Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-23 / 265. szám, péntek

Az ENSZ XV. közgy Az E?jSZ-k§zgYy8és vllágvisizhangja Konkrét lépéseket várunk a leszerelés ügyében A világ közvéleménye élénken reagál az ENSZ XV. közgyűlésé­nek tegnapelőtt megnyílt üléssza­kára. Az alábbiakban néhány sze­melvényt közlünk a külföldi la­pokból: 6 A szocialista tábor országaiban a lapok számos közleményt hoznak, melyekből kitűnik, hogy a dolgozók újabb munkasikerekkel támogatják a szocialista országok küldöttoinek igyekezetét, amelyet az ENSZ köz­gyűlésen a leszerelés érdekében ki­fejtenek. A romániai lapok hírt ad­nak egy vasúti gépjavító üzem dol­gozóinak sikeréről, akik az ENSZ közgyűlés első napján magasan túl­szárnyalták acélgyártási tervüket. A magyarországi lapok közlik, hogy számos munkahelyről, például a Du­nai Cementgyárból, táviratot küldtek Kádár Jánosnak, aki részt vesz az ENSZ közgyűlésen. A Dunai Cement­gyár dolgozói sok sikert kívánnak Kádár elvtársnak és a többi szocia­lista ország küldöttségének abban a harcukban, amelyet a béke megőrzé­séért vívnak. A Dunántúli Gépgyár dolgozói táviratukban azt kérik, hogy a béke megőrzésének érdeké­dben a szocialista országok küldöttei határozott álláspontot foglaljanak el. 9 Home elveszett a tömegben — írja a Daily Mirror című angol lap, amikor Hruscsov elvtárs, Fidél Castro és Tito jugoszláv elnök érke-" zéséről tudósít. A lap kiemeli, hogy minden figyelme Hruscsov elvtárs felé fordult, akit az afrikai és ázsiai országok küldöttei lelkesen fogadtak. Home angol külügyminiszter szinte elveszett a tömegben és senki sem vette észre. O Ha Kleopatra obeliszkjének tetejére is korlátozták volna Hruscsov elvtárs mozgási szabadságát New Yorkban — írja a Nation című amerikai lap — akkor is módot találna arra. hogy elérje diplomáciai céljait. A lap ne­vetségesnek minősíti az amerikai hi­vatalok intézkedéseit Ny. Sz. Hrus­csov mozgási szabadságának korláto­zására." Már korábban tudtuk, hoav az amerikai diplomácia nagy baklö­vésekre képes, most azonban meg­mutatkozott, hogy az eddigieknél esztelenebb lépéseket is tud tenni —• fejezi be cikkét a lap. 0 A világ népei elvárják hogy az ENSZ idei közgyűlésén, ahol számos kormányfő találkozik, konst­ruktív és konkrét lépéseket tesznek az általános és teljes leszerelés ügyében — írja a Thoi-Moi hanoi napilap. Az amerikai imperialisták csökönyösségét csak a világ népei békeharrának további fokozása tör­heti meg. • Köszöntjük a XV, közgyűlést írják Hammarskjöldnek, az ENSZ fő­titkárának küldött levelükben New York lakosainak ezrei, akik a XV. ENSZ-közgyülés alkalmából bizottsá­got alakítottak. Levelükben felhívják a közgyűlést, igye­kezzék a viláa bé­kéjének biztosítá­sára. Reméliük — írják a levélben —' hogy a küldöttek és a kormánvfók nem haqviák ab­ba a tanácskozá­sokat mindaddia. amíg nem állapod­nak meo a lesze­relési terv meava­lósításának mód­tH .iában. í yiff* < > TELEVÍZIÓS TUDÓSÍTÁSUNK: Herter szorosabb­ra fűzi a nyugati egységet. Oganov rajza a Komszo­molszkaja Pravdából A latin-amerikai kommunista és munkáspártok támogatják a kubai forradalmat (Folvtatás az 1. oldalról.) zetes formalitások és a vezető funk­cionáriusok — a közgyűlés szervei­nek — megválasztása után megkez­dődik az általános vita, melyben az egyes országok küldöttei kifejtik ál­láspontjukat az alapvető nemzetkö­zi problémákkal kapcsolatban. Bolland elnök felolvasta 1. Haile Sze­lasszié etiópiai császárnak a közgyűléshez intézett üzenetét, amelyben arról bizto­sítja az ENSZ tagjait, hogy Etiópia ai ENSZ hü tagja és felszólítja a jelenle­vőket, hogy mindenképpen a világbéke megőrzésére törekedjenek. Horacio Lafer, Brazília külügyminisz­tere — a gyűlés első szónoka — kijelen­tette, hogy az ez évi ülésszak elsőrendű feladata a háború lehetőségének kizárása. Ezt csupán békés tárgyalás utján lehet megvalósítani. A világ a békét, a békés egymás mellett élést és a hidegháború felszámolását kívánja. Brazília támogatja az általános leszerelésre irányuló törek­vést. Az ENSZ-t a diplomáciai kapcsola­tok legalkalmasabb eszközének, a legmeg­felelőbb fórumnak tartja, amelyen a nem­zetek megegyezésre juthatnak. Azt java­solta, hogy a világ országai olyan rend­szert teremtsenek, amely szerint a fegy­verkezés csökkentésével megtakarított összegeket az ENSZ nemzetközi fejlesztési alapjának adnák át. Lafer felszólította a közgyűlést, válassza meg az ENSZ külön­bizottságát, amely ezt a rendszert jó­váhagyná. Eisenhower beszéde Á brazil küldött beszéde után az ENSZ főtitkára a szónoki emelvény­hez vezette Eisenhower amerikai el­nököt, aki mint „a vendéglátó állam képviselője" szólalt fel. Tudjük, hogy Eisenhower elnök csak akkor hatá­rozta el, hogy beszédet mond a köz­gyűlésen, amikor már világosan lát­New York (TASZSZ). - Kondra­sov, a TASZSZ különtudósítója je­lenti New Yorkból: Hruscsov elvtárs New York-i láto­gatása a legnagyobb amerikai város közélete és sajtója figyelmének köz­pontjában áll. A lapok, a rádió, a filmhíradó, a televízió tudósítói rea­geltől késő estig tömegestől álldo­gálnak a szovjet kormányfő szállás­helye körül és igyekeznek ellesni minden egyes lépését, minden egyes szavát. , Hruscsov elvtárs szerdán kilépett szálláshelye balkonjára és rögtönzött sajtóértekezletet rendezett. Az új­ságírók elárasztották kérdéseikkel. Az ENSZ-közgyűlés jelenlegi üléssza­káról, a szovjet-amerikai kapcsola­tokról és a kongói események felől érdeklődtek. Kérdéseikre világos, ki­merítő választ kaptak. Nyikita Hruscsov az újságírók kér­déseire adott válaszában hangoztatta, hogy mostani amerikai látogatása so­New York (ČTK) - Rendkívül nagy érdeklődéssel várták a közgyű­lés általános vitáját, mely mindig a program első részét képezi, melyben az egyes küldöttségek vezetői elvi jelentőségű beszédben fejtik ki or­száguk külpolitikai irányvonalát. Az idei ülésszakon ennek különösen nagy jelentősége van, mert sok ál­lamot legfelső vezetői képviselik. ENSZ-körökben várják, hogy Hruscsov elvtárs, aki a szovjet kül­döttség nevében pénteken szólal fel, szőtt, hogy kudarcot vallott az ame­rikai kormánynak az a kísérlete, hogy lebecsülje a most folyó ülész­szak jelentőségét, azt, hogy számos ország, főként semleges ország ál­lamfői, vagy kormányfői vesznek részt rajta. Nyilvánvalóan az ó je­lenlétük késztette Eisenhowert arra, hogy a csorbát szenvedett amerikai tekintély visszaszerzése érdekében azzal a patetikus felszólítással kezd­je beszédét, hogy „Indítson az ENSZ offenzívát az afrikai nyomor, írástu­datlanság és kórok ellen". Eisenhower beszéde első részében Afrikával foglalkozott, ahol az idén sok új állam született, és a nemzeti felszabadító mozgalom kiváló sike­reket aratott. Eisenhower öt pontból álló afrikai programot terjesztett elő beszédében. E program: 1. be nem avatkozás az afrikai államok belügyeibe; 2. segítség biz­tonságuk garantálásában; 3. rendkí­vüli segítség Kongónak az _ENSZ út­ján, (tudvalevő, hogy az ENSZ aljas szerepet játszott Kongóban a törvé­nyes Lumumba kormány ellen irá­nyuló cselszövésekben); 4. nemzet­özi támogatás hosszabblejáratú fej­lesztési tervek kidolgozásában; 5. az ENSZ segítsége az afrikai országok­nak a nevelésben. Az elnök beszéde további részében igen szűkszavúan foglalkozott a le­szerelés kérdésével. E kérdésben, mely a politikai megfigyelők és a vezető államférfiak általános véle­ménye szerint elsőrendű jelentőségű a jelenlegi ülésszakon, Eisenhower nem terjesztett elő tényleges lesze­relési javaslatot. Lényegében csak I azt követelte, hogy „újítsák fel a le­rán még jobban meggyőződött az amerikai nép munkaszeretetéről. Az egyik amerikai újságírónak erre a kérdésére, hogy támogatja-e a szov­jet kormány Lumumba kormányát, Hruscsov így válaszolt: „Támogatjuk Kongó törvényes kormányát, melyet a parlament törvényes többsége vá­lasztott meg." Egy másik kérdésre válaszolva Nyikita Hruscsov kijelentette, nem vonja kétségbe, hogy az amerikai nép békét akar. A szovjet néo is elszántan küzd a békéért. Hajlandók vagyunk bármikor egyezményt kötni az általános és teljes leszerelésről. Álláspontunk világos. A beszélgetés végén Nyikita Hrus­csov így búcsúzott az újságíróktól: „Viszontlátásra, sikert kívánok önök­nek. Ma szívélyesen elbeszélgettünk. Remélem, arra fognak törekedni, hogy a béke és a megértés kapcso­latai alakuljanak ki az USA és a Szovjetunió népe között. újabb komoly javaslatokat tesz a leszerelés kérdésében. Az amerikai kormány, amely kéz­zel-lábbal hadakozott a kormányfők részvétele ellen, végül is kénytelen volt beleegyezni, hogy az általános vitában Eisenhower elnök is felszó­laljon az USA nevében. Hruscsov elvtárs beszédét péntek­re tűzték ki. Novotný elvtárs, kül­döttségünk vezetője előreláthatólag hétfőn délelőtt szólal fel. rr fj r ulese szerelési tárgyalásokat. Ezenkívül megismételte a régi amerikai terve­ket, melyek sohasem tartalmazták a tényleges leszerelést. Eisenhower például újra előhozakodott a nem­zetközi fegyveres erők létrehozásá­nak gondolatával. Ezek „helyreállí­tanák a békét ott, ahol veszélyben foroghat". Eisenhower az atomlesze­relést illetőleg sem mondott semmi újat. Csupán arra a nagyon felüle­tes, deklaratív jellegű .állításra szo­rítkozott „jó lenne, ha az atomfegy­vert gyártó országok azonnal meg­egyeznének gyártásuk ellenőrzött beszüntetésében, a legyártott hasadó­anyagok. békés célú felhasználásában és az atomfegyverkészletek megsem­misítésében". Beszédének ebben a részében főként az keltett figyelmet, hogy egyáltalán nem beszélt az atom­kísérletek beszüntetéséről. Közismert | tény, hogy befolyásos amerikai körök, főként az atomerőbizottság, határo­I zottan ellenzik a nukleáris fegyver­| kísérletek baszüntetését. Eisenhower elnök beszéde végén a I berlini kérdést is érintette, és tá­madta a Szovjetuniót azért, hogy légvédelme szovjet terület fölött le­lőtte az RB-47 mintájú repülőgépet. Eisenhower elnök beszéde után el­hagyta a közgyűlés üléstermét. Tito elnök beszéde Eisenhower után Tito, jugoszláv köztársaság elnök mondott beszédet. Örömmel üdvözölte az új tagálla­mok felvételét s reményét fejezte ki, hogy a nagy Kína képviseleti jo­gát is csakhamar elismerik. Kiemel­te az idei ülésszak nagy jelentősé­gét a legkomolyabb nemzetközi prob­lémák megoldása szempontjából. Megjegyezte, hogy az utóbbi időben fokozódott a nemzetközi feszültség, amihez a nyugatnémet Bundeswehr felfegyverzése is hozzájárult. A hidegháborún és kísérőjelensé­gein kívül azok az akadályok is gá­tolják a nemzetközi kapcsolatok ja­vulását, melyeket a gazdaságilag elr maradott országok útjába gördíte­nek gazdasági függetlenségük és szuverenitásuk kivívásában. Tito á kongói helyzetet említette példaként arra, mennyire nem hajlandók tá­mogatni az új országokat a gyarmati hatalmak. Ezzel kapcsolatban az Al­gériával szemben folytatott francia politikát is elítélte. A jugoszláv elnök a leszereléssel kapcsolatban hangoztatta, hogy a Hruscsov elvtárs által javasolt ál­talános és teljes leszerelési terv megvalósítása a legjobban elősegí­tené az államok békés együttélését. Hangoztatta, hogy Jugoszlávia haj­landó beleegyezni a részleges lesze­relési intézkedésekbe, amelyek fo­kozatosan további leszereléshez ve­zetnének. Ezzel kapcsolatban kiemel­te az államok együttműködése el­mélyítésének fontosságát. * * * Tito beszéde után a közgyűlés el­nöke átadta a szót Japán küldött­jének, aki reményét fejezte ki, hogy az ülésszak résztvevői megértik az általános leszerelésről folytatandó tárgyalások fontosságát? s hangoztat­ta. hogy szorosan ehhez tartozik az atomfegyverkísérletek beszüntetése. A japán küldött beszéde után be­rekesztették az ülést, mely pénte­ken, időszámításunk szerint 15.30­kor folytatja munkáját. Az irányító­bizottság csütörtökön 20 órakor ösz­szeült. Macmillan részt vesz az ENSZ közgyűlésén London (ČTK) - A Francé Pres­se hírügynökség jelentése szerint Macmillan angol miniszterelnök szeptember 22-én közölte az angol kormánnyal, elhatározta, hogy részt vesz az ENSZ közgyűlésének XV. Ülésszakán. Jól értesült körök állítása szerint Macmillan azért határozta el eluta­zását, mert Home angol külügymi­niszter Londonba küldött táviratában kedvezőnek tartja az „ENSZ köz­gyűlésén uralkodó légkört". Home Washingtonban és New Yorkban tár­gyalásokat folytatott Eisenhower el­nökkel, Herter államtitkárral és a Brit Nemzetközösség több államtér­fiával. A Macmillan elutazásáról szóló hír­nek hivatalos megerősítését szep­tember 23-ra várják. Szukarno elnök szeptember 26-án utazik New Yorkba Dzsakarta (ČTK) — Az Antara hírügynökség jelentése szerint Szu­karno, az Indonéz Köztársaság el­nöke kíséretével szeptember 26-án utazik New Yorkba az ENSZ köz­gyűlésének XV. ülésszakára. Havanna (ČTK) - A „Hoy", Kuba Népi Szocialista Pártjának lapja kö­zölte a kubai forradalom támogatásá­ra kiadott közös nyilatkozatot, ame­lyet a latin-amerikai országok 15 kommunista és munkáspártjának képviselői írtak alá Havannában a Népi Szocialista Párt VIII. kongresz­szusa alkalmából. A nyilatkozat rámutat arra, hogy a kubai forradalom ma megtestesíti a latin-amerikai nemzetek hazafias és demokratikus vágyait, amely nemze­tek az észak-amerikai imperializmus és helyi kiszolgálói járma aiatt síny­lődnek. A nyilatkozat hangsúlyozza: „Ko­moly hiba lenne lebecsülni azt a ve­Ä LÄOSZX New York (TASZSZ) - Az UPI hírügynökség tudósítójának jelenté­se szerint Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök a thaiföldi nagykö­vetnek-tiltakozó jegyzéket nyújtott tt az ellen, hogy Laosz fővárosára thai­földi területről tüzeltek. Souvanna Phouma kijelentette, hogy Laosz a Biztonsági Tanácshoz fordul, ha Thaiföld nem vet - véget a Laoszra gyakorolt nyomásnak. Elítélte Vien­tiane gazdasági blokádját Thaiföld részéről. A blokáddal kapcsolatban Souvanna Phouma herceg arra kér­te Kambodzsát és Burmát, szállít­sanak Laosznak élelmiszert és más közszükségleti árucikket. Az AP hírügynökség tudósítójának közlése szerint a laoszi királyi had­sereg főparancsnoka kijelentette, hogy a királyi csapatok és Nosavan amerikabarát tábornok között Vien­tianetől 100 mérföldnyire északke­letre összetűzésre került sor. Sou­vanna Phouma kormánya felszólítot­ta Laosz népét, őrizze meg nyugal­szedelmet, amely a latin-amerikai nemzeteket a San José-i értekezleten hozott határozatok részéről fenyege­ti. Te kell leplezni az értekezleten jóváhagyott deklaráció jelentőségét, amely felhatalmazza az észak-ame­rikai imperializmust, hogy inváziót hajtson végre Kubában. Latin-Amerika minden hazafiának és demokratikus erőinek legszen­tébb kötelességük, hogy hozzájárul­janak a kubai forradalom védelmé­hez. Azok a pártok, amelyek képvi­selői aláírták .a nyilatkozatot, köte­lezik magukat arra, hogy fokozzák erőfeszítésüket a kubai forradalom legmesszebbmenő támogatására min­den latin-amerikai országban. HELYZET mát és kijelentette, hogy a laoszi királyi haderők készen állanak a fő­város védelmezésére. Laosz népe sokoldalú támogatást nyújt kormányának. A dél-laoszi Paksa tartományban nagy népgyű­lést rendeztek a béke, a semleges­ség és a nemzeti megegyezés politi­kájának támogatására, amelyet Sou­vanna Phouma herceg követ. Ellenforradalmi bandát szórlak szél Havanna (CTK) — Havannában hivata­los jelentést adtak ki a kubai forra­dalmi hadsereg és a milícia tagjainak egy ellenforradalmi banda elleni hadművele­teiről, amelyek szerdán San Cristobal kö­zelében a Pinar del Rio tartományban folytak le. A banda egyik tagja életét vesztette. Két ellenforradalmán letar­toztatták, a többi megszökött. A milícia egyik tagja megsebesült. Egyidejűleg letartóztatták Batista diktátor volt had­seregének több katonáját, akiket felfor­gató tevékenységgel vádolnak. NY. SZ. HRUSCSOV ÉS FIDÉL CASTRO SZÍVÉLYESEN KÖSZÖNTIK EGY­MÁST AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉSEN. AP - ČTK - Rádiofoto Hruscsov elvtárs a sajtó és a közvélemény figyelmének középpontjában Rögtönzött sajtóértekezlet New Yorkban Nagy érdeklődés előzte meg az általános vitát X J Ť J SZÓ 23 * 196 0. szeptember 14.

Next

/
Thumbnails
Contents