Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-30 / 119. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesutjeleJč! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA KITÜNTETÉSEK 1960. MÁJUS 1-E ALKALMÁBÓL 1960. április 50. szombat 30 fillér XI. évfolyam, 119. szám D. Szambu elvtárs elutazott Csehszlovákiából (ČTK) - Pénteken, április 29-én röviddel 14 óra után Dzsamszrangin Szambu elvtárs, a Mongol Népköz­társaság Nagy Népi Hurálja Elnök­ségének elnöke, a Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bizottsága politikai irodájának tagja, aki a múlt napokban Antonín Novotný elvtárs köztársasági elnök meghívására ba­ráti látogatáson Csehszlovákiában tartózkodott, elutazott Prágából. Csehszlovákiai tartózkodása folyamán meglátogatott több fontos ipari üze­met, megismerkedett a szövetkezeti falu életével és népünk építő mun­kájának eredményeivel. A mongol vendéggel együtt a Né­met Demokratikus Köztársaságba ba­ráti látogatásra utaztak kíséreté­nek tagjai: Luvszancerengin Cende elvtárs, a Mongol Népi Forradalmi Párt politikai irodájának tagja, a Központi Bizottság másodtitkára, Dzsambalin Banzar, a Mongol Nép­köztársaság külügyminiszterének he­lyettese és Csojhugin Sagdar, az uvszki terület hurálja végrehajtó bizottságának elnöke. Már jóval a mongol vendégek ér­kezése előtt a ruzyni repülőtér előtti térséget elárasztották a prágai la­kosok. A távoli országból jött ba­rátainktól eljöttek búcsút venni Csehszlovákia közéleti tényezői: Ru­dolf Barák, Jaromír Dolanský, Zde­nék Fierlinger, Jirí Hendrych, Václav Kopecký, Ľudmila Jankovcová, a CSKP KB politikai irodájának tagjai, illetve póttagjai, Oldŕich Černík, a CSKP KB titkára, Josef Nemec, a CSKP kerületi bizottságának vezető titkára, a Nemzeti Front pártjainak elnökei, megjelent továbbá Václav Dávid külügyminiszter, Jozef Való, a nemzetgyűlés alelnöke, Ladislav Novák, a köztársasági elnöki iroda vezetője, Bohumír Lomský hadsereg­tábornok, nemzetvédelmi miniszter, Adolf Svoboda Prága főpolgármeste­re és más közéleti személyiségek. Jelen volt tovább Sadavin Cagan­dorzs, a Mongol Népköztársaság prá­gai nagykövete a nagykövetség dol­gozóival s megjelentek a prágai diplomáciai testület tagjai is. Félkettökor a repülőtérre érkezett D. Szambu elvtárs Antonín Novotný elvtársnak, köztársaságunk elnöké­nek, a CSKP KB első titkárának kí­séretében. A katonai zenekar elját­szotta a mongol és csehszlovák ál­lamhimnuszt, majd a díszalakulat parancsnoka Szambu elvtársnak je­lentést tett. A díszalakulat meg­szemlélése után Szambu elvtárs és a csehszlovák tényezők, valamint a diplomáciai testület tagjai kölcsö­nösen üdvözölték egymást. Ezt köve­tőnen Novotný és D. Szambu elv­társak beszédet mondottak. Még nem hangzott el a jelenlevők tapsa és búcsúüdvözletei, amikor Szambu elv­társnak és a többi mongol vendé­geknek pionírok virágcsokrokat ad­tak át. A felszállásra kész repülő­géphez a vendégek a csehszlovák közéleti személyiségek kíséretében Novotný elvtárssal az élen, vala­mint a Mongol Népköztársaság prá­(Folytatás a 2. oldalon) D. SZAMBU és ANTONlN NOVOTNÝ elvtársak kíséretükkel megtekintet­ték a Klement Gottwald Autógyárat. (ČTK felvétele) Csehszlovákia 1960 A MÁJUS ELEJÉN NYÍLÖ CSEHSZLOVÁ­KIA 1960 kiállítás elő­készületei a vége felé közelednek. Technikai szempontból igen bo­nyolult volt a harma­dik ötéves terv ter­mében levő három emelet magassá­gú csillag elhelyezése. A csillag ki­lenc tonnát nyom, rajta pedig a kü­lönféle iparágakat szemléltető leg­jellegzetesebb modellek. Érdekes, hogy a modellek nehezebbek, mint maga a konstrukció. Ugyancsak fi­gyelemre méltó az építősikerek ter­me kupolájának megoldása. A kupola átmérője 19 méter, magassága 10 méter. Általában világviszonylatban hasonló nagyságú és szerkezetű ku­polához egy m 3-re 32 kg vasat hasz­nálnak, technikusainknak 1 m 2-re csupán 14 kg varsa volt szükségük. A kupola elhelyezése mindössze két napig tartott, ami valóban rekordidő. NEM TÜLZÁS, HA AZT ÁLLÍTJUK: az egész ország segít, hogy a ki­állítás idejében elkészüljön. Áthidal­hatatlan akadálynak látszott a kupola 85 tonnát nyomó tartóívének feleme­lése és elhelyezése. Az egész konst­rukeóit egyszerre kellett felemel­Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke a kormány javaslatára 1960. május l-e alkalmából A SZOCIALISTA MUNKA HŐSE MEGTISZTELŐ ClMET adományozta a Csehszlovák Köztár­saságban a szocializmus győzelmé­ért folytatott harcban szerzett rendkívüli érdemekért: Jan Božoňnak, a lískoveci Sta­lingrad hengerészének, Alois Gavlasnak, az Ostrava Karvina-i Bányák Szövetsége ter­melési kiképzési felügyelőjének, Ján Jarábeknek, a rožňavai Ércbánya n. v. vájárának, Karel Kyzlinknek, a brnói Jan Šverma Müvek csiszoló-technológu­sának, Jaroslav M i s k á n a k, az ostra­vai J. Fučík Nagybánya igazgatójá­nak, Alois Scheinernek, a kralovi­cei GTÁ traktorosának, Ottó V I a c h n a k, a prágai ČKD sokolovoi üzeme kovácsmesterének, A KÖZTÁRSASÁGI RENDET a következő érdemes politikai, köz­életi és kulturális dolgozóknak ado­mányozta: Július Dolanskýnak, Jirí Hájeknek, Adolf Hoffmeisternek, Otakar Jeremiásnak, Bohuslav Laštovičkának, Alois T y 1 n e k, František Tymešnek, MUNKAÉRDEMRENDET a következő érdemes politikai és közéleti dolgozóknak adományozta: Jan B í 1 e k n e k, Mudr. František B I á h á n a k, Márie Čižimskának, Anna Harusovának, Karel Hrabénak, dr. Jaroslav Havelkának, Joseí J í r á n a k, Jozef K n a p n a k, Hynek Konečnýnak, Jiŕí Kosínernek, Jindŕich Kratochvílnak, Mudr. František Kriegelnek, František Kubantnak, Ela Kvétonová-Kőnigovának, Josef Lhotáknak, Jaroslav Lindauernek, Karel Marvannak, Alois M u d r ý n a k, dr. Jan Némecnek, Béla Pažoutovának, Vladimír Podmorskýnak, Stanislav Pošustának, Josef Svobodának, František Škrlantnak, Josef Vítovecnek, Ladislav V 1 á č i 1 n a k, Leo Wetzlernek, Ján Zázvorkának, František Zbraneknek, Šimon Žbirkának. A KÖZTÁRSASÁGI RENDET gazdasági és kulturális téren szer­zett rendkívüli érdemekért a kö­vetkezőknek adományozta: az Ostrava Karvina-i Szénkörzet dol­gozói kollektívájának, Ostrava, ni és az alapokra, ráhelyezni. Szük­ség volt bizonyos nagyságú kapcsok­ra, hogy a drótköteleket megerősít­hessék. Az anyagellátók kinyomozták, hogy az általuk keresett kapcsok Dŕevič u Hronov-ban az Elektrood­byt vállalat raktárában találhatók. Az üzem raktárnoka szombatról vasár­napra virradó éjszaka adta ki a kap­csokat s vasárnap két daru 52 drót­kötél segítségével egyszerre felemel­te és elhelyezte a 85 tonnát nyomó tartóívet. A POLYEKRÁN SZÍNPADÁN gaz­dag kultúrprogramok bemutatására kerül sor. Cseh és szlovák népi együttesek, a prágai és a bratisla­vai Nemzeti Színház művészei fog­nak fellépni, Werich fasisztaellenes dalokat ad elő, a humort V. Blažek utópisztikus revüje és a bratislavai Tatra revű képviseli, a Zábradlí Szín­ház tagjai a moszkvai kiállítás után a Fučlk-parkban kötnek ki. NEHEZEN VÁRJUK MÁR a kiállítás megnyitását. A prágaiak mellett bi­zonyára a vidékiek is szép számban fel fogják keresni, annál is inkább, mert a kiállítás megtekintésére uta­zók 50 százalékos vasúti kedvez­ményben részesülnek. Jan Bohincnek, az ostravai Jan Šverma Bánya élvájárának, Alois Sztwiertinianak, a tri­neci Nagy Októberi Szocialista For­radalom Vasmű olvasztármesteré­nek, az Adamovi Gépgyár n. v. dolgozói kollektívájának, Ondrej Fedorkonak, a jáchy­movi bánya előmunkásának, a Prágai Károly Egyetemnek, MUNKAÉRDEMRENDET gazdasági, főképp ipari, mezőgazda­sági, közlekedési és közszolgálatban elért kiváló munkaeredményekért, tudományos, kutató vagy más kul­turális tevékenységben aratott si­kerekért a következőknek adomá­nyozta: František Durčáknak, az Ostra­va Karvina-i Szénkörzet P. Cingr Bányája élvájárának, František D z i k n e k, az Orlovái Žofie Bánya n. v. bányász-előmun­kásának, Antonín Heródesnek, az Ostra­va Karvina-i Szénkörzet Május 1 bányája élvájárának, Josef H o j d a r mérnöknek, a ko­moŕanyi Békevédők Bányája n. v. igazgatójának, Josef Chobotnak, az Ostrava Karvina-i Szénkörzet Ludvik Bá­nyájában dolgozó kombájnos kollek­tíva vezetőjének, Karel Kijonkának, az Ostrava Karvina-i Szénkörzet Pionír-bányá­ja igazgatójának, Alois K 1 a k 1 á n a k, az Orlová III. Žofie Bánya n. v. igazgatójának, Jan M u s i 1 n a k, az Északcsehor­szági Barnaszénkörzet J. Šverma Bányája kotrógépkezelôjének, Josef Volnýnak, a karvinai Jú­lius Fučík Nagybányában dolgozó kombájnos fejtőcsoport vezetőjé­nek, Karel Wilczeknek, a karvinai Csehszlovák Hadsereg Nagybánya élvájárának, Josef Z i ká n a k, a bfežánkyi Sta­lingrad Bánya n. v. igazgatójának. Václav Danéčeknek, a vesteci Porkohászati Kísérleti Intézet dol­gozójának, František Machulkának, a cho­mutovi Csőhengerde és Kohómű Bilá Cerkev-i kohórészlege olvasz­tárénak, Josef P e r g I n ek, a Králúv Dvúr-i Kohómű n. v. fő áramelosztó rész­lege első mesterének, Josef Stŕihavkának, a kladnói Egyesült Acélmüvek I. kovácsmü­helye vezetőjének, Vladimír Šupkának, a podbre­zová! Šverma Kohómüvek igazgató­jának, Štefan Z e ť á k n a k, a Sp. Nová Ves Rožňavai Ércbánya vájárának, a gottwaldovi Szintétikus Kaucsuk Kísérleti Intézete dolgozói kollek­tívájának, D u s z a Bálintnak, a Középszlová­kiai Papírgyárak Gemerská Horka-i Üzeme előmunkásának, Alois Frantiknak, az Észak­csehországi Papírgyárak bélái üze­me kartonpapírkészítő részlege ve­zetőjének, Ján Gejdošnak, a ružomberoki Északszlovákiai Cellulóze és Papír­gyárak _ részlegvezetőjének, Josef Černýnek, a prágai Víz­müvek igazgatójának, Zdenka Čumpelíkovának, a tŕineci Villamosmű n. v. gépészé­nek, České Budé­Üzem n. v. villanytelepe vezetőjé­Josef Danéknek, a jovice-i« Áramelosztó strakonicei nek, Josef K I e p a 1 n a k, a kolíni Áram­elosztó Üzem részlegvezetőjének, Anton Mrkosnak, a Lomnici­csúcson levő meteorológiai csillag­vizsgáló vezetőjének, Ján Turcelnek, a novákyi Vil­lamosmű n. v. gépkezelőjének, a Vegyiipari berendezéseket készí­tő Kráľovo Pole-i Gépgyár n. v. Brno-Královo Pole-i anyaüzeme dol­gozói kollektívájának, a brnói Klement Gottwald Gépgyár dolgozói kollektívájának, Tomáš b á ň á n a k, a napajedlai Csehszlovák Kőolajmotor Művek 04 sz. üzeme modellkészítőjének, Alexandr Čajka mérnöknek, a kladnói Kablo n. v. műszaki igaz­gatóhelyettesének, Jaroslav Jelíneknek, a prágai ČKD Dukla n. v. műszaki igazga­tóhelyettesének, Eduard Kohoutnak, a Sezimovo Üstí-i Kovosvit szinesfémolvasztá­rának, Rudolf Malinak, az olomouci Morva Kohóművek n. v. olvasztáré­nak, Štefan Ostrovickýnek, a tl­mačei Sz. M. Kirov Üzem villamos hegesztőjének, František Prúchának, a plzeňi V. I. Lenin Művek kovácsának, Emerich Slabynak, a blanskoi ČKD kazánkészítőjének, Václav Smržnek, a plzeňi V. I. Lenin Müvek öntőjének, František Tribulának, a Šme­ral Üzemek n. v. konstrukciós osztá­lya vezetőjének, Brno, Joachim Zajakna k, a piesoki gépgyár technológusának, Jan Zoubeknek, a brnói Slatina n. v. autogén-hegesztőjének, a strakonicei Cseh Motorkerékpár Üzem n. v. dolgozói kollektívájának, Václav A d a m n a k, a prágai Tech­nometr Üzem fejlesztési konstruk­tőrjének, Semily, Karel Baarnak, a koprivnicei Tatra-Üzem művezetőjének, Jan Hanauernek, a kbelyi Pal­üzem szerszámjavítójának, dr. Ferdinand Králik mérnöknek, a Považská Bystrica-i Gépgyár ko­hászati részlege vezetőjének, Josef Koteknek, a prágai Meop­ta csiszolójának, Jan Kubíčeknek, a prágai Pro­jekta-technológusának, František Kyzlinknek, az ada­movi gépgyár n. v. igazgatójának, Karol Longauer mérnöknek, a Považská Bystrica-i Gépgyár elekt­rotechnikai fejlesztési osztálya ve­zetőjének, Miroslav Maršáleknek, a brnói Golyóscsapágy és Traktorgyár ve­gyészének, Václav Strakošnak, az általá­nos gépipari miniszter első he­lyettesének, • Prága, Miroslav V i g n e r mérnöknek, a Mladá Boleslav-i Gépkocsiüzem ijazgatôja műszaki helyettesének, a Knihtisk n. v. Prága XII. körzeti 2. sz. üzeme színesnyomdászatl dol­gozóinak, a Perla n. v. Česká Tŕebová-i 02 sz. üzeme dolgozói kollektívájának, a brnói Kötőipari Kísérleti Intézet dolgozóinak, a svitavai Vigona n. v. fonodája és szövödéje dolgozóinak, a gottwaldovi Centroprojekt-Köz­szükségleti Ipari Üzemeket Tervező Állami Intézet dolgozóinak, (Folytatás a 2. oldalon) Bt ^ ; ' | - -Si I •>'• \ V i - ' • ' . .titj-ST - , -, - : i 1 Ül ; í mM ÍI A Nemzetközi Nőnap Üzemet eddig már nyolcszor értékelték példás export-üzemként. Gyártmányai világ­szerte jó hírnévnek örvendenek. Az üzem dolgozói a május elsejei jelvonuláson azon kötelezettségvállalásuk jegyében vesznek részt, hogy az első félévi export-tervet 55 százalékra, és az egész évre szóló szocialista fel­ajánlásukat december 15-ig teljesítik. Képünkön: Balról Štefan XJrbánek és Mátyás Knesz földgömböt hordozó allegorikus kocsit készítenek. A földgolyón megjelölik azokat a helyeket, ahová az üzem termékeit szállítja. Képünkön jobbról: Alžbeta Masaiová, az üzem gyártmányait ellenőrzi külföldre szállításuk előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents