Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-14 / 104. szám, csütörtök

Ähogyan a kéményseprő látja JS" i ismeri jobban a falut, az emberek életét, ha nem a ké­ményseprő. Ki tud. legjobban párhu­zamot vonni a múlt és a jelen között, ha nem az az ember, aki előtt a múltban is, ma is minden ajtó meg­nyílik, minden udvarba, lakásba be­kerülhet. Ki az, ha nem a kémény­seprő, akinek mindenki megengedi, hogy szabadon járjon padlására, szét­nézzen a konyhában, általában bele­lásson az emberek életébe. Árendás László szintén e „fekete mesterséget" iízi. Ahogyan ö mond­ja, 29-ben kotorta az első kéményt. Azóta persze sok víz lefolyt a Nyit­rán, az ő tüdejére is sok korom rakódott. A szappan, a forróvíz sem bírja már bőrének pórusaiból „kibá­nyászni" az évtizedek során kullancs módjára belecsimpaszkodó parányi koromrészecskéket. Eredetileg nem hozzá készültem, csak a véletlenen múlt, hogy az ó ud­varába léptem, az ő ajtaján kopogtam. A helyi nemzeti bizottság titkára után érdeklődtem. Mivel azonban dél­időben érkeztem a faluba, így hang­zott a válasz: - Ebédelni ment. Ha azonban na­gyon sürgős az ügy, a Varjútelepen megtalálhatja . Mivel Dubníkon is az a „szokás", hogy délben ebédel az ember, s időm is kurtára volt fogva, megfogadtam a „tanácsot". Nem volt nehéz rá­akadni a Varjútelepen. 7-8 év ke­rüli pisze lányka adta az útbaigazí tást. - Arra tessék... A falu végén majd sok új házat talál, azt hívják Varjútelepnek... Egy árva lelket sem láttam sem az úton, sem az udvarokban, csak u sok ház, a sok szép új lakás fogott körül. Nem számoltam meg, mennyi lehet, csak azt. láttam, hogy sok, egész kis falu, valamennyi szép, némelyik­ről még áradt a friss mész jelleg­zetes szaga. Az udvarok tágasak, ren­dezettek, legtöbb előtt szép, frissen mázolt vaskerítés. Azon innen a még rendezetlen út mentén ágaskodó vil­lanypóznákon is friss még a kátrány. Üj itt minden, maga az élet is. Az utcasor derekán csakúgy talá­lomra választottam ki az egyik ta­karos kis házat. A rendezett udvar, a készülő virágágyak bizalomgerjesz­tőén hatottak. A konyhában együtt volt az egész család. A gazdaasszony a szép, zo­máncos tűzhely mellett edényeket mosogatott. Barátságos volt a fogad­tatás. Jóformán szóhoz sem jutottam, s a gazda máris hellyel kínált. Mint­ha mentegetózni akarna, mindjárt azzal kezdte: - Itt kotortam a szomszéd falu­ban, s hazaugrottam egy kis meleg ebédre - mondja mosolyogva. E zt már az írás elején elmon­dottam, hogy Árendás László 29-tői sepri, kotorja a kéményeket. Ma 52 éves, két gyereknek apja. Ke­zén, arcán látszik mesterségének le­törölhetetlen, lemoshatatlan nyoma. Meglepett, hogy mielőtt tudta volna, ki vagyok, mit akarok, máris hellyel kínált, úgy fogadott, mint régi isme­rőst. Később aztán kiderült, hogy náluk nem megy ritkaságszámba a vendég. Többször akad látogató mes ­terségéből kifolyólag, s a Varjiitelep népe is be-bejár hozzá. Hallgatóla­gosan vezetőjüknek, tanácsadójuknak fogadták. Ez érthető is, mivel Áren­dás László a Varjútelepet képviseli a helyi nemzeti bizottságban. Mes­terségéből kifolyólag négy falu és 38 major tartozik hozzá. Tapasztalt és szókimondó embernek tartják a falu­ban. Az egyik gyűlésen, amikor a já­rás kiküldöttje arról beszélt, hogyan élnek ma a dubnikiak, azt mondta: - Mi tudjuk azt a legjobban, elv­társ, ne arról beszéljen, amit mi is tudunk, inkább tanácsot adjon, ho­gyan tovább, hogy még szebb legyen az élet... Akkor kifogásolta, hogy a jólét emelkedéséről beszélt a járási kikül­dött, mert azoknak magyarázta, akik a legjobban tudják, hogyan éltek va­lamikor, s hogyan élnek ma. Most azonban ö is a múlt és jelen közötti különbséget feszegeti. Persze ez más, mert idegen ember az, akinek el­mondja, olyan, aki még a Varjútelep történetét sem ismeri, aki azért jött a faluba, hogy lásson, halljon. A Varjútelep történetét így mesél­te el: - Kilenc évvel ezelőtt épült itten az első ház. Trévai József asztalos volt a példamutató. A telep neve is vele kapcsolatos. Trévai egy Varjú nevű asztalosnál tanulta ki a mester­séget. A véletlen folytán a Varjú név ragadt a telepre is ... K ilenc évvel ezelőtt épült a Var­jútelep első háza. Azóta egy kisebbszerű faluvá vált. Néhány híján 50 ház fogja közre az utat. Ám, ha a falu egyéb helyein épült házakat is összeszámoljuk, közel 100 új lakást írhatunk az eltelt 9 év javára. Nagy dolog ez. így vélekedik Áren­dás László is. Hogy azonban jobban felmérhessük a nagyszerű fejlődést, Árendás László a múltból is idéz. - Inségszagú volt akkor a falusi ember házatája. Emlékszem jól, hogy legtöbbjük még a seprésért járó ösz­szeget sem bírta fizetni. A télvégi hónapokban már üres volt a padlásuk Több helyen még a vetőmagot is ma­lomba vitték... Egy pillanatra elhallgatott. Rám né­zett, majd feleségére s mélyet só­hajtva így folytatta: - Sokat beszélhetne az ember. Nem egy olyan családot ismertem, ahol nem volt még rántani való sem. Most is élnek azok az emberek. Meg is nevezhetném őket, de minek ... Tudja, olyanok az emberek, hogy nemigen szeretik, ha a szegénységüket emle­getik. Szégyenlik, neni szívesen gon­dolnak rá.. . Magam is így vagyok valahogy. Igaz volt, hogy egyszerűen nem mertem megnősülni, féltem a családtól. Féltem a nyomortól. Igaz volt, s ma már én sem szívesen hal­lanám más szájából. Árendásné sem állja tovább szó nél­kül. - Szakadt lábbeliben, foltos ruhá­ban jártak akkor az emberek. Ma jól és nyugodtan élnek. -. A múltban is jártam a falut ­veszi át újból a szót Árendás László — járom ma is. A kettő között azon­ban egyszerűen lehetetlen párhuza­mot vonni. Éppen úgy, mint ahogyan nem lehet a Göncölszekeret .a szö­vetkezet szekeréhez hasonlítani. A múltban a szegénység szaga volt érezhető mindenfelé, ma szinte öröm­mel lép az ember a házakba. Ám, hogy Árendás László állítását konkrét tényekkel is alátámaszthas­sam, azért az életszínvonal emelke­désével kapcsolatban néhány adatot is szereztem a nemzeti bizottságról. Árendás például azt állítja-, alig mos ma már valaki kézzel. A nemzeti bi­zottság adatai 342 mosógépet tarta­nak számon. - Ahány ház, annyi rádió - mond­ja Árendás László. Szaporodik a tele­vízió is ... .4 nemzeti bizottság adataiban 500 rádió és egy híján 30 televíziós ké­szülék szerepel. S zépek az új lakások kívülről, szépek belülről is. Alig talál az ember ma már régi bútorokat. Drága szőnyegek, teszik még lakályo­sabbá a falusi ember otthonát. így látja, így mondja a kéményseprő. A nemzeti bizottságon szerzett ada­tok azonban konkrétan meghatároz­zák, hogy az 576 házat számláló fa­luban az utóbbi évek során 378 háló­szoba- és 348 konyhabútort vásárol­tak. Nem megy már ritkaságszámba a hűtőszekrény sem. így látja Árendás László a mai éle­tet. Előtte nincs titok. Ahol kémény füstöl, oda neki szabad bejárása van. Ismeri az embereket s velük örül az egyre szépülő életnek, a mának. Szarka István Utolsó előkészületek a nyilvános fellépésekre Április 15-ével befejeződnek a spartakiád előkészületei, illetve a gyakorlatok el­sajátítása. Vannak azonban kerületek, inely ek már a gyakorlatok minőségének javí­tásánál tartanak. Ezt főleg a tavaszias időjárás tette lehetővé, mert így a szabad­ban sokkal nagyobb tömegek végezhetik egyszerre a gyakorlatokat, mint eddig a tornatermekben. Minden jel arra mutat, hogy már a kerületi bemutatók is nagy sikerrel folynak le, ami nagyon biztató a prágai bemutatókat illetőleg. A košicei kerületben is fokozták az utóbbi időben az iramot, mert már május 14—15-én sor kerül Kráľovský Chlmecen, Sečovcében, Moldaván, Revúcán, Gelnicán, Levočán és Kežmarokon a járási sparta­kiád-bemutatókra. A Královský Chlmec-i járásban. Čierna nad Tisouban és Streda n. Bodrogomban tervezik a körzeti bemu­tókat, míg a seüQvcei járásban hét kör­zeti bemutatót, a többi járásban pedig két- vagy négy bemutatót rendeznek. Ezen a hét járási spartakiádon összesen 18 ezer gyakorlatozó szerepel ma.id. En­nél sokkal több gyakorlatozó készül azon­ban a barci, trebišovi, rožňavai. Spišská N. Ves-i és poprádi bemutatókra. A leg­nagyobb számban 8000-en Barciban, 6000­en. Spišská N. Vesen, Trebišovban és Rožňaván-4—4 ezer gyakorlatozóra számí­tanak. A košicei kerületben április elején 40.667 gyakorlatozó készült a bemutatók­ra. a HESZ gyakonlatozóinak a száma 2182 volt. Ez időben folynak a minőségi próbák. Sok hei.yrö! örömteli hírek érkez­tek, ahol már befejezték, 111. átvették az egész gyakorlatot. Azért van még javí­tani való is. Különösen a felnőtteknek kell még gyakorlataik minőségét javítani. A košicei CSTSZ KB áprilisi bővített ülé­se után minden bizonnyal még fokozzák e gyakorlatozók igyekezetüket, hogy töké­letesen felkészülve vegyenek részt test­nevelésünk e nagy ünnepén. Összeállították a szovjet és a román kerékpározó válogatottat Lipcsében ma kezdődik az a nemzet­közi kerékpárverseny, amelyen Csehszlo­vákia, az NDK, a Szovjetunió. Románia fis Svédország kerékpározói rajtolnak. A2 említett országok a Béke-versenyre kül­dendő válogatottal szerepeltetik a három­napos lipcsei nemzetközi versenyen. Az első napon a résztvevők a Lipcse körüli távon vetélkednek. Pénteken egy 195 ki­lométer hosszú országúti versenyt bonyo­lítanak I?, szombaton pedig időzített ver­senyt rendeznek. A Lipcsébe érkezett szovjet válogatott már végleges. Sajdhuzsin, Olizarenko, Jucskov, Kurbatov, Vosztrjakov és Be­benyin alkotják a szovjet válogatottat Tartalékok: Tarakanov és Vjaravasz. A szovjet csapat edzője Klimov. Az említett szovjet válogatott csapat ugyanebben az összeállításban áll majd Prágában rajt­hoz az idei XIII. Béke-versenyen is. A Román Kerékpár Szövetség is a Béke­versenyen rajtoló válogatottat küldte el a lipcsei versenyre. A román együttes tagjai: Zanoni, Serban Radulescu, Se­laru, Braharu, Stoica és Ziegler. ľ! Profio StaMnirod— Dyname Proňn 1:1 A XIV. labdarúgó-bajnoki fordulóban lel beszakadt Spartak Praha Stalingrad— Dynamo l'raha mérkőzést ismételték meg tegnap a prágai Sokolovo-stsdionban. Míg a Siaiingrád együttese a szokott össze­állításban lépett pályára, addig a Dy­namo csapatában több változást kelleti eszközölni. Az egyik ilyen kényszermeg­oldás az volt, hogy Andrejkoviünak jobb hátvédet keliett játszania. A mérkőzés közepes iramban kezdődött. A stalingrá­diak az első húsz percben többet támad­tak. és sokkal több veszélyes helyzetet teremtenek a Dynamo kapuja előtt. Las­san a játék kiegyensúlyozódott, majd a Dynamo csatárai is néhányszor szóhoz jutottak. A második félidőben a Dynamo kezde­ményezett többet. A harmadik percben Andrejkovič egészen a szögletzászlóig hozta fel a labdát s beívelt labdáját Stad­ier a Spartak hálójába rúgta. 1:0. A gól ufän igen erős iramban folytatódott a játók. Mindkét oldalon veszélyes táma­dásokat vezettek a csatárok. A 15. perc­ben Kaura tört a Dynamo kapujára. A 16-oson belül Kaurát szabálytalanul és feleslegesen durván szerelték, a megítélt 11-est maga Kaura értékesítette; 1:1. A játék hátralevő részében a stalingrá­diak többet támadtak, az eredmény azon­ban nem változott. A 11:3 szögletarány a Stelingrád javára is bizonyítja, hogy a mérkőzés folyamán ők voltak fölényben, de a döntetlen eredmény mégis megérde­melt. • Trenčín: A Trenčín város felszabadulá­sának lo. évfordulója alkalmából rende­zett röplabda-tornát az lskra Mikulás együttese nyerte 10 ponttal, 2. Lokomotíva Banská Bystrica 3. TTS Trenčín. • Glasgow: A skót válogatott labdarúgó­együttes május folyamán Ausztriában,, Ma­gyarországon és Törökországban szerepel'. Mindhárom országban a válogatottakkal mérkiázik. O Buenos Aires: Az olasz olimpiai ko­sárlabda-válogatott újabb mérkőzést ját­szott dél-amerikai portyája során. Buenos Airesben 63:62 arányban győzte le Ar­gentína válogatottját. A stűrovúí inban mór felkészüllek o bemutatókra Amikor legutóbb Štúrovón jártunk, ním mulasztottuk el meglátogatni Jung Györgyöt, a CSTSZ járási titkárát, ülahcl Lajosnak, a HESZ járási elnökének tár­saságában találtunk rá. A két lelkes funkcionárius miről is tárgyalhatott másról, mint a közelgő kerületi spartakiád-bemutatóról s igy sok érdekeset tudtunk meg e bemutatókra történő felkészülésről. Megtudtuk, hegy a tél folyamán a fel­készülés nem volt zökkenőmentes, mert a járásban csak egy tornaterem van — Stúrovón. Azonban mivel az időjárás már megfelelő a szabadban való gyakorlatozás­hoz, most már ..egyenesben" vannak s április 15-ig befejezik a gyakorlatok el­sajátítását. A járási oktatók ugyanis rendszeresen látogatják a falukat s el­lenőrzik a felkészülés menetét, valamint tanácsokkal látják el a gyakorlatozókat. Egyszóval minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a Spartakiádon sikeres szereplésüket bebiztosítsák. Április 15-ike után már csak a bemutatók csiszolására kerül sor, május 1-én pedig kezdetét ve­szi a járásban a bemutatók sorozata. A május 1-i ünnepségek csúcspontja lesz a helyi spartakiád bemutatója, mely­re Mužlán, Močon, Búčon, Gbelcen, Megérdemli a dicséretet Loksa Ferenc a szövetkezet meg­alakulásakor úgy határozott, hogy ő is belép. Azóta juhászkodik a bač­kai közösben, s már ismertté vált neve a környéken is. Az elmúlt na­pokban felkerestem a szövetkezet gazdasági udvarában. — Feri bácsi, hát a nyáj? — kér­deztern. - Megnézhetjük. Nincs abban hi­ba. olvan a bundája, mint a hab. - Az ellés? — Nem kenyerem a dicsekvés, de ha akarja, hát megmondom. Három­száz jerkétől a tervezett 300 kisbá­rány helyett 350 — született. Később megtudtam, hogy Feri bá­csi az idén 4,5 kg-os gyapjúhozamot akar elérni juhonként és a 350 meg­született bárányból 340-et akar el­választani. A kitűzött cél eléréséhez a feltételek megvannak, mert a bárá­nyok igen szépek. — Még szebbek is lehettek volna az eredmények, ha van elég takar­mány. — És a jutalom ? — Nem panaszkodhatom. Mióta szövetkezeti tag vagyok, szép csalá­di házat építettem. Ma a közösben minden ember becsületes munkája után megkapja jutalmát. Ennek bi­zonyítéka a sok szép családi ház, amely a faluban az utóbbi évek so­rán felépült. Illés Bertalan, Backa A prešovi közönség a vállán vitte L. Pavlovičot a Tatran Prešov —Slo­van Bratislava mérkőzés után. Pav­lovié, mint ismeretes, ezen a mérkő­zésen három gólt rúgott a Slovan ^ hálójába. (Berenhaut fel»étele) Kameninen kerül sor. A „visza­vágót" május 9-én rendezik Obidon, Karván, Vojnicén, Svodinban és Sal­kán. Ugyanaznap kerül sor Štúrovón a járási válogatott spartakiád bemutatóira, meiyen 2858-an vesznek részt, s főleg azok jutnak szóhoz, akik készülnek a ke­rületi bemutatókra, valamint számításba jönnek Prága számára is. A bemutatókat úgy tervezik, hogy április 50-án mind­két község gyakorlatozói főpróbán vesz­nek részt és május 1-én a helyi vi­szonyoknak megfelelően kerül sor a be­mutatókra. A HESZ-gyakorlatozői már a járási bemutatókon is nagy sikert arattak. Ta­lán ennek tulajdonítható, hjgy huzamo­sabb időn át „pihentek babérjaikon". Februárban azután — mondja Ulahel, a járási HESZ elnöke — próbabemutatót rendeztünk. Az eredmény meglepő volt, de kellemetlenül ért. Akkor láttuk csak', hogy az elmúlt hónapok során a gyakorlato­zók mennyit felejtettek. Persze azonnal hozzáláttunk a mulasztottak pótlásához, s most már nemcsak nyugodtan, hanem örömmel is nézünk a kerületi bemuta­tók elé. Nagyjában csaknem mindennel meg lennénk elégedve — mondja Jung járási titkár —, csak a takarékosság körül nincs minden rendben. így gondot okoz az utazási költségek előteremtése. Ennek a nehézségnek a leküzdésénél azonban csak a helyi EFSZ-ek és az üzemi bi­zottságok nyújthatnak, hathatós segítsé­get. Mégpedig úgy, hogy a kulturális és szociális alapból a gyakorlatozók úti­költségének fedezésére bizonyos pénz­összeget bocsátanak rendelkezésre. Ez an­nál is inkább lehetséges, mert tudunk olyan EFSZ-ekről is, melyeknek több tíz­ezer korona értékű kulturális és szociális alapja „nyugszik" kihasználatlanul a ta­karékpénztárban. Ennek az alapnak pedig nem az a célja, hogy kamatozzék, hanem az, hogy szociális és kulturális segítsé­get nyújtson a dolgozóknak. Öröm látni, ha valahol ilyen lelkien készülnek a spartakiád bemutatóira. A2 a véleményünk, hogy a štúrovói járás gyakorlatozói, amennyiben lelkesedésük nem lankad, lényegesen hozzájárulhatnak nemcsak a kerületi, hanem a prágai be­mutató sikeréhez is. —ár— A csehszlovák válogatott kerékpá­rozók közül Malten és Ilasman mu­tatták a legjobb formát az eddigi előkészületek során. Felvételünkön a két versenyző az utolsó ellenőrző verseny célbaérkezésekor. (ČTK Havelka felvétele.) ? 3 « • » » i < .. Osiraván megkezdődtek a küzdelmek Az ostravai Tatran sportcsarnokában került sor a város felszabadulási serlegé­nek megnyitó-mérkőzéseire. E tornán négy ország válogatottja vett részt a főváros neve alatt. Ezek: Moszkva, Berlin, War­szawa, Szófia, Budapest, Prága, Ostrava. Az ünnepélyes megnyitó után az első mérkőzésen Ostrava válogatottja sima ve­reséget szenvedett a Szófiai csapattól. Ezt követően a magyar csapatot fölé­nyesen győzte le a csehszlovák válogatott, majd peďig a Moszkva—Berlin-találkozó­ból került ki — nagyobb megerőltetés nélkül — a szovjet együttes győztesként. Eredmények: Szófia— Ostrava 3:1 (17:19, 15:4, 15:8, 15:13), Prága—Budapest 3:0 (15:10, 15:5, 15:5), Moszkva—Berlin 3:0 (15:6,' 15:9, 15:3). • Róma: A római olimpiára eddig 43 ország sportújságírója és tudósítója jelen­tette be részvételét. A rendezők eddig összesen 981 újságírónak adtak ki olimpia sportújságíró-igazolványt. Az ezredik új­ságíró akkreditálását a rendező bizottság pezsgővel akarja megünnepelni. # Hamburg: a húsvéti ünnepekkor Ham­burgban nagyszabású nemzetközi labdarú­gó-tornát rendeznek, melyen a müncheni és a hamburgi csapatokon kívül a bécsi Sportklub és a brazil SC Cruzeiro Porté csapata vesz részt. Csütörtök, április 14. A BRAIISLAVAl MOZIK MÜSOHA: PRAHA: Éjfélkor megállt az óra (szov­jet) 10.30, 14, 16.15, 18.30, 20.45, POHRA­NIČNÍK: Süt a nap (szovjet) 16,18,15, 20.30, SLOVAN: Megszenvedett boldogság (szov­jet) 16, 18.15, 20.30, TATRA: A nyomo­rultak II. rész (francia) 16, 18.15, 20.30 ; METROPOL: Katonaszív (szovjet) 16, 18.15, 20.30, DUKLA: Orvos és kuruzsló (olasz) 18. 20.15, MIER: A bűn útján (cseh) 15.45, 18, 20.15. MÁJ: Koosubej (szovjet) 18, 20.15, STALINGRAD: Buda­pesti tavasz (magyar) 18. 20.15. NÁDEJ: A harangok Rómába mentek (magyar) 19, ZORA: Bakaruhában (magyar) 18, 20, PARTIZÁN: Szerelemcsütörtök (magyar 17, 19, MLADÝCH: Grant kapitány gyer­mekei (szovjet) 16, DIMITROV: Az eső­kabátos férfi (francia) 17.30, 20, PIO­NIER: A repülőtér nem fogad (cseh) 19.30, PARK KULTÚRY A ODDYCHU: Két szem és tizenkét kéz (indiai) 19, PO­KROK: Egy csepp tengervíz (NDK) 18, 20.15, ISKRA: A bosszúálló (cseh) 17, 19.15, OSVETA: Gróf Monte Christo (francia) 18. <S BRA1ISI AVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA: NEMZETI SZÍNHÁZ: ' Svötopluk (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Pesti emberek (19), ÚJ SZÍNPAD: Ketten a veremben (19), ZENEI SZÍNHÁZ: Jazz- és komoly zene (19.30). A KOSICEI MOZIK MŰSORA. SLOVAN: Az esőkabátos férfi (fran­cia). TATRA: Pénzt vagy életet (cseh), ÜSMEV: Lángok a határon (kínai). A KOŠICE! ÁM AMI SZÍNHÁZ MOSÓRA Ma: Rigoletto (19), Holnap ľ Én nénim — te nénid (19). A SZLOVÁK FILHARMÓNIA ' HANGVERSENYE: REDOUTE: Mendelssohn: Hegedű- és ze­nekari verseny. Sosztakovics: XI. szim­fónia. Szólista: Deák Ágnes. Kezdete: 20 óra. A TELEVÍZIÓ MŰSORA CSÜTÖRTÖK Bratislava: 19.00: TV-hiradő. 19.30: Be­szélgetős a világpolitikáról. 20.00: Az elát­kozott család, bolgár film. 21.50: TV-hír­adó. Budapest: 18.00: Kicsinyek műsora. 1. Nyuszi Gyuszi kalandjai. 2. Óvodások mű­sora. 18.35: TV-híradó. 18.50: A szovjet technika hónapja: Atomenergia, magya­rul beszélő szovjet tudományos film. 19.10: Lányok, asszonyok. 20.00: Örök visz­szatérés, francia film. IDŐJÁRÁS Kisebb felhőátvonulások, helyenként zivatar. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 16—19 fok. Elénk északnyugati szél. „ÚJ SZÖ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 100. sz., T e 1 e f o n: 347-10, 051-17, 232-61, - főszerkesztő: 332-10, - főszerkesztő-helyettes: 262-77, titkárság: 326-39, - sportrovat: 325-89. Kiadóhivatal: Bratislava. Gorkého 8., telefon: 33728. Előfizetési díj havonta Kčs 8,—. Ter­jeszti a Posta Hirlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. Nyomás: Pravda, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava. K-07*01043

Next

/
Thumbnails
Contents