Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-05 / 124. szám, csütörtök

Á nemzeti felszabadító harc hagyománya nemzeti büszkeségünk élő forrása marod (Folytatás az 1. oldalról.) a tőkés uralomra hazánkban, megnyitva a szocializmushoz vezető utat. Ebben a szellemben gyűltünk ma egybe Prága felszabadítása és a prágai felkelés 15. évfordulója tiszteletére. Összegyültünk, hogy tisztelettel megemlékezzünk a fasizmus elleni harc résztvevőiről, áldozatairól és vértanúiról s megünnepeljük a prágai nép hősiességét,. amely fegyverrel a kezében szállt síkra a nemzeti és demokratikus forradalom programjáért, a košicei kormányért, a népi demokratikus Csehszlovákiáért. Egybegyűltünk, hogy újból hangsúlyozzuk: a nemzeti felszabadító harc hagyománya, a prágai felkelés és a Szlovák Nemzeti Felkelés hagyománya legnagyobb forradalmi hagyományunk közé tartozik, mindörökre nemzeti büszkeségünk élő forrása marad, a munkásosztály és az egész nép pótolhatatlan forradalmi tapasztalata és iskolája marad. Éppen a mai nagy napokban, amikor népünk az új alkotmány tervezetének országos vitája és a választások előkészületei során visszatekint az elmúlt tizenöt esztendő útjára és felvázolja a további fejlődés távlatait, e napokban, amikor hazánkban lezárul a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszaka és megkezdődik a fejlett szocialista társadalom kibontakozásának időszaka — éppen e napokban népünk jogosan tekint vissza azokra a májusi napokra, amelyek megvetették nagy jelenünk alapjait és legjelentősebb lépéseit e nagy napok megünneplésével kapcsolja egybe. Népünk visszatekint 1945 emlékezetes májusára, hogy ismét kifejezésre juttassa azt az alapvető, mérhetetlen áldozatokkal megfizetett felismerését, melyet nagy politikai örökségként őriz és fejleszt a szocialista építés egész müvében, azt a felismerést, hogy a néptömegek voltak azok, amelyek hazánkat új életre lendítették, hogy a munkásosztály és annak forradalmi élcsapata — a kommunista párt vitte győzelemre a népnek a nemzeti és szociális felszabadulásért vívott forradalmi harcát; hogy a Szovjetunió volt az, amely megújította és egyszer s mindenkorra biztosította hazánk szabadságát és függetlenségét,. virágzását és., boldog, jövőjét. Hazánk szocialista alkotmánya, lerögzítve a néptömegek történelmi feladatát, a kommunista párt vezető szerepét az ország életében, valamint a Szovjetunióhoz fűződő örök szövetségünket és barátságunkat, történelmünk alapigazságát fejezi ki, azt az igazságot, amely a nemzeti felszabadulásért és az új Csehszlovákia megteremtéséért vívott harcban a nép általános tapasztalatai alapján vált érvényessé. A burzsoá Csehszlovákia bukása, a munkásosztály felsorakozása a nemzeti felszabadító harc élére és az új Csehszlovákia megalakítása — mindez oszthatatlan részét képezi annak az általános válságnak, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után az egész kapitalista rendszert megrendítette, kiélezte annak valamennyi ellentmondását és kirobbantotta a második világháborút, amely azonban a hitleri Németország vereségével, a kapitalizmusnak Kelet-Európában való összeomlásával és szocialista világrendszer kialakulásával végződött. Csehszlovákiában is mér a második világháború előtt a végsőkig kiéleződtek a proletariátus, a kizsákmányolt tömegek, valamint az uralkodó burzsoázia közötti ellentétek. A munkásosztály folytatta a kenyérért és munkáért vívott harcát, a parasztok küzdöttek az elszegényedés ellen és az egész nép harcolt szabadságáért és jogaiért. E harcok élén Csehszlovákia Kommunista Pártja haladt, a történelmi feladatra hir vatott párt, hogy győzelemre vezesse a kapitalizmus megdöntéséért és annak a szocializmussal való helyettesítéséért vívott harcot. A párt fáradhatatlan harcának érdeme, hogy Csehszlovákiában nem sikerült a reakciónak belső erőkkel felállítania a fasiszta diktatúrát. A párt fáradhatatlan munkája következtében a munkásosztályban és a néptömegekben mély gyökereket vert az egység gondolata és a Szovjetunió iránti mélységes bizalom. A párt azzal, hogy a munkásosztályban, valamennyi néprétegben, a parasztság és az értelmiség tömegeiben új szövetségeseket nyert, megteremtette a fasisztaellenes és nemzeti felszabadító harc széles népi alapokon nyugvó egységének feltételeit. A nagy osztályharcokban a párt megnövekedett, megerősödött ÍJJ SZÖ 2 * 1960. május 8. és az ország vezető politikai erejévé fejlődött. Amikor a burzsoáziának az 193839-es években elkövetett árulása fasiszta megszállásra és Csehszlovákia önállóságának elvesztésére vezetett, amikor a cseh burzsoázia mint osztály véglegesen és teljesen cserbenhagyta a nemzet érdekeit, Csehszlovákia önállóságát és függetlenségét, amikor sárba tiporta a nemzeti szabadság zászlaját, amikor osztályérdekeitói vezettetve elárulta és nyugati szövetségeseivel együttműködve Hitlernek kiszolgáltatta a köztársaságot — jóllehet a nemzet elszántan készen állott, hogy harcoljon érte - a nemzet élére teljesen törvényszerűen a kommunista párt lépett. Ojból bebizonyosodott az az igazság, amely meghatározza népünk felszabadító harcának egész folyamatát, hogy nem a burzsoázia kezében, hanem egyedül és kizárólag a néptömegek kezében van a csehszlovák önállóság sorsa. A súlyos társadalmi és nemzeti válság valamennyi osztály és párt nagy történelmi próbatételévé válik. A burzsoáziát az árulás logikája a kapitulációtól az ellenséggel való együttműködéshez, az együttműködéstől pedig ahhoz a szerephez vezeti, hogy közvetlenül kiszolgálja és bűnrészesévé váljék a megszállók gaztetteinek. A munkásosztály, amely már a tőke ellen vívott harcokban bebizonyította, hogy az egyetlen nagy és szervezett progresszív erő, amely a nép alapvető létérdekeit ki tudja harcolni és meg tudja védelmezni a tőkével szemben, ezzel bebizonyította, hogy az egyetlen társadalmi erő, amely a sorsdöntő pillanatokban kezébe tudja venni az ország ügyét s a nemzeti szabadság és állami függetlenség megújításáért vívott harc élére tud állni. Innen fakad a népnek az a felismerése, hogy a munkásosztálynak mint vezető társadalmi erőnek az érdekei azonosak a nemzet érdekeivel, hogy Csehszlovákia felújítása nem lehetséges a régi tőkés alapokon, hanem hogy annak egyedül új népi alapokon, a munkásosztály vezetésével kell megvalósulnia. Hazánkban a megszállás első pillanataitól kezdve harc indult a megszállók és segítőtársaik ellen. Amikor nálunk a kapitalizmus uralmának utolsó formája a megszállók diktatúrája lett. amikor az osztály és a nemzeti elnyomás egyesült, a munkásosztály harcának alapvető formájává a nemzeti felszabadító harc vált, az a harc, amelyben a munkásosztály Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével a nemzeti és osztályfeladatok megoldását egy célba olvasztotta — az új népi demokratikus Csehszlovákia megteremtésének célkitűzésébe. A nemzeti felszabadító harc feltételei hazánkban igen súlyosak voltak. A burzsoázia árulása következtében az országot a második világháború kitörése előtt fegyveres harc nélkül megszállták. A Gestapo a kapitalista köztársaság rendőrségi irattára alapján már a megszállás első napjaiban súlyos csapásokat mérhetett a forradalmi mozgalomra. Az uralkodó burzsoázia a megszállók szolgálatába állította az egész állami és rendőrségi apparátust. Hogy megtörje a nép ellenállását s álcázza árulását és együttműködését az ellenséggel, a legkülönfélébb kapituláns elméleteket terjesztette. De a súlyos feltételek ellenére, a megszállók dühödt nyomása és véres terrorja ellenére egy pillanatra sem sikerült a népet térdre kényszeríteniök. Az urak árulása kiütötte a nép kezéből a fegyvert, de mégsem maradt fegyvertelen és tanácstalan. A nemzeti felszabadító harcban fő fegyvere politikai érettsége, a nagy osztályharcokban a fasizmus ellen, a köztársaság védelméért vívott harcokban nyert politikai érettsége és tapasztalata volt. E tapasztalatok segítségével kidolgozta a védekezés és ellenállás módját a megszállók ellen, felhasználva a bevált harci eszközöket és az olyan új fegyvereket, mint á szabotázs, az aknamunka, a fegyveres harc. A mérhetetlen nehézségek ellenére, a részleges vereségek és az átmeneti visszavonulás ellenére a nemzeti felszabadító harc a háborús évek folyamán emelkedő vonalban fejlődött. E küzdelem kibontakozása szempontjából döntő volt, hogy a megszállók ellen vívott harc tüzében és a tömegek forradalmi mozgalmában a párt politikája győzedelmeskedett azzal az irányvonallal szemben, amelyet a Beneš vezette burzsoá amigráció akart rákényszeríteni. Míg a burzsoáziának az a része, amely csatlakozott a Hitler elleni táborhoz, a nép tömegharcának fékezésére irányuló politikát, „várakozó" politikát folytatott, a párt abból indult ki, hogy a nemzeti felszabadító harc súlypontja a hazai fronton nyugszik, hogy annak fő ereje és fegyvere a nép tömeges ellenállása, hogy a felszabadulást nem lehet passzívan várni, hanem tevékenyen kell érte harcolni. Abból indult ki, hogy feltétlenül szükséges a harci frontot szüntelenül szélesíteni és benne egyre nagyobb mértékben főleg a fegyveres harcot érvényesíteni. A moszkvai vezetőség által _ megfogalmazott pártvonal győzelme, annak az irányvonalnak a diadala, amelyet a nyugati emigráció soraiban levő valamennyi derék haladó ember is támogatott — akik között számos kommunista és interbrigadista dolgozott — döntő jelentőségű volt az egész nemzeti felszabadító harc irányára, annak haladó jellegére, a munkásosztály hegemóniájának biztosítására, a nemzeti demokratikus forradalomra. A kommunista párt tevékenységének döntő része volt az ország felszabadításáért vívott népi tömegharc fejlesztésében. Ez nem csökkenti vagy tagadja valamennyi tényleg hazafias erő szerepét és részvételét a fasizmus elleni harcban. A kommunista párt nem akarja a nemzeti felszabadító harc széles frontját csupán a kommunisták tevékenységére leszűkíteni. Mint a nép forradalmi hagyományainak törvényes örököse és folytatója nagyra becsüli mindazokat a hazafiakat, akik a fasiszta megszállás éveiben életüket kockáztatták a megszállók elleni küzdelemben, a szabadságért és a haladásért vívott harcban. A kommunista párt meghajtja zászlait, így adva tiszteletet az egyszerű emberek, a népi hősök ezreinek, akik harcoltak, szenvedtek és életüket áldozták a megszállók elleni harcban. A történelmi igazság és a néptömegek történelmi tanulságának érdekei azonban megkövetelik annak a megállapítását, hogy a kommunista pártot illeti a történelmi érdem azért, hogy kidolgozta a nemzeti felszabadító harc programját és Irányvonalát. Azzal, hogy egybekapcsolta a nemzeti és szociális felszabadítást, valamint hogy a felszabadítás célkitűzésének haladó társadalmi tartalmat adott, a néptömegekben megszilárdította azt a bizonyosságot, hogy harcuk gyümölcseitől nem fogják őket megfosztani. Azáltal, hogy felszabadító küzdelmünket egybekapcsolta a Szovjetunió hősi harcával, reális sikeres távlatot adott e küzdelemnek. A kommunista párt volt az egyetlen szervezett politikai erő, amely a megszállt országban tartósan harcolt annak ellenére, hogy a legdühödtebb üldöztetésnek volt kitéve. A hat esztendő folyamán egyszer sem hallgatott el az illegális kommunista sajtó hangja, nem szakadt meg az illegális kommunista szervezetek munkája. Jóllehet e szervezetek között sokszor megszakadt a kapcsolat, a párt sohasem szűnt meg létezni hazánk földjén és mindvégig az ellenállás vezető politikai ereje volt. A kommunista párt eme szerepében kifejezésre jutott az a tény, hogy a kommunista párt mint új típusú, az előző harcokban megacélozódott párt a marxizmus-leninizmus forradalmi tanaival felvértezve, a munkásosztály és a tömegek közötti kapcsolat erejével az egyedüli erő, amely hazánkat ki tudja vezetni a kapitalizmus útvesztőjéből, a kapitalista rendszer szüntelen válságaiból, nemzeti és szociális kríziseiből, amelyek elkerülhetetlenül, mindig újból és újból népünk létének gyökereit fenyegették. Csupán e párt tudta sikeresen irányítani népünk áttérését a szocializmusba. Amikor ma új szocialista alkotmányunk lerögzíti a kommunista párt vezető szerepét társadali munkban, ezzel általánosítja azt a i szerepet, amelyet pártunk megalakulásától kezdve a társadalom fejlődésének valamennyi szakaszában betöltött és betölt. Népünk nemzeti felszabadító harca elválaszthatatlan része volt a nagy nemzetközi fasisztaellenes harcnak, amelynek vezetője és legkövetkezetesebb ereje a Szovjetunió volt. A Szovjetuniónak a háborúba való belépésével a második világháború kifejezetten felszabaditó, fasisztaellenes jelleget öltött. A Szovjetunió adta meg e háború fő értelmét és célját, nagy felszabadító küldetését. A szovjet hadsereg győzelmei a legnagyobb mértékben erősítették és fokozott küzdelemre serkentették a leigázott nemzeteket a megszállókkal szemben. A mi felszabadító mozgalmunk fejlődésére is döntő jelentőségű volt a Szovjetunió harca. A Szovjetunió harcai és győzelmei hazánkban is fellendítették az ellenállási mozgalmat. A szovjet nép példamutatása és segítsége erősítette főleg a partizánmozgalom kibontakozását. A csehszlovák ellenállási mozgalomnak a Szlovák Nemzeti Felkelésben történt kicsúcsosodása, amivel megkezdődött a néphatalom megteremtéséért vívott közvetlen forradalmi harc időszaka, közvetlenül összefügg Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által történt felszabadításával éppúgy, mint ahogy a cseh országrészekben a felszabadító harc 1945 májusában. fegyveres felkelésben érte el tetőfokát. E két harci fellépésnek közösek alapvető vonásaik és alapgondolatuk, mindkettő a nemzeti felszabadító harc egyetlen áradatának képezi részét, amelyet Csehszlovákia népe a fasiszta megszállók és a hazai árulók ellen vívott, alapjában mindkettő azonos tapasztalatokkal rendelkezett, amelyek emelték a néptömegek öntudatosságét, a nemzet élére a munkásosztályt és a kommunista pártot állították s előkészítették a népi demokrácia útját. Éppen ez tette lehetővé a csehszlovák államiságnak, valamint a cseh és szlovák nemzet kapcsolatainak új alapokra való helyezését. Mindkét nemzet fokozatosan szocialista nemzet vonásait ölti magára, megerősítve kölcsönös testvéri kapcsolatait, szocialista jellegét. A nemzetközi kapcsolatok terén is a Szovjetunió az, amelynek Csehszlovákia iránti állásfoglalása példamutató egy szocialista nagyhatalomnak egy kisebb ország iránti állásfoglalásában — amely elvi jelentőséggel bír a csehszlovák önállóság megújítása alapvető kérdéseinek haladó megoldása szempontjából. 1941-ben a szovjet kormány ismerte el elsőként az emigrációban levő csehszlovák kormányt. Ezzel Csehszlovákia a Hitler-ellenes koalíció egyenjogú tagja lett. A csehszlovák barátsági és háború utáni együttműködési szerződés megkötése 1943-ban Moszkvában elvi jelentőségű volt Csehszlovákia megújítása jogainak és háború utáni fejlődésének biztosítása szempontjából. Míg Beneš és hívei Londonban különféle reakciós kombinációkról, „a háború utáni elrendezés" különféle változatairól, így pl. a reakqiós cseh-lengyel szövetségről tárgyaltak, azt bizonyítva, hogy ily módon lemondtak a független Csehszlovákia felújításáról, míg Beneš 1943-ban is azzal a javaslattal megy Moszkvába, hogy Csehszlovákia a háború után engedje át Németországnak a határmenti kiszögelléseket, a Szovjetunió elvi állásfoglalása olyan szilárd pillér, amelyre pártunk rendíthetetlen irányvonala Csehszlovákiának új alapokon való felújításában támaszkodott, az a vonal, amely végül győzött. A Szovjetunió győzelmének hatása alatt, az élretörő és a Hitler elleni harc jellegét egyre szembetűnőbben meghatározó forradalmi népi mozgalom fellendülésének hatása alatt, a hazánkban bekövetkező mély politikai áttolódás, a kommunista párt határozott fellépésének hatása alatt Beneš és emberei — bár nem szívesen — kénytelenek voltak feladni reakciós terveiket és elfogadni a nemzeti és demokratikus forradalom programját, melyet a kommunista párt dolgozott ki, majd a Košicei Kormányprogram fejezett ki. fit nácizmus végső vereségének és Európa felszabadulásának közeledtével ellentétek ütötték fel a fejüket az antifasiszta fronton belül, a Hitler ellenes koalícióban és a megszállt európai országok nemzeti felszabadító mozgalmában a burzsoá és a proletár szárnyak között, ellentétek merültek fel abban, hogyan történjék a felszabadítás, elsősorban milyen legyen az új hatalom, és milyen úton juttassák uralomra. Ezekben az ellentétekben visszatükröződött a nemzeti felszabadító mozgalom osztálytartalmáért, vívott harc, a proletariátus és a burzsoázia között a vezető szerepért folytatott küzdelem. Nálunk is ilyen volt a fejlődés. A burzsoáziának, mielőtt a nemzeti felszabadító harchoz csatlakozott volna, az volt a szándéka, hogy 1918. október 28-hoz hasonlóan hajtja végre az államfordulatot, lehetőség szerint harc nélkül, úgy, hogy átveszi a hatalmat és az igazgatást a megszállóktól, kicseréli a személyeket, az állami lobogót és felségjeleket, de nem engedi meg „a rend és a nyugalom" megbontását. Innen indult ki a burzsoáziának az a törekvése, hogy megakadályozza a nép felfegyverzését, passzivitásra szorítja, nem engedi meg beavatkozását az államcsíny végrehajtásába. Amenynyiben harcra kerül sor, ez a fegyveres rendőri alakulatok ügye lesz, a nép legfeljebb az ujjongó közönség szerepét játszhatja. Ezzel ellentétben a kommunisták kezdettől fogva az egész nemzeti felszabadító harc kicsúcsosodásaként értelmezték a fegyveres felkelést és úgy készítették elő, hogy a nép ezzel aktívan hozzájáruljon az ország felszabadításához, a szovjet hadsereg győzelmes előrenyomulásával szorosan összefüggő hatalmas harcos népi megmozdulás, olyan forradalmi esemény legyen, melynek nemcsak az a feladata, hogy megdöntse a megszálló rendszert, hanem ugyanakkor a munkásosztály vezetésével új forradalmi kormányt teremtsen. A párt a fegyveres felkelésben látta a főutat, mely odavezet, liogy a nép, az igazi győző, a felszabadult haza ura legyen. Ebben a szellemben dolgozott a párt utolsó illegális központi vezetősége a prágai fekelés előkészítésén. Rendkívül nehéz körülmények között végezte munkáját, mert a Gestapo még márciusban súlyos csapásokat mért az illegális kommunista mozgalomra. Május elején a még megszállt területen rendkívül kiéleződött a helyzet. Fő vonása az, hogy a náci csapatok frontja a szovjet hadsereg csapásai alatt összeroppan. Schörner milliós hadserege a szovjet csapatok előtt Morva- és Csehországba menekül. Bűnös terve, hogy a „cseh katlanban" és Prágában kiépíti a szovjetellenes ellenállás utolsó bástyáját. Äm ez a erő sem képes megmenteni a nácik uralmát. A megszálló-rendszer feltartóztathatatlanul felbomlik. Az egész területen elharapódzik a partizánmozgalom. Több helyen nyílt felkelés tör ki; a nemzeti bizottságok átveszik a hatalmat és kikiáltják a köztársaságot. Prágában május 5-én spontánul lángol fel az utolsó harc a meg-< szállók ellen. A nép haragjának ösztönszerű, spontán kirobbanása, hogy a nép leszámoljon a haldokló megszálló rendszerrel. Az 1918. október 28-i államfordulat már nem ismétlődhet meg. Az első összecsapások és összetűzések feltartóztathatatlanul heves fegyveres küzdelemmé fajulnak. A prágaiak puszta kézzel támadják meg a katonai épületeket, fegyvert szereznek és már az első órákban nagy sikereket aratnak, megszállják a kulcsfontosságú állásokat. A félkelés erői fokozatosan egyesülnek és szerveződnek. Élére a cseh nemzeti tanács áll. A támadás és a meglepetés — minden felkelés döntő fegyvere meghozza az első győzelmet. A forradalmi nép még május 5-én ura lesz Prágának. A megrendült náci hadvezetőség, annak ellenére, hogy 30 ezer főnyi állig felfegyverzett helyőrséggel rendelkezik, a valóságban a nép foglya. Mégsem mond le céljairól, nem adja meg magát és külső segítséget, főként SS-alakulatokat hív a felkelés leverésére és Prágának, mint a tervbe vett nyugati hátravonulás szempontjából kulcsfontosságú közlekedési gócpontnak a megtartására. A felkelők május 5-ról 6-ra virradó éjjel a védelemre térnek át. Ennek nagy erkölcsi-politikai jelentősége, az adott esetben pedig katonai jelentősége is van, hisz a megszállók kívülről és belülről is hatalmukba akarják keríteni Prágát. Száz év után újra feltűnnek a barikádok Prága utcáin. A prágaiak tízezrei egy éjszaka mintegy 1600 barikádot állítanak fel, melyek megakadályozzák a nácik katonai fölé* nyének érvényesítését és fokozását, bevehetetlen erőddé alakítják át Prágát. Az egyes szakaszokon bekövetkezett átmeneti, vagy részleges meghátrálás ellenére a felkelők ellenállnaá a nácik heves támadásainak és kitartanak a felszabadító szovjet hadsereg megérkezéséig. Üjra beigazolódik, hogy a harcoló nép számára nincs megoldhatatlan és kilátástalan helyzet. A nép az azonmód zsákmányolt fegyverekkel harcolt. A náciknak a nehéz fegyverek bevetése, dühödt kegyetlenkedéseik és garázdálkodásuk ellenére sem sikerült leverni a felkelést és harcolva, nyugati irányban keresztültörni magukat a felkelő'Prágán. Ma arról az öt felejthetetlen napról, a rádióért, a Népházért, a trójai hídért, a prágai pályaudvarokért, Pankrácon, Michlében, Vysočanyban és Libeňben, Smíchovban, az összes prágai negyedekben és úgyszólván minden utcában folytatott harcokról emlékezünk meg, amelyek nagy és tömeges hősiesség szemtanúi voltak, amire csak a szabadságáért küzdő nép képes. Mély tisztelettel gondoljunk azokra, akik a prágai utcákon életüket áldozták. Sohasem feledjük el áldozataikat. Hősiességükkel és hazafiasságukkal örök példát mutatnak. Ma azoknak a napoknak nagy népi (Folytatás a 3. oldalon) C k