Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-07 / 126. szám, szombat

HRUSCSOV ELVTÁRS BESZÉDE A LEGFELSŐ TANÁCS ÜLÉSÉN (Folytatás a 3. oldalról) tartó szocialista állam valósíthatja meg a lakosság által tizetett adók megszüntetését. Az adók eltörléséről szóló törvény jóváhagyása további meggyőző bizonyságát adja a szocializmus törhetetlen életerejének, kétségtelen gazdasági és társadalmi fölényének a haldokló kapitalizmus felett. Nem beszélhetünk büszkeség és megindulás nélkül népünk oly kimagasló szociális vívmányáról, amilyen a munkások és alkalmazottak megadóztatásának eltörlése. Ez óriási vívmány, drága barátaim. Nézzük csak, hogy fest ez a kapitalista országokban. Ott szüntelenül növekednek az adók, ott munkanélküliség van, az árak emelkednek, a dolgozó ember nem tudja, mit hoz a holnap, a néptömegek súlyos elnyomatásban élnek. Ezzel szemben nálunk szüntelenül növekednek a dolgozók bérei - mind a nominális, mind a reálbérek — már régen nem ismerjük és sohasem fogjuk megismerni, mi a munkanélküliség, valamennyi szovjet ember élete napról napra jobb és szebb. És most oly nagy dologhoz látunk hozzá, mint az adók eltörlése. Ez azt jelenti, hogy a szovjet polgárok abszolút többsége új, nagyon is érezhető pótlékot kap fizetéséhez, hogy valamennyi szovjet ember reálbére a közszükségleti áruk árainak leszállítása következtében emelkedik. Mindama intézkedések, amelyeket foganatosítottunk, éppúgy, mint terveink, amelyekről tájékoztatom önöket, társadalmi rendünket, szocialista rendszerünket, kedvező ellentétbe állítják a kapitalista rendszerrel szemben. Való tényekkel, egyenesen életünkből vett tényekkel, munkánkkal, sikereinkkel, közvetlen gyakorlati munkánkkal cáfoljuk meg a burzsoá politikusok és filozófusok hazugságait, akik azt állítják, hogy a kapitalizmus a népnek magasabb életszínvonalat biztosít. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy valamennyi közszükségleti cikk termelésében, amelyekre az embernek tényleg szüksége van, a legközelebbi jövőben elérjük az Amerikai Egyesült Államok, a tőkés világ eme leggazdagabb országa, a kapitalista hatalomnak mintegy eszményképét képező ország termelésének és fogyasztásának színvonalát. Nem kétséges, hogy a Szovjetunió eléri ezt. (Viharos taps.) És azután, mintha szabad tengerre hajóznánk ki, a kapitalizmussal folyó versenyben már semmi sem állithat meg bennünket. Egyre inkább gyorsítani fogjuk előretörésünket a kommunizmus felé, egyre jobban és mélyebben hatolunk az emberek tudatába és megmutatjuk nekik, hogy nem a kapitalizmus, hanem éppen a kommunizmus teremti meg a jobb élet minden lehetőségét a földön. Éppen a kommunizmus hozta létre minden egyes ember tehetsége és képességei kibontakozásának, a nép alkotó erői teljes felvirágzásának feltételeit. (Viharos taps.) A szovjet népet mindig a nemzetközi munkásosztály és a dolgozó nép élesa- I patának tartották a kommunizmus felépítéséért vívott harcban. Hazánk élete mutatja, hogy a Szovjetunió sikeresen teljesíti e megtisztelő, de egyben felelősségteljes feladatát. Amikor az egész világon az emberek látják, mily rendszeresen emelkedik a Szovjetunióban az életszínvonal, hogyan i növekednek a bérek és bevételek, hogyan szűnnek meg az adók s bővül az ingyenes egészségUgyi, kulturális és szociális szolgáltatások hálózata, szemléletesen győződnek meg arról, hogy a szocializmus a legfőbb problémákat megoldja és megmutatja a kizsákmányolás, a munkanélküliség és nyomor kiküszöbölésének helyes útját. Ezáltal megnyerjük minden dolgozó ember figyelmét és szeretetét, ezáltal növekszik a Szovjetunió és valamennyi szocialista ország tekintélye a nemzetközi fórumon. A kommunizmus gyakorlati építésében elért sikereink érdeméből a szocializmus nagy eszméi utat törnek az egész világ millióinak eszéhez és szívéhez. A szocialista eszméket nem fogjuk háborúval terjeszteni. Nem, a mi gyakorlati munkánk, a kommunizmus konkrét sikerei, a megvalósított kommunista eszmék közvetlenül hatolnak az emberek tudatába, felébresztik gondolataikat és megmutatják nekik, hogy az ember teljes felszabadulásához, az emberek valamennyi anyagi és szellemi szükséglete kielégítéséhez vezető egyedüli út a kommunizmus útja, a kapitalizmus uralma elleni harc útja, a munkásosztály győzelmének, a kizsákmányoló rendszer égbekiáltó igazságtalanságaitól felszabadult dolgozó nép győzelmeinek útja. (Taps.) A szocialista ideológia növekedésétől és befolyásától való félelmükben az imperializmus védelmezői megkísérlik elhallgatni sikereinket és görbe tükörben igyekeznek őket bemutatni. eltorzítva szovjet valóságunkat. De éppúgy, ahogy az ember nem fedheti el tenyerével a Napot, az igazságot sem lehet elleplezni a nemzetek előtt. A kommunizmus igazsága utat tör minden akadályon keresztül. A Szovjetuniónak az új élet építésében elért sikerei hatalmas jótékony hatást gyakoroltak és gyakorolnak valamennyi nemzet életére és harcára, a fejlődés egész történelmi folyamatára. Hoover burzsoá nemzetgazdász annak idején azt írta, hogy ha bekövetkezik az az idő, amikor a kommunizmus az alapvető szükségletek terén magasabb színvonalat képes majd ígérni a kapitalista országok dolgozó osztályai többségének, akkor nagyon komoly helyzet áll be. Igen, az az idő ma bekövetkezett, amikor a szocializmus, a kommunizmus nemcsak tagadhatatlan politikai és társadalmi előnyöket kínál, melyeket az embereknek a szocialista országokban az első napoktól kezdve megadott, hanem egyre több anyagi és szellemi értéket nyújt az embereknek. A mi világunkban egyre többen vannak, akik meggyőződnek róla, hogy a kapitalizmus nem képes új életadó eszméket adni és nem képes biztosítani a fejlődés világos távlatát. Ezzel szemben a szocializmus a gazdaság, a tudomány és kultúra felvirágoztatására vezet, elősegíti az emberek tehetségének és alkotó képességeinek sokoldalú fejlődését, viruló társadalmat alakít ki. Mindez természetesen kérlelhetetlenül gyengíti a"z imperializmus pozícióit és a legkedvezőbb feltételeket teremti a szocialista eszmék győzelmére az egész világon. Az imperializmus elméleti tudósai szüntelenül világgá kürtölték, hogy a közszükségleti cikkek gyártásában előttünk járnak, hogy kevesebb közszükségleti cikket gyártunk, mint a kapitalista országok. Természetesen ez nem azt jelentette, hogy az imperialisták és ügynökeik népünk miatt aggódnak. Nem, mindenképpen a szovjet állam gyengítésére igyekeztek ösztönözni bennünket azáltal, hogy a kommunista párt mondjon le egyedüli helyes lenini irányvonaláról, azt akarták, hogy ne építsük ki saját iparunkat, amely termelőeszközöket gyárt, hanem a könnyűipar kiépítésére fordítsuk figyelmünket. Az imperialisták és hazánkban levő ügynökségük a Szovjetuniót arra akarták ítélni, hogy szüntelenül a tőkés országok mögött kullogjon, hogy sok-sok évre lefékezzék a szocialista fejlődést, mert mipdenki tudja, hogy a termelőeszközöket gyártó ipar felépítése nélkül nem lehet kiépíteni a közszükségleti árut termelő ipart sem. Ma már túlvagyunk ezen a szakaszon. A Szovjetuniónak elsőrendű, magasan fejlett nehézipara van, amely egyre jobban gyarapszik és erősödik. Amikor a Szovjetunió Legfelső Tanácsa jóváhagyta a szovjet fegyveres erők létszámának további egyharmaddal való csökkentéséről szóló határozatot, az imperialista fejesek lármázni kezdtek, hogy nézzétek csak, Hruscsov világosan megmondotta, hogy a fegyveres erök egyharmaddal» való csökkentése ellenére a Szovjetunió védelmi ereje nemcsak nem csökkent, hanem ellenkezőleg, tovább növekszik. És mit akartak tulajdonképpen, az urak? Hisz sohasem mondottuk és mondjuk, hogy gyengék akarunk lenni az imperialista ragadozókkal szemben. Természetesen helytelen útra szeretnének bennünket csábítani, hogy mindig túlsúlyban legyenek felettünk, hogy hatalmasabb iparuk legyen és így hatalmasabb fegyvereik legyenek nekik, mint a Szovjetuniónak. így azután diktálhatnák feltételeiket. Ez az idő azonban az imperialisták számára sohasem tér vissza. Most pedig eltöröljük a lakosság által fizetett adókat, csökkentjük hadseregünk létszámát, de túlerőnk évről évre, hónapról hónapra, napról napra növekszik. Minden lehetőségünk és minden feltételünk megvan ahhoz, hogy a fegyveres erőkre fordított eszközök csökkentésének politikáját folytassuk, de ez semmiképp sem gyengíti hazánk védelmi képességét és nem fékezi a Szovjetunió további, még gyorsabb előrehaladását a gazdaság fejlesztésében, a termelőeszközök termelésében és a közszükségleti áruk termelésében. Mindig azt mondottuk és most is azt mondjuk az imperialista uraknak: azzal, hogy ránk kényszerítik a lázas fegyverkezést, nem sikerül fékezniök a Szovjetunió gazdasági fejlődését. Itt az ideje azonban, hogy megértsék azt az egyszerű tényt, hogy napjainkban értelmetlen óriási eszközöket pazarolni a fegyverkezésre, amely ma gyorsabban évül el, mint bármikor azelőtt. A békés együttélés politikáját követjük szilárdan és következetesen s valamennyi országot felhívjuk az általános és teljes leszerelésre. A világ valamennyi országával együtt hajlandók vagyunk megegyezni abban, hogy elpusztítsunk valamennyi tömegpusztító eszközt, beleértve a nukleáris és rakétafegyvereket is — természetesen azzal a feltétellel, hogy ellenségeink is megsemmisítik minden fegyverüket és felszámolják külföldi támaszpontjaikat. Egyes elvtársak felvethetik a kérdést: nem sietünk-e túlságosan az adók eltörlésével és a közszükségleti eszközökre fordított beruházások növelésével? Vajon ez nem gyengíti-e a termelőeszközök iparának, gazdaságunk eme fő potenciáljának fejlesztését gazdaságunk további gyarapítása, elsősorban pedig hazánk védelmi eszközeinknek biztosítása szempontjából ? Amikor a Legfelső Tanács elé megtárgyalás céljából beterjesztett javaslatot előkészítettük, mindent fontolóra vettünk és minden mozzanatot figyelembe véve arra a nézetre jutottunk, hogy most minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy jóváhagyjuk a lakosság által fizetett adók eltörléséről és a közszükségleti áruk termelésére fordított beruházások növeléséről hozott határozatot — anélkül, hogy ezzel lassítanók a nehézipar fejlődését. Emellett egy pillanatra sem szabad lankadnia a nehézipar fejlesztéséről való gondoskodásunknak, amely kell, hogy a szovjetország minden egyes dolgozójának és valamennyi szocialista ország minden egyes dolgozójának figyelme középpontjában maradjon, úgyhogy ne térjünk le a lenini útról, hogy ne engedjünk a tőkés nyomásnak, amelyet a szovjet hatalom első napjaitól éreztünk. Emlékezzenek csak vissza, amikor hazánkban véget ért a polgárháború, a nagy Lenin felhívására a szovjet nép minden erejével síkra szállt saját nehéziparának felépítéséért. A nép eszközeit a fiatal szovjet köztársaság eme létfontosságú kérdés megoldására fordította, mégpedig a fogyasztás róvására és sok-sok más létfontosságú dolog rovására. A szovjet emberek még az iskolákon való megtakarítások árán is építették saját nehéziparukat, lemondottak sok mindenről, de szívósan építették üzemeiket és gyáraikat s ez pompás eredményeket hozott. A szovjet nép következetesen haladva az iparosítás lenini útján, páratlan magasságra emelte fel hazáját. A Szovjetunió igen rövid történelmi idő alatt a gazdasági fejlődés terén megelőzte a legfejlettebb tőkés országokat, a világ második helyére került s ma sikeresen teljesíti azt a feladatot, hogy elérje és túlszárnyalja az Amerikai Egyesült Államok ipari termelését. A nép iskoláztatása színvonalában, a tudomány fejlődésének szintjében és a korszerű technika számos ismeretében már a világ első hatalmává váltunk. És mindezt azért értük el, mert a kommunista párt szilárdan és következetesen megvalósította Lenin hagyatékát a nehézipar elsődleges fejlesztéséről, azért értük el, mert hűek maradtunk a leninizmushoz. A kommunista párt és a szovjet kormány a nagy lenini útmutatás alapján továbbra is ugyanilyen lankadatlanul szándékszik gondoskodni saját nehéziparának fejlesztéséről, de ugyanakkor sokkal nagyobb figyelmet szentel a közszükségleti árut és élelmiszert gyártó ágazatok fejlesztésének is. A kormányfői értekezlet előtt Drága elvtársak! Ülésszakunk jelentős időben jött össze, amikor a hitleri Németországon aratott győzelem és a második európai világháború befejezésének 15. évfordulóját ünnepeljük. Tizenöt évvel ezelőtt írták alá Berlinben a fasiszta Németország feltétlen kapitulációjáról szóló történelmi okmányt, mely az emberiség története egyik legpusztítóbb és legvéresebb háborújának befejezését jelentette. Fegyverszövetségben a Hitler elleni koalícióhoz tartozó szövetségeseivel: az Egyesült Államokkal, Angliával, Franciaországgal és más szabadságszerető népekkel egyetemben, a Szovjetunió döntő csapást mért a német militarizmusra. A győzelem napja az egész világ népei számára emlékezetes és drága. Milliók és milliók várták ezt a napot, mert a győzelemhez fűzték a szabadság, a béke, a barátság és a haladás humánus eszméinek diadalába vetett hitüket és reményüket. Minden becsületes ember, minden jóakaratú ember magáénak vallja és megérti e reményt. Nem volt könnyű a győzelem. Mindnyájan tudjuk, milyen áldozatokat követelt a szovjet néptől. Nincs olyan család nálunk, amely ne vesztette volna férjet, fiút, vagy testvért a csatamezőn. Sohasem felejtjük el a szovjet emberek, különösen hős aszszonyaink dicső munkahősiességét. A nehéz években a faggyal, néha az éhséggel dacolva, a háborús idők különféle megpróbáltatásait elviselve szörnyű fegyvereket kovácsoltak az ellenségen való győzelem kivívására, állandóan kenyeret szállítottak a hadseregnek és az egész országnak. Ebben a nehéz időben az igazságos ügyért vívott harcban határtalanul bátor és kitartó, a munkában fáradhatatlan közös ügyünkért, a szocialista haza érdekeiért mindenre kész szovjet ember lelke teljes nagyságában mutatkozott meg a világ színe előtt. A lenini pártunk nevelte és ihlette szerény szovjet emberek millióinak hazafisága, kitartása és hősiessége volt az a fő tényező, amely a második világháborúban a hitleri Németország vereségét biztosította. Népünk nem felejtette el és sohasem felejti el, milyen áron vívta ki győzelmét. Az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Lengyelország, Csehszlovákia, Albánia, Jugoszlávia, Görögország, Norvégia, és a Hitler-ellenes koalíció soraiban küzdő többi államok népei sem felejtették el. A közelmúlt emléke arra kötelez bennünket és a Hitler-ellenes koalícióhoz tartozó volt szövetségeseinket, hogy őrizzük és szilárdítsuk a győzelemmel megszerzett békét és végleg pontot tegyünk a múlt háború után, s kivívjuk, hogy ne legyen új háború, hogy Hitler újdonsült örökösei soha se robbanthassák ki. (Taps). Elvtársak! A szovjet kormány éppen ezért törekszik kitartóan arra, hogy megszűnjenek a második világháború maradványai, amelyek mérgezik a nemzetközi légkört, A második világháború maradványai alatt elsősorban azt értjük, hogy még nem oldották meg a német békeszerződés kérdését és a nyugat-berlini helyzet is rendellenes és veszélyes. Azért szeretnénk megkötni az általános és teljes leszerelésről szóló egyezményt a többi hatalommal, mert csak így menthetjük meg biztosan az emberiséget a rakétaés atomháborútól és biztosíthatjuk valóban a tartós békét. A tartós békének, az államok békés együttélésének és együttműködésének hívei vagyunk. Ez külpolitikánk alapvető irányvonala, mellyel mindenki tisztában van és melyet megért. Mint tudják, Párizsban május 16-án összeül a négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország vezetőinek értekezlete. A találkozó résztvevőinek feladata, hogy megtárgyalják a legfontosabb nemzetközi problémákat, melyeknek megoldása kívánatos, és igen fontos, hogy lerakják a béke szilárd alapjait s biztosítsák a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélését. E kérdések sikeres megtárgyalása a küszöbönálló csúcsértekezleten megjavítaná az országok kapcsolatait és biztonságérzetet kölcsönözne a népeknek, hogy a béke erői legyőzik a háború erőit, hogy felszabaduljon a népek közötti béke és barátság megszilárdítására irányuló politika kibontakozásának útja. Melyek ezek a kérdések? Önök tudják, hogy az első kérdés, amely minden embert aggaszt, a leszerelés kérdése. Az általános és teljes leszerelés a legradikálisabb eszköz a világbéke biztosításának és a háború kizárására az emberi társadalom életéből. Ha egy államnak se lenne hadserege és fegyvere, az országok még a legégetőbb kérdéseket is békés eszközökkel, tárgyalás útján lennének kénytelenek megoldani. A szovjet kormány előterjesztette leszerelési javaslatait. E kérdés legradikálisabb megoldását — az államok teljes leszerelését, az összes hadviselési eszközök felszámolását és az összes hadseregek felosztását javasoljuk. Igyekszünk meggyőzni tárgyaló feleinket, hogy ez lenne a legjobb megoldás. Ha a leszerelés általános és teljes lesz, egyaránt teljes és általános ellenőrzés vezethető be fölötte, mivel senkinek sem kell tartania az ellenőrzéstől, mert senkinek sem lesznek titkai más államok előtt, sőt még azok előtt sem, akiket ma „ellenfélnek" bélyegeznek, ahogyan ezt a nyugati országokban olyan emberek teszik a Szovjetunióval szemben, akik ellenségesen viseltetnek a mi társadalmi rendszerünkkel szemben. A második kérdés a német békeszerződés megkötése, és a nyugatberlini kérdés megoldása, mert ez különféle meglepetésekkel és veszélyekkel fenyegető ellentétek gócpontja lett. Javasoljuk a békeszerződés megkötését Németországgal, tehát a reálisan fennálló mindkét német állammal, hogy végleg megszűnjenek a második világháború európai következményei és rendeződjék á helyzet Berlinben, melynek nyugati részében még mindig fennáll a már régen elavult megszálló rendszer. A csúcsértekezleten a szocialista és a tőkés országok kölcsönös viszonyának — vagy ahogyan eddig nevezik — a Kelet- és a Nyugat viszonyának kérdéseit is meg kell tárgyalni. E kérdéseket már megbeszéltük több állam kormányfőjével tartott találkozóimon, és közülük sok kérdés különféle nemzetközi értekezleteken és az Egyesült Nemzetek Szervezetében képezte a tanácskozások tárgyát. Most csak annyit mondok: ha megoldódnak a ma legfontosabb problémái: a leszerelés és a német kérdés békés rendezése, benne Nyugat-Berlin kérdésének elintézése, akkor a Kelet- és a Nyugat viszonyának kérdése önmagától megoldódik. Ám a leszerelés kérdésének és az európai béke megszilárdításának, a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdése nyilvánvalóan nincs minden embernek ínyére. Vannak még olyan erők a Nyugaton, s méghozzá igen aktívák, melyek egyáltalán nem tudják megérteni, mennyire fontos ma a szocialista és tőkés országok békés együttélése, és mennyire esztelen lenne bárminő kísérlet a háború peremén táncolás politikájának folytatására a jelenlegi körülmények közepette. Nézzék csak milyen kampányt indított a nyugati sajtó bizonyos része a nemrégen Bakuban mondott beszédemmel kapcsolatban. Egyes nyugati egyének megkísérlik fenyegetésnek minősíteni a szovjet kormány szilárd elszántságát, hogy kivívja: az értekezlet-, a német békeszerződés kérdésében és a nyugat-berlini kérdésben is gyakorlati eredményekre vezessen, amit beszédemben is kifejeztem. Annak példája, hogy milyen aljasságokra vetemednek egyes burzsoá lapok, a Daily Mail című angol lapnak a napokban közölt cikke. A cikk azt a gondolatot propagálja, hogy a Szovjetuniónak az a szándéka; ha a nyugati hatalmak és a Német Szövetségi Köztársaság megtagadják a német békeszerződés 'megkötését, megköti a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal, „fenyegetés" és „csapást mér a Nyugatra". Gondolkodjanak elvtársak e szavak jelentősége fölött: valaki a „békeszerződés aláírásával fenyegetődzik". Rendszerint azt hiszi az ember, hogy fenyegetni csak háborúval lehet, s lám most a nyugati újságírók — és egyes államférfiak is közel állnak hozzájuk — „a fenyegetés" fogalma alá veszik a békeszerződés megkötésének szándékát is. Az, aminek minden józanul gondolkodó ember csak örülhet, egyes nyugati körök számára „fenyegetés" és „csapás". De ha már ilyen kifejezéseket használunk, akkor kereken megmondom: Igen, mi ilyen „fenyegetésre" és ilyen „csapásra" törekszünk, igyekszünk megkötni a békeszerződést, megtisztítani a nemzetközi kapcsolatok légkörét, biztosítani az államok békéjét és biztos együttműködését. Valóban világos, hogy meg kell kötni a békeszerződést Németországgal. Ha megfigyeljük, mi történik most Nyugat-Németországban és milyen politikát folytat az NSZK kormánya, szemünk láttára gyorsulnak NyugatNémetország háborús előkészületei, feltámad a Bundeswehr, és a nyugatnémet szoldateszka atomfegyverért marakodik, a Bundeswehr katonáit nukleáris hadviselésre képezik ki. A nyugatnémet kormány makacsul megtagadja a hitleri Németország leverése után kitűzött európai államhatárok elismerését, és a rendes diplomáciai kapcsolatok felvételét a hitleri betörésnek áldozatul esett kelet-európai államokkal. A bonni kormány vezetői nem titkolják, hogy tervük a Német Demokratikus Köztársaság felfalása és szocialista rendszerének felszámolása. A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói és minden becsületes ember erre azt mondja: ebből uraim nem esznek! Még egy dolog egészen világos. Bonnban nem törődtek bele az elmúlt háborúban elszenvedett vereségbe, egy újabb háború kirobbantásának bűnös terveivel foglalkoznak, még mindig revansról, s arról álmodoznak, hogy felszámolják a hitleri Németország veresége után világszerte bekövetkezett átalakulásokat. (Folytatás az 5. oldalon) ÜJ SZŐ 4 + 1960. május 7. V