Új Szó, 1960. június (13. évfolyam, 151-180.szám)

1960-06-04 / 154. szám, szombat

VASÚTI VÁRÓTERMEK Ma már minden nagyobb állomáson a rendes várótermeken kívül, kulturális váróterem áll az utazók rendelkezésére. E várótermekben több száz kötetes könyvtár, rengeteg hazai és külföldi újság, televíziós készülék, rádió, lemezjátszó és keskenyfilm-vetítő szolgálja az utazók szórakoztatását, művelődését. A kulturális váróterem mindenki, de különösen azok számára kitűnő intézmény, akik munka utáni szabad idejük egy részét hazautazással kénytelenek" eltölteni. A kulturális váróterem sokban kárpótol az elvesztett órákért. Mint aki szintén sokat utazik, gyakori vendége vagyok e teremnek. Sok utassal és teremfelügyelővel beszélgettem, akik mind, mind a dicséret hangján beszéltek a vasútnak e helyes kezdeményezéséről. Most mégis inkább a fogyatékosságokról teszek említést. Elsősorban is arra próbálok felelni: betöltik-e a kulturális várótermek szerepüket, nyújtanak-e annyit, mint amennyit nyújthatnának. Az újfajta várótermek minden kétséget kizárólag nagy szolgálatot tesznek a tanulni és művelődni vágyó utasoknak. Ennek ellenére mégsem nyújtanak annyit, mint amenynyit nyújthatnának. S ez elsősorban nem a vezetésnek, hanem az utazóközönségnek tulajdonítható. Sajnos sok helyen még ma is az a helyzet, hogy a kétféle váróterem közül egyelőre a régi típusú a népszerűbb. Az emberek valahogy szívesebben ülnek vagy állnak a folyosókon, a füstös termekben, ahelyett, hogy benéznének az ízlésesen berendezett szobákba és a várakozást olvasással, társas játékkal, a televízió műsorának, vagy valamilyen filmelőadásnak a megtekintésével töltenék. Egy része azoknak is, akik igénybe veszik a kulturális várótermeket, az olvasás, sakkozás, vagy a többi szórakozási lehetőség helyett bóbiskolással tölti az időt. Helyes, hogy a teremfelügyelők az aludni szándékozó utasoknak udvariasan tudomásukra hozzák, hogy kulturális váróteremben vannak, nem hálószobában. Azoknak az utasoknak is, akik azzal a szándékkal mennek a kulturális váróterembe, hogy olvasni, tanulni fognak, nagy részük beéri az A Nitrai Kerületi Színház P. A. Breal: Huszárok c. vígjátékát mutatta be Bratislavában. (J. Herec felvétele) újságokkal és a képeslapokkal. Nagyon kevés azok száma, akik a köny vek iránt is érdeklődnek, szétnéz nek a sok száz kötetes könyvtárban, kikérnek egy-egy komolyabb olvasmányt. Igaz, ennek megvan a maga elfogadható magyarázata. Az az idő, legyen akár egy, akár két vagy ettől is több óra, amit a váróteremben töltünk, kevés ahhoz, hogy egyegy komolyabb könyvet elolvassunk. Magunkkal nem szívesen visszük az olvasmányt, noha a vasút ezt is lehetővé teszi. Vonakodunk a visszaküldéssel járó fáradságtól. Ez érthető. Nem értjük azonban, miért nem érdeklődnek a könyvek iránt jobban azok, akik rendszeresen utaznak és mindennap bizonyos időt töltenek egy-egy váróteremben. Ezeknek. az utasoknak lehetőségük nyílnék utazás előtt visszaadni a könyvet és masnap ott folytathatnák, ahol előző nap abbahagyták. Talán a könyvek nem keltik fel az olvasók érdeklődését? Sok helyen megnéztük a könyvállományt, s azt kell mondanunk: ha a válogatás nem is a legigényesebb, a kulturális várótermekben jó könyvek találhatók. A legtöbb helyen, különösen a délvidéki állomások várótermeiben egyaránt vannak szlovák és magyar nyelvű könyvek. Választani tehát van miből. Hogy a könyvek iránt mégis kicsi az érdeklődés, talán annak tulajdonítható, hogy az utasok nem ismerik a kölcsönzés feltételeit. A teremfelügyelők tehát erről jobban tájékoztathatnák az utasokat. Ami a műsort illeti, jó, változatos. Arányosan változik a műszaki és természettudományos problémákkal foglalkozó filmvetítés. Ezek iránt mindig nagy az érdeklődés és akárcsak a televízió műsorán, a várótermek is megtelnek a filmelőadásokon. A hibát itt abban látjuk, hogy az utasokat nem értesítik mindenütt arról, mikor, milyen előadást tartanak. Néhol már az ajtón feltüntetik, hogy a váróteremben milyen időpontban, milyen ismeretterjesztő filmet vetítenek. Ezt a gyakorlatot kellene minden kultúrális váróteremben megvalósítani. Hatásosabbak lennének így a bemutatók, mint amikor az előadás a teremfelügyelő kedvétől függ. és előzőleg senki sem tudja mi kerül bemutatásra. A kulturális várótermek különös küldetést, rendkívüli szolgálatot teljesítenek. Ezért mind a vasút, mind az utazók részéről a legnagyobb figyelmet érdemlik meg. Helyes, hogy sok helyen az éjjeli szolgálatot is bevezették. Annál bántóbb, hogy olyan forgalmas helyen például, mint a bratislavai állomás a kulturális váróterem csak reggel 8-től este 10.30-ig, vasárnap pedig csak délután 2-től áll az utazók rendelkezésére. " Nem értjük, miért nem tartják mind itt, mind a többi hasonló rendszert fenntartó helyeken fontosnak, hogy az utazók éjszaka is olvassanak, szórakozhassanak. Nem lehet ezen változtatni? Nem ! lenne jó, ha a forgalmas helyeken a kulturális várótermeket éjjel is nyit- | va tartanák? Balázs Béla i ' Heinrich Böll» A hídon A bratislavai Hviezdoslav Színházban az elmúlt napokban bemutatkoztak keriile-' ti színházaink, Első felvételünkön a ži1 linai színház által bemutatott Hansberry ( darab, a Szőlőszemek a napfényben egyik i 'jelenete. J. Herec második felvétele ai | martini színház által szinrevitt, Az is- ] meretlen című M. Sobol-darab egyik jelenetét örökítette meg, míg a harmadikon Csiky Gergely Buborékok című művét láthatjuk a košicei színház előadásában. A Bratislavai Cérnagyár jól ösz1 szeszokott együttese színvonalas esztTád-műsorral meglátogatta Dedina pri Dunaji és Oldza községeket, ahol nagy sikert aratott. (d) i SÉRÜLT LÁBAIMAT kissé megfoltozták s olyan állást szereztek, amelynél ülni lehet: számolom az embereket, akik keresztülmennek az új hídon. Örömöt szerez nekik, ha ügyességüket számokkal támaszthatják alá. Ettől az esztelen semmiségtől, néhány számjegytől megmámorosodnak s ezért mozgatom egész nap néma ajkamat szünet nélkül, akár az óraszerkezet,, számot számra halmozva, hogy estére egy számjegy diadalával megajándékozhassam őket. Mikor munkám eredményét közlöm velük, sugárzik az arcuk és minél nagyobb a számjegy, annál jobban ragyognak és elégedetten fekszenek ágyukba, mert a hídon nap mind nap sok ezer ember vonul át. Es mégsem helyes a statisztikájuk. Bármennyire is sajnálom, de nem helyes. Mert én nem vagyok megbízható, mégha a becsületes ember benyomását is kellem, örömömre szolgál, ha suttyomban egy-egy számot elsikkaszthatok. Máskor pedig, ha részvétet érzek irántuk, hozzáteszek néhányat. Szerencséjük így a kezemben van. Ha dühös vagyok, vagy nincs mit színom, csak az átlagot jelentem, sót néha még ennél is kevesebbet. Ha öröm dobbantja szívemet, nagylelkűségemet ötjegyű számba öntöm. £s ók ilyenkor boldogok. Szinte kitépik kezemből a jelentést s ragyogó szemmel veregetik ' vállamat. Nem sejtenek semmit! Aztán elkezdenek szorozni, osztani, majd százalékarányt számolni és ki tudja mit még. Kiszámítják, hányan mentek át a hídon a nap minden percében és hányan mennek át a következő tíz év alatt. A futurum exaktumot nagyon szeretik, a befejezett jövő az ő specialitásuk. Es mindez ... mégsem helyes, sajnálom ...! Mikor kis szerelmem libeg át a hídon - kétszer teszi ezt napjában — a szívem egyszerűen kihagy. Ez a különben fáradhatatlanul ketyegő szerkezet ilyenkor megszűnik dobogni, amíg csak be nem kanyarodik és el nem tűnik a fasorban. Mindazokat persze, akik ez időben haladnak át a hídon, egyszerűen elhallgatom. Ezt a két percet tőlem senki el nem ragadhatja, e két perc kizárólag az enyém. És este is, mikor visszatér a fagylaltozóból - közben megtudtam, hogy eSV fagylaltozóban dolgozik —, s a gyalogjáró másik oldalán elhalad előttem, ajkam néma marad, holott számolnia kéne, szívem újfent kihagy és csak akkor kezdem újból a számolást, ha már öt nem láthatom. És mindazok, akik ebben az időben menetelnek fátyolos szemem előtt, nem kerülnek a statisztika örökkévalóságába:' férfi árnyak és női árnyak maradnak, nem létezők, akik nem fognak menetelni o statisztika futurum exaktumában. NYILVÁNVALÓ, hogy szeretem őt. De ö ezt nem tudja s nem is akarom, hogy megtudja. Ne is sejtse, hogy milyen hihetetlen módon dönt halomra minden számítást. Csak libegjen ártatlanul, sejtelem nélkül a fagylaltozóba, hosszú, barna hajfonatával, karcsú, kecses lábaival, csak kapjon soksok borravalót. Szeretem, szeretem, teljesen világos előttem, hogy szeretem. A minap ellenőriztek. Szerencsémre a cimborám, aki a túloldalon ül és az autókat hivatott számolni, még idejében figyelmeztetett erre, s így ördögien vigyáztam. Kilométerkövek nem jelezhetnek pontosabban, mint ahogy én számoltam. A másik oldalon maga a fóstatisztikus állt és számolt és később összeegyeztette egy óra számolási eredményét az én óraeredményemmel. Csak eggyel volt nálam kevesebb, mint őnála. Kis szeretöm haladt át és soha, de soha az életben nem fogom megengedni, hogy ezt az édes kis lényt áttranszponálják a futurum exaktumba. Nem és nem. Az én szerelmemet nem fogják szorozni, meg osztani, vagy valamilyen százalékos semmivé átváltoztatni. Amúgy is vérzett szívem, hogy egyáltalán számolnom kellett és nem követhettem szemmel, de a társamnak, aki átellenben az autókat számolja, hálás voltam, hiszen az egzisztenciámról volt szó. A fóstatisztikus megveregette vállamat és azt mondta, hogy hü, jó és megbízható vagyok. Egyet elvéteni egy óra alatt - mondta - nem jelent semmit. Amúgy is hozzávetünk bizonyos kiegyenlítő százalékot. — Ajánlani fogom az áthelyezését a lófogatokhoz. Lófogatokhoz kerülni óriási dolog lenne. Olyan szabadságot jelentene, amilyenben még nem volt részem. Lófogat, legfeljebb, ha huszonöt halad át napjában a hídon. Félóránkint kellene feljegyeznem egy-egy számot« Hisz ez kész vakáció. LÖFOGATOK - be gyönyörű lenne. Négy és nyolc között egyáltalán tilos lófogatnak átmenni a hídon. Ilyenkor sétálhatnék, vagy akár el is mehetnék a fagylaltozóba és hosszan nézhetném öt, sőt talán egy darabon haza is kísérhetném az én kicsi, be nem számolt szerelmemet. Fordította: GRÄL VILMOS Csontos Vilmos: KELLETT EHNYIEV £ Kellett ennyi év, hogy szépre érjen UBennem minden emlék, ŐS kik a napokat azon a télen q Szívemre szögezték, S Hogy céljuk értelmét tisztán lássam, Ö Harcukat megértsem, SS köszönjem, hogy annyi azemsugárban} ^Elszántság volt ertem, ű Értem és teérted, Q Aki helyett kell, ií Hogy most én beszéljek. h Tankjaik földet rázó robaját g Szívem rejtette el, ns Párkánytól Léváig az éjszakák 3Míg ébren teltek el: Mattam a Garam, s Szikince fölött fiSíró foszfor-nyomát O Lövedék rajnak, — s a rögök között, "A vér belém folyt át, S bennem — és tebenned Az 6 vérük gyújtott Üj élet-szerelmet Ij Kellett ennyi év, hogy a borostyán Sírotok befödje, S máshoz is úgy érjetek, mint hozzám:} gTestvérnek — örökre. ilÉrezzétek meg, kik ma Is éltek, •^Keleti ég alatt: jí Ajkunkon e késő köszöntésnek £ Kevesek a szavak, íj A szó helyett — babér; Hogy bennünk pezseg, g Mit adtatok: a véri rmSA/SjnmrnM Ma, június 4-én töltötte vol==§ na be életének 75. esztendejét Jakov Mihajlovics Szverdlov, ~ a Szovjetunió Kommunista =S Pártjának nagy harcosa, az ÖKVB elnöke, a kiváló szervező, akiről korán bekövetkezett halála után Vlagyimir Iljics Lenin ezt mondotta: „Az ilyen embert, aki ilyen kivételes szervező tehetséget fejlesztett ki magában, soha nem pótolhatjuk, ha a pótlást úgy fogjuk fel, hogy lehet egy olyan embert, egy olyan elvtársat találni, aki egyesíti magában az ilyen képességeket." Az alábbiakban részletet közlünk K. Ty. Szverdlovának, a nagy kommunista harcos feleségének Szverdlov élete című müvéből, amely J. M. Szverdlovot családja körében mutatja be. A

forradalom előtt 12 esztendeig éltünk együtt Jakov Mihajlovlccsal, de ezt az „együttélést", leszámítva a turuhani száműzetés két esztendejét, nemigen lehet szó szerint érteni. Szakadatlan vándorlás, átiandó üldöztetés, ritka és rövid találkozók, gyakori és hosszas válások jellemezték ezeket az éveket. A szabadlábon, az illegalitásban együtt töltött rövid, gyorsan múló napokat és heteket a börtön, a gyötrelmes száműzetés egymástól távol töltött hónapjai és évei váltották fel. Letartóztatás, börtön, fegyenccsapat, száműzetás. Ismét börtön, ismét száműzetés - -ebből állt a-z életünk. Csak október után laktunk először saját nevünkre szóló iratok alapján bejelentve, anélkül, hogy a letartóztatástól kelljen rettegnünk. De a szovjethataZVEHDILOV ELET lom elsó hónapjaiban még mindig „vándormadarak" módjára éltünk. Ma Pityerben a Furstadtszkaján, a Tauriai Palotában, holnap Moszkvában a Nacionalban, a Fehér Folyosón. Mi ketten Jakov Mihajlovicgsal hol Pityerben, hol Moszkvában, a gyerekek pedig a nagyapjuknál, Nyizsnyijben. Nem éltünk, de nem is élhettünk akkor családi életet. És most végre összekerülhettünk valamennyien! A szinte emberfeletti megterhelés miatt Jakov Mihajlovics legfeljebb néhány órát tudott otthon tölteni. Ritkán, nagyon ritkán lopott csak magának egy-egy vasárnapot, hogy egy keveset pihenjen. De mégis, itt volt mellettünk. Nem kellett félnie az ohranától, nem fenyegette, minden percben a letartóztatás, nem kellett bujkálnia a rendőrség elől, nem kellett rejtőznie. Együtt voltunk, és érezhettük, hogy egy családot alkotunk. Jakov Mihajlovics minden lehetőséget felhasznált, hogy családjával együtt lehessen, a gyerekekkel foglalkozhasson. Mindketten reggel kilenc óra körül távoztunk otthonról, és késő éjjel értünk haza, amikor a gyerekek már régen aludtak. De Jakov Mihajlovics mégis talált magának időt arra, hogy figyelemmel kísérje fejlődésüket, öntudatuk és jellemük alakulását. A reggel legtöbbször elsősorban a gyermekeké volt. Ha Jakov Mihajlor vics nem volt túlságosan kimerült és nem kelt fel 8 óránál később, rögtön magához vette fiát és kislányát. A hálószobában nagy, bolyhos szőnyeg feküdt a földön. Mi mindent műveltek ezen! Hol lóvá alakult át Jakov Mihajlovics, és négykézláb mászkált a szobában, a gyerekekkel a hátán, hol birkózni kezdett a fiával, és az egész lakást harci zaj verte fel, hangos kacagás töltötte be. J

akov Mihajlovics nem mindig ebédelt otthon, gyakran evett az étkezdében, de ha csak tehette, legalább egy fél órára hazanézett. Három-négy óra körül a KB-titkárságon, a Mohovaja utcában megszólalt a telefon, és Jakov Mihajlovics közölte velem, hogy távozik hivatalából. A Trojickije-kapunál találkoztunk és együtt mentünk haza. A gyerekek már vártak. Jakov Mihajlovics kikérdezte őket, mit csináltak, mivel töltötték a napot. Milyen bámulatos hozzáértéssel bánt Jakov" Mihajlovics a két kicsivel! Sohasem haragudott rájuk, sohasem beszélt velük hangosan, pajtási viszonyban élt velük, mégis megingathatatlan tekintélye volt a gyerekek előtt. Minden kérését pillanatok alatt, szívesen teljesítették, és minden figyelmeztetését meghallgatták. Mindig komolyan beszélt velük, sohasem gügyögött, nem akarta utánozni a gyerekek beszédét, de megtalálta a megfelelő szavakat és hangot. Kölcsönösen kitűnően megértették egymást, noha fia csak nyolcadik, leánya pedig a hatodik életévében járt. Örökre emlékezetembe vésődött a turuhani időkből egy bűbájos jelenet. Andrej őt-, Veruska pedig hároméves volt akkor. Andrej néha ingerelte, ijesztgette és gyakran könnyekre fakasztotta húgát. Én is. Jakov Mihajlovics is több ízben magyaráztuk fiunknak, hogy nem szabad így viselkedni, de figyelmeztetésünknek csak néhány napig volt foganatja, aztán minden kezdődött élőiről. ügy alkalommal, amikor Andrej komoly arccal kezdte magyarázni húgának, hogy ablakunk alatt zsákkal a hátán egy szörnyűséges öreg ember ólálkodik és el akarja rabolni Verát, a kislánynak pedig már sírásra görbült a szája, Jakov Mihajlovics, aki a falon keresztül hallotta a gyerekek beszélgetését, hirtelen benyitott a szobába, négykézlábra ereszkedett, felborzolta a haját meg a szakállát, és olyan fenyegető morgással közeledett Andrej felé, hogy a kisfiú torkaszakadtából kezdett üvöltözni. Jakov Mihajlovics felállt, lesimította a haját, és rendes hangján íov szólt: — Nos, barátom, megijedtél? Nem tetszik? Veruskának sem tetszik, ha te ijesztgeted. Tehát állapodjunk meg abban: ha te ijesztgetni fogod Verát, én téged foglak ijesztgetni. Szverdlov önállóságra, a munka tiszteletére és megbecsülésére nevelte gyermekeit. Megkövetelte, hogy maguk vessék be ágyukat, tartsanak tisztaságot és rendet a szobájukban, tartsák rendben holmijukat és játékaikat. Utánozhatatlan, gúnyos nevetéssel szégyenítette meg fiát, ha valakit arra kért, hogy varrja fel leszakadt gombját. Viszont sohasem állította a gyerekeket megoldhatatlan feladatok elé, nehogy elvegye a kedvüket attól, hogy valamit önállóan csináljanak. Szverdlov egyszerű és érthető szavakkal magyarázta meg gyermekeinknek, kik azok a burzsujok, miért volt rossz a cár, miért csinálnak a munkások forradalmat, milyen emberek a bolsevikok, s a gyerekek sok mindent megértettek. Emlékszem egy beszélgetésre, amelyet apa és fia folytatott azon a szomorú 1919-es januári napon, amikor hírt kaptunk Kari Liebknecht és Rosa Luxemburg vadállati meggyilkolásáról. Liebknecht nevét, miután sokszor emlegettük, jól ismerték a gyerekek. Éppen a gyászülésre készülődtünk Jakov Mihajloviccsal, amikor a kis A

ndrej egyszer csak odalép apjához, arcát gyengéden kezéhez szorítja és felnéz rá: . - 'Papa, ugye Liebknecht forradalmár volt, bolsevik? — Igen — felelt Jakov Mihajlovics :—, igazi forradalmár volt. — A burzsujok ölték meg? — Persze, a burzsujok. — De hiszen papa, te is forradalmár vagy, akkor a burzsujok téged is megölhetnek? J

akov Mihajlovics figyelmesen nézte a gyereket, gyengéden simogatta a fejét és nagyon komolyan, nagyon nyugodtan így szólt: — Persze fiam, megölhetnek, mindennap megölhetnek, de neked azért nem kell félned. Ha meghalok, hatalmas, nagyszerű örökséget hagyok rád, amelynél különb nincs a világon, örökségül hagyom neked szeplőtlen forradalmár becsületemet és nevemet. ÜJ SZŐ 7 * 1960. június 4