Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-25 / 144. szám, szerda

Gromiko elvtárs beszéde a Biztonsági Tanácsban (Folytatás az 1. oldalról) nek következményei, a Pentagon műve, és hogy az USA kormányának és még inkább elnökének semmi közük hozzá. De hogy őszintén beszéljünk, rosszabb dolgok feltételezésére is voltak indokaink, mert a szovjet kormány a határsértések miatt nemegyszer küldött tiltakozójegyzékeket az USA kormányának, mely ily módon jól értesült arról, hogy az amerikai repülőgépek behatoltak a Szovjetunió légiterébe és ha akarta volna, véget vethetett volna a további berepüléseknek. A szovjet kormány azt várta, hogy az amerikai fél végre levonja a logikus következtetést, beszünteti a provokációkat, és ezt közli is a nyilvánossággal. Az USA azonban jobbnak látta az agresszív politika folytatását, ugyanakkor kezdetben különféle kitalálásokkal próbálta elkerülni felelősségét a cselekményekért. Példátlanul cinikus álláspontra helyezkedett, amikor nyilvánosan kijelentette, hogy a más államok légiterébe való behatolás az USA politikája, melyet Eisenhower elnök személyesen jóváhagyott. Ezzel kapcsolatban figyelmeztetnem kell a Biztonsági Tanács tagjait arra, hogy az amerikai légierők néhány nappal a . párizsi négyhatalmi csúcsértekezlet megkezdése előtt követték el szovjetellenes provokációjukat. A szovjet kormány alaposan felkéákült a párizsi találkozóra, sok fontos javaslatot dolgozott ki a megoldatlan nemzetközi problémák elintézése szempontjából elsőrendű jelentőségű alapvető kérdésekben, mindenekelőtt a leszerelés és a német békeszerződés kérdésében. A szovjet kormány nagy felelőssége tudatában azzal az őszinte vággyal készült a párizsi értekezletre, hogy együtt akar működni partnereivel a tartós béke biztosításában. A csúcsértekezlet előestéjén elkövetett amerikai agresszív cselekmények világosan megmutatták, hogy az Egyesült Államok még megnyitása előtt igyekszik megtorpedózni a csúcsértekezletet. Aki legalább egy kissé objektívan tudja értékelni a helyzetet, törvényszerűen arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államok az amerikai korjnány beleegyezésével szándékosan követte el agresszív cselekményét az értekezlet előestéjén. » ,E helyzetben a szovjet kormánynak igen sok oka volt arra, hogy ne vegyen részt a párizsi értekezleten, mert látta, hogy a tárgyaló felek egyike nyíltan megmutatta, hogy ellenséges és provokációs politikát folytat hazánkkal szemben. Ám a szovjet kormány békeszerető politikájához híven mégis úgy határozott, hogy részt vesz az értekezleten, melyhez a világ népei nagy reményeket fűztek és ezért Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő elutazott Párizsba. A szovjet kormány remélte, hogy Washingtonban diadalmaskodni fog a józan ész, hogy az amerikai kormánynak lesz annyi bátorsága a kormányfők személyes találkozóján, hogy nyíltan elítélje légierőinek agresszív cselekményeit. Meg kell mondanom, a szovjet kormányfő mindent megtett, hogy lehetővé tegye az USA elnökének a zsákutcából kivezető út megtalálását, hogy így lehetővé tegye a csúcsértekezletet. Az USA kormányának lehetősége volt becsületes és egyenjogú tárgyalást folytatni. De mit válaszolt Eisenhower elnök a szovjet kormányfő felhívására? Egy szóval . sem ítélte el a szovjetellenes provokációs politikát! Az elnök a kormányfők előzetes tanácskozásán mondott május 16-i beszédében újra a kém- és felforgatótevékenységet hirdette, mely állítólag elengedhetetlenül fontos az USA nemzeti biztonsága szempontjából. Sőt. Eisenhower elnök még fenyegetődzött is, hogy az Egyesült Államok az agresszív politika leplezésére használja fel az ENSZ-t és ezzel bizonyára új nemzetközi jogszabállyá, pontosabban a nemzetközi önkény új szabályává akarta nyilvánítani nemrégen meghirdetett „doktrínáját", mely más államok felségjogának durva megsértését követi. Az USA kormánya a provokációk elítélésének beszüntetése helyett lényegében szélesebb alapon való folytatásuk mellett foglalt állást, ugyanakkor azt a megalázó szerepet szánta az ENSZ-nek, hogy kémadatokat gyűjtsön a Pentagon számára. Tulajdonképpen ebben van az úgynevezett .„nyílt ég" átdolgozott tervének értelme. Feltételezendő, hogy ma már nem sokan vállalkoznak az ilyen megalázó szolgálatra. Eisenhower elnök május 16-án Párizsban kijelentette, hogy az USA kormánya 1961 januárig hajlandó beszüntetni az amerikai repülőgépek berepülését a Szovjetunió légiterébe. Az amerikai elnök nem volt hajlandó elítélni a provokációs berepülések politikáját és minduntalan mentegette az amerikai légierők agresszív „ viselkedését. Csak azt ígérte „nagylelkűen", hogy néhány hónapig szünetet tartanak a bandita-berepülésekben. Közben világosan tudtul adta, hogy a jövőre nézve szabad kezet akar az amerikai kormány. Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő természetesen kategorikusan elutasította az amerikai elnök kísérletét, hogy ily módon elaltassa az ameríKai repülőgépek provokációs berepülésének kérdését és kibújjék a felelőség alól. A Szovjetunió állammal, nem pedig az elnöki tisztséget betöltő, a Fehér Házban székelő egyénnel tárgyalt. A Szovjetunió egyáltalán nem kér kegyet az USA kormányától, márpedig az amerikai berepülések néhány hónapos beszüntetését kegynek tekintik. A Szovjetunió az agresszív berepülések politikájának teljes és végleges beszüntetését és félreérthetetlen, nyilvános elítélését követeli. Van az egész ügynek egy fontos része, éspedig az a hitszegés, amelyet az amerikai kormány a Szovjetunióval szemben elkövetett. Bizonyára nincs sok történelmi példa az ilyesmire, de egy jól ismert eset azonmód felötlik bennünk. Ugyanis visszaemlékezünk, hogyan viselkedett a japán kormány az USÁ-val szemben, mielőtt 1941 vége felé megtámadta Pearl Harbourt. Mint tudjuk, a japán kormány akkoriban Washingtonba küldte hivatalos képviselőit és hosszan tartó tárgyalásokat folytatott. Tokió emberei nyájasan mosolyogtak, bővelkedtek az udvarias frázisokban, közben pedig áruló agresszív cselekményre készültek. Szavainkat nem szabad félremagyarázni. Nem állítjuk, hogy az USA háborút kezdett a Szovjetunió ellen. Szűkebb hasonlattal éltünk. Mi az amerikai kormánynak a Szovjetunióval szemben elkövetett hitszegéséról beszéltünk, ebben az értelemben pedig tökéletes a hasonlat. Különben önök maguk ítéljék meg: aj amerikai elnök nemrégen Washingtonban, majd Camp Dávidon fogadta a szovjet kormányfőt. szeretettel megvendégelte, hangoztatta, hogy meg kell szilárdítani a kölcsönös bizalmat és mit látunk: az USA katonai légierői egyidejűleg olyan programot teljesítenek, mely a Szovjetunió ellen irányuló, Eisenhower elnöktol személyesen jóváhagyott agresszíva cselekmények programját tartalmazza. Ez talán nem hitszegés? A szovjet kormányfő és az amerikai elnök egy további tárgyaláson megegyeztek a csúcsértekezlet megtartásáról, amihez már előre beleegyezésüket adták Macmillan angol miniszterelnök és de Gaulle francia köztársasági elnök. De látjuk, míg az államok a jövő csúcsértekezletet egyengették, az amerikai repülőgépek magasan, 10 meg 10 kilométerre a Eöld színe fölött katonai kémkedést folytattak, az amerikai kormánytól jóváhagyott program alapján behatoltak a Szovjetunió területe fölé. Talán ez sem hitszegés? Amikor a helyszínen elfogtuk a kémkedés és felforgatás szervezőit, az egész világ szemtanúja volt annak, hogyan kezdtek kibúvót keresni és hogyan gyártották a hamis kifogásokat, míg végül kihívó nyilatkozatokat hangoztattak, mert képtelenek voltak becsületesen beismerni hitszegésüket. Már maga ez a tény elég világosan igazolja az USA jelenlegi külpolitikájának jellegét. Kérdjük, hogyan bízzunk mindezek után ebben a politikában? Csak az bízhat benne, aki maga is ilyen politikát folytat, vagy segíti az USÁ-t. Nem csoda, hogy az ÚSÁ-ban is gyakran bírálják ezt a politikát. E nyilatkozatok becsületére válnak azoknak, akik nem félnek szembenézni az igazsággal. Közülük sokan méltán és nyíltan állapítják meg, hogy az USA kormánya diszkreditálja magát ezzel a politikával. Néha azt halljuk, hogy a Szovjetunió állítólag túlfeszíti a szovjet légitérbe berepülő amerikai repülőgépek behatolásának jelentőségét. Hát azoknak, akik így gondolkodnak, legyenek amerikaiak, angolok, vagy bármely más nemzethez tartozók, csak ezt mondhatjuk: Éljék bele magukat helyzetünkbe. Képzeljék el, hogy egy olyan állam repülőgépe sérti meg határaikat, melynek vezetői többször kijelentették, hogy fegyveres erőik háborúra készülnek országaik ellen, s minden katonai előkészületük ezt a célt szolgálja. Ha beleélik magukat e helyzetbe, világosan látják majd, mennyire tarthatatlanok azok a kísérletek, hogy lebecsüljék a szovjet légitérbe behatolt amerikai repülőgépek betörésének jelentőségét. Képzeljék el, hogy nem az amerikai repülőgépek, hatolnak be a Szovjetunió felé, hanem a szovjet repülőgépek repülnek be Chicago, Detroit, vagy San Francisco fölé. Képzeljék el, hogy lelőnének egy repülőgépet és a szovjet kormány azzal próbálná igazolni az ilyen berepüléseket, hogy kénytelen adatokat gyűjteni az Amerikai Egyesült Államok területén elhelyezett katonai objektumokról. Mit mondanának erre az amerikaiak? Mit mondana erre az USA kormánya? Talán jelentéktelen epizódnak tartaná? Aligha. Bizonyára mind igazat adnak nekem, hogy ebben, a feltételezett esetben, melyet itt leírtam, egészen más valami történne. El tudjuk képzelni, milyen nagy felháborodás robbanna ki az Amerikai Egyesült Államokban és jogosan. Miért lennének akkor más országok kezes bárányok és törődnének bele egy idegen állam területük fölött elkövetett agresszív cselekményeibe ? A szovjet kormány azért terjeszti megtárgyalásra a Biztonsági Tanács elé az amerikai katonai légierők agresszív cselekményeinek kérdéséi, mert abból indul ki, hogy e politika legveszélyesebb része az államok szuverenitása elvének megtipi'ása. Az államok területi sérthetetlensége mindenkor a nemzetközi jog egyik legfontosabb, általánosan elismert alapelve volt. Ennek az elvnek elismerése és tiszteletben tartása az államok közötti békéf kapcsolatok fő alapja, megsértése pedig, mint a történelem igazolja, rendszerint háborúhoz vezet, ha az a kormány, mely ellen az agresszió irányul, nem akar kapitulálni, hanem szembeszáll az agresszorral. Hová fajulnak a nemzetközi kapcsolatok, ha nem verjük vissza erőteljesen azokat a kísérleteket, melyeknek célja a nemzetközi kapcsolatok fő elvének sárbatiprása ? Ma arcátlanul betörnek egy szuverén állam légitérébe, holnap hadihajókat küldenek ki, mert úgy gondolták, éppen úgy felségvizeire is behatolhatnak, holnapután meg az az ötletük támadhat, hogy bizonyos ürügygyei hadosztályaikat küldik az illető állam területére. A •lánc egyik szeme magával vonhatja a másikat. Az ürügy kitalálása a legkevesebb; pare tanítanak bennünket a törtéR9t' njpVni tapasztalatok. Át USA kormánya most mesterkélt érvekkel próbálja mentegetni az amerikai repülőgépek berepülését a Szovjetunió légiterébe, hogy ez azért szükséges, mert titokban tartják a Szovjetunió védelmi intézkedéseit. Az amerikai kormány ugyanis azt akarta, hogy a Szovjetunió tájékoztassa az amerikai militaristákat hazánk katonai és ipari objektumairól. Az amerikai kormány jól tudja, hogy ez esztelen követelés. De nem szeretnénk, ha a Biztonsági Tanács figyelme a dolognak csak erre a részére összpontosulna, mert a Biztonsági Tanács figyelmeztetésünk nélkül is tisztában van az amerikai kormány ilyen követelésének esztelenségével. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ez nagyon veszélyes azokra az államokra nézve, amelyek bizonyos okból, elsősorban katonai erőtlenségük miatt nem tudják megfelelően védelmezni érdekeiket, nem tudnak védekezni a titkos adatok gyűjtésének leple alatt történő agresszióval szemben. Biztosak lehetünk abban, hogyha a nemzetközi' kapcsolatokban ilyen rabló és lényegében imperialista politika érvényesülne, sok állam, elsősorban az aránylag gyönge ázsiai, afrikai és latin-amenk államok áldozatdl esnének. Hisz semmiség a Pentagonnak, hogy teljes katonai és gazdasági adatokat követeljen egy kis országtól azzal az ürüggyel, hogy nem tud más módon hozzáférni az illető állam titkaihoz. Az az érvelés pedig, hogy ezt az USA védelmi érdekei követelik meg, gyerekjáték az USA számára, mert a történelemben netnegyszer állítólagos védelmi érdekekből eredő követelések ürügyével robbantottak ki agresszív háborúkat. Ennek agresszív jellegét még az sem mentheti, hogy az amerikai külpolitika irányát meghatározó személyiségek az USÁ-t veszélyeztető bizonyos szovjet intézkedésektől tartanak. Minden okunk megvan, hogy úgy véljük: még azok sem hiszik el ezt, akik mondják. Tudják, hogy nem mondanak igazat. Tudniuk kell, hogy a Szovjetunió — békepolitikájához híven — senkit sem akar megtámadni, és a szovjet népet leköti a kommunista társadalom építésének nagy alkotó munkája. Gromiko beszéde során kijelentette, hogyha a Biztonsági Tanács a független országok szuverenitásának tiszteletbentartása érdekében nem lépne közbe, hanyatlana az ENSZ tekintélye. A Szovjetuniónak megvannak az eszközei szuverenitása tiszteletbentartásának kikényszerítésére. De mit tennének a kis országok? Ki lennének szolgáltatva a támadó kénye-kedvére. Máris szemtanúi vagyunk annak, hogy az USA nemcsak a Szovjetunió ellen követ el agresszív cselekményeket, hanem ugyanakkor más államok fennségjogát is szégyentelenül megsérti, kormányaik megkérdezése nélkül behatol határaikon. Közútnak, vagy amerikai tulajdonos birtokának tekinti. Tudjuk, hogy a Szovjetunió légiterébe betört amerikai repülőgépek egyúttal a Szovjetunióval határos más országok területi érinthetetlenségét is megsértették. Ennek legutóbbi példája az Afganisztán lé| giterébe történt arcátlan betörés, • mely az afgán kormány jogos tilta! kozását váltotta ki. Nézzük tisztán politikai szempontból a dolgokat. Ha megszegik más ; államok felségjogát, amit az Egye! sült Államok a gyakorlatban rend! szeresen elkövet, s az ENSZ nem ! száll síkra az egyes államok szuverenitásának védelmében, közömbösI séget, passzivitást tanúsít, akkor az | államok jogainak és határainak véi delme kimondottan minden egyes ! állam fizikai erejétől és lehetőségeitől fog függni. A szovjet kormány kénytelen figyelmeztetni a Biztonsági Tanácsot arra. hogy az USA más államok területén elhelyezett támaszpontjait veszi igénybe, amikor repülőgépei felszállnak, hogy berepüljenek a Szovjetunió légiterébe. Ezeket az államokat katonai egyezmények fűzik az USÁ-hoz, és a szovjet határok j közelében a Szovjetunió és a szocialista országok ellen irányuló ellenséges célokra kölcsönözték területüket. | Egyszerű logika, hogy akaratuk1 lói függetlenül az USA cinkosai lettek az agresszív cselekmények elkövetésében. Ismét hangsúlyozom, hogy a Szverdlovszk vidékén lelőtt amerikai repülőgép állandó támaszpontja a törökországi Incirlikban volt és olyan ország vendégszeretetét élvezte, mely az Egyesült Államok irányította két agreSszív tömbhöz, a NATO-hoz és a CENTO-hoz tartozik. Az amerikai parancsnokság a felszállás színhelyéül egy másik CENTO állam, Pakisztán területét választotta. A repülőgép kémfeladata teljesítése után a Szovjetunió északi szomszédja, Norvégia repülőterén szállt volna le. A norvég kormány többször kijelentette, hogy jószomszédi és baráti kapcsolatokat akar fenntartani a Szovjetunióval és úgy látjuk, mi sem akadályozza ezt. Norvégia csak nyerne vele. De úgy látszik, nagy különbség van egy kis ország óhaja, s nemzeti érdekei és NATO tagsági kötelezettségei között. A valóságban úgy fest a dolog: ha már egyszer a NATO jármába hajtottad a fejed, felejtsd el érdekeidet és tedd, amit a NATÖ-t irányító amerikai imperialisták rendelnek. Tény, hogy azok az államok, melyeknek területéről az amerikai repülogépt-K I felszállnak, hogy haramia módjára betörjenek a Szovjetunió légiterébe, a valóI Ságban cinkosai és segítőtársai az agreszszió elkövetésében. Ha megismétlődnek az agresszív cselekmények, kénytelenek lennének saját testükön megérezni cinkosságuk súlyos következményeit. Jó kapcsolatokat akarunk fenntartani ezekkel az államokkal. A szovjet kormány ezt nemegyszer hangoztatta. De mit tegyünk, ha a külpolitikáért felelős egyének szakadékba hajtják országaikat, bár jól tudják, hogy a NATO katonai tömb vezetői a katonai csoportosulásokhoz tartozó fiatalabb partnereiket felfogó övezetnek, katonáikat pedig legelső ágyútölteléknek tartják háború esetére. Pozitív ténynek tartjuk, hogy Norvégia és Pakisztán elsőként tiltakoztak az USA kormányánál az ellen, hogy az amerikai légierők a Szovjetunió ellen elkövetett provokációik céljára igénybe veszik Norvégia és Pakisztán területét. Ha azonban nevezett országok kormányai a puszta tiltakozásnál komolyabb lépést nem tesznek. nem vonnak le komolyabb és meszszebbmenő következtetéseket a fennálló helyzetből, akaratlanul is olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy államaik területe agresszió ugródeszkájává és ebből kifolyólag a visszavágás célpontjává válhat. A Szovjetunió nagy, s hatalmas állam és senkinek sem engedi meg, hogy türelmességét próbára tegyék és a szovjet határok megsértésével provokálják. A ízovjet kormány világosan lefestette, milyen sors vár mindenkit, aki újra megkísérelné hazánk határainak megsértését. „Le fogjuk lőni a repülőgépeket, i megsemmisítő csapásokat fogunk mérni a támaszpontokra, melyekről felszállnak és azokra, akik a támaszpontokat felállították és a valóságban rendelkeznek velük" — hangoztatta Nyikita Hruscsov szovjet kormányfő. A Szovjetunió tehát mind a szovjetellenes provokációk elkövetőit, mind cinkosait óva inti. Azok, akik megszegik az általánosan elismert nemzetközi jogszabályokat és a nemzetközi kapcsolatok általános elveit, a rendes kölcsönös emberi kapcsolatok erkölcsi normáit is felforgatják és ellenségeivé válnak annak, amit emberiességnek, az emberi méltóság tiszteletének nevezünk. Ezt láttuk legutóbb is, amikor az USA agresszív cselekményt követett el a Szovjetunió ellen. A Biztonsági Tanácsnak a nemzetközi kapcsolatok fejlődése szempontjából óriási gyakorlati és elvi jelentőségű pontról kell tárgyalnia — az USA légierőinek a Szovjetunió ellen elkövetett, a világi), veszélyeztető agresszív cselekményeiről. A Biztonsági Tanácsra komoly felelősség hárul azért, hogy kellő figyelmet szenteljen az ügynek és tegye meg a szükséges intézkedéseket a nemzetközi kapcsolatokban alkalmazott haramiamódszerek felszámolására, az ENSZ alapokmánya fő elveinek és a nemzetközi jogszabályoknek védelmére. Ha kibújna felelőssége alól, lehetővé tenne, hogy az ököljog diadalmaskodjék a törvényességen. Azt jelentené, hogy folytatnák az államok szuverenitása és területi érinthetetlensége megszegésének Washingtonból hirdetett politkáját, s fokozódna egy újabb háborús tűzvész bármely pillanatban kirobbanó veszélye. Felmerül a kérdés, mi célt szolgálna akkor az ENSZ. A nemzetek akkor hozták létre, amikor elült a második világháború csatazaja. Feladatává tették, hogy ügyeljen a világbéke és biztonság fenntartására. Talán a/ért fáradoztak, hogy 16 évvel az ENSZ megalakulása után belássák tehetetlenségét és képtelenségét, hogy nem tudja felemelni szavát az államok törvényes jogainak védelmében? Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az ENSZ történelmében már elofordult néhány eset, melyet nem sorolhatunk pozitív eredményeihez, sót inkább azoknak eredménye, akik a béke megőrzésének politikájával ellentétes politikájuk engedelmes eszközévé akarták tenni az ENSZ-t. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most, amikor minden önmagát becsülő állam érdekeibe vágó és az egész világ sorsát érintő ügyről van szó, az ENSZ tevékenységének éppen negatív eseteit gyarapítsa. A szovjet kormány azért terjesztette e kérdést a Biztonsági Tanács elé, mert az ENSZ szt'rvi,' amelynek elsősorban fel kell emelnie a szavát és megfelelő intézkedéseket kell foganatosítania, ha veszélyben forog a béke, ha az elkövetett agresszió esetéről van szó. A Biztonsági Tanács, ha képes feladata teljesítésére, egyik állandó tagja veszélyes cselekedetének láttán köteles elítélni az amerikai kormány agresszív politikáját é» a béke érdekében erélyesen fel kell emelnie szavát. Nem engedhető meg, hogy bármely ország — még ha nagy és befolyásos ország is — kalandorpolitikájával veszélyeztesse a világbékét. Különösen nem engedhető meg most, amikor a tudomány és a technika rohamos fejlődése teljesen megváltoztatta a fegyverek hatásának idejéről, térségéről, gyorsaságáról és romboló erejéről vélt előző elképzeléseket. A Szovjetunió kormánya felszólítja a Biztonsági Tanácsot, hogy tegyen intézkedéseket annak a veszélynek elhárítására, mellyel a más államok területére bandita módon betörő amerikai repülőgépek a világot fenyegetik, s amelyet az USA kormánypolitikája jelent. A szovjet kormány megbízásából a következő határozati javaslatot terjesztem megtárgyalás végett a Biztonsági Tanács elé: A Biztonsági Tanács megtárgyalta az USA katonai légierőinek a Szovjetunió ellen elkövetett, a világbékét veszélyeztető agresszív cselekményeit. Megállapítja, hogy más államok felségjogának megsértése összeegyeztethetetlen az ENSZ alapokmányának elveivel és céljaival. Ügy véli, hogy ez az eljárás veszélyezteti a világbékét. Ezért elítéli és agresszív cselekménynek tartja az amerikai repülőgépek behatolását más államok légiterébe. Ezért javasolja az Amerikai Egyesült Államok kormányának, hogy tegyen azonnal intézkedéseket az említett cselekmények beszüntetésére és arra, hogy a jövőben ne ismétlődjenek meg. A szovjet kormány reméli, hogy a Biztonsági Tanács figyelmesen megtárgyalja és jóváhagyja ezt a határozati javaslatot. HENRY CABOT LODGE, amerikai küldött a Biztonsági Tanács hétfői ülésén Gromiko beszéde után lényegében elismételte az amerikai kormány hivatalos „érvelését", hogy a felderítő repülőutak nem ' jelentenek „agressziót", hanem csak „intézkedéseket a váratlan támadás elhárítására". Eisenhower enlök bejelentését, híjgy ideiglenesen beszüntetik a berepüléseket, úgy magyarázta, hogy „teljesen megszüntetik" a felderítő repülőutakat. Lodge beszéde lényeges részében lekicsinyelte a felderítő berepülésekből származó veszélyt. Kijelentette, hogy az USA a dolog gyökerébe vágó javaslatokat szándékozik előterjeszteni, de nem világította meg közelebbről a lényegüket. Sejtette azonban, hogy az USA ismét megpróbál előállni az úgynevezett „nyílt ég" javaslatával, azaz a felderítő berepülések törvényesítésével. Argentína, Ceylon, Ecuador és Tunézia — melyek nem állandó tagjai a Biztonsági Tanácsnak — küldöttsége hétfőn kompromisszumos határozati javaslatot terjesztett elő e kérdésben. A javaslat fo fogyatékossága, hogy egy szóval sem említi az amerikai repülőgépek Szovjetunió fölötti berepüléseit és csak általánosan szólítja fel az ENSZ tagállamait, hogy tartózkodjanak a nemzetközi feszültséget fokozó cselekményektől. A határozat végül javasolja, hogy a négy nagyhatalom kormánya mielőbb újítsa fel tárgyalásait és aztán vegye igénybe a Biztonsági Tanács és más ENSZ szervek szolgálatait. Claude Correa, a Biztonsági Tanács elnöke ezután elnapolta a vitát. A tanács kedden közép-európai időszámítás szerint 20 órakor tartotta a további ülését. JJJ SZÖ 4 *1960. május 25.