoz, az már a nevelés kérdése. A gyermekeknek meg kell magyarázni, — s nem egyszer, hanem nap-nap után felhívni erre a figyelmüket —, hogy a tankönyvek rongálásával szüleiket és egész társadalmunkat károsítják meg. Ha a tankönyvek élettartamát meghoszszabbítjuk, a megtakarított összeget más célokra fordíthatjuk. így teszszük érdekeltté gyermekeinket a társadalomjuttatta tankönyvek és tanszerek megbecsülésében, megkímélésében. A tankönyveket és a tanszereket eddig a szülők vásárolták. És bizony a szülő is felelősségre vonta csemetéjét, ha rossz gazda módjára bánt a könyvvel, körzővel vagy füzettel. A gyermek szüleinek volt köteles a tankönyvekkel való bánásmódért számot adni. Ezután a tankönyv az iskolai tankönyvalap tartozéka, amiért az iskola vezetősége, a szülői tanács és valamennyi tanító is felelős. A tanító pedig mindennap szoros kapcsolatban van a diákkal és így ezernyi lehetősége nyílik az ellenőrzésre. Ez az ellenőrzés most már feladativá válik. A nevelésben egy másik fontos tényező a gyermekek közössége. Mérhetetlen erő ez, amelyet a nevelésben kellőképpen nem is használunk ki. Mindenki emlékezik még a gyilkos koreai háborúra. Az amerikai agresszorok romhalmazzá bombázták a virágzó városokat. Ez a szö-nyű valóság gyermekeinkben is mély nyomokat hagyott. Egy cseh iskola pionír-csapatának felhívására hazánkban a pionírok ezrei mozdultak meg. A proletár nemzetköziség szelleme, az ember-szeretet meghatványozta apróságaink erejét. Országszerte gyűjtötték a hulladékot, apró munkákat vállaltak, hogy ennek eredményét elküldhesgék koreai pajtásaiknak és így segítsék őket lerombolt hazájuk,

1 iskoláik felépítésében. Előbb egy bágert szándékoztak ajándékozni, aztán egyből kileno lett! íme, szocialista erkölcsünk mély gyökereket eresztett gyermekeink lelkületében is. S mi más, ha nem a szocialista nevelés, a szocialista iskola eredménye ez! Ezernyi más példát is hozhatnák fel. A gyermekközösség sokszor ott is segít, ahol a pedagógia csaknem tanácstalan. Számtalan eset ismeretes, amikor a pionír-őrs tagjai védnökséget vállalnak gyengébb pajtásaik felett. Fáradtságot nem ismerve, önzetlenül segítenek a tanulásban elmaradozó társaiknak. Sok-sok csintalan gyermek, akire verés, büntetés nem hatott, a gyermekközösség befolyására teljesen megváltozott. Az őrsök és rajok összejövetelein a gyermekek egymást figyelmeztetik egy-egy rossz tulajdonságra. így, a közösség hatására kristályosodik jellemük. Nagy-nagy nevelő erő rejlik ebben. Hisz sok gyermek nincs is tudatában annak, hogy pajkosságával másoknak kellemetlenséget, esetleg kárt okoz. Sokszor elegendő erre a figyelmét felhívni. Vegyük figyelembe, hogy gyermekeink ilyen közösségben töltik a nap jó részét. A gyermek-egyén munkáját, viselkedését tíz és tíz szempár kíséri figyelemmel. Próbáljon csak valamelyik a könyvébe firkálni! ermészetesen az ilyen gyermek-kollektíva nem alakul ki ösztönszerűen. Korántsem. A nevelés, elsősorban is a szülők és a tanítók áldozatos munkájának eredménye. Tanítóink helyes irányítás mellett nyugodtan támaszkodhatnak az őrs, a raj, az osztály közösségének segítségére. És helyes, ha a társadalmi tulajdon, a tankönyvek rongálásának előforduló eseteiben majd nem csupán a tanító vonja felelősségre a vétőt. Mert ezzel a lehetőséggel már most számolni lehet. Tárgyalja, vitassa meg az őrs, a. raj, az osztály. így is hozzászoktatjuk gyermekeinket ahhoz, hogy egyikük cselekedeteiért mindannyian felelősek és hogy ugyanakkor az egyén a közösségnek tartozik felelősséggel. így gyermekeinket már kiskoruktól kölcsönös felelősségérzetre neveljük, és mire felnőnek, magas erkölcsi tulajdonsággal rendelkeznek. A tankönyvek és tanszerek ingyenes juttatása erre ezernyi lehetőséget nyújt. Szükséges, hogy ezeket a lehetőségeket a legnagyobb mértékben kiaknázzuk. ZSILKA LÄSZLO AGYREMEK ES VALOSAG vagy hogyan dolgoznak a nyugati absztrakt művészet „nagyjai"' szetnek" neveznek. E „művészi" irányzat fő képviselői közé tartozik például Salvadoré Dali. Az absztrakt művészetnek azonban további nem kevésbé fanatikus követői is vannak. „Boszorkánykonyhájuk" titkaiba pillantsunk be most futólagosan. Yves Klein „divatos" párizsi festő sokáig törte a fejét, hogyan lehetne „modernizálni" az absztrakt festészetet, azaz nemcsak témájából, hanem technikájából is végleg kiszorítani a hagyományos elemeket. Például az ecsetet. Erre a legalkalmasabb terület mindjárt az aktfestés. Nyugaton egyre divatosabb az ún. absztrakt művészet, amelynek legáltalánosabb és legkifejezőbb jellemzője az, hogy szerzőiken kúj,ül senki sem érti a művek mondanivalóját, senki sem tudja megmondani, hogy mit ábrázolnak az absztrakt képek, szobrok. Az egyszerű emberek, csakúgy mint a komoly műértők egyöntetűen úgy vélik, nagyobb ízléstelenség aligha fordult elő a művészet sok ezer éves történetében, mint éppen napjainkban, amikor Nyugaton az igazi alkotóművészeknek komoly érvényesülési harcot kell vívniuk az „absztrakt művészekkel", hogy ki ne szorítsák őket. Az absztrakt művészet elvont ' művészetet jelent, de hogy ki mit von, vonatkoztat el mitől, arra talán még művelői és hívei sem tudnának választ adni. A jóízlésű emberek azonban látják, hogy vitathatatlanul kiváló üzleti érzékű emberek agyrémeinek lecsapódása az, amit Nyugaton „. 'isztrákt művéMorris Los Angeles-i ifjú is. A 27 éves alkotógéniusz rájött, hogy nemcsak egyoldalúan kézzel, hanem lábbal is lehet alkotni, sót még talán nagyobb remekműveket. A képen alkotás közben látjuk, amikor szabad teret engedett a lábak művészetének. Mellesleg a foltokkal tarkított vászon az absztrakt művészeten belül „jelentkező" új irányzat képviselője, melyet szülőatyja, Morris „aktív expresszionizmusnak" nevezett e\. Persze az absztrakt müiiészetnek nemcsak a képzőművészetben vannak hívei, hanem — nem is feltételeztük — máshol is, például a fényképészetben. Egy Wiggie nevű londoni fényképész elhatározta, hogy módosított technikai eljárással művészi fényképsorozatot készít. Technikai újítása abban van, hogy újfajta lencsét „talált fel" és illesztett az objektívbe. Nos, művészi felvételei, amelyekben kiváló közéleti és művészeti nagyságokat szándékozik megörökíteni, úgy festenek mint látható „műremeke", amely Audrey Hepburnt, a világhírű filmszínésznőt ábrázolja. (Az Ogonyok nyomán) Klein fején találta a szöget. A modell testét bemázolta a kiválasztott festékkél s ráfektette a földre terített vászonra. Mint az első képen látjuk, egy-kettő kész a remekmű. Alkotója legközelebb 40 ilyen műremekkel szándékozik megcsillantatni tehetségét egy kiállításon. Klein nyomdokain haladt William Cseh regény a hontalanokról Zdenék Pluhaf: Ha elhagysz... AZ ÖKOR NAGY latin költőjétől, a Fekete tenger melletti Tomiba számkivetett Ovidiustól beláthatatlanul hosszú a sora az emberiség legjobbjainak, akik kénytelenek voltak hazájukat elhagyni és száműzetésbe menni. Gondolkodók, költők, államférfiak, szabadságharcosok ezreit űzte idegenbe az otthoni állapotok feletti kétségbeesés, egy elvesztett szabadságharc vagy elnyomott forradalom ügye. Ezek az emigránsok — különösen a szabadságharcok és forradalmak önkéntes számüzöttei —• a legmélyebb megbecsülésünket érdemlik, hiszen ők, ezek az emigrációba kényszerült hontalanok voltak mindenkor a jövő kovászai, akik távol hazájuktól népük és az egész emberiség felszabadításán fáradtak, mint az orosz költők színe-java, Gerzen, a nagy gondolkodó, vagy korunk legnagyobb fia, Lenin. Van azonban olyan hontalanság, amely merőben más és vannak olyan emigránsok, akik a legcsekélyebb rokonszenvünket, de még a részvétünket vagy sajnálatunkat sem érdemlik meg. A haza efféle hűtlen emigránsairól szól Zdenék Pluhar Ha elhagysz című regénye, amelyről elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek cseh szépprózájának egyik legkiválóbb alkotása és amelynek ezekben a hetekben megjelent magyar fordítását éppen ezért a legnagyobb örömmel üdvözölhetjük. Három cseh fiatalember: Václav, Jarda és Honzík 1948 februárja után belekerül az emigrációs-áram örvényébe és átszökik a határon. Három különböző vérmérsékletű és észjárású fiatal, akit az otthonban csak a labdarúgás kapcsol össze laza szálakkal és akik a legkülönbözőbb okok miatt disszidálnak, de egyben találkoznak: mind a három szentül hiszi, hogy túl a határon megnyílik számára a boldogulás útja és feltárul előtte a „szabadság" kapuja. Köztük az értelmiség, a nagypolgárság világából származó Václav sorsa szinte tragikusnak mondható. Amikor földbirtokos apja elveszti vagyonát és képviselői mandátumát és ő, a medikus nem tanulhat tovább, elvakultságában azt hiszi, hogy külföldön megtalálhatja az érvényesülés, a tovább tanulás lehetőségét. Nem állítható, hogy ez a tudást szomjazó és az igazság iránt fogékony Václav a hazája megátalkodott ellensége volna, tisztaságához és becsületességéhez sem fér különösebb kétség, ám túlságosan elfogult, amolyan arisztokratikus lélek és politikai analfabéta, aki otthon nem ismeri fel az idő szavát és a legkisebb megpróbáltatás elől meghátrál. VÄCLAV TIPIKUS képviselője a helyét fel nem ismerő, ingadozó értelmiségi fiataloknak, az álmoktól és illúzióktól megszállottaknak, akiknek tragédiája az, hogy csak a hontalanságban ébrednek rá, hamis ábrándokat kergettek és csalódásukat nem bírják el. Revolvergolyó tesz pontot kettéroppant élete után, amely otthon talán megpróbáltatások árán, de mindenképpen kiteljesedhetett volna. Tragikus a bukása, mert hiszen halála előtt felismeri, hogy az igazi nagy emigránsok, az ő eszményei, Komenský, Chopin, Einstein, Thomas Mann elutasították „az igazi rosszat, és éppen ezért megtalálták az igazi szabadságot". De mi alól kellett neki fölszabadítania magát? „Nem, semmi olyan nem történt vele, miért kellett hát odahagynia szülőföldjét, a földnek azt a darabját, amely hazája volt, amelyből egészséges nyírfaként kinőtt, ahová mindennel: szívével, értelmével és anyanyelvével tartozott? ö maga fűrészelte el a szülői törzs ágát, százszorosra fölnagyította nehézségeit, és fejest ugrott az igazi kínszenvedésekbe. Pluhar ilyen mély, költői ihletésű sorokban tapint rá a lényegre, és az idegenbe szakadt, hontalanná vált, a keserű csalódások maró savában megfürdetett lelkekben felcsendíti egy nagy cseh költő, Viktor Dyk „Beszél a föld" című versének halhatatlan sorait: Ha elhagysz, nem veszek el. Ha elhagysz, elveszel. Elpusztul a regény másik fiatalja, a nép, a proletariátus sorából származó Jarda is. Jarda osztályhelyzete merőben más, mint Václavé. Nics bölcselkedő hajlama, a politikára „fütyül", egyszerűen csak jól akar élni és mert otthon a gyárban önnön hibái miatt alacsonyabb beosztást kapott, odébb áll. Mint szereléshez értő szakember megvan győződve arról, hogy túl a határon munkához jut és hamarosan egy kis műhelyt is szerezhet. Enyveskezű ember ez a Jarda, lopott a gyárban és a tolvajlást a nürnbergi Camp Valkában tovább űzi. Igaz, most nagy nyomorúsága hajtja a rossz útra, de a lejtőn nincs megállás, sírrablásra vetemedik és amikor rajtakapják, választhat a börtön vagy a felforgató tevékenység között. Jarda természetesen a hazaárulás mellett dönt, de amikor átlépi a határt, társa, a rovottmúltú, többszörös gyilkos Pepek abbeli félelmében, hogy felébred a lelkiismerete és feladja magát, végez vele. A HÄROM FIATAL közül egyedül a nyomdász Honzík találja meg a hazába visszavezető becsületes utat. Járdát az ifjúság naiv kalandvágya, az ismeretlen tájak és messzeségek ábrándja kergeti az idegenbe és ő — egy szegény özvegyasszony fia, akinek 1948 februárja az igazi felszabadulást jelenthette volna — éli át a legnagyobb keserveket. Gyerekes hiszékenységében könnyű prédája lesz az idegen légió ügynökének, elhurcolják, makacsul ellenáll ugyan, hogy aláírja a belépési nyilatkozatot, de kegyetlen kínzásokkal megtörik és csak hónapokig tartó szenvedések után sikerül a szökése a hajóról, mely a vietnami „zöld pokol" felé viszi. Járdát a szenvedés ébreszti öntudatra, minél égőbbek a kínjai, annál hevesebb a vágya, hogy véget vessen ennek a meddő hontalanságnak és hazakerüljön. A megtagadott és könnyelműen elhagyott haza ott az idegenben, a mocsokban és halálos csömörben, parancsoló szóval hívja vissza, hogy könnyelműen elárult földjén megtalálja az emberséges tiszta munkát és talán a boldogságát is. Honzík nem megy egyedül: útján vele tart Katka, egy súlyosan megpróbáltatott fiatal asszony is. Katka német származású férje keresésére indult és mikor Frankfurtban rábukkan, kiderül, hogy a férfi idegenné, szinte ellenséggé vált, nem is annyira ingatag jelleme, mint inkább a háborúra készülődő revansista német társadalom jóvoltából. Katka menthetetlenül elzüllene, a teljes megsemmisülésbe hullana, ha Honzík szavára nem ébredne fel benne az utolsó pillanatban az életet megtartó és széppé bűvölő jó. A REGÉNY NÉGY főalakja mellett kimagaslik Márkus professzor remekül jellemzett, íróilag legjobban megfogott figurája. Márkust ideális okok, a világnézete készteti az idegenbe; a kötöttséget nem ismerő „igazi szabadság" nevében szeretné a nyugati fiatalság lelkébe eszményeit oltani és az ő csalódása a legmélyebb és legtragikusabb: Párizsban, majd Londonban a cseh emigráció haszonélvezői terhesnek találják szabadelvűségét és kisemmizik. Egyetemi katedra helyett kénytelen valami szégyenteljes alamizsna állással beérnie; vége mindennek, hazamenni szégyel, pedig ez volna a megtévedt tudós egyedüli mentsége. Az emigráció csak azoknak nem jelent nyomort, akik eladják magukat, kiszolgálják pénzadó gazdáikat' és ugyanakkor a legszemérmetlenebbül kifosztják a táborokban sinylődőket. Párizsban Kreibich miniszter úr és elegáns titkára fölözik le a tejet, Valkában pedig a csontja velejéig rohadt Kodl papa hízik a szerencsétlenek nyomorúságán. Nincsen ezekben a vezetőkben eszmény, frázispuffogtató törtetők, nagyképű csalók és aljas tolvajok. Pluhaf könyvének nagy érdeme, hogy leleplezésük hiteles és mesteri. A cseh író hallatlan pontos környezetrajzokat ad és a részleteknek oly gazdagságával lep meg, amelv egyenesen bámulatba ejt. Tényeket közöl, keveset magyaráz és alig kommentál, ítéletet sem mond: a szocialista világ erkölcsi fölényét és nagyságát a tőkés világ felett, szólamok nélkül, éppen a tények lenyűgöző erejével tudja éreztetni. Talán csak azt kifogásolhatjuk, hogy a mese szövésében olykor feleslegesen elkalandozik és ha nem is öncélúan, de az érdekesség kedvéért halmozza az érdekességeket, így Honzík afrikai élményei már túllépik a régény keretét, nem is mond velük olyan újat, mint a nürnbergi tábor életének remekbe sikerült, részletekben gazdag rajzával. A MONDANIVALÓNAK ez a túlméretezése azonban nem kisebbíti ennek a nagyon hasznos és érdekesen megírt regényének vitathatatlanul nagy értékeit. EGRI VIKTOR ÜJ 7 * szeptember 10. \