Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-09 / 128. szám, hétfő

r" T CTfl U *W60, mäjus 9. 1945. mdjus 9. A második világháború utolsó napja Európában. — Alig virrad még, amikor dübörögve törnek be száz kilométeres éjszakai átcsoportosítás után Ribalko és Leljusenko első harckocsi-egységei a joggal-körömmel harcoló városba. A szovjet hadsereg sietett segítségére a barikádokon küzdő prágaiaknak és rövid, de heves harc után a délutáni órákban a vár fölött már ott lobog a csehszlovák és a szovjet zászló. Hosszú, évszázadoknak tűnő háborús esztendők előzték meg ezt a pillanatot. Felmérhetetlen áldozatokat követelt az Európát elözönlő barnainges őrület megfékezése, a dölyfös hitleri birodalomnak adott történelmi lecke. Csak hazánk területén a hét hónapig tartó ádáz küzdelemben, 130 ezer szovjet, mintegy 40 ezer román és 2500 csehszlovák katona áldozta szabadságunkért a legdrágábbat: életét. Tizenöt esztendővel ezelőtt a vörös csillagos szovjet katona meghozta a száztornyú város szabadságát. Tizenöt évvel ezelőtt felszabadultan dobogni kezdett hazánk szíve. Oj élet építésébe kezdtünk a romokon újult lendülettel, amely a cél tudatában nem ismert megtorpanást. Ha most visszatekintünk a fél emberöltő alatt megtett útra, az elért eredményekre, a nehézségekre és a sikerekre, akkor felötlik bennünk a gondolat: Prága számunkra nemcsak gyönyörű fővárosunk, hanem tényleg a szív és az agy, amely élteti hazánk szervezetét, amely lépteinket vezérli az új utakon, amely elvezetett minket a szocializmus győzelméhez s tovább, előre mutat a kommunizmus magaslatai felé. A csehszlovákiai magyar dolgozók szemében is Prága jelképesen hazánkat, pártunkat, jelenünket és jövőnket testesíti meg. Prága számunkra a szabad életet, a gyarapodó jólétet, a békés alkotó munkál jelenti. Elsősorban ezért oly szép, ezért a legszebb az egész világon az évszázados patinájával, Ö-városának lépten-nyomon új meglátást feltáró zegzugos utcáival, a Malá Strana romantikájával, a Vencel tér nyüzsgésével, az új negyedek égnek törő épületóriásaival, agyunkba feledhetetlenül bevésődő nagyszerű panorámájával egyszeri megtekintőjét is megbabonázó és örök barátjává avató Moldva-menti város. fi harcok helyén űj élet fakad A

trójai hídon csilingel a villamos, és a sűrű autóforgalom, mint valami érverés, jelzi, hogy a milliós főváros szive már nem lehet túl messze. A libeňi hídfőhöz közeli kis házak kertjeiben virágzik az orgona. Ruda Wilda kertje — legalább is látszatra — semmiben se különbözik a szomszédos kertektől. Vagy talán mégis? Az egyik vasárnap 800 piroskendős pionír szorongott benne és visszafojtott lélegzettel hallgatta a híd körüli harcok hiteles történetét. Azért itt és nem a pionírok kényelmesen berendezett előadótermében, mert a Trójai híd első barikádja volt parancsnokának, Jan Drda elbeszélése hősének, a prágai dolgozók, különösen a fiatalok kedvencének, a göndörhajú szakaszvezetőnek nemcsak a lakása van itt. Házikója nagy titkokat rejteget. Itt őrzi a fasisztáktól zsákmányolt fegyvereket, rohamsisakokat, egyenruhákat és értékes nemzeti ereklyéket. A nép dicső múltjának e ragyogó fejezetéből melyik pionír ne akarna meríteni? Ruda Wilda emlékezik: — A híd környékének hazafias lakói, munkások, vasutasok, villamosvezetők, kalauzok szervezetten készültek a végső leszámolásra. Mozdonyommal a Praha-Bubny állomás 32. vágányán álltam, amikor 1945. május 5-én délelőtt kitört a felkelés. Fejemre csapva régi katonasipkám - ez volt a jel — társaimmal lefegyvereztük a közeli német A GÖNDÖR HAJÚ SZAKASZVEZETŐ repülőalakulat szerelvényparancsnokát és kényszerítettük, hogy szolgáltassa ki a szerelvény teljes fegyver- és lőszerkészletét. Még korszerű páncélöklökhöz is jutottunk, melynek kezelését csak később, a harc hevében sajátítottuk el. Hányan voltunk? Ki tartotta számon? Mindenki részt vett a felkelésben, aki a szabadság és a jobb élet után vágyódott... Igy kezdődött. 11 óra 30 perckor befutott az állomásra egy erősen felszerelt német páncélvonat. Ez volt a tűzkeresztség. — További rendelkezésig maradjon mindenki közel.az otthonához! Prágaiak, építsetek barikádokat! — ismételte a parancsot estefelé egymás után többször a forradalmárok szabad prágai rádiója. — Schörner marsall állig felfegyverzett SS-hadserege Prága ellen tör. Prága megsemmisítése árán is mielőbb az amerikai övezetbe akar kerülni... — Népünk leleményes. Mire zsákmányolt gépfegyveremmel a parancs értelmében a lakásomhoz közeli Trójai hídhoz értem, a szomszédok már építették a barikádokat. A kétezer prágai barikád közül ötöt, - mondja Ruda Wilda. - Lelkes és elszánt hazafiak maroknyi csoportjának én lettem az első barikád parancsnoka. Kiképzés nélkül három éjjel és három nap stratégiailag kedvező terepről elképzelhetetlenül nagy számbeli és korszerű haditechnikával felszerelt túlerővel szemben harcoltunk. Az SS repülőtámadásai, erős tüzérségi előkészítése ellenére 32 társammal, Vlasta Procházkovával és a holland Noorlanddal együtt tartottuk az első barikádot... A hídon az élet már elviselhetetlen volt. A lángok lépésről lépésre törtek előre, öten maradtak, köztük a szakaszvezető, Vlasta és a holland. Az SS Tigrisekkel támadott. Három méternyi közelségbe jutottak. A barikádot feladták, a barikád néma — gondolták. Nem adták fel! A holland karjának intésére hozzájuk vágták a páncélöklöket. Két Tigris harcképtelenné vált. A harmadik megsérülve húzódott vissza kiinduló pontjára. Ojra megmutatkozott a fasiszták embertelensége. Békés prágai lakósokat, gyerekeket parancsoltak a tankok elé és így támadtak. — A halálkaravánokra, a mi embereinkre nem lövünk — állapodtunk meg. — Oldalukba kerülve minden arasz területért az utolsó töltényig keményen harcolva pusztítottuk a tankokat. Vlasta és hatvanhat társunk a súlyos harcokban elesett. a halálkaraván részvevőit az SS-ek lőtték halomra. Másfél napig tartott Schörnerék elit-legénységének, amíg az öt barikád közötti 350 méter távolságot felmérhetetlen áldozatok árán megtette. ... Hűvös volt a kilencedikére virradó hajnalhasadás, a hideg az ingek mögé is behúzódott. De az eső már csak szemetelt, el is állt, verőfényes nap ígérkezett. A kertek felől az orgona akkor volt kiteljesedőben. A tavasz, az élet követelte a jogát. Wildának hirtelen megremegett a fülcimpája. Kobylisy felől gyanús zörejeket hallott. - Tankok! - kiáltottam alvó társaimra, Mirek Rubešre, meg a többiekre. Ezzel aztán a háború véget is ért. Ziberov szovjet vezérőrnagy élcsapata hajnali négy óra két perckor elérte a vokovicei kocsiszínt és fél ötkor a göndörhajú szakaszvezető a néma barikád véráztatta szent helyén ölölkezett Panov kapitánnyal ... A pionírsereg tapsol, éljenez, újjong. Mert azt már ők is tudják, hogy azután sokáig midenki csak ölelkezett, csókolózott, hálálkodott. Dúsan nyíló orgonavirág lepte el a harckocsikat és gazdáik sapkáit, előkerült a garmuska, rázendített a rezesbanda, felhangzott a dal, táncraperült a nép ... A hidat újjáépítették. Ma a Barikádharcosok hídja. Előtte hálánkat kifejező emlékmű... Szily Imre Milyen ma Podoli, a kertvároshoz hasonló negyed tizenöt esztendővel azután, hogy az első szovjet tank begördült Prága utcájára. Sportpályák, új lakótelepek épültek, amelyek közül különösen egy hatalmas épülettömb hívja fel magára a figyelmet. Az épülettömb bejáratán tábla: a Csehszlovák Műszaki Főiskola internátusa. Beljebb megyünk, s a kapun belül padokkal övezett zöld pázsit és épületek fogadnak. Bekopogunk a gondnok dolgozószobájába és megkérjük őt, mutassa meg az internátust, ismertessen meg lakóival. František Sulan tanár örömmel tesz eleget kérésünknek. 1950-ben kezdték meg és 1954-ben fejezték be Prága legnagyobb és legszebb internátusának építését. Ezerötszáz egyetemi hallgató talál itt tanulmányai idejére otthonra. Találomra bemegyünk a hat lakóépület egyikébe és benyitunk az első ajtón. Négy fiatalember ugrik fel udvariasan az asztal melől, hellyel kínálnak, és egyik a másik után bemutatkozik. František Lavriovský, Františkovy Láznéből, Bugyko mérnök valamivel messzebbről, Kijev mellől való, a társaság harmadik tagja Fonad Azar, az Egyesült Arab Köztársaság polgára, Indu Thapa pedig az ázsiai világrészt képviseli, nepáli. A beszéd csehül folyik és valóban alig ismerni fel, hogy nem cseh az anyanyelvük. Kicsit feleslegesnek érezzük a kérdést, hogy tetszik itt nekik, hogy vannak megelégedve az internátusban? Elég körülnézni a szobában, a tükörfényesre kefélt parketten, a virágos kretonnal letakart rekamiékon, a tölgyfaszekrényeken, rádión, könyvszekrényen, vagy egy pillantást vetni az ablakon ki a kertbe s a válasz magától kínálkozik. Az ukrán Bugyko a rangidős, ő válaszol elsőnek. Két és fél éve van itt, tanulmányait már befejezte, most még gyakorlaton van. Nem lakik ebben a szobában, de az itt lakó három fiú a legjobb barátja. Még a legjobb akarattal sem jut az eszébe semmi, amivel ne lenne megelégedve. S az arab, a nepáli, a cseh szinte ugyanazon szavakat használják, ideálisabb környezetet nehéz lenne még elképzelni is. Közben a szomszédból látogató jön, Juraj Takács. Nová Ves pri Dunaji a szülőfaluja, tizen vannak testvéreik, apja paraszt, két évs nyugdíjas, ő az érettségi után rögtön idekerült és azóta szorgalmasan, minden vizsgáját idejében letéve készül hivatására. Együtt megyünk ebédelni az internátus ebédlőjébe, ami egyúttal színpaddal ellátott díszterem is. A viaszkos vászonnal megterített asztaloknál csehek, szlovákok, koreaiak, Szenegálok, indonézek, olaszok, mongolok. A háromszáz itt lakó külföldi húsz nemzetiséget képvisel. Húsz országba viszik el hírét annak, hogyan él a szabad Csehszlovákiában a fia-, talság, mit nyújt a szocialista Csehszlovákia a munkások, parasztok gyermekeinek. Mit mondjunk még el az interná-. tusról, hogy e négy társalgójából kettőben zongora, kettőben televízió van, hogy minden emeleten tanulószobák, rajztermek és betegszobák vannak, hogy a bejáratnál motorkerékpárok és robogók sorakoznak, hogy az internátusban lakó orvos állandó egészségügyi felügyeletet gyakorol, hogy a saját körükből választott tanács irányítja e különféle nyelvű, különböző szokású, világnézetű fiatalemberekből álló kis városka életét és hogy ezt a nem egyszerű feladatot általános megelégedésre végzi. Tudják ezek a fiatalok, mi játszódott le tizenöt esztendővel ezelőtt, talán éppen azon a helyen, ahol most egy padon ülve elmerülten tanulnak, vagy ahol teniszeznek, sakkoznak, pingpongoznak? Tudják, és éppen ezért nemzetiségre való tekintet nélkül egységesen vonultak fel május elsején, a Munka ünnepén, egységesen manifesztáltak a békéért, a nemzetek közötti megértésért, hogy ne legyen elnyomó és elnyomott, kizsákmányoló é-s kizsákmányolt, hogy valamennyi nemzet megszerezze azt,, ami mindenkinek a legdrágább, a szabadságot! KIS ÉVA A HABORUUTÄNI ELSŐ N^v PRÄGAI MAN1FESZTÄGK5 (TASZSZ - felvétel) T