Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)
1960-04-30 / 119. szám, szombat
Aranyhímzésű vörös zászló j-í iyi A TfJS "I Május — tavasz! Lombba szökkennek a fák, a verőfényes napsütésben ň /i-J v. O X» 0 rg 0n ai[[ at terjeng. A tavaszi szélben vörös zászló leng s alatta a dolgozók milliói menetelnek ... 3 Május elseje az emberiség tavaszának szépséges jelképe. Apáink a büszkén lengő vörös g zászló alatt ezen a napon indultak harcba az önkény, a kizsákmányolás ellen — a szebb, boldogabb holnapért. Pezsgő munkásvér festette vörösre ezt a zászlót, amely immár a világ egyharmadán s hazánkban is büszkén hirdeti a dolgozók diadalát. Vörös pionír-nyakkendöd ennek a zászlónak egy darabja. Három csücske a három nemzedéket jelképezi. Erről a győzelmes vörös zászlóról, apáink nemzedékéről és régi májusokról emlékezünk most. A DÍSZBE öltözött szónoki emelvényen éppen most fejezte be ünnepi beszédét a szónok. A langyos, májusi szél zászlókat lobogtat. Selymük színe, mint a vér. Pionirnyakkendők piros csokra libben, virágillat hömpölyög át a levegőn. A katonazenekarban megperdül egy dob. Banská Bystricán a Nemzeti Felkelés terén tízezres tömeg áll mozdulatlan tiszteletadásban. Az Internacionálét játsszák ... A második nyolcéves iskola pionírjai között hatalmas termetű, ősz férfi áll. Partizánegyenruhájának posztója odasimul széles vállához, keze tisztelgésre emelkedik, szeme valahová a távolba néz. Horský Pavel elvtárs, a párt régi tagja hallgatja az ismerős, drága dallamot és emlékezik ... ... Május elseje volt akkor is. Ezerkilencszáznegyvenhárom, május egy. A bratislavai kerületi ügyészség négyemeletes börtönében mintegy hétszáz politikai, fogoly ette a rabság keserű kenyerét. Ott sínylődött Široký és WÉÉk Ďuriš elvtárs és a kommunista párt sok tagja. Az egyik cellában Vass Géza bratislavai villamosvezetővel együtt ott raboskodott Horský elvtárs is. Négy hónappal azelőtt fogták el a fasiszta kopók Liptovský Mikuláson, ahol asztalossegédként álnév alatt élt és fegyvert gyűjtött, hogy a párt vezényszava ne érje majd fegyvertelenül azokat, akik felkelést szerveztek Odakinn a városra verőfényes májusi hajnal virradt. A börtön keresztalakú épületére reáhullajtotta sugarait a nap. A cellaablakok vastag acélrácsain meg-megtelepedett egy-egy cikázásban elfáradt fecske vagy tollászkodó galamb. A foglyok megsajduló szívvel nézték a szárnyas vendégeket; a madarak szabadon röpködhettek. Horský elvtárs cellájának ablakán benézett egy darabka a kék égből: — Ma május elseje van! Ünnepelni kell! Ünnepelni kell még itt is! — villant át a fogoly agyán és nem törődve az esetleges következményekkel, hirtelen felkapaszkodott a cellaablak magasan fekvő párkányára. Arcát odaszorította a felső ablak hasadéknyi nyitott réséhez és a tőle telhető leghangosabban elkiáltotta magát: — Elvtársak! Énekeljük az Internacionálét! — és már énekelni is kezdett: A dallam kiáradt az ablakon és kisvártatva újabb hang csatlakozott hozzá. Aztán egy második, harmadik, tizedik, huszadik ... Az elvtársak a börtönben is megünnepelték május elsejét! Az énekszó betöltötte a politikai foglyok szűk celláit, de hirtelen hangos kiáltozás, éles füttyszó vegyült belé. A fegyőrök és börtönf'elügyelők zsebéből előkerültek a fütyülök és harsány kiabálással, fülrepesztő füttyszóval akarták elnyomni az énekhangokat. S mert a fasiszták tudták, hogy az Internacionálé néha még a fegyvernél is erősebb, azonnal megkezdődött a vizsgálat. Ám hiába, hasztalan kutatták a „tettest". Máig sem tudta meg egyikük sem, hogy azon a régi májusi hajnalon, kik énekelték a bratislavai börtön celláiban a munkásosztály harcbahívó himnuszát. .. ... A dob a katonazenekarban még egyre pereg. Trombiták érces hangja rezeg a levegőben. A pionírok között hatalmas termetű, őszes férfi áll. Kezét tisztelgésre emeli, szeme a távolba néz. Horský elvtárs emlékezik a tizenötödik szabad május elsején. RÉNY1 MAGDA Május elseje előtt a kakastollas csendőrök mindig becsukták a kommunistagyanús egyéneket, nehogy valamit kisüssenek a munkásság nagy ünnepén. Ezen a napon is megerősített- őrjáratok cirkáltak kora reggeltől az út közepén és vizslaszemekkel tekingettek jobbra-balra. Mikor a templomtérre értek, megdöbbenve látták, hogy emberek ácsorognak ott és valamit mereven bámulnak a templom tornyán. — Mit bámészkodnak? Szétoszlani! - kiáltotta kifulládva már meszsziről az egyik csendőr, de torkán akadt a szó", mert felpislantott a toronyra, ahol büszkén lengett egy hatalmas vörös zászló. Pulykavörössé .vált a két csendőr, cifrát káromkodtak, aztán durván rátámadtak a bámészkodókra: - Hordják el magukat! Nem értik? Büdös kommunista fészek. Itt bámészkodnak, ahelyett, hogy a hatóságot értesítenék! Az emberek szó nélkül oszolni tr kezdtek, csak egy sánta öreg jegyezte meg csendesen: — Jó, hogy le nem szédült onnét! A vörös zászló közben — mit sem törődve a dühöngő kakastollasokkal — vidáman lobogott, hirdetve, hogy a szabadság gondolatát nem lehet bilincsbe verni, nem lehet börtönbe zárni. A két csendőr tanakodott egy ideig. A fiatalabbik, mivel a templom előtti kerítés kapuja csukva volt, átmászott a kerítésen, de nem sokra ment. mert a torony ajtaja is zárva volt. Elszaladtak a harangozóhoz, de az sem volt otthon, valahol kint dolgozott a határban. Közben újabb erősítés érkezett. Négy csendőr ott maradt, négyen pedig a távolabbról bámészkodókat siettek szétkergetni. Pedig felesleges munka volt, mert a templom dombon állt és a fél városka lakossága az ablakából is láthatta a torony tetejére tűzött zászlót. AJUS ELSŐ EJSZAKAJAN Moszkvában, a Szovjet Hadsereg Múzeumában talapzaton, üveg alatt őrzik a Nagy Honvédő Háború emlékét: egy egyszerű nyélre- erősített vörös zászlót. Nem díszíti sem bojt, sem aranybetűs szalagok. A vörös mezőben csupán az ötágú csillag, a sarló és a kalapács fehérlik. Az egyszerű vörös "zászló hősi csaták és fényes győzelmek emlékét őrzi. Története rövid, mégis népek, országok sorsdöntő napjai sűrűsödnek benne. A zászlót 1945 április egyik éjszakáján kapták azok a kiváló szovjet harcosok, akik Sztálingrádtól véres csatákat víva üldözték a fasiszta német csapatokat. Mipst az utolsó csapásra: Berlin bevételére készültek. Berlin volt a német fasiszták utolsó állása, ide szorultak a szétvert német hadsereg utolsó maradványai. A szovjet csapatok fergeteges támadásai felőrölték a német védelmet. Nehéz, véres utcai harcok után már csak a város szíve, a Reichstag épülete és környéke maradt a fasiszták kezén. A beszorult német csapatok itt építették ki utolsó védelmi állásukat. Minden résen, romok közül, ablakokon gyilkos fegyverek ontották a tüzet a szovjet csapatok mind szorosabb gyűrűjére. 1945. május elsejére virradó éjjelen Zincsenko ezredes alakulatai az egyik közeli épület pincéjében gyülekeztek. A hitleristák állásaiból ágyúk, gépfegyverek és kézifegyverek toroktüzei villogtak. Minden beA košiéei kommunisták féltve őriznek eg.v zászlót %'örös a zászló, arannyal hímezték rá a következőket: ,,Kušicei pionírcioport. Világ proletárjai egyesüljetek." Idős elvtársak mesélik el a zászló történetét, lelkesen beszélnek a pionírok munkájáról. De miért fordulunk idős elvtársakhoz, amikor a pionirokról akarunk megtudni egyet-mást? Bizony csak azért, mert jócskán megöregedtek már azok, akik a košicei pionírcsoport zászlaja alatt tettek fogadalmat. Mert régi már ez a zászló... az első köztársaság idejéből való, abból az időből, amikor a pionírmozgalom még csak kezdetében volt. Bizonyára sokakat meglep, hogy annakidején is voltak pionírok. Bizony voltak, komszomolisták is voltak. Csakhogy szervezeteiket gyakran betiltották, Hallgassuk meg, milyen is volt az élet egy ilyen régi pionírcsoportban. Ilyenkot május elseje előtt a munkások valamenynyein a nagy felvonulásra készülődtek. A gyerekeknek azonban nem volt szabad részt venni a felvonuláson. A rendőrség azt mondta, hogy ez politikai rendezvény — ha egyáltalán megengedte a felvonuláit — és mint ilyen nem való a gyerekeknek. Persze nem azért nem engedték a gyerekeket felvonulni, mintha nem lett volna nekik való az ilyesmi. Korántsem. Féltek attól a lelkesedéstől, amit a fiatalok felvonulása keltett. No meg aztán gyakran lovasrendorökkel kergették szét a felvonulókat, A gyerekek, a Major utcai nyomortanyán és a barakkokban lakó munkáscsaládok gyerekei azért mégiscsak részt vettek, ha nem is a felvonuláson, legalább előkészületeiben. Tudjátok-e mik voltak izok a košicei külvárosi barakkok? Barakkkórháznak épültek valamikor az első világháború idején, és azután odaköltöztek azok a szegény családok, amelyeknek semmilyen háziúr nem al"írt lakás" adni inert sok volt a gyerek a családban. No, de majdnem eltértünk mondanivalónktól. Szóval, ha már a gyerekek nem mehettek a felvonulásra, hát legalább, a •nájus elseje előtti nap délutánján és esté jén rendeztek a külvárosokban ünnepséget. Olyat, amelyen bemutatták tornamutatványaikat, szavaltak és énekeltek. A gyerekek itt meghívták a felnőtteket a másnapi felvonulásra, május elsejei jelvényeket és újságot árultak. A pionírok a nagyokkal együtt tanulták a dalokat. Akkor még új volt az a dal, amelyet ma már bizonyára mindnyájan ismertek: Drága föld, szülőhazámnak földje... Sokan talán oroszul ij megtanultátok: Siroká sztraná maja radnája . , . Milyen lelkesedéssel fúiták, hiszt-n a kommunista fiatalokon kívül, ezt meg akkor senki sem ismerte! Meg aztán azt, hogy „Föl egre hát vörös pilótaezred . . ." Ezt ma már nem ismerik talán Kerjétek meg az idősebb elvtársakat, tanítsanak meg némely Ilyen régi harcos nótára benneteket, és meséljenek régi, nehéz május elsejéről. VILCSEK GÉZA Mivel az odahívott papnak sem volt kulcsa, a csendőrök feltörték a torony ajtaját. Felsiettek a toronyba, csakhogy a harangokig sem juthattak el, mert a zászlót kitűző ravasz fickók felhúzták a létrát a torony legtetejébe, a legfelső ablakon kitolták, azon még feljebb másztak és egészen a gömb alá erősítették a zásilót, utána meg leengedték a létrát a templomtetőre. Megindult hát a hajsza a létra után. Hoztak kettőt is, de rövid volt. Végre a kéményseprőknél találtak megfelelőt, csakhogy nem akadt vállalkozó a csendőrök között, aki kibújt volna a kis lyukon, s még feljebb kúszva letépte volna a zászlót. Aznap delet se tudtak harangozni s csak a kora délutáni órákban sikerült eltávolítani a zászlót. Ugyanaznap a csendőrség néhány középület falán vörös csillagokat is talált. Másnap az iskolában a szünetben egyébről sem folyt a szó, mint a vörös zászlóról. Lényegében azt se tudtuk, mit is jelent a vörös zászló, meg május elseje, de bátor legénynek képzeltük el, aki ilyesmire képes, hősiessége csodálkozást váltott ki körünkben. Ha akkor megtudjuk. hogy a bátrak egyike a vézna, sápadt ötödikes Horvát Bandi volt, talán el sem hisszük. SZŰCS BÉLA csapódás nyomában omlottak a kopár falak, lezuhant egy-egy füstölgő, üszkös tetögerenda. Ezen az első májusi éjszakán megkezdődött a szovjet hadsereg mindent elsöprő támadása. A szovjet tüzérség megnyitotta földrengetó pergőtüzét. Zincsenko ezredes katonái készülődtek, hogy kitűzzék a vörös zászlót a Reichstag épületére. E történelmi eseménynek mindanynyian részesei szerettek volna lenni. — Előre! — hangzott a parancs. A pince ablakain át törtek előre a szovjet katonák. Szinte a földdel eggyé olvadva kúsztak a sötét épület felé. A zászlót Mihail Jegorov őrmester és Meliton Kantárija tizedes vitték. Néhány harcos feljutott a padlásra. Ott volt Jegorov és Kantárija is a zászlóval. Alattuk terült el Berlin. Füstölgő romok, lángok. A kupola üvegei már régen kihullottak, csak a vasszerkezet dacolt a még akkor is robbanó gránátokkal. Ezen kapaszkodtak fel — egészen a kupola legtetejére. Ott tűzték ki a vörös zászlót. A Reichstag termeiben még véres harcok dúltak, de a vörös zászló már ott lengett Berlin felett — hirdetve ' a szovjet csapatok végső győzelmét. VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: Mcíiusi dal Zöldül a lomb, a télnek nincs már nyoma sem, most, most a szabadba megyünk, én is te is velem! Amit kimosott a tavasz, szárítja a nap. aki vidám és fiatal, ma mind velünk halad! Kigyúlnak a, vásznak, a nap kisüt, Vörös lobogóink vigyük vigyük vigyük! Füröszti az utcát vidám kikelet, majd mind kivonultok, te is én is veled! A régi zászlócska A május elsejei felvonulás tarka sokasága Szemet gyönyörködtet, szívet melengető látvány. A hófehéringes, vörösnyakkendős pionírok mosolygó arccal lépnek el a tribün előtt és a kezükben levő zászlócskákkal vidáman integetnek. Valamennyi gyermek kezében piros papírzászló, csak Kovács Pisti tartja magasra — hadd lássa mindenki — színehagyott zefír zászlócskáját. — Pisti, honnan van ez az ütött-kopott, lakó zászló? — kérdezték a kíváncsi gyerekek. — A nagyapámé volt, ő vonult fel vele május elsején! — felelte büszkén a gyermek. — Ugyan már — hitetlenkedtek a gyermekek, — hiszen május elsejét csak tizenöt éve ünnepeljük, azóta vonulunk fel ezen a napon. — Azóla vonulunk fel szabadon! — mondta Pisti, ahogy apjától hallotta, de az öntudatos dolgozók azelőtt is megünnepelték ezt a napot ... és ott járt velük ez a kis zászló is. .. De nehogy azt higgyétek, hogy így magasra tarthatta nagyapám, mint most én ... Édesapám mesélte, hogy ő is ott lépkedett apja mellett és amikor a csendőrség megjelent, mindig ó mentette haza a kis zászlót. Reá nem igen ügyeltek, mert kicsi volt még, de nagyapám nemegyszer börtönbe került a felvonulások miatt. A zászlócska a felszabadulás óta a szekrényben pihent. Ma ideadta édesapám, hogy hozzam magammal, mert ebben az évben lettem pionír ... VlGH RÖZSA Zengő május első napja Bi-bor sľí-nv b«jn«l h«-s«d. fuj-do-gal a szel- lö Fé-nyesazég mesz-sze szö-költ min-den kó-sza fel - hö JŽ r r íÚ N Zen-guma jw el;s<3 napja > t -nek-szó-v«l kii-izön-ljfik Ü ň - fj -/lO . Ilťil rrt-mVrm-t/icj fŕi. ' Gyo-ze-ílel-mes csiT- la - gö-dai ragyog lásd fo - lőttünk 1 Tarka csipkés kendő lobog A lányok kezében, Vidám kedvű dolgos népünk Hömpölyög a téren. refr.: Apáink csak robotoltak Szolgasorban éltek, Hej, de ma már szabad földöt Szabad lett az élet. refr.: Ránk tekint a nagyvilág ma, Dobbanjon a lábunk, Virág nyílik, napfény ragyog, Amerre mi járunk! JJJ SZÓ 10 + 1960. május 1.
