Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-09 / 128. szám, hétfő

Szocialista módon élni és dolgozni Ha gyalogosan végigjárnánk Bratislava legnagyobb ipari építkezését, a farkastoroki Slovnaftot, alaposan megkopna cipőnk talpa. Hisz e hatalmas üzem egyik végétől a másikig több kilométeres a távolság. Mi Michal Psotný betonozócsoportjának munkahelye felöl érdeklődünk az üzem déli sarkában levő hőerőmű épületénél. Napbarnított arcú pallér igazított útba: - Tessék csak felmenni a harmadik emeletre, ott dolgozik a szocialista munkabrigád, - mondotta. A harmadik emeleten lapáttal a kezében sovány, meszes munkaruhás ember szólított meg: - Engem keres az elvtárs? Michal Psotný vagyok - mondotta. Majd felszisszentem, amikor erős, kérges, izmos kezével megszorította jobbomat. Amikor demelték a dicséretet, a hírnevet. Munkájuk eredménye az üzem melletti 100 lakást számláló lakótelep, melynek utolsó épületét a tervezettnél négy hónappal korábban ígérték átadni. Psotný csoportjának is nagy érdeme van abban, hogy a boldog lakástulaji Ionosok " tervezettnél hamarább költözhetnek be takaros otthonukba. Azt is tudtam már róluk, hogy teljesítménynormájukat átlagosan 186 százalékra teljesítik. Nos, nem hiába nyerték el két héttel ezelőtt a szocialista munkabrigád címet, melyet a Hydrostav Visszaemlékezés megtudták, mi járatban vagyok, csakha- itteni dolgozói közül elsőnek kaptak meg. mar összejött az egész héttagú brigád. A két Bodó-testvér, Jenő és Mihály, Both Ferenc, Öllös Dániel, Horváth Ambrus és Darnai Ignác munkások napbarnította és szélfújta arcán, derék, izmos termetükön meglátszik, hogy őket a természet férfias építőmunkára nevelte. — Látja, tegnap óta sepergetünk mondta tréfásan Bodó Mihály, seprűjére feltétele. Michal Psotný brigádja jogosan viseli a szocialista brigád címet. Ezért nem igen érdeklődtem munkaeredményeik felől, hisz erről legjobban a büszke cím tanúskodik. Inkább az érdekelt, hogyan váltották valóra a szocialista módon élni jelszót, amely a szocialista brigádok létezésének egyik fő mutat. A brigádvezetö közbeszólt: — A hónap végéig a hőerőművön minden munkát be kell fejeznünk, akkor van az átadási terminus. Ezért Sztaňák igazgató bennünket és a többi legjobb munkacsoportot bízott meg azzal a fel- Mondd csak el, Ignác - szóltak a többiek Darnaihoz, 28 éves gabčikovói munkatársukhoz. - Mit mondjak el? Megnősültem és kész — válaszolta amaz szégyenkezve. - No, majd akkor én elmondom adattal, hogy a befejező munkákat hi- szólt Bodó Mihály. Ignác a múlt szombátlanul elvégezzük. baton nősült és tegnap valamennyiünket Ha nem is mondta volna, úgyis tudtam meghívott. Elment hozzá az egész csomár csoportjukról sok mindent. Két éve port, persze nem üres kézzel. Szép virádolgozik Michal Psotný betonozó csoport- got vittünk. Igazán jól éreztük magunja az üzem melletti lakónegyed építésén. Becsületes munkájukkal már régen kiérkat. Kitűnő borral, pálinkával kínálgatott valamennyiünket. Jókedvünkben azt is megígértük neki, hogy ha majd hozzákezd a fészekrakáshoz, a brigád szabad idejében minden betonmunkát elvégez. — Most már aztán be kell tartani szavunkat, — szólt közbe Horváth Ambrus bácsi a brigád legidősebb tagja. Ezek után már csak jegyezgetnem kellett, mert a szocidlista munkabrigád tagjai egymást kiegészítve beszéltek magánéletükről, közös érdekeikről, a sportról. Nemcsak a labdarúgómérkőzésekre járnak közösen, hanem havonta egyszer színházba is ellátogatnak, legközelebb pedig a családtagokkal együtt egyhetes autóbusz-kirándulásra készülnek a MagasTátrába. Hogy milyen szoros köztük a barátság, a testvéri megértés, azt a következő eset is bizonyítja. Bodó Mihálynak állandó nézeteltérése volt szomszédjával, azért mert közös bejáratuk volt a házba. Bodó ezért gyakran kedvetlenül járt munkába, amit barátai csakhamar észrevettek. Psotný brigádvezető javaslatára egy lebontandó épületből megvették az ajtót és egy szép vasárnap megcsinálták barátjuknak a különbejáratot. Azóta Bodó Mihályról szinte sugárzik a jókedv. Horváth Ambrus bácsi is sokáig nyakaskodott, míg végre beadta a derekát. Nála nehezebb volt az eset. Odahaza volt 0,7 hektár földje, melyen családtagjai gazdálkodtak. - Ambrus bácsi, lépjen be a szövetkezetbe! Vagy ha nem maga, úgy a családtagok. Hisz nem lehet szocialista munkabrigádban dolgozni, ugyanakkor odahaza magángazdálkodást folytatni, — mondották neki a brigád tagjai. - Ej, mit törődtök ti azzal! Nem jól dolgozom köztetek? — bosszankodott az öreg. De barátainak volt türelmük. Megmagyarázták neki, milyen előnye van a közös gazdálkodásnak. Sok hasonló történetet lehetne még elmondani a kis csoportról. A munka, a közös érdek, a siker átnevelte őket. Ebben tényleg megvalósították azt a jelszót, amely hazánk felszabadulásának Í5. évfordulóján még inkább aktuálissá vált: Szocialista módon élni és dolgozni. HORVÁTH SÁNDOR TJárom éve, hogy Bánovcén, Szlovákia első autógyárában megindult a termelés. Ján Ševčík az első kilométereket járja az új Tatra 141-es teherautókkal. A környék hegyes-dombos, kiválóan^ alkalmas a próbautazásokra. Ševčík elvtárs azért is szívesen jár erre, mert sok emlék fűzi ehhez a vidékhez. Partizán volt. Amikor közeledett a felszabadító hadsereg, még egy ütközetre készültek a fasisztákkal. Ševčík elvtárs üzenetet vitt az egyik partizáncsoportnak. Útközben betért az erdészhez, kérdezni akart tőle egyet-mást. Javában beszélgettek, amikor az erdész fia ijedten hozta a hírt: — Németek jönnek! Ekkor már a kerti kaput nyitották. Ševčík megragadta a géppisztolyt, de amikor ránézett az erdész öt megrémült gyermekére, lemondott a védekezésről. Ügy tett, mintha egyáltalán nem zavarnák a váratlan vendégek. Egyenruhában volt. Azt mondta, a szlovák hadseregben szolgál. — Tehát katonaszökevény! — Ennek tartották őt Martinban és Žilinán a katonai bíróság előtt, ahol kivizsgálták ügyét. Vizsgálták? Kínozták, hogy tegyen vallomást önmaga ellen. Olyan nagy zűrzavarban, amikor már közelről szóltak a szovjet hadsereg ágyúi, kivizsgálásról szó sem lehetett. A gyanú azonban elég volt ahhoz, hogy Németországba, koncentrációs táborba hurcolják. Holland és belga hadifoglyokkal volt egy épületben. Nehezen értették meg egymás szavát, mégis hamar megbarátkoztak. Nagyon örültek, hogy a szovjet hadsereg már közeledett a szomszédos Drezdához. A táborból mindenki szökni akart. Egy repülőtámadás után a felszaggatott drótkerítések már nem jelentettek akadályt. Sokan megszöktek és a közeli erdőkben várták meg a szovjet hadsereg érkezését. — Arra a találkozásra amíg élek emlékezni fogok — mondja Ševčík elvtárs —. Pedig nagyon rövid volt. Szovjet katonák vonultak el mellettünk, mosolyogtak, integettek. Azt mondták „nasi"i Tán Ševčík visszaérkezett a gyárba az új T 141-es kocsival. Véleményt mond róla. Bejegyzi a kísérőlapra, hogy a kocsi kiállta a próbát. DRÄBEK VIKTOR Az okŕlškyi Téglagyárban az idén jelentós mértékben növelik teljesítőképességét, úgyhogy a közeljövőben évente 1,3—2 millió téglát készít. A téglagyár teljesítőképességének növeléséhez a képünkön látható földkitermelő kotrógép is hozzájárul. (E. Bican — ČTK felv.) Régi szokása a parasztembernek, hogy az esztendő elteltével számvetést készít, megvizsgálja, mit tett jól, s mit kell majd az elkövetkező évben jobban végeznie, hogy a szorgos munka a jövőben még gazdagabb gyümölcsöt hozzon. Egy esztendő eredményeiről nem nehéz számot adni, annál nehezebb dolog másfél évtized sikereiről készíteni oly számadást, visszatekintést, mely hűen tükrözi a falusi élet tizenöt szabad esztendejét. Mert ki vonja ma már kétségbe, hogy a szabadság első napjától kezdve annyi sok mindent kapott a falu a népi demokráciától, az új élettől, hogy a tanúskodó esztendők mindegyikéről külön-külön egész újságot lehetne teleírni; ezért nehezebb egy tömör cikk keretében mindent, a tizenöt esztendőt minden szépségével, örömével, munkájával, gondjával, mozgalmas napjaival teljes egészében bemutatni. Próbálkozzunk meg mégis vele, s másfél évtizedes jubileumi számvetésként tekintsünk vissza, miről tanúskodik, mit adott a falunak, a dolgozó parasztnak a szabad tizenöt esztendő. Nem lenne teljes az írás, ha csupán arról a sok jóról, az új gazdag életről beszélnénk, ami ebben a szép hazában tizenöt esztendővel ezelőtt szállást kért a falvakon, s immár örökös lakója új életért küzdő hazánk minden falujának, ha elöljáróban szó nélkül hagynánk, honnan, milyen mélyről indult el a falvak -népe a felemelkedés útján, kinek a segítségével, támogatásával jutott el idáig. Régen, a kisparcellás gazdálkodást űző világban általában az az elv érvényesült: akinek több földet adott az isten, azt több ésszel is megáldotta. S ki állítja ennek az ellenkezőjét, ki mondja, hogy ez nem így volt? Csupán azt cáfoljuk meg, hogy a több észt nem a földöntúli mindenhatótól nyerte az 50—100 hektáros gazdaember, hanem a vagyon, a mód tette lehetővé számára, hogy újságot járasson, fiait taníttassa, kulturáltan éljen. Tehát nem voltak a módosabb emberek* sem különös „ésszel" megáldva, azt, hogy az Tanúskodó esztendők egész falu úgy nézett rájuk, mint művelt, tanult emberekre (bár igen sok tudatlan akadt közöttük) ezt mindegyik csupán vagyonának köszönhette. A vagyon volt minden, ez alakította kí a faluban a társadalmi rétegeket, ezért váltak gyűlölt emberekké a földnélküli és szegényparasztok szemében, hiszen ezek egész esztendőn keresztül rájuk dolgoztak szűkös kommencióért, a napi betevő falatért. A Szovjetunió hős fiai meghozták a szabadságot. A hatalom a nép, a munkások és a parasztok kezébe került. A Februári Győzelem után a kommunista párt lett az ország vezető ereje. A párt programjában az első helyre került a gyárak államosítása, mellette a földreform teljes megvalósítása. S ha valamikor az járta a falun, fcogy „akinek több földet adott az isten, azt több ésszel is megáldotta", akkor a földreform ut4n — mivel azé lett a föld minden kincsével és bőségével, aki megműveli — egyszerre észt kapott minden földnélküli is? Nagyon furcsa magyarázat volna ez így, hiszen csupán azzal, hogy földet kapott a nincstelen és a szegényparaszt, a falu népe bizony szemernyivel sem lett „okosabb". Ez csak alap volt az új falu kiépítésének a megvalósításában. A párt a munkás-paraszt szövetség elve alapján hozzáfogott az új falu kialakításáért folyó harchoz, őszinte szavakkal, meggyőződéssel fordult a falu felé. S bebizonyult — a szövetkezeti gondolat szárba szökkenésének tizenegy esztendeje tanúskodik róla —, hogy a kommunista párt a parasztság érdekeit tekintetbe véve, összhangban a szocializmus építésének törvényszerűségeivel a parasztság javát igyekezett szolgálni azzal, hogy meggyőzte a parasztságot a nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről, a kisparcellás gazdálkodással szemben. Egyúttal azt az elvet is igyekezett megdönteni, hogy azzal még észt nem kapott a falu, hogy övé lett a föld, s odahatott, hogy az egyszerű parasztember, akinek a múltban sem ideje, sem módja nem volt a tanulásra, minél hamarabb tudatosítsa, miért szükségszerű a nagyüzemi gazdálkodás, s hogy az új minél gyorsabb elsajátításához fejlett, tapasztalt parasztságra van szükség. A szövetkezetesítés kezdeti éveiben a parasztok ezrei mentek rövidebb-hosszabb tanfolyamokra, hogy legalább annyi tudást szívjanak magukba, amit a nagyüzemi gazdálkodás kezdeti éveiben gazdagon gyümölcsöztettek... Ma már, amikor a szövetkezeti gazdálkodás csaknem 90 százalékos részese az ország szántóterületének, minden szövetkezeti paraszt hálával gondol a pártra, a kommunistákra, a munkásosztályra, hogy megmutatták részükre a nagyüzemi gazdálkodás legjárhatóbb útját. Mert hiszen, amíg két világrendszer — a szocialista és a kapitalista világrendszer - létezik, a nagyüzemi mezőgazdasági termelésnek is két útja van. Az egyik út a miénk, ez a közös összefogáson alapszik, mentes minden kizsákmányolástól, míg a másik úton haladók mások leigázására törekszenek, s hogy fenntartsák magukat, tönkreteszik a kisparaszti, sőt a középparasziti gazdaságokat is. Ennek bizonyítására hadd idézzünk néhány adatot a kapitalista országok parasztságának a helyzetéről. Annál is inkább fontos ezt kihangsúlyozni, mert akadnak még olyanok, akik lépten-nyomon a nyugati országokban levő kisparaszti gazdaságok életképességére hivatkoznak. Pedig pusztába kiáltó ezeknek a szava, ha tudomásukra adjuk, hogy pl. az Egyesült Államokban 1934-ben még 6 millió 800 ezer önálló gazdaság volt, ma pedig alig 4 millió a farmerek száma. A statisztikusok azt is kiszámították, hogy az USAban évente 300 ezer farmer megy tönkre, illetve kénytelen magának más kereseti lehetőséget választani. Dániában, az állítólag gazdag parasztok országában ugyanez a folyamat megy végbe, s ma már Dánia mezőgazdasági művelés alatt álló területének 75 százalékán 20 hektárnál nagyobb farmok terjeszkednek. Persze itt sincs megállás, a lejtőn elindult szegényparasztok mint a hegyekből legördülő lavina csúsznak lefelé, mert a nagyobb farmok tovább fogyasztják a gyengébbeket, kisebbeket. Mennyivel más az élet nálunk, s milyen merőben más a mi nagyüzemünk, amelyben minden dolgozó paraszt új életre talált és fényes jövő előtt áll. Könnyebb az élete, könnyebb a munkája, hiszen mind a határban, mind az istállókban a munkák legnehezebbjét gépek végzik. Szokássá vált már nálunk, hogy ha falusi ember életszínvonalának emelkedéséről beszélünk, az új ház, az új bútor, a televízió, a mosógép jut az eszünkbe. Kétségtelen, a szóban forgó dolgok egytől egyig az új, jobb világ tizenöt esztendei gazdag gyümölcséről tanúskodnak, de ez nem minden, hiszen — s erről kevesebb szó esik — a szabadság legszebb adománya maga az az életforma, melyet a falu a párt meggyőző munkája révén másfél évtized alatt elsajátított. És ez az elsődleges, az, hogy az új falut új gondolatokkal telített emberek lakják, akik szemében egyre halványabb lesz a múlt káros csökevénye és a közös érdek, a társadalom iránti kötelességtudás kerekedik felül bennük ... Mily jól esik hallani azokról a nagyszerű felajánlásokról, amelyeket a szövetkezeti parasztság a többtermelésre, a hektárhozamok fokozására tesz. Mily jó érzés tudni, hogy a falu népének új életével új szellem, a szocialista falu szelleme hatja át a mindennapos munka küzdelmeit. Bizony, a szabadsággal, a nagyüzemi gazdálkodási forma felülkerekedésével megszűnt a torzsalkodás, a „ki vagyok én" hetykélkedés, a vagyon szerinti társadalmi megkülönböztetés. Vegyük csak a házasságot. Emlékszem oly dolgokra, hogy a .20—25 hektáros gazda már fia elemista korában „kiszemelte" a menyét, a fiának valót, egy másik 20 hektáros gazda lányának személyében. Ne adj isten, hogy szóba állt volna a gazdag gyerek szegényparaszt lányával. Merőben más ma a helyzet. A szabadság 15 esztendeje eltűntette a társadalmi ellentéteket, s ma már, ha elvétve akadnak is a múlthoz csökönyösen, csontosán ragaszkodó szülők, elenyésző a számuk. Igaz, nem máról-holnapra történt ez a változás. A közösségi élet, a közös munka hozta magával; persze volt veszekedés, torzsalkodás és vita bőven. De hát emberek vagyunk s az élet forgatagában ilyesmi elkerülhetetlen. Végül is a falusi emberek megértették, hogy közös a sorsuk és csak összefogva, egymásra számítva találják meg boldogságukat. Ezért senkinek sem tűnik már fel a mai faluban, ha a hajdani proletár fia a tízhektáros gazda lányát veszi el feleségül, s hogy az egykori 10-hektáros gazda fiának volt proletárszülők lánya lett a felesége. Az Új élet az új munkaformák megdöntik, lerombolják a régi társadalmi szokásokat, mert ma sem a vagyont, sem az észt nem az isten adományának tekintik, hanem a személyes vagyon is — mondjuk a Spartak személyautó — a jó munka árán szerett tulajdon, a tudás, a fejlett ész pedig a szorgalmas tanulás ajándéka. Mert ma már a tudás, a kultúra is oly tért hódít a falvakon, hogy ez sokszor a csodával határos. De talán nem jó szó erre a csoda, nem fedi a valóságot. Nem, mert mindaz, amit a mai falun tapasztalhatunk, s mindaz, amiről —. arról is, ami ez írásból még kimaradt — a tizenöt szabad esztendő tanúskodik, nem más, mint a párt, a munkásosztály áldozatos tevékenységének, a közös szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás egy évtizedes munkájának nagyszerű eredménye. MÉRY FERENC ýj SZÓ 4 * 1960. május 11.