Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)
1960-09-23 / 265. szám, péntek
Világ proletárjai egýesWjeteíc! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1960. szeptember 23. péntek 30 fillér XI. évfolyam, 265. szám fordítsunk nagyobb gondot o iolajiovításro Mezőgazdaságunk dolgozói az őszi munkák dandárján hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy a silókukoricát betakarítsák, a szántás-vetést sikeresen befejezzék. E feladatok elvégzése a jó munkaszervezés mellett a gépek tökéletes kihasználását és a szállítóeszközök bevetését, valamennyi dolgozó munkába való bekapcsolódását követeli meg. Bármennyire is sürgetnek ám ezek a tennivalók, nem téveszthetjük szem elől a talaj javítási munkálatokat sem, melyek üteme az aratás kitolódásával ellanyhult. A talajjavítás mai helyzetéből kiindulva arra a következtetésre jutunk, hogy a tavalyi évekhez viszonyítva sokkal több munkát végeztünk el, terven felül nagy mennyiségű komposztot készítettünk. Ennek ellenére ezek az állapotok nem késztethetnek bennünket pihenésre, sem várakozásra, hiszen a föld termőbbé tételére tett kötelezettségvállalásokat, melyek értéke jóval meghaladja a 824 millió koronát, nem kielégítően teljesítjük. Augusztus végéig hozzávetőlegesen 21 ezer hektár földön végeztük el az alagcsövezést és csak 3500 hektáron készítettük elő a talajt az öntözéses gazdálkodás megszervezésére. A beruházások tervét ilyenformán még 55 százalékra sem teljesítettük, csaknem 72 millió korona értékű munka elvégzésével maradtunk hátra. A talajjavítás azonban nemcsak az alagcsövezést és az ármentesítést jelenti, noha ez is nagyon fontos. Éppen az idei esztendő mutatta meg, mily fontos eszköz a víz a gabonaneműek és a kapásnövények hektárhozamának növelésében. Igen ám, csakhogy nem minden évben számolhatunk hasonló kiadós csapadékkal, mint most, a nyári hónapokban volt. Ezenkívül a víz tartalékolásával mind a tavaszi, mind az őszi hónapokban számolnunk kell, nehogy ki legyünk téve az időjárás kénye-kedvének. A talajnedvesség biztosítására tehát az egész év folyamán nagy gondot kell fordítanunk, mert ez az alapja a gazdag, illetve a kettős termés elérésének. Tavaly nagyon sok mezőgazdasági üzemben győződhettek meg arról, mily fontos eszköze a víz a hektárhozamok fokozásának. A csapadék nélküli nyár és ősz elég volt ahhoz, hogy a burgonya hektárhozama 60 mázsával, a cukorrépáé pedig 40 százalékkal csökkenjen. Mindnyájunk elsőrangú érdeke, hogy fokozzuk a mezőgazdasági termelést, amit semmi szín alatt nem érhetnénk el, ha nem fektetnénk kellő súlyt a talaj táperejének növelésére, ha elhanyagolnánk a talajjavítási munkálatokat. Néhány hónap alatt országos mozgalom fejlődött ki a következő ötéves terv négy év alatti teljesítésére; mezőgazdasági üzemeink döntő többsége határidő előtt kívánja elérni az ötéves tervben megállapított termelési színvonalát. Erőfeszítéseink azonban csakis akkor vezethetnek célhoz, ha erre minden alkalmat, belső tartalékot és lehetőséget j felhasználunk. Eme lehetőségeink j egyike az öntözéses gazdálkodás megszervezése olyképpen, hogy már jövőre a gabona vetésterületének legalább 20—40 százalékát, a kapásnövények területének pedig 40—90 százalékát mesterséges módon öntözés alá foghassuk. A skalicai EFSZ tagjai az öntözést ez idén a csekélyhozamú rétek és legelők elárasztásával kezdték meg. Az eddig 37 mázsa szénát termő területek 67 mázsa jó minőségű szénát nyújtottak hektáronként. Hasonló jó példával találkozhatunk a včelincei és a šafarikovoi körzet más szövetkezeteiben is, ahol a bő szénatermés gazdag takarmányalapot biztosított az állattenyésztés fejlesztéséhez. A CSKP országos konferenciáján Antonín Novotný elvtárs nyomatékosan felhívta mezőgazdasági dolgozóink figyelmét az öntözéses gazdálkodás megszervezésére, ami az év folyamán nemcsak egy, de két termés elérését teszi lehetővé. A párt útmutatásait eddig legjobban az észak-morvaországi kerületben szívlelték meg és követték eredményesen. Olomouc környékén például nemcsak a talajjavítás évi tervének teljesítésével tűntek ki, hanem azzal is, hogy ez év végéig további tíz kilométeres körzetben valósítják meg kellő befektetéssel a talaj elárasztását. Ám nincs ez így minden kerületben és járásban, s bár nagyon jól tudják, mit jelent a víz a növények fejlődésében, a hozamok fokozásában, nagyban késlekednek a vízberendezések építésének munkáival. Ide sorolhatjuk a Rimavská Sobota-i járást is, ahol valószínűleg úgy gondolják, elegendő az esetenként megismétlődő csapadékmennyiség a kellő nedvesség biztosításához. Mi azonban nemcsak akkor akarjuk megtartani a talajnedvességet, amikor esik az eső, hanem biztosítani akarjuk ezt a csapadékszegény évszakokban is. Igen fontos feladata mezőgazdasági dolgozóinknak a komposzt készítése is; e téren kevés szövetkezet és állami gazdaság dicsekedhet az évi terv teljesítésével. Ez idén több mint 11 millió köbméter komposztot készítettünk, de sokhelyütt már hónapok óta nem törődnek a komposzttelepek átkapálásával, minőségének javításával. Most az ősz folyamán a kapásnövények betakarítása kedvező alkalmat nyújt az eddig készített komposztmennyiség növelésére. A kertészetben szerteszét heverő zöldséglevelek, a kapásnövények szárai és egyéb hulladékok alkalmas alapanyagot nyújtanak a komposzt készítéséhez. Néhány sorban a talajjavító szövetkezetek munkájáról is szólnunk kell, melyek az esetek többségében a nagy beruházásokat igénylő berendezések felépítését és a bonyolultabb beavatkozást követelő talajjavításokat helyezik előtérbe, saját erejükből pedig alig-alig tesznek valamit. Persze sokkal kényelmesebb, ha ezeket az építkezéseket az építkezési üzemmel végeztetjük el, de ilyen esetben tágabbra kell nyitni az erszényt, hogy a munkáért járó illetményeket kifizethessük. Ez természetesen drágítja a kivitelezést és gátolja a helyi lakosok, szövetkezetesek kezdeményezését. Ott járnak el helyesen, ahol a talajjavítási munkák zömét saját erők mozgósításával vagy társadalmi munkával végzik el. Ezen a téren a kelet-szlovákiai kerület mutathat fel szép eredményeket. A helyi lakosság bekapcsolódása tekintetében a nyugat-szlovákiai kerület vezet. Sokat teehetünk tehát, hogy a föld termelékenységét fokozzuk, csak meg kell találnunk a módját, s a lehetőségek sehol sem maradnak kihasználatlanul. Az ENSZ XV. közgyűlése Megkezdődött az általános vita Ny. Sz. Hruscsov pénteken, Antonín Novotný hétfőn szólal fel • További kormányfők érkeznek a közgyűlésre * A szocialista országok küldöttei az érdeklődés középpontjában * Macmillan is részt vesz a közgyűlésen New York (ČTK) - A szerda délutáni ülésen véglegesen megalakították a közgyűlés XV. ülésszakának' egyes szerveit, megválasztották a közgyűlés 13 alelnökét, a munkabizottságok hét elnökét és megalakították az irányító bizottságot, mely a közgyűlés munkájának szervezésével és irányításával fog foglalkozni. Alelnökökké a Szovjetunió, az USA, Anglia, Franciaország és a csangkajsek-klikk képviselőit — a Biztonsági Tanács állandó tagjait továbbá Bulgária, Japán, Líbia, Szudán, Pakisztán, Venezuela, Panama és Kanada képviselőit választották. Az irányító bizottság a közgyűlés elnökéből, 13 alelnökéből és a fő munkabizottságok 7 elnökéből áll. Novotný elvtárs nem vett részt a közgyűlés szerda délutáni ülésén, melyen csak a kezdeti formalitásokat intézték el. A délutánt munkával töltötte és rövid sétát tett a csehszlovák ENSZ-misszió közvetlen közelében. A közgyűlés csütörtök délutáni ülését Boland ír küldött, a közgyűlés elnöke időszámításunk szerint 15,40 órakor nyitotta meg. Az elő(Folytatás a 3. oldalon) </ss/sssss/sssss/s/sssssssssss/ssssssssssss/ssssss | Brnói képek I SZERDA ESTIG 845 ezer látogatója ^ volt a brnói nemzetközi árumintává^ sárnak. A milliomodik látogatót pén^ teken várják. A külföldi látogatók szá^ ma most megközelíti a 20 ezret és i így előrelátható, hogy a tavalyi ide^ genforgalom az idén megkétszereződik. fc finnek megfelelően emelkedik — s |(z « vásár sikerének fő mutatója — fc az üzletkötések száma és összege is. ^ Szerda estig külkereskedelmi vállala> taink 2 milliárd 700 mülió korona ér$ tékben kötöttek üzleteket. Ebből a kifc vitelre 1270 millió, a behozatalra S 1430 millió korona esik. c § RENGETEG a külföldi újságíró BrS nóban. 33 országból már eddig 320 ^ újságíró tekintette meg a vásárt. A i legtöbb a lengyel, de vannak itt gaz^ dasági riporterek mind az öt világ ^ részből pl. Japánból, Ausztráliából, ^ Ghánából, Indiából, Braziliából, stb. £ S * * * S % MÉG A SZERDAI nagy eső sem ^ csökkentette az érdeklődők áradatát \ a vásáron. Sőt, hála belkereskedelmi S kal — tüstént hatalmas igelitköpeny^ készletet irányítottak a vásár terülei tén lévő eladó helyiségekbe. Pár óra ^ alatt több ezer kelt el belőlük, befc szédesen bizonyítva, hogy a gyorsa^ ság a szocialista kereskedelemben j sem boszorkányság. ť S * * * ^ i A HATODIK szakmai napot igen ^ időszerű kérdésnek, az automatizálás Ä problémáinak szentelték. Külföldi cé^ gek világszínvonalon álló készülékeket i mutattak be. Méltán képviselte ha^ zánkat e téren az automatikus berendezéseket gyártó vállalat, amely töb^ bek között félvezetőkkel működő-, igen ^ bonyolult gyártási folyamatokat, auto^maiikusan irányító regulátorokat álÄ lított ki. s * * * ^ A MAROKKÓI ÉS AZ OSZTRÁK ^ nemzeti napokon egyaránt sok volt ^ a szakember — érdeklődő. Marokkó ^ egyelőre csak ígéret, de igen bíztató ^ígéret külkereskedelmi téren. Nyer s^ anyagokat, elsősorban foszfátot, érce^ ket, déligyümölcsöt, konzerveket, tud ^ szállítani nekünk ez az ország minidennemű ipari termékért, főleg meg^ munkáló gépekért, traktorokért, Diei sel-motorokért, motorkerékpárokért. ^ Ausztria viszont már régi, hagyomáknyos üzletfelünk. A vele való keres^ kedelem akadályai inkább politikai terk mészetűek. Ha ezeket az iránytadó ^ osztrák kereskedelmi ipari köröknek 5 sikerül áthidalniok, részünkről nin ^ csen semmi akadálya akár a múltbeli 6 méreteket meghaladó kereskedelmi ^kapcsolatoknak sem. Az osztrák cé^ gek bemutatója is ezt az igazságot ^ bizonyítja. § fc A TECHNOEXPORT igen jelentős ^ üzletet kötött a szovjet Szudoimport & tal. Három hatalmas, óránként 725 ^ köbméter és hat kisebb, óránként 250 ^ köbméter teljesítőképességű szívókot^ rőf szállítunk a Szovjetuniónak. A kot^ rók a prágai hajógyárban készülnek. ^ Ugyanakkor Komárno kétezer tonnás § teherhajókat és 900 tonnás hűtőhajó k kat gyárt majd a Szovjetunió számáS ra. Sz. L. S vsssssss//s/s/?s//s/ss/ss/sss/s/syjcfssssssssssssss ANTONÍN NOVOTNÝ ÉS GHEORGE GHEORGIU-DEJ AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSÉN. (AP - ČTK felv. Képtávirón érkezett) ALKOTÁSRA LELKESÍT A SZOVJET BÉKEKEZDEMÉNYEZÉS A BRNÓI GÖRGÖSCSAPÁGY ÉS TRAKTORGYÁR dolgozói gyűlésükön tiltakozó határozatot fogadtak el, melyben elítélik az amerikai kormány provokációját, hogy korlátozza a szovjet ENSZ-küldöttség vezetőjének mozgási szabadságát. A szovjet békejavaslatokról folytatott vita alkotó lendületre serkentette a brnóiakat. Ennek alapján szilárdították vállalatuk szocialista felajánlását: a második félévben az eredetileg tervezett 930 ezer korona helyett 2 és háromnegyed millió korona értékű árut termelnek terven felül. A ROKKANTAK SZÖVETSÉGE is levélben fordult az ENSZ-hez és követelte, hogy a közgyűlés olyan határozatot hozzon, mely a tartós világbéke megteremtésére és az atomháborús veszély elhárítására fog irányulni. „Békét akarunk és minden erőnket latba vetjük a háborútól mentes világ megteremtéséért, az eqészséges és boldog emberek' világának kialakításáért." — irják levelükben. „MÉG NEM SZÁRADTAK FEL a véráztatta földek s a nyugati imperialisták háborús erői az amerikai monopóliumok vezetésével újra aktivizálódnak" — írták a bošanyi antifasiszra harcosok a Békevédők Csehszlovákiai Bizottságának, s hangoztatták, hogy teljes mértékben támogatják a Szovjetunió általános és teljes leszerelésre tett javaslatait. A BRATISLAVAI MATADOP.-ÜZEM dolgozói ama szilárd meggyőződésüket fejezik ki, hogy számos kormányfő részvétele a közgyűlés ülésszakán olyan eredményekre vezethet, amelyek növelni fogják az ENSZ tekintélyét. Figyelmeztet az ősz: Minden munkát a maga ideiében Ha példás gazdaként előrenézünk és számításba vesszük az ősz folyamán még előttünk álló feladatokat, belátjuk, hogy nagyon okosan kell kihasználnunk minden órát. A cukorgyárak egész Szlovákiában megkezdték a cukorrépa feldolgozását. A termelők feladata, hogy a lehető leggyorsabb ütemben végezzenek a betakarítással, mert rajtuk múlik az ország répatermésének akadálymentes feldolgozása. • A trnavai szövetkezetből már 16 vagon répát elszállítottak ugyan a helybeli cukorgyárba, de a 120 hektárról 500 vagon termésre számítanak. Bőven van tehát tennivaló, mert a silózást sem lehet halogatni, a kukoricát is törni kell, s a szántás és a vetés sem tűr halasztást. • A közép-szlovákiai kerületben 3000 hektárral bővült ebben az évben a cukorrépa vetésterülete. Ez azt jelenti, hogy legalább 7500 vagonnal több répát kell rendbetenni és elszállítani, mint a múlt évben. • A kelet-szlovákiai kerületben több mint 8000 hektáron termeltek cukorrépát. A trebišovi cukorgyárban már e hét elején 200 vagon cukorrépa volt felhalmozva, s így a gyár megkezdte a munkát. De mennyi igyekezetre van még szükség, hogy a tervezett 15 ezer vagon cukorrépa a gyár rakterületére kerüljön. Az idő pedig rohan, s minél tovább tart a betakarítás, annál nagyobbak lesznek a halogatással járó veszteségek. • A szövetkezetek további gazdasági megszilárdulása szempontjából döntő jelentősége van az állattenyésztésnek. Ebből az következik, hogy a megtermett takarmányból egyetlen szálat se hagyjunk veszendőbe menni. A herének, silókukoricának és a többi terménynek csak fél értéke van a határban; kazalban, silógödörben és zsákokban hoz csak magas kamatot. ® Ennek tudatában vannak a nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági dolgozói, akik több, mint 25 ezer hektáron termeltek silókukoricát. Ennek csaknem 80 százaléka már gödrökben van, ami 85 ezer vagon elsőrendű takarmányt jelent. A földművelésügyi miniszter felhívására a kerület 98 traktorosa és kombájnosa versenyez az elsőségért a silózásban. Sláma Pavel és Štefan már 165 hektárról takarították be a silókukoricát a Kvetoslavovi Állami Gazdaságban. Ezzel az eredményükkel elsők az országban. A Horná Potôň-i szövetkezet traktorosai már 140 vagon silót készítettek. Tovább lehetne sorolni a kiváló eredményeket, de bőven akadna bírálni való is. Mindenesetre valamit nagyon jól meg kell jegyeznünk: egy hét múlva már mögöttünk lesz szeptember, s amit elmulasztunk, aligha tudjuk behozni október folyamán. Jó munkaszervezéssel, a gépek erejének teljes kihasználásával és a nemzeti bizottságok segítségével tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minden őszi munkát a maga idejében végezzünk el. -ts