Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-09 / 128. szám, hétfő

A

felszabadulásunk óta eltelt másfél évtized fél emberöltő — jobban mondva csak egy negyed. A megszokás alapján még mindig sokszor harminc évet veszünk egy emberöltőnek, jóllehet az átlagos emberi életkor hazánkban az elmúlt száz esztendő alatt megkétszereződött. Ebben a fejlődésben nagy rész éppen az elmúlt tizenöt esztendőre esik, amint azt az alábbi adatfok is igazolják. Az emberi kor határán? A legrégibb statisztikai adatok az átlagos emberi életkorról a cseh országrészekből származnak, és azt mondják, hogy 1869ben a férfiak átlagos életkora 33,1, a nőké 36,9 esztendő volt. Nos, ez a szám 1957-ben ugyanazon a területen a férfiaknál 66,7, a nőknél 71,9 évre emlekedett, vagyis — amint mondottuk —, nem egészen száz esztendő alatt megkétszereződött. Ha tekintetbe vesszük, hogy a háború előtt a férfiak átlagos életkora Csehországban 53,7 és a nőké 57,5 esztendő volt, láthatjuk, hogy az életkor meghosszabbítása terén a döntő fejlődés az utolsó negyedszázadra esik, jóllehet a háborús évek aligha hatottak rá előnyösen. Hozzátehetjük azt is, hogy lényegesen nehezebb, összehasonlíthatatlanul több szociális és egészségügyi intézkedést igényel az életkornak mondjuk 60-ról 65 évre való meghosszabbítása, mint 50-ről 55-re. Egyszóval az orvostudomány adott ismeretei alapján már megközelítettük azt a határt, amikor az emberek átlagos életkorát már csak nehezen tudjuk meghosszabbítani. Nem kevésbé örvendetes eredménye a szocializmus építésének a csecsemőhalandóság csökkentése. A számok kötetek helyett beszélnek. Amíg 1920-ban Csehszlovákiában minden 1000 élve született gyermek közül még 160 meghalt, ma számuk mindössze 25, vagyis az első háború utáni évekhez viszonyítva alig egyhatoda. Ezzel a számarányával Csehszlovákia világviszonylatban is igen kedvező helyet foglal el, ami annál is értékesebb eredmény, mert az országon belül magában Szlovákiában a gyermekhalandóság néhány évtizeddel ezelőtt még Európában a legnagyobbakhoz tartozott. Többet dolgozunk ? Sokat és sokszor írtunk már népgazdaságunk legfontosabb ágazatának, az iparnak a fejlődéséről. Hogy tényleg az iparon van népgazdaságunk súlypontja, bizonyítja, hogy egész nemzeti jövedelmünk előállításában magára az iparra 58 százalék esik. Egy másik közismert mutatója ipari fejlettségünknek az, hogy a háború előtti, a világ tíz, legnagyobb iparral rendelkező országához tartozó Csehszlovákiának a termelését az idén megnégyszerezzük. Ezt az Tallózva tizenöt év eredményeiben óriási emelkedést lényegében két módszerrel értük el: Először is — természetesen már csak a lakosság számának állandó szaporodása miatt is — növeltük az iparban foglalkoztatottak számát. Míg 1948-ban csak 1 millió 640 ezer munkavállaló talált itt megélhetést, addig ebben az esztendőben az ipari munkavállalók száma már 2 millió 300 ezer főre emelkedik. Tehát amíg az ipari termelés 400 százalékkal lett nagyobb, a munkavállalók száma csak 40 százalékkal emelkedett. Kérdezhetné valaki, hogyan állott akkor elő a termelésnek ez a nagymérvű fokozódása? A válasz egyszerű: úgy, hogy minden egyes iparban foglalkoztatott 1960-ban lényegesen többet termel, mint termelt 1948-ban. Ezt nevezzük a munkatermelékenység emelkedésének, amely 1948-tól napjainkig két és félszeresére nőtt. Mivel értük el akkor az egy főre eső termélésnek ezt a nagymérvű emelkedését? Azzal, hogy nagyobb teljesítő képességű, korszerűbb gépeket állítottunk be. Azzal, hogy olyan ipari ágazatokban, amelyekben a mechanizálás 1948 előtt jóformán ismeretlen volt, tízezrével állítottuk az új gépeket munkába. Elég az építészetre utalnunk, amelynek mechanizálása szemünk előtt folyt le és ma is folyamatban van. De emeltük a munkatermelékenységet azáltal is, hogy a munkásosztály átlagos szakképzettsége, az iparban foglalkoztatott kvalifikált munkaerők száma tekintetében óriási fejlődésen mentünk keresztül és számos pejlett tőkés államot is megelőztünk. Elmélet és gyakorlat Iparunk adatai között tallózva a szocialista iparfejlesztés további törvényszerűségére is találunk támpontokat. Ilyen például, hogy a termelőeszközök gyártásának meg kell előznie a közszükségleti cikkek termelését. Nos, mit mondanak a számok e tekintetben a szocializmus építésének évei alatt? Ha a termelő eszközök termelését 1948-ban 100-nak vesszük, akkor 1960-ban ez a mutató 420 lesz, vagyis több mint négyszeresére emelkedik. A B osztályban, vagyis a közszükségleti cikkek termelésében ez a mutató 1960-ban 288 lesz, vagyis nem egészen háromszoros. Világosan látjuk, hogy betartottuk a szocialista iparosítás azon törvényszerűségét, miszerint a termelőeszközök termelése emelkedésének meg kell előznie a közszükségleti cikkek gyártását. Az ipar szocialista építésének további fontos törvénye az iparágak fejlesztésében az arányosság betartása. Ilyen alapvető arányosság az A osztályon, vagyis a ter-i melőeszközök termelésén belül az a törvényszerűség, hogy a nyersanyag és az energetikai alap fejlesztésének meg kell előznie a többi nehézipari ág fejlődését. 1937-ben az iparilag fejlett Csehszlovákia mindössze 4 milliárd kilowattóra elektromos áramot termelt. Az áramtermelés ez év elején viszont elérte az évi 22 milliárd kilowattórás színvonalat, tehát a háború előtti utolsó évvel összevetve öt és félszeresére emelkedett. Ezzel szemben iparunk átlagos fejlődése — mint már mondottuk — „csak" ez év végére éri el a négyszeres háború előtti nívót. E néhány számból világosan következik, hogy áramtermelésünk üteme gyorsabb, mint az iparé általában. Feltehetjük a kérdést: miért van szükség erre a törvényszerűségre? A válasz egyszerű. Mindenki emlékezik még, hogy akár öt évvel ezelőtt is mennyi nehézséget okozott az ipari termelésben az áram időnkénti kikapcsolása, vagy a feszültség esése és mennyi bosszúságot idézett elő a háztartásokban éppen a legnagyobb szükséglet idején az egyiptomi sötétség. Mindez, mint tudjuk, megszűnt, s egyben szemünk előtt folyik a közszükségleti áramfogyasztás növekedése. Látjuk, hogyan javul egyre közvilágításunk és tudjuk, — mindenki a saját háztartásában — hogyan lesz évről évre nagyobb átlagos áramfogyasztása. A számok azt mondják, hogy míg az egy háztartásra eső évi áramfogyasztás 1953-ban 88,6 kilowattóra volt, öt év múlva, 1958-ban már háztartásonként 132,1 kilowattórára gyarapodott. Az egy ipari munkásra eső áramfogyasztás, valamint a közfogyasztás eddigi mértékének további emelése szükségessé teszi, hogy a jövőben is, tehát 1961-ben kezdődő harmadik ötéves tervünk folyamán is tovább tartson ez az irányzat. És tényleg, 1965-ben áramtermelésünk már 38 milliárd kilowattórát fog kitenni, vagyis az 1937. évinek 9 és félszeresét. Ezzel szemben ipari termelésünk terjedelme 1965-ig az 1937. évinek „mindössze" hatszorosa lesz. Látjuk, hogy tervezésünk pontosan szemmel tartja az arányosság törvényének követelményeit. A munka ós a kereset De bizonyos arányban kell lenniök a szocialista iparosítás objektív törvényei szerint az átlagkeresetek emelkedésének és a munkatermelékenység emelkedése ütemének is. 1948-ban az ipari munkás átlagkeresete Csehszlovákiában 759 mai koronát tett ki. Mint tudjuk, 1959-ben ez az átlagkereset 1380 koronára, tehát nagyjából kétszeresére emelkedett. A munkatermelékenységről már elmondottuk, hogy a szocializmus építésének évei alatt hazánkban az iparban két és félszeresére emelkedett. Ebből következik, hogy a szóban forgó hosszabb, 12 éves időközben betartottuk azt a törvényszerűséget, miszerint a munkatermelékenység emelkedése ütemének meg kell előznie az átlagos keresetek növekedését, Kérdezhetné valaki, miért nincsen lineális összefüggés e két tényező között, vagyis miért nem emelkedtek az átlagkeresetek is a munkatermelékenység emelkedése ütemének megfelelően két és félszeresre? A válasz erre a kérdésre is egyszerű. A szocializmusban a dolgozóknak nemcsak névleges bére emelkedik, hanem — az árleszállítások révén — a reálbére is, sőt az úgynevezett közös fogyasztás mértéke is. Ezen a dolgozóknak kulturális, egészségügyi és más téren adott juttatásokat értjük. Mert például miből fedezze a szocialista állam az olyan jellegű és méretű vívmányt, mint amilyen most a Szovjetunióban a munkaviszonyból származó adók eltörlése és hasonlók. A gyenge pontunk A mezőgazdaságban a fent említett öszszefüggések nem ilyen egyértelműek. A növénytermesztés ugyanis az 1936. évivel összevetve 1958-ban annak 93,4 százalékát érte csak el. Ezzel szemben az állattenyésztési termelés ugyanebben az időviszonylatban 107,7 százalékra emelkedett. Egészben /éve a mezőgazdasági termelés terjedelme a háború előtti szinten mozog. Megkétszereződött azonban a szocialista nagyüzemi termelés bevezetésével a mezőgazdaság munkatermelékenysége. Miután a termékmennyiség ugyanannyi, ebből következik, hogy ma lényegesen kevesebb dolgozónk van a mezőgazdaságban, mint volt a háború előtt. Ezt elsősorban a mezőgazdaság gépesítése tette lehetővé, hiszen ma már a szántásnak kb. 98 százalékát, a vetésnek kb. 75 százalékát, a burgonyaültetésnek kb. 70 százalékát, a gabonavetésnek kb. 90%-át géppel végezzük. A fent röviden vázolt helyzetből világosan adódik a feladat, hogy lakosságunknak élelmiszerrel és az iparnak szerves nyersanyagokkal való kellőmérvű ellátása céljából mezőgazdasági termelésünk abszolút terjedelmét is a legrövidebb időn belül a lehető legnagyobb mértékben fokoznunk kell. Elsősorban Szlovákiára hárulnak e téren nagy feladatok, ott is főleg a növénytermesztésre. Miután Szlovákiában a legkedvezőbb talajviszonyok a nagyrészt magyarok lakta dél-szlovákiai területen vannak, világosan adódik valamennyiünk számára a kötelező feladat: mindent meg kell tenni a mezőgazdasági termelés, nevezetetesen a növénytermesztés hozamának fokozásáért. Sz. Ĺ. jmÚifíW ^ ^ es 'Ľ®—. — v-WrS^ i A SZABAD ÉLET ÉVEIBEN ÉPÍTETTÜK 1 Nagy települések Vegyi Ipari üzemek Kórházak Kohászati üzemek Élelmiszer- és közsziikségVízierőművek és duzzasztógátak Hőerőművek Gépipari Űzetnek Más nagy üzemek í 9 """ Élelmiszer- es kozszukség- —"" S leti ipari üzemek. i 1 ^ S t $ ŰJ SZÖ 9 * 1960

i mäjus g

t t y