Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-24 / 266. szám, szombat

Leonyid Lenes: Csalhatatlan bizonyíték __ 'A JÁRÁSI hivatal házkarbantartási osztályának félhomályos folyosóján három ember várakozott és beszélgetett. Megbeszélésükben azt a kényes kérdést latolgatták: megvesztegethetö-e a járási hivatal házkarbantartási osztályának főnöke vagy sem? - Igen - jelentette ki derülátó, mély basszus hangján a kékorrú, bajuszos, ellenzős, barnasapkás férfi. A megvesztegetésre igen alkalmas és megfelelő állása van: könnyen, veszély nélkül elutasíthatja az embert. És ahol könnyű elutasítani, ott elfogadni sem nehéz. Megvesztegethető... ehhez kétség nem fér. A másik csevegő, egy roppant mozgékony, borotváltképü, szük sapkája miatt aránytalanul gömbölyűnek látszó férfi, reszketeg tenorhangon kijelentette: - Csak a magas állás után nem lehet ítélni. Kíséreljék meg ...és póruljárhatnak. - Én a szeme pillantásából megbecsülöm - válaszolt a kékorrú. A korrupt ember szemében különös láng lobog. Olyasféle mint a harapós kuvasz szemében ... - Még keze szerint is felismerhető az, aki elfogad, - folytatta a kékorrú. Aki lekenyerezhető, annak reszket a keze. A gyermek sapkás, gömbölyű ficsúr harsányan felkacagott: - A tyúktolvajnak reszket a keze. - És a mi emberünk, ha lop, nem tyúkot lop, hanem nehezebb tárgyakat: építőanyagot, fát, cementet, szögeket. Azoktól is reszket a kéz mondta a rókához hasonlatos kisöreg. - Ha lop, még nem bizonyos, hogy elfogad! A kéz sem bizonyíték'. - Akkor üdvös volna bizonyos részleteket megtudni a feleségéről, — indítványozta a kékorrú. Hogyha az asszony képes szabójának 3000 rubelt kivágni és a férje nem keres többet havonta, — ez azt jelenti: e lf o g ad. - Az asszony nem csalhatatlan bizonyíték, — ragaszkodott eredeti állításához a rókaképű kisöreg. A gömbölyű támogatta: - Ez igaz. Megtörtént velem a következő esemény. Volt egy főnök és le kellett volna kenyerezni. Mindenirányú, egyetemes próbára tettem. Ennek a hivatalfőnöknek a szeméből olyan tűz lobogott, mint a lángvetőböl. Lobogott és kért: adj, adj. Keze pedig úgy reszketett, mint az agyalágyulté. Felesége négyezer rubelt fizetett ki ruhaszövetért. Szóval minden tünet amellett szólt, hogy elfogad. Nekiduráltam magam, 1000 rubelt borítékba tettem, aztán szine elé kerülve előadtam ügyemet. Azt mondta: „Nem lehet". Szeme pedig csupa lobogó láng. ELFORDULT egy pillanatra, mire én a pénzes borítékot asztalára tettem és megszólaltam: „Bocsásson meg, de úgy tűnik nekem, hogy ezt Önnek szánták." Felvette a borítékot, megtapogatta, majd megzizegtette a százrubeles bankjegyeket és határozottan mondta: „Netn, ez nem az enyém." Zavarba jöttem: „Hát akkor kié?" „Valószínűleg itt felejtette az Ön előtti felem." Erre fölpattan, kinyitja az ajtót és kiszól: „Polgártársnő, egy pillanatra! Szerencse, hogy még itt van." Belép egy nagyon kövér, fonott táskás asszony. Megdermedek — ki se lehet mondani, mennyire izgulok. Alig állok a lábamon. „Ön felejtette itt ezt a borítékot! Vigye hát." A polgártársnő némán átveszi a borítékot az én ezer rubelemmel, aztán csak annyit mond: „Köszönöm" és távozik. Elsötétedett szemem előtt. Székbe rogytam. Talán végem lesz, - gondoltam. Jó darabig ültem ott, egy egész korsó vizet megittam és eredménytelenül távoztam. Legbosszantóbb volt az egész ügyben az a körülmény, hogy pénzem elherdáltam és semmit sem intéztem el. Az elbeszélő együtt kacagott a hallgatókkal. Aztán az ellenzős savkájú, kékorrú férfi odaszólt a rókaarcú kisöreghez: — Mindez azt jelenti, csalhatatlan jel nincs. Kockáztatni kell... — Nem — mondta meghunyászkodva a kisöreg. - A csalhatatlan bizonyíték megszerezhető. Én, is próbára tettem, megvizsgáltam egy főnököt és bizony rájöttem a csalhatatlan bizonyítékra. — Mondja el nekünk is. — Örömest. Egy hónapig jártam körülötte, tapogatóztam, szimatoltam, - és csak nem tudtam magam rászánni, hogy hozzá forduljak. Minden jel arra vallott, hogy elfogad. Csakhogy megdönthetetlen bizonyítékom nem volt. Egyszer mégis eltökéltem magam. Elmentem kora reggel a hivatalába. Nem volt jelen. Kérdem az alkalmazottakat: „Hol a főnök?" Azt mondják: „Becsukták tegnap." „Miért?" „Megvesztegetésért." íme ez csalhatatlan bizonyíték. A kékorrú válaszolni akart valamit, ám abban a pillanatban megjelent a folyosón egy igen csinos leány, gyöngyfogai között cigarettával és így szólt: — Ki az első a főnökhöz? Tessék, kérem. A kövérke és a kisöreg sokatmondóan néztek a kékorrúra: az volt az első. FELÁLLT a kékorrú, két lépést tett az ajtó felé, de hirtelen megállt és legyintett a kezével: — Menjenek Önök, ha van kedvük, Én várok a csalhatatlan bizonyítékra. És megindult a kijárat felé. SÍPOS GYŐZŐ fordítása Megkezdődött az új idény a moszkvai színházakban A szovjet színházak új idényének jellemzője főleg az lesz, hogy jelentősen gyarapodik a mai életühkkel foglalkozó művek száma. A MHAT és a lenini Komszomol moszkvai színháza Pagogyin Élő virágok című darabját mutatja be, amely a kommunista munkabrigádokról szól. Alekszander Kornyejcsuk új vígjátékot írt egy ukrajnai falu életéből s ezt úgyszintén a MHAT fogja színre vinni. Érdekes kezdeményezés, hogy a színház dramatizált formában be akarja mutatni Mihail Solohov: Oj barázdát szánt az eke című regényét. Műsorra kerül Pavel Kohout: Harmadik nővér című darabja, Tolsztoj Leó halálának 50. évfordulója alkalmából pedig felújítják a Feltámadást és az Anna Karenyinát. A moszkvai Nagyszínház immár 185. idényét Prokoffjev Háború és béke című operájának bemutatásával kezdte meg. Még egy Proko/fjev-opera szerepel műsoron, mégpedig Az igaz ember története. Felújítják a Fäustot, a Fidéliót, — Csajkovszkij, Rimszkij Korszakov egy-egy müvét és nagy érdeklődéssel várják a Solohov Emberi sors című elbeszélése alapján komponált I. Dzerzsinszkij-dalmüvet. A Kis Színházban a többi között I. Dvoreckij Robbanás című drámája szerepel majd műsoron, amelynek hősei egy építkezés dolgozói. V. Lavrentyev a kolhozparasztok új nemzedékéről Ir egy érdekes színdarabot. A Vahtangov Színház művészei szintén nagy fába vágták fejszéjüket, Leonyid Leonov Orosz erdő című hatalmas regényét akarják dramatizált formában színre vinni. A moszkvai színházi élet nagy eseménye lesz az ukrán művészet és irodalom októberi dekádja, amelynek során a moszkvaiak megismerkednek az ukrán színházak legjobb előadásaival. (—) Szovjet-lengyel koprodukcióban Zakopanéban „Lenin Lengyelországban" címmel új film készül. Felvételünkön a film egyik jelenete A nyári fesztiválok óta általános tünet, hogy ritkábban cserélődnek a moziprogramok, egyes kiváló alkotások, főként fesztiváli filmek sokáig szerepelnek egyfolytában. Most is két jól sikerült fesztiváli film dominál a mozik műsorában: a hazai filmsikert jelentő A PRÓBA FOLYTATÓDIK és egy nyugatnémet film: RÓZSÁK AZ ÁLLAMÜGYÉSZNEK, mely merész antifasiszta témájával és kitűnő rendezésével arat sikert. Erről majd legközelebb részletesebben beszámolunk. Bár tömegsikere volt A világhírű Jean Renoir francia rendező REGGELI A FŰBEN című filmszatírájának, mégis hiányoljuk belőle a megszokott francia szellemességet. Sokszor az az érzésünk, a remek színes felvételekben bővelkedő egyes epizódjaiban túlsúlyban vannak a naturalista elemek, bár alkotója szerint a film szatíra a tudomány és a technika eredményeinek lélektelen alkalmazása ellen. A bolgár filmgyártás is jelentkezett a héten: Rangéi Valcsanov rendező a TITKOS MEGBIZATÁS-ban azt a gondolatot domborít.ia ki, hogy sokszor áthidalhatatlan ellentétek más irányt adnak az ember útjának, mint azt elképzelte. A film főszereplőinek, Pesonak és Violettának diákszerelmét az osztályellentétek szakítják félbe, melyek akkor tornyosulnak áthidalhatatlan akadályként a fiatalok útjába, amikor a fasiszták illegális tevékenység miatt letartóztatják a proletár származású Pesot és a társaságában lévő jómódú Violettát. Bár később szabadlábra helyezik mindkettőjüket s a lányért eljönnek a fasisztákkal cimboráló szülei, vége a romantikus diákszerelemnek. Jaroslav Balík fiatal cseh rendező filmje A próba folytatódik, melyet idei filmfesztiváljainkon is bemutattak. már témáját tekintve is érdekps. Olyan környezetbe viszi el a történetben a nézőt, mely bizonyos értelemben véve hazai filmgyártásunkban méa szűzterület. Az új és a régi harcát szokatlan körnvezetben, színészek életében mutatia be egy bemutató hátterében. Balík próbálkozását általában siker koronázta. Jó rendezésének titka e kényes nevelési probléma pártos kezelése. Ezért domborította ki annvira a történet pozitív hősének František Lukavec tehetséges kezdő színésznek alakját. Lukavec már az új nemzedék képviselője. A mi rendszerünk tette lehetővé számára a tanulást, tehetségének érvényesítését. Lukavec már más környezetben nevelkedett, mint idősebb kollégái. Tagja a kommunisták népes családjának. De óva van-e a régi rossz hatásától, közömbös-e a régi erkölcs lélekromboló hatásával szemben? Ez már bonyolultabb kérdés, amit Balík mesterien megold a filmben. Lukavec boldog ember: fiatal apa s a tehetségére is felfigyelnek nevesebb színházak. így ajánlatot kap Julius Fučík nemzeti hős szerepének játszására az egyik legtekintélyesebb prágai színházban. Örömmel elfogadja az ajánlatot. A siker — épp úgy, mint a baj — rendszerint csőstül jön. Lukavec is Martin Rúžek, mint Túrna, volt színiakadémiai profeszszor A próba folytatódik című filmben felkapott színész lesz. Egyre-másra kapja az ajánlatokat a televíziótól, sőt a film is próbálkozik vele. Megszédül. Ezen nem is lepődhetünk meg. De Lukavec kommunista, természetéhez tartozik az a szellem, melyet nagy eszményképe alakjának életrekeltésében meg kell testesítenie. Ezért esett reá Suda rendező választása is. Most pedig Lukavec hűtlen lett önmagához. De ez nemcsak művészi egyéniségére nyomja rá bélyegét, hanem családi életében is felfordulást okoz. Balík rendező filmje megmutatja, hogyan eszmél önmagára a fiatal művész, hogyan adják vissza önbizalmát a elvtársak, a helyi pártszervezet tagjai, hogyan köeeledik eszményképéhez s hogyan kerekedik felül erkölcsilea megrögzött rosszakarója, politikai okok miatt elbocsátott hajdani tanára, Túrna fölé, aki a darabban együtt játszik vele, s mint Böhm vizsgálóbiztos a vallatás jelenlétében tettlegeli Fučíkot — Lukavecet. L. Ľ. Milyen legyen a pártmunka az irodalomban és a művészetben A

szocializmus építése idején az irodalom és a művészet befolyása és ereje messzeható. A párt joggal tartja az irodalmat és a művészetet a kommunizmus jelentős nevelési eszközének. Ezért az ideológiai nevelő célokkal összhangban, a kultúrának ez ágazataival szemben magasabb és igényesebb követeléseket támaszt. A művészet nemcsak bővíti és gazdagítja értelmünket, de egyúttal érzelmünket is nemesíti, jellemünket, erkölcsünket formálja. Ez a tény rendkívül jelentékeny éppen ma, mert a kommunista korszak általános ismeretekkel rendelkező emberének nevelése magába foglalja az érzelmi és etikai részt is. Ez lényegesen fontos a jövő kommunista társadalma szempontjából is. amely mentesíti az embert minden természetellenessségtől és eltorzítástól, egészséges és jó vonásokat, tulajdonságokat éleszt fel benne és tudatosan visszatéríti a társadalmat az emberi együttélés természetes alapelveihez. A szocialista művészet fejlesztése egyúttal megkívánja, hogy egyenlő arányban fejlődjön az esztétikai nevelés is, melynek célja mindenkit jó viszonyra nevelni a művészet iránt, amely aztán fokozatosan az ember állandó szükségletévé válik. Ezért érthető, hogy az irodalom és művészet kérdései pártunk érdeklődésének középpontjába kerültek és a párt vezető szerepének elmélyítése ezen a szakaszon is felette szükséges. Politikai és gazdasági szakaszon a párt vezető és irányító szerepét mindenki elismeri. Ezzel szemben a művészetben a párt vezető szerepének törvényszerűsége elsősorban a művészi értelmiség egy részénél még nem teljesen magától értetődő. Sok homályosságnak gyökere a lényegében hamis elképzelésekben, valamint a művész ún. „függetlenségében és szabadságában" keresendő. Ez természetesen illúzió, a kispolgár szubjektív képzelődése, amely a történelmi valósággal ellentétben áll. Az ilyen művész „szabadság után áhítozik", azt a bensejében keresi. Szabadon az ember csak akkor cselekszik, ha szabad elhatározásból teljesíti a szükségeset. A költő akkor lesz szabad, ha teljesíti azt, amit tőle a társadalom megkíván. Nem a polgári dekadencia, hanem a társadalom alkotó erői azok, melyek a szabadságért harcolnak. A szabadság, melyet a burzsoá társadalom ad a művészeknek, valójában a tőkének való alárendeltséget jelenti, ami a szellemi értékeket adás-vétel tárgyává teszi, a művészt pedig fizetett bérmunkássá változtatja. Minden társadalmi korszakban a hatalmon levő osztály ideológiája az uralkodó ideológia; a burzsoá társadalomban az uralkodó ideológia a burzsoázia ideológiája. A

burzsoáziával együtt a tőkés rendszerben keletkezett a proletariátus is. Ugyancsak a burzsoázia ideológiájával együtt, mely a kapitalista termelési viszonyok kifejezése, keletkezett a munkásosztály ideológiája is. Az uralkodó burzsoá kultúra mellett és ellene a proletariátus megteremtette a saját kultúráját, amelyben Lenin szerint: „Minden nemzeti kultúrának megvannak — ha nem is kifejlett formában — a demokratikus és szocialista kultúra elemei, mert minden nemzetben van dolgozó és kizsákmányolt tömeg, amelynek az életkörülményei elkerülhetetlenül demokratikus és szocialista ideológiát szülnek." (Művei, 20. kötet, 8. old.) A párt mindig értékelte a művészi alkotás különlegességeit és olyan irányelvhez igazodott, amelyeket már 1905-ben Lenin kifejezett: „Nem vitás, az irodalmi munka tűri a legkevésbé, hogy gépiesen uniformizálják, nivellálják, hogy a többség uralkodjon a kisebbségen. Nem vitás, hogy itt feltétlenül nagyobb teret kell engedni az egyéni kezdeményezésnek, az egyéni hajlamoknak, teret kell engedni a gondolatnak és a fantáziának, a formának és a tartalomnak." (A párt szervezete és a pártos irodalom c. cikkből. Müvei 10. kötet, 33. old.) A párt vezető szerepének érvényesítése abból a tényből indul ki, hogy a művészi alkotás a művész egyéni munkájának az eredménye, alkotó tehetségének terméke, az élet és a társadalom iránti viszonyának eredménye. Azért bármilyen közvetlen beavatkozás a művészi alkotásba és a művészi tevékenység dekretizálása távol áll a párttól és ellenkezik a lenini elvekkel. A párt vezető szerepét a művészet terén elsősorban úgy érvényesíti, hogy ideológiai hatását az alkotó értelmiségben állandóan elmélyíti, segít a művészeknek megadni alkotásuk fő irányát, alkotóan kifejteni a szocialista realizmus módszerét és a művészi alkotásokban érvényesíteni a szocialista művészet alapelveit. Ezt a funkciót egyik társadalmi szervezet vagy intézmény sem tudja sikeresen teljesíteni. A művészeknek párt általi vezetése főleg az utolsó 3-4 évben nyilvánult meg kifejezőbben és jó eredménnyel. Ismeretes, hogy 1956-ban a művészi értelmiség egy része politikailag megingott éš a művészek bizonyos eszmei káoszba jutottak, átmenetileg irányt vesztettek. A párt azonban minden erőt kifejtett, hogy ezek a félrevezetett emberek is elismerjék hibájukat és a dolgozó tömegekkel együtt a veszélyes revizionista nézetek ellen támadásba ment át. Ma már a művészek jelentős része hálával ismeri el azt a türelmet és jóindulatot, amellyel a párt ezekhez a kérdésekhez hozzányúlt. A párt előrelátó politikája sok művésznek segített, hogy kikerüljenek a hibák és a tévedések kátyújából és hogy újból megtalálják helyüket a munkásosztály oldalán. A művészet terén tehát visszautasítunk minden adminisztratív beavatkozást a művészi alkotás bonyolult szerkezetébe. Ez azonban nem vezethet liberalizmushoz. A művészet nem mondhat le az esztétikai értékek alapforrásairól, állandó kapcsolatáról a haladó társadalmi erők harcával. Annál kevésbé lehetne azokat az alkotásokat művészi értékűeknek tartani, melyekben békés építő munkánkat gátló pártés népellenes eszméket terjesztenének. Ezért a párt 1958-ban nem félt éles bírálatnak alávetni néhány filmet, amelyekben a revizionista eszmék káros befolyása mutatkozott. Ma már, amikor a nép politikaierkölcsi egysége állandóan mélyül és a művészek kapcsolata a dolgozókkal megszilárdult, csökkennek a káros eszmei irányzatok érvényesülésének lehetőségei a művészetben. V

oltak olyan nézetek is, hogy mi művészetünkkel Nyugaton csak akkor tudunk érvényesülni, ha eszmeileg az „ottani viszonyokhoz" alkalmazkodunk és ha az művészi formájával megfelel „a nyugati fogyasztók kifinomult Ízlésének". Ez elvtelen kompromisszum. Hasonló törekvések mutatkoztak néhány művésznél is, akik a brüsszeli kiállítást készítették elő. Természetesen az ilyen törekvéseket eleve visszautasítottuk. Az az óriási siker, amelyet köztársaságunk ebben a versenyben elért, művészeink, technikusaink, munkásaink közös munkájának megérdemelt eredménye. Sikerült meggyőzően bemutatnunk az új, szocialista Csehszlovákia arculatát. A művészet párt általi irányításának elve nemcsak az ideológiai és a társadalmi befolyás terére vonatkozik, de az esztétika, valamint a művészi gyakorlat elméleti alapjára is. A pártosság a művészet társadalmi feltételeitől függ. A pártosság a művész politikai helyzetét jellemzi, aki az adott konkrét történelmi helyzetben, az új és a régi világ történelmi küzdelmének korszakában él. Minden művész a barikád ezen vagy amazon az oldalán áll, vagy a régi elhaló világgal, vagy az újjal tart. A kommunista pártosság anynyit jelent, mint a történelmi igazsággal, a forradalmi haladással, a szocializmussal és a kommunizmussal haladni s öntudatosan a munkásosztály oldalára állni. A művészi alkotások eszmei alapja tehát a szerző világnézete, politikai, eszmei felkészültsége, élettapasztalata, az élet és a társadalom iránti viszonya. A párt politikai céljául tűzi kl megnyerni minden művészt a maga oldalára, a munkásosztály, a szocializmus és a kommunizmus ügye számára. Teljes tudatában van annak, hogy az alkotó értelmiség eszmei, politikai újjászületése nem egyszerű folyamat. Bármilyen elhamarkodás vagy türelmetlenség csak ártana az ügynek. Abból a valóságból indul ki, hogy korántsem lehet minden művészi alkotás pártos és kommunista eszmékkel áthatva. A párt azonban nem engedheti a művészetet ösztönösen fejlődni, mert ismeri nagy átformáló erejét. A művészet terén vezető szerepének érvényesítéséhez több eszköz felett rendelkezik. A dolgozóknak közvetlen aktív részvétele mellett a művészet jellegének formálásában fontos szerepet játszanak a művészi szövetségek is. Ezekben döntő és felelősségteljes helyzetük van a kommunista művészeknek, akik ott a nép érdekeit képviselik és érvényesítik. A művészi szövetségek fő feladata figyelemmel kísérni a művészi alkotó munkát, az ifjú tehetségek fejlődését és érvényesülését, a dolgozók alkotó aktivitását, támogatni és szervezetileg biztosítani a művészek kapcsolatának elmélyítését a nép életével és munkájával. X

J

Ť

J SZÓ 7 * 1960. szeptember 1 4.