Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)
1960-07-07 / 187. szám, csütörtök
Az együttműködés nagyszerű példája A štefanovičováiak ncmré gen ünnepelték szövetkezetük fennállásának 10. évfordulóját. .Az EFSZ a . legjobban gazdálkodik a nitrai járásban. .A szövetkezet tagjai nemcsak példásan teljesítik, hanem túl is teljesítik kötelességeidet. Múlt évi hektárhozamaik is nagyobbak voltak a ; tervben előirányzottaknál és különösen a kukorica termesztésében értek el kiváló eredményeket. Túlnyomó részt vetőmagtermeléssel foglalkoznak, amel lyel több EFSZ-t és állami gazdaságot is ellátnak. A jó eredmények egyrészt a szövetkezeti tagok szorgalmas mun kájának. másrészt a védnök üzemük, a Magasépítészeti Vállalat szerelórészlege vezetőségének s a nitrai pedagógiai iskola tanítóínak és diákjainak köszönhető. HOGYAN SEGÍTETTEK A KEZDETBEN? A nitrai Magasépítészeti Vállalat szerőlőrészlegének pártszervezete és az FSZM üzemi tanácsának funkcionáriusai gyakran ellátogatnak, a štefanovičóvái szövetkezetbe, ahol értékes tanácsokat adnak arra, miként kell érvényesülnie a párt vezető szerepének, hogy a szövetkezetesek s a község minden lakosa egyre nagyobb osztályöntudattal szálljon síkra az új győzelméért. A szövetkezetesek ideológiai színvonalának emelése érdekében a legkiválóbb előadók értékes előadásokat tartottak a legidőszerűbb kérdésekről. Szükség esetén igen készségesen gépeket bocsátottak az EFSZ rendelkezésére, s brigádmunkával is hozzájárultak az egyes munkák menetének meggyorsításához. Amíg a nitrai Magasépítészeti Vállalat szerelőrészleg^nek dolgozói politikai, ideológiát munkával segítették a szövetkezetet, a pedagógiai iskola diákjai kulturális műsorokkal járultak hozzá a falusi élet' színvonalának emeléséhez. A védnökök a választások előestéjén gyermekparkot és játszóteret adtak át a falu gyermekeinek. Ezt a játszóteret a város- és falufejlesztési akció keretében létesítették. A szerelési részleg vezetőségének dolgozói segítséget nyújtottak az EFSZ klubjának építésénél is. Ők gondoskodtak a szakképzettséget igénylő munkák elvégzéséről, az előregyártott épületelemek, valamint egyéb építőanyag szállításáról. A pedagógiai iskola 100 tanulója pedig 600 brigadóra ledolgozásával siettette a tavaszi munkák elvégzését. MEGJAVÍTOTTÁK A GÉPEKÉT A nitrai Magasépítészeti Vállalat szerelörésziegének vezetősége már ez év elején az EFSZ rendelkezésére bocsátőlta Július Lavinát, a részleg géplakatosát, aki megjavította a szövetkezet erő- és munkagépeit, hogy készenlétben álljanak az aratásra és a cséplésre. Jozef Mikloviő villanyszerelő arra áldozta fel szabadsága egy részét, hogy villanyt vezetett . be 'az EFSZ épületeibe. A szövetkezet rendelkezik most ezzel a két .elvtárssal és Panáček elvtárs vezetésével a szocialista munkabrigád megtisztelő cím elnyerésére törekvő szerelők héttagú csoportjával egészen az aratás és a cséplés befejezéséig. Szükség esetén, például ha kedvezőtlen, lenne az időjárás, stb., a szerelörészleg vezetőségének többi dolgozója, esetleg a pedagógiai iskola tanítói és tanulói is a szövetkezetesek segítségére sietnek." Megteszünk mindent — mondotta Petráš elvtárs, a szerelőrészleg vezetőségén működő szakszervezeti üzemi bizottság elnöke — annak érdekében, hogy az idei gazdagnak ígérkező termést, minden késedelem és veszteség nélkül betakaríthassuk. KÖVETIK A JÖ PÉLDÁT Az állattenyésztési csoport 15 tagja Čalkovský elvtárs vezetésével követte a nitrai Magasépítészeti Vállalat szerelőrészlege 12 kollektívájának példáját és szintén jelentkezett a szocialista munkabrigád cím elnyerésére induló versenyben való részvételre. A védnökök megszervezték, hogy e kollektívák tapasztalatcserét folytassanak a vállalt kötelezettségek teljesítéséről. Az állattenyészti csoport dolgozói ellátogatnak az olyan szövetkezetekbe és állami gazdaságokba is, amelyek kiváló eredményeket érnek el az állattenyésztésben és az ott szerzett tapasztalatokat saját viszonyaikra alkalmazzák. ÜJABB KÖTELEZEITSÉGEK A štefanovičovái EFSZ védnökei a KSZT ez év márciusában hozott harozata alapján arra vállaltak kötelezettséget, hogy még hatékonyabb segítséget nyújtanak az EFSZ-nek. így például a szerelőrészleg vezetőségének dolgozói automatikus itatóvályúkat szerelnek az EFSZ átépített istállójába, kidolgozzák a csirketenyésztő-részleg központi fűtésének tervezetét és gondoskodnak a fűtés berendezéséről is. A kötelezettségvállalás ezenkívül az aratás és cséplés idején szükséges munkabiztonsági, tűzvédelmi intézkedésekre, továbbá kulturális rendezvényekre, társas utazások és sportjátékok megszervezésére is irányul. Törődnek a szövetkezeti tagok politikai nevelésével, és így minden feltétel megvan a még nagyob gazdasági eredmények eléréséhez. M. Maťašeje 1 ÚJ SZÓFOBTAIÁBŰ ló termés ígérkezik A rohovcei EFSZ kertészetében ) dolgozók példásan teljesítik termelési ( és -pénzügyi • tefvüket.- Ae első-félévre ( előirányozott 110 ezer korona bevé- ' telüket 30 »£er , kcporfliva!-: áiärnyaj-| ták túl. Ez igazolja, hogy László Mik- ( sa kertész,. ért a •'szakmájához, -mert < szorgalmas tagokkal . jövedelmezővé 1 tette a közös'* gazdaság 'iöldségter-) mesztését. ' . . Most az aratást végezzük a szövetkezetben. Az őszi árpa már lekerült a ( földekről s úgy számítunk, hogy 26. { mázsát csépelünk ki hektárodként. < jó termést ígérnek azonban a többi' gabonafélék is és ezért, igyekszünk a ' legkisebb veszteséggel elvégezni a be- < takarítási. - i Grünfeld Zoltán < Rohovce ; Egy évvel előbb Az utóbbi napokban pártunk levelével igen komolyan foglalkoztak Horné Rykynčicén. (zvolení járás). Az eddig elért eretmények alapján elhatározták, hogy a harmadik í>téves tervet, nég'y;_ év alatt. teJj^; šitifi. ? Már ebben az evben kellő intézkedéseket foganatosítanak a cél érdekében. Mivel a lóhere az első kaszáláskor a rossz áttelelés miatt gyengének bizonyult, a betakarítás után megtrágyázták, hogy a másik kaszálásnál a hiányt behozzák. Helyes talajelőkészítéssel és az agrotechnikai határidők betartásával cukorrépából a tervezettnél nagyobb hozamot akarnak elérni. Ugyanakkor növelik a kukorica vetésterületét, hogy több erőtakarmányuk legyen. A kenyércsatára készen 14 felhők közül kiszűrődő napsugár aranyszínűre érlelte p gabonát. Itt• az aratás ideje. Az idei gazdagnak ígérkező termés betakarítására a babkai szövetkezetesek is jól felkészültek. — Ügy készítettük elő ü talajt tájékoztatott az elnök, hogy a nagyteljesítményű gépedet, teljes mértékben kihasználhassuk., l'andi elvtárs, a HNB titkára pedig-~a : növényápolásról "és [ a takarmányok betakarításáról nyújtott felvilágosítást. A gabona még nem mindenütt érett be, ezalatt a szövetkezetesek az eső által hátramaradt munkák elvégzését siettetik. A termésbetakarítás meggyorsítására a Čierna nad Tisou-i állomás dolgozói is jelentkeztek, akik szabadságuk egy részét a szövetkeiétben az aratásnál töltik el. Kertész Pál, Leles §P*i i mpli I P i gSgŕfM ffl Si • >* v A dél-morvaországi szövétkeiétekben is aratnak már. (Emil Bican, - ČTK f elv.) Nagyob gondot fordítanak a istállótrágya kezeléséref is, melyet a mezei trágyatelepre hordanak ki és különféle hulladékanyaggal pótolják, mert ebből akad bőven a szövetkezet portáján. Komposztból pedig az év végéin 600 köbmétert készítenek. Ilyen intézkedésekkel akarják elérni, hogy 1964-ben egy hektárról 50 mázSa kukoricát, 25 mázsa búzát, 25 mázsa árpát, 540 mázsa cukorrépát, 9 mázsa lenmagot stb. takaríthassanak be. Az állatállomány növelésének eredményeként az 1964. évben 1960hoz viszonyítva 73 ezer liter tejjel akarnak többet termelni. Hogy mindennek eleget tehessenek, az összes munkaszakaszokon a szocialista munkaversenyt honosítják meg, mely a tagság sorában egyre nagyobb méreteket ölt. Eredményeit negyedévenként értékelni fogják. BELÁNYI JÁNOS, Hokovce. A jó előkészület fél siker A sárguló árpatáblák és a telten bólogató búzakalászok láttára az okoči szövetkezetesek gyakran emlegették a közelgő aratást. Mindenkinek volt egy-két szava, hogyan kellene szakszerűen, rövid idő alatt s a lehető legkisebb szemveszteséggel betakarítani a termést. Az agronómus — miután minden lehetőt tekintetbe vett — elkészítette az aratási tervet. A traktorsok sorában múlt héten volt nagy a sürgés-forgás. Az utolsó simításokat végezték gépeiken. Minden alkatrészt megvizsgáltak, a csavarokat meghúzták, ellenőrizték a kévekötőket, a kombájnokat, mert a közös a gyors betakarítás érdekében a saját gépparkjára támaszkodik, mely már csak egy kévekötőt nélkülöz. De ez sem baj, mert nagy itt az akarás. A hiányzó gépet Molnár és Németh traktorosok szorgalmukkal pótolják. Rajtuk kívül a többi dolgozó sem nézi, mikor nyugszik a nap. Ha a gépek valamelyikén mégis hiba akad, két ügyes kezű szerelő gondoskodik azonnali eltávolításáról. így készültek fel az aratásra a Dunajská Streda-i járási okoči • szövetkezetesek, hogy zökkenőmentesen és idejében végezhessék el a gabonafélék begyűjtését. Paksi László, Okoc Ä . A Dunajská Streda-i járásban az EFSZ-ek túlnyomó része vállalta a harmadik ötéves terv határidő előtti teljesítését. A szövetkezeteket ehhez nagymértékben hozzásegítik a bratislavai vízgazdálkodási építkezés dolgozói, mivel a járásban 5 helyen talajjavító munkálatokat végeznek. Legjelentősebb közülük a Čalovo— Holiare csatorna építése, mely 11 500 m hosszú és 4 méter széles lesz. Az építkezésen Ján Chlpatý és Gejza Zervan kotrógépükkel több mint 100 ezer köbméter földet helyeztek át, s az év végéig, mire a csatorna elkészül, még 120 ezer köbmétert mozdítanak el helyéről. A 4 millió korona befektetéssel épülő csatorna nemcsak a fölösleges víz levezetésére, hanem öntözésre is alkalmas lesz. A képen Koloman Molnár segédbágeros látható a csatorna partjánák javítása közben. K. Cích felv. — ČTK A járás fejlesztéséért A megnagyobodott levicei járás új nemzeti bizottságának 80 képviselője és szerve is megkezdte felelősségteljes munkáját. Levice a nyugat-szlovákiai kerület legnagyobb járása. .A volt šahyi, želiezovcei, vráblei és Zlaté Moravce-i járások községeinek nagy részét idecsatolták, úgy hogy most 108 község tartozik hozzá. A járás kiterjedése 116 ezer hektár, lakosainak száma 120 ezer. A megnagyobbodott járás új elnököt, új titkárt kapott Ján Králik és Jozef Kollarik elvtársak személyében. Az elmúlt választási időszakban mindketten a želiezovcei járásban dolgoztak. Most a levicei járásban nagy feladat vár mindkettőjükre az elkövetkező években. A járási nemzeti bizottság fő feladatait ismertette a plénum. A legfontosabb feladat a járás mezőgazdasági jellegéből ered. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének szakaszán számos feladat vár a járási nemzeti bizottságra. Mindenekelőtt nagy figyelmet kell fordítani az EFSZ-ek megszilárdítására, politikai és gazdasági szempontból egyaránt. — A kitűzött célhoz vezető út nem ismeretlen előttünk. A tömegpolitikai munka színvonala emelésének útja ez, amely a tagság anyagi érdekeltségének növelését, az önkényes határozathozatalok kiküszöbölését tartja szem előtt. Ezenkívül többet kell törődnünk a szövetkezeti tagok nevelésével és a szövetkezetek aktivizálásával - mondotta Králik elvtárs. Majd így folytatta: Ezen az úton haladva akarjuk elérni azt, hogy egy év leforgása alatt egyetlen roszszul gazdálkodó szövetkezet se legyen a járásban. A harmadik ötéves terv folyamán a haladó technika és technológia bevezetésével megoldjuk a földek öntözésének kérdését és a hektárhozamok növelését. Elmélyítjük' a szocialista munkaversenyt, kiküszöböljük formalitását. Az új járási nemzeti bizottság irányító, szervező munkájával kapcsolatban pedig igy nyilatkozott Králik elvtárs: - Ha meg akarjuk állni helyünket, ki kell küszöbölnünk a nemzeti bizottság munkájából a bürokratizmust és új munkastílust kell bevezetnünk. El kell mélyítenünk a plénum és a tanács együttműködését a nemzeti bizottságokkal, a dolgozókkal. Irányítanunk kell a nemzeti bizottságok munkáját, de ugyanakkor nagyobb önállóságra kell őket nevelni. Králik elvtárs, a járási nemzeti bizottság új elnöke tisztában van. küldetése óriási jelentőségével. Tudja, hogy kemény munka vár rá, de bízik munkatársaiban, a levicei járás új képviselőtestületében és a tanácstagokban. Hogy teljesebb képet nyerjünk a Levicei Járási Nemzeti Bizottság feladatairól és munkájáról, Kollárik elvtársat, a járási nemzeti bizottság új titkárát is megkértük, mondjon valamit az első benyomásokról, az esetleges nehézségekről és a nemzeti bizottság munkatervéről: — Talán azzal kezdem, hogy tizenöt éve dolgozom az állami apparátusban a közigazgatás szakaszán. Most ideszólított a kötelesség a levicei járás titkári funkciójába. Az elején mintha idegenkedtek volna tőlem a leviceiek, de most már eloszlott az első napok bizalmatlansága, — jelenti ki mosolyogva. Bíztatásomra így folytatja: — A képviselők kollektívája jó, lassan megismerkedünk és akkor hiszem, nem lesz nehéz az előttünk álló feladatok teljesítése. Kérdésemre, milyen problémákat kell minél előbb megoldaniok, így válaszolt: - Sok új ember került be a helyi nemzeti bizottságokba. Olyanok, akik még nem ismerik a közigazgatás minden problémáját. Munkájuk megkönnyítésére a nyári mezőgazdasági munkák befejezése után megszervezzük a helyi nemzeti bizottságok funkcionáriusainak politikai és szakiskolázását. így hamarább elsajátítják az új munkamódszereket és kölcsönösen megismerik egymást, az egyes községek problémáit. — De a járási nemzeti bizottság dolgozóiról sem feledkeztünk meg. Politikai és szakismereteiket üzemi munkaiskolák útján . gyarapítjuk. Egyelőre talán ennyit, mivel nem szeretnék az események elébe vágni, — fejezi be a levicei járás új titkára, Kollárik elvtárs. Hát indulásnak talán tényleg eleget hallottunk a levicei járásról, annak ' funkcionáriusairól. Befejezésül még annyit, hogy nem lesz könnyű munka, de a Levicei Járási Nemzeti Bizottság új apparátusának, képviselőtestületének összetétele jó, bátran elmondhatjuk róTük, hogy népünk a legjobbak közül választotta a legjobbakat és ez minden Ígéretnél többet jelent. Skergyák Katalin ÚJ SZÓ 15 * 1960. július ?. i