Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)
1960-04-03 / 93. szám, vasárnap
Hruscsov elvtárs a francia szakszervezeti vezeték körében Szilárdítsuk a szovjet és francia szakszervezetek baráti kapcsolatait NYIKITA HRUSCSOV, A SZOVJETUNIÓ MINISZTERTANÁCSÁNAK ELNÖKE CSÜTÖRTÖKÖN A KŐVETKEZŐ BESZÉDET INTÉZTE A FRANCIA SZAKSZERVEZETEK KÉPVISELŐIHEZ. Drága barátaim! elvtársak! Nagyon örülök, hogy találkozhatom önökkel. Engedjék meg, hogy a Szovjetunió népeinek testvéri üdvözletét tolmácsoljam önöknek és önök által a francia dolgozóknak. Már több napja tartózkodom Franciaország földjén. Sok országot, különböző világrészeket láthattam előtte. Minden ország és minden nemzet nagy a maga módján, minden föld, termékeny vagy terméketlen, egyaránt szent, ha ember műveli. Franciaország földjének azonban különös jelentősége van számunkra A francia munkásosztály és nép felbecsülhetetlenül. óriási mértékben járult hozzá az emberi társadalom fejlődéséhez. Franciaország történelmi tapasztalatait az egész haladó emberiség átvette. Régóta hagyományos baráti szálak fűzik össze a francia és orosz munkásokat. Barátságuk különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után nyilvánult meg. Bölcs mondás, hogy ínségben ismered meg a barátot. Amikor fiatal köztársaságunk a külföldi beavatkozók ellen harcolt, a francia munkásosztály más országok munkásaival együtt követelte: „El a kezeket Szovjet-Oroszországtól!" Ha a nemzetközi burzsoázia megtámad bennünket, saját munkásai fogják le a kezét, - mondotta Lenin. A szovjet nép sohasem felejti el, hogy a francia tengerészek 1919-ben nem voltak hajlandók harcolni az orosz forradalom ellen. Nagyon hálásak vagyunk Jean Jaurésnek, a nagy francia hazafinak azért, hogy már 1905-ben nagyra becsülte hazánk népét. Ezt írta: „Ha majd az orosz nép hatalomra jut, kitűnő biztosítékot ad számunkra, hazánk függetlensége, méltósága számára, szabad és békés fejlődésére." Mi pedig csak megerősíthetjük: a békéért, a népek biztonságáért vívott harcban mindenkor számíthatnak a Szovjetunióra, a szovjet népre. önkéntelenül eszembe jutnak Jaurés szavai, ha népeinknek a hitleri Németország ellen vívott közös hősi küzdelméről beszélünk. A francia munkásosztály a hitlerizmus ellen küzdő ellenállási mozgalom fő ereje volt a háború idején. Akkor illegalitásban dolgozó szakszervezeteik méltóképpen hozzájárultak a fasiszta hordák elleni küzdelemhez. E harcban a francia munkásosztály és nép sok fia és leánya áldozta életét a haza szabadságának és becsületének hősi védelmében. Hallottam, hogy az önök munkásosztályának legnagyobb pártját, mely a haza függetlenségéért vívott harcban 75 ezer tagját vesztette el, ma is a „kivégzettek pártjának" nevezik. A szovjet emberek szentként tisztelik Mont Valerien és Oradour vértanúinak emlékét, csodálják azok hősiességét, akik Maquis és Párizs utcáin viaskodtak, vagy a „Normandie-Nyeman" repülőezred példáját követve a szovjet katonák oldalán harcoltak. Ne gondolják, hogy csak dicső múltjukért tiszteljük a franciákat. Nem! A tehetséges, szorgalmas és lelkesedni tudó francia nép igen közel áll hozzánk, szovjet emberekhez. A francia nép a háború ellen vívott békeharcban betöltötte és ma is betölti az őt méltán megillető helyet. Nincs olyan ember hazánkban, aki ne ismerné Joliot Curiet, a nagy tudós és hazafi .nevét, aki forrón szerette hazáját és lelkes hévvel küzdött hazája boldogságáért, a földkerekség minden lakójának boldogságáért, a .világbékéért, a népek barátságáért. Minden jóakaratú ember tudja, mennyi lépést tett a Szovjetunió a béke érdekében. A szovjet kormány most a legradikálisabb lépést javasolja: javasoljuk, hogy az államok négy éven belül hajtsák végre a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött általános és teljes leszerelést, hogy ne legyen anyagi eszközük a hadviselésre. Minden egyszerű munkás tisztában van vele, milyen óriási előnyök származhatnak az általános leszerelésből. Gondolják csak meg, mennyi új lakás, kórház, üdülő, sportpálya, bölcsőde és iskola épülhet az eddig katonai kiadásokra fordított összegeken! Az általános leszerelés és a katonai kiadások teljes felszámolása határozottan hasznára lenne a francia népnek is, lehetővé tenné, hogy barátságban, egyenjogúságra épülő, mindkét fél számára előnyös viszonyban éljen a volt gyarmatok népeivel, a demokratikus Franciaország legszebb hagyományaihoz méltó tartós és szilárd békében éljen vele. A teljes és általános leszerelés örökre megszabadítaná az európai népeket a háború veszélyétől. A további halaszthatatlan nemzet közi probléma a második világháború maradványainak felszámolása, a néme* békeszerződés megkötése. A francit nép, amely aránylag rövid idő alati háromszor élte át a német csapatok betörését és nagy veszteségeket szenvedett e háborúkban, éppen olyan érdekelt a német békeszerződés megkötésében, mint a többi európai népek. Már régen ideje, hogy felszámoljuk a 15 évvel ezelőtt befejeződött háború maradványait, s megteremtsük a háborúban részt vett államok békés viszonyát, olyan viszonyokat teremtsünk, melyek a háborús politika teljes kizárásának és békés együttélésnek elvére épülnek. A tartós béke megteremtése és a lázas fegyverkezés felszámolása hoznizmus iskolájának nevezte a szakszervezeteket. Mit jelent ez? A munkások és alkalmazottak a szakszervezetek soraiban közvetlenül bekapcsolódnak üzemeik munkájának irányításába. Itt pedig egész tanfolyamon mennek keresztül, megtanulják a gazdaság és az állam irányítását. A szakszervezeti szövetség egyike azoknak az akadémiáknak, amelyekben dolgozóink elsajátítják az államirányítás művészetét. Népünk ezért mindig hangoztatja: Az állam mi vagyunk, a dolgozók. Mondok egy példát: Üzemeinkben és az építkezéseken rendszeres termelési értekezleteket tartanak. Ki vesz rajtuk részt? Elsősorban a munkások. Megválasztják a legjobb, legtapasztaltabb és legaktívabb embereket, az élenjáró dolgozókat. Az ilyen értekezleteken részt vesznek a mérnökök, a feltalálók és az üzem vezető dolgozói is. Már régóta tudjuk, hogy sokat ér egy ész, de kettő még többet. HRUSCSOV ELVTÁRS BARÁTI BESZÉLGETÉSE J. DUCLOS ELVTÁRSSAL A SZOVJET NAGYKÖVETSÉGEN RENDEZETT FOGADÁSON zájárulna a dolgozók helyzetének jelentős megjavulásához. A hétéves szovjet népgazdaságfejlesztési terv szerint a munkások, alkalmazottak és kolhozparasztok reáljövedelmének több mint 40 százalékkal kell növekednie. 1959 és 1965 között a városokban körülbelül 15 mil; lió lakásnak, a falvakon pedig 7 millió lakóháznak kell felépülnie. 1959 végén : több mint 13 millió munkás és alkalmazott tért át a hét, 111. hat órai munkanapra úgy, hogy bére nem csökkent, vagy még emelkedett is. Az idén hazánk minden dolgozója áttér a rövidebb munkanapra. 1964-ben megkezdjük a hat órai munkanap bevezetését. Hazánk már több mint 30 éve nem ismer munkanélküliséget. Az elmúlt év eredményei azt bizonyítják, hogy sikerrel teljesítjük a hétéves tervet. Az ipari termelés évi növekedése a tervben előirányzott 7,7 százalékkal szemben meghaladja a 11 százalékot. A mezőgazdaságban is nagy sikereket értünk el. Hazánk nemcsak az általános vajtermelésben, hanem az egy lakosra jutó vajtermelésben is túlszárnyalta Amerikát. Külföldön gyakran megkérdik, vajon takarékoskodhatnak-e a szovjet emberek autóra, robogóra, vagy házépítésre. E kérdésre a következő példával válaszolok. A Szovjetunióban több mint 50 millió embernek van takarékpénztári betétje és a betett összeg a mai napig eléri a 105 milliárd rubelt, ami 130 milliárd új franknak felel meg. Francia szakszervezeti aktivisták vannak itt jelen. Életemben pásztor és lakatos voltam, küzdöttem a polgárháború frontjain, most pedig párt- és államügyekkel foglalkozom. Beismerem, hogy sohasem dolgoztam szakszervezeti téren, csak egyszerű szakszervezeti tag voltam. Ennek ellenére mégis tudok valamit mondani önöknek a szovjet szakszervezetekről. Oroszországban mindjárt az 1905. évi forradalom után megalakultak a szakszervezetek és azóta nagy utat tettek meg a dolgozók érdekeinek védelmezésében. Jelentős szerepet játszottak munkásosztályunk valamennyi dicső tettében, a szocializmus nagy győzelmeiben. Hazánk most abba az időszakba jutott, amikor az állami szervek a társadalmi szervezetekre ruháznak át számos funkciót. Ezzel kapcsolatban fokozódik a szakszervezeti szövetségek szerepe az állami, gazdasági és társadalmi élet minden terén. Lenin az irányítás iskolájának, a gazdálkodás iskolájának, a kommuHa pedig sok értelmes ember dugja össze a fejét, és mind részt vesz valamilyen közös kérdés megoldásában, sokkal jobb és kézzelfoghatóbb eredményeket érnek el. A termelési értekezletek a termelési folyamat megszervezésének alapvető kérdéseiben megfontolt javaslatokat terjesztenek elő. A szovjet munkások és alkalmazottak egyenjogú gazdákként vesznek részt a termelés irányításában. Nálunk nagy tekintélynek és népszerűségnek örvendenek a termelési értekezletek. A kezdeményező és elveikhez ragaszkodó munkások és munkásnők közül választják ki az ügyes termelési szervezőket és részlegvezetőket, valamint az üzemigazgatókat. Több mint 7 millió munkást és ' alkalmazottat választottak az állandó termelési értekezletekbe. Ez a szocialista demokrácia példája. Szakszervezeti szövetségeink gazdag szervezetek. Költségvetésük tavaly például meghaladta a 7 milliárd 300 millió rubelt. Sok ezer klub, művelődési otthon és palota, pihenőotthon, könyvtár, turistaközpont, sportcsarnok, stb. áll rendelkezésükre. A szociális biztosítást teljesen a szakszervezetek kezelik. Az ő kezükben van a szociális biztosítás egész költségvetése, mely az idén eléri a 70 milliárd rubelt. Megjegyzem, hogy a Szovjetunióban állami eszközökből, nem pedig a dolgozók bérlevonásaiból állítják össze, ezt a költségvetést, nem úgy, mint más államokban. A testnevelés és sport fejlesztéséről való gondoskodást, továbbá az erre szükséges anyagi eszközöket szintén a szakszervezetekre ruháztuk. Nagyon sok példával bizonyíthatnánk szakszervezeteinknek a szovjet társadalmi rendszerben betöltött szerepét: részvételét az ország fejlesztési tervének előkészítésében, a munkavédelem ellenőrzését, a munkatörvények betartását, a közrend védelmében, a népművészetben, stb. való részvételüket. Amikor tavaly ősszel Eisenhower köztársasági elnök meghívására az USÁ-ba látogattam, találkoztam az amerikai szakszervezetek vezetőivel. Reuter, az AFL-CIO alelnöke - ha jól emlékszem — azt állította, hogy a szovjet szakszervezetek „nem szabadok", mert nem lépnek fel a kommunista párt ellen. Nemrégen olvastam a sajtóban Meanynak, az AFL-CIO elnökének hasonló szellemű beszédét. Ez a két szakszervezeti vezető még egyes megrögzött kapitalistáknál is rosszabb és reakciósabb. Az ilyenekről valaha Franciaországban azt állították, hogy nagyobb királypártiak magánál a királynál. Kérdem én az ilyeneket, akik játszadoznak a „szabadság" szóval, nem volna-e már ideje abbahagyni, hogy a fehéret a feketével összecserélve az ártatlant vádolják? Néhány tényt említettem önöknek annak igazolására, hogy szakszervezeteink egész gazdasági, kulturális és közéleti tevékenységünk parancsnoki hídján állnak és mindent megtesznek, hogy szebb, gazdagabb és kulturáltabb legyen a dolgozók élete. Senki se gátolja őket ebben. A kommunista párt és az állam örömmel fogadja az ilyen akciókat. Egyes Reuterhez és Meanyhez hasonló szakszervezeti „ténye zők" előszeretettel vetnek fel ilyen kérdést: „Miért nem sztrájkolnak a szovjet munkások?" Ez nagyon egyszerű. Ki ellen sztrájkolnának? Hisz ők a termelés urai, ők döntenek arról, hogyan javítsák meg üzemük, gyáruk, vagy bányáik munkáját, hogy többet termeljenek, hogy csökkentsék az önköltségeket és ezzel párhuzamosan emeljék életszínvonalukat. Hazánkban az üzemvezetőség a szakszervezet hozzájárulása nélkül egyetlen mun kást, vagy alkalmazottat sem bocsáthat el, nem változtathatja meg a bérosztályokat. A szakszervezeti szövetségnek joga van kérni bármelyik vezető üzemi dolgozó elbocsátását, vagy megbüntetését, ha megszegte a kollektív szerződést, vagy a munkatörvényeket. Egyetlen irányító hely sem tölthető be az üzemekben a szakszervezet jóváhagyása nélkül. A Szovjetunióban egység van a kormány, a munkások és a szakszervezetek között, vállvetve törekszenek arra, hogy minél -jobban megoldják a dolgozók életszínvonala állandó emelésének feladatait. Csak a szocialista rendszerben tekinthető elsőrendű állami feladatnak a munkaidő lerövidítése és a bérek emelése. Tervezheti-e egy tőkés ország a munkások bérének 40 százalékos emelését 7 év alatt, mint mi? Nem. S melyik tőkés kormány csökkentheti 30—55 órára a heti munkaidőt a bérek egyidejű emelésével? Nincs Ilyen tőkés kormány. Ezért a szovjet szakszervezetek kormányuk hü szövetségesei és az állami tervek teljesítésének aktív harcosai. Jól tudjuk, hogy a mi szakszervezeteink és az önök szakszervezetei különböző feltételek között dolgoznak. Ezért úgy vétjük, hony egymás helyzetének jobb megértése érdekében a szakszervezetek. képviselőinek gyakrabban kell találkozniok és kapcsolatot fenntartaniok. Bár nézeteink sok kérdésben eltérnek, egyes itt jelenlevő funkcionáriusok nézeteitől, mégis van egy közös ügyünk, és ennek érdekében össze kell fognunk. Ez a békeharc. A francia munkások, alkalmazottak és értelmiségiek ezrei jártak már a Szovjetunióban és megismerkedtek a szovjet emberek életével. Viszont sok szovjet dolgozó járt Franciaországban. A Szovjetunióban egy szakszervezeti központ van, viszont Franciaországban különböző szakszervezeti szövetségekbe tömörül a munkásosztály. Ám az a tény, hogy a francia munkások különböző szakszervezeti szövetségekben szervezkednek, sohasem akadályozta meg őket abban, hogy megértsék egymást, ha a népek közti tartós és szilárd béke megteremtéséért folytatott közös harcról, a társadalmi haladásért, gyermekeink boldogságáért folytatott harcról volt szó. Minél szélesebb alapon bontakozik ki akcióegységünk a különböző szakszervezeti szövetségekbe tömörült dolgozók közös céljaiért és feladataiért folytatott küzdelemben, annál könnyebben valósíthatók meg a feladatok és érhetők el a célok. Netn véletlen, hogy minden nyelvben ismert a nép bölcs mondása: Egységben az erő! A szovjet szakszervezetek a jövőben is szívesen fogadják a francia munkásosztály képviselőit, bármelyik szakszervezeti szövetséghez tartozzanak. Szakszervezeti dolgozóink és munkásaink beszámolnak önöknek munkatapasztalataikról és sikereikről és úgy mutatják meg életüket, amilyen a valóságban. A szovjet és francia szakszervezetek már szereztek bizonyos tapasztalatokat a kapcsolatok felvételével. Már 1945-ben megalakult a francia-szovjet szakszervezeti bizottság, mint a két ország szakszervezeteinek együttműködését irányító szerv, örömmel állapítjuk meg, hogy a bizottság határozatait mindenkor a békéről és a népek biztonságáról való gondoskodás hatotta át. Nemcsak a diplomaták és az államférfiak kötelessége a nemzetközi helyzet orvoslásának elősegítése, hanem a dolgozók tömegszervezeteinek is ez a feladata. Elsősorban a legnépesebb tömegszervezeteknek, a szakszervezeti szövetségeknek a kötelessége. Ez természetes. Kinek legnagyobb érdeke a béke? A munkásoknak és parasztoknak, ők teremtik meg az anyagi javakat. A háború az ő kezük alkotta kincsek elpusztításával fenyeget. Óriási emberi áldozatokat követel a munkásoktól és parasztoktól, hisz a hadsereget tulajdonképpen egyenruhába bújtatott munkások képezik. A dolgozó nép a nagyobb adók, a drágább közszükségleti cikkek, alacsony bérek, stb. formájában sokáig sínyli a háborúk következményeit. Ezért tehát a munkásosztály a nemzetközi békemozgalom magva és mozgató ereje. A szocialista államok, a munkás-paraszt államok éppen ezért a világ legbékeszeretőbb országai, A munkásosztálynak jutott ki osztályrészül az a történelmi küldetés, hogy felszámolja az embernek ember által való kizsákmányolását és megszabadítsa az emberiséget a háborúktól. A háború elítélése a szocializmusnak már puszta gondolatában is benne van. Persze a burzsoá propagandisták igen sokat erőlködtek, hogy agresszív ideológiaként állítsák be a kommunizmust. A hazug embert azonban könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Marx szavaival válaszolok a marxizmus „agresszivitásáról" terjesztett rágalmakra. Marx azt mondta, hogy a régi társadalommal, gazdasági nyomorával és politikai őrültségével szemben egy új társadalom születik, melynek nemzetközi alapelve a béke lesz, mert minden népnek egy közös ura lesz — a munka. Valóban igy is van ez. Ott, ahol a hatalom a dolgozóké, nincsenek olyan társadalmi erők, melyeknek érdeke lenne háborúk szítása, hogy leigázzanak más népeket, megszálljanak idegen területeket, külföldi piacokat, nyersanyagforrásokat és tökeberuházási érdekövezeteket. A szovjet emberek a szovjet szocialista rendszer meggyőződéses hívei; szilárd meggyőződésük, hogy a kommunizmus végső győzelmet arat. De nem szándékunk bárkire is rákényszeríteni rendszerünket, nézeteinket. Politikánk elve: minden nép maga válassza meg rendszerét. A szocializmus eszmél nem szorulnak kényszer-exportálásra, enélkül i« szabadon és gyorsan terjednek világszerte, milliók tudatából kiszorítva a kapitalizmus eszméit. Erre az elemi igazságra szükségtelen felhívni a figyelmet Itt Franciaországban, mely a munkásmozgalom hajnalán a szocializmus hazája volt. Éppen a francia proletariátusnak jut jelentős szerep a világ dolgozóinak a szocializmus győzelméért folytatott közös harcában. Hisz már több mint 100 évvel ezelőtt, amikor Oroszországban még csak születőfélben volt a forradalmi mozgalom, Franciaországban Saint Simoné, Fourier és Cabet már megtették műveikben az első bátor kísérleteket arra, hpgy kidolgozzák a jövendő szocialista társadalom rendszerének alapelveit, és a francia proletáriátus már akkor a szocialista eszmék zászlaja alatt küzdött a barikádokon. Persze az orosz proletariátus szorgalmasan magáévá téve a francia munkások tapasztalatait, fejlődésében sokkal előbbre tudott jutni, elsőként egyengette a szocialista társadalom útját és maga Is sok tapasztalatot szerzett. Most már mindenki tisztában van vele, hogy ha bármely ország munkásosztálya rátér a szocializmus útjára, aránytalanul könnyebben valósithatja meg az áttérést, mint az orosz proletariátus. Beszédem végéhez értem. Ügy véljük, hogy a kommunizmus építésével nemzetközi kötelességünket teljesítjük a világ dolgozói iránt. A béke erői nemzetközi téren erősen túlsúlyba jutnak azáltal, hogy a szocialista világrendszer országai sikeresen haladnak előre, a világproletáriátus és a világ haladó erői felzárkóznak. Reálisan lehetővé válik a világháborúk örök időkre való kizárása a társadalom életéből. Minél szorosabban fognak össze a népek a békeharcban, annál biztosabb lesz a győzelem. Moszkvában a Kreml falai alatt még Lenin életében emlékművet emeltünk a nemzetközi munkásmozgalom vezéralakjainak. Az emlékműbe azoknak nevét véstük, akik nagy érdemeket szereztek a munkásosztály felszabadítása terén. Első helyen Marx és Engels neve áll. Utánuk különböző népek képviselőinek nevet következnek. Vannak ott németek, amerikaiak és oroszok. A többi között tiszteletre méltó helyet foglal el az önök nagyjainak: Saint Simonénak, Fouriernek é» Jaurésnek neve. Az emlékmű a világ dolgozóinak szolidaritását és a világ népeU nek barátságát jelképezi. Miért ne élhetnének tehát egy családként, háborúk és viszályok nélkül az ugyanazon égbolt alatt élő népek? Szilárd meggyőződésünk, hogy lehetséges így élni és hisszük, hogy ez igy is lesz majd. Engedjék meg, hogy annak a meggyőződésemnek adjak kifejezést: A francia munkásosztálynak és a Szovjetunió munkásosztályának kapcsolatai a jövőben tovább bővülnek és országaink kölcsönös megértését fogják szolgálni. Drága elvtársak, munkálkodjunk közösen a békéért, népeink boldogságáért! Sok sikert kívánok a francia szakszervezeteknek a dolgozók létérdekei védelmében, a béke és a demokrácia érdekében kifejtett nemes törekvésükben! jfil SZÖ 19 * 1960. április 8. r