Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)
1960-08-19 / 230. szám, péntek
Z ÚJ szOfisiábábí Bíráló szemmel Szocialista hazánkban az építés és a fejlődés rohamos lépésben halad előre. Az elért nagyszerű eredmények mellett akadnak azonban kisebb-nagyobb fogyatékosságok is, amelyek ellen harcolnunk kell, hogy építésünk üteme valóban zökkenőmentes legyen. Ezekről a hiányosságokról számolnak be az alábbi rövid kritikai hozászólásokban levelezőink. Mész- és deszkahiány ... Pribetén sehogyan sem képesek beszerezni az iskola rendbehozatalához szükséges deszkát és meszet. Pedig a deszkalerakat csak 18 km távolságra van a községtől Hurbanovon, de az iskola javításához sosem marad deszka. Ugyanez a helyzet a mészelosztás terén is. Régebben a Jednota látta el mésszel a községet, de most egyáltalán nem érkezik mész a helybeli Chemodrogába. A pribetel lakosok ezen az úton kérik az illetékes szerveket a deszka és mészhiány kiküszöbölésére, hogy szeptemberben tisztára meszelt, kipadlözott iskola- és kultúrház várja a tanulókat. Sütti Józse, Pribete Szomjas utas kérése ... A Dunajská Streda-i vasútállomáson az új menetrend szerint az egyes vonatok — így a déli is — rövid ideig várakoznak. A nyári melegben az utasok alig várják, hogy egy pohár sörrel, vagy málnaszörppel enyhítsék szomjukat. Megrohanják az italmérő asztalt és egymást túlkiabálva igyekeznek az áhított Italhoz jutni. Valóságos kézitusa folyik az elsőbbségért. mert a vonat minden pillanatban indulhat. A szomjas utasok nevében kérdem, miért nem lehet még a vonat érkezése előtt néhány perccel üveg- és papírpoharakban italt készíteni és a vonat mentén árusítani, mint más vasúti állomásokon? Ez a kis munkatöbblet úgy hiszem nem jelentene különösebb megterhelést az állomáson lévő vendéglő kitüntetett dolgozóinak. Plachy László, Zlatná na Ostr. Milyen lesz a harmadik számla ? A poltári járási építészeti vállalat Hrnčiarske Zalužany-ban Szeles Gyula lakásába vízvezetéket szerelt. Az előzetes megegyezés alapján az elvégzett munkáért kb. háromezer koronát kellett volna fizetnie a vállalatnak. De amikor Szeles ellenőrizte a számlát, megállapította, hogy több munkateljesítményt kétszer is számlázták 4464,07 korona öszszegben. Természetesen Szeles elvtárs követelte a végzett munka újbóli ellenőrzését. Ennek alapján megkapta a második számlát 4050,05 koronáról. Sajnos, ez a számla sem felel meg a valóságnak. Szeles elvtárs most kíváncsian várja a harmadik számlát, bízva abban, hogy harmadszorra csak eltalálja a poltári építkezési vállalat a valódi összeget. Kováé Števo, Rim. Sobota Borpince és fürdő nélkül Veľké Bláhovon már egy éve jóváhagyták a borpince építésének tervét és az építéshez szükséges hitelkeretet biztosították. A múlt év decemberében kimérték az alapot, januárban ki is ásták, Azóta hétről -hétre, • hónapról hónapra várják, lesik a munka megkezdését, de Levél Vrbovkáról BIELIK JÜLIVS a lučeneci járásban j (tévő Vrbovka község életéről számol < í be röviden. Az elmúlt 15 év alatt so- [ j kat fejlődött a falu. A szövetkezet, ŕ megerősödött, alig van már egyénileg ( (gazdálkodó földműves. Az aratási és j (cséplési munkák jól haladnak, az ár J pahozam 38—40 q körül mozog. A \ i Z-akció keretében brigádmunkával 6 ( (km hosszú utat építettek Vrbovka és j j Kiarov között. Autóbuszjáratot, ott} Zas</ŕ kapott a község. Ezenkívül kul - \ ? tú\iázat is építettek. Csak még új i \ vetdéglöre volna szükség, mivel a régi { J olyan rozoga, hogy a tetőn beesik az | leső. .^xxxxxxxxxsoooooooooooooo. hiába. Az építkezési vállalat azzal védetezik, hogy még nem készült el a ter*. Ugyanez a helyzet a községi fürdőnél is. A szövetkezet vezetősége még a múlt év elején betervezte ejy fürdő építését, ahol a nyáron a nehéz munkák után felfrissülhetnek, tisztálkodhatnak a tagok. Most pedig joggal kérdik: „Mikor fognak fürödni?" De ami még ennél is fontosabb, hol helyezik el a szövetkezet 10 hektár szőlőjének jónak ígérkező bortermését? Fleischmann Kálmán. V. Blahovo Á mozi nem kávéház ... A trebišovi járásban Solnočka községben Tietente kétszer van mozielőadás. Egyes mozilátogatók megfeledkezve arról, hogy a mozi a kultúrát szolgálja, nem törődve a többi látogatóval, cigarettázva vagy éppen, ha kedvük tartja, szivarozgatva és pipázva nézik az előadást. Ügy látszik, „összetévesztették" a mozit a kávéházzal. Tomi Vince, Solnočka A nyersanyag talán nem közvagyon? Košicén, a Vörös Hadsereg tere sarkán építkezés folyik. A földön ezrével hever a darabokra tört tetőfedő-pala. Megkérdeztem egy munkást, mi ennek az oka? Az felelte, hogy akik idehozzák, csak ledobják a földre. Ha valami megmarad egészben jó, ha nem, úgy is jó.'' A másik eset ugyancsak a Hóllý utcában történt. A 17. sz. ház előtt fehér és fekete szurok maradányai láthatók, amit még 1959 tavaszán raktak ide azzal a szándékkal, hogy az utcát fogják vele aszfaltozni. A munkát megkezdték ugyan, de a lakók többszöri Írásbeli panasza ellenére még máig sem fejezték be... Ki felel az eltékozolt nyersanyagért?, kérdik a Hollý utca lakói? STEIN 1LA, Košice A Veľký Šariš-i szövetkezet tagjai nem ismernek akadályt a gabona betakarításában. Naponta hatvan pár arató vágja a gabonát. Az ifjúság pedig a kévék asztagolását végzi nagy szorgalommal. (M. Tuleja - ČTK-felv.) A BAJČI FÜRDŐT a múlt hónapban adták át rendeltetésének. A helybeli tömegszervezetek társadalmi munka keretében 17 000 brigádórát dolgoztak le a fürdő építésénél. Államunk eddig 100 000 koronát fordított a fürdő építésére, amely a Zakció keretében épült fel. Az utóbbi napokban mintegy 4000 látogatója volt a bajéi Krím-fürdőnek, amely 19 öltözőkabinnal van ellátva. A modernül berendezett bajéi fürdő vária a további látogatókat. PŠENÁK JÓZSEF, Bajč Közérdekű tudnivalók A; új szövetkezetek szociális biztosítósáról is teljes mértékben gondoskodtak, nincsen okuk aggodalomra. Pártunk és kormányunk ugyanis — számot vetve a falu szocialista átépítésének egyre gyorsuló ütemével és fokozódó szükségleteivel — nemcsak megfelelő számú munkaerőt biztosít népgazdaságunknak ezen létfontosságú ágazata számára, hanem az új tagok eddigi kedvezményeinek megőrzéséről is gondoskodik. Betegbiztosítás tekintetében tehát nem érheti károsodás azon dolgozóinkat, akik felbontották alkalmazotti munkaviszonyukat és a mezőgazdasági munkaerőtoborzás keretében 1958. december 31. után tagként beléptek vagy még belépnek egy ún. „kiválasztott EFSZ"-be. A kiválasztott szövetkezetek nyilvántartásáról az egyes JNB-k gondoskodnak. Aki legalább 2 alkalmazotti biztosítási évet szerzett előbbi foglalkozásában, illetve utolsó munkahelyén, munkaviszonyának felbontása után haladéktalanul belép valamilyen kiválasztott EFSZ-be és ott is eleget tesz tagsági, valamint munkakötelezettségének, a 918/1959 számú kormányrendelet értelmében továbbra is élvezi alkalmazotti betegbiztosításából eredő kedvezményeit akkor is, ha ez a szövetkezet később esetleg más, nem kiválasztott EFSZ-szel egyesül. Nem minősíthető a folytonosság megszakításának, ha valaki alkalmazotti . munkaviszonyának felbontása után közvetlenül megbetegszik vagy katonai gyakorlaton köteles részt venni, s ezért nem tud azonnal belépni az EFSZ-be - csupán önálló kereseti tevékenységet nem szabad kifejtenie a közbeeső idő alatt. Aki azonban a jelzett határidőnél előbb, akár egy kiválasztott EFSZ-be is — csak akkor tarthat igényt az említett kedvezményekre, ha belépésével jelentős mértékben hozzájárult a szövetkezet fellendítéséhez. Ezen körülmény eldöntése az EFSZ funkcionáriusainak részvételével az illetékes JNB mezőgazdasági osztályára és egyéb szerveire hárul. Ä munkaviszony tartama alatt szerzett betegbiztosítási kedvezmények megőrzésének folytonosságát a szövetkezetben az 1959. november 1-től 1962. december 31-ig terjedő átmeneti időre állapította meg a fentemlített kormányrendelet. Ha tehát egy „alkalmazottból lett szövetkezetes" ezen záros határidőn belül megbetegszik, tiszta napibérének vagy napi munkadíj-átlagának annyi százalékát kell kapnia betegpénz-juttatás fejében, mint amilyen százalékarányra utolsó munkahelyén volt igénye az EFSZ-be történt belépése előtt. Ez a betegpénz azonban annyival (beleértve a természetbeni járandóságok ellenértékét) csökken, mint amilyen segélyt a szövetkezet szociális álapjából különben is kifizet egyéb tagjainak megbetegedésük esetén. Ezek a kedvezmények mindenekelőtt a gép- és traktorállomások alkalmazottaira vonatkoznak, akik beléptek a szövetkezetbe, valamint olyan dolgozókra, akik az EFSZ sortagjai lettek. Pártunk és kormányunk arról is gondoskodott, hogy a betegbiztosításból eredő juttatásokon felül a rokkantsági és aggsági járadék öszszegszerűsége tekintetében se érje károsodás az „átlépőket". Mert ha egy ilyen szövetkezetest rokkantnak A Stará Turá-i Műszergyár Finommechanikai jelentős helyet foglal el az egészségügyi és orvosi műszerek, vízmérők, manométerek, textilorsók gyártásában. A legutolsó delimitáció szerint a „Prema" ma már az orvosi és egészségügyi műszerek 65 százalékát gyártja köztársasági viszonylatban. A gyár kitűnő minőségű injekciós fecskendőket és tűket, sterilizációs dobozokat, s készülékeket, új kofferkvarclámpákat, bronhoszkópokat gyárt és szállít bel- és külföldre. Az orvosi műszereket gyártó részlegen, ahol az injekciós tűket élesítik, alakult meg a napokban a szocialista munkabrigád címért versenyző tizennegyedik kollektíva. Vezetője, Dudová elvtársnő már 9 éve dolgozik az üzemben. A szocialista munkabrigádnak 10 tagja van, köztük 2 nő. Már eddig is jelentősen növelték a munkatermelékenységet, ugyanis ugyanazon idő alatt ezelőtt kézzel egy tűt élesítettek, ma egy leleményes szerkezet segítségével már 40 tűt élesíthetnek. Az egész részlegen több mint 100-an dolgoznak és a műhelyek közötti versenyben a második negyedévben a hatodik helyről az első helyre küzdötték fel magukat. A legjobb dolgozónak Medňansky elvtársat értékelték. A vízmérőket gyártó részleg mechanikai műhelyét keressük fel. A második szocialista brigád vezetője Miškovič, helyettese Való elvtárs. A brigádba egy teljes műszak, 28 dolgozó tartozik. 1959. december 1-én alakult és 16 pontban dolgozta ki kötelezettségvállalását. A munMtról szóló részben vállalják a terv 'állandó, legalább 101 százalékra való teljesítése, a selejt csökkentése, a kollektíva össtes tagjainak betanítása minden. muikaművelűtre, hogy betegség ÉLETMENTŐ ORVOSI MŰSZEREK KÖZÖTT vagyis 1959. január 1. előtt lépett át ismer el az orvosi véleményező bimunkaviszonyból szövetkezetbe — zottság vagy, ha eléri az aggsági {SSSÍSÍSSSSÍSÍSÍSJSÍSSSS^^ megszavazásához szükséges g korhatárt, az EFSZ-be történt belépéstől számított 5 éven belül legalább olyan összegű nyugdíjat kell kapnia, mint amilyenre utolsó alkalmazotti munkaviszonya feljogosítja. Mindennek feltétele persze, hogy megszerezte az igényjogosultsághoz szükséges biztosítási éveket. Sőt a 77/1957 O. v. számú hirdetmény azt is kimondja, hogy az említett 5 év letelte után a szövetkezeteseknek általában járó (alacsonyabb) nyugdíjat még az utolsó munkaviszonyból eredő járadék felével is meg kell toldani. Végül pedig a szociális biztosításról szóló törvény 88-ik szakasza még további kiváltságokat biztosít az új szövetkezetesnek, amenynyiben ún. érdességek kiküszöböléséről van szó. Az említett kedvezményekben azonos mértékben részesülnek a szövetkezeti káderek megerősítésére kivagy szabadság esetén bármely tag helyettesíthető legyen. Nem feledkeztek meg a mezőgazdaságnak nyújtott segítségről sem. A Lubina —Kopanice-i EFSZ-ben segítettek az aratási munkákban. Több kirándulást rendeztek. Gottwaldovba, Kunovicébe s most mennek Smrdáky fürdőbe, a lednicei kastélyba, a vranovi völgyzárógáthoz. Részt vettek az új üzemi klub építésében. A Finommechanika n. v. egyik legfontosabb műhelye a szerszámrészleg. Azt mondják, hogy ez az üzem szíve. Itt elbeszélgetünk az üzem első szocialista munkabrigádjának vezetőjével, Štefan Hvoždarával, helyettesével Emil Masárral és a műhelybizottság elnökével, Miro Nemeccel. A szocialista munkabrigád tavaly a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójának tiszteletére alakult és felvette Miloš Uher kapitány nevét. Miloš Uher a szomszédos Lubina községből származott, ebben az üzemben dolgozott és innen indult harcba több munkatársával a betolakodók ellen. E környéken harcolt és esett el. Több hű partizántársa dolgozik a gyárban. Az egykori harcosok, ma békés építők, nevelik az ifjúságot, jő szakszervezeti és pártfunkcionáriusok. A gyártásban jó tapasztalatokra tettek szert, a gyár pedig jó nevet szerzett magának mind a belföldi, mind a külföldi piacon. Az egykori lőszergyár ma a békés fejlődést, az egészségügyet és a nép ügyét szolgálja. Orvosi műszerei már sok életet mentettek meg. A Miloš Uher kapitány nevét viselő szocialista munkabrigád tagjaival beszélgetve megtudjuk, hogy 11 tagja közül 4 párttag, öten a CSISZ tagjai és valamennyien szakszervezeti tagok. Megalakulásukkor a brigád tagjai elég nem reális felajánlásokat tettek, amit többször megvitattak maguk között. Az önbírálat azonban használt. Elutaztak a kunovicei és Kysucké Nové Mesto-i üzemekbe, s az ottani tapasztalatok figyelembevételével átdolgozták a kötelezettségvállalásokat. Nézzük csak meg közelebbről a vállalások egy részét, melyek az új bérrendszer bevezetésekor már nagy segítséget jelentéttek. Dušan Vaško, Michal Šteso vállalták, hogy beiratkoznak az ipariskolába, s időközben jó eredménnyel tették le a vizsgákat. A végzett növendékek tablóján láthatjuk őket, melyet az üzemi könyvtár kirakatába tettek ki. Ugyanakkor Vaško és Kusenda elvtársak megtanulják a marós mesterséget, melyből már két hónap múlva vizsgát tesznek. A kollektíva igyekszik szocialista módon, a kommunista erkölccsel összhangban dolgozni és élni. A kollektíva naplót vezet az üzemen kívüli tevékenységről, pontosan nyilvántartja minden egyes tag társadalmi munkáját, sport- és kulturális tevékenységét, szórakozását. Íme, ez a két szocialista munkabrigád keresztmetszete. TV em nyernénk tökéletes képet erről az üzemről, ha nem érdeklődnénk a vállalat távlati gyártási tervéről. Erre a technikai fejlesztés osztálya a leghivatottabb. A vezető helyettese, Antala elvtárs, készségesen ad felvilágosítást. — Természetesen bennünket az ún. mesterséges szív, illetve a mesterséges vérkeringést szolgáló műszer érdekelne - mondottuk. - Az egyik prototípust itt nálunk készítettük el, melynek segít-: ségével Šiška akadémikus orvostanár az első időkben kb. 100 kutyán, j majd később 60 ízben embereken; végzett sikeres műtétet. Azóta még: két műszer készült el, amelyekkel: most Šiška professzor és 10 munka-: társa a Szovjetunióban mutat be mű-! téteket. Ez idő szerint Csehszlová-i kiában 4 különféle típusú műszer! létezik. Rövid idő kérdése, hogy; megkezdődik a legjobban bevált típus sorozatos gyártása. A továbbiakban megtudjuk, hogyf; rendelt dolgozók, valamint a JNB-k az üzem távlati terve szerint új tí pusú vízmérőmüszereket, manométereket és textilorsókat fognak gyártani, melyek minősége nemcsakK termelő részlegek vezetői. Nem tar hogy eléri a világszínvonalat, de a textilorsók növelik majd a kapacitást és a szövetek minőségét is. Több részleg munkáját korszerűsítik és egy újabb nagy csarnok épül, mely esztétika és higiénia tekintetében felülmúlja az eddigieket. Amit eddig láttunk, az is elég bizonyíték arra, hogy a Finommechanika Műszergyár a felszabadulás után; itt mindenre rányomta bélyegét, s' megváltoztatta az emberek gondolkodását. A Javorina környéki falvakban minden nemcsak gazdaságilag, de kulturális téren is hatalmasan fejlődött. Grek Imre által javasolt, vezető állásokat betöltő elnökök, agronómusok, zootechnikusok, gépesltők, könyvelők és a toznak viszont ebbe a csoportba az EFSZ-ek pénztárosai és raktárnokai. A Szociális Gondoskodás Szlovákiai Hivatala tájékoztatási szolgálatának itt közölt kivonatos értesítése alapján tehát azt üzenjük az érdekelteknek és érdeklődőknek, hogy nyugodt lélekkel érvényesíthetik szaktudásukat és rátermettségüket a mezőgazdasági termelésben, mert szocialista rendszerünk e téren is eleve gondoskodott beteg- és járadékbiztosításuk igazságos rendezéséről. K. E. JJJ SZÖ 2 * 1960. augusztus 19.