Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)

1960-07-16 / 196. szám, szombat

A Dolgozók XL Filmfesztiválja HALLGATÓ CSILLAG ' Stanislav Lem Asztronauták című utópisztikus regénye alapján készült a bratislavai fesztivál hatodik napján bemutatott Hallgató csillag című film. A német-lengyel közös produkció elsősorban azoknak a várakozását elégítette ki, akik a fantasztikum kedvelői, járatosak a műszaki tudományban, ismerői a kibernetika, a maghasadás, az atomfizika és az űrhajózás problémáinak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Einstein relativitás-elméletének, az atomfizika törvényeinek beható ismerete nélkül nem volna érthető és élvezhető a film. A fordulatos cselekmény számol a technikában kevésbbé járatosakkal is, fel tudja csigázni az egyszerűbb nézők érdeklődését is. Valahol Európában - alkalmasint a Tátra északi, lengyel oldalán — egy sereg tudós dolgozik az emberiség merész álmainak megvalósításán. A szovjet tudós mellett ott látjuk Amerika neves atomfizikusát, /aki megelégelte a nyugati pénzemberek mesterkedését, és tudását nem a rombolás, a halál, hanem az emberi haladás szolgálatába akarja állítani. De szinte jelképesen ott van minden világrész tudósa, egy japán orvosnő, kínai fizikus, néger távirdász, lengyel technikus, német és indus atomfizikus személyében, y A fantasztikus-utópisztikus történet azzal indul, hogy híre megy: a Vénusz bolygó nagytudású, ismeretlen lakói támadást terveznek a Föld ellen. A fantasztikus hír következményeként a tudósok a Kosmokrátor I. nevű hatalmas űrhajón elindulnak a Vénusz bolygóra, hogy felülvizsgálják a helyzetet. 1970-ben vagyunk és a film szerint az ilyen űrhajózásra megvannak már a technikai előfeltételek. A nyolc atomfizikus viszontagságos űrhajózás után le is tud szállni a Vénuszon és itt az a megdöbbentő felfedezést teszi, hogy lakói valóban támadást akartak intézni a Föld ellen. A támadásra való készülés azonban őket döntötte szerencsétlenségbe és bolygójuk teljes pusztulását okozta. Kietlen, fölégetett talaj, félelmetes romok fogadják a Föld követeit; a szörnyű pusztulás arra vall, hogy a bolygó lakói nagyon fejlett kultúrával rendelkez! A szovjet űrkutatás újabb eredményei tek, technikájuk a mi földünkön ismert technikát is felülmúlhatta. A rádiósugárzás megsemmisítéssel fenyegeti az űrhajót és ezért a Vénuszon járó tudósoknak a legkisebb késedelem nélkül vissza kell térniök a Földre. A nagy sietés áldozattal jár, három tudós a bolygón marad és menthetetlenül elpusztul. Hősi haláluk azonban nem meddő: az űrhajósok híradást hozhattak a messzi bolygóról és meghirdethetik azt az előttünk jól ismert nagy tanulságot, hogy bűn a tudományt háborús célok érdekében felhasználni; minden felfedezésnek és találmánynak az egész emberiség javát és üdvét kell szolgálnia. Ez a humanista gondolat, amely piros fonálként végigvonul az egész cselekményen, olykor elfeledteti a nézővel, hogy sokszor csak trükkökről van szó, s a filmnek nem egy fantasztikus eleme kissé ingatagon támaszkodik a tudományra. A sok fantasztikum egyébként az eszmei mondanivaló kárára megy, amely a film végén elég szőlamszerűen és sematikusan kerül kihangsúlyozásra. Nem ártott volna az sem, ha kevesebb a „szakszerű", olykor olcsón ható párbeszéd és ha a film alkotói erősebben hozták volna előtérbe az űrhajósok emberi, személyes problémáit. Amit ebben a tekintetben nyújt a film, nem elegendő és egészében csökkenti a mondanivaló művészi értékét. Kurt Maetzig rendezése alaposan kiaknázza a fantasztikumot, sok hatásos trükkel él, a film igen ügyes kameramanja pedig a segítségére van, hogy a jövő elképzelései valóságosnak, hitelesnek tűnjenek. S így egy izgalmas, szélesvásznú színes filmet látunk a holnapról, olyan tanítással, amelyet minden néző megszívlelhet és el is fogadhat. A bemutató közönsége — különösen a fiatalabbja — a német-lengyel közös produkciót nagy tetszéssel fogadta. (i) NAPSUGAR UTCA A seregszemlén eddig két olyan nagy filmet láthattunk, melyekről elmondhatjuk, ha nem is jelentenek új utat vagy határkövet a film történetében, de igényes mondanivalójuk és művészi kivitelük maradandóvá teszi őket. Elsősorban a „Ballada a katonáról" című szovjet filmről mondhatjuk el ezt, emberisége és sajátos lírája mélyen hatol a néző szívébe, rangban azonban nem marad el mögötte Roberto Rossellini kitűnően komponált filmje, a „Della Rovera tábornok" sem. Az a tény, hogy a fasizmus sivár embertelensége és véres terrorja még egy szélhámost is feleszméltethet és igaz emberré tehet, De Sica remek alakításában mesterien került kihangsúlyozásra, és az olasz filmet a Ballada a katonáról c. filmhez hasonlóan felejthetetlenné teszi. A fesztivál hatodik napján bemutatott francia film, a „Napsugár utca" nem egy tekintetben ugyancsak igen jelentős műnek mondható. A filmek átlagából elsősorban az emeli ki, hogy hangja igen emberi, környezetrajzában és emberábrázolásában pedig meglelhetjük benne azt a neorealizmüst, amely a legjobb olasz és francia rendezők sajátja - és nem egy filmjüket a nagy szovjet alkotások mellé állítja. Egy Henri Neveux nevű francia munkás — afféle a jó értelembe vett kispolgár - 19i2-ben hazatér kétéves német hadifogságából. A kissé megöregedett és megtört férfi két gyerek helyett otthon hármat talál, azonban nem támad összeütközés, családi háborúság, mert az asszony a szülés következményeibe belehal. Neveux magáénak tekinti az ismeretlen apa gyermekét is, nem vesz új asszonyt a házba, egyedül neveli fel a három gyereket. A gyerekek felcseperednek és a szaporodó évek mind újabb és újabb gondokat hoznak az apának. Neveux nemcsak keresetét és idejét, hanem apai szíve minden szeretetét odaadja gyerekeinek és cserébe kevés hálát kap. A közelgő öregség nagy magánnyal fenyeget, a gyerekek egyre jobban eltávolodnak, elidegenednek apjuktól. A legidősebb fiú sportember, Franciaország kerékpárbajnoka. A hírnevére büszke apának nem sok örömet okoz, annál több apró bánatot, az újságszenzáció kedvéért nevetséges hazugságokat állít róla és szégyenbe hozza. A lány sem válik azzá, aminek Neveux látni akarja, a munkás, tiszta élet helyett egy idősebb párizsi gyáros és újságtulajdonos szeretője lesz, aki azzal hitegeti, hogy válása után feleségül veszi. A harmadik gyerek is csak szomorúsággal és bánattal nehezíti meg öregségét. Lázadó, heves 'természetű ez a fiú, nem jár jó úton, a törvénnyel való összeütközése után az a veszély fenyegeti, hogy javítóintézetbe zárják. Ogy tűnik q film végén, hogy ez a kispolgári francia család végleg szétesik és Neveux öregségére minden szeretet nélkül magára marad, de akkor a legfiatalabb ráébred arra, mi mindent tett érte nevelőapja és visszatér hozzá. Denys de la Patelliére rendezői érdeme, hogy az érzelmes történet egyetlen jelenetében sem siklik olcsó érzelgóségbe, s mindvégig a nagyon emberinek határa között marad. Ugyanúgy nem emelhetünk kifogást a film környezetrajza ellen sem, amely egy párizsi előváros lüktető, igen hiteles hamisítatlan életét mutatja. Egy nagy : francia színész, Jean Gabin mesteri alakítása, szívbéli, természetes humora, mélyen belüliről fakadó, átélt játéka élménynyé teszik ezt a jól megkomponált, szép francia filmet a szülői szeretetről, az apai szív örök áldozatkészségéről, és a fiatalok, a maguk külön útját járni akaró gyerekek hálátlanságáról. (r) I Az űrkutatás még nem egészen hároméves, s egyes vonatkozásokban máris szinte „fejtetőre" állította azokat a nézeteket, amelyeket korábban — tényleges mérési adatok hiányában — feltételeztünk. A szputnyikok sikere nyitotta meg a lehetőséget ahhoz, hogy többé ne következtetésekkel, hanem tényleges méréssel határozzuk meg Földünk legközelebbi környezetét, és próbáljunk meg eldönteni olyan kérdéseket, mint például: meddig tart a Föld légköre, hogyan változik a levegő sűrűsége, milyen összetételűek a rádiózást erősen befolyásoló légrétegek, melyek az élő szervezet létfeltételei az űrben stb. Mint a tudományos kutatás oly sok más esetében, ezúttal is az történt, hogy sok fogas kérdés megoldása szinte szükségszerűen újább feladatokat hozott magával. Elegendő itt csupán egy rendkívül jellemző példára hivatkozni: a kozmikus sugárzás kutatásának fejleményeire. Mint ismeretes, mind a szovjet, mind az amerikai kutatók a szó szoros értelmében semmit sem sejtve mérték a Földünk magas légkörébe érkező kozmikus sugárzást, és eközben — a kísérletek véletlen „melléktermékeként" - felfedezték a Földünket körülvevő sugárzási gyűrűt, az úgynevezett van Allén-féle övezetet. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája a szovjet mesterséges holdakkal és űrrakétákkal végzett kutatások eredményeit, valamint az egyes kísérleteket megelőző és követő elméleti vizsgálatokat immár négy kötetben jelentette meg. Az alábbiakban a negyedik kötetből igyekszünk néhány, az újságolvasó ember számára is érdekes és tanulságos eredményt kiemelni. Lüktet a légkör Már az időjárásjelentésekből is tudjuk, hogy Földünk légköre egyáltalában nem valami állandó, váltóid zatlan burbk, hanem összetétele, nyo3 mása, hőmérséklete állandóan módosul. Hosszú időn át azt gondolták azonban, hogy alapvető változásoknak csupán a felhőzet javarészét tartalmazó alsó 10 kilométeres réteg van kitéve, a fölötte levő, körülbelül 20 kilométeres réteg (sztratoszféra) legfeljebb néhány magas felhőt tartalmaz, s bizonyos állandó irányú szelek fújnak benne, ám mindaz, ami a két alsó réteg felett van, gyakorlatilag állandó és változatlan. Ezek az elképzelések rendre megdőltek. Ameddig csak a légkörkutató rakétákkal mérték Földünk légkörét, az egyes mérések útján kapott eltérő eredményeket annak tulajdonították, hogy a rakéta típusa meg a sebessége változott, tehát általában a mérőberendezéssel kapcsolatos tényezők hatására gyanakodtak Ezt annál inkább tehették, mert egy-egy geofizikai rakétakísérlet nem több, mint egy-egy tűszúrás Földünk levegőburkán, és a 10-15 perces kísérlettel mért adatok csak egy rövid időszakra jellemzők. Tévedés volt azonban azt hinni, hogy ezek a mért értékek állandóan érvényesek. De jöttek a szputnyikok és rajtuk megannyi igen pontos mérőműszer. Már nemcsak a mérőműszerek segítségével lehetett meghatározni a környezetben uralkodó nyomást, s vele együtt a levegő sűrűségét, hanem a szputnyikok mozgásának sorozatos megfigyeléséből és a keringés során fellépő fékező hatás értékeléséből is következtetni lehet a Föld légkörének sűrűségére. Mit mértek I a szputnyikok nyomásmérő műszerei Nézzük meg az alábbi kis adatsorozatot. A három szovjet mesterséges hold mérési A Szovjetunió legutóbbi sikeres rakétakísérleteinél, melyet eredményeiről van a fe,s

ú 'égkör és a kozmikus tér tanulmányozása céljából szó méqpediq ez- v

é9

ezte

k. a 20

8 kilométer ma gasra fellőtt rakétában két ' rtttnl a 94fi km kutya és e9y "5"

11 i

s feljutott a világűrbe. Képünkön ezt a magasságban mért há

r°

m "

vil

á9

ü

r'

átt

a" állatot láthatjuk. (TASZSZ felv.) levegősűrűségről. íme, az eredmény: Egy köbméter levegő sűrűsége grammokban Az I. szputnyik és hordozórakétája 0,00000014 » A II. szputnyik 0,000000173 A III. szputnyik 0,000000172 Hogy e sz;> pk jelentőségéről némi fogalmunk legyen, tegyük mindjárt hozzá, hogy 1 köbméter levegő súlya kereken 1,3 kg abban az állapotban, ahogyan mi belélegezzük. (1 köbméter víz súlya 1 tonna). De 246 km magasságban 1 köbméter levegő súlya alig 1,5 tízezred milligramm. Elképzelni sem tudjuk ezt a kis súlyt, amelyhez képest egy jól megtermett homokszem valóságos nehézsúlyú bajnok. Az értékek közötti határozott különbségek oka nem a mérőműszerekben, hanem abban a tényben keresendő, hogy a II. és III. szputnyikot nappal, az elsőt pedig éjszaka indították, s ezért a földközeli pontok a II. és III. szputnyik esetében is a nappali időszakra, az első szputnyik esetében pedig éjszakára estek, mikor a szputnyikok a Szovjetunió területe felett haladtak el. Hasonló méréseket végeztek a szputnyikok sok száz, sőt sok ezer körülfordulása során, és ezekből egy rendkívül érdekes megállapításra jutottak: Földünk légköre lüktet: tágul és összehúzódik. A légkör délben a legsűrűbb. Utána estefelé sűrűsége fokozatosan csökken, és napnyugta után mélypontot ér el. Majd ismét tovább emelkedik, s éjfél táján a nappalinál jóval kisebb maximuma van. Most ismét ritkulni kezd, és valahol éjszaka 3 óra körül éri el az abszolút mélypontot. Ezután a levegő újra sűrűsödik, és ez a folyamat állandóan ismétlődik. Hullámvonalszerű görbe jellemzi Földünk légkörének sűrűségváltozását s szinte azt mondhatnók, hogy Földünk levegőburka „lélegzik". Fény és árnyék Nem érdektelen meghatározni, hogy a mesterséges hold mikor halad fényben és mikor árnyékban. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ha" például napelemekkel tápláljuk a rádióadó-berendezéseket, eleve olyan pályára kell a mesterséges holdat lőni, hogy a napelemek valóban teljesíthessék feladatukat: bőséaes napfényt kapjanak, hogy azt villamos energiává alakíthassák át. Elképzelhető az a kívánság is, hogy a szputnyikon „soha se nyugodjék le a Nap", mindig Földünk napsütötte része fölött haladjon. A szputnyik-pályák síkja Földünk egyenlítőjének síkjával 65 fokos szöget zár be. Két időszakban lehet elérni, hogy a szputnyik soha ne kerüljön a Föld árnyékába: nyáron, április végétől augusztus közepéig és télen, okt. végétől febr. közepéig. Nagy magasságokban — 800 km felett — az év bármely szakán elérhető az, hogy néhány körülfordulás során a szputnyik egyáltalában ne lépjen árnyékba. Egyébként a szputnyikok a legtöbb esetben naponta 3—4 órán át tartózkodnak a Föld árnyékában, és a többi 21-20 órán át napsütésben haladtak (ill. az árnyékba lépés és az árnyékból való kilépés körül hoszszabb ideig félárnyékban is haladtak). ütközés bizony eléggé heves volt. Ilyen meteoritütközés vetette ki pályájáról a II. Explorer amerikai mesterséges holdat és némította el örökre a III. lunyik rádióadóját. A III. szuptnyik útján rengeteg porrészecskével találkozott. Ezek egy része földi eredetű: a sivatagok homokja, a hegységekről lekoptatott kőzetszemcsék gyakran kerülnek fel Földünk légkörébe. Mellettük jóval nagyobb szerepet játszanak a világűrből vagy legalábbis a naprendszerünkből érkező meteoritrészecskék, amelyek főleg a 80-90 km feletti magasságokban máradnak meg, tehát éppen a mesterséges holdak pályáját zavarják. A mesterséges holddal végzett mérések nyomán sikerült újból megállapítani, hogy Földünk felületére a világűrből naponta 24 és 5000 tonna közötti mennyiségű meteorpor ülepszik le. Kiderült az is, hogy az éjszakai égbolt — amely sohasem teljesen fekete — enyhe fénylése jórészt parányi meteoritrészecskéktől szárma* zik. Ezek Földünk légkörében főleg a 115 és 95 km közötti magassági rétegekben izzanak fel és itt is égnek el. A nagy meteorokat hulló csillagok alakjában láthatjuk. Am a rendkívül sok parányi meteoritrészecske szabadszemmel meg sem különböztethető felvillanásai együttesen, hozzák létre az éjszakai égbolt fényében talált jellegzetes zöld színképvonalat. A nátrium felhő Módszeresen vizsgálják a szovjet tudósok az űrrakéták mérésének lehetőségét is. Erre a pályahelyesbítés érdekében van szükség. Az eddigi űrrakétákat például 100 000 kilométerről csak rendkívül jó távcsővel lehet észlelni — de csak akkor, ha tudjuk, hogy hol vannak. 400 000 km távolságban távcsővel gyakorlatilag felfedezhetetlenek. Ezért dolgozták ki a nátriumfelhős eljárást, melynek lényege, hogy adott időpontban az űrrakéta több kg fémes nátriumot gőzölögtet el s a keletkező nátriumgőz a bolygóközi térben nagy energiájú fényes felhőt hoz hirtelen létre. Talán ennyi elegendő ízelítő a szovjet űrkutatás új eredményeiről. Vessük most egybe a legfrissebb jelentésekkel: az új hordozórakéta-klsérletsorozat a július 5-én és 7-én indított rakéták sikeres célbajutásával és pályájuk bemérésével be is fejeződött. A most kipróbált rakéták a januári kísérletben felhasználtakkal szemben valamivel nagyobb kezdő sebességet értek el, amit az is bizonyít, hogy a röptávolság 12 000 kmről 13 000 km-re növekedett. Az irányítás tökéletesedésére pedig abból következtethetünk, hogy a júliusi kísérletnél a hajózás biztonsága érdekében a lezártnak kért terület a januári kísérletnél kijelölt területnek mindössze kétötödét képezte. Láthatjuk milyen széles fronton halad előre a világűr ostroma. A Föld körül keringő automata műszerek rádiói közlik a mérések eredményét, Az óriási rakéta pályáját mérik és ebből majd a visszatérő szputnyik-űrhajók viselkedésére következtetnek. A kísérleti állatokat gondosan megfigyelik, hogy ennek alapján a magasabbrendű szervezetek „űrállóságára" következtethessenek. S közben valahol az egyik szovjet repülőorvosi intézetben gondosan készítik elő a jövő űrrepülőit, akik készen állnak arra, hogy ha az előkészítő kísérletek mind sikerrel zárulnak, s az első űrrepülő — a világ „legdrágább" embere — visszahozására legalább 99,9 százalék valószínűség nyílik, maguk is megtegyék az első néhány fordulatot öreg bolygónk körül. NAGY ERNŐ ^WSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSMSf, š " * Új panelszerkezettel kísérleteznek Meteoritok és az éjszakai ég A meteoritprobléma az űrrakétás egyik égető kérdése. Meteoritokkal számos szovjet és amerikai mesterséges hold ütközött össze, s némelyik i Szovjet tapasztalatok alapján a tr- § ^ navai, prešovi és más lakásépítészeti 8 ^vállalatok új panelszerkezet — vibrá- | §ciós téglapanelek gyártásával és sze- f fc relésével kísérleteznek. A kézi fala- S ^ zásnál ugyanis a téglák közötti ré- i > sekben a malter nem oszlik meg ^ ^egyenletesen. A vibrációs paneleknél J $ ezzel szemben a rezgés következtében § ^a malter egyenletesen oszlik meg s a S S kötés után a panel megközelíti a té S S szilárdságát. A tégla és a malter szií Iárdságának teljes kihasználása köNvetkeztében negyedére csökkent az ^ anyagszükséglet. $ Az eddigi tapasztalatok azt bizonyít- L i ják, hogy a vibrációs téglapanel tech- S ^ nikai és gazdasági szempontból is S ^ egyenlő értékű a lakásépítkezés legha- $ ^ ladóbb panelszerkezeteivel. 1 * (jj SZÖ 8 * 1960. július 16.