Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)
1960-09-23 / 265. szám, péntek
« A Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének ülése (CTK) - A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS ELNÖKSÉGE SZEPTEMBER 22-1 ÜLÉSÉN A KELETSZL0VÁKIA1 KERÜLETI NEMZETI BIZOTTSÁG FUNKCIONÁRIUSAINAK JELENLÉTÉBEN ÉRTÉKELTE A KERÜLET TERVFELAD ATAINAK TELJESÍTÉSÉT. A beruházási építkezések tervének teljesítését bírálva leszögezte, hogy az építőipari szervezetek nem teljesítik kellőképpen feladataikat, különösen a központosított építkezéseken, az iskolák építése szakaszán és a kész lakások átadása terén. Annak érdekében, hogy a kerületben sikeresen teljesítsék a beruházási építkezés, különösen a Keletszlovákiai Kohómű építésével kapcsolatos feladatokat, szükséges, hogy a nemzeti bizottságok és az építőipari szervezetek műszaki alapjuk mielőbbi kiépítésére, az építészeti gépi berendezések gazdaságosabb kihasználására törekedjenek, gondoskodjanak a gépek jobb karbantartásáról, a központosított építkezéseken pedig a kétműszakos munka megszervezéséről. A harmadik ötéves tervben a mezőgazdasági termelésre vonatkozóan előirányzott feladatok teljesítése megköveteli, hogy a kelet-szlovákiai kerület nemzeti bizottságai az eddiginél rendszeresebben támogassák az újonnan alakult EFSZ-eket és hathatósabb segítséget nyújtsanak nekik gazdaságuk megszilárdításában. A Keletszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság és a járási nemzeti bizottságok feladata, hogy gondoskodjanak a felvásárlási szervezetek dolgozóinak rendszeres együttműködéséről a nemzeti bizottságok mezőgazdasági állandó bizottságaival a felvásárlási terv, különösen a sertés és a tej felvásárlása tervének teljesítése érdekében. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége megvitatta továbbá, miként valósul meg Szlovákiában a CSKP KB-nak a lakásprobléma megoldásáról hozott határozata. Ez idén nem lehetünk elégedettek e feladat teljesítésével, mivel építőipari szervezeteink 8 hónap alatt az évi tervben előirányzott lakásoknak csak 53 százalékát adták át rendeltetésének. Ez azt jelenti, hogy augusztus végéig 1143-al kevesebb lakással adósak maradtak. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége elvárja, hogy építészeti dolgozóink a lakásépítés terén adódó feladatok sikeres teljesítése érdekében megszervezik a kétmüszakos munkát, az eddiginél hathatósabban használják ki a gépi berendezéseket és olyan intézkedéseket foganatosítanak, melyek megvalósítása a téli hónapokban is biztosítja az építészeti munkák sikeres menetét. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége, az SZtyT iskola- «s kulturálisügyi bizottságának beszámolója alapján értékelte a középiskolai tanulmányaikat 1960-ban bevégzett fiatalok elhelyezését, továbbá a CSKP azon határozatának teljesítését mely szerint az 1960—1961-es tanév elején ingyen kapnak tankönyveket és tanszereket az általános iskolák, szakiskolák és a tanonciskolák tanulói. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége megvitatta továbbá az egészségügyi és kulturális feladatok eddigi teljesítését, majd a Szlovák Nemzeti Tanács apparátusát illető néhány káderintézkedést hagyott jóvá. Az orvostudomány csak a szocialista társadalomban szolgálhatja önzetlenül az emberiséget Karol Bacílek elvtárs beszéde a Komenský Egyetem orvosi fakultásának ünnepi ülésén (ČTK) - A bratislavai Komenský Egyetem orvosi fakultásának tudományos és pedagógiai dolgozói, hallgatói s alkalmazottai csütörtökön, szeptember 22-én délelőtt az egyetem elméleti intézete űj épületének átadása alkalmából ünnepi gyűlésre jöttek össze az elméleti intézet nagy előadótermében. A gyűlést dr. Pavol Macúch docens, a Komenský Egyetem orvosi fakultásának dékánja nyitotta meg. Szívélyes szavakkal üdvözölte Karol Bacílek elvtársat, a CSKP KB politikai irodájának tagját, az SZLKP KB első titkárát, Vasil Biíak minisztert, az SZNT alelnökét, az SZNT iskola- és kulturálisügyi megbízottját, dr. Václav Kŕístek tanárt, az iskolaés kulturális ügyek miniszterének első helyettesét s Viliam Šalgovičot, az SZLKP KB osztályvezetőjét. Dr. Michal Topolský tanár, a Komenský Egyetem rektora az ünnepi gyűlésen mond«tt beszédében részlétezte, mily jelentősen járulnak hoz zá az új elméleti intézetek az orvostudomány fejlődéséhez. Azután Karol Bacílek, a CSKP KB politikai irodájának tagja az SZLKP KB első titkára emelkedett szólásra. Csehszlovákia Kommunista Pártjának képviseletében üdvözölte az orvostudományi tagozat dolgozóit és köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak e tudomány céljait szolgáló új' intézet kiépítéséhez. Beszédében rámutatott arra, hogy az orvostudomány csak a szocialista társadalomban szolgálhatja maradéktalanul, önzetlenül az emberiség érdekeit. A szocializmus megteremtette mindazokat a társadalmi feltételeket, melyek között az orvostudomány korlátlanul teljesítheti nemes emberi küldetési, mentesülve attól, hogy csupán a kiváltságos osztályok érdekeit szolgálja. Bacílek elvtárs azután szólt azokról a feladatokról, amelyeket a CSKP XI. kongresszusa tűzött ki főiskoláink elé és rámutatott arra, hogy főiskoláinknak a jövőben az Bolívia követséget létesít hazánkban (ČTK) — A Bolíviai Köztársaság kormánya elhatározta, hogy követséget létesít a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. E napokban Prágába érkezett Jorge Calvimontes, Bolívia első diplomáciai képviselője, aki hivatalos látogatást tett a Külügyminisztériumban. eddiginél sokkal nagyobb mértékben kell azokkal a feladatokkal foglalkozniuk, amelyek megoldását társadalmunk fejlődésé múlhatatlanul szükségessé teszi. Ha főiskoláink tanárai nem végeznének tudományos munkát, ez okvetlenül a pedagógiai tevékenység alacsony színvonalát eredményezné. Bacílek elvtárs beszéde befejező részében dicsérőleg méltatta az orvostudományunk által a gümőkór, valamint több fertőző betegség leküzdésében, a csecsemőhalandóság csökkentésében elért eredményeket. Hangsúlyozta továbbá, hogy a szocialista orvostudomány legfontosabb feladata ma is és a jövőben is a betegség megelőzése, az egészséges emberről való szervezett tudományos gondoskodás. Csehszlovákia új nagykövete a Magyar Népköztársaságban (ČTK) — Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke František Pišeket kinevezte a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi új rendkívüli és meghatalmazott na jykövetévé. Egyidejűleg felmentette funkciója alól dr. Július Viktoryt, Csehszlovákia eddigi magyarországi nagykövetét, aki más feladatok teljesítésére kap megbízást. Közöljük olvasóinkkal, hogy ma 16 órai kezdettel a Csehszlovák Rádió közvetíti NY. SZ. HRUSCSOV elvtárs beszédét, amelyet az ENSZ XV. közgyűlésén mond. • Václav Dávid elvtárs * magas kitüntetése * (ČTK) - Václav Dávid elvtárs, ^ Csehszlovákia Kommunista Pártjának kiváló dolgozója, a CSKP KB 0 tagja, külügyminiszter, szeptember 23-án tölti be 50. életévét. 0 Antonín Novotný elvtárs, köztársaságunk elnöke ez alkalomból 0 a munkásosztály ügye s a szocializmus győzelme érdekében évek 9 hosszú során át végzett áldozatkész pártmunkája s közéleti te9 vékenysége elismeréseként a Szocialista Haza Építéséért Klement • Gottwald Rendet adományozta Václav Dávid elvtársnak. Marokkói kormányküldöttség V. Široký minisztereinöknél (ČTK) — Viliam Široký miniszterelnök csütörtökön, szeptember 22-én a prágai Hrzan palotában bemutatkozó látogatáson fogadta a Marokkói Királyság kormányküldöttségét. A Mohamed Diri gazdaság- és pénzügyminiszter vezetésével megjelent küldöttség fogadásán Alois Hloch, a külkereskedelmi miniszter helyettese és Zdenek Jobánek, Csehszlovákia marokkói nagykövete is jelen volt. Viliam Široký miniszterelnök hosszabb ideig szívélyesen elbeszélgetett a Marokkói Királyság kormányküldöttségének tagjaival, akikkel megvitatta a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Marokkói Királyság sokoldalú kapcsolatai és gazdasági együttműködése további elmélyítésének lehetőségeit. A nyugat-szlovákiai KNB üléséről Harminc űj üzem, 40 ezer lakás (ČTK) — A Nyugatszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság csütörtökön, szeptember 22-én tartott ülésén, neIyen részt vettek a Nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői, továbbá Jozef Púčik vegyi ipari miniszter is, megvitatták a kerület gazdaságfejlesztési harmadik ötéves tervében foglalt feladatokat. A harmadik ötéves terv éveiben harminc új, főleg vegyi ipari, gépipari és közszükségleti ipari üzemmel gyarapszik a kerület gazdasága. Az ezzel kapcsolatos nagyszabású beruházási építkezések különösen a nitrai, galantai. Nové Zámky-i és Dunajská Streda-i járásban lehetővé teszik további csaknem 35 ezer dolgozó foglalkoztatását. A nyugat-szlovákiai kerületben kiepui a szocialista mezőgazdaság nagy termelőképességét biztosító alap is. Talajjavítási munkálatokkal mintegy 46 ezer hektárral bővül a kerület mezőgazdasági földalapja. Az építészet szakaszán 17 milliárd korona munkát végeznek a harmadik ötéves terv éveiben. E munkálatok keretében 40 ezer lakás. 3800 tanterem épül a nyugat-szlovákiai kerületben és Bratislavában, Malackyn, Želiezovceban és Šaľa nad Váhomban korszerű kórházakkal bővül az egészségügyi intézmények hálózata. A ghanai parlamenti küldöttség elutazott hazánkból (ČTK) — Zdenék Fierlinger, a Nemzetgyűlés elnöke szerdán, szeptember 21-én, a ghanai parlamenti küldöttség csehszlovákiai látogatásának utolsó napján díszebédet adott a küldöttség tiszteletére. Az ebéden jelen volt Georg Stibi, a Német Demokratikus Köztársaság prágai rendkivüli és meghatalmazott nagykövete is. A küldöttség vezetője, F. Y. Asare, a Volta terület főbiztosa a díszebéden mondott beszédében hangsúlyozta, hogy bárhova is látogattak a küldöttség tagjai Csehszlovákiában, mindenütt a legnagyobb érdeklődést tapasztalták Ghana problémái iránt. Meggyőződtek arról, hogy Csehszlovákia készséggel nyújtana segítséget e problémák megoldásában. A ghanai parlamenti küldöttség, mely hazánkban időzve több ipari és mezőgazdasági üzembe látogatott el, megtekintette az orlíki vízierőmü építését s az esti órákban Berlinbe utazott. Olasz küldöttség látogatása Krajčír miniszternél (ČTK) — František Krajčír külkereskedelmi miniszter csütörtökön, szeptember 22-én bemutatkozó látogatáson fogadta a Márió Martinelli olasz külkereskedelmi miniszter vezetésével hazánkban időző küldöttséget. A fogadáson jelen volt Enrico Aillaud, az OÍasz Köztársaság prágai rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere is. A külkereskedelmi miniszter szívélyesen elbeszélgetett vendégeivel. A Szovjetunió elítéli a SEATO beavatkozását Laoszban A SZOVJET KORMÁNY NYILATKOZATA MOSZKVA (TASZSZ) - A SZOVJET KORMÁNY, MINT AZ INDOKÍNÁRÖL TÁRGYALÓ 1954. ÉVI GENFI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐJE NEM NÉZHETI SZÓTLANUL AZ USÄ-NAK ÉS SEATO-BELI SZÖVETSÉGESEINEK DURVA BEAVATKOZÁSÁT LAOSZ BELÜGYEIBE - HANGZIK A SZOVJETUNIÓ KORMÁNYÁNAK NYILATKOZATÁBAN. A legutóbbi hetekben Laosz viharos események szinterévé vált. A laoszi hadsereg egységeinek a széles tömegek által támogatott akciói augusztus 9-én a kormány megbuktatására vezettek, amely amerikabarát politikát követve, Laoszt az USA katonai támaszpontjává és. félgyarmatává akarta változtatni. E kérdésben az USA és SEATObeli szövetségesei más álláspontot foglaltak el. A SEATO vezető képviselői az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a SEATO számára eljött az ideje annak, hogy Laoszról tárgyaljon. Az USA a délkínai tengerre, Laosz közelébe repülógép-anyaha jókat, torpedórombolókat és más hadihajókat irányít. lehetetlen észre nem venni, hogy az USA s a tőle függő Thaiföld és Dél-Vietnam akciói a laoszi polgárháború kirobbantásához vezetnek, amely veszedelmes következmények- • kel járhat az indokínai és délkeletázsiai békére. A Szovjetunió figyelemmel kíséri a laoszi nép bátor szabadságharcát. A szovjet kormány nyomatékosan elítéli az USA-nak és SEATO-beli szövetségeseinek akcióit, akik beavatkoznak Laosz belügyeibe és szükségesnek tartja felhívni figyelmüket arra a felelősségre, amelyet az 1954. évi genfi egyezmények durva megsértésével magukra vállalnak. A szovjet nép rokonszenve a szabadságszerető laoszi nép oldalán van, amely igyekszik a békét és nyugalmat megteremteni saját otthonában és nemzeti érdekeinek megfelelő önálló külpolitikát folytat. Mobutu letartóztatással fenyegeti Lumurabát A puccsisták feltűnő összjátéka az USA diplomáciai akcióival • A kormánycsapatok harcolnak a szakadár bandákkal • Hammarskjöld tiltakozik Leopoldville (ČTK) — Az a katonai puccs, amelyet az Illeoval, Csomheval és Kalondzsival szorosan együttműködő Mobutu ezredes hajtott végre egy héttel ezelőtt, fokozta az anarchiát és törvénytelenséget Kongóban. Sok helyen éles összetűzések folynak a lázadók fegyveres bandái és a központi kormányhoz hu csapatok között. A Francé Presse leopoldvillei tudósítójának jelentése szerint a kormánycsapatok Luputa városban, Kaszai tartományban a katangai határhoz közel győzelmet arattak Kalondzsi csapatai felett. A tudósító szerint Kalondzsi katonái között több belga önkéntes is volt. Katangában a központi kormány haderői a helyi lakosság támogatásával folytatják hadműveleteiket Csőmbe csapatai ellen. A nyugati hírügynökségek jelentése szerint a hazafiak egy csoportja megszállta Mvenge körzetét és két hidat levegőbe repített, hogy lehetetlenné tegye a katangai büntető egységek átcsoportosítását. Mobutu ezredes letartóztatási parancsot adott ki Lumumba miniszterelnök ellen, akit akkor " akarnak letartóztatni, amikor megkísérli, hogy New Yorkba utazzon az ENSZ közgyűlésére. Mobutu kijelentette, hogy Lumumbával együtt letartóztatják a hivatalos kongói küldöttség többi tagjait is. Minden jel arra vall, hogy Mobutu akciói összhangban vannak egyes nyugati hatalmak kongói diplomáciai képviselőinek tevékenységével. A Reuter leopoldvillei tudósítójának jelentése szerint az USA kongói nagykövetsége kijelentette, hogy Lumumba miniszterelnöknek és a kongói küldöttség többi tagjának nem ad vízumot a New York-i úthoz. A legutóbbi leopoldvillei hírek szerint Mobutu katonái letartóztatták Uzungut, a központi kormány nemzeti bizottsági szolgálatának vezetőjét. A Reuter jelentése szerint a miniszterelnök kénytelen volt megkérni az afrikai országok kongói diplomáciai misszióinak vezetőit, hogy biztosítsák sérthetetlenségét. Lumumba székházát az ENSZ kongói haderőinek parancsnoksága alá tartozó ghanai katonák egysége őrzi. A Francé Presse hírügynökség jelentése szerint a Lumumba székházát őrző ghanai katonákat szudáni egységek váltották fel. A hírügynökség hozzáteszi, hogy a ghanai katonákat azért hívták vissza, mert Kaszavubu államfő Ghana és Guinea kongói nagykövetségén tiltakozott az ellen, hogy beavatkoznak Kongó belügyeibe. Az ENSZ leopoldvillei képviselője kijelentette, hogy a ghanai katonákat Leopoldvilleből Luluabourgba helyezik át. Szudáni és tunéziai katonák váltják fel őket. Az AFP hírügynökség szerint e közeljövőben várható, hogy Mobutu katonái letartóztatják Lumumbát. Mobutu katonái gépfegyverekkel és páncélautókkal felszerelve megszállották a leopoldvillei kormányépületeket és a rádiót. A hivatalnokokat kiűzték az irodákból és megtiltották nekik, hogy visszatérjenek. A főbiztosok tanácsa, amelyet Mobutu nevezett ki, a katonák védelme alatt megszállta a volt belga főkormányzó épületét és megkezdte működését. Tetteikről ismerjük meg okét E mlékezzünk vissza két eseményre: Eisenhower elnök május 16-án elrendelte az USA légi, szárazföldi és tengeri erőinek teljes harci készültségét. Négy hónappal később szeptember 20-án megkezdődtek a NATO nagyszabású atomhadgyakorlatai, arányukat tekintve a legnagyobbak a támadó csoportosulások eddigi történelmében. Nyugati hírek szerint 130 hadihajó, köztük atommeghajtású tengeralattjárók, anyahajók, harckocsik, páncélosok tízezrei vesznek részt a mintegy két hétig tartó hadgyakorlatokon. Több mint 100 ezer amerikai, angol, norvég, nyugatnémet, dán, kanadai, és holland katona áll harci készültségben. S most gondoljunk vissza, milyen emlékezetes eseményekhez fűződik ez a két időpont. Mint tudjuk, május 16-ra hívták ÖSSZP Párizsba csúcsértekezletet, melytől a békeszerető emberek a nemzetközi feszültség megszüntetését remélték. Szeptember 20-án pedig összeült az ENSZ közgyűlésének XV. ülésszaka, melynek a népek nagy jelentőséget tulajdonítanak a békéért és a leszerelésért folvtatott küzdelemben. A napnál "is világosabb e két esemény közös nevezője: teljes gőzzel megindult az amerikai imperializmus hadigépezete, hogy megfélemlítse, provokálja, nyugtalanítsa a békeszerető népeket. Fő célja az ENSZ leszerelési tárgyalásainak megnehezítése és meghiúsítása. A /. amerikai békebontók az U-2 ** incidensével megtorpedózták a párizsi csúcstalálkozót. Most az ENSZ közgyűlése ?lá is időzített aknát helyeztek. Mert hát mi a fő feladata az ENSZ jelenlegi történelmi fontosságú ülésszakának, melyet számos állam- és kormányfő részvétele annyira kidomborít? A leszerelés! A háborús uszítók pedig félnek e kulcsfontosságú kérdés megoldásától, mint az ördög a szenteltvíztől! A NATO hadgyakorlatainak az is célja, hogy háborús hisztériát és soviniszta uszítást szítson a Szovjetunió és a szocialista országok ellen. A hadgyakorlatok célja: minél közelebb férkőzni a szocialista országok határaihoz és „atomtámadást" indítani a szocialista tábor ellen. A Balti tengeren operáló csapatok feladatul kapták „a szovjet ellenség elfogását". S hogy a hadgyakorlatok minél reálisabb jelleget öltsenek, az Information című dán lap azt írta, hogy „az orosz hadifoglyokat oroszul hallgatják ki." A NATO csapatok szerdán Schlesswig-Holstein körzetében újabb villámháborút gyakoroltak. Villámháborút a Kelet ellen! Az sem kerülheti el figyelmünket, hogy a hadgyakorlatokon Berg, a nyugatnémet nagyiparosok szövetségének elnöke és az NSZK fegyveriparának 25 további tekintélyes képviselője is részt vesz. A békeszerető népek nem hunyhatnak szemet a hazárdjáték fölött. Ki garantálhatja, hogy a NATO vezetői csak hadgyakorlatokat akarnak végezni nagy méretekben - tette fel a kérdést a szovjet Krasznaja Zvezda. Ki tudja, nem készülnek-e a hadgyakorlatok ürügye alatt valamely NATO-hoz nem tartozó ország váratlan megtámadására? M em, ez nem gyermekek katonásdija. Az emberek és a technika óriási tömegét hozták mozgásba. A békeszerető emberek legyenek kétszerte éberebbek. Még akkor is, ha a NATO hívei a béke pálmaáqával a kezükben lépnek az ENSZ szónoki emelvényére. Az emberek most ujjal mutathatnak rá, ki akar háborút, ki akarja élezni a feszültséget és ki ellenzi a leszerelést. Nem a szavak, hanem a tettek után ítélünk. ZH X J Ť J SZÓ 570 * 196 0. szeptember 14.