Új Szó, 1960. június (13. évfolyam, 151-180.szám)

1960-06-08 / 158. szám, szerda

A dolgozók országa -ooooo oooc >oooo ooooooooooooooooooooooo NÉZZÜNK SZÉT épülő szép hazánk tájain! Mindenfelöl a felszabadult munka gyümölcse moso­lyog felénk. Amit tekintetünk felölel, a sok gyár, ringó búzamezők, a folyók vad rohanásának gátat vető villanyerőmüvek, szépséges hegyeink, völgyeink — az egész ország a ml birtokunk. Tizenöt éve vagyunk gazdái. Az iskolákban gyermekeink, a jövő nemzedéke teljesen ingyen ta­nul, szeptembertől pedig már ingyen tankönyvekből gyarapítja Ismereteit, hogy nemsokára kellő tudás birtokában állhasson a kommunizmus építőinek sorába. Az orvosok ezrei, gyógyintézeteink százai szolgálják az ingyenes gyógykezelést. A Tátra, a Krkonoše legszebb üdülőhelyein, világhírű fürdőhelyeinken dolgozóink pihennek a jól végzett munka után. Ez a gazdag ország minden kincsével és szépségével a mi hazánk — a miénk. Erre szava­zunk június 12-én. De nemcsak erre. A harmadik ötéves terv, hazánk felvirágoztatásának terve a mi választási programunk. Igent mondunk azokra a nagyszerű tervekre is, amelyek megvalósí­tásával hazánkból még gazdagabb, szebb, virágzóbb ország lesz. J^yy^TFtTGTT^ HTfH AZ ÉTER és formalin émelyítő szagát árasztó folyosón fehérköppe­nyes orvosok és ápolónők suhannak. — Bocsánat, dr Demian? — Igen - nyújtja felém kezét a göndörhajú, fiatal orvos. - De ta­lán kicsit később, vizitem van ... Igazis. Mi lehetne számára előbb­re való, mint a vizit, a betegek álla­pota? Dr. Jakeš, a mélyúti klinika főorvosa menti meg a helyzetet. — Talán tartana velünk ... Fehér, köpenyben, orvosok, ápoló­nők kíséretében jutok el a betegek zártkörű, mondhatnók titokzatos vi­lágába, ahol minden perc szívós küz­delmet jelent az életért, a beteg­ségek, a halál ellen. Ragyogó tisztaság, hófehér ágyne­mű, sápadt arcok. Sokak már miit ét után, mások még csak előtte van­nak. A férfiosztályon az egyik éjjeli szekrényen jókora, néhány dekás, si­mára csuzolt kődarab. — Ezt késsel szedték ki belőlem — mutat rá a „tulajdonos" jóleső mosollyal. - A doktor úr szabadí­tott meg tőle. A két orvos egyik ágytól a másik­hoz lép, mindenütt kérdez, megnézi a láz görbéjét majd rendelkezik. - Továbbra is penicillint. Az ápolónővér szorgalmasan jegyzi az orvos utasításait. Demian Augustín orvos az egyik ágynál hosszabbá időz. A beteg ne­ve Holocsi Vimia, négy gyermek édesanyja, férjét néhány évvel ezelőtt vesztette el autóbaleset következté­ben. A baloňi szövetkezet dolgozója. Bizony a sok gond, a gyermekek ne­velése apa nélkül mély ráncokat rótt ' sápadt arcára. AZ ORVOS elgondolkozik. Nem tet­szik neki a még mindig mutatkozó hőemelkedés. Tekintete az ablakon át a messzibe téved. Nagyon mesz­szire... Egy gyermekkori emlék merül fel a múltból. Nem is emlék­szik pontosan, de talán akkor is így nyárelő volt, a korai cseresznye már piroslott a fákon. Édesanyja betegen feküdt. Bizony, orvosra se nagyon tellett, az orvosság is drága volt annak, akinek kenyérre sem jutott elegendő. S a kis Gusztiban ekkor már érlelődött az elhatározás: Or­vos lesz! Gyógyítani fogja a szegé­nyeket, akár ingyen is ... Egy a 480 ezer közül 19 ÉVES. Csupa derű és optimiz­mus a Beloiannisz Internátus őzsze­mű lakója — ííva­Be lá ková — az építészeti • fakultás II. éves hallgató­ja. Mojmírovcén min­denki úgy tartja, okosok a Belák­gyerekek. így sen­ki sem csodálko­zott rajta, hogy a tizenegyéves iskola ^m^^^m eredményes befe- ' jeztével az építészeti főiskolára ment Éva. Az apja is okos gyerek volt, mégsem végezhette el a középisko­lát, csak már a felszabadulás után, apa korában. Igaz, akkor az volt a megszokott, ma meg már azt vesz­szük természetesnek, hogy Éva Belá­ková sok társával együtt főiskolán tanul. S ez a tanulás nem jelent anyagi megterhelést a szülőknek. A havi 400 koronás ösztöndíjból jól beosztva Éva minden kiadását fe­dezni tudja, sőt csinosan öltözködik is. Hogy lehetséges ez? - kérdik egyesek hitetlenkedve, hát győzze meg őket Éva maga: — Internátusban lakom, amiért havi 25 koronát fizetek. Az inter­nátus étkezdéjében havi 186 koro­náért háromszor naponta étkezem. A villamosbérletem havi 17 koroná­ba kerül. Az ösztöndíjból vásárolom a tanszereket is. Ami felmarad, azt pedig ruházkodásra költöm. Ilyen egyszerű az egész. És még­sem az. Mert az internátusért kifi­zetett 25 korona nem csak azt je­lenti, hogy van hol aludnia. A Ber loianniszi Internátusban például a lakószobán kívül közös tanulóterem, rajzterem,' tornaterem és külön ping­pongszoba várja a főiskolásokat. Itt van a televíziós-készülék is, amely­nek műsorát bármikor nézhetik. A CSISZ és a diáktanács kulturális és népnevelő előadásokat rendez az internátusban, legutóbb pl. az ateiz­musról. A vizsgák idejét kivéve rendszeres filmelőadásokat rendez­nek, a legjobb egész estét betöltő filmeket nézhetik meg. Ezenkívül a műszaki egyetem rektorátusa az in­ternátusok részére színházbérleteket vásárol. A bérletekkel azután a je­lentkezés sorrendjében járhatnak a színházba —, hogy mindenkire sor kerüljön. Gyakran ellátogatnak hoz­zájuk az Oj Színpad műűvészei is. Az internátus ugyanis szövetségre lépett az Oj Színpaddal. A CSISZ szervezetnek is vannak kultúrrendezvényei, ezenkívül a ta­nulásban munkacsoportok vezetésé­vel nyújt segítséget. A CSISZ kül­földi csereutazásokat is rendez és ezzel lehetővé teszi, hogy a főisko­lások értékes tapasztalatokat gyűjt­senek más országokban is. — Elhiszi most már, hogy elég az ösztöndíj ? EL, ELHISZEM bizony. És tudom, hogy június 12-én, amikor Éva Be­láková életében először járul az ur­na elé, még további előnyök jutnak majd eszébe, — olyasmik, amiket az ember a mindennapi életben már észre sem vesz, csak ha nincs, akkor hiányzik — mindmegannyi gondos­kodás, amit csak a szocialista haza gyermekei élvezhetnek. Sós Katalin Álom, gyermekkori álom. A múlt társadalom mostoha viszonyai köze­pette sohasem válhatott volna való­sággá, de a felszabadulás után a szegénység többé nem vethetett gá­tat a tehetségnek. Guszti leérettsé­gizett és főiskolára került. Szép ösz­töndíjat kapott, anyagi gondok nem terhelték. A gyermekkori élmény mély nyomot hagyott benne s ter­mészetes, hogy az orvosi pályát vá­lasztotta. Az első év után szorgal­ma, tanulmányi eredménye alapján őt választották külföldi tanulmányútra. Az oklevelét a Szovjetunióban sze­rezte meg. Most sebész. Az uroló­giára csak néhány hónapi gyakorlat­ra jött ismereteit bővíteni. Lám, a gyermekkori álom valóra vált. A betegek ingyen gyógykezelés­ben részesülnek hazánkban. Holocsi néni is. Csak a láz .. Ojabb próbál­kozás megszüntetésére, hisz a négy gyermek már várja, nagyon várja öt otthon. A legszívesebben meggyorsí­taná a gyógyulását. Dehát az emberi szervezet, a betegség néha olyan ma­kacs ... A néni az orvos gondterhelt arcát lesi. Csak nem rosszabbodott az álla­pota, ami az orvost is nyugtalanítja? Mert jóságos ember az ő orvosa. Minden betegével együtt érez. Velük örül a sikeres műtétnek és velük aggódik, ha a gyógyulást bonyodal­mak késleltetik. Mert hát az emberi szervezet sokszor kiszámíthatatlan. Volt ö már máskor is beteg, vala­mikor régen. Betegsegélyzöre kezel­ték. Hajaj, nem sokat törődtek az olyan magafajta betegsegélyzőn ke­zelt beteggel, azt mondták, hogy a betegsegélyzöre kapott gyógyszernek nincs is nagy hatása. Valami igaz volt ebben, mert aki fizetni tudta az orvost, azzal jobban törődtek. A szomszédos ágyon fekvő beteget már régebben is operálták. A szlovák állam alatt ezért a műtétért más­félezer koronát fizetett. Azt is csak kedvezményből, mert különben a mű­tét ára hétezer korona körül moz­gott ... Ma? A pénz soha szóba se kerül. A beteg megkapja, amire csak a gyó­gyuláshoz szüksége van. Az állam fe­dezi.. Erre gondol a fiatal orvos is. A gyógyítás nem okoz nehézséget. Társadalmunk az ember egészségét nem méri koronákban. ELMOSOLYODIK. Emlékezéséből visszatér a jelenbe. Rendelkezik, meg­állapítja a gyógymódot. A nővér je­gyez. Az ajtóból még visszafordul. — No, nemsokára hazamegyünk ... Azután siet tovább. Várják további betegei, s nemsokára műtéthez kell készülődnie. - ilk ­SZOCIALISTA HAZÄNK VIDÄM, GONDTALAN ÉLETET BIZTOSIT GYER­MEKEINK SZAMARA. AZ EGYKORI KASTÉLYOKBAN MA ISKOLÁK, NAPKÖZI OTTHONOK, BÖLCSŐDÉK KAPTAK HELYET. HAZÁNK LEG­SZEBB ÜDÜLŐKÖZPONTJAI A VAKÁCIÓ FOLYAMÁN GYERMEKKACAJ­TÓL HANGOSAK. AZ IDÉN CSUPÁN A SZAKSZERVEZETI ÜDÜLÉS KE­RETÉN BELÜL 250 EZER GYERMEK JUT EL HAZÁNK LEGSZEBB TÁ­JAIRA. EZENKÍVÜL SOK SZÁZ HELYI TÁBOR IS LÉTESÜL AZ ISKOLÁK ÉS A PIONiROTTHONOK FELÜGYELETÉVEL. Ahol az ingyen tankönyvek készülnek Ö RÖMTELI meglepetést váltott ki országszerte pártunk Köz­ponti Bizottságának április 23-án közzétett határozata a tankönyvek és tanszerek ingyenes juttatásáról. Örö­met jelent e határozat, mert egy lépéssel közelebb visz a kommunista társadalom megteremtése felé. Ez az intézkedés a kommunista társadalom alaptörvényének csírája, mert a ta­nulók szükségleteik szerint része­sednek a tanszerekben. Ellátogattunk oda, ahol valóra vá­lik mindaz, amit egy rövid cikkely­ben foglal össze a határozat. Első útunk a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadóba vezet, ahol František Mráz igazgató elvtárs ad készséges felvilágosítást a kiadóvállalat mun­kájáról, arról, mily nagy visszhang­ra talált ez az intézkedés dolgozóink körében, az iskolákban, a szülők és a tanulók között. — Hazánk egész területén akció indult: a diákok ingyen ajánlják fel tankönyveiket az iskolákban létesí­tett tankönyvalapnak. Az akció nagy mértékben hozzájárul a tanulóknak a tankönyvekkel való gyors ellátásá­hoz már szeptember elsejétől, — mondja Mráz elvtárs. Az akciónak egyszersmind nevelő jellege is van, mivel a tanulók meg­tanulják a közvagyon megbecsülését, a tankönyvek megkímélését. A könyvek elosztását Szlovákia te­rületén továbbra is a Slovenská Kni­ha nemzeti vállalat bonyolítja le az egyes iskolák megrendelései alapján. A Slovenská Kniha n, v. kiegészíti a tankönyvek számát pontosan szem előtt tartva minden iskola igényét és a tanulók számát. Igy biztosítják, hogy minden tanulónak meg lesz minden egyes tankönyve. A tankönyvek zökkenőmentes el­osztása érdekében a Szlovák Peda­gógiai Könyvkiadó felemelte a ki­adásra szánt tankönyvek példány­számát, pontosan a tanulók száma szerint. így például az első osztá­lyosok részére az abc és könyvet az eredetileg tervezett 65 ezer példány­szám helyett 75 ezerre emelték. Az első osztályosok különben minden évben új ábécés könyvet kapnak. A kicsik kiváltsága, hogy az első könyv az ő tulajdonuk marad. — A tankönyvekkel yaló gazdál­kodásba bekapcsolódnak a szülői ta­nácsok is. Érvényesül tehát a közös ellenőrzés elve a köztulajdonnal va­ló gazdálkodás felett, — mondotta búcsúzóul Mráz elvtárs. További utunk célja a Nemzeti Felkelés utcában lévő 01 számú po­ligrafiai nyomda, ahol a tankönyvek ezrei készülnek. Mladý elvtárs, ter­melési vezető, kérdésemre, hogy pil­lanatnyilag milyen tankönyveket nyomnak, így válaszolt: — A második osztály részére szé­pen illusztrált, nagyon jő minőségű, tartós papíron szlovák nyelvű olva­sókönyvet készítünk. Reméljük, hogy a többi tankönyvhöz is ilyen jó pa­pírt kapunk. Különben megteszünk mindent, hogy ezt a nagyon igényes feladatot a legjobban elvégezzük — fejezi be mosolyogva. A nyomdában dolgozik KovaCov­ský Jozef litográfus is. Lelkes ma­gyarázata nyomán megismerem a szí­nes képek nyomásának titkát. Na­gyítót nyom a kezembe, győződjek meg róla, hogy a szabad szemmel egyöntetű, sima kép a valóságban apró részecskékből tevődik össze. K ÉT ISKOLAKÖTELES gyermeke van Kovačovský elvtársnak. Vajon mit szól az ingyen tanköny­vekről szóló határozathoz. — Nagyon örülök, nemcsak azért, hogy szép összeget takarítok meg, hanem azért is, mert újabb lépést tettünk a kommunista társadalom felé. Skergyák Katalin S OK OLYAN dolog van, amiről az emberek úgyszólván alig vesznek tudo­mást, nem beszélnek róla, bár egyes problémák helyes meg­világításánál hasznát látnák. Egy ilyen dologra szeretnék most rámutatni, Ha például a falvakat já­rod, emberekkel beszélsz, sor­suk iránt érdeklődsz, legtöbb esetben a szövetkezetnél, a közös gazdálkodásnál állapod­tok meg. Ez szinte természe­tes is, mert falun általában a jólét, s ahogyan mondani szokták, az életszínvonal emelkedése szoros összefüg­gésben áll a szövetkezeti gaz­dálkodással. Ott, ahol jól gaz­dálkodó szövetkezet van, több jut az embereknek, ahol gyengébb a gazdálkodás, ott „szegényebb az eklézsia". Beszélnek az emberek arról is, ha új iskola, vagy szép kultúrház épül a faluban. Di­csérik a község vezetőit, ha nem kell sárban járniok. El­dicsekedik, hány új ház épült a faluban, mennyi a rádió, televízió. Elmondják, hogy ez vagy az a szövetkezet, j tag autöt vagy motorkerékpárt vásárol. Hozzáteszik, hogy az Róluk sem feledkeztek meg említett járműből már ennyi meg ennyi van a faluban. Egy­szóval nem rejtik véka alá a mai élet nagyszerűségét. Beszélnek, bizonygatnak, kü­lönbséget tesznek a múlt és jelen között. Csak egyetlen egy dologról feledkeznek meg. S ez az egyetlen valami az, amiről általában kevés szó esik. Talán alig akad ember, aki aközött próbált volna kü­lönbséget tenni, hogyan éltek régen az öregek, legtöbbjükre milyen sors várt a múltban s hogyan élnek ma, hogyan iparkodik szocialista társadal­mi rendszerünk az öreg szü­lők hátralévő napjait a lehető legszebbé tenni. Ha pedig egy társadalmi rendszerben le akarjuk mérni az életszínvo­nalat, azt, hogy milyen jólétet nyújt, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Egyetlen egy esetben sem volt még szerencsém olyan helyi nemzeti bizottsági tit­kárhoz vagy elnökhöz, aki az általános jólét növekedésének ecsetelése keretén belül az öregeket érintő problémákra is kitért volna. Márpedig a mi társadalmt rendszerünkben az öregek sem számítanak mostohagye­rekeknek. Az államtól öreg­ségi segélyt kapnak és emel­lett egyéb intézmények is szolgálják az öregek javát. Olyan létesítmények, amelye­ken keresztül közvetett anya­gi támogatásban részesülnek. Rák Márton, a Kamenini Helyi Nemzeti Bizottság elnö­ke találkozásunk során el­mondta, hogy falujukban új iskola épül. Beszélt arról is, hogy falujuk lassan már úgy levetkőzi a múltat, mint asz­szonyaik a régi kényelmetlen viseletet. Az öregek mai hely­zetéről azonban ő is megfe­ledkezett. Másoktól kellett megtudnom, hogy fennálló le­hetőségeik keretén belül már ők, a Kamenini Helyi Nemzeti Bizottság tagjai is sokat tet­tek a munkában kifáradt öre­gekért. Mire jó ez a szerénység? Ám ha ők nem is beszélnek róla, megemlékeznek mások, akik az intézmény nyújtotta előnyöket élvezik. BESZEL RÓLA Farkas Já­nos is, aki minden délben el­járogat a számukra létesített konyhára. Eljárnak mások is. Huszonnyolcan a faluból, akik minden délben (kivételt hétfő képez, akkor száraz az ebéd) nteleg, ízletes ételt kapnak. Farkas bácsi dicséri Osócki Panni főztjét, hálával gondol azokra, akik ezt az intéz­ményt létrehozták. Ahogyan ő mondja, a konyha olcsó és jó. — Még az öreg özvegyém­bernek is jut mindennap me­leg, ízletes ebéd. Dinnyés Jenő, a konyha ve­zetője a helyeslés mellett már számokat mond. . — Hogy olcsó? — Ötven fillért fizetnek egy ebédért, aminek egyéb­ként ötharminc az értéke­Farkas bácsinak mindennap négyhetvenet ad a társadalom ebédjéhez. Ennyit ad a töb­bieknek is, akiknek az öreg­ségi segélye nem lépi túl az ezzel kapcsolatos határt. Számoljunk csak egy kicsit! Farkas bácsinak a napi ebédje az államnak 4,70 koro­nájába kerül. Ez egy hónap­ban 131 koronát tesz ki. S csak Kamerúnen 28-an láto­gatják a konyhát. Es hány ilyen konyha van az országban? Sok és egyre több. Ezt mind csak azért mond­tam el, mert örömmel tölt el, hogy ez így van, mert a gyakorlatban mutatkozik meg az a törvényerejű rendelet, amely szocialista alkotmá­nyunk egyik pontját is képe­zi: „Minden dolgozónak joga van egészsége védelmére, gyógykezelésre, s öregségben, munkaképtelenség esetén el­látásra." J-T A PEDIG a falu lako­1 1 sainak jólétemelkedé­séről beszélünk, e fontos tényt sohase tévesszük szem elöl, mert társadalmunk soha­sem feledkezik meg az öre­gekről. SZARKA ISTVÁN ÜJ SZÖ 5 * 1960. június

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents