Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)

1960-07-25 / 205. szám, hétfő

Árleszállítás Romániában Bukarest (ČTK) - Bukarestben valamennyi vasárnapi lap közölte a Román Munkáspárt Központi Bizott­sága és a Román Népköztársaság Minisztertanácsa határozatét, mely­nek értelmében jelentősen leszállít­ják számos közszükségleti cikk árát. Leszállították pl. a textiláru, a lábbe­li, a sertéshús, a rizs, a pékipari ter­mékek, a citrom, a narancs, a gyógy­szerek, az órák, a hűtőszekrények - összesen 1100 különféle árucikk árát. Az 1960 —1961-es tanévben az elsó osztálytól a hetedig osztályig vala­mennyi tanuló ingyen kapja a tan­könyveket. Románia lakossága évente csaknem egy milliárd leit takarít meg az ár­leszállítás eredményeként. Okiratgyűjtemény a szovjet-csehszlovák kapcsolatokról a Nagy Honvédő Háború idejéből Moszkva (ČTK) - A Szovjetunió­ban e napokban jelent meg „Szovjet ­csehszlovák kapcsolatok az 1941 ­1945 közötti Nagy Honvédő Háború­ban" címen azon okiratok gyűjtemé­nye, amelyeket a Szovjetunió külügy­minisztériuma a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság Külügyminisztériu­mával együtt működve készített elő. Az okiratok, melyek túlnyomórészt most először kerülnek a nyilvánosság elé, szemléltetően tanúskodnak azok­ról a hősies harcokról, amelyeket a Szovjetunió és Csehszlovákia nemzetei vállvetve vívtak a közös ellenség ­a német fasizmus ellen. Már 10 000 hallgató jelentkezett a baráti nemzetek moszkvai egyetemére Moszkva (ČTK) - Ez év augusztus 1-én megkezdődik a beiratkozás a baráti nemzetek egyetemére, amelyet a szovjet kormány több ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország közéleti és kormányköreinek, valamint számos lakosának kívánságára létesített Moszkvában. Az egyetemre eddig több mint 10 ezer kérvény érkezett a vi­lág számos országaiból. A kérvénye­zők felvételüket kérik a baráti nem­zetek egyetemére, melynek tagozatai­ra ez idén 500 hallgató iratkozhat be. Az egyetemen a következő évbekben 3000-4000 diák folytathatja tanulmá­nyait. A Szovjetunióé az elsőség a lakásépítés terén Genf (ČTK) - Az ENSZ statisz­tikai adatai szerint 1959-ben a Szovjetunió volt az első helyen Eu­rópában a lakások építése terén. A Szovjetunióban 1959-ben 1000 la­kosként 14,5 új lakásegységet adtak át rendeltetésének. Csehszlovákia ugyanakkor 1000 lakosként 5 új la­kást adott át rendeltetésének és ezzel a kilencedik helyet foglalta el az európai országok sorában. Kína évente 500 ezer tonna cukrot vásárol Kubától Kereskedelmi egyezmény a Kínai Népköztársaság és Kuba között KOMMENTÁRUNK A szocialista országok fejlődése a béke záloga annak a Havanna (ČTK) - A kubai kill- j iigyminisztérium közölte, hogy Ha- | vannában szombaton, július 23-án a Kínai Népköztársaság és Kuba kö­zötti kereskedelmi egyezményt ír­tak alá, mely szerint Kína a követ­kező öt évben évente 500 ezer tonna, azaz összesen 2 millió 500 ezer ton­na cukrot vásáról Kubától. Kuba ezenkívül nikkelt, rezet, mangánt, krómot, kobaltot, dohányt és különféle növénytermesztési- ter­méket szállít a Kínai Népköztársa­ságnak, amely mezőgazdasági ter­mékeket, textilárut, megmunkáló gé­peket, tudományos műszereket, acélt, gyógyszeripari nyersanyagot és egyéb ipari árucikkeket szállít Kubának. A legközelebbi Időben kubai keres­kedelmi küldöttség utazik Pekingbe, hogy egyezményt kössön a Kínai Népköztársaság által Kubának nyúj­tott hitelekről. Havannában az említett kereske­delmi egyezménnyel egyidejűleg alá­írták a két ország tudományos és kultúrális együttműködésére vonat­kozó szerződést is. A New York Post amerikai lap legfontosabb pénteki számában kommen- megállapítása, hogy a Szovjetunió eredménye ^ , . _ _ a §tárt közöl az USA jelenlegi külpoli- nép"gazd'aságfejlesztési tervében fog­^ tikájáról, melyet a szocialista or- lalt ellenőrző számok már nem idő­§ szágokkal és a Szovjetunióval szem O 1 _t-l ! 1.11 A belga katonai egységek távozlak leopoldvil'eból New York (ČTK) - Sajtóügynök­ségek közlése szerint Dag Ham­marskjöld, az ENSZ titkára e na­pokban kijelentette New Yorkban, hogy a belga katonai egységek július 23-án az esti órákban vonták ki utolsó alakulataikat Leopoldvilleből, Kongó Köztársaság fővárosából. Ham­marskjöld közölte továbbá, hogy a kongói helyettesétől, Bunchetől érke­zett adatok szerint a belga katonai egységeket Belgium kongói haditá­maszpontjain vonták össze. Az ENSZ adatai szerint jelenleg az ENSZ kilenc tagállamának mintegy 6000 katonája állomásozik Kongóban. E hét folyamán előreláthatólag 12 140 főre emelkedik Kongó Köztársaság­ban a? ENSZ nemzetközi egységeinek létszáma. n m Kína támogatja Kongó népét ^ ben folytat. Nincs ebben semmi kü­^ lönös napjainkban, amikor ez a poli­^ tika olyan cserepekre tört korsóhoz ^ hasonlít, amelyet a régi módszerek­^ kel már sehogyan sem lehet össze­^ ragasztani. Az USA ugyanis a szo­^ cialista országokkal szemben foly­^ tátott külpolitikájában állandóan fi­^ gyeimen kívül hagyta a mindennapi ^ élet támasztotta követelményeket, az ^országok kapcsolataiban feltétlenül ^ szükséges alapvető normákat és első ^ sorban azt, hogy a világban megvál­^ tozott az erők viszonya. Ennek ered­^ ménye nem lehetett más, mint az, ^ hogy ez a politika csődbe jutott. ^ Az említett kommentár szerzője, ^ de rajta kívül is sokan felteszik a ^ kérdést, hogyan lehet ebből kilábol­^ni? Van-e még ma egyáltalában ér­^ telme ahhoz a politikához igazodni, i melyet annak idején George Kennan ^ hirdetett, hogy t. i. „feli kell tartóztat­^ ni a szocialista országok előrehaladá­^sát"? Az említett kommentár szer­§zője határozott válasza Így hangzik: § — Nincs értelme, mert ez a politika ^ csődöt mondott, csak az a hiú áb­ä ránd volt az alapja, hogy a Szovjet­> unió a reája nehezedő külső nyo­$ más alatt összedől. Ez a hiú ábránd szerűek. A hétéves terv első évére ugyanis az ipari termelés 7,7 száza­lékos növelése volt előirányozva, de a tények arra mutatnak, hogy ez a termelés több mint 11 százalékkal növekedett a Szovjetunióban. A terv­ben előirányzott és a tényleg elért növekedés közötti különbség értéke mintegy 50 milliárd rubel. A Szov­jetunió iparában a termelés rohamos növelésével egyidejűleg a múltban sohasem tapasztalt ütemben vezetik be az új technikát a termelésbe. Széleskörűen honosítják meg a hala­dó technológiai folyamatokat, a gé­pesítést és az automatizálás módsze­reit. A tervben előirányzottnál sok­kal gyorsabb ütemben növekszik a munka termelékenysége, csökkennek a termelés költségei. A Szovjetunió gazdasági sikerei következtében állandóan kisebb lesz a közismert történelmi körülmények következtében a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok gazda­sága között lévő különbség. Míg a Szovjetunió ipari termelése 1957-ben az USA ipari termelésének 50-55 százalékát tette ki, 1960-ban ez az arány már 60-65 százalékban fe­jezhető ki. A Szovjetunió a hétéves terv teljesítése után a termelés né­Pckingben vasárnap nagy népgyűlést rendeztek, melynek résztvevői 650 millió kínai nevében manifesztációsan kijelen­tették. hogy rokonszenveznek Kongó né­pével é9 támogatják az agresszió s az imperializmus ellen vívott hfcrcát és a nemzeti függetlenségért folytatott küz­delmét. A népgyűlésen részt vett Csou En-laj, az Államtanács elnöke és helyettese Csen Ji, továbbá Sen K-zsu, Pheng Csen, Kuo Mo-zso, az Állandó Bizottság alelnökei, ezenkívül az állami és közéietl szerve­Lumumba megérkezett New Yorkba New York (ČTK) - Patrice Lu­mumba, Kongó miniszterelnöke vasár­nap repülőgépen Londonból New Yorkba érkezett. Megérkezése után kijelentette, hogy „a béke Kongóban a belga katonaság haladéktalan távo­zásétól függ". Egyidejűleg közölte, hogy hétfőn sajtóértekezletet rendez, melyen tájékoztatni akarja a világ közvéleményét, milyenek voltak va­lóban a Kongóban legutóbb lezajlott események. Elismerését fejezte ki az ENSZ Biztonsági Tanácsának azért, hogy határozatot hozott, amelyben Kongó területének elhagyására szólít­ja fel a belga katonai alakulatokat. zetek további képviselői. Liao Csheng-cs, az Ázsiai és Afrikai országok állandó szolidaritása bizottságának elnöke beszé­det mondott a nagygyűlésen. A gyűlés résztvevői egyhangúlag el­fogadták annak a nyilatkozatnak a szöve­gét, mely szerint támogatják Kongó né­pének függetlenségéért és az imperialis­ták agressziója s beavatkozása ellen foly­tatott harcát. s különösen akkor terjedt el, amikor hány legfontosabb ágazatának abszo Š „Oroszországnak nem volt sem hid- [út terjedelmében túlszárnyalja, to­§ rogénbombája, sem pedig rakétája". v ábbi ágazatok termelésében pedig ^ A Szovjetunió feltételezett bom- szorosan megközelíti az USA terme­i lása helyet „az ország csodálatos lését. A Szovjetunió ipari termeié­S belső fejlődésére" került sor. Külpo- séne k rohamos fejlődése a legfonto­fc litikai téren úgy alakult a helyzet, s abb tényezők a szocializmus és a ť n ? or»4* A w-, il 1 í A »» rl r, f Dnnlrrtf A11AÍ« ^ ahogy azt a milliárdos Rockefeller ^a múlt héten jellemezte: „A világ­fc hatalom a Szovjetunió oldalára toló­dott át". * § Valóban az erők átcsoportulását Július 23-án repülőgépen Leopoldvillé- s a szocialista tábor javára ma már be érkezett a guineai katonaság első eso- v ­portja, mely az ENSZ nemzetközi katonai alakulatainak kötelékeibe tartozik' Í § megcáfolhatatlan ténynek, feltartóz­A nyugatnémet igazságszolgáltatás védi a náci gonosztevóket Bonn (ČTK) — A nyugat-németországi ansbachi bíróság esküdtszéke július 23-án szabadlábra helyezte Max Simon volt al­tábornagyot, az SS 13. hadtestének pa­rancsnokát, aki 1945 áprilisában kötél általi halálra ítélt és kivégeztetett három német polgárt azért, mert az egyik lefegyverezte a hitler ifjúság osztagát, mely községében ellenállást akart tanú­sítani az amerikai katonasággal szem­ben. További kettőt azért végeztek kl. mert nem akarták aláírni azt a halálos ítéletet, amelyet a rögtönítélő bíróság hozott polgártársuk fölött. Ugyanakkor szabadlábra helyezték Simon cinkostársát, Ernst Ottó volt SS-őrnagyot is. ^ hatatlan folyamatnak kell tekinteni. ^ A béke megőrzésének döntő fontos­^ ságú feltételeit a termelés fejlesz­^ tése alapozza meg. A szocialista ter­i melés már ma is bebizonyította és b az eljövendő években még kifejezet­^ tebben bebizonyítja a kapitalista ^ termelés fölötti fölényét. A Szovjet­§ unió Kommunista Pártja Központi SSK?ÄľTlôÄ^ nfmzetíľzľľs=yererr SaTná g s meiyen az ipar, a KOZieKeaes iej- történplmet Az élpt már réopi | iesztésenek, az új technika beveze- tor t. e. nelme t- A z _. ele t n 13 1! , r. e9ei 5 tésének kérdéseiről tárgyaltak, is­^ mét megcáfolhatatlanul utalt a biz­^ tonság azon érzésére, amelyet a ^ szovjet dolgozók a következő har­^ nňc iMc7iSvn! fpip7nplf ti' M6rr si kapitalizmus versengésében, hiszen ma mSr megközelítőleg egy szintet ért el a két társadalmi világrend­szer egy főre eső termelése. A föld­kerekség lakósságának egyharmada a szocialista országokban él, melyek az ipari világtermelés termékeinek több mint egyharmadát állítják elő. Ez az egyszerű de határtalanul fon­tos tény tanúskodik a két világrend­szer közötti küzdelem végső, múlha­tatlan eredményéről, arról, hogy a szocialista országok győzelmet arat­nak a gazdasági versengésben. Mindezek és más körülmények is egyre kifejezőbben befolyásolják a egy § ben." Az SZKP KB tárgyalásainak régen csődbe juttatta Kennan elméletét, amelyről az USlA-ban csak most kezdenek kételkedni. A szocialista országok virágzó gazdasága egyre erősebb, leküzdhetetlen gátat emel az imperializmus provokációival, ár­mánykodásaival szemben. MILAN M ADR Az NDK hivatalai további bizonyító anyagot szereztek Bonn agresszív céljairól Berlin (ČTK) — Az ADN sajtó­ügynökség július 23-án közölte, hogy Joachim Steppat, a nyugatnémet ha­ditengerészet kiéli parancsnokságé­Az USA és Nagy Britannia együttműködik a Szovjetunió fölötti kémrepülésekben London (ČTK) — Chapman Pincher, s Daily Express katonai tudósítója július 22-én közölte, hogy az Amerikai Egye­sült Államok további „egyezményt" kö­tött Nagy-Britanniával. Anglia kormánya egyetért azzal, hogy amerikai repülőgé­pek angol haditámaszpontokról felszállva folytassák kémrepUléselkct a Szovjetunió fölött. Az egyezmény szerint a két or­szág kormánya a jövőben szoros együtt­működésben fejti ki ezt a tevékenysé­get. Az agresszív jellegű berepülések összefüggnek azokkal az előkészületekkel, amelyeket az amerikaiak tesznek a Szov­jetunió meglepetésszerű megtámadáséra. Az amerikai haderő képviselői szerint a következő három okból kel! folytatni a berepüléseket a Szovjetunió területe felé: # 1. További repülőgépek legénységét kell kiképezni az olyan célpontok fölötti berepülésekre, amelyeket az angol tá­maszpontokról irányított „első csapás" alkalmából bombáznának. # 2. A kémrepülések azért fontosak, mert a nyugati „védelmi tervek" a szov­jet rakétákról szerzett tájékozottságon alapszanak. # 3. A Szovjetuniónak be kell bizo­nyítani, hogy a szövetséges bombavető repülőgépek állandó készültségben vannak. A Daily Express katonai tudósítója sze­rint megegyeztek abban is. hogy az USA Nagy-Britanniát állandóan tájékoztatja az atombombákkal felszerelt repülőgépek útjairól. - ——• - y • y.y jw— • AZ OSZTRÄK köz­vélemény éles til­takozása ellenére Grácban fasiszta tornász-kongresz­szust tartottak. Jellemző, hogy külföldről éppen a szudétanémet re­vansiszták Nyugat Németországból és Franco Spanyolor­szágából a Falan­ga fasiszta egylet küldöttségei vet­tek részt a kong­resszuson. Červený (ČTK) nak dolgozója néhány nappal ezelőtt az NDK területére szökött és szá­mos értékes okiratot adott át az NDK hivatalainak. A legtöbb iraton a következő megjegyzés olvasható: „NATO Secret", „Szigorúan bizal­mas" vagy „Szigorúan titkos". Ezek az iratok ismét megcáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a nyugatnémet militaristák atomtámadásra készül­nek a szocialista országok ellen. E célra a schleswig-hollsteini tá­maszpontokat és az atomfegyverek­kel felszerelt hadihajókat szándé­koznak felhasználni. Joachim Steppat kijelentette, hogy önkéntesen lépett a haditengerészet kötelékeibe, mert úgy vélte, hogy az csak a védekezés céljait szolgálja. Csaknem négy évi szolgálata alatt azonban meggyőződhetett ennek el­lenkezőjéről és ezért elhatározta, hogy az NDK-ban fog letelepedni. Rendőrterror Spanyolországban Madrid (ČTK) - Franco rendőr­sége az 1939-es polgárháború befeje­zése óta e napokban eszközölte a legnagyobb arányú letartóztatásokat Spanyolországban. A rendőrség An­dalúziában és Cordoba egyes körze­teiben rendezett razziák folyamán több mint 3000 embert tartóztatott le. Sajtóügynökségek jelentései sze­rint a rendőrség kegyetlenül megkí­inozta a letartóztatottakat, bár az ! akciónak - a Francé Presse sajtó­' ügynökség híradása szerint — „csu­pán ovóintézkedés jellege volt s a lakosság magatartása nem adott rá okot". Amerikaellenes tüntetés Argentínában Buenos Aires (ČTK) — A diákok péntek este hatalmas tüntetést ren­deztek Argentína fővárosában. El­égették az Amerikai Egyesült Álla­mok zászlaját és Kuba zászlaját vonták fel az argentin parlament előtti zászlórúdra. A tüntetés folya­mán több diákot letartóztattak. Egy francia ezred az algériaiak fogságába esett Párizs (ČTK) — Algériában szün­telenül folynak az ádáz harcok a francia gyarmati katonaság és az algériai nemzeti felszabadító hadse­reg között. A l'Humanité e napokban közölte, hogy az algériai hadsereg fogságba ejtett egy egész francia ezredet a kabyliai El-Xern körzetben. Az ütkö­zetben 8 francia katona megsebesült, 8 elesett és több francia páncélkocsi harcképtelenné vált. Franciaország közvéleménye to­vább folytatja erőfeszítéseit az algé­riai vérengzés beszüntetésére. A köz­vélemény erre vonatkozó legutóbbi adatai szerint például Seine megye lakosságának 78 százaléka követeli, hogy a békekötés érdekében vegyék fel haladéktalanul a tárgyalásokat az Algériai Köztársaság ideiglenes kor­mányának képviselőivel. Ny. Sz. Hruscsov a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke üdvözlő táviratott küldött S. Bandaranaike asszonynak Cey­lon új kormánya elnökének. Táviratában szívből jövő jókívánságait fejezi ki Cey­lon népének, új kormányának és S. Ban­daranaike asszonynak. (ČTK) Szicíliában állandóan működésbe van az Etna tűzhányó-hegy amelynek központi kráteréból kilövelt kövek már csaknem 3,2 méter magas réteggel borítják be a tűzhányó közeli környékét. (ČTK) Debré követeli Franciaország mielőbbi felszerelését atomfegyverekkel Párizs (ČTK) - Debré miniszterel­nök a francia nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának szombati ülésén erélye­sen követelte, hogy a francia hadse­reget mielőbb szereljék fel atomfegy­verekkel. Követelését a következő­képpen indokolta meg: „Csak raké­tákkal és nukleáris fegyverekkel ren­delkező országokiTák van szavuk a világesemények eldöntésében!" Űjra be akarják csapni a népet Bonn (ČTK) - Németország Szo­ciáldemokrata Pártja tagjainak és kisebb funkcionáriusainak viharos ellenállása azzal* a támogatással szemben, amelyet a párt vezetősége az atomfegyverkezés előkészítését szorgalmazó Adenauer rpolitikának nyújt, a párt elnökségét manővere­zésre késztette, amelynek célja a tagság megnyugtatása és emellett a párt politikai irányvonalának foly­tatása. Erler, a párt elnökségi tagja július 22-i rádióbeszédében azt állí­totta, hogy tulajdonképpen semmi sem történt, az NSZP továbbra sem híve az atomfegyverkezésnek, vi­szont már azelőtt is állást foglalt amellett, hogy az NSZK kiépítse a Bundeswehrt és a NATO tagjai so­rában foglaljon helyet. NATO-beli tagságának fő okát, hogy a Bundes­wehr számára atomfegyvereket sze­rezzen, Erler azzal az együgyű állí­tással igyekezett leplezni, hogy Né­metország Szociáldemokrata Pártja követeli, hogy Nyugat-Németország ezen agresszív tömb vezető szervei­ben „a leszerelést szorgalmazza". / ÜJ SZÖ 25 * 1960. július 22.

Next

/
Thumbnails
Contents