Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)
1960-08-25 / 236. szám, csütörtök
\ Fontos feladatot oldott meg a szovjet szputnyik-iirhajó Viktor Ambareumjan akadémikus a moszkvai Pravdában azt Irta, hogy a kitűnő szabályozó rendszerrel ellátott óriási szputnyik-ürhajó előbb elérte az atmoszférát, majd sikerrel visszatért a Földre. Élő utasai, Sztrelka és Belka épségben visszaérkeztek. A biológusok és orvosok most tüzetesen vizsgálják a szervezetüket. Xmbarcumjan elismeréssel nyilatkozik a tökéletes irányítási rendszerről és az automata-müszerek nagyszerű munkájáról. Ambarcumjan akadémikus szerint a szovjet tudomány és technika újabb győzelmének jelentősége abban van, hogy fontos lépés az ember világűrutazásának technikai megoldására. A. RADKEVlCS, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának munkatársa a moszkvai tajtóértekezleten bemutatja az összegyűlt újságíróknak Sztrelkát és Belkát. Souphanouvong herceg egységre szólítja fel Laosz népét Németország Kommunista Pártja eaységre szólítja fe' a nyugat-németországi hazafiakat Berlin (ČIK) — Németország Kommunista Pártjának Központi Bizottsági 16. teljes ülésén hozott határozatában felszólítja Nyugat-Németország valamenynyi hazafias erejét, fogjon össze a német niilitarizjnus elleni, a békéért ál a békés egymás mellett élésért folyó harcban. A Küzpenti Bizottság Üléséről szóló közleményt kedden este „a 904 számú német szabadság rádió" közvetítette. Németország Kommunista Pártjának Központi Bizottsági felszólítja a párt minden tagját, nyújtson segítséget a szociáldemokratáknak a NATO politikusai elleni harcban. A két német állam biztonsága és harca a demokráciáért megköveteli valamennyi békeszerető demokratikus és nemzeti erő összefogását. Vientiane (CTK) — Souphanouvong herceg, a Neo Lao Haksat-párt elnöke augusztus 23-án egységre is Souvanna Phouma kormányának támogatására Szólította fel Laosz népét, hogy ezzel meghiúsítsa az amerikai imperialisták és kiszolgálójuk, Nosavan tábornok, volt nemzetvédelmi miniszter reakciós összeesküvését. Souphanouvong herceg, a Patet Lao rádióállomás által közvetített beszédében Javasolta, hogy: • 1. a kormány foganatosítson intézkedéseket mindennemű puccskísérlet letörésére, • 2. a lakosság valamennyi rétege támogassa a kormányt, fejlessze a termelést, és tartsa be a takarékosság elvét. • 3. s kormány kérjen gazdasági támogatást mindazoktól az államoktól, amelyek eddig támogatták a laoszi nemzeti felszabadító mozgalmat és lépjen azonnal diplomáciai kapcsolatba^ ezekkel az országokkal. Souphanouvong herceg Ismét hangsúlyozta, hogy a Neo Lao Haksat-párt teljes mértékben támogatja Souvanns Phouma kormányának bel- és külpolitikáját és hogy azonnal hajlandó a kormánnyal tárgyalásokat kezdeni a vientianei egyezmények teljesítéséről. Szükség esetén a jelenlegi helyzetnek megfelelő további megállapodásokkal egészíthetnék ki a kormány és a Patet Lao egységek között 1957-ben kötött egyezményeket. Az algériai kormány javaslata Bejrut (ČTK) — Az AFP hírügynökség jelentése szerint Be'.kasszem, az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának miniszterelnöke és külügyminisztere közölte, hogy az algériai kormány a többj ország kormányainak a következő hat konkrét intézkedést javasolja: • 1. Az arab országok diplomáciai akcióját, amely a többi államokat arra késztetné, foglaljanak el pozitív álláspontot íz algériai népszavazás kérdésében, amelyet az ENSZ ez idei Közgyűlése elé terjesztenek. • 2. Az arab országok diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak megszakítását Franciaországgal. • 3. Akciókat javasol a francia és más idegen haderők gyors eltávolítására valamennyi afrikai ország területéről, • 4. Önkéntesek toborzását az arab és más országodból az algériai szabadságharcosok megsegítésére, • 5. Az arab országok kormányfői ülésének összehívását az algériai kérdés megtárgyalására. Belkasszem az újságírók kérdéseire hozzáfűzte, hogy az arab országoknak el kellene ítélniük a NATO-tagállamait, amelyek közvetlenül támogatják Franciaország algériai katonai gyarmatosító akcióit. Thaiföld urai támogatják a laoszi reakciót Hanoi (ČTK) — A vietnami rádió beszámolt arról, hogy az úgynevezett „államfordulat elleni bizottság" tényezőinek parancsnoksága alatt álló két . zászlóaljnyi katonaság csak azért jelenhetett meg Vientianetől 70 mérföldnyire északkeletre, mert Thaiföld kormánya megengedte, hogy területén áthaladjon. Thaiföldön e katonák polgári ruhában tartózkodtak és a határ átlépése után egyenruhába öltöztek. A thaiföldi hatóságok Nosavan katonáit sokoldalú támogatásban részesítették, még közlekedési eszközöket is bocsátottak rendelkezésükre. OBERLÄNDER TÁVOZÁSA UTÁN GLOBKEN A SOR A KANCELLÁR EMBERE 1945-ben, röviddel a náeik veresége után a Köln melletti walbergi domonkos-kolostor kapui mögött eltűnt egy hangzatos nevű férfi: Hans Joseph Maria Globke. A felebaráti szeretetet hirdető kedves missziósok maguk közé fogadták a második világháború egyik legnagyobb gonosztevőjét, akinek kezéhez a megölt zsidók és szlávok millióinak vére tapadt. Gyorsan tisztára mosták eltévedt báránykájuk lelkét és visszaadták őt a világi életnek, mely már tárt karokkal várt rá. Globke Laurentius Simer páternak, a kolostor elöljárójának bűnbocsánatával és áldásával hirtelen a nyugatnémet politikai élet kellős közepébe toppant. Igazi karrierje 1951-ben kezdődött, amikor fényes pompával felvették Adenauer kancellár irodájába, majd 1953-ban - mjután Adenauer megnyerte a választásokat - államtitkárrá léptették elő. Ma Adenauer legközelebbi tanácsadója, kormányüléseket készít elő, mindenüvé elkíséri Adenauert és ő állítja össze a látogatók fogadásának sorrendjét. Ezenkívül a bonni kémszolgálat főfelügyelője, titkos milliomos alapot kezel, melyből egyrészt a kormánypárti lapokat, másrészt a revansista és soviniszta szervezeteket pénzelik. Az egyik bonni lap azt írta róla, hogy hatalma nagyobb, mint az összes miíisztereké együttvéve. Adenauer is nagyra becsüli szolgálatait. Egyszer kijelentette: „Nem tudom, ki tudná Globkét pótolni." Mivel érdemelte ki ez az ember Nyugat-Németország legelső „demokratájának" nagy bizalmát? Lapozzunk vissza életrajzában azokba az időkbe, amikor Németországban féktelenül tombolt a hitleri terror. Ma még többet tudunk róla annál, hogy magyarázatokat fűzött a náci faji törvényekhez, melyek alapján a zsidók millióit irtották ki. A világ közvéleményének az is tudomására jutott, hogy Hans Globke nemcsak magyarázatokat fűzött a hírhedt törvényekhez, hanem személyesen is részt vett kidolgozásukban. Ezt bizonyltja a Nürnbergben kivégzett Frick fasiszta belügyminiszter levele is, melyben a vezér kegyeibe ajánlja Globkét, akit kitűnő hivatali beosztottjának nevez. „Dr. Globke kormányfőtanácsos kétségtelenül minisztériumom egyik legtehetségesebb és legügybuzgóbb hivatalnoka. Jelentősen részt vett a) a német vér és a német becsület védelméről szóló 1935. szeptember 15-i törvény, valamint b) az örökösödésvédelmi törvény kidolgozásában" — írta a fasiszta belügyminiszter. Frick még azt is kiemelte, hogy Globke „Ausztria és a német birodalom egyesülésében is elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki." További okmányok azt bizonyítják, hogy Globke - Himmler későbbi jobbkeze — az utolsó percekig szolgálta a nácizmust. Himmler 30 ügyosztály vezetésével bízta őt meg. Kik akarják felbomlasztani Mali Államszövetséget? A g ya rmatosít ók újabb intrikája Afrikában Afrikában a nemzeti felszabadító mozgalmak sikereinek láttán a gyarmatosítók újabb és újabb intrikákat szőnek. Kongóban még mindig fennáll a fiatal köztársaság felbomlasztásának veszélye, s máris újabb merényletet követtek el pgy másik, nemrég függetlenné vált ország, Mali Államszövetség ellen. Kongóban a belga gyarmatosítók, Maliban a franciák állnak e bomlasztó törekvések mögött. Mindkét helyen gyarmatosító érdekek robbantották ki a veszélyt s még abban is kísérteties a hasonlóság, hogy mindkét helyen szeparatista árulók az idegen érdekek kiszolgálói. jMiért éppen a szaka dá rok? Nem véletlen, hogy Afrikéban a gyarmatosítók éppen a szeparatista törekvéseket nyergelik meg, a szakadárpolitika híveiből toborozzák bérenceiket. Ez érthető, hiszen számukra a legnagyobb veszedelmet az afrikai népek összefogása jelenti. Ezért a gyarmatosításban évszázadok óta alkalmazott „osszd meg és uralkodj" elvet érvényesítik. Egymás ellen kijátsszák a különféle gazdasági és természeti jellegű országokat, hogy a kirobbanó ellenségeskedések tüzénél megsüthessék a maguk pecsenyéjét. A gyarmatosítók a legkülönfélébb módszerekkel riasztják el a fejletlen országokat az egyesüléstől, a saját lábukon megálfó gazdasági egységek megteremtésétől. Számukra előnyösebb, ha ezek az országok továbbra is a gyarmatosítókra utaltak maradnak. Ezért hozták létre az önálló gazdaság megteremtésére képtelen kis államok sokaságát. Ezért ellenzik oly rendületlenül az afrikai egységet. Mi történt Mali Államszövetségbe n ? A francia gyarmatosítók már a szövetség függetlenségének kikiáltása előtt igyekeztek aláásni egyesülési türekvésüket. Először ugyanis Felső Volta és Dahomey is csatlakozott a tervezett szövetséghez. Később azonban Párizs közbelépésére bejelentették, hogy meggondolták. Ezek után kiáltották ki ez év júniusában a függetlenné váló francia gyarmatok sorában elsőként a Szenegálból és Szudánból létesült Mali Államszövetséget. A szöTöbbek között a zsidó kérdés előadója volt a birodalmi belügyminisztériumban, valamennyi politikai, személyi és pénzügyi kérdésről döntött és igen nagy szerepe volt az „új rend" megteremtésében hazánkban, Lengyelországban és a többi meg • szállt területen. Mint látjuk, Globke jelentős fasiszta volt, és 1945-ben megérdemelte volna a legszigorúbb büntetést. Ehelyett azonban a katolikus főpapság, Adenauer kancellár és az amerikai megszálló csapatok (amelyektől „persilschein"-t kapott, azaz fátyolt, borítottak náci múltjára) a bonni államapparátus legmagasabb posztjára ültették. Globke és a bonni kormánykörök nem is tagadják, hogy részt vett a fajüldöző törvények kidolgozásában. Globke cinikusan beismeri, hogy tudott a zsidók millióinak kiirtásáról és valódinak ismeri el Frick levelét. Igaz, azt állítja, hogy Frick azért kérte előléptetését, mert az „ellenállás embere" volt. De erről hallgatott, amikor a Der Tag-ban védekezett. Lehet, hogy a bonni propagandisták egyszer még arra is rájönnek, hogy Gőring, Frank, Goebbels, Heydrich és a többiek is — Hitlerrel együtt - a hitlerista gépezet ellen küzdöttek! Globke tovább érvel. Beismeri, hogy ő magyarázta a fajgyűlölő törvényeket, ugyanakkor azt állítja, hogy a törvényekhez fűzött kommentárját úgy írta meg, hogy „utat mutasson a zsidóknak, hogyan bújjanak ki a paragrafusok alól." Jó, hogy azt nem állítja: az ő érdeipe, hogy nem 7 vagy 8 millió, hanem „csak" hat és félmillió zsidó pusztult el a gázkamrákban. Jellemző, milyen cinizmussal fogadják a nyugatnémet körök a Globkét leleplező tényeket. Oberländer esetében is megpróbálták bagatelizálni a felhozott vádakat, mégis kénytelenek voltak a közvélemény nyomására meneszteni védencüket. Több nyugat-német sőt nyugat-európai lap persze másként nézi Globke náci múltját. A Vorwärts, a nyugatnémet szociáldemokraták lapja elferdíti a tényeket és azt javasolja, hogy „helyezzék nyugalomba" Globkét. Int attól, hogy ne ismétlődjék meg az Oberländer-eset, amikor Nyugat-Németország kénytelen volt beleegyezni abba, amit a „másik fél" - a Német Demokra tikus Köztársaság „előírt" neki. A Vooriut, a belga jobboldali szocialisták lapja az újabb leleplezésekkel kapcsolatban azt írta, hogy „sok náci, mint például Adenauer barátja — Globke, magasrangú bonni tisztviselők, követek, katonatisztek, konszernigazgatők aktívan részt vettek a tömeggyilkosságok elkövetésében. A többnyire Adenauer-párti Neue Züricher Zeitung című svájci lap azt javasolja, hogy vizsgálják felül a bonni állam magasrangú tisztviselőire vonatkozó okmányokat, és beismeri, hogy Globke újabb leleplezése Nyugat-Németországban és külföldön,, is nagy érdeklődést keltett. A befolyásos francia le Monde is javasolja Bonnak, hogy komolyan foglalkozzék Globke leleplezésével, mert Globke mindenkinek gyanús. Összehasonlítva Globkét Oberlánderrel, megállapítja, hogy Globkenek nagyobb a bűne. Egész Európa lakosságának egy-! re szélesebb rétegei felháborodottan követelik Globke elmozdítását. Nyugat-Németországban is egyre erősebben sürgetik Globke távozását. A bonni kormánykörök és mindenekelőtt a kancellár most még védik öt, mint ahogy Oberländerhez is az utolsókig ragaszkodtak. Ám, ahogyan a lvovi gyilkos Oberländert sesm sikerült megmenteniük a bukástól. Glob<et sem sikerül megtartaniuk Adenauer kancellári hivatalában, mert a világ közvéleménye erősebb a bonni kormányköröknél, és kikényszeríti hat és félmillió zsidó gyilkosának menesztését. (R. p.) vetségi miniszterelnök, a szudáni M<J" dibo Keita az afrikai országok gazdasági szövetségének szükségességéthirdette és síkraszállt az algériai gyarmati háború beszüntetése mellett. Ez szemet szúrt Párizsban, de nagyon népszerűvé tették a szövetségben, úgyhogy az e hónap 27-re kitűzött elnökválasztáson valószínűleg őt választották volna meg Mali államfőjévé. Ezért a gyarmatosítók iránti hűségéről ismert két szenegáli politikus, L. Senvor, a szövetségi nemzetgyűlés elnöke, valamint M. Dia miniszterelnökhelyettes a Párizsban folytatott tanácskozásokról hazatérve augusztus 20-án a szenegáli parlamenttel elfogadtatták Szenegál kilépését a szövetségből. Keita miniszterelnök a francia hadsereget kérte, legyen segítségére az összeesküvés elfojtásában, az államszövetség egységének megőrzésében. A francié hadsereg azonban a szenegáli szakadárokat támogatta. Ho"" a francia kormánykörök keze van az összeesküvésben, az abból is kitűnik, hogy eleinte „Mali belügyének" minősítették Szenegál különválását. Keita miniszterelnök azonban de Gaulléhoz intézett üze^ netében Párizs tudomására hozta, hogy amennyiben szentesítik az árulást, Szudán kilép a Francia Nemzetközösségből és államszövetségre lép Guineával. Ekkor indult meg a lázas diplomáciai tevékenység és az AP hírügynökség véleménye szerint a francia kormány valószínű a szövetség fenntartására fog törekedni. Közben a szakadárok tovább folytatják a különválás szentesítését, a szenegáli parlamenttel módosíttatni akarják az alkotmányt és felkérték az afrikai országokat, ismerjék el Szenegál önállóságát. Egyelőre még bizonytalan, sikerült-e megtartani az államszövetség egységét. A szudáni nép és vezetője, Keita erre törekszik és — egészen más érdekeket tartva szem előtt — talán a francia kor^ mánynak is ez lesz az utolsó szava. Összefogásban az erő A Mali Államszövetség ellen szőtt ösi* szeesküvés fő tanulsága, hogy valamenynyl afrikai ország számára komoly veszedelmet jelent, ha tagjai a gyarmatosító államok rtemzetküzösségének. Ezek minduntalan beavatkozhatnak ezen országok fejlődésébe és könnyebb lehetőségük nyílik az intrikákra. De az is beigazolódott, hogy a függetlenség meg szilárdításának egyedüli helyes útja, ha az afrikai országok összefognak és megszabadulnak minden függőségtől, s önálló, az ország érdekeit szolgáló nemzeti politikára törekszenek. A kongói árulás, a Malibari lezajlott összeesküvés arra figyelmezteti Afrika népeit, hogy minden erejükkel törekedjenek a gynrmatosítók intrikáinak megakadályozására. E törekvésükben mellettük ál', az egész világ szabadságszerető közvéleménye. SZŰCS BÉLA A. I. MIKOJAN, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első heiyettese fogadta M. Arafát, az Egyesült Arab Köztársaság egyiptomi területének külügyminiszterét, az asszuáni duzzasztógát építkezési bizottságának elnökét. (ČTK). U NU, Burma miniszterelnöke a burmai képviselőházban beszámolt a klnaiburmai tárgyalásokról és megelégedését fejezte ki, hogy egyes vitás határkérdésekben megállapodás jött létre. (ČTK-). A JAPÁN KORMÁNY hivatalos kérelemmel fordult az USA kormányához, adja vissza Japánnak a Fudzsija'ma hegy közelében fekvő területet, amelyből uz amerikaiak katonai lőteret csináltak. (ČTK) NÉMETORSZÁG illegális Kommunista Pártja a keddre virradó éjjel Nürnbergben széleskörű röpirat-akciót hajtott végre. A röpiratok felhívták a figyelmet a bonni háborús politika veszedelmére. A kommunistáknak több száz röpiratot osztottak szét a városban. A rendőrségnek egyetlen röplapterjesztöt sem sikerült elfognia. (ČTK) SZARDÍNIA-szigetén a pertusólai bányászok megszállták a bányát, tiltakozásul az ellen, hogy a munkaadók indokolatlanul félbeszakították a .nunkabérjli rendezéséről folytatott tárgyalásokat. (črK) WASHINGTONI jelentés szerint Eisenhower, Cabot Lodge helyébe az USA ENSZ-beli képviselőjévé J. Wadsworíot nevezte ki. Lodge azért mondott le e tisztségéről, mert a Köztársasági Párt az alelnöki tisztségre jelölte. (ČTK). AZ IZRAELI parlament rendkívüli ülésén az adók és árak emeléséről szóló kormányrendelet megszüntetése mellett döntött. A koalíciós tömb e kényes kérdést a pénzügyi bizottság elé utalta, hogy kikerülje a széleskörű vitát. (ČTK) A STAIESMAN srinagari tudósítójának jelentése szerint Dzsammu és Kasmír indiai államok törvényhozó testületének gyűlésén jelentették, hogy az 1959 év folyamán és ez év első hét hónapjában Pakisztán részéről 144 betörési eset történt Dzsamu és Kasmír területére, amelyek során 18 lakos életét vesztette. (ČTK), ÜJ SZ<"> 3 * 1960 -'"iisztus 25.