Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)

1960-08-04 / 215. szám, csütörtök

r Épül a tudomány városa Szibériában Nincs a világon még egy város, amely ilyen gyorsan változott volna át makettekbői és tervrajzokból impozáns háztömbökké, széles utakká és hatalmas épületekké. Novoszibirszk „szputnyik-városáról", a Szovjet Tudományos Akadémia szibériai osztályának tudományos központjáról van szó. ... 1957 június. Novoszibirszk közelében, a beláthatatlan őserdő, a Tajga fölött helikopter köröz. A gépben mérnökök és tudósok ülnek. Keresik azt a helyet, ahol felépül majd a tudomány városa. 1959 június. A széles erdei irtáson - a tervrajzok „egyetemi sugárútnak" nevezik - talajnyesők serénykednek. A fenyőfák között, a lenyugvó nap fényében megcsillannak az új tudományos központ első épületének, a rózsaszínre festett hidrodinamikai intézetnek az ablakai. Mellette mint gyorsan gyarapodó óriás nő ki a földből a földtani és geofizikai kutatóintézet, távolast pedig .a messzeségbe nyúlik az „Intézeti utca" betonháta, mélyülnek a magfizikai, szervetlen vegytani, sejttani, örökléstani kutatóintézetek alapjai. Köröskörül, 1200 hektáros területen, mint eső után a gombák, nőnek a házak. Tetejük még hiányzik, de mindegyik mellett egy földkupacba szúrva, ott díszeleg már a tábla: Gyermekkert, Élelmiszer bolt, Műterem ... 1960 június. - Az egyetemi sugárút! - mondja Volga kocsink sofőrje, amikor rátérünk egy széles betonútra, amelynek hosszában magasba nyúló nyírfák és fenyők állnak őrt, ágaikon még gyémántként csillognak az imént elállt eső cseppjei. Micsoda szép utca lett az egykori őserdei irtásból! Fehér ruhás lányok, világos kabátos fiúk jönnek velünk szemben a járdán. - Diákok, - jegyzi meg a gépkocsivezető, - úgy látszik, az első vizsgát tették le az egyetemükön. — Már vizsgáznak? — Igen, az első évfolyam. Amikor először találkoztam Mihail Lavrentyev akadémikussal, az új tudományos központ fejével, és hallgattam" lelkesült szavait a jövendő városról, őszintén megvallva arra gondoltam: „Hát igen, tíz esztendő múlva talán lesz valami belőle ..." Pedig mindössze két év telt el azóta, és itt áll előttem a város: az egyetem, vadonatúj boltok, iskola és gyermekotthon, és az első tudományos intézetek. Egy háromemeletes épület világos homlokzatán ez áll: „Novoszibirszki Állami Egyetem", és mellette: „109. sz. középiskola, Novoszibirszk, Szovjet-kerület". Az egyetem és a középiskola egyelőre egy épületben talált otthonra, s ez szinte jelképes jelentőségű. „Nem érdemes várni, amíg az építőmunkások elkészülnek az egyetem épületével! — mondta Lavrentyev akadémikus. — Hisz már van egy megfelelő iskolaépületünk. Ne vesztegessük a drága időt..." Igy aztán tavaly ősszel Szergej Szoboljev akadémikus megtartotta az első előadást az első évfolyam hallgatóinak. Fél kilométerre innen, örökzöld fenyők övezte téren Vaszilij Gvozgyikov fiatal exkavátorkezelő ugyanakkor az első köbméter földet emelte ki a tulajdonképpeni egyetemi épület alapzatához. Tulajdonképpen egész épületkomplexumról van szó. Az építőtelken . kissé odább dübörögnek a kotrógépek a matematikai intézet helyén s valamivel távolabb az utolsó simításokat végzik „Trofimuk akadémikus gazdaságán" — a földtani és geofizikai kutatóintézet hatalmas épületén, amelyben ez év végén kezdik meg a munkát. Egyelőre még a vakolómunkások a ház gazdái. A legjobb dolgozókat irányították ide, hogy minél előbb elkészüljenek a tudományos központ legfontosabb intézményével. Itt találjuk Ivan Szoplinov festőt, erélyes fiatalembert, kezeslábasa tarka festékfoltoktól. Ő követte elsőnek Valentyina Gaganova példáját a tudományos központ építkezésén. Egy kommunista munkabrigád vezetője volt, nagyszerű munkás, s igen jól érezte magát barátainak körében. Amikor értesült a visnyevolocki munkásnő kezdeményezéséről, elsőnek kérte, hogy helyezzék át a leggyengébb brigádba. Ma már az új brigádja is az építkezés legjobbjai közé tartozik. De nemcsak a földtani intézet elkészítésén szorgoskodnak e nagyszerű emberek. Az „A" mikrokörzetben, az irdatlan építötelek egyik szögletében a látogatót azonnal elvezetik Szergej Auszterhoz, az asztalosok brigádvezetőjéhez. 1945-ben ott dolgozott Sztálingrádban, amelyet áldozatos munkáskezek ébresztettek romjaiból új életre, s alig készült el ott munkájával, Szibériába utazott. A novoszibirszki építkezésen egy kommunista munkabrigád vezetője lett. Találunk itt egy komszomolista ifjúsági brigádot, amely elsőnek szerezte meg a „Kommunista munkabrigád" kitüntető címét. Házi használatra egyébként „a főparancsnokság tartalékának" hívják őket. Ahol szorít a cipő, meg lehet találni ezeket a fiatalokat élükön vezetőjükkel, Ivan Szinyicskinnel, egy tagbaszakadt, mindig mosolygós arcú, okos szemű legénnyel. Ők építették fel a hidromeehanikai intézetet, a kinetikai és tüzelőanyag kutató intézetet, a magfizikai intézetet, a magasfeszültségű Alexander Mrázek: KOSÁRLABDÁZOK Izák Iljics Levitán T evitán a múlt századvég Iegna- f. •*-' gyobb oros t tájfestóje. Alko- b i tó korszaka idején kezdenek elfakulni Q | a forradalmi eszmények és újra fellép) ! a minden haladó gondolatot elnyomó) I reakció. Levitán 1861-ben született egy Ki1 ' bert nevű városkában. Rabbiiskolát

J I végzett atyja, kiből vasutas lesz — I elsó tanítója. Koldusszegény a család j 1 és jobb életlehetőség remenyében költözik Moszkvába. Szüleit korán veszti } el, 12 éves korában már a képzőműi vészeti iskola növendéke. Éhezik, nincs? ' állandó otthona, de szorgalma, terméI szetszeretete, alkotószenvedélye győ- < i zelemre segítik tehetségét. Alig 16 ( 1 éves, mikor Tretyjákov, a kitűnő mü- Y | értő megvásárolja Öszi napok Szokol- Á ' n.vikiban c. képét. 1870-ben elutasít- (• ják diplomamunkáját s ô évvel később a legalacsonyabb minősítéssel végzi a főiskolát. i Levitán éber szemmel tanulmányoz- ( za s érzékenyen éli át a természetet Képei úgy tükrözik a világot, ahogy j i a vele meghitt viszonyban élő néző l i lelkében él. Szemléletében nincs ro- ,' 1 manticizmus, költői és hazafias érzés> 1 fűti és tipikus ábrázolásra törekszik , Valóságlátással ábrázolja a tájat, ( i melyben az orosz nép él, szenved,' 1 harcol. Müve, mely inkább borongós, j | sőt néha elégikus hangulatot lehel, j • szépséget, reményt és igazságot < sugároz. Mélységes értője az emberi' 1 fájdalomnak, hiszen maga is részese • az elnyomásnak és üldözésnek. A kezdeti intim, szelid szépségű lírikus } tájak után főmotívuma a középoros? ' vidék — a monumentálisan áradé) Volga, amit összefoglaló látással, epi- < kus modorban örökít meg. 1835-ben ( ismerkedik meg szellemi testvérével, j \ Csehovval, kivel, életreszóló barátsá-, got köt. A Krimben nyert benyomásai 0 után még több lelkesedéssel fordul a Q művészi lényéhez közelebb álló Észak-jj hoz. Érett korszakában ismét a Vol- ' gatájat festi. Most már elvitathatatlanul hazája első tájfestóje. Mély esz- j mei tartalmú müve a szibériai szám| üzetésbe vezető út sivárságát éreztető < „Vlagyimírka". 1895-ben fordulat áll be müvésze| tében. Mosolyt, meleget sugárzó tájaj kat vesz ecsetjére, az Aranyőszt, a ,y Friss volgai szelet, a forradalmi fu-V j valmakat sejtető Márciust. Ebbe az \ ! életigenlő hangulatba tragikusan s/ól itaele szívbaja s egy tífuszos meg-( betegedés. Még 1898-byn kinevezik V akadémiai tanárnak, és modorn, kitu- X nő pedagógusnak bizonyul Utolsó müo b ve a leegyszerűsített előadású Verőfé- V v nyes nap a távon, remek összefog• lalása a természet várásának és mélységes ismeretének. { A lkotása, mely „az orosz táj enciklopédiája", a valósághoz való egészséges viszonyát fejezi ki s egyben a világ realista festészetének :•! elévülhetetlen értéke

: ü BÁRKÁNY JENŐNÉ áramvezetők árbocait, s mindenütt kiváló munkát végeztek. „Mindig előre!" — ez a jelszavuk. A hidrodinamikai intézetben elbeszélgettem Szergej Tokajovval, Lavrentyev akadémikus intézeti igazgató egyik helyettesével. — Intézetünkben, — mondta, — sok olyan tudományos műszer van, amely Csehszlovákiából érkezett. Nézze meg például ezeket a rádiótechnikai és elektronikus műszereket, amelyeket a Tesla gyártott — kitűnőn! A laboratórium bútorzatát a Lign,a gyár készítette. Csehszlovákiai elvtársaink ezzel részt vesznek a szibériai tudományos központ építésében. Őszintén hálásak vagyunk érte. Az őszülő tudós elmondta, hogy az építkezés eredeti terveit időközben jelentősen módosították. A ttidomány városa a tervezettnél nagyobb lesz, immár nem tizennégy tudományos intézettel rendelkezik majd, hanem legalább hússzal. Az építőmunkák elsó szakaszának elvégzése után hozzáfognak a nem kevésbé fontos második munkaszakaszhoz. Végigsétáltam az Akadémiai utcán, az Ifjúság körútján, ahol éppen virágágyakat telepítettek, bementem a nagyszerűen felszerelt Gasztronóm boltba, a sarkon az újságos boltban megvásároltam az „Akademsztrojevec", vagyis Egyetemépítő nevű helyi lapot, amelyben azt olvastam, hogy az I. számú divattervező műterem megkezdte munkáját, s mindennemű rendelést elfogad a következő címen: D mikrokörzet, 1. ház, második emelet. Jártam az utcákat, az ódon nyírfák árnyékában pihenő kotrógépektől nem messze bölcsőikben már az itt született csecsemők aludták álmukat, s az építőtelektől pár lépésre, a zakatoló gépek zajában a játszótereken kisfiúk építettek homokvárat. Még tegnap őserdő zúgott itt, de az ország rrfinden sarkából idesereglö fiatalok megrohamozták a fagyott földet, s mintha Majakovszkij szavát ismételnék: „E helyen város lesz!" Ma, két kezük munkájának gyümölcsét nézve büszkén mondhatják: A város áll! Az Üj Szó számára írta: NYIKOLAJ MEJSZAK § Az ifjúság magvetői vagyunk A Csehszlovák Dokumentumfilmstúdió tizennégy filmből álló dokumentumfilm-sorozat forgatását fejezte be. A filmek Csehszlovákia egyes területeinek fejlődését mutatják be az elmúlt 15 esztendő alatt. Idő, ki velünk lépkedsz, habosod

j ajkunkon, fiatalságot vetünk, kell, hogy termést hozzon. Az idő nagy síkjain, hol folynak éveink, majd gazdag aratás lesz, s kalász tengere ring. Adj mindent, amit adhatsz, ne sajnáld az időt. E harcban csak te győzhetsz, az ellenfél kidől. Álmaink oly rég álmok ...? Hamar ténnyé válnak. Mi az egyénnek sok év, csak perc az osztálynak. Fordította: Fügedi Elek Štefan Petráš felvétele Szabó Béla: 5WI® 1 BRATISLAVA, 1956. SZEPTEMBER 22. ... Most, ötvenedik születésnapom ünnepi légkörében bebizonyosodott, hogy nem vagyok egyedül, beigazolódott továbbá az is, hogy a szocializmus kamatostul fizeti vissza annak a szolgálatait, aki szívvel-lélekkel csüng rajta. Már pedig én úgy csüngök rajta, akárcsak karom a testemen. Mindez nagyon is érthető, ha meggondolom, hogy a régi Csehszlovákiában, noha évekig újságokba írtam, alapjában kiebrudalt senki voltam és még az Újságíró Szövetség tagja sem lehettem. Eletem és működésem, írói mivoltom magánügy volt és azzal a „korlátlan szabadsággal" rendelkeztem, amely lehetővé tette számomra, hogy annyit éhezzem, amennyi a „korlátlan szabadságba" belefért. A mai fiatal írók és újságírók ennek a küzdelemnek a sivárságát és megalázó voltát nem ismerik, fogalmuk sincs arról, mit jelent az, éhezni egy olyan városban, ahol a kirakatok roskadoztak a legfinomabb sonkáktól meg egyéb ízletes csemegéktől. Ma nehezen tudom magam beleképzelni akkori kilátástalan helyzetembe, mert bizony az éhezést az emberi képzelet visszautasítja. Megborzongok, ha csak rágondolok... Eszembe jut egy jelentéktelennek tűnő esemény ... amely örökre az emlékezetemben marad. Akkoriban — ez 1933-ban lehetett - itt éltem Bratislavában és fizikumom a sok nélkülözéstől annyira legyengült, hogy többek között vesebántalmaim is voltak és sokszor bizony görcsök fogtak el. Bajomat elpanaszoltam Antal Sándor főszerkesztőnek, aki azonnal telefonált egy orvos-ismerősének, hogy vizsgáljon meg. Az orvos erre készségesnek mutatkozott és miután röntgenfelvételt akart készíteni, lelkemre kötötte, hogy másnap reggelizés előtt jelentkezzem nála, sót ha lehet, ne is vacsorázzam .,, Persze számomra mi sem volt könnyebb, mint hogy megígérjem e feltételek betartását. Simán ment minden, a böjtöt a magam hibáján kívül már az ebédnél kezdtem, estefelé már olyan éhes voltam, hogy a szemem a falevelekben csillagokat látott. E kínzó éhség közepette csupán az a gondolat vigasztalt, hogy másnap a vesefelvétel egészen biztos, hogy sikerül. Szóval gyomrom helyett a vesémre gondoltam.. így tévelyegtem és kóvályogtam a kivilágított városban. De mit tesz a véletlen ... miközben nyelem a nyálamat és versbe próbálom foglalni kínzó állapotomat, egy vidéki ismerősömet sodorja elibém a véletlen, aki rejtélyes módon nagyon megörült nekem, nyomban karon fogott és se szó, se beszéd, bevitt a Carlton 'étterembe s annak rendje, módja szerint meghívott vacsorára. Abban a pillanatban, amint átléptem az étterem küszöbét, megfeledkeztem az orvosról meg a vesémről, megfeledkeztem a kész verssorokról. E vacsorán minden erőfeszítésem arra összpontosult, hogy legyőzzem mohóságomat és falánkságomat. Ez sikerült is, mert nagyon jól emlékszem, hogy csak akkor nyúltam a csillogó, jótékony evőeszközhöz, miután ismerősöm, jótevőm és barátom hozzáfogott az evéshez... Természetesen annyit ettem es ittam, amennyi belémfért, de részeg azért mégsem az italtól, hanem az ízes, zamatos ételtől voltam . .. Vacsora után arra gondoltam, mit szól majd az orvos... de ez a gondolat csak átsuhant az agyamon, mondjuk úgy, mint bárányfelhő a vakító nyári égen... Másnap aztán, mint akinek rendben a szénája, a megbeszélt időben jelentkeztem az orvosi rendelőben. Az orvos nagyon szívélyes volt hozzám, olyan alaposan megvizsgált, mintha fizető páciens lennék, majd lefektetett a röntgen-padra, én meg rettegéssel gondoltam most arra, hogy jaj nekem, a szerkezet most mindent elárul ... Furcsa érzés vett rajtam erőt, először életemben szégyeltem magam azért, mert ettem... A röntgen szemével bejártam a gyomromat és mindenütt ott láttam a vacsora nyomait ... Természetesen hallgattam... egy szót sem szóltam ... arra gondoltam, kár itt tagadni... az orvos egészen biztos azt is tudja már, hogy libapecsenyét ettem. Az orvos azonban csak annyit mondott, sajnálja, nem tud felvételt készíteni, mert a hasam ködökkel van tele. Én persze nyomban felöltöztem, miközben zavartan azokra a ködökre gondoltam, amelyek egy felhőtlen vacsora után képződtek. Istenem, sosem hittem volna, hogy a ködök képződése ennyi munkával és értékkel jár... Most már ívm haboztam tovább, nyíltan megmondtam az orvosnak, hogy mi történt velem tegnap, micsoda véletlen játszott közre, hogy nem tarthattam be szavamat. - Nem tudtam ellenállni - mondtam zavartan - annyira kínzott az éhség. Az orvos tapintatosan mosolygott ... Azt hiszem Paál doktornak hívták, de nem mernék rá megesküdni, e ködös évekből minden nagyon homályosan él bennem. Ki tudja, vajon él-e még? .. nem pusztult-e el a fasizmus éveiben?... Ki tudja? ,. Antal Sándor elpusztult... BRATISLAVA, 1956. NOVEMBER 25 Kassai tartózkodásom alatt az antikváriumban voltam, ahol jó tömeg könyvet vásároltam, Jellemző, hogy ]0J SZÖ 2 * 1960. augusztus 10.