Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)

1960-08-27 / 238. szám, szombat

SZfrPISTÁlÁBl j A Kárpátoktól a Fekete-tengerig Bőven jut az államnak az idei termésből Az utóbbi napokban a falvak dolgozóit az idei gabonaaratás eredményei foglalkoztatták. A gazdag termés láttán levelezőink is több dicsérő és meleghangú levélben számolnak be. Barta Vilmos levelezőnk Kamenicná Ostrovról a következőket írja: A gabona felvásárlását már augusztus derekán teljesítettük, és egy vagonnal adtunk terven felül a közellátásnak. Búzából 26,30, ősziárpából 27,10, tavaszi árpából viszont 33 mázsás átlagtermést értünk el hektáronként. Ez a hír a szövetkezeteseken kívül mindnyájunkat megörvendeztetett. A szövetkezet amellett, hogy biztosította a vetőmag- és a takarmányalapot, munkaegységenként még 2 kg-ot juttatott tagjainak. Az idő azonban halad, KÜSZÖBÖN ÁLLNAK AZ ŐSZI MUNKÁK és a kalászosok elvetésével, helyes talajmüveléssel a jövő évi gazdag termést is biztosítanunk kell. Nagyon helyes, hogy Cilizská Radvaň községben a minap megtartott aratási ünnepélyen értesültünk. — Wimmer Zoltán leveléből -, Sebő Géza, a szövetkezet agronómusa az új kenyér ünnepén a következő évi termés biztosításával is foglalkozott. Ha a szövetkezet tagjai HATÁRIDŐ ELŐTT BEFEJEZTÉK A GABONA BETAKARÍTÁSÁT, most minden erejüket az őszi kapásnövények betakarítására és a talaj előkészítésére fordítják. Cita Béla leveléből a Veľké Kosihy-i szövetkezet gabonatermésének szép eredményiről értesültünk. — A prerovi felhívás nyomán - írja, — szövetkezetünk is bekapcsolódott a gazdag hektárhozamokért indított versenybe. Most örömmel állapíthatjuk meg, hogy a tagság szorgalma páratlan eredmények elérését tette lehetővé. Búzából 28,5 mázsa helyett 31,55 mázsát termeltünk. Árpából közel 36 mázsa volt a terméshozam, de a zab átlaga sem kisebb 30 mázsánál. Az állam iránti kötelezettségünket éppen ezért 109 százalékra teljesíthettük. Köztudomású, hogy a jó talajmüvelés és az agrotechnikai irányelvek betartása biztosíthatja egyedül a bö termést. Veiké Kosíhyn ezekre A MUNKÁKRA NAGY SÜLYT FEKTETNEK és a műtrágyák helyes megválasztásával, istállótrágya adagolásával jelentős mértékben növelték a talaj táperejét. Belányl János a Kostolné Moravce-i szövetkezetről írt. — A szövetkezeti tagok — olvassuk levelét — most arra törekszenek, hogy belátható időn belül munkaegységeik értékét legalább 30 koronára emeljék. Ehhez minden feltételük megvan. Ez idén is igen dús hektárhozamokat értek el gabonából. Az átlagos hozam jóval TÚL HALADJA a 30 MÁZSÁT HEKTÁRONKÉNT, de a tavaszi árpából egyes táblákon 42,6 mázsás csúcseredményt értek el. Tömve van tehát gabonával a nemrég épült, korszerű berendezéssel felszerelt magtár. Hicér Barna, a CSISZ járási vezetőségének tagja leveléből a betliari, dobrál ifjak derekas munkateljesítményéről és szorgalmáról értesültünk. Járási méretben a szombaton és vasárnapokon szervezett aratási műszakokban A ROŽNAVAI JÁRÁS IFJÚSÁGA 15 EZER ÓRÁT DOLGOZOTT LE a gabona betakarításánál. Az ifjúság aratás után bekapcsolódik a föld termővétételére indított országos mozgalomba és részt vállal a talajjavítási munkákból is. Tóth János utólag a nededi szövetkezet tagjainak emberfeletti küzdelméről ír, melyet az áradás alkalmával vívtak a közelmúltban. így a termés nagy részét megmentették. Földjeik igen busásan térítették vissza fáradozásaikat, 27 mázsát termeltek hektáronként. A gabona betakarítását Dél-Szlovákia járásaiban a legtöbb helyen már befejezték. A Közép-Szlovákiai és a KeletSzlovákiai kerületekben azonban temérdek gabona hever kint a földeken. Ezek közé tartozik a trebiäovi járás Is, ahol igazán komoly intézkedésre van szükség, hogy a termést mielőbb biztos helyre tehessék. — A Perbeníki Állami Gazdaságban — Irta Gerényl László — az aratást és a cséplést is befejezték. Az alkalmas napokon kora reggeltől késő estig dolgoztunk, és SENKI SEM SAJNÁLTA A FÁRADSÁGOT, mert hiszen midnyájunk kenyerének biztosításáról volt szó. Belányi János, a gazdaság vezetője a minap megtartott aratási ünnepen keresetlen szavakkal köszönte meg a munkások és az aratásban részt vett brigádosok fáradozásait. Lesz tehát bőven kenyér, mezőgazdaságunk dolgozói ezt a jó termés elérésével biztosították. (th) Os'Xii; mm wmm ...4 České Budéjovicén augusztus 28-án nyitják meg A mezőgazdaság 1960-ban cimű mezőgazdasági kiállítást. A kiállításon a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket, épületeket és az állattenyésztés haladó módszereit is megtekintheti a látogató. A kiállítás megnyitásának napja rohamosan közeledik s ezért a dolgozók társadalmi munkával gyorsítják meg a terep kiépítését. Felvételünk a kilenc tó egyikét ábrázolja, melyeket a kiállítás alkalmából létesítettek. (ČTK felv.) s Az idén nyáron az időjárás jó né X hányszor megtréjálta a turistákat, X üdülésre indulókat, de riasztása még^ sem tudta felvenni a versenyt a csoX dálatos tájak vonzó varázsával. Ro•i mánia nagyszerű nyaraló- és kiráni dulóhelyei a Kárpátoktól a E eket eX tengerig most is zsúfolásig megteltek $ pihenni vágyó dolgozókkal. Ha azon% ban az igazsághoz hűek akarunk ma^ radni, mindjárt helyesbitenünk kell: X el kell hagynunk az előző mondatból X az is szócskát. Aki tizenhat évvel \ ezelőtt járta be ezeket a tájakat, alig| h

a találkozhatott a tengerparti Efoí rián vagy a fenyvesek közé ékelt X Tusnádon a bukaresti vasesztergáX lyossal, a temesvári villamoskalaúzzal ^ vagy a szebeni tanoncgyerekkel. De X még az utóbbi két-három évben is § lélegzetállító változások történtek. X kezdjük talán körutazásunkat a X Román Népköztársaság egyik első száS mú büszkeségével: a tengerparttal. X Hajnalban indul Konstanca felé a > bukaresti expressz és reggel negyed\ kilenckor kell megérkeznie. Megáll a ^ vonat. Igen, jól jár az óránk, pontoX San negyedkilenc. De hol a szűk, koX pott állomásépület? Káprázatos üvegX palota fogad (este igazán káprázatos, X amikor kigyúlnak a neonfények), korX szerű aluljárókkal, minden igényt ki^ elégítő várótermekkel, vendéglővel s X egyéb mellékhelyiségekkel. Az állomás X előtti téren már hosszú sorban váraX koznak - no nem az emberek, hanem | az autóbuszok és a bukaresti Tudor ^ Vladimirescu Üzem készítette kényelX mes trolik. Irány: Mamaia vagy EfoX ria, Vasile Roaita, Mangalia, TechirX ghiol. A tengerparti nyaralókat ösz^ szekötö műúton nagy a forgalom. ^ A Carpati országos turistahivatal X bőröndökkel megrakott szép ChausX son-társasgépkocsijai csehszlovákiai, | magyar, lengyel, német turistákat ^ szállítanak. Egymást követik a kis túX rakocsik is. A végcél: a „plázs", a X bársonyos tengerparti homok s a si^ mogató, hullámaival ringató tenger. ^ Sajnos, a tengervíz simogatását X fényképen nem lehet érzékeltetni. Már X a pazar szállodákat, vendégőket, parX kokat inkább ... lehetne, ha az építés ^ üteme nem haladná meg a fényképé\ szek, a képeslapokat kivitelezők moz^ gékonyságát. De^sebaj, sűrűn kattanX nak az amatörök gépeinek exponálói. X Otthon majd a fényképalbumba újabb i maradandó emléket őrző felvétel ke\rül... X Kilométerekben és Celsius fokokban ^ is meglehetősen messze vannak ide a ^ 2000 méteren felüli havasok, a hazai X és külföldi turisták legtöbbje azon$ ban nem sajnálja a fáradságot. Ütközben kiszállnak a fővárosban, bár egy napra, gyönyörködni mindenekelőtt a Köztársasági Palota idén befejezett, monumentális méretű új gyűlésteremben s az ugyancsak ebben az évben köréje varázsolt Köztársaság térben, ha idejük engedi, ellátogatnak a filmhíradóból már ismert floreascai új lakónegyedbe is. Aztán folytatják útjukat a történelmi hangulatot árasztó Sztálinvárost (Brassót), Szebent érintve a fenyvesek tartományába, sót annál is magasabbra, a felhőbe burkolózó hegycsúcsokig. Az energiájukkal szívesebben takarékoskodóknak az építők itt is segítségükre siettek. Sztálinvárosból autó viszi fel az utasokat a Pojánába, s a luxushotel módjára berendezett turistaszálló kapujában teszi le őket. Innen már csak néhány száz méter a drótkötélpálya — becenevén az „ördögszekér" - indítóállomása, a „végállomáson" pedig két tágas menedékház is várja az érkezőket. Aki viszont augusztusi hóban akar megmosdani, az a Fogarasi havasokat választja. A 2544 méter magas Negoi, a Kleopátra tűje elnevezésű szikla, a Biela-tó és a Biela-vízesés igazi turista csemege. Az izgalmat, veszélyeket kedvélök kifeszített drótkötélen mászhatnak le a jégtől síkos és rendkívül meredek Ördög-árkán. E túra után bizonyosan nem lesz szükségük altatóra a Bilea-vízesés melletti menedékházban ... Még így gondolatban is kifárad az ember, mire a székelyföldi üdülőkre ér. Pedig igazán kár lenne kihagyni Tusnádof és a Szent Anna-tavat, a Gyilkos-tavat, a Békás-szorossal s az ott épülő hatalmas Lenin Vízierömüvel... Egy ilyen körutazás Romániában a dolgozó emberek számára nemrég még csupán álom volt. Ma már inkább csak elhatározás és energia kérdése, hisz a menedékházak egészen olcsón biztosítanak teljes ellátást, a vasútigazgatóság meg a központi turistahivatal csoportos kirándulások szervezésével, kezdeményes körutazási, valamint 50 százalékos turistajeggyel segíti elő, hogy a gyárimunkás és a szövetkezeti paraszt, a középiskolás diák és az értelmiségi nyári szabadsága alatt megismerhesse hazája legszebb tájait. Évről évre egyre többen élnek is a lehetőségekkel. Ez a megélénkült turistaforgalom éppoly sokat mond az ország tizenhatéves fejlődéséről, mint a legbeszédesebb statisztika. KÁNTOR LAJOS No erre már én is közéjük ültem jegyzetfüzetemmel hallgatni. így tudtam meg, 37 mázsás zabtermést értek el az idén — átlagban. De van még valami, amire a ságiak igen büszkék. Joggal ? Hát persze, hogy joggal. Hektáronként tisztán 11000 koronát fizetett a mák. A 15 hektár 106 mázsát termett. — Ez biztosabb, mint a Športka, — mondja nevetve Lövi Gyula, a ságiak könyvelője, — több mint négy telitalálatot hozott a szövetkezeti kasszába. Sőt, hatezer koronát még a beadott mákfejért is kapunk. - Ügy-úgy, ésszel éljen a szövetkezeti tagság. No de azért a koccintásról se feledkezzünk meg — mondja vitazárőként Vámos Józsi bácsi, s ezzel már önti is a poharakba a sági bort, Az öreg már hatvanon túl jár, de oly mozgékony,' hogy nem is állom szó nélkül. Józsi bácsi jólesőn nyugtázza az elismerést, az elnök meg a táncolók felé mutat, hát ott meg versenyben áll az öregek hada a fiatalsággal, akár kint a mezőn. Juhász Lajos, az öreg Kovács, a szőlész, Fogel, a kanász, Csadó, az ellenőrző bizottság tagja, Kucsera Ferenc úgy járják a polkát, mintha csak most indulnának a legénykornak. Pedig hát! Hát igen, az már nagyon régen volt. Legtöbbjük körül mér az unokák forgolódnak. A

RRÓL MÁR SZÓLTAM, hogy bajt okozott az időjárás, arról is tettem említést, hogy hívatlan vendégként árvíz is járt errefelé. Az árpahozamról nem, mert arról az árvízzel összefügésben most akarok beszélni. Az árpa ígérkezett a legszebbnek, már a tavaszi, mert az őszi nem sikerült. A márciusi nem várt fagyok tönkretették. De a tavaszi gyönyörű sűrű növényzetű volt, szinte repesett az ember lelke, ha végig ment a tábla mentén. 72 hektár. A java a Boros-dűlőben volt, a Korpona-patak tőszomszédságában. Ez a rész nem szokott vízjárta rész lenni. Pont a kaszálás befejezéséhez értek, 40 ár állt már csak lábon, a többi kévében volt, amikor azonban délután rájött az eső. Esett egész szombat délután, éjjel, vasárnap sem hagyott fel, hétfőn meg folytatta. — Még sem tartottuk a helyzetet veszélyesnek. Igaz, nem tudtuk, hogy mi van fent, északabbra — adja a felvilágosítást Szögel István nemzeti bizottsági titkár. Kedden reggel Duka József kiment a Boros-dűlőbe már kora reggel, hogy megnézze, mi van a Korponával. Jött vissza megnyugtató hírrel. 40 centiméter kell még, hogy a meder megteljen vízzel. Reggel hét órákkor élesen berregett a telefon. Bolent elvtárs hívott a vágóhídról, hogy baj van. - Mi van? — kérdem. A patak kint van a medréből, s zúdul az árpára. Jöjjön a segítség, ők már, mint a vágóhídiak, már mennek is menteni a gabonát. A nemzeti bizottság vezető funkcionáriusai azonnal mozgósították a lakosságot. Perceken belül talpon volt a városka: szövetkezeti tag, üzemi munkás, városi alkalmazott, mindenki megértette a hívó szót. Több mint 300 önkéntest vittek ki a szövetkezeti kocsik a határba. Több mint négy hektárnyi veszélyeztetett területről egy óra leforgása alatt lehordták a kévéket. Ekkor azonban a Gyerki úton átcsapott a víz s egy 7 és fél hektáros területről a sebes hordalék magával vitte a kévéket. A mentők csatárláncba fejlődtek, s hol térdig, hol mellig a vízben gázolva, több mint öt órán át küzdöttek az árral, hogy a szövetkezeti vagyont megmentsék. Csak részben sikerült, mert a kis Korpona-patak mint egy tajtékzó folyam indult neki a földeknek. Irtózatos küzdelem volt, de az embereket egy eddig ismeretlen tudat, egy mélyről feltörő, fáradságot és félelmet legyőző nagy érzés fogta el. Lankadatlan erővel harcoltak az árral, a természet kegyetlen csapásával szemben s csak otthonukba visszatérve ébredtek tudatára, hogy a közösségi érzés, a szocialista társadalmi vagyon féltése ösztönözte őket ily összefogásra, erejük megtízszerezésére. M

OST, HOGY IPOLYSÁGON KÉSZÍTETT JEGYZETEIMET forgatom, látom, még sok mindenről kellene említést tennem, sajnos, nem tehetem, mert túl'hosszúra szabnám beszámolómat. Jó lenne szólni arról, hogyan tervezgetnek a kis mezőgazdasági városka vezetői, miként tegyék gazdagabbá és szebbé a polgárok, a dolgozók mindennapi életét. Beszélni kellene arról a nemes versenyről, melyet a szövetkezeti élet magasba ívelése érdekében folytatnak a szomszédos Vyškovcével. Említést kellene tenni arról is, hogy a közeljövőben három üzem indul meg itt, melyek újabb munkaalkalmakat teremtenek az ipolyságiak számára. Ám egy valamiről, helyesebben valakiről még szólnom kell. Befejezésül tehát essék még szó Jakab Lajosról, a szövetkezet mezei csoportjának vezetőjéről. Ha író lennék, vagy pszichoanalitikus, hát visszautaznék Ipolyságra csak azért, hogy Jakab Lajossal jobban megismerkedhessem. Rövid ottlétem s a vele való viszonylag rövid beszélgetésem során benne a tiszta, egyszerű paraszti bölcsesség oly gazdag forráséra bukantam, mely megérdemelné a szóban és gondolatokban fogott mélyebb megfogalmazását. Jakab Lajossal az új világ mint kisparaszttal találkozott. Két hektár földecskéje volt, melyet sok verejtékkel dolgozott meg, hogy kerüljön kenyérre, szalonnára s a legszűkösebben ruhára, cipőre. Két komoly segítőtársa volt a munka nehezebbjére, a Kati, meg a Mici. A szamárnak csúfolt nagyfülű öszvérke, meg a sovány lovacska. A bajban s nehézségben becsüli meg az ember a legjobban segítőtársát, s így hát amikor a döntés ideje eljött, addigra már a Mici, meg a Kati annyira Jakab Lajos szívéhez nőtt, hogy ők voltak az okai annak, hogy oly nehezen tudott aláírni. — Azok közé a ritkaságok közé tartozom, aki a feleség rábeszélésére jöttem be, - mondja csendesen maga elé nézve a múltat idézve. Igaz, mégis az elsők között voltam, mert már 1952-ben jelentkeztem. Itt kocsis lettem, mert nem akartam elszakadni Katitól, meg Micitől, tudtam, hogy nekem jobb lesz, csak az aggasztott, ha más kapja kezébe őket, aki nem tudja, mit segítettek nekem, hát nem lesz velük megértő. Az állat is hozzá tud ám nőni az emberhez, de még mennyire. Ha hiszi, ha nem. Reggelenként úgy köszöntöttük egymást, mint akár maguk ott a hivatalban. Bejöttem az istállóba, aztán elkiáltottam magam jó reggelt, ők meg visszanyerítettek, még ma is, ha bemegyek az istállóba, s meghallják hangomat, rögtön felkapják fejüket s nagyot nyerítenek. Babusgattam őket s még azt sem bántam, ha csúfoltak értük. — Azt kérdezi, mi a véleményem a szövetkezetről? Ha a vizes-szamár sokat jár körbe-körbe, egyenes úton már nem is akaródzik neki. A falusi ember addig járta a satuban fogott útját, hogy eleinte el sem hitte, hogy szabadabban is lehet lélegezni. Aztán későbben meg azt hitte, hogy mint az uraságot, magát is meg kell lopnia, csalnia. Hogy jó-e? Hogy a fenébe ne lenne jobb a nagyobb karéj kenyér, a tiszta ágy, a szép ruha, a jő cipő. Csak még persze hiba is akad. Engedékenység és engedetlenség. Keményfejűség és egyéb. Amióta csoportvezetőt csinált belőlem az új vezetőség, próbálgatom a hibákat nyesegetni. Persze nehéz ez is. Az emberek érzékenyek, aztán hamar megsértődnek, ha az ember rákoppint a hibázó tag körmére. Rögtön kész az ítélet: Már te is olyan vagy, mint egy botosispán! A múltkortájt majd hogy én is pórul nem jártam. A múltban nálunk csak a mennyiség számított, a minőség az hekuba volt. Dohogtam magamban — nem jól van ez igy Lajos! Igaz, megmunkálták a földet, de a cukorrépaföldön a trágyázást sok helyen úgy végezték el, hogy nincs benne köszönet. A hibát akkor csak a trágyát szóró gyalogmunkás, meg a csoportvezető tudta és látta, de ma már az egész tagság, a kár most meg az egész tagságé. Persze a csoportvezetőé és a rossz munkát végzett tagé is. No ez így nem mehet tovább. Igaz, nehéz volt. Könnyebb volt dönteni, mint a döntést valósággá tenni. De eljött ennek a napja is. Nem vettem át a földet, nem ismertem el a munkát. Az úgy volt — nevet nem fontos említeni, itthon úgy is tudjuk, aztán még ha eljárna a szám, még megtalálná írni, s erre ma már nincs szükség — hogy este, amikor jártam a határt, a lányok nagy büszkén jelentették: „Lajos bácsi, húsz árral elkészültünk!" Keresztül mentem a földön, hát csak csóváltam a fejem, aztán vissza a lányokhoz. Lesték a szavamat. ök is kíváncsiak voltak... én is, úgy bizony, hogy a sarkamra merek-e állni végre. Nehezen jött belőlem a szó, de aztán csak megkeményedett az utasítás. Csönd volt, hogy a messzi határban csak az én szavamat lehetett hallani, pedig lassan beszéltem: No, lelkeim, holnap reggel ezt a húsz árat szépen kiegyelitek. Ügy-e, így lesz? Aztán olyan csönd lett, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett akár tíz lépésről hallani. De egy szemernyi pusmogás se. Másnap reggel már hajnalban kint voltak a lányok, még daloltak is. Jó munkát végeztek, meg is dicsértem őket. így vezettük *be a lányokkal együtt az új munkaszellemet. Nem dobbal, nem nagy szóval, hangoskodással, de lelkiismeretes munkával kell a szövetkezetben dolgozni. Jakab Lajos elhallgatott. Némán ültünk egymás mellett. A lányokra gondoltunk, s nekem Molnár Margit szavai jártak az eszemben, aki mikor a födémesi lányok s fiúk nevében a koszorút átadta, külön megköszönte az elnöknek, Jakab Lajos csoportvezető atyai szeretetét. ÉJFÉLRE JÁR AZ IDŐ, bent a nagyteremben Kardos Pityu és népi zenekara épp egy végnélküli gyors csárdásba kezd. Áll a bál! A szövetkezeti tagok örömünnepe van ma. Az elnök, a főkönyvelő összemosolyognak, mert ők már tudják a legújabb örömhírt is: a szövetkezet idei pénzügyi terve kiállta a nagy próbát, a súlyos természeti csapás, a három és félvagon árpa veszteség ellenére is a munkaegység végértéke nem változik, 28 koronát fizetnek majd a zárszámadáskor, tehát a 18 korona előlegen kívül még 10 korona jár munkaegységenként. NAGY JENŰ JJJ SZŐ 2 * 1960. augusztus 31.