Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)

1960-08-04 / 215. szám, csütörtök

Köztünk élnek napjaink hősei |Csepeli Szabó Béla: b >• Oj szocialista alkotmányunk tervezetének végleges elfogadása, törvényerőre emelése ugyan a nemzetgyűlési képviselők jogkörébe tartozott, de az ünnepi eseményre, a történelmi nevezetességű Ulászló-terembe meghívták vendégként az ország közéleti tényezőin kívül a művészét, a tudomány, a technika, a műszaki fejlődés legeredményesebb ápolóit, a Köztársaság - és Munkaérdemrendes dolgozókat is. Nagy örömöre szolgált, hogy újságírói hivatásom teljesítése közben a nevezetes ülésen Jirí Hákkal, a modrany-i acéledzővel, a példás újítóval is találkoztam, akit május elseje előestéjén Munkaérdemrenddel tüntettek ki. Miről beszélgettünk? Elsősorban '— természetesen - munkájáról, problémáiról, további merész újítások terveiről. Arról is, hogy sok a funkciója, az asszonykára kevés idő jut. Arról is, hogy két fia nagyszerűen tanul. A legjobban annak örültem, hogy Hák elvtársat felvették pártunk tagjelöltjei sorába. A munkaérdemrendet még a pártonkívüli Hák kapta. A legjobbaknak valóban a mi pártunkban a helye. * A váratlan és kellemes találkozás gondolkodásra késztetett. Vajon a tavályi és idei sikeres kulturális brigádok, többrendbeli személyes találkozók óta íróink többet írnak napjaink köztünk élő .hőseiről? Csehszlovákiai magyar íróink könyvei, írásai megjelenésének mindig örülünk. Lapunkban megfelelő ismertetéseinkkel, bírálatainkkal az írót és az olvasót egyaránt segíteni igyekszünk. Tapasztaljuk, hogy az írókkal szemtől-szembe való találkozókon az olvasók őszintén meg is mondják az író művéről véleményüket, vallomásukat. Kellemes érzésekkel tölt el az a sürgető szenvedély, amellyel — újabban — az olvasó az időszerű irodalmat kívánja. Az időszerű irodalom igénylésében egyetért az idős munkás és a CSISZ-tag. Az olvasók, a dolgozók — ezt is tapasztalatból tudjuk - saját életükről, munkájukról, mindennapos harcukról szeretnének a valóságnak megfelelően és magas művészi — pártos — színvonalon olvasni. És tudjuk azt is, hogy a munkásosztálynak, a dolgozóknak, napjaink hőseinek élete a témák kifogyhatatlan sokaságát nyújtja az íróknak. Munkás- és parasztszármazású aránylag fiatal — íróink elevenítsék fel örömtelen gyermekkori élményeiket, rajzolják meg a mindnyájunk számára oly kedves és népszerű munkásarcokat (különösen most, dicső pártunk megalakulásának küszöbön álló 40. évfordulója tiszteletére) és örökítsék meg az új munkástípust, aki a párt vezetésével, a Szovjetunió segítségével történelmileg igen rövid idő alatt lehetővé tette, hogy hazánkban a szocializmus győzedelmeskedett. Tényekben, harcokban, személyekben igazán bővelkedünk. íróink tehetsége hiányozna? Alig hiszem. Mi ihletné igényes művészi célkitűzések megvalósítására íróinkat inkább, mint lenyűgöző eredményeink és az a tény, hogy irodalmunkban a munkásosztály még mindig nem foglalta el — társadalmunkban betöltött szerepéhez híven - az őt megillető helyet. Még csak annyit, hogy a fanyalgó polgári esztétika és a neki kontrázó revizionista hangulatok terjesztői rosszakaratból azt híresztelik, hogy az időszerűség az irodalomban „bürokratikusán" és „intézményesen" felállított követelmény. Ezzel szemzen az igazság az, hogy az időszerűséget az irodalomban az olvasók, a dolgozók maguk megkövetelik. Jogosan. Az író pedig népe legigazibb harcát olyképpen és akkor szolgálja, amikor koráról, kortársairól,' azok győztes harcáról és boldogulásáról, a szocializmus építéséről, befejezéséről, napjaink köztünk élő hőseiről — tehát időszerűen — ír. Igen, az író küldetése, hogy munkásosztályunkat, dolgozóinkat, mai életünket ábrázolja. Szily Imre ^ Agitálok az USA partszegélyén, ^ ott ögyelgek az éhesek között, N ^láthatsz érvelni szaggatott ruhában, ^ 5: mint acélöntőt és mint kőtörőt. * Š S í ^ s láthatsz daloló tömeggé verődni ^ * Š Vittorio de Sica rendezi Alberto' Moravia „Az asszony, meg a lánya" című regényének filmváltozatát. A főszerepeket Sophia Loren, Jean Paul Belmondo, Raf Valloné és Renato Salvatore játsszák. Szeptemberben Görögországban kezdik meg az „Iliász" filmfelvételeit. A színes, háromórás filmet, amelyben Achillest Marion Brando, Agamemnont Laurence Marais alakítja, Edward Epstein rendezi, aki már több amerikai dokumentumfilmet készített és egyébként amatőr archeológus. A filmfelvételeknél több, mint tízezer görög statisztát foglalkoztatnak. * Azerbajdzsánban az utóbbi 40 évben több mint 215 millió könyvet nyomtattak ki. Ma 11 könyvkiadóvállalat van Azerdbajdzsánban s ezek évente 10 millió példányban adnak ki könyveket. többnyire azoknak az íróknak a műveit vásárolom, amelyeket még ifjú koromban olvastam, természetesen úgy, hogy különböző utakon kölcsönkaptam, mert hiszen akkoriban annyi pénzem sem volt gyakran, hogy egy szelet kenyeret vásároljak. Rengeteget éheztem és rengeteget olvastam. Szinte hihetetlennek hangzik, mégis néha a szellemi táplálék helyettesítette a fizikai táplálékot. Fel tudnék sorolni igen sok művet, amelyet ilyen körülmények közt olvastam és értettem meg. Hangsúlyozom, hogy megértettem, mert az ember ha éhes, máskép érti meg a dolgokat, az élet jelenségeit, mint ha jóllakott. Talán ezért tett rám oly mély benyomást Balzac és Dosztojevszkij. A két író különböző eszközökkel, módszerekkel dolgozott, de engem mindkettő rendkívül lekötött, sőt arra is képes voltam sokszor, hogy Balzac egy-egy környezetleírását újra elolvastam, annyira szemléltető, majdnem kézzelfogható volt a környezet és a környezetből kiáradó légkör érzékeltetése ... A franciák és az oroszok különben is óriási hatással voltak rám, a magyar írók közül csak Móricz Zsigmondot és Nagy Lajost hasonlíthatom hozzájuk. Mondom, az éhezés keserves időszakában a könyvek jelentették számomra az egyedüli vigaszt, ezért vásárolom ma is olyan nagy szenvedélylyel ezeket a könyveket. A különbséget a felszabadulás utáni és előtti idő közt azzal tudom úgy hirtelenjében kifejezésre juttatni, hogy azelőtt csak kölcsönkönyveket olvastam, ma viszont saját könyvtáram van. Természetesen vannak más különbségek is, de a könyv mégis szemléltetően juttatja kifejezésre helyzetemet, mert bizony soha arra nem is gondolhattam, hogy bemehessek egy könyvesboltba és megvehessem azt a könyvet, amelyet kedvem lett volna elolvasni. Ma ilyesmire többé gondjaim nincsenek,... Talán éppen ez a tény teszi oly vonzóvá számomra a könyvvásárlást... Már annyi könyvem van, hogy kis szobámban alig van helyem mozogni, ennek ellenére különös lázzal és élvezettel tovább vásárolom a könyveket... Legszívesebben csak olvasnék... Sokszor gondolok arra, hogy legalább egy esztendőm lenne, tisztán olvasásra ... Nem tudom megmagyarázni, állandóan közbejön valami, ami visszatart az írástól. Most például a magyarországi ellenforradalom eseményei voltak azok. Gyakran arra gondolok, hogy ez a valami, ami közbejön, alapjában csak ürügy ... Egy regény és közel húsz novella vagy elbeszélés megírásának a gondolatával foglalkozom ... Foglalkozom, mert egy értékes sort sem írtam le, amit írtam, azt el kell dobnom. Legszívesebben olvasok most. Ez az olvasás és könyvvásárlás, úgy érzem, valami belső lázt rejteget, mintha készülődnék valamire, mintha tápanyagot gyűjtenék arra az időre, amikor elrejtőzöm, hogy valahol dolgozhassam. Furcsa helyzet ez különösen azért, mert a felszabadulás óta újságíró mesterségemnél fogva egyebet nem tettem, minthogy a munkások és parasztok közt jártam, hogy betekintést nyerjek életükbe, most pedig egyszerre el akarok rejtőzni. Ha valaki feltenné nekem azt a kérdést, nyertem-e betekintést a dolgozók életébe, nem tudnék rá határozottan igennel felelni, azt azonban nyugodtan állíthatom, hogy emberismeretem elmélyült és valahogy éppen ez, hogy bepillantást nyertem gyönge és erényes tulajdonságaikba, tett megértőbbé. Ez a megértés természetesen sokszor csalódással és fájdalommal jár. Ma már tudom, hogy a legkiválóbb ember is komoly ellentmondásokkal küzd és jelleme a mindennapi ellentétek leküzdésével, élete helyes összhangba hozásával alakul és egyre erősödik. Egyre inkább az a meggyőződés alakul ki bennem, hogy a felszabadulás előtt inkább az emberek mellett éltem és noha jól ismertem a mindennapi harcot, az emberek közötti kapcsolatokba nem nyerhettem bepillantást, mert azok, akiket ismertem, részben részvéttel, részben ellenszenvvel viseltettek irántam, de egyik sem tartott egyenrangúnak, miután többnyire állás nélkül voltam és éhenkórásznak számítottam még az irodalmi berkekben is. Igy hát az élet peremén, az élet szélén, mondjuk egy befagyott folyó részén éltem, ahol a jég legvékonyabb és hogy a jég mégsem tört be alattam, ez tisztán a szerénységnek, az igénytelenségnek volt köszönhető és hogy az előbbi hasonlattal éljek, a jég azért nem tört be alattam, mert oly sovány és könynyű voltam, hogy kibírta e jelentéktelen terhet. így érthető, hogy csak azoknak az életét láttam, akik hasonlóképp éltek, mint én. Most azonban, a felszabadulás óta a helyzet másképp alakult. Negyvenéves koromban végre egyenrangú lettem. Ma állásom van, emberek közé járok és noha igen kevés barátom van, a legjobbaknál is olyan réseket fedezek fel, hogy ezeket csakis megértéssel tudom áthidalni. Ma már látom, hogy ez másképp nem lehet. Ha nem volna bennem ez a megértés és nem számítanék másoknál erre a megértésre, belepusztulnék, mintha légüres térben élnék. Tehát erre a megértésre az önvédelem szempontjából is szükségem van. Azt hiszem, ezúttal megmondtam azt is, hogy én sem vagyok jobb a Deákné vásznánál. A különbség tisztán annyi, hogy én képtelen lennék ellenszenvből vagy bosszúból valakinek ártani, amit nem minden ismerősömről mernék állítani. Az említett megértés — amit azt hiszem, nem fejtettem ki eléggé — teszi lehetővé, hogy író legyek. És azt hiszem, minél mélyebb és átfogóbb az írónál a megértés, a tettek és szándékok okainak, rugóinak a feltárása, annál meggyőzőbben és hitelesebben teljesítheti feladatát. Természetesen a dolgok megítélésénél a mai írónál egyetlen szempont érvényesülhet, mégpedig a nép, a dolgozó ember iránti hűség. (Részlet a szerző új művéből, amely díjat nyert a felszabadulás 15. évfordulójának országos pályázatán.) Az irodalomkritika szerepe =f Az alábbi cikk a KommuŠ nyiszt 1960. évi második Wk számában V. Ivanov tollából "i§ „Elvszerüség és tárgyilagosš ság az irodalomkritika el!

= engedhetetlen követelménye" š címmel megjelent tanulmány -= alapján készült. A marxista kritika ereje pártos elvszerűségében, tárgyilagosságában és mélyrehatóan tudományos jellegében rejlik. Ezek a tulajdonságok gyökeresen megkülönböztetik a mai reakciós polgári kritikától, amely gyakran az esztétizálásban merül ki, vagy nyilvánvalóan reklámcélokat szolgál. A marxista irodalomkritika jellemző sajátossága; először: a műalkotások szakavatott kritikai elemzésével segítséget kell nyújtania a fejlődő irodalomnak általában s az egyes íróknak külön-külön is. Másodszor: fejlesztenie kell az olvasók műízlését, meg kell tanítania őket arra, hogy helyesen értelmezzék és értékeljék az irodalom és a művészet alkotásait. Harmadszor: harcolnia kell a polgári és revizionista esztétika ellen, vissza kell vernie az irodalom és művészet létére törő támadásokat, le kell lepleznie a modernizmus népellenes jellegét, annak minden megnyilatkozásában. A kritika csak akkor tehet eleget ezeknek a komoly követelményeknek, ha eszmei és elméleti téren egyaránt szilárd alapokon nyugszik, ha a pártos elvszerűség követelményeit tartja szem előtt, ha felelősséget érez ítéleteiért a nép iránt, az olvasó iránt, ha magas színvonalra emeli a mesterségbeli tudást, tovább folytatja a forradalmi demokrata kritika nagyszerű hagyományait s Marxnak, Engelsnek, Leninnek az irodalom és művészet kérdéseiről írott munkáit tekinti példaképnek. Az irodalomkritikának napjainkban egyre több feladattal kell megbirkóznia. A mai köriilménvek között a burzsoá és a szocialista ideológia harca erősen kiéleződött. Természetes tehát, hogy a kritika sem maradhat tétlen. Hiba volna azt hinni, hogy a békés egvmás mellett élés, amiért a szovjet kormánv síkraszáll, az eszmék harcának beszüntetését jelenti. A békés eqymás mellett élés, amint a párt tanítia, nem ielent enoedménvt az ideológiai harcban. Határozottan következetesen kell harcolnunk kommunista eszményeinkért, életformánkért, N szocialista rendszerünkért. Vaion tphetnénke eavebet? Annál kevésbé, mert ideolóniánkat s ennek keretében irodalmunkat és művészetünket is az utóbbi évek folvamán elkeseredett támadások érték a burzsoá rendszer tömíénezől és revizionista cinkosaik részéről. Fzek a támadások ma is folvtatódnak. A tőkés orszánokban, különösen az Eavesiilt Államokban sok ílven vonatkozású könw és méo több cikk jelent - meg s valamennvl rágalmakat szór irodalmunkra és alkotási módszerére, a szocialista realizmusra. Köztudomású, honv a revizionisták ís ebből a forgásból rriprítiV ar nmífcnr szünet nplVül folv+^tíák támadásaikat művészetünk ellen. Az irodalom helvps iránvítása. npnczprűsítésp az olvasó tK»rtpfipl< LÍ-N«-*H°N, a TNMPNEK ESZMOI ás PSZtótiVaí npvplásp pnvaránt nártns plvsTprfjsáríPt Vö«p+pl. \ rm'íalVn+ás tpriilptp rnniíbfvijl q7nvovénvuc Móo tnindiri l/.Qprf a nnlrtár, Mpnlnnia. Fnvflt; Írók PS mnvpp^pV ás nnlUífcai sTÍnvnnala náha snV Vívánni valót haqv hátra. Tk'onWir tprmp.szptpsen. a mi pmhprpinl< hibáiról léván s*ó. a bírálatnak elvtársi hannot mpníHnio. r>e az plvszprűspa kívánalmaitól most SPm srahad eltárni. Erre tanítia a kritikát a párt, a marxizmus-leninizmus. A tehetség ritka adottság. Ezért rendszeres és gondos támogatásban kell részesíteni minden tehetséget — mondotta Vlagyimir Iljics Lenin is. A munkásosztály nagy vezérének egyik legfontosabb tanácsa ez, s a párt kitűnő példát nyújt arra, hogyan kell tapintatosan bánni a művészekkel. Nem gyümölcsöző az a bírálat, amely szem elől téveszti, milyen hatalmas lelki felkészültséget kíván az írótól a mű megalkotása és lebecsüli az alkotó munkát. Még mindig találkozunk olyan kritikai cikkekkel, amelyek ahelyett, hogy az írónak és az olvasónak segítséget nyújtanának, minél kíméletlenebb és „hatásosabb" formában igyekeznek leszámolni egyik vagy másik könyvvel, s azok szerzőivel. A kritikustól, aki különböző írói eljárásokat vizsgál meg és állít szembe egymással, s közben elméleti általánosításokhoz akar jutni, megkövetelendő, hogy rendkívül pontos legyen, mérlegelje minden tételét, különben állásfoglalása könnyen kétértelművé vagy egyoldalúvá válhat. Az elvtársi kritikának talán leginkább akkor érezzük hiányát, amikor fiatal írók alkotásairól van szó. Itt rendszerint két véglettel találkozunk: az egyik a féktelen dicséret, a másik a kíméletlen ledorongolás. Az utóbbi évek folyamán, mint ismeretes, több fiatal, tehetséges prózaíró és költő tűnt fel. Egyesek művében azonban komoly eszmei és művészi fogyatékosságok mutatkoztak. Mivel magyarázható ez? A leggyakrabban tapasztalatlansággal, de néha azzal is, hogy a fiatal író valami eredetit akar mondani, hatásos pózt akar felvenni. Mindkét esetben meggyőző, elvtársias és kritikai szellemű beszélgetésre van szükség. A ledorongolás és a felmagasztalás csak a hibák elmélyüléséhez vezethet. Nemcsak elvszerűség és tárgyilagosság, hanem az élet mélyreható ismerete és magas szakmai színvonal nélkül sem lehet a műbírálat eredményes. Határozottan ki kell ezért jelentenünk: a mesterségbeli tudás kérdései még sohasem álltak annyira előtérben, mint éppen most. És ez nem véletlen. Az emberek kulturális színvonala mérhetetlenül megnövekedett. A világirodalom és művészet legnagyobb alkotásai milliók kezébe jutottak. A legszélesebb néptömegek egyre, újabb rétegeihez jut el a könyv. A kommunizmus felé haladó társadalmunk törvényszerűsége, hogy az emberiség nagy szellemi értékei közkinccsé válnak. Ilyen körülmények között a kritika szerepe az írók mesterségbeli tudásának elmélyítése, és a nép művészi ízlésének fejlesztése terén természetszerűen fokozódik. Ezért ma már nem tűrhetjük a kritikusok visszatérését a vulgarizáláshoz, nem engedhetjük, hogy egyesek kísérle\tet tegyenek a mű eszmei tartalmának és művészi formájának szembeállítására. Ilyen szembeállítással pedig, sajnos, itt-ott még mindig találkozunk. Ha a kritika mozgásban levő esztétika - mint Bjelinszkij mondotta -, akkor a kritikusnak nemcsak az ideológiai arcvonal elvhű munkásának, hanem esztétikusnak is kell lennie ezen a fronton. Vagyis fel kell tárnia az olvasó előtt azt, ami valóban szép, tehetséges, művészi és rá kell mutatnia arra, ami szürke, középszerű, szabványos, még akkor is, ha időszerűnek igyekszik mutatkozni. A kritika elsőrendű kötelessége, hogy az ilyen pótlékot megkülönböztesse az igazi művészettől, és az olvasót is megtanítsa erre a különbségtételre. A nagy cél nagy energiát szabadít fel. Bízunk abban, hogy új, tehetséges harcosokkal kiegészülő kritikai arcvonalunk becsülettel fogja megoldani a párt által eléje állított feladatokat. • • • • •••••• Jelenet a félbeszakadt dal c. filmből ]0J SZÖ 2 * 1960. augusztus 10.