Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)
1960-05-09 / 128. szám, hétfő
Nyikolaj Viktorovics Podgornyij elvtárs beszéde Drága elvtársak és barátaim! Engedjék meg, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának megbízásából forró testvéri üdvözletünket és szívélyes jókívánatainkat adjuk át önöknek és Csehszlovákia népének államünnepük alkalmából, abból az alkalomból, hogy 15 évvel ezelőtt szabadult fel az ország a fasiszta megszállás alól. (Viharos taps.) Szívből köszönöm a CSKP Központi Bizottságának és a Csehszlovák Köztársaság kormányának, hogy meghívta a szovjet küldöttséget hazájuk államünnepére. A szovjet emberek, a szocialista országok dolgozói ma önökkel egyetemben ünneplik Csehszlovákia fasiszta megszállás alóli felszabadításának történelmi napját. Számunkra, szovjet emberek számára ez az ünnep még drágább és jelentősebb, mert egybeesik a fasiszta támadókon aratott dicső győzelem 15. évfordulójával. Ez a győzelem meghozta minden európai nemzet szabadságát. Mindenki tudja, hogy a Szovjetunió döntő csapást mért a német imperializmusra. A szovjet emberek az ellenség ellen vívott harcban a fronton és a hátországban is a hősiesség számtalan példáját mutatták. Testvérnépeink barátsága még jobban megerősödött és megszilárdult a német fasizmus ellen vívott háborúban. Fegyverbarátságunkat a Szovjetunió és Csehszlovákia népe fiainak legendás dicsősége övezi körül. Egy arcvonalban küzdöttek Ukrajnában, Belorussziában, Lengyelországban és Csehszlovákiában a fasiszta hordák ellen. A csehszlovák és szovjet katonák s partizánok a háború idején testvérként megosztották az ellenség ^llen vívott nehéz harcok terhét és együtt örültek a fasiszta támadókon aratott győzelmüknek. A véres fasizmus ellen vívott titáni küzdelemben hazánk földjén halt hősi halált népük több fia. A szovjet emberek sohasem felejtik el Otakar Jaroš, Ján Nálepka és sok más csehszlovák hazafi nevét, akik a fasiszta hódítók ellen vívott harcban nagy hírnevet szereztek hazájuknak. Sok csehszlovák katona ontotta vérét ukrán földön. Mint tudjuk, a csehszlovák katonák a háború idején részt vettek a Harkovnál vívott harcokban, küzdöttek Kijev, Belaja Cerkov és szovjet Ukrajna más városainak és falvaink felszabadításáért. Az ukrán nép sohasem felejti el, hogyan járult hozzá testvérünk, — Csehszlovákia népe az ukrán földnek a fasiszta betolakodóktól való felszabadításához. Drága elvtársak, ebből az alkalomból az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság dolgozóinak forró üdvözletét és szívélyes jókívánatait tolmácsolom önöknek és önök útján a testvéri Csehszlovákia egész népének. (Hosszan tartó taps.) A Szovjetuniónak és a Csehszlovák Köztársaságnak a háború tüzében megedződött és próbát kiállt barátsága a háború utáni években még terebélyesebbé vált. Országaink kölcsönös kapcsolatai igazán testvériek ' és megfelelnek népeink létérdekeinek. Csehszlovákia népe az eltelt 15 év folyamán a kommunista párt vezetésével pompás sikereket aratott a szocialista építésben és ennek önökkel együtt minden szovjet ember örül. Hazánk dolgozói e napokban újra alaposan megismerhetik a testvéri Csehszlovák nép gazdasági és kulturális sikereit. Antonín Novotný elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Köztársaság elnöke május 3-án Moszkvában megnyitotta a „Csehszlovákia 1960" elnevezésű kiállítást. Párt és kormányküldöttségük moszkvai látogatása Novotný elvtárs vezetésével és a kiállítás megnyitása újra gyönyörűen manifesztálta a Szovjetunió és Csehszlovákia népeinek megbonthatatlan, örök barátságát. (Viharos taps.) A szovjet emberek nagy örömmel fogadták hazájuk fővárosában Novotný elvtársat, akit jó barátként, kiváló pártmunkásként és államférfiként ismernek nálunk. Novotný elvtárs a kiállítás megnyitásán mondott beszédében a cseh és szlovák nép életéről, munkájáról és a szocialista építésben aratott pompás sikereiről beszélt. A Csehszlovák Köztársaság dolgozóinak nagy sikerei, melyeket 15 év alatt értek el azután, hogy az ország felszabadult a fasiszta megszállás alól, újra szemléltetően igazolják a marxizmus-leninizmus eszméinek életadó erejét. A marxi-lenini elmélet iránytűként helyes utat mutat a kommunista és munkáspártoknak, amelyek országaink konkrét viszonyaira alkalmazva alkotó módon érvényesítik a marxi-lenini elméletet. Csehszlovákia Kommunista ÜJ SZÖ 6 * 1960. május 9, Pártja és Központi Bizottsága rendületlenül betartják a marxizmusleninizmus nagy elveit és megfelelően alkalmazzák Csehszlovákia nemzeti, történelmi viszonyaira. (Taps.) Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Csehszlovákia népének a szocialista építésben aratott sikerei kétségtelenül nemzetközi jelentőségűek. A Csehszlovák Köztársaság példája újra meggyőzően és szemléltetően igazolja a szocializmus nagy előnyeit és fölényét a kapitalizmussal szemben. Megcáfolja a burzsoá teoretikusok ostoba kitalálásait, hogy a szocializmus eszméi csak a „fejletlen és elmaradott országokat" csábíthatják, de az iparilag fejlett államok számára szerintük teljesen elfogadhatalan a szocialista út. A csehszlovák gazdaság 15-éves rohamos fejlődése ékesszólóan bizonyítja, milyen korlátlan teret biztosít a szocializmus a nép alkotóerőinek, milyen nagy tettekre képesek azok a dolgozók, akik felszámolták a tőkélsek és nagybirtokosok uralmát és megteremtették saját népi hatalmukat. Csehszlovákia tapasztalatai igazolják, hogy ha a néphatalom fejlett gazdaságot vesz át a régi rendszertől, természetesen könnyebbé válik a szocialista építés A szilárd Ipari bázissal rendelkező munkásosztály rövidebb időn belül tudja biztosítani a termelőerők fejlődésének magasabb színvonalát — persze már új, szocialista alapon, gyorsabban és jobban segítheti a parasztságot a mezőgazdaság gépesítésében és termelőszövetkezeti alapon való átépítésében. Országuk ipari fejlődésének jelenlegi üteme ötször gyorsabb, mint a régi tőkés Csehszlovákiában. Egyes főbb ipari termékek egy lakosra jutó termelésében Csehszlovákia megközelítette a világ legfejlettebb tőkés államainak színvonalát, egyes termékfajtákban pedig túlszárnyalta mutatóikat. Keressenek olyan tőkés országot, amely a háború utáni 13 év alatt a háború előtti Időszakhoz viszonyítva négyszeresére tudta növelni ipari termelésének terjedelmét, mint a szocialista Csehszlovákia. Ám a szocialista országok termelésének gyors növekedése egyáltalán nem lehet öncélú. A termelőerők általános fejlődése annak érdekében szükséges, hogy egyre jobban kielégítsék a dolgozók állandóan növekvő szükségleteit, hogy ne egyes csoportok, hanem az egész nép jóléte emelkedjék olyan színvonalra, amilyet a tőkés rendszer nem biztosíthat. Köztársaságuk példája ez irányban is nagyon jellemző. Országuk dolgozói személyi fogyasztásának színvonala 1960-ban az 1948. évinek kétszerese lesz. Örvendetes, nagy nemzetközi jelentőségű tény az is, hogy Csehszlovákia az egy lakosra jutó több termék fogyasztásában már túlszárnyalta a legfejlettebb tőkés országokat. Mi állja meg tehát helyét a burzsoá teoretikusoknak abból az állításából, hogy a szocialista rendszer „elfogadhatatlan" a fejlett Iparú államok számára? Semmi! A tőkés rendszer védelmezői nem kerülhetik meg azt a megcáfolhatatlan Igazságot, hogy Csehszlovákia népe a szocializmus és a kommunizmus építésének útjára tért népekkel egyetemben örökre megszabadult a kapitalizmus nyavalyáitól: a válságtól, a munkanélküliségtől, a dolgozó tömegek nyomorától és kizsákmányolásától. Népgazdaságfejlesztési terveink sikeres teljesítése megszilárdítja a köztársaság gazdasági erejét, még boldogabbá teszi és jobban biztosítja Csehszlovákia népeinek életét. A szovjet emberek nagy örömmel fogadták azt a hírt, hogy Csehszlovákiában most országos vitára bocsátották az új szocialista alkotmány tervezetét. E történelmi fontosságú okmányban nemcsak annak a lelkes munkának eredményei tükröződnek vissza, amelyet Csehszlovákia népe a szocialista építés minden terén kifejtett, hanem a testvéri Csehszlovákia fejlődési távlatait Is azon az úton, melyet népei választottak. Drága elvtársak! A Szovjetunió kommunista építésének sikerei, a szocializmus győzelme a Csehszlovák Köztársaságban és más népi demokratikus köztársaságokban szemléltetően Igazolják, hogy a szocialista tábornak minden feltétele megvan ahhoz, hogy a közeli években győztesként kerüljön ki a kapitalizmussal folytatott békés versenyből. A szocialista országok ipari termelése 1959-ben az 1937. évinek ötszörösére növekedett. A szocialista világrendszer az egy főre jutó ipari termelésben már utóiérte a tőkés világrendszert. A legközelebbi évek tervének teljesítése lehetővé teszi, hogy a szocialista rendszer az ipari termelés terjedelmében is abszolút fölénybe kerüljön a tőkés rendszer fölött. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a szocialista tábor ezt már 1965-ben eléri. Tudják elvtársak, hogy a szovjet nép lenini kommunista pártja és annak lenini Központi Bizottsága vezetésével, Hruscsov elvtárssal az élén nagy sikereket aratott e történelmi versenyben. Az egész világ a tanúja annak, milyen gyors ütemben fejlődik a szovjet gazdaság. Hazánk dolgozói méltán büszkék arra, hogy az ipari termelés terjedelme tekintetében világviszonylatban a második helyet érte el hazájuk. A Szovjetunió ez irányban az USA kivételével minden tőkés országot túlszárnyalt. Évről évre közeledünk ahhoz az időhöz, amikor ezt a vezető tőkés hatalmat is utóiérjük és azután nemcsak a termelés általános terjedelmében, hanem az egy lakosra jutó termelésben is túlszárnyaljuk. Sikerrel kezdtük meg a hétéves terv teljesítését. Az ipari termelésben jelentősen túlteljesítettük a tavalyi feladatokat. Az ipari termelés növekedése a tervezett 7,7 százalék helyett egy év alatt több mint 11 százalék volt. A Szovjetunió 1959ben többet termelt terven felül, mint amennyit a forradalom előtti Oroszország évi termelése jelentett. Az ipari termelésben az 1960. évi nagyobb feladatokat is sikeresen teljesítjük. A népgazdaság valamennyi ágában következetesen bevezetjük az új technikát, a termelési folyamatok teljes gépesítését és automatizálását, hogy teljesen a gépek végezzék a nehéz, s később a könnyű kétkezi munkát is. A Szovjetunió Kommunista Pártja Lenin örökét teljesítve rendkívül nagy figyelmet szentel az ország villamosításának. A Szovjetunió nagy erőműveket épített a Volga, Dnyepr, Angara és más folyókon. A Szovjetunió 1965-ben 500-520 milliárd kWóra villamosenergiát, tehát kétszer annyit fog termelni, mint amennyit a hétéves terv elején az összes szovjet erőművek együttvéve fejlesztettek. A Szovjetunió a hétéves terv végén évente körülbelül 90 millió tonnával több acélt fog gyártani, mint amenynyit ma az összes európai tőkés országok gyártanak. A szovjet nép a mezőgazdaság fejlesztésében is nagy sikereket aratott. A Szovjetunióban a legutóbbi hať év folyamán a mezőgazdasági termékek termelése háromszorta gyorsabban fejlődött, mint az USAban. A Szovjetunió ma már több búzát, burgonyát, cukorrépát, vajat és néhány más terméket termel egy főre, mint az Egyesült Államok. A Szovjetunió mezőgazdasági termelésének összterjedelme az idén eléri vagy túl is szárnyalja az USA mezőgazdasági termelésének terjedelmét. Gyors ütemben fokozódik lakásépítésünk. A hétéves terv folyamán rendeltetésének átadandó új lakásalap területe 15 Moszkvához hasonló nagy várossal ér fel. A szovjet gazdaság gyors fejlődése, a munkatermelékenység növekedése, a termelés gépesítése és automatizálása lehetővé tette, hogy az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány olyan kérdéseket terjesszen megvitatás végett a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elé, mint a munkásoktól és alkalmazottaktól beszedett adó eltörlése, a rövidebb munkaidőre való áttérés befejezése 1960ban, a közszükségleti cikkek termelésének általános kibővítése, az árak nagyságának megváltoztatása és a forgalomban levő pénznek új pénzre való kicserélése. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka megvitatta a javaslatokat és velük kapcsolatban olyan határozatokat hozott, melyek még jobban hozzájárulnak a Szovjetunió gazdasági erejének megszilárdításához és hazánk dolgozói jólétének növeléséhez. A Szovjetunió Ján Kostra : Hálaadó vers Hogy megtörtétek a jeget, s réme már nem kísért; hogy béke leng hazánk felett és tavaszi a lég; a sok hősért, ki értünk meghalt, és többé sohasem tér haza (ó mennyi sírhant van nálunk névtelen!); hogy kezetekben a fegyver tisztított, fényt hozott, hogy jöttetek, s szemetekben szeretet ragyogott; a vonatokért, melyek az áldott búzát hozták; hogy megtudtuk, mi az igaz, őszinte barátság; a szikráért, mely átpattant üllőtökről hozzánk, s hová hullott, a kohókban magasra csap a láng; a sok ércért, mely ősrégi, s ölt ezer új formát; hogy fényt termelve örvénylik a víz: már ott a gát a folyón, mely annyi könnyet csalt ki ősidők óta, s most segit, munkánk legyen könnyebb mindezért rátok gondolok ma, s kell hogy most megköszönjem. Fordította: Fügedi Elek Legfelső Tanácsának ülésszakán hozott határozatok megvalósítása újabb meggyőző bizonyítéka lesz a szocializmus legyőzhetetlen életerejének, vitathatatlan gazdasági és szociális fölényének a haldokló kapitalizmussal szemben. Az ipari és a mezőgazdasági termelés szakadatlan növekedése biztosítja a szovjet emberek életének további javulását. Ma megvan az a reális lehetőség, hogy a szovjetország történelmileg rövid időn belül a világ legmagasabb életszínvonalú és legrövidebb munkaidejű országa legyen. A szovjet tudomány és technika rohamos fejlődését az utóbbi időben olyan kiváló sikerek jellemezték, amilyen a holdrakéták és a Hold körül keringő rakéták kilövése, a világ első atommeghajtású jégtörőjének, a Lenin jégtörő hajónak befejezése, mely már kiúszott első útjára. A szovjet nép történelmi sikereit azoknak a nagy sikereknek közvetlen eredményeként értékeljük, melyeket a hatalmas szocialista tábor népei a szocializmusért és a kommunizmusért folytatott küzdelmükben elértek. A Szovjetunió belépése a kommunista társadalom kibontakozó építése időszakában a nép munkalelkesedésének és kezdeményezésének óriási hullámát, az országos népi verseny újabb formáit indította el. Hazánkban gyorsan fejlődik és szilárdul a kommunista munka brigádjainak és élmunkásainak mozgalma, melynek már több mint 3 millió résztvevője van. E pompás mozgalom célja a kommunista életmód és a kommunista munka. A népgazdaság tökéletes műszaki felszerelése megsokszorozza a nép lelkesedését, ami biztosítja a kommunista építés fel' adatainak sikeres teljesítését. A szovjet emberek szilárd meggyőződése, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának bölcs vezetésével határidő előtt teljesítik a hétéves terv feladatait. Ma már Nyugaton Is aligha akadnak emberek, akik kétségbe vonnák terveink megvalósíthatóságát. Az Amerikai Egyesült Államokban komolyan kezdenek foglalkozni a Szovjetunió gazdasági fejlődésének sikereivel. Jellemző, a legjózanabb burzsoá közgazdászok és politikusok elismerik, hogy a Szovjetunió gyorsan utóiéri a vezető tőkés országot, az USÁ-t. Egyesek még tovább mennek és aggodalommal hangoztatják, hogy az USA nem Is a messzi jövőben „másodrendű hatalommá" süllyedhet. E kijelentésekben világosan tükröződik a tőkés termelési mód lehetőségeivel kapcsolatos növekvő bizonytalanságérzet, valamint a Szovjetunió és az egész szocialista tábor egyre növekvő erejének és gazdasági hatalmának elismerése. A szocialista világrendszer döntő fölénye országaink szoros együttműködésében és kölcsönös testvéri segítségnyújtásában rejlik. A szocialista tábor bármely állama óriási lehetőségekkel rendelkezik abban, hogy felhasználhassa a többi testvérország építési tapasztalatait, a legkorszerűbb technika sikereit és a tudományos felfedezéseket. A szocialista államok társadalmi munkamegosztása lehetővé teszi, hogy gyorsan fejleszthessék azokat a gazdasági ágakat, amelyeknek fejlesztéséhez a legkedvezőbb feltételekkel rendelkeznek. A szocialista gazdálkodás lenini elveit követve, a tervszerű arányos gazdasági fejlesztés törvényére támaszkodva, a reális lehetőségeket s erőforrásaikat tekintetbe véve, s a népgazdaság egyes ágainak arányait ésszerűen szabályozva a szocialista országok gyorsan fejleszthetik gazdaságukat. A szocialista országok népei, amelyeket a közös nézetek és célok egysége köt össze, szilárdan és biztosan haladnak előre a szocializmus és a kommunizmus építésében. Senkit sem veszélyeztetnek és senkit sem szándékoznak megtámadni, mert a háborúk távol állnak a szocializmus lényegétől. Országaink békés alkotó munkát folytatnak és aktívan küzdenek a tartós béke megteremtéséért, az álla mok békés együttéléséért és együttműködéséért az imperialista körök agresszív tervei ellen. Nyikita Szergejevlcs Hruscsov nemrégen tett amerikai, indonéziai, indiai, burmai, afganisztáni és franciaországi történelmi jelentőségű látogatásai jelentős szerepet játszottak a nemzetközi légkör felmelegedésében. A békeszerető erők erőfeszítésének eredményeképpen az utóbbi időben sikerült bizonyos javulást elérni az országok kölcsönös kapcsolataiban. Jelentős esemény — a négy nagyhatalom kormányföl értekezlete küszöbén állunk. A világ népei sürgetően követelik, hogy legyen vége a második világháború maradványainak, kössék meg a német békeszerződést s számolják fel a rendellenes és veszélyes nyugat-berlini helyzetet, kössenek egyezményt az általános és teljes leszerelésről. E fontos nemzetközi kérdéseket a nagyhatalmak kormányfői párizsi értekezletének kell megtárgyalnia. Meg kell róluk egyezni, hogy lerakják a béke szilárd alapjait és biztosítsák a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélését. A szovjel kormány a küszöbönálló csúcsértekezleten kitartóan e kérdések megoldására fog törekedni. Ám a Nyugaton még mindig vannak erők, melyek mereven ragaszkodnak a csődöt mondott erőpolitikához Szembehelyezkednek a teljes és általános leszerelésre, a nukleáris fegyverek betiltására tett szovjet javaslatokkal és a német békeszerződés megkötésével. A nyugati hatalmak egyes körei továbbra is az atomháborútól való állandó rettegésben akarják tartani a népeket, folytatják a lázas fegyverkezést és ellene vannak a nemzetközi helyzet javulásának. Egyre arcátlanabbul és féktelenebbül viselkednek a nyugatnémet és japán revansisták. Különös veszélyt jelent a nyugatnémet militarizmus feltámadása, mely újra a békeszerető országok ellen irányuló háborús kalandok bűnös terveivel, egy új háború kirobbantásának terveivel foglalkozik. Míg szocialista országaink a német militarizmus feltámasztása ellen küzdenek, a nyugati országok sajnos elősegítik a Bundeswehr felszerelését. Bár Nyugat-Németország felfegyverzése önmagában ma még nem jelent nagy veszélyt, — tekintettel a Szovjetunió és a többi szocialista országok katonai erejére, a korszerű fegyverrel rendelkező revansisták atom- és rakétaháborút provokálhatnak ki. A nyugati hatalmaknak az sem szándékuk, hogy megegyezzenek az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről és a leszerelésről, aminek megoldását szocialista országaink annyira sürgetik a genfi értekezleten. Az utóbbi időben több agresszív cselekményt követtek el a Szovjetunió ellen. Amerikai repülőgépeknek a szovjet légitérbe bandita módon történt provokációs behatolására gondolok. Az az amerikai repülőgép, melyet a szovjet hadsereg rakétaosztagai Szverdlovszk vidékén lelőttek, további bizonyítéka annak, hogy az aljas agresszív erők a szocializmus elleni gyűlöletükben minden kalandra készek. A szovjet nép ezért állandó éberséget tanúsít és kéri katonáit — a béke katonáit, hogy legyenek mindig készek erőteljesen szembeszállni, ha a béke ellenségei támadást provokálnak ki ellenünk, vagy más szocialista ország ellen. A nyugati hatalmak befolyásos imperialista köreinek agresszív cselekményei azt bizonyítják, hogy a hidegháború és a lázas fegyverkezés folytatásának álláspontjára helyezkednek. Félnek beismerni, hogy a szocialista országokkal szemben folytatott erőpolitika teljesen csődöt mondott és hogy e holttest életrekeltésére tett kísérletek meddők. A nyugati hatalmak kormányköreinek akciói jogos aggodalmat keltenek minden jóakaratú emberben a küszöbönálló csúcsértekezlet sorsa iránt. „Tiszta szívvel és jó szándékkal megyünk a párizsi értekezletre s nem fogjuk kímélni erőinket, hogy kölcsönösen elfogadható megegyezést érjünk el" — mondotta Hruscsov elvtárs a Szovjetunió Legfelső Tanácsának legutóbbi ülésszakán. „Ám józanul kell értékelnünk a lehetőségeket és látnunk kell, hogy vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy e tárgyalásoknak nem kell feltétlenül kielégíteniük a világ békére vágyó népeinek óhajait." Elvtársak! A Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány lenini békepolitikát folytatott és fog a jövőben is folytatni, védelmezni fogja a békés együttélés eszméjét. Ezek a magasztos eszmék a béke ellenségeinek örökös ármánykodásai ellenére egyre szélesebb utat törnek az emberek szívéhez, egyre nagyobb támogatásra találnak a józanul gondolkodó embereknél. Szilárd meggyőződésünk, hogy a világ népei meg tudják fékezni az agresszív imperialista erőket és el tudják érni, hogy örök béke honoljon a földön! A szocialista országok dolgozóit szilárd elszántság hatja át, hogy megakadályozzák egy új háború kirobbantását. Leleplezik a béke ellenségeinek cselszövéseit és ugyanakkor sikerrel fejlesztik gazdaságukat, évről évre gyarapítják a szocialista tábor hatalmát. Örömmel állapítjuk meg, hogy a testvéri Csehszlovákia népe is nagymértékben hozzájárul a közös ügyhöz, nagy szocialista közösségünk erejének szilárdításához. (Taps.) Drága barátaink, engedjék meg, hogy szívem mélyéből további sikereket és felvirágzást kívánjak a testvéri Csehszlovákiának. Elvtársak, nagy cél előtt állnak. Nincs messze az az idő, amikor Csehszlovákia népe befejezi szocialista építését s egy vonalban a szovjet néppel, a szocialista országok nagy családjával kibontakoztatja a kommunista társadalom építését és valóra váltja dicső hazája dolgozói sok-sok nemzedékének nagy álmát. Kétségtelen, hogy a testvéri Csehszlovákia népe még nagyobb, még jelentősebb sikereket arat ezen az úton. (Hosszan tartó taps.) Engedjék meg elvtársak, hogy felolvassam 1 a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Minisztertanácsának üdvözlő levelét.